24.rész More than this

Sziasztok! :)
Hát, ez az első olyan rész itt, hogy jelenleg nem írok ezzel párhuzamosan egy másik blogot is. Biztosan tudjátok, tegnap vége lett a Secret, which changed my life c. történetemnek. Egyelőre még feldolgozás alatt van ez az egész.
A részről... hm, szeretem is, meg nem is, olyan sablonosnak és elcsépeltnek érzem magát az egész történetet. Mindegy, mindig csak panaszkodok...

Have a nice weekend!

Nessa. xx

Éreztem a fülemnél a leheletét, ahogy csendesen szuszogott miközben én a mellkasán fekve figyeltem a csillagokat. Feküdtünk a még langyos homokban és csak csendesen néztük az eget, nem vágytam semmi másra, csak erre, hogy itt kivárjuk az éjfélt. Ujjai a hajamba túrtak és rendezgetni kezdték a hajszálakat, megborzongtam, egész este volt köztünk valami feszültség, képtelen módon vágytam a közelségére, az ölelésére, Rá. Remegve fújtam ki az eddig benntartott levegőt, kezeivel körbeölelte a derekam, én pedig továbbra is az eget bámultam. A csillagok visszatükröződtek az óceánban, a víz hol a partot mosta, hol teljesen visszahúzódott, az ajkát éreztem a nyakamnál, orrával megbökte az állam én pedig csak mosolyogtam.
-2 perc.-mormolta.
Behunytam a szemem, szükségem volt arra a 2 percre, hogy magamban végiggondolhassam az elmúlt évem, a gyönyörű pillanatokat, amiket együtt átéltünk. 17. életévem alatt megtaláltam őt, életemben először és talán utoljára lettem szerelmes, megkaptam az első csókom, összeköltöztünk, az övé lettem, eljegyzett, tetoválást csináltattam. Vele nevettem, ott volt, amikor sírtam, támogatott, óvott és vigyázott rám, a kis könyvecskénkbe egyre több kép és mondat került, mondatok, amiket ő súgott a fülembe, de még a fele sem telt be. A szüleim elváltak, de én rájöttem arra, hogy nem vagyok olyan, mint ők, ők talán sosem tartoztak igazán egymáshoz, én viszont nem akartam másé lenni, csak az övé. Az övé voltam, mindenem az övé volt, tőle függtem, a döntései határozták meg az életem...
-Boldog Születésnapot, Angyalom!-súgta a fülembe. 
... Ő volt az Életem. 
Mielőtt kinyitottam volna a szemeim az arcomra kiült a mosolyom, ezt akartam, még ki tudja hány éven át akartam ezt látni, akárhányszor kinyitottam a szemeim. Elvesztem a szemeiben, a csókjában és az ölelésében, abban, ahogy a sajátos módján felköszöntött. Több kellett belőle, nem érdekelt, hogy a tengerparton voltunk, nem tudtam volna várni. Meggondolatlan akartam lenni, élni akartam a pillanatnak. 
Csókunk lágy volt és édes, finomabb a létező összes édességnél, szempillái simogatták az arcom. A hátamon feküdtem, ajkai beborították az arcom, majd a nyakam és hasam, a hangomat elnyomta a vízcsobogás, de amúgy sem hallott volna minket senki. Senki nem volt a közelben, én pedig akartam egy különleges emléket a 18. születésnapomról. Rajta kívül nem számított semmi, a kezemnél fogva húzott fel, ajkai a nyakamra tapadtak, az ölelésünk forró volt, ügyetlenkedtem az övcsatjával, majd hirtelen visszazuhantam a homokba. Felhúztam a pólóját, ujjaival gyengéden húzgálta ki a hajamat összefogó hullámcsatokat, majd az ujjaival túrta szét hullámos tincseim, percekkel később a lábaimmal közrefogtam a csípőjét ő pedig a nyakamba pihegett. Gyengéden simogattam a hátát, majd a körmeim a hátizmába mélyedtek, szája kapkodva találta meg az enyém. Homlokát megtámasztotta az enyémen, az orra minden mozdulatnál megbökte az én orrom, szemei rabul ejtettek, abban a kékségben egy külön világ volt számomra. Magamat láttam benne akárhányszor belenéztem, nem volt szükség szavakra vagy cselekedetekre ahhoz, hogy bizonyítani próbálja az érzéseit, csak a szemébe kellett néznem. Ha nem tudtam volna, hogy ez a szempár valódi, azt feltételezném, a világ egyik legtehetségesebb festője alkotta ezeket a tengerkék gyöngyöket. Mindketten kétségbeesetten akartuk egymást jobban és jobban, az ölelésünk viszont gyengéd volt, minden porcikánkkal szerettük egymást. Pillái lecsukódtak, elrejtette előlem a kincseit, az ajkai résnyire nyíltak, olyan volt, mint egy angyal. Kettőnk közül még mindig ő volt az angyal, ő érdemelte ezt a becenevet.Elmerültem a szemeiben, mutatóujjammal köröket rajzoltam a tarkójára és néha megkapaszkodtam a hajában, álom és valóság közt lebegtem. Az izmaim megfeszültek, mindkét karommal a nyakába csimpaszkodtam ő pedig a hátára fordult, elmosolyodott, majd ajkai csókért nyújtózkodtak, örömmel nyomtam a számat az övére. A testemen barangoló ujjai, a közös mozdulataink, a hajamba belekapó hideg szél, minden tökéletes volt, és én nem éreztem hideget, csak a kettőnk közt egyre növekvő forróságot. Sosem hittem volna, hogy lehet ennyire szeretni valakit, ha ezt nem magamon tapasztalom. Ajkát a tetoválásomra nyomta, szempillái végigsimították a bőröm mielőtt felemelte a fejét, pupillái kitágultak és a tekintete elhomályosodott, megcsókolt, kezei a csípőmre csúsztak és erősen szorított magához. Az arcomat az ég felé fordítottam, ujjaink a homokba mélyedtek, miközben a mellkasára borultam, halkan felmordult és arcát a hajamba temette, néhány perccel később a bőröm libabőrös lett a hidegtől. Nem akartam elmenni, ott akartam maradni, de túl hideg volt, ennek ellenére nem mozdultam róla, egyikünk sem volt annyira kegyetlen, hogy megmozduljunk. Fejemet oldalra döntöttem, ujjaival a hátam cirógatta, figyeltem, ahogy a Hold elé lassan bekúszott egy felhő, a tenger még mindig ki és behúzódott. Rájöttem, hogy az idő nem állt meg, csupán mi vesztünk el benne, pontosan a közepében. Tenyerét a hátamra simította és gyengéden apró mintákat kezdett rajzolgatni a bőrömre, ajkait hol a nyakamra nyomta, hol a hajamba csókolt. Örökké ott akartam vele maradni az éjszakában, a homokban fekve. Felnyögtem, amikor átölelt és lassan felült, behunytam a szemeim és az arcom a vállába fúrtam.
-Tudom, hogy nem akarsz menni.-mormolta mély hangon.-De kezd hideg lenni.
-Eddig is ennyire hideg volt?-kérdeztem, válaszul halk, mélyről jövő nevetés hagyta el a száját. A ruháimért nyúltam, magamra húztam a pólóm, a homokban megkerestem a fehérneműim, belebújtam a nadrágomba és a fejemet félredöntve figyeltem Niall-t, a haja még izzadt volt és hátul néhány helyen felállt, elrugaszkodtam a földtől és egy váratlan pillanatban a hátára ugrottam. Meglepve kapott a lábaim után, átöleltem a nyakát és a fejemet az övéhez dugtam, az arcán mosoly bujkált, fejét felém fordította ajkaink pedig gyengéden találkoztak. A szája duzzadt volt, és az enyém is, lehajolt, a lábaimmal szorosabban öleltem őt körbe, felkapta a magunkkal hozott plédet, lerázta róla a homokot majd egy könnyed mozdulattal rám terítette. 
-Még nem akarok bemenni.-mormoltam a bőrébe.
-Ha akarod kijöhetünk sétálni, de fel kell venned a kabátodat. Hideg van.
Elmosolyodtam, amikor hátranézett rám a szemeiben fáradtság csillant, de sosem utasított volna vissza engem. Nemet kellett volna mondanom, hagynom kellett volna őt pihenni, de annyira kétségbeesetten hallani akartam még a hangját és gyarapítani akartam az emlékezetes pillanatainkat, önző voltam.
-Megvárlak itt.-mosolygott rám az előszobából. Az apartmant tízen foglaltuk el, ők öten, és a barátnők, a házban teljes volt a csend.-Jobb, ha csak te mész, nem vagyok jó abban, hogy csendben legyek amikor muszáj.-nevetett rám.
Bólintottam, lábujjhegyen indultam felfelé a lépcsőn, a szobánkban arra a rövid időre felkattintottam a lámpát, míg belebújtam a kabátomba, majd a övét magamhoz szorítva indultam lefelé. A ruhadarabnak pont olyan illata volt, mint neki, az orromat jobban belenyomtam, egy pillanatra beleszédültem a parfümének kellemes illatába. Vakon indultam az előszoba felé, megbotlottam egy cipőben, de állva maradtam, majd teljes nyugodtsággal sétáltam neki a barátom kemény mellkasának.
-Faith.-kuncogott.-Talán jobb lenne, ha mégiscsak itt maradnánk. Fáradt vagy, Angyal?
-Imádom az illatod.-csimpaszkodtam a nyakába, ott volt a legerősebb a Niall illat, szükségét éreztem annak, hogy rengeteg üveggel vegyek a parfüméből, beleöntsem azokat a kádba és úszkáljak az illatában. Nem, az nem lett volna olyan, az túl sok, ez így, a nyaka hajlatából pont jó volt.
-Kölcsönös.-motyogta, és arcát néhány pillanatra a hajamba temette.-Görögdinnye.-hümmögött.
Megakartam őt csókolni, azonnal, arcát a kezeim közé vettem, próbáltam uralkodni magamon.
-Többet kellene éjszaka a tengerpartra mennünk.-vigyorgott pimaszul.
-Nem tudom, mi van velem.-ráztam a fejem.-Egyszerűen csak... nem elég belőled.
-Szóval azt érzed, amit én minden percben.-húzott magához.-Gyere, menjünk sétálni, mielőtt felébrednek a többiek.
Boldogan bújtam a karjai közé, a szívem hevesen kalapált a mellkasomban, akkor még nem tudtam, mi történt velem. A tengerparton andalogtunk, a szél az arcomba fújta a tincseim ő pedig nevetve simította el azokat az arcomból, sötét volt, de láttam az arcát, éreztem a testéből áradó hőt, a jelenléte túlnyomó volt. Az apró gyűrűm hidegen simult a tenyerébe, az ajkához emelte a kezem és megállított, mosolyogva néztem a szemébe, pillantása megtalálta az enyémet miközben belecsókolt a tenyerembe.
-Talán várnom kellett volna.-tűnődött.-A mai este tökéletes lenne rá, hogy megkérdezzem.
-Nekem az is tökéletes volt.-léptem közelebb hozzá, karjaim a kabátja alá csúsztattam és átöleltem.
-Újra igent mondanál?
-Ha ezerszer kérdeznéd meg, ezerszer mondanék igent. A tiéd vagyok, Niall.
-Akkor hozzám jössz?-mormolta.-Akkor is, ha az esküvőig nagyokat fogok hibázni?
-Nem tudsz hibázni.-súgtam.
-De igen, de miattad nem akarok, próbálok a lehető legjobb ember lenni.
-Lehetsz még ennél jobb?
Elmosolyodott, megcsókolta a fülem mögötti érzékeny pontot.
-Nem válaszoltál a kérdésemre. 
-Hozzád.-nyomultam közelebb hozzá.-Mást sem akarok.
-Soha ne hagyj el!-temette arcát a hajamba.-Kérlek, Angyal!
-Miért tenném?-mormoltam.
-Mert tudom, hogy el fogok szúrni dolgokat kettőnk közt. Nem akarom, hogy boldogtalan legyél velem, de úgy érzem, ha boldoggá teszlek akkor az elkövetkezendő években meg is foglak bántani, pedig ezt nem akarom. Soha nem akarnálak megbántani.
-Soha nem foglak elhagyni.-ígértem.-Soha, Niall, ebben a pillanatban is azon igyekszem, hogy megtartsalak magamnak. Szeretlek, a nem létező hibáiddal együtt.
-A tiéd vagyok.-ismételte az én korábbi mondatom.-Szeretlek, Faith.
Aznap éjjel újra egymásba szerettünk, talán ott a parton egymás karjában remegve, talán amikor a hátába csimpaszkodtam, vagy amikor az illatától kábultan ütköztem a mellkasának. Újra és újra belé akartam szeretni. Minden nap, minden reggel, minden percben újra szerelmes lettem belé.

