7.rész Just one touch and I was a believer

Sziasztok! :)
Remélem mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek, perpillanat én még mindig az ágyban vagyok, mentségemre legyen, hogy még csak 12:05-van. :D
Mivel Szilveszterig már nem lesz új rész, előre is Boldog Új Évet mindenkinek! :) Remélem 2014-ben is velem tartotok, tavaly ilyenkor azt hiszem, hasonlót írtam az a Elloptad a szívem és a My Best Friend Harry Styles, or not? blogjaimra. Most olyan távolinak tűnik... Akkor még csak az a két blogom volt, ellenben ez már az 5. :) Titkon remélem, hogy még itt is vannak olyan olvasók, akik az első kettőt végig követték.

BUÉK! :)

Nessa. xx

-Kérdezni szeretnék valamit.-hasítottak halk szavai a csendbe.-Már a múltkor is akartam, de akkor nem sikerült... viszont most megkérdezem, mert tudom, ha tovább szarakodok, egyszer csak megunsz. Ezt pedig nem szeretném megkockáztatni. Faith...-nagy levegőt vett.

Az arcát néztem, a döbbenet lassan úrrá lett rajtam, a szobájában ültünk, néhány perccel ezelőtt még egy képet szorongatott a kezében, amin a testvérével volt, aztán egy ideig mozdulatlanul bámulta, majd letette és onnantól már ismeritek a történetet.
-Annyira szerencsétlennek érzem magam.-motyogta.
Akaratlanul is elmosolyodtam, szerettem volna minél hamarabb hozzá bújni, aranyos volt, ahogyan hadart, annyira sietett a mondanivalójával, hogy tisztán érződött a szavaiban az édes Ír akcentusa. És többek között ez is megmosolyogtatott.
Megfogta a kezem, görcsösen szorította, majd mikor észrevette magát hirtelen engedett a szorításon és bocsánatkérően kapta rám kék szemeit. Tudtam, ezek után bármit is kérdez, arra igennel fogok válaszolni.
-Niall.-szólítottam meg lágyan, végigsimítottam az arcán és próbáltam biztatóan mosolyogni rá.
-Osztozhatnánk, hm... a kaján.-próbálta elviccelni a dolgot, hogy oldja a feszültséget.- Persze csak ha te is akarod, nem muszáj, nem lesz semmi baj, ha azt mondod, nem. Lehetünk barátok, mert én nagyon...
Felnevettem, ajkaim az övéire nyomtam még mielőtt tovább záporoztak volna belőle a butaságok, megmerevedett, majd feloldódott és a karjait körém fonta. Gyengéd volt és óvatos, ahogyan mindig. A szívem felmelegedett és úgy éreztem, az a kevés fagy és bizonytalanság is feloldódik, készen álltam arra, hogy valakinek odaadjam a felét. A nagyobbik felét, és ő elérte, hogy megkaphassa.
-...jól érzem magam veled.-fejezte be percekkel később a korábban elkezdett mondatot. Kék szemei csillogtak, ahogyan rám nézett még mindig láttam az arcán a bizonytalanságot.-Szóval? Lennél a barátnőm?
-Niall.-nevettem fel.-Hát nem egyértelmű?
-Nem igazán...-hajtotta le a fejét.
-Igen.-böktem ki.
-Tényleg?-kapta fel a fejét.
-Igen.-ismételtem, és egyre jobban esett.-Leszek a barátnőd, Niall.
Néhány másodpercig hallgatott, majd elmosolyodott és ismét megcsókolt. Az első csókunk volt igazi szerelmespárként, és mivel náluk voltunk, természetesen elképzelhetetlen volt a fiúk nélkül.
Még nem húzódtunk el egymástól, amikor Louis kivágta az ajtót és a barátnőjével a hátán táncolt be, utána pedig jöttek a többiek, köztük a legjobb barátnőmmel, aki furcsán nyugodt volt. Gyanús, nagyon gyanús volt.
-Hitvesi csóóók!-üvöltötte teli torokból Harry.
-Olyan büszke vagyok rád Niall!-engedte le Alexis-t Louis és teljes erejéből ránk vetődött. 
Halkan felnyögött, egy ideig kábán bámult maga elé, majd felnevetett és lelökte magáról. 
-Louis.-szólította meg gyengéden Alex.-Hagyd őket békén.
Nevetve legördült róla, Niall küszködve felült és szinte azonnal közelebb húzódott hozzám, mosolyogva fészkeltem be magam a karja alá.
A tekintetem összetalálkozott Rebeca szemeivel, melyek bőszen csillogtak és láttam az arcán, hogy nehezen fogja vissza magát, egyedül Liam köré fonódó karjai tartották vissza attól, hogy hasonlóképpen ránk vetődjön, mint Louis.
Sorjában pacsiztak Niall-vel és átöleltek engem, hallottam, hogy Zayn száját elhagyja egy "ideje volt már" miközben Niall-re kacsintott. Szerettem volna kicsit kettesben maradni vele, de persze nem küldtem el a többieket. Rebeca olyan erősen szorított magához, hogy egy pillanatra azt hittem, eltöri valamelyik bordám. Nevetve puszit nyomott az arcomra, majd karon ragadta Liam-et és Harry-t és maga után húzta őket. Amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek.
-Ne hallgatózzatok!-kiáltott Niall, mire az ajtó másik oldaláról nevetés hangzott fel.
-Gyere már!-hallottam meg Alexis fojtott hangját.-Fiúk!
