9 évvel ezelőtt elvesztettem a Keresztanyukám, rákos volt. Azt hiszem, akkor még túl kicsi voltam ahhoz, hogy igazán felfogjam, mi történt. Emlékszem egy telefonbeszélgetésre, amikor ő kórházban volt, a szüleim pedig vele beszéltek. Úgy tettem, mintha aludnék, mert tudtam, hogy nem fogok tudni úgy beszélni vele, hogy ne sírjam el magam. Még csak most kezdtem el ezt leírni, de máris elszorul a torkom. Nem is tudom, miért mondom ezt el, csak úgy érzem, így fogom tudni igazán elengedni ezt a történetet, és Őt, hiszen muszáj elmondanom, miért kezdtem bele egy ilyen témájú blogba.
Aznap este mégiscsak beszélnem kellett vele, és már nem emlékszem rá, beszéltem-e vele még többször, vagy nem. Nem tudom, milyen rák vitte el, nem is kérdezem erről a szüleim, mert nem biztos, hogy akarom tudni, és nem tudnám csak úgy felhozni ezt a témát.
Nem tudtam tőle elköszönni, talán nem mondtam neki elégszer, hogy szeretem, de 9 év után már képes vagyok kifejezni magam és szabadulnom kell ettől az érzéstől. Ezért írtam az Angelt.
Egyszer minden ember elveszít valakit, aki igazán fontos neki, s úgy gondolom, ez a betegség minket vesz el másoktól, mert ezt nem lehet elkapni, ez nem egy fertőző betegség, ez bennünk van, mindannyiunkban, és valamilyen formában biztosan rányomja a bélyeget az életünkre.
Akartam írni egy olyan történetet, ami nem tündérmese, ami nem rejti el a valóságot, mert ez a betegség nem válogat, nem tudjuk kiválasztani, hogy ki érdemli meg, és ki nem. A történet írása folyamán rengetegszer hallottam azokat a kételyeket, hogy ilyen kapcsolat nincs, nincs két olyan ember, aki ennyire szeretné egymást. Én merem remélni, hogy van. Nem voltam még igazán szerelmes, de ha egyszer az leszek, akkor azt hiszem, én fogom tudni ennyire szeretni azt a szerencsétlent, aki bevállal engem.
Azt hiszem, ennek már semmi köze az Angelhöz, túl sokat beszélek magamról, de ezt csak azt írtam le, mert úgy éreztem, muszáj elmondanom, hogy a történetet nem csak azért írtam, hogy minden pénteken megsirassak néhány embert, számomra sokkal komolyabb jelentése van. Könnyebbnek érzem a lelkem, mert megírtam, hiszen az elején rettentő sokat küzdöttem vele. Mindig ez van, szinte az összes blogomat a lehető legjobban utálom az elején, így volt ez a Nothing like us c. történetemnél, ennél, és a jelenleg futó Everything I wanted... c. blogomnál. Nehezen találom meg azt a szálat, amin haladnom kell, de azt hiszem, itt sikerült elkapnom és a végére talán összehoztam azt, amit az elején terveztem. A számokból ítélve valószínűleg ez a legkevésbé kedvelt blogom, de nekem ez nem baj, szeretem azt hinni, hogy ehhez a bloghoz kicsit fel kell nőni, s kell hozzá egy bizonyos lelki erő. Talán nem, de ezt már bedumáltam magamnak, szóval senki ne rombolja le az illúzióimat!
Muszáj befejeznem ezt, mielőtt könnyezni, sírni kezdek. 2 hete fejeztem be ezt a történetet, még hiányzik, ugyanakkor nagyon büszke vagyok rá, hogy megint megcsináltam. Csinálni valamit, ami elnyeri az emberek tetszését, azt hiszem, ez az életcélom (amellett, hogy Harry Styles felesége legyek).
Utoljára még egy eddig rengetegszer feltett, ámde többnyire megválaszolatlan kérdésre adnék választ. Lesz-e blogom az Angel után? A válasz: nem. Egyelőre nem tervezek új történetbe belefogni, az egyik ok az, hogy rettenetesen elfoglalt vagyok, az iskola mellett szinte semmire sincs időm, összecsapni pedig nem akarom a részeket. A másik, hogy jelenleg nincs is annyira ötletem, vannak vázlataim, lenne egy fanfichez is ötletem, de szerintem az már kicsit lerágott csont lenne, a jövőben pedig megpróbálnék majd kilépni a fiúk árnyékából, s írni egy olyan történetet, amin nem vezet a személyiségük.
Köszönöm mindenkinek, aki legalább egyszer kommentelt, kiemelhetnék embereket, akik a véleményük és támogatásuk miatt picit közelebb állnak hozzám, de ez nem lenne annyira fair másokkal szemben. Szerintem tudják ők maguk is, kikre gondolok. :)
Köszönöm azoknak is, akik soha nem kommenteltek, de a háttérből végignézték a fejlődésem, nyomon követték Faith és Niall nyomasztó napjait. Köszönöm nektek, hogy itt voltatok/vagytok/lesztek! <3
Ezer ölelés és puszi: Nessa. xx
U.i: Lesz még egy bejegyzés a közeljövőben, amiben jövök majd nektek egy kis meglepetéssel, valamint megmutatom majd nektek, milyen kis ajándékokat kaptam a blog pályafutása alatt. :)
U.i2: Holnap lesz 1 éve, hogy felkerült a prológus. :)
U.i2: Holnap lesz 1 éve, hogy felkerült a prológus. :)