A szemeim résnyire nyitottam, puha haj ért a nyakamhoz, egy puha száj nyomott puszit az arcomra, beférkőztem a karok közé és csukott szemmel élveztem, ahogy mutatóujjával mintákat rajzolt a testem különböző pontjaira. A takarót feljebb húzta rajtunk, egészen a fejünk búbjáig, mosolyogva nyitottam ki a szemeim és fordultam felé, kissé lejjebb húzta a paplant, a lélegzetem elállt egy pillanatra. A szemei talán még kékebbek voltak, mint eddig, felnevettem, amikor a szemöldökét hirtelen felrántotta, nem láttam a száját, a takaró takarta azt és így úgy nézett ki, mint egy angyali ninja.
-Jó reggelt!-húzódott közelebb, a hangja kissé rekedtes volt még.
Mosolyogva húzódtam közelebb hozzá, ajkaink gyengéden találkoztak, a hormonjaim már nem tomboltak úgy, mint éjjel.
-Mit szeretnél csinálni ezen a különleges napon?
-Nem különleges.
Felháborodva nézett rám, mintha őt sértettem volna meg ezzel, pedig számomra valóban nem volt különleges ez a nap, vagyis hát az volt, de nem a születésnapom miatt. Ő tette különlegessé.
-De az!-veszekedett.
Mosolyogva ráztam a fejem, felnevettem, amikor maga alá gyűrt, nem nehezedett rám, előrehajolva nézett a szemembe.
-Különleges.-mondta.-Ahogy te is az vagy.
-Csak miattad.-néztem a szemébe. Fejét alig észrevehetően rázta meg, kuncogva húztam őt magamhoz.
-Már elég különlegessé tetted az estém.-motyogtam az ajkai közé.
Halkan felmordult, nevetve öleltem körbe a nyakát, ujjam kissé kócos hajába túrtak, nem akartam tudni, az én hajam mennyire nem vonzó. 
-Állok szolgálatodra amikor csak akarod.
Összerezzentünk, amikor hirtelen kitárult az ajtó, majd a barátnőm felsikkantott és becsapta, a távolodó lábdobogás jelezte, hogy Rebeca visszarohant oda, ahonnan jött.
-Mi történt?-húzódott el, értetlen tekintettel nézett az ajtóra.
-Csak Rebeca.-nevettem, ő pedig nehézkes mozdulatokkal lekászálódott rólam.
-Pedig azt hittem, egy kicsit még csak az enyém leszel.
-Csak a tiéd vagyok.-támasztottam meg az állam a mellkasán.
A folyosóra suttogás szűrődött be, halkan felnevettem és az arcom Niall mellkasára fektettem.
-Niall!-kiabált be Becky.-Ugye van rajtad nadrág?
-Van!-nevetett.
Rebeca nagy erővel tárta ki az ajtót és bevetődött, mielőtt az visszacsapódott volna. Egy pillanatra megijesztett a barátnőm elvetemült arca, majd felnyögtem, amikor rám ugrott.
-Szent ég.-mormolta Niall.
-Boldog Szülinapot, Faith!-visította, és magához ölelt. Nevetve öleltem vissza, bár a jobb lengőbordám még mindig sajgott a könyökétől.
-Mi van, ha rajtam nincs semmi?-érdeklődtem vihogva.
-Az nem érdekel.-vonta fel a szemöldökét.-Több, mint 10 éve a barátnőm vagy, kölcsön adtad a fehérneműdet, ha elfelejtettem vinni...
-Akkor én most inkább csinálok valami nagyon különleges reggelit.-motyogta Niall, felnevettem, bocsánatkérően néztem a szemébe, ő pedig elmosolyodott.
-Bocsi, hogy ez előbb rátok törtem.-huppant le mellém.-Ugye nem zavartam meg semmit?
-Nem.-nevettem, ülőhelyzetbe tornáztam magam és az ujjaimmal megpróbáltam rendbe hozni a hajam.
-Akkor jó.-nevetett rám.-Várj csak, idehozom az ajándékod!-pattant fel.
Sóhajtva másztam ki az ágyból, a bőröndöm feltúrtam a puncs színű nadrágomért és belebújtam, felkaptam az első kezembe akadó fehér pólót és kölcsönvettem Niall farmermellényét, ami annyira jól állt neki.
Rebeca valami hatalmas, rózsaszín papírlappal rontott be, az egyik kezében azt szorongatta, a másikkal engem ölelt át.
-Ezt te csináltad?-bámultam tátott szájjal a kartonra, amin fényképek szerepeltek rólunk. Volt olyan, amin 1. osztályban a hátizsákjainkkal pózoltunk, pár évvel később a szomszéd bácsi fájának tetején ültünk, a kertben sátoroztunk, összegyűjtötte képek formájában a közös éveinket egészen odáig, hogy az iskolai bálban egymást ölelve, könnyes szemekkel mosolyogtunk.
-Aha.-hümmögött.-Tudom, hogy nem szereted az ajándékokat, de én akartam valami emlékezeteset adni neked.
Kerek betűkkel szavakat írt a képek közé, apró rajzokat készített, a nyakába borultam és perceken át csak öleltem őt.
-Rosszkor?-jött Louis hangja az ajtó felől. Elengedtem Rebeca-t, az állam viszont újra hatalmasat koppant, Zayn és Harry egy akkora virágcsokrot tartottak, amekkorát még életemben nem láttam.
-Hű.-pillantottam meg Niall fejét valahol Harry válla fölött.-Mióta vannak bokrok a házban?
-4 féle virágból 18 szál.-ugrott fel Harry.-Mert ezt négyen adjuk neked, és mert szeretünk.-vigyorodott el.
-Vödör!-kiabált Liam, betrappolt a szobába és lerakott középre egy rózsaszín vödröt.
-Nem találtunk megfelelő méretű vázát.-nevetett Zayn.
-Köszönöm.-ugrottam Louis nyakába, ő volt az egyetlen, aki nem fogott semmit. Erősen szorított magához, majd nyomott két puszit az arcomra én pedig Liam karjaiba férkőztem, átöleltem Zayn-t és Harry-t, majd a lányok is bejöttek és mindannyian felköszöntöttek. A szívem hevesen dobogott, a mosoly letörölhetetlen volt az arcomról.
-Szóval, van egy bokrunk.-méregette Niall a vödörbe állított gigantikus csokrot.
-Olyan szép!-huppantam le a földre és az arcomat a virágok közé nyomtam. Milliónyi különböző illat töltötte meg az orrüregeim.
-Magadra hagyjalak a virágaiddal?-nevetett.
-Nem!-nyúltam a keze után. Feltápászkodtam, nevetve nyúlt a derekam után és magához húzott, ujjai kihúztak egy apró levelet a hajamból.
-Virágzol.-nyomott puszit a homlokomra.-Ez annyira jó ajándék, hogy az enyém már nem is érdekel?-biggyesztette az ajkát.
-Buta.-paskoltam meg az arcát.-Ugye nem vettél semmi drágát?
-Nem.-nyugtatott.-Nem akartam, hogy a szülinapodon ezen vitatkozzunk.
Mosolyogva néztem rá, a hasam halk morgással jelezte, hogy ma még nem ettem semmit, felsikkantottam, amikor Niall a karjaiba kapott és az ágyra dobott.
-Harry ismeri itt a terepet, hozott kaját.-huppant le mellém, és közelebb húzta a tálcát.-Mit szólsz a sajtos croissant-hoz?
-Tökéletes.-nyújtottam a kezem, és magamhoz vettem az egyiket.
Feltápászkodott, turkált egy ideig a bőröndjében, majd felkapott egy rózsaszín ajándéktasakot, míg én elégedetten nyammogtam a reggelimen.
-Baby, ez tényleg elég apró ajándék.
-Túl sok.-mosolyodtam el.
-Egyszer a macskákról hadováltál nekem, de azt mondtad, allergiás vagy a szőrükre. Azt remélem, talán ez tetszeni fog, bár én tudtam volna mást venni neked.-simogatta az arcom.-Boldog Szülinapot, Angyalom!
Átöleltem, ujjai közül kicsúszott a tasak, amikor átölelte a derekam.
-Nem akarok ajándékokat.-súgtam.-Mindenem megvan.
-Nem akarok erről vitát nyitni.-puszilt meg, és az ölembe csúsztatta a tasakot. Mosolyogva nyúltam bele, Niall sikeresen belepasszírozott a zacskóba egy annál kétszer nagyobb szőrös, fehér cicát. Mosolyogva fúrtam bele az arcom, és közben nyújtózkodtam Niall felé.
-Köszönöm!
Válaszul csak halkan, kissé elégedetlenül hümmögött.
-A cicádhoz jár majd egy medencés buli, ha lesz egy kis szünet és bevesszük a nyaralónkat.-motyogta.-És Faith... Tudom, hogy nem fog tetszeni de szeretném, ha vennénk egy másik házat otthon, valami családiasabbat, otthonosabbat.
-Mi a baj a mostanival?
-Nem tudom, eddig megfelelt annak a célnak, hogy egyedül éljek benne, de veled jobban érezném magam egy olyan házban, amit együtt választunk ki és rendezünk be, nem muszáj most, majd ha... szóval, tudod. Az esküvő után, talán pár év múlva.-hajtotta le a fejét.
-Rendben.-bólintottam, szemei felcsillantak, amikor rám nézett.-Majd ha lesz munkám.
-Angyal...
-Ne mondj semmit.-kértem, igyekeztem komolyan nézni, miközben végigsimítottam az arcán.
-Szóval ha befejezted az egyetemet.-sóhajtott.-5 év múlva?
-Nem.-ráztam a fejem.-2 éven belül, ha sikerül annyi pénzt gyűjtenem, amennyit akarok.
-Miért mindig minden a pénzen múlik?-bosszankodott.-A francba, minden erőfeszítés nélkül vehetnénk egy villát, kifizethetném a tandíjad, luxus esküvőnk és nászutunk lehetne...
-Nem akarom, ha én nem szállhatok bele.
-Az én feladatom ez az egész, hogy jó körülményeket teremtsek neked és a jövendőbeli gyerekeinknek. Egyáltalán nem lenne kellene semmit sem csinálnod, sőt, már nekem sem kellene, legalább 3 generációnak tudnék tökéletes életet biztosítani már most.
-Nem akarom.-néztem a szemébe.-Nem akarok tökéletes életet.
-Tudod, hogy értettem.-sóhajtott.
-Túlságosan komolyan veszed ezt, eressz le, Niall.-bújtam hozzá.-Én még mindig ugyanaz a lány vagyok, csak a jegyesed, de ez nem azt jelenti, hogy többet akarok, mint amit eddig. Csak maradj önmagad, hagyd, hogy kibontakozzak melletted, találjak munkát, és...
-Oké, oké felfogtam.-húzott magához.-Most öltözz fel, hozd a macskádat, és lemegyünk a partra.-egy pillanatra elmélyült a hangja, majd elmosolyodott.-Ma csakis a tiéd vagyok.

23.rész Because of you

Egy kéz újabb habos-babos fehér ruhát tuszkolt be a szűk fülkébe, felpróbáltam egy szűk ruhát, amiben úgy néztem ki, mint egy sellő. Nem tetszett, ez nem az én stílusom volt, de azért kicsoszogtam benne a fülkéből, hadd örüljön Rebeca és az eladó, hogy a heves ellenkezéseim ellenére felpróbáltam egy ilyet is. A barátnőm arcán láttam, hogy neki sem tetszett, leejtett vállakkal pofákat vágva fészkelődtem a szűk ruhában.

-Nem.-húzta el a száját.-Ez nem a te stílusod, Faith.

-Nem mondod?-irronizáltam.-Niall angyalnak hív, ebben a ruhában úgy nézek ki, mint egy sellő.-grimaszoltam. Belépett velem a fülkébe és segített, hogy minél hamarabb levehessem a ruhát.

-Nem áll rosszul, csak nem a te stílusod.-magyarázta, miközben levette a vállfáról azt a ruhát, ami viszont nagyon is az én stílusom volt. A felső részén gyöngyberakás volt, pánt nélküli, az alja hasonlított arra, amilyet elképzeltem, de túl lapos volt, hülyén állt rajtam, úgy, mintha egy kissé túl hosszú és kényelmetlen hálóing lett volna. Elkeserített, nem voltam elég telt egy ilyen ruhához, egészségtelenül vékony voltam és a mellrész elállt tőlem.

-Hagyjuk inkább.-túrtam a hajamba.-Jobb lesz, ha otthon nézünk nekem ruhát, elég macerás lenne ezt szállítani a turné további részében.

-De annyi szép ruha van még itt.

-Nem baj.-simítottam meg a karját.-Otthon folytatjuk, Becky, de mára elég volt ebből.

Ez a ruha volt körülbelül a 20. amit ma felpróbáltam, valamiért egyik sem tetszett magamon, túl válogatós voltam és a lelkesedésem egyre jobban aláhagyott. Azt hittem, sosem találom meg a megfelelő ruhát, mert lehet, hogy gyönyörűek voltak, de egyik sem illett rám. Abban a pillanatban hihetetlenül utáltam a külsőm.

-Ne keseredj el.-ölelt át.-Találunk majd valami nagyon szépet, bőven van még időnk. 

Valóban így volt, hiszen még a pontos időpontot sem tűztük ki, csak annyit tudtunk, valamikor jövő tavasszal szeretnénk. Addig még valóban rengeteg időnk volt, próbáltam ezzel vigasztalni magam, de eléggé sikertelen kísérlet volt. 