Néhány perc alatt elhaltak a lábdobogások és nevetések, fejemet lehajtottam és mosolyogva vizsgáltam az ölembe ejtett kezeim. Hajamat kisimította az arcomból, ahogy belenéztem a kék, mosolygós tekintetébe ösztönösen húzódott a szám szélesebb mosolyra. Óvatosan megpuszilta az arcom, mintha tartania kellene attól, hogy nem akarom vagy esetleg ellököm magamtól. Pedig meg sem fordult a fejemben.
-Olyan hülyék.-motyogta, kuncogva fúrtam az arcom a pólójába.
-Csak örülnek.
Mosolyogva tűrte el ujjaival a tincseim, alsó ajkát kissé idegesen beszívta, megint éreztem azt a zavart kettőnk között, amit még az első randinkon, óvatosan és bátortalanul fogta meg a kezem.
-Elmehetnénk sétálni...
-Jó ötlet.-kaptam fel a fejem. Úgy éreztem, a gyér napsütésben hamarabb feloldódunk majd, mint a szobája négy fala között. 
Felállt, és a kezemnél fogva húzott fel az ágyról, túl nagy volt a lendület és nekidőltem a mellkasának, elkapott és erősen tartott magához, míg nevetve újra megtaláltam az egyensúlyom.
-Jól vagyok.-emeltem fel a fejem.
-Tudom.-mosolygott, és a kezei közé fogta az arcom. Ahogy ajkaink összeforrtak ismét elmosolyodtam, karjaim óvatosan a nyaka köré fontam és az ujjaim beleakasztottam a kék pulcsija kapucnijába.
Szempilláim megrebbentek, amikor elhúzódott, végigsimított az arcomon, orra az enyémhez ütközött és egyszerre nevettük el magunkat.
-Nem örülnek jobban nálam.-motyogta.
Kinyitottam a szemeim, újabb puszit adott az arcomra, majd kezét levezette az oldalamon és összefűzte az ujjainkat. Valamiért folyamatosan mosolyognom kellett, amíg lesétáltunk a lépcsőn és találkoztam a kíváncsian méregető csillogó szempárokkal, elgondolkoztam azon, hogy Niall az 1. barátom.
-Idióta!-nevetett fel Alexis és a mutatóujjával hasba bökte a nevető barátját. Néha még most is alig hiszem el, hogy kettőjüknek azon kívül, hogy folyamatosan idegesítik egymást volt valami más problémájuk is régebben. Alexis gyorsan felhúzta a világos, rózsaszín nadrágba bújtatott lábait, mielőtt még Louis megbökte volna, de erre nem volt túl nagy esély, mivel amint leléptünk az utolsó lépcsőfokról Lou vihogva lezúgott a kanapéról. 
Levegőért kapkodva tovább hempergett a szőnyegen, közben akaratlanul is nyöszörgő hangokat adott ki, jelezve, hogy fájt neki a padlóval való találkozás. Kinyitotta a szemét, és az abból sugárzó boldogságon kívül megláttam valami mást, megragadta Alex kezét és egy gyengéd rántással a vékony lány is leesett a kanapéról, de a padló helyett ő puhára érkezett.
Niall gyengéd szorítása a kezemnél kizökkentett, rájöttem, hogy valószínűleg udvariatlanság őket bámulnom, mégsem tudtam levenni róluk a tekintetem.
-Tiszta hülye vagy.-rázta a fejét, sötét haja vele együtt mozgott. Louis abbahagyta a nevetést és mosolyogva nézett rá, kifújta az arcából a ráeső sötét hajszálakat és az ujjaival arrébb tűrte, a viszonylag rövid, hullámos hajtömeget.
-Pszichológus kisasszony, esetleg megtisztelne egy hozzám hasonló, őrült, szerencsétlen, ámde felettébb jóképű flótást egy csókkal?
Alsó ajkát lebiggyesztette, Alex csak mosolyogva megrázta a fejét, de azért lehajolt.
-Szeretlek.-hallottam meg halkan.
Elfordítottam a fejem, pillantásom akaratlanul is a fotelban telefonozó Harry-re terelődött, egy ideig nevetett rajtuk, majd elbújt a telefonja képernyője mögé, most viszont mosolyogva pillantott a szőnyegre és felvonta a szemöldökét.
-Menjetek szobára.-grimaszolt, de a hangjából sütött a vidámság.
Louis felmutatta a középső ujját, mire Haz felkapott maga mellől egy párnát és hozzávágta.
-Még ilyenkor sem tudsz komoly lenni.-szúrta le Alex.
-Sajnálom, Kicsim. Hol is tartottunk? Valami idióta megint nem tudott csendben maradni.
Nevetve fordítottam el a fejem, felhúztam a cipőmet és Niall segítségével belebújtam a vékony dzsekimbe, a kezemnél fogva húzott be maga után a konyhába. Az asztalnál ott ült a két másik fiú és Rebeca.
-Elmegyünk sétálni.
Rebeca szemei rám villantak, elmosolyodtam, arcára széles vigyor ült ki és azonnal tudtam, hogy amint innen elmegyünk majd nekem esik, valószínűleg náluk töltöm az éjszakát. Nem fog békén hagyni, felkészülök rá, hogy legalább hatszor kell majd elmesélnem neki ugyanazt. Hogyan kérdezte meg Niall, mit csináltunk azután, hogy kimentek, mi történt a séta alatt és a többi... 
-Oké.-vonta meg a vállát Zayn.
-Hozd vissza időben!-próbált szigorúan nézni Rebeca, majd vonásai ellágyultak és nekidőlt Liam vállának. Említettem már, hogy tulajdonképpen ők nem