A liftből kilépve búcsút vettem a barátnőmtől és elindultam a szállodai szobánk felé, egy ideig szórakoztam a zárral, majd beléptem és igénybe vettem az ágyunkat. Azon gondolkodtam, mi lesz, ha túl válogatós vagyok ahhoz, hogy megfelelő ruhát találjak, vagy talán találok majd egy gyönyörű ruhát, de azt lehetetlen lesz rám szabni. Magamhoz öleltem az egyik párnát, a kezemet magam elé emelve egy ideig az ujjamon megcsillanó apró gyűrűt figyeltem és eldöntöttem, akkor is találni fogok egy ruhát és minden tökéletes lesz a napunkon. Néhány percig fejben újra elképzeltem, milyen arcot vág majd, ha meglát valami nagyon gyönyörű ruhában, szerettem volna, ha ez valóban megtörténik. Elmosolyodtam, amikor az ajtó kinyílt és ő halkan belépett, azt hihette, hogy alszok. Szándékosan lehunytam a szemeim, hallottam, hogy levette a cipőjét, a táskája halk puffanással érkezett az egyik fotelba, majd az ágyhoz lépett és bebújt mellém. Nem tudtam nem mosolyogni, amikor átölelt és megpuszilta a nyakam, az illata az orromba kúszott, a kezem ösztönösen mozdult és a hajába túrva húztam magamhoz.

-Szia.-mosolygott rám, küzdenem kellett, hogy ne merüljek el a tekintetében. Kis híján az ajkamba haraptam, de mutatóujjával megérintette azt és gyorsan megpuszilt.-Majd én.-nevetett rám.

-Szia.-mosolyogtam, a jelenlétével teljesen megszállt a nyugalom, nem aggódtam semmiféle ruha miatt, mert eszembe jutottak a szavai. Akár ebben a pillanatban is kijelenthettem volna, hogy házasodjunk össze, keresett volna valakit aki még ma összead minket.-Milyen napod volt?

-Egész jó.-hanyatlott le mellém a párnára.-Képzeld, próbálkoztunk dalokat írni és nem is lettek annyira rosszak, ha megkapom rá az engedélyt eljátszom neked őket.-miközben beszélt az ajkai folyamatosan mosolyogtak és a szemei is vidáman csillogtak, kezét felém nyújtva söpört el egy tincset az arcomból. Eltűnődtem azon, mennyivel jobban illik hozzá az "Angyal" becenév, sosem értettem teljesen a magyarázatát arra, miért pont az Angyal jutott nekem. Mindig ugyanazt mondta, azt feltételezte, a mennyből pottyantam aznap a homokba pont a lábai elé.
-Valamin nevettünk és csak egy pillanatra fordultam el, aztán ott voltál előttem és őrülten nevettél. Senki nem tudta, hogyan került oda a lábaim elé egy gyönyörű lány, előlem nem tudod titkolni, hogy angyal vagy. 
-Voltatok abban az üzletben?-fordult a hasára, és rövid időre fejét az oldalamhoz nyomta. Ő volt az angyal és nem én, szőke hajával, kék szemével, az örökös kedvességgel és jókedvvel. Csak szárnyak kellettek volna a hátára.-Találtál olyan ruhát, ami tetszik?-kúszott feljebb, és fejét végül a mellkasomon pihentette meg, az ujjaim ösztönösen kezdték a tarkóját és haját simogatni. Annyira puha és illatos haja volt, imádtam széttúrni és összeborzolni a rendezett tincseit, ő pedig soha nem panaszkodott emiatt. Legszívesebben nem szólaltam volna meg, Niall hangjából és az egész jelenéből sugárzott a boldogság, izgett-mozgott, kérdéseket tett fel és mosolygott, őt akartam nézni és hallgatni, magamba szívni a jelenlétét, hogy átragadjon rám is valami a jókedvéből.
-Voltunk.-szólaltam meg halkan.-Felvettem hm, néhány ruhát, de magamon egyik sem tetszett igazán.-sütöttem le a tekintetem.-
-Nem baj.-mászott közelebb, orrával megérintette a nyakam.-Ki tudja hány millió ruhából választhatsz még, majd megtalálod a megfelelőt.-puszilta meg a nyakam.
-Túl vékony vagyok az összeshez, lógnak rajtam.-keseregtem.
-Ezen segíthetünk.-vigyorodott el.-Mit szólsz egy háromfogásos vacsorához az éjszaka közepén? 
Elfintorodtam, sosem voltam képes arra, hogy rengeteget egyek, habár szerettem a hasam és az édességeket, viszont nem híztam, és ez idegőrlő volt. Mások hisztiztek, mert volt egy minimális pocakjuk, átlagosnak néztek ki és nem csontváznak, én pedig mindennél jobban vágytam arra az aprócska pocakra, és hogy a megfelelő helyeken kerekedjek, ne pedig úgy nézzek ki, mint egy deszka.
-Legközelebb veled megyek.
-De te nem láthatod a ruhámat az esküvő előtt.-nyitottam nagyra a szemeim.
-Ez hülyeség.-nyöszörgött.-Ha meglesz úgysem tudod olyan helyre eltenni, hogy ne találjam meg.-húzta csibészes vigyorra a száját.
-De az balszerencsét jelent.
-Ne légy babonás.-nevetett.-Nem ismerek egyetlen olyan párt sem, akiknek balszerencséjük lett volna azért, mert a vőlegény az esküvő előtt látta a menyasszonyát a ruhájában. 
-Szeretném, ha aznap látnál úgy, amikor szépen kisminkelnek és a hajam szép lesz, szeretném látni az arcodat. Nem lenne ugyanolyan, ha látnál előtte.
Ajkát kissé durcásan biggyesztette de végül nem ellenkezett, puszit nyomott az arcomra.
-Ahogy akarod. Oh, még nem tettem meg valamit, mióta itt vagyok.-kerekedtek el a szemei.
-Örülök, hogy rájöttél.-mosolyogtam szégyenlősen, és az ajkamba haraptam.
-Le kellene szoknod erről.-motyogta, miközben kissé fölém hajolt és homlokát az enyémnek döntötte.-Sajnálom, nem értem, hogy felejthettem el!
Sokszor mondta ezt, hogy le kellene szoknom a szájrágásról, és ez valamit elindított az agyamban. Milliószor hallottam a fülemben ezt a mondatot, akárhányszor megpróbáltam az ajkamba harapni mindig ezt mondta, és mindig megakadályozta a csókjaival. Imádtam őt csókolni, gyengéd volt, próbálta minden csókjába belesűríteni az érzelmeit, ismertem a mozzanatait, amikor a vállai megfeszültek, homlokát az enyémnek döntötte, tovább haladt a nyakamra. Nevetett, amikor elhúzódott tőlem és mutatóujjával megbökte az orrom, csupán a jelenléte segített abban, hogy ne merüljek el az önsajnáltatásban, neki akartam megfelelni, de úgy tűnt, neki így is jó voltam. 
-Biztos ezt akarod?-ráncolta a szemöldökét. Harry arcát tanulmányoztam, meg sem rezzent a gép alatt, a szája mosolyra húzódott és nevetve csevegett a tetkós sráccal. Niall fintorgott, kellemetlennek találta már csupán a gép hangját is, nem tudtam nem nevetni rajta.
-Aha.-mosolyogtam, egy dolgot nem tudott a fejemben kitervelt tetkóról, azt, hogy a kulcscsontomra, a madárkáim alá odakerül az ő neve is. Akartam valamit, valami számomra nagy és maradandó dolgot vele kapcsolatban, ez pedig tökéletesnek bizonyult. Ha a vállam szabadon volt, mindenki láthatta, hogy a nevét viselem, mindenkinek világos lehetett, hogy hozzá tartozom, csak ezt akartam. Az övé lenni.
-Kész vagy.-törölte le a srác Harry kezét, a göndör hajú vigyorogva pattant fel, hogy a tükörben megnézze újdonsült tetkóját. Niall utánairamodott, és hallottam, ahogy azt kérdezte, mennyire fájt. Mosolyogva ültem le oda, ahol az előbb Haz feküdt és halkan magyarázni kezdtem a tervem, néhány különböző betűtípusban leírta a nevét, majd kiválasztottam a megfelelőt és mosolyogva bólintottam.
-Faith!-ugrott oda mellém, és megragadta a kezem.-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
-A barátod nagyon nem tartja ezt jónak.-nevetett rám a bizalmasom.-Nyugi haver, túléli a kislány, nem vészes.
Haragosan ráncolta a szemöldökét és aggodalmasan méregette a vállam, ujjatlan felsőt viseltem, mert sosem engedte volna, hogy egy tetoválószalonban levegyem a pólóm. Mosolyogtam, amikor a srác azzal a mondattal, hogy "befejezi a rajzot" eltűnt néhány pillanatra egy ajtó mögött.
-De hát az nem kész van?-döntötte oldalra  fejét.
-Nem.-mosolyogtam.
-Át kell rajzolni.-magyarázta Harry, és lehuppant mellém. Ő tudott a tervemről, egyedül ő.
-Miért nem lehet valami kevésbé fájdalmas módszerrel ráfesteni azokat az átkozott madarakat a válladra?-simogatta a bőröm.-Tudod, van az a henna dolog, az sokáig rajta marad, de nem maradandó. Mi van, ha később megbánod?
-Biztos vagyok benne, hogy nem fogom megbánni.-szorítottam meg a kezét, és a tarkójánál fogva húztam gyengéden magamhoz. Halkan sóhajtva csókolt meg, ez az egész nem arra ment ki, hogy valami örökké rajtam fog maradni, hanem azért aggódott, mert szerinte a tetoválás különösen fájdalmas volt. Nem akarta, hogy bárki is fájdalmat okozzon nekem.
Néhány perc múlva a minta felkerült a vállamra, és amikor lehúzta róla Dave - mint megtudtam, így hívták a srácot - Niall szemei elkerekedtek.
-Nem!-ugrott fel.
Nevetve néztem rá, és aprót bólintottam Dave felé, ő pedig a bőrömhöz érintette a tűt és húzott egy apró vonalat az 'N' betűbe. 
-Most már de.-vigyorogtam, és felé nyújtottam a kezem. Nem fájt, csak furcsa érzés volt, apró csípéseket éreztem.-Ne haragudj, azt akartam, hogy meglepetés legyen.
-Hát, meglepődtem.-mondta, a hangjából eltűnt a jókedv.
-Niall.-szorítottam meg a kezét.-Ne duzzogj már!
-Nem duzzogok.-mosolyodott el.-De ha így állunk... Dave, tudnál szakítani rám néhány percet?
-Hogyne.-bólintott, miközben meghúzta az utolsó vonalat is Niall díszesen leírt nevébe. Kész volt, rajtam volt a neve, már csak a madarak hiányoztak.
-Nem hiszem el, hogy ezt csinálod!-túrt a hajába.
Megmozgattam az ujjaim, a jegygyűrűm apró kövecskéje megcsillant a mesterséges fényekben.
-Te mit csináltál?-kérdeztem mosolyogva.-Most már kvittek vagyunk.
Felháborodva horkantott, Harry szórakozottan figyelte a tetoválógép apró mozdulásait a bőrömön, oldalra döntöttem a fejem, a bőröm kivörösödött, de eltüntethetetlenül ott volt Niall neve, és ez jó érzéssel töltött el. A tekintetem a gépen tartottam, éreztem, hogy a kezemet szorongató srác minden alkalommal megfeszült, amikor a gép újabb mintának látott neki. Nyugodt voltam, és habár a bőröm egyre jobban égett, mosolyogva néztem fel.
-Kész vagy.-törölte le óvatosan a bőröm Dave.
-Máris?-tátotta el a száját Niall, majd elborzadva nézett a gyulladt területre, amikor az arcáról eltűnt a rettenet végre elmosolyodott. Dave valami fóliával körbetekert, majd a tükör elé álltam, Niall pedig hátulról átölelte a derekam.-Őrültség.-rázta a fejét.
-De azért tetszik?
-Imádom.-vigyorodott el, az ujjammal megböktem a gödröcskéjét, homlokát az enyémnek döntötte és gyengéden megcsókolt.-Most én jövök.
-Nem.-fogtam meg a kezét.-Ezt én akartam, neked nem kell.
-De én is akarom.-nézett a szemembe, majd a kezemet fogva húzott maga után, leült oda, ahol az előbb még én feküdtem.-Hihetetlen, miket nem csinálok miattad.-nevetett.
-Nem akarom, hogy ezt csináld!
-Én sem akartam azt.-bökött a vállam felé.-Szóval Dave? Szerinted mi lenne a legjobb a Faith névvel?
-Készítek néhány rajzot.-nevetett a fejét rázva, és felállt.-Néhány percet kérek.
-Elveszted a tetkószüzességed!-kiáltott Harry, mire az üzletben türelmesen várakozók néhánya furcsán nézett ránk. Nevetve simítottam végig Niall tarkóján, rosszallóan ráncolta a szemöldökét és kék szemeit le sem vette a vállamról.
-Fájt?-kérdezte csendesen.
-Nem vészes.-mosolyogtam.-Ne csináld ezt.
-Azt hittem, ezt már megbeszéltük.-rázta a fejét.-Ha te is, akkor én is.
A mutatóujjamat kissé elkeseredetten akasztottam a pólója nyakába és kezdtem simogatni a bőrét. Dave néhány stencillel a kezében ült vissza a helyére, a nevem különböző mintázatok között helyezkedett el. Volt olyan, ami hasonlított az enyémhez, de valamiért nehezen képzeltem el Niall vállán madarakat. Minden maradandót eléggé nehezen képzeltem el az ő selymes bőrén.
-Neked melyik tetszik?-fordult felém.
Ráböktem arra, ami egy szívből kiinduló EKG volt, ami a nevemben végződött, szívmelengető gondolat volt, hogy azt viselje magán örökké.
-Akkor az lesz.-mosolygott, és magához húzott.
-Filctollal is jó.-szólaltam meg halkan, mire mindenki felnevetett csak én nem. Tudtam, hogy nem azért csinálta, mert ezt akarta, hanem nekem akart visszavágni és ez nem tetszett, de nem tehettem semmit, túl makacs volt. A szememmel követtem a gép mozgását a bőrén, ő bezzeg levette a pólóját egy tetoválószalonban, ahol ültek lányok és biztos megbámulták. Fel sem szisszent, pedig azelőtt teljesen ráparázott, hogy nekem mennyire fog fájni, csak mosolygott és nézte az arcomat. Harry csinált egy képet és kirakta a twitter profiljára azzal a frappáns mondattal, amit az előbb kiabált. Furcsa volt ugyanott látni az én nevemet, ahol az övé volt rajtam, ez az egész nagyon furcsa volt, egyre több dolog kötött minket egymáshoz. Előtte senkihez sem kötődtem így.
Niall arcát tartottam a szemeim, amikor megnézte a tükörben az elkészült tetoválását. Eszembe jutottak a szavai, ő volt nekem mindenben az első és egyetlen, a tetoválásom is az lesz, az első és az egyetlen, attól féltem, ha akarnék többet, minden alkalommal ő is magára varratna valami hülyeséget. Hosszú ujját óvatosan húzta végig rajta, majd felém fordult és elmosolyodott.
-Tetszik?-kérdezte.
-Még mindig nem kellett volna ezt csinálnod.
-Ahogy neked se.-nézett rám csillogó szemekkel.-Én nem bántam meg.
-Én sem.-mosolyodtam el.-Neked tetszik? Őszintén.
-Nem szoktam hazudni.-vigyorgott, puha ajkait néhány pillanatra az enyémhez nyomta.-Tudnék már bármit is csinálni, ha nem tetszene?
-Nem kellett volna ezt csinálnod!-hajtottam le a fejem.
-Hé!-nyúlt az állam alá.-Rajtam van a neved, hogy bántam volna meg? Semmit nem bánok meg, amihez közöd van, Angyal.-elmosolyodtam, ő is így tett és még egyszer a tükörbe nézett, hosszú mutatóujjával körberajzolta a nevem első betűjét.-Tulajdonképpen csak azt bánom, hogy ez nem nekem jutott először az eszembe.-vigyorgott.
Kézen fogott, kisebb vitát rendeztünk a fizetés miatt, de ezúttal nem hagytam magam és őt megelőzve kifizettem a sajátom, így volt fair, nem fizethette ki azt, hogy magamra varrattam a nevét. Ez az én ötletem volt, és az én testemre került, az én pénzemből fizettem ki, így volt számomra logikus.
-Niall-nek tényleg van tetkója?-rohant elénk Zayn, majd a tekintete a vállamra tévedt és barna szemei elkerekedtek.-Hű.-tátogta. 
Mosolyogva néztem rá, kissé döbbenten emelte fel a fejét, kezével megragadta Niall pólóját és lejjebb húzta a vállánál, döbbenten pislogott néhányat és zavartan nézett fel.
-Hát ez, uhm, megdöbbentő.-mosolyodott el.-Szép, a többiek látták már?
-Nem tudom.-vonta meg a vállát.
-Melyikőtök találta ki ezt?
-Eredetileg nem azért mentünk, hogy közös tetkót csináltassunk.-duzzogtam, egy ismerős kéz a derekamra simult és közelebb húzott magához.
-Zayn, te mit csinálnál, ha Perrie-t el kellene kísérned tetováltatni, de ott derülne ki, hogy a nevedet akarja magára varratni?-húzta fel pimaszul a szemöldökét, nem Zayn-hez beszélt, engem provokált.
Nevetve pacsiztak, azt gondoltam, sosem fogom megérteni a fiúkat, de később, amikor Niall félmeztelenül állt a a tükör előtt és magához húzott pont úgy, hogy az én vállam ott legyen, ahol az ő tetkója kezdődik, végül megbékéltem azzal, hogy ő is viseli az én nevem. 
-Miért akartad ezt?-kérdezte, és mutatóujjával végigsimított az egyik apró madáron.
-Előszülinapi ajándék magamtól magamnak.-mosolyogtam rá a tükörből.
-De miért pont az én nevem?
-Ne kérdezz butaságot.-döntöttem a fejem a mellkasának.-Ki másnak a nevét akarnám magamon viselni?
-Nem tudom.-hümmögött, arcát a nyakamhoz érintette és belecsókolt a hajlatba.-Nem hittem volna, hogy valaha is akarsz olyasmit, mint  tetoválás.
-Miért nem?
-Nem tudom.-lépett hátrébb, lehuppant az ágyra és az ölébe húzott. Lábaimmal körbeöleltem a testét, az arca egy pillanatra megvonaglott, majd mosolyogva nézett rám.-Azt hittem, nem szereted az ilyesmit.
-Szóval még meg tudlak lepni.-vigyorogtam, ő pedig játékosan meghúzta a copfom.-Ki tudja, mit szólnál, ha beújítanék néhány piercinget meg fültágítót?
-Gyerünk.-vigyorodott el.-Tulajdonképpen a piercinget szexinek tartom, lehetne mondjuk a köldöködben, és az orrodban, meg a helyes kis füledben.-harapott gyengéden a fülcimpámba, nevetve rázkódtam össze.
-Tudod, tetszenek azok a tányérok is, amiket azok az afrikai nők tesznek az ajkukba.-érintettem meg a szám. Valójában persze ezt az egészet nem gondoltam komolyan, azoknak a nőknek az ajka úgy nézett ki, mint a hódok farka.
-Ha nem akadályozza, hogy megcsókoljalak, akkor rendben.
-Nem zavarna, ha úgy néznék ki, mint egy karácsonyfa?-döntöttem oldalra a fejem.-Vagy mint egy idióta.
-Megváltoznál? A külsődön kívül, mert ha nem, akkor nem zavar.
Végigsimítottam az arcát, mosolyogva nyomott puszit az arcomra, neki ez az egész megint teljesen természetes volt, én pedig belülről ismét megolvadtam. Nem tulajdonított túl nagy jelentőséget annak, amit mondott, viszont nekem ez sokat jelentett, nem a külsőm miatt volt velem, nem csak azért, ez pedig több volt, mint megnyugtató. Karjaimmal átöleltem a nyakát, felemelkedett és az erkélyre sétált, a napfény kellemesen sütötte a hátam, imádtam a fényt és a meleget, Londonban nem túl gyakran volt ilyen az időjárás.
-Olyan vagy, mint egy cica.-nevetett, és megbökte az orrom.-Már csak dorombolnod kellene.
-Grr.-paskoltam meg az arcát.
-Élethű.-kötekedett.-Faith.-húzódott közelebb, arcát a hajamba fúrta.
-Te nevezel engem cicának.-mormoltam.-Hm?
-Nem akarom, hogy átszúrasd bármelyik testrészedet is.
-Tudtam én, hogy nem gondolod komolyan!-nevettem.
-Nem, nem erről van szó.-rázta a fejét.-Tényleg szexinek tartom, de fájnak.-a keze a pólóm alá csúszott és gyengéden megérintette a köldököm.-Nem akarom, hogy bármi miatt is fájdalmaid legyenek.
Az óceán háborgott, ahogy az ég is,tombolt a szél és a szobát egy pillanatra elöntötte a kellemetlen fény, én pedig hirtelen ültem fel. Nem tudtam, hol vagyok és csak akkor nyugodtam meg, amikor Niall keze megtalálta az enyém és kék szemei résnyire nyíltak.
-Mi a baj?-emelkedett fel, zihálva estem vissza a matracra. Nem voltam hozzászokva az ilyesféle hatalmas viharokhoz, és borzasztó volt belegondolni, mi lenne velem, ha így kellene csak az út egyik oldaláról a másikra átszaladnom. A londoni viharok ehhez képes záporok voltak. Az arcomat a mellkasába temettem, miközben feljebb húzta rajtam a takarót, miközben ő kicsúszott mellőlem. A keze után nyúltam, nem akartam, hogy az ablakhoz lépjen, hallottam dolgokat arról, hogy ilyenkor veszélyes az ablak közelébe menni, megigazította a sötétítőt, majd visszafeküdt mellém.-Londonban élsz, de félsz a vihartól?-kérdezte szórakozottan, miközben átölelt.
-Nem félek a viharoktól.-húztam fel az orrom.-De ez nem vihar, hanem természeti katasztrófa. Kellemetlenül megborzongtam, amikor újra dörgött az ég.
-Van benne valami.-pislogott az ablak felé.-Talán valakinek most tűnt fel, hogy leestél.-nem értettem ezt a mondatot, a szemöldököm ráncolva hanyatlottam vissza a párnára, próbáltam kizárni a külvilágot és a vihar hangjait.-Aludj csak, Angyal, itt biztonságban vagy.
Amikor a becenevem ejtette értelmet nyert az előbb elhangzott mondat, mosolyogva csókolt meg, én pedig eltűnődtem azon, mire értette, hogy itt biztonságban vagyok. A karjaira, vagy az épületre? Mindenesetre a karjaiban nagyobb biztonságban éreztem magam, mint bárhol máshol.

22.rész You & I

Sziasztok! :)
Az előző résszel kicsit megkavartam mindent, de talán nem haragudtok emiatt. :D Köszönöm a sok kommentet és remélem, hogy ez a rész is tetszeni fog nektek.
Kellemes hétvégét, pihenjetek a szünetben és legyetek rosszak!

Nessa. xx

6 perccel korábban.

~Faith Freelove~

A fejem hátrabillentettem, a hajam leesett a vállamról és a testemmel ellenkező irányba mozdult, röpködtek körülöttem a tincseim, fogalmam sem volt, mikor éreztem utoljára ennyire egésznek magam. 

-Akkor a mai utolsó dal szóljon az összes lánynak, aki nem tudja magáról, hogy mennyire gyönyörű!-kiabálta a mikrofonba Niall, kék tekintete megtalált engem és a színpad azon részéhez szökdécselt a gitárjával, ahol én álltam.-Szóljon neked, Angyal!-tartotta el a szájától a mikrofont, és mielőtt bármit is tehettem volna félretette a gitárját és lehasalt a színpadon. Nevetve léptem közelebb, lábujjhegyre állva nyújtózkodtam felé, miközben ő egyre közelebb araszolt a színpad széléhez, majd magához húzott és megcsókolt. Hallottam a vad sikoltozást, ahogy a fiúk a mikrofonba röhögtek és Louis meghatódva gügyögni kezdett arról, mennyire cukik vagyunk, mégis csak egy dolog számított.

-Akkor most ki az őrült?-súgtam, és nevetve nyomtam puszit az arcára.

-Mindketten azok vagyunk.-vigyorgott rám.-Ha ennek vége, szeretnék kérdezni valamit.

-Rendben.-simítottam meg óvatosan a haját.-Most menj!

-Szeretlek.-lökte el magát, csúszott néhány centit a színpadon, majd felpattant és felkapta a gitárját, a dal kellemes akkordjai elindultak és én a tömeggel hullámozva ugráltam végig, miközben teljes hangerővel kántáltam a szöveget.

Az arcáról sugárzott a boldogság és ez volt az, ami rádöbbentett arra, hogy talán nem voltak hiába a hetek, amiket külön töltöttünk, mert őt ezek a koncertek boldoggá tették.

-Faith.-súgta a számba, hümmögve hajoltam hozzá újra, megborzongtam, amikor ajkaink újra találkoztak. Hűvös volt, csók közben összehúzta rajtam a kabátom és szorosan átölelt, nem erre volt szükségem ahhoz, hogy felmelegedjek. A kezem a mellkasára csúszott és a farmermellénye alatt visszaöleltem. Nem akart semmit sem mondani, csak néha kimondta a nevem, mert imádtam hallani a szájából. Belül szárnyaltam a boldogságtól, abban a pillanatban mindenem ott volt abban az ölelésben, a szívem csordultig volt az iránta érzett szerelemmel. Homlokát az enyémnek döntötte, orrát játékosan összedörzsölte az enyémmel én pedig kuncogva fogtam kezeim közé az arcát.
-Szeretlek.-ejtettem ki halkan. Szája mosolyra húzódott, fejét félredöntve nézett a szemembe.
-Én is szeretlek, Angyalom.
Ujjaink egymásba kapaszkodtak, a csípőmnél fogva húzott magához és puszit nyomott a fejem búbjára, miközben elindultunk végig a hosszú úton. Csak sétálni jöttünk ki, mert a koncert után rájöttünk arra, hogy éjjel még nem is sétáltunk ebben a városban és holnap továbbállunk. 
-Mit akartál kérdezni?-hajtottam fejem a vállára.
-Türelem.-húzott közelebb magához.-Majd a megfelelő pillanatban.
Értetlenül ráncoltam a szemöldököm de nem kérdezősködtem, tudtam, úgyse mondott volna semmit, Niall nagyon jól tudott titkot tartani és a megfelelő pillanatban elhallgatni. Letértünk az útról és a folyópart mellett sétáltunk tovább, ez sokkal másabb volt, mint Londonban de magával ragadta a figyelmem, szerettem a vizet, olyan volt, mint az érzelmeim, amiket az utóbbi időben éreztem. Viharban a víz is tombolt, a napsütésben lágyan, nyugodtan csordogált, előre meredtem és mosolyogva néztem a hullámzó partot, miközben a testem Niall oldalához simult, a víz illatához vegyült az ő parfümjének kellemes illata. Hirtelen megállt, a derekamnál fogva húzott magához és kissé mintha idegesen nézett volna rám.
-Faith.-vett nagy levegőt, majd szemöldöke bosszúsan szaladt össze.-Nem szúrhatom el.-motyogta az orra alatt. Érdeklődve néztem az arcát, egy pillanatra eltakarta előlem kék óceánszemeit, végigsimítottam a tarkóján ő pedig lassan térdre ereszkedett előttem. Egy pillanatra nem kaptam levegőt, minden lelassult körülöttem és a látóteremben csak ő maradt. Valahol a távolban egy mentőautó szirénája visszhangzott, és amint észhez tértem arra gondoltam, talán szükségem lesz rá. Kezét óvatosan nyújtotta az enyémért, az arcomon végigszaladt egy könnycsepp, amikor óvatosan megfogta azt.-Ne vágj ilyen ijedt arcot.-mosolygott fel rám.
-Nem vagyok ijedt.-suttogtam megrendülten.
-Csak kérdezek valamit.-nyelt nagyot.-Jó? Csak egy szót kell mondanod, nem kérek többet, csak egyetlen szót és aztán meglátjuk mi lesz.
Bólintottam, a szemeimet nem tudtam levenni az arcáról, néhány másodpercig csak nézte a kezeinket, majd felemelte a fejét.
-Londonban akartam ezt megtenni ott, ahol 1 évvel ezelőtt megcsókoltalak, de ezt most nem tehetem meg és úgy érzem, nem tudok többet várni. Angyal, még mindig azt hiszem, te az égből pottyantál akkor hozzám, az elmúlt 1 évben megtanítottál több nagyon fontos dologra. Megtanítottad, milyen az, ha küzdenem kell valaki figyelméért, megtanítottál a türelemre, amiből eddig nem volt túl sok, megtanítottad, milyen az, ha valaki miatt egyik pillanatról a másikra félreteszel mindent. Az elmúlt 1 évben minden percben te jártál a fejemben, amikor nem voltál velem nem találtam magam és többek között talán ez döbbentett rá arra, hogy nem akarok, és nem tudok nélküled élni. Megértem, ha nemet mondasz, de ezt meg kell kérdeznem. Faith, hozzám jössz feleségül? Majd egyszer, amikor te is akarod...
Szabad kezemet a szám elé kapva zokogtam fel, néhány másodpercbe telt mire felfogtam a szavait, a mellkasom szaporábban emelkedett és süllyedt, nem gondolkoztam, csak kimondtam azt, ami először eszembe jutott.
-Igen.-súgtam, és hangosan kimondva ez a szó meggyőzött az értelméről. Niall egy pillanatra ledermedt majd döbbenten emelte rám a tekintetét.
-Mond még egyszer!-pislogott nagyokat.
-Igen.-mondtam hangosabban, az arcomon pedig mosoly terült szét.-Igen! IGEN!-kiáltottam, és a nyakába borultam. Megbillent, de végül nem hasaltunk el, az arcomat zokogva temettem a mellkasába miközben lassan felegyenesedett és mindkét karjával átölelt.
-Megcsináltam.-nézett a szemembe boldogan.-A feleségem leszel, Faith! Azt hittem azt fogod mondani, hogy túl korai és elhamarkodott döntés lenne.-simított végig a hajamon.
-Talán az de nem érdekel.-nevettem.
Kissé eltolt magától, a zsebében kezdett kotorászni majd előhúzott egy aprócska dobozt, habozott, végül állva maradt. A derekamnál fogva húzott magához, homlokát az enyémnek döntötte és óvatosan felnyitotta a dobozt. Kétség kívül az abban rejlő apró, fehérarany gyűrű volt az addigi legdrágább ajándék tőle, viszont ezt nem utasíthattam vissza. A kezemet kettőnk közé emelte és felhúzta az ujjamra az apró karikát. Néhány percig mindketten a kezemet bámultuk, majd vállai leereszkedtek és magához ölelt.
-Mindent meg fogok tenni azért, hogy ne bánd meg ezt a döntést.
-Csak maradj ilyen és akkor nem fogom.
-Köszönöm.-súgta a szemembe nézve, kezét az állam alá csúsztatta és magához húzott. A szívem szaporán vert és én tudtam, jól cselekedtem. A közös jövő gondolata már nem riasztott el, hanem izgatott bizsergést váltott ki bennem. Nem akartam mást, csak őt, rá volt szükségem a boldogsághoz.
Nehezen váltunk el, kezemet az övébe csúsztatta, kissé furcsa érzés volt érezni a gyűrűt az ujjamon. Hüvelykujjával gyengéden simogatta azt, miközben szorosan egymáshoz bújva lépdeltünk vissza a szállodához. Úgy mosolyogtunk, mint két őrült és a világért sem szaporáztuk volna meg a lépteinket, furcsa lehetett egy andalgó pár látványa New York egyik legforgalmasabb útján.
-Tudják a fiúk?-kérdeztem.
Puszit nyomott a szám sarkába és egy pillanatra szorosabban húzott magához.
-Ott voltak, amikor megvettem a gyűrűt.
-Mikor vetted?-kérdeztem óvatosan.
-Fél éve.-nevetett, a szám tátva maradt és csodálkozva néztem rá.
-Miért?
-Faith, az első pillanattól fogva tudtam, hogy te vagy az, akit kerestem. Nem tudom miért, csak érzem, szeretnélek feleségül venni, szeretném, ha majd egyszer gyerekeink lennének, ez minden, amit akarok.
-Mi lesz a bandával?-pislogtam nagyokat.
-Mi lenne?-nevetett.-Egyszer mindannyian megtesszük ezt a lépést, Zayn hamarosan megkéri Perrie kezét, a többieknek is van barátnője, csak idő kérdése hogy megtegyék. Nyomjuk tovább, aztán megházasodunk, talán folytatjuk még egy ideig, utána családot alapítunk és lesz pár év szünet.-mondta, és nem tűnt úgy, hogy nehére esik erről beszélni.-Majd lesz valami, egyelőre nem változik semmi, szerintem ez marad is így még pár évig.
Mosolyogva néztem rá, a szívem még mindig hevesen dübörgött akárhányszor megéreztem a gyűrűt a bőrömhöz nyomódni.
-Fel kellene hívnunk apát.-tűnődtem.
-Tudja.-mosolygott huncutul.-Beszéltem vele erről, szerettem volna ha ő is beleegyezik, ha nemet mond talán vártam volna még, de áldását adta ránk.
-Rebeca?
-Nem veszem el tőled azt az érzést, hogy elmondhasd neki.-léptünk be a hotel ajtaján.-De csak holnap reggel.
Rám kacsintott, nevetve átöleltem és elindultunk a lift felé, amint becsukódott az ajtó Niall kissé feszengni kezdett, arcát a hajamba temette én pedig felnevettem, amikor fogaival a bőrömbe csípett. Édesen kuncogott, a tükörben megtaláltam a saját pillantásom, boldognak tűntem, mosolyogtam és a szemeim csillogtak. Niall felemelte a fejét és hátulról átölelte a derekam, állát a vállamon támasztotta meg és a tükörben a szemembe nézett.
-Egész jó páros vagyunk, nem?-mosolygott.
-Egész jó.-nyomtam puszit az arcára.
A lift felért az 5. emeletre, mielőtt tiltakozhattam volna Niall felkapott és végigszaladt velem a folyosón, a velünk szemben lévő szobából épp kilépett a barátnőm, de ő nem állt meg.
-Faith!-szólt utánam, és kiugrott az ajtón.
-Jó éjt, Becky.-lépett be velem Niall a saját szobánkba, kuncogva.
-Várjatok! Faith, az mi... mi az a gyűrű az ujjadon?
-Feleségül veszem!-kiáltotta örömittasan Niall, még éppen láttam, ahogy Rebeca kissé elsápadt, majd kis híján felsikoltott, de Liam még időben behúzta a szobájukba. Ha sikoltott is, azt mi már nem hallottuk, mert a szobák hangszigeteltek voltak.
-Nem arról volt szó, hogy én mondhatom el neki?-nevettem.
-Összeházasodunk.-nézett csillogó szemekkel az enyémbe.-Csak, csak most jutott el az agyamig, hogy tényleg igent mondtál.-eresztett le a lábaimra.
-Megismételjem?-döntöttem oldalra a fejem.
-Kérlek!
Karjaimmal átöleltem a nyakát, orrunk egy röpke pillanatra összeért, ő pedig átölelte a derekam.
-Igen, Niall, hozzád megyek feleségül.-súgtam a fülébe, és talán akkor fogtam fel igazán én is ezt az egészet. 
-Szükségem van néhány napra, hogy felfogjam ezt.-emelte az ajkához a kezem, és csókot nyomott az ujjamra, amin boldogan üldögélt a jegygyűrűm. Jegygyűrű. Az ujjamon. Tőle.-Az nagyon egoista, ha azt mondom, én vagyok neked mindenben az első és egyetlen?
-Csak közlöd a tényeket.-simítottam végig az arcán.
-Az egyetlen.-mormolta, miközben az ajkamhoz hajolt.-Ez tetszik, remélem nem akarsz ezen változtatni.
-Eszem ágába sincs.-pislogtam nagyokat.
Hátamat gyengéden az ajtóhoz préselte, ujjaim megmarkolták az ingét és magamhoz húztam az arcát. Amikor megcsókolt a boldogság szétáradt az ereimben, nem akartam más, csak ezt, örökké, és megnyugtató volt a tudat, hogy talán ő is ezt akarta. A fejem mellett összefonódó ujjaink, a számra tapadó ajka és az ölelése bizonyosságot adott az egymás legyőzni akaró érzelmeinkről, ha lehetséges lenne, felgyújtottuk volna az egész hotelt. Próbáltam legyőzni az ajkait, de a tökéletes időzítéseivel pontosan tudta, hogyan támadjon ellenem, ez egy olyan harc volt, melyben egyikünk sem nyerhetett. 
A mellkasán feküdtem, ujjaival jobbra-balra forgatta az ujjamon a gyűrűt, néha megállt, egy pillanatig nézte, majd az ajkához emelte, olyankor a kintről beszűrődő fényektől megcsillant az apró, világoskék kő.
-Pont olyan a színe, mint a szemednek.-kúsztam feljebb, hogy a szemébe nézhessek. Kezemet az arcára tettem, a szemem el-vissza járt a kő és a szemei között.-Tökéletes.
-A csinos kis ujjadon.-mosolygott rám.-Megláttam és tudtam, hogy máshol nem lehet a helye, és most ott van. El sem hiszem.
-Bátor vagy.-súgtam szinte az ajkai közé.-Biztosan ezt akarod? Gondolj bele, még legalább 70 év velem. Én nem bírnám ki.
-Másra sem vágyom.-piszkálta a hajam, nagyokat pislogott, úgy döntöttem, most már békén hagyom a kérdéseimmel, a többit majd rázúdítom holnap. A karjai közé bújtam, átölelte a derekam és megpuszilta a vállam, majd arcát a hajamba temette. A sötétben magam elé emeltem a kezem és egy ideig nézegettem a gyűrűt, hallottam, hogy kuncogni kezdett, majd átnyúlt a derekam fölött és összefűzte az ujjainkat.
-Menyasszony.-búgta a fülembe.-Az én menyasszonyom. 
-A szüleid tudják?-ennyit arról, hogy nem kérdezek többet. Halkan hümmögött, fejemet a vállára hajtottam ő pedig belecsókolt a nyakamba.
-Tudják, hogy megvettem a gyűrűt de azt nem, hogy eljegyeztelek.-elmosolyodtam, amikor ezt mondta, hozzá kellett szoknunk ehhez.
-Akkor nekik elmondhatjuk együtt, ugye?-vigyorogtam, és fészkelődni kezdtem a karjaiban.
-Élőben nem nagyon lehetséges mostanság.-biggyesztette le az alsó ajkát.-De ha akarod holnap küldünk nekik videóüzenetet.
-Oké.-hanyatlottam vissza a párnára.-Sokat beszélek, ugye?
Nevetni kezdett, szeretetteljesen szorított magához és a hajamat félresöpörve ajkait egy pillanatra a tarkómhoz nyomta.
-Igen, de nem baj. Az elején olyan keveset beszéltél, pedig én imádom a hangod.
Halkan sóhajtottam, megfordultam a karjai közt és az arcomat a mellkasába temettem, annyit tudtam volna kérdezni kettőnkkel kapcsolatban, és arról, miért pont ma tette ezt, és mit gondoltak erről a fiúk, de az ajkamba haraptam és befogtam a szám. Félő volt, ha tovább fecsegek és kérdezősködök, talán visszakéri a gyűrűt és átköltöztet a szomszédos szobába. Átöleltem, kezei a hátamra simultak és egy ideig gyengéden simogatta a bőröm, majd légzése lassulni kezdett és arcát szuszogva fúrta a nyakamba.
-Úristen!-sipította Rebeca, Niall elégedetten ölelte át a derekam és nem engedte, hogy a barátnőm kitépje a karomat.-Niall, akkora szemét vagy! Miért nem mondtad el?
-Mert nagy a szád, és kikotyogtad volna.-ölelte át hátulról Liam.
-Angyal akarta elmondani.-nyom puszit a hajamra.
-Így van. Akartam.
-Te mondtad el.-védekezett.-Én csak azt mondtam, hogy feleségül veszlek. Semmi mást.
-Láttam az ujjadon a gyűrűt, és nem jöttetek ki!-vádaskodott tovább Rebeca.
Kissé pirulva mosolyodtam el, miközben ő a kézfejemet forgatva tanulmányozta a gyűrűmet. Úgy tűnt, lassan megenyhült amiatt, hogy "csak" most tudta meg ezt az egészet, miközben a többiek végig tudtak róla. Niall felállt és arrébb szökdécselt, mielőtt belépett a turnébusz konyhájába még mosolyogva fordult hátra hozzám.
-Kérsz valamit?-kérdezte.
-Igen, egy kólát.-válaszolt helyettem Liam.
-Hozz magadnak.-szaladt össze a szemöldöke.-Szóval kérsz valamit, Angyal?-emelte ki a becenevem.
-Egy kólát.-mosolyogtam, majd amikor elfordult Liam-re kacsintottam. 
Niall mondhatni üres kézzel jött vissza, mert csak a szendvicsét szorongatta a kezei között.
-Liam majd felemeli a seggét és kimegy a konyhába, ha szomjas.-nevetett rám, és átölelt.
Valahonnan a busz végéből puffanást hallottam, majd Alexis veszekedni kezdett Louis-val, amiért az lelökte Zayn-t a fotelről, végül az egészet nevetés zárta.
-Ezek sose fognak megváltozni.-pislogott nagyokat Liam.
-Lehet.-vontam meg a vállam.-De azért ez mégiscsak jobb annál, ami előtte volt.
-Az biztos!-hördültek fel mindketten. 
Oldalra döntöttem a fejem és az ablakból figyeltem a tájat, a busz végighalad Miami egyik főutcáján, az én állam pedig Niall ölében landolt. Elképesztő volt az egész város, minden oldalról víz, forróság tombolt és az emberek vidámak voltak.Rögtön tudtam, hogy nagyon fogom élvezni az itt töltött napokat.
-Kapj el!-kiáltottam, miközben kiugrottam a karjai közül és mezítláb rohantam végig a tengerparton. Niall napszemüveget és sapkát viselt, hosszú hajam lobogott utánam, kikerültem egy férfit, de Niall gyorsabb volt, mint én. Talán, egészen véletlenül még engedtem is neki, hogy elkapjon. Átölelte a derekam és felemelt, én pedig lábaim a csípője köré fontam és nevetve néztem a szemébe.
-Látom, tetszik neked ez a hely.
-Gyönyörű.-mosolyogtam rá. Egy elszabadult tincsem a fülem mögé tűrte, közben lassan leguggolt és velem az ölében lehuppant a homokba. Lábaim a csípője két oldalán pihentek, kezeit a combjaimra helyezte és töprengve nézett a szemembe.
-Van valami hely, vagy bármi, amit elképzeltél az esküvővel kapcsolatban?-piszkálta a gyűrűm.-Mármint amikor kislány voltál te is biztosan elképzeltél ilyesmit.
-Nem tudom.-tűnődtem.-Olyan akarok lenni, mint egy hercegnő. Tudod, széles, habos-babos szoknya, néhány helyen kövecskék, esetleg masnik. Félig feltűzött haj, lágy smink, és a hercegem.-mosolyogtam.
-Gyönyörű leszel.-hajolt a számhoz, és gyengéden megcsókolt.-Most is az vagy, nincs olyan, hogy nem vagy az.
-Hazudsz.-nevettem.-Reggel, amikor kócos vagyok és alig látok valami, vagy amikor hajmosás után kilépek a zuhany alól, vagy...
-Faith, akkor is gyönyörű vagy, mindig gyönyörű vagy!
-Te mit szeretnél?-tereltem el a témát, fejemet oldalra döntöttem, az arcom a tenyerébe simult.
-A te napod lesz...
-Nem fogsz kimaradni az előkészületekből.-böktem meg nevetve az orrát.
-Pedig azt hittem, ha mondok valami nyálasat majd nem jössz rá, hogy mit akarok.-grimaszolt, kék szemei szinte nevettek, amikor engem nézett.-Nem, nem akarok kimaradni belőle, csak azt akartam mondani, hogy mivel a te napod lesz, én nem szeretnélek befolyásolni. Nézd, nekem az is tökéletes lenne, ha most idejönne egy vadidegen és összeadna minket, aztán felvennéd a nevem. Csak azt szeretném, hogy a feleségem legyél.
-Szóval lehet leánybúcsúm Vegasban, vehetek méregdrága Victoria's Secret fehérneműt a nászútra és lehet milliókat érő ruhám?
-Akár.-nevetett.-Kérlek, vegyél olyat, tudod, azt a Vicky akármit!-meresztett kiskutyaszemeket.-Vegasba pedig csak kísérővel mehetsz, aki nem Rebeca és én vagyok. Veszélyes hely, különösen az olyan lányokra, amilyen te vagy.
-Miért?
-Nem akarod tudni. Beleőrülnék, ha történne veled valami.-simított végig a hajamon.-De most komolyan, Faith, van valami olyan dolog, amit szeretnél az esküvővel kapcsolatban?
-Nem tudom, csak a normális dolgokat, tudod, család, barátok, szép ruhák, esetleg még egy torta is és van valami 5 fiúból álló zenekar, nem is tudom kik ők.-hümmögtem.
-Csak nem a One Direction-re gondolsz?-grimaszolt.
-De!-vigyorodtam el.-Ők lesznek azok.
-Ismerem a fajtájukat, nem elég jók neked.-forgatta a szemeit.-Sokkal jobbakat megkaphatnál, mondjuk... nem, nem született még meg az az ember, aki elég jó lenne hozzád.-úgy éreztem,a  beszélgetésünk már nem a One Direction-ről szólt.
-Ez nem igaz.-ráncoltam a szemöldököm.
-De, nagyon is, te túl jó vagy mindenkihez.
-Niall.-húztam fel az orrom.-Nem!
Mosolyogva csúsztatta egyik kezét a tarkómra, csökkentette a távolságot köztünk míg én az egyik kezem a mellkasára tettem.
-Hülyeségeket beszélsz, te elég jó vagy nekem.
-Nem.-hümmögött.-De hatalmas mázlista vagyok, amiért engem választottál.-érintette meg a gyűrűsujjam.-Csak próbálok elég jó lenni neked.
Kuncogva húztam magamhoz, lábait hirtelen felrántotta, mikor a víz kissé kijjebb merészkedett a parton, én pedig előreestem az ölében.
-Beázott a cipőm.-nevetett, és feljebb kúszott a parton.
Lecsúsztam a vádlijára és felpattantam, levettem a cipőmet, lábujjaim a forró homokba süppedtek, nem sokáig bírtam egy helyben maradni, ezért belegázoltam a vízbe. A szoknyámat felkapta a szél, félszemmel láttam, hogy lerúgta a cipőjét, belegyűrte a zokniját, majd a nadrágszárát felhajtva indult utánam. Volt némi előnyöm vele szemben, de hamar beért, nevetve menekültem előle, de mielőtt felkaphatott volna a talpamba hirtelen több szúrós tüske mélyedt, a fájdalom elöntött és előreestem, a fejem lemerült, a szám és az orrom is telement a sós vízzel, majd egy kar ragadott meg és rántott ki a vízből. 
-A francba, annyira megijedtem!-húzott magához Niall, és átölelt. Köhögve, prüszkölve kapaszkodtam meg benne, a lábam fájdalmasan lüktetett.
-Niall.-öleltem át.-Ne ijedj meg, jó?
-Miért? Mi történt?-az arcára azonnal kiült a pánik.
-Azt hiszem, beleléptem egy tengerisünbe.
Mielőtt tiltakozhattam volna felkapott, éreztem, hogy az állatka, vagyis az a valami, ami a lábamba volt elszakadt a bőrömtől és a vízbe csobbant, Niall egy ideig meredten bámulta a helyet. Tudtam, mennyire állatbarát és sosem bántott volna senki, de abban a pillanatban talán darabokra tudta volna szedni azt az izét, ha megtalálja.
-Be kell vigyelek a kórházba, beletörtek a tüskék a talpadba.-vizsgálta a lábam. Szemöldöke szomorúan szaladt össze és elindult a part felé.
-Helló Miami, megérkezett Faith Szerencsétlen Freelove.
-Nem vagy szerencsétlen.-tett le a homokba, és az ölébe vette a fájdalmasan lüktető lábam.-Ha én megyek előtted, én léptem volna bele abba a szarságba.
Megérintettem az arcát, úgy láttam, egyre jobban felhúzza magát ezen az egészen. Felvette a zokniját és cipőjét, majd a telefonjáért nyúlt és felhívta Pault, elhadarta a történteket, majd zsebre tette a készüléket és felpattant, gyengéden vett ölbe, átöleltem a nyakát és nyugtató puszit nyomtam az arcára.
-Ez az egész az én hibám, ha nem megyek utánad, nem lépsz bele...
-Niall.-hajoltam a nyakához.-Nyugi, nyugi Baby, nem a te hibád, senkié sem, nem tudtuk, hogy ott lesz ez az izé. Bárkivel megtörténhetett volna.
-Megcsíphetett volna egy medúza, vagy valami korall, vagy...
-Niall.-csitítottam.
-Utána kellett volna néznem ennek az egész tengerpartnak.-szorított magához.
-Majd legközelebb, jó? Nyugodj meg.-érintettem a számat az övéhez.
-Beviszünk a kórházba, hogy kiszedjék a tüskéket a talpadból.-sóhajtott szomorúan. Beleegyezően bólintottam, ő pedig ott ült velem, miközben egy orvos csipesszel húzta ki a tüskéket a talpamból. Több volt, mint gondoltam, és eléggé időigényes volt ez az egész művelet, de végül sikerült, és másfél óra múlva Niall cipelt ki a kórház ajtaján. 
Mit megadnék azért, ha megint csak egy ilyen apróság miatt lennék itt.

21.rész You're my everything

Sziasztok! :)
A részt illetően most nem nagyon mondanék semmit, remélem, hogy hagytok majd néhány kommentet, elég keveset kapok.
Kitartás, már csak egy kicsi van a suliból, mindjárt szünet! :)

Nessa. xx 

Kiléptem az iskola kapuján, Jai, Luke és Rebeca szinte egyszerre sóhajtottak fel velem. Vége, leérettségiztünk, vége a középiskolának. Két különböző irányba indultunk, így hát egy időre végleges búcsút vettünk egymástól, ma este mi már nem leszünk Londonban. Mától fogva nem vagyok hajlandó tankönyvet fogni a kezembe és nem vagyok hajlandó huzamosabb időre elengedni Niall-t. Apa lakásába belépve egy egészen aprócska virágcsokor fogadott, melynek tetején egy apró, kalapos angyalka ült, mellette pedig ott feküdt egy boríték, rajta Niall betűivel a nevem. Óvatosan bontottam fel, a repülőjegyem mellett egy rövid levél várt rám, rajta csupán néhány szóval. Büszke vagyok rád, Angyal. Szeretlek. <3
A kezembe vettem a csokrot és az orromat a virágok közé nyomtam, Niall minden szerinte jeles alkalomra virágot vett nekem, az egyetlen rossz a csokraiban csupán az volt, hogy nem tartottak örökké, egy idő után elhervadtak a virágok, így hát minden csokorról csináltam egy fényképet, hogy örökké tudjak emlékezni rá, mikkel lepett meg.
A virágot vízbe tettem, ránéztem, és akkor tudatosult bennem igazán, mától fogva a nyár végéig ő csak az enyém lesz. Az átmeneti szobámba mentem, az ágyamon ott hevert a teli bőröndöm, melybe beletettem még néhány fontos dolgot, mint a tabletem és a hajvasalóm, majd a fürdőszobába sétáltam. A zuhany alatt állva tompán hallottam, hogy a telefonom felüvöltött a szobámban, gondolkodás nélkül rángattam el a kabinajtót és a törülközőmet felkapva, csöpögve sprinteltem a szobába. Mielőtt felvettem volna kifújtam az eddig benntartott levegőt, próbáltam nyugodtságot csempészni a hangomba, pedig a szívem őrülten zakatolt a mellkasomban. 
-Szia.-szólaltam meg kissé bizonytalanul, a lábaimat felhúzva áztattam el az ágyneműm, miközben a törülközőmet magam elé szorítottam. A tekintetem megakadt az ablakon, ijedten pattantam fel és botladozva rántottam el a sötétítőt, az almazöldre festett szobám homályba borult. Hallottam Niall édes nevetését a telefonomban, miközben különös aranyossággal köszönt.
-Szia, Angyal. Megkaptad a csokrot?
-Igen.-huppantam le az ágyamra.-Köszönöm, nagyon aranyos vagy.
-Alig várom, hogy végre itt legyél.-sóhajtott fel.-Utálom, hogy ha valamit adni akarok neked, azt postán kell elküldenem vagy felhívni egy üzletet, hogy szállítsák ki.
-Hát még én.-motyogtam.
Nevetése visszhangzott a fülemben ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. Feltápászkodtam az ágyamról és miközben az érettségiről hadováltam elkezdtem felöltözni, egy eléggé rövid, fehér alapon rózsaszín virágmintás ruhát vettem elő a szekrényemből, hozzá illő fehérneműkkel és egy telitalpú szandállal. Kihúztam a gumit a hajamból és az ujjaimmal széthúztam a tincseim.
-Örülök, hogy túl vagy rajta.-válaszolt, hallottam a hangján, hogy mosolygott.
-Én is.-sóhajtottam.-Elfáradtam.
-Tudom. Kaptunk néhány nap szünetet, majd itt kipihened magad. 
-New Yorkban?-nevettem.-Kétlem, hogy pihenni fogok, Niall.
-Muszáj lesz, mert az első két napban nem tervezem elhagyni a szobánkat. Muszáj lazítanod, Faith, túlterhelted magad az utóbbi hetekben.
-Te nem?-kérdeztem, és oldalra döntöttem a fejem. Az utóbbi időben a telefonálásainknál megtettem ugyanazokat a mozdulatokat, melyeket akkor csináltam, ha egymással szemben ülve beszélgettünk. 
-Nem.-válaszolta.-A tanulás megterhelőbb, mint az éneklés és az esti koncertek.
Felnevettem és a hajamat kezdtem piszkálni, képes lettem volna átbeszélni vele azt az időt, amit valahogy ki kellett töltenem az indulásig, és a repülőutat is.
-Ezt nem hiszem el.-válaszoltam szélesen vigyorogva.
-Nekem sokkal rosszabb órákig valami fölött görnyedni, mint az, hogy azt csinálom amit szeretek.-magyarázta.-Tudod mi volt a legmegterhelőbb az utóbbi hetekben?
-Mi?
-A hiányod.
Nem sok hiányzott, hogy olyan hangot hallassak, amilyet a barátnőm szokott. Tudjátok, az a valami a nyávogás és nyüszítés között, de visszafogtam magam, amiért járt egy nagy pacsi nekem.
-Oké, befejeztem ezt a nyáladzást.-nevetett fel hirtelen.-Le kell tennem, Faith. Ott leszek, amikor leszállsz a repülőről, ne mozdulj el onnan.
-Oké, alig várom.-mosolyogtam.-Szeretlek.
-Én is, Angyal.-búcsúzott.
Mosolyogtam, miután letettük, miközben öltöztem, még akkor is, amikor elbúcsúztam apától és felszálltunk a repülőre, akkor pedig főleg, amikor Rebeca kezét fogva a lábam újra szilárd talaj érintett. Hirtelen rossz emlékek terítették be a fejem a repülőt illetően, alapvetően szerettem utazni, mert ha repülőre ültem az általában azért volt, mert csökkent a távolság köztem és Niall közt, viszont egy bizonyos idő után már nem azért utaztam Amerikába, mert ő ott várt rám, hanem mert muszáj volt. Niall felkereste a legjobb orvosokat, próbált megtenni mindent azért, hogy meggyógyulhassak, de ez valamiért nem jött össze. Azt mondják, akkor könnyebb a gyógyulás, ha a beteg is tényleg meg akar gyógyulni, nos, nem akarok illúzióromboló lenni, de nálam jobban senki nem akart meggyógyulni és boldogan élni, és én mégsem kaptam esélyt erre. 
A többi utas közt elvegyülve a fejemet jobbra-balra fordítva kerestem Niall-t, miközben a barátnőm fel-le ugrált és a barátja nevét kiáltozta. Szőke haja repkedett körülötte, majd elengedte a kezem és futásnak indult előre, utána kaptam, semmi pénzért nem engedtem volna el őt, mert képes lett volna eltűnni ennyi ember közt, de megnyugodtam, amikor a tekintetem újra megtalálta őt Liam karjai közt. Tanácstalanul cövekeltem le és leültem a bőröndömre, államat a tenyerembe ejtve kémleltem körbe, tudtam, ha Liam itt van Niall se lehet messze, valószínűleg csak valami idióta játékot játszik velem.
-Faith!-felkaptam a fejem, az emberek közt ismerős hangra lettem figyelmes, ahogy folyamatosan bocsánatot kérve durakodott előre. Egy nő megbotlott a bőröndömben és szúrós pillantással motyogott valamit az orra alatt, de nem érdekelt. Felugrottam, amikor Niall szőke feje felbukkant a tömegben és gyors léptekben indult felém, ujjai közt ismét egy virágcsokrot szorongatott. Egyszerre gyűltek könnyek a szemembe és nevettem fel, amikor felkapott és magához szorított. 
-Megijesztettél.-mormolta a hajamba, kissé eltolt magától, leeresztett a földre és az arcomat a kezei közé fogva gyengéd csókot nyomott a számra.-Rebeca ott áll, és te nem voltál vele, egy időre teljesen bepánikoltam!-hadarta.
-Sajnálom, ő csak meglátta Liam-et és elszaladt, én meg téged kerestelek de nem mentem el innen, Becky is itt állt.
-Semmi baj.-húzott magához, és nagyot fújt.-Hoztam neked virágot!-nyújtotta felém kissé esetlenül a csokrot.
-Köszönöm.-dörzsöltem meg az arcom, a virágot a mellkasomhoz szorítva húzódtam hozzá közelebb. Tekintete végigszaladt rajtam és elmosolyodott, lábujjhegyre állva pusziltam meg a száját, az ajkaim égtek egy rendes csókért tőle, de nem ennyi ember előtt akarunk egymásnak esni. Egyik kezével átölelte a derekam és összefűzte az ujjainkkal, másikkal megragadta a bőröndöm és magunk után húzta, miközben kifelé igyekezve beértük Rebeca-t és a barátját. A barátnőm arca kipirult és szinte sugárzott a boldogságtól, Liam arcára visszatért a szokott aggodalmaskodó tekintet, amivel a szökdécselő barátnője minden mozdulatát nyomon követte. Rebeca bárhol, bármikor képes volt elvágódni a saját lábában, ezt pedig Liam már megtapasztalhatta néhányszor.
-Szia.-borultam a fiú nyakába. Kedvesen mosolyogva köszöntött és nyomott két puszit az arcomra, miközben az egyik kezével Rebeca-t tartotta féken. Talán néhányszor megfordult már a fejében, hogy vennie kellene egy pórázt a barátnője számára.
-Szia.-nevetett.-Jól vagy?
-Tökéletesen.-vigyorogtam, majd magamban hozzátettem: most már.
-Megyünk?-bújt a mellkasához Rebeca, Liam végigsimított a haján és puszit nyomott a homlokára. Azon gondolkoztam, vajon egy külső szemlélő minket is ilyen aranyosnak lát, mint én őket? Beférkőztem Niall karjai közé, puszit nyomott az orrom hegyére és lassan elindultunk kifelé. A repülőtér előtt egy sötétített ablakú autó állt, kissé távolabb tőlünk feltűnt egy férfi, aki lemaradva, de a nyomunkban volt, kint sikoltozó lányok voltak, ám ezúttal a fiúk nem álltak meg.
-Kimehettek hozzájuk.-szólaltam meg, Becky pedig egyetértően bólintott.
-Már voltunk.-válaszolt Liam.
-Legyél egy kicsit önző.-mosolygott rám Niall.-Nem találkoztunk 8 hete és előtte is csak pár napot voltunk együtt, azt akarod, hogy kimenjek?
-Igaz.-haraptam az ajkamba.
-Fejezzétek be.-szúrt le minket Rebeca.-Ne itt!
Nem gondolta komolyan, és azt arcára kiülő huncut mosoly tanúsította a legjobban. Sóhajtva dőltem hátra és Niall mellkasára hajtva a fejem leskelődtem ki az ablakon, ez volt az első alkalom, hogy Amerikában voltam, a hatalmas város pedig igencsak rabul ejtette a szívem.
-Tetszik?-kérdezte halkan, miközben egy hajtincsem az ujjára csavarta.-Ha szeretnéd, holnap kijöhetünk sétálni egyet.
Szemeim felcsillantak és mosolyogva bólintottam, puszit nyomott a homlokomra, ajkai a normálisnál tovább időztek a bőrömön, vágyakozva pillantott a számra, hüvelykujjammal végigsimítottam a kezén, ő pedig megfogta azt, szétnyitotta az ujjaim és belecsókolt a tenyerembe. Rebeca halkan hadarta az elmúlt hetek történéseit, Niall megtámasztotta az állát a fejem tetején és érdeklődve hallgatta. Soha nem volt még ilyen nehéz kibírni azt, hogy ne csókoljuk meg egymást, Egy kocsiban összezárva milliméter különbségekkel az arcunk közt, az ajkam belső felét kezdtem harapdálni, nem azért nem csókoltuk meg egymást a többiek előtt, mert szégyenlősek voltunk, hanem mert félő volt, egy csók nem lesz elég. 
A szálloda, amelyben átmenetileg laktak káprázatos volt, ahogy az árai is biztosan káprázatosan magasak voltak, máris idegesíteni kezdett, hogy én pedig szinte ingyen fogok itt megszállni. A 3 hiányzó bandatag a szálloda halljában beszélgetett, láthatólag Louis és Zayn összekaptak valamin, Harry pedig nevetett rajtuk. 
-Nézzenek oda!-pattant fel Louis kitárt karokkal.-Végre itt vagytok, lányok! Elég volt ennyi ezeknek a lúzereknek a szenvedéséből.-nevetett.
-Mintha te nem ezt csináltad volna.-oltotta le Liam.-És neked még várnod kell.-vigyorgott gonoszan.
Louis elhúzta a száját és próbált egyszerre átölelni engem és Rebeca-t, miközben én nevetve öleltem Harry-t is. 
-Oké, holnap találkozunk, srácok!-fogta meg a kezem Niall.
-Nemár' máris mentek?-biggyesztette a száját Harry.
-Hagyd őket, Haz.-könyökölt az oldalába Zayn.
-Nem jöttök vacsizni később?-érdeklődött tovább, zöld szemei kedvesen, ártatlanul ugráltak köztünk.
-Elképesztően hülye vagy, drága barátom!-csapott a vállára Louis.-Nem jönnek vacsorázni, legalábbis biztos nem velünk.
-Eltaláltad.-bólintott Liam.-Majd holnap, srácok.
-Miért?
-Drága Harry!-röhögött fel Louis.-Szeretnél velem vacsorázni, amikor megjön Hayley?
-Öhm.-tűnődött el.-Ja, értem.
-Gratulálok.-bólintott elismerően Lou.-Annyira végtelenül hülye vagy néha.-paskolta meg az arcát kedvesen.
-Menjetek.-mosolygott Zayn, többet nem kellett mondania, mi ketten a lépcsők felé indultunk, míg Rebeca és Liam eltűnt a liftben.
-Mehettél volna velük, hogy neked ne kelljen lépcsőzni.-mondta, miközben nemet intett az egyik személyzetes fiúnak, amikor az el akarta venni tőle a bőröndöm.
-Rossz ötlet.-mosolyogtam.-Segítek.-nyúltam a bőrönd után.
-Hagyd.-emelte fel, és elkezdett felfelé lépdelni.-Jézusom, Faith! Elpakoltad az egész házat?
-Nem.-sütöttem le a tekintetem.-Miért nem hagytad, hogy felvigyék helyetted? Felvonóval egyszerűbb lett volna.
-Udvarias akartam lenni.-kacsintott huncutul.-Különben is, gyanús volt nekem az a gyerek.
Megráztam a fejem és aggódva figyeltem, ahogy feltornázta magát a bőröndömmel együtt a lépcsőn, tudtam, hogy fájt a térde és ez aggasztott. 
-Jó, nem bírom tovább.-fújt nagyot a 2. emeltnél.-Innen lifttel megyünk. 
A "lift" szót olyan mélységes utálattal és ellenszenvvel ejtette ki, mint még semmi mást. Beléptünk, tekintetét a gombokra szegezte, amikor az ajtó bezárult kissé összerezzent és közelebb bújt hozzám, arcát a hajamba temette és nagyokat lélegzett.
-Minden rendben.-nyugtattam, az ujjaimmal a haját simogattam, felemelte a fejét és mosolyogva puszit nyomott a szám sarkába. Néhány másodperc múlva a lift megállt, ő pedig érezhetően megkönnyebbült, amikor kiléptünk az apró, zárt helyiségből. 
Zsebéből előhúzta az 532-es szoba kulcsait, egy ideig ügyetlenkedett a zárral, majd kitárta az ajtót és előre engedett. Ámulva léptem be a lakosztályba, melynek falai halvány pezsgőszínűek voltak, ehhez illően a bútorok és a szőnyegek fehérek, középen pedig egy franciaágy terült el. Becsukta az ajtót, a bőröndöm a fal mellé tette és hátulról átölelte a derekam.
-Csodás, nem?-nézett a vállam fölött az erkély felé, amikor beszélt az ajkai megérintették a csupasz bőröm, ami borzongást váltott ki belőlem.
-Gyönyörű.-mosolyogtam.
-El sem hiszem, hogy végre itt vagy.-mormolta a hajamba, kezeit felemelte és felcsatolt tincseket elkezdte kibontani. Ujjai nagy óvatossággal húzták ki a hajtűket belőle, idegesített, hogy a hajammal foglalatoskodott, megállítottam a kezét és felé fordultam, kék szemei szórakozottan csillogtak.
-Niall.-húzódtam hozzá közelebb, ajkaim közül kissé panaszosan hangzott a neve.
-Hm?-mosolygott, és még egy csatot húzott ki a hajamból, az volt az utolsó, ujjai beletúrtak a hosszú tincsekbe és a vállamra húzta azokat.-Sokkal jobb így a hajad.
Tettem egy lépést előre, orraink kis híján összeütköztek, szórakozottan pillantott a számra, majd az akaratereje csődöt mondott és a hajamba túrva húzott magához. Ujjaim megmarkolták az ingét, először gyengéd volt, beérte a számmal, amit aztán résnyire nyitottam és neki megfeszültek a vállai. Elemelkedtem a földről, lábaim körbefonták a csípőjét és a hátam az ajtónak feszült. Niall nagyon ritkán vesztette el a fejét velem szemben, de azt hiszem, ez azok közé a pillanatok közé tartozott, amikor vissza kellett fognia magát. Vonakodva szakadt el tőlem, lábaim lecsúsztak a földre és mosolyogva néztem rá, beletúrt a hajába és elszakította a tekintetét rólam.
-Liam vacsorázni viszi Rebeca-t.-szólalt meg kissé rekedten.-Ha akarod, mi is elmehetünk, de én arra gondoltam, hogy jobban éreznéd magad, ha a hotel étterméből hozatnánk fel vacsorát és itt ennénk meg, mondjuk az erkélyen.
-Tetszik.-mosolyogtam.
-Jól van.-hajolt hozzám, és ismét megcsókolt, most már visszafogottabban.-Szeretnél lezuhanyozni? Vagy ha éhes vagy rendelhetünk már most valamit, vagy...
-Niall...-simítottam végig az arcán.-Nem szeretnék semmit.
-Jó.-fújt nagyot.-Oké. Rendben vagyunk?
-Miért ne lennénk?-szaladt össze a szemöldököm.-Történt valami?
-Nem.-mosolygott megnyugodva, majd hirtelen lehajolt, megragadta a lábaim és a vállára dobott. Egyszerre visítva és nevetve kaptam a vállához, miközben ledőlt velem az ágyra és kiterültünk a tiszta paplanon. Egyik lábát átdobta a csípőmön és fölém kerekedett, ajkaival együtt a szemei is mosolyogtak, miközben rám nézett.
-Annyira imádlak!-súgta, a szemébe néztem, tekintete elgyengült és én tudtam, komolyan gondolta. Soha, senki nem tudott rám úgy nézni, mint ő. Karjaim a nyaka köré fontam és magamhoz húztam, éreztem, ahogy a mellkasa emelkedett és süllyedt, olyankor a felsőteste teljesen az enyémhez feszült. Nem tehettem róla, minden ilyen vallomásakor könnyek futották el a szemem, utáltam magam azért, mert mindig sírtam, de az ő szavai különös érzékenységgel hatottak rám. Igényeltem a szeretetét, és ő egyre többet és többet adott, mintha minden nappal jobban szerettük volna egymást.
-Tudod, hogy én is.-mosolyogtam rá, és magamhoz húztam az arcát.
-Miért sírsz?-próbált felegyenesedni, aggódva fürkészte az arcom.-Megbántottalak?
-Nem.-nevettem, kezét az arcomra tette és letörölte a könnyeim.-Csak én ilyen sírós vagyok.
Elmosolyodott, megcsókolta az arcom és legördült rólam, az oldalamra fordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. Nem vágytam másra csak arra, hogy öleljen át és mondjon még ilyen szavakat, lehet, hogy önző volt tőlem, de így volt. 

~Niall Horan~

A légzésem lassan újra normálissá vált, belül viszont fortyogtam a dühtől, amiért ez egyáltalán megfordult az orvos fejében. Azt mondta, el kell búcsúznom Faith-től, de nem fogtam fel, hogy miért, mert a szerelmem arca olyan nyugodt volt, lélegzett és én hallottam a szuszogását, vagy én őrültem meg, vagy körülöttem őrült meg mindenki, amiért azt hitték, amit. A karomba csíptem, a hely, amit kínoztam már piros volt, de én nem ébredtem fel. Azt reméltem, ez az egész egy rossz álom, minden, még a viszonylag szép pillanatok is csak ennek a részei, amiből majd felébredek és az ő hosszú haja épp függönyt képez körülöttünk, elzár minket minden rossztól.
A fejemet az ágy szélére hajtottam, hideg ujjait úgy szorongattam a kezemben, mint egy mentőkötelet, megijesztett, hogy a teste egyre hidegebb lett. 

-Faith.-szólítgattam, a könyörgésem reménytelen volt, kék szemei nem találtak rám, ajkai nem húzódtak mosolyra, még csak meg sem rebbent a szemhéja.-Faith.-próbálkoztam.

Könnyek folytak végig az arcomon, soha nem fájt még semmi annyira, mint ez, hogy hiába könyörögtem, ő nem válaszolt nekem, a kapcsolatunkban először nem válaszolt nekem. Azt akartam, hogy pattanjon ki az ágyból és kezdjen velem kiabálni, mert valamit nagyon elszúrtam, vesszünk össze amennyire csak lehet, szenvedjünk napokig egymás nélkül, hogy aztán a legforróbb módon békülhessünk ki. Ugorjon a nyakamba, nevessen, és mondjon őrültségeket, mondja azt, hogy szeret, énekeljen azon az elbűvölően hamis hangján Beatles számokat a zuhany alatt, bárhol. Sírjon, amikor elmondom neki, hogy mennyire szeretem, csapja az orromra az ajtót, akárhányszor bemegyek, amikor kilép a zuhany alól. Főzzön, gyújtson fel szalvétákat a serpenyővel, szökdécseljen végig reggelente a hideg padlón, tomboljon a koncertjeinken, táncoljunk még ezerszer összebújva, csavarjon az ujja köré minden alkalommal, amikor rám néz. Hadd vigyem haza innen, hadd vegyem feleségül, hadd tegyem boldoggá! Csak nyissa ki most a szemeit! Hiszen mi lesz, ha ő nem lesz velem? Ki fog vigyázni Becky-re, amikor Liam nem tud mellette lenni? Mi lesz a világommal, a történetemmel, ha ő nem lesz a szereplője? 

-Faith.-könyörögtem.-Kérlek, Angyal, könyörgök, ne hagyj itt!
Azt a súlyt, ami a vállamra nehezedett, már nem bírtam tovább tartani, nem nézett rám, én pedig kezdtem széthullani, körülöttünk már minden széthullt, én tartottam magam, de már én sem voltam egész, felemésztett, hogy hiába szólítottam nem nézett rám, pedig néhány perccel ezelőtt még beszélt hozzám. Azt mondta, szeret, és ezért emeltem fel a fejem, szorítottam össze a szám és töröltem le újra a könnyeim, nem voltam hajlandó elbúcsúzni tőle, nem akartam elengedni, nem ez volt a rendje az életnek, túl fiatalok voltunk ahhoz, hogy képesek legyünk elereszteni egymást. Tudtam, ha ő magamra hagy, nem leszek képes talpra állni, soha nem leszek újra önmagam, az elmúlt hónapok megváltoztattak. Szétpukkant az a buborék amiben éltünk, de képes lettem volna arra, hogy mindent újraépítsek, örömmel csináltam volna, a buborékunkon lenne egy halvány forradás, amit idővel teljesen eltüntethetnék. Viszont nélküle nem maradna semmim, ő a mindenem.
Felemelkedtem, még akkor is reménykedtem benne, hogy apró kezét mindjárt a tarkómra teszi és magához húz azt kérve, hogy csókoljam meg.
-Szeretlek.-súgtam a homlokának.-Örökké, csak téged.
Homloka helyett kihűlt ajkához érintettem a szám.
A szívverését jelző gép monitorán hirtelen nem kúsztak fel a csíkok és éles sípolás törte meg a csendet, a vérnyomásom pillanatok alatt szökött az egekbe, a pánik úrrá lett rajtam és nem kaptam többé normálisan levegőt. A magamban felépített tökéletes kis világunk néhány pillanat alatt összedőlt, én pedig összetörve feküdtem a romok alatt.

~Rebeca Ray~

Fejemet lassan felemeltem, kómás tekintettel pislogtam körbe, az orromba beférkőzött a kórház undorító fertőtlenítőszaga, a szemembe pedig könnyek gyűltek, még mindig itt voltunk és Faith még mindig beteg volt. Utáltam azt mondani rá, hogy beteg, mert számomra ez nem volt igaz. A legjobb barátnőm NEM volt beteg, nem volt lázas, nem kellett zsebkendőket cipelnem neki, semmi külső jele nem volt annak, hogy beteg. Mert őt egy ilyen apróság sose gyűrte volna le, tudtam, Faith képes lenne meggyógyulni, ha az emberek nem használnák rá ezt az undorító jelzőt. "Niall Horan beteg barátnője" utáltam, amikor így emlegették. Arcomat Liam pulcsijába temettem, az ölében ültem, ő pedig gyengéden simogatta a hajamat, próbált elzárni engem a rosszaktól. Halkan suttogott megnyugtató szavakat a fülembe, miközben én a pulcsiját áztattam, egy női hangra lettem figyelmes, mely idegen volt mindegyikünk számára.

-Önök Faith Freelove hozzátartozói?-valaki bólinthatott, én nem néztem fel, akárki is volt, ha nem azt mondja, hogy a barátnőm egészséges és hamarosan hazamehet, nem érdekel ki ez és mit akar.-A nevem Zoe Parker, a kórház lelkésze vagyok, azért jöttem, hogy segítsek megbirkózni Faith elvesztésével.

Felemeltem a fejem, nem hittem a fülemnek, ez a nő idejött, hogy kínozzon minket.

-Köszönjük, de nem veszítettük el Faith-et, nem szorulunk segítségre.-nézett rá gyilkos tekintettel Louis, és magához vonta Alexis-t.

Hüppögő, fuldokló sírás tört fel belőlem, Faith élt, a gépek mutatták, hogy vert a szíve, mégis itt már elkezdték őt eltemetni, úgy kezelték, mintha... elment volna. 

-Igen, tudom.-mondta türelmesen.-De...

Liam kezeit a fülemre szorította és erősen fogott a mellkasához, tökéletes vonásai megkeményedtek, védelmező kezei ellenére is hallottam mit mondott.

-Faith nem halt meg, nem kell túllépnünk rajta!

-Talán jó lenne, ha beszélnének az eltelt hónapokról, felidéznék a Faith-tel eltöltött szép emlékeket, könnyebb lesz őt úgy elengedni, ha tudják...

-A francba is, fejezze már be!-csattant fel Zayn, az arca elkínzott volt, a szemében düh és elkeseredettség csillant.-Nem akarunk szép emlékeket felidézni, pláne nem azért, hogy könnyebben engedjük el őt! NEM akarjuk elengedni, fogja már fel, hogy nem szorulunk rá beszélgetésre ilyen zagyvaságokról!

Liam hirtelen felemelt, nem ellenkeztem az ellen, hogy kivigyen, fuldokoltam a sírástól, a mellkasom szorított, a fejem pedig zsongott, valamit rám terített, majd hideg csapta meg az arcom, azt kívántam, bárcsak a szél elfújhatna minden rosszat. 

-Jól van, semmi baj!-ölelt magához Liam. Ő volt az egyetlen biztos pont az életemben, elmozdíthatatlan volt, mindig mellettem állt és támaszt nyújtott. Ő volt az egyetlen a barátnőmön kívül, aki képes volt minden helyzetben elviselni engem. Leheletét éreztem a fülemnél, borostás arca az enyémhez simult és erősen ölelt magához, nem hagyta, hogy szétessek, ő tartott egészben engem.-Nem lesz semmi baj!

Liam életében először hazudott nekem, ugyanis néhány perc múlva nagyon is baj történt. A legnagyobb baj, ami történhetett.

-Haza kellene, hogy menjünk, Becky.-simogatta az arcom.-Jobb lenne neked.

-Nem megyek el, amíg Faith itt van, vele akarok elmenni innen.-nyöszörögtem, ujjaim az ingét markolászták.

-Igen, tudom, de pihenned kellene, Kicsi. Ennek nem lesz vége, orvosok fognak ki-be járkálni, és ez a nő sem fogja abbahagyni a próbálkozást.

-Nem megyek el.-ráztam a fejem.-Faith-nek szüksége van rám, szüksége lesz rám, amikor majd felébred. Haza kell majd mennem hozni neki ruhákat, el kell majd mennünk a fodrászhoz, manikűröshöz, és amikor majd teljesen jól lesz edzőterembe, hogy ne legyen ilyen sovány, hoznom kell majd neki egészségtelen kajákat, hogy meghízzon. Nem hagyhatom itt.

-Itt leszel.-súgta a fülembe.-Faith nagyon szerencsés, hogy itt vagy neki.

-Én vagyok szerencsés.-pislogtam nagyokat, miközben ő egy zsebkendővel kezdte törölgetni a könnyeim.

-Minden rendben lesz.-nyomott puszit az arcomra.-Ne sírj, Baby, Faith nem szeretné, ha sírnál.

-Liam.-jött egy remegő hang az ajtó irányából, a tekintetem Harry arcára vándorolt, még nem mondta ki, de tudtam, már semmi sem lesz rendben, az alsó ajka remegett és az arcán kövér könnycseppek folytak végig.-Be kell jönnötök.

-Mi történt, Haz?

-Nem tudom kimondani.-rázta hevesen a fejét.-Csak gyertek be, Faith... leállt a szíve.
Sikoltva téptem ki magam Liam karjai közül. Semmi sem volt rendben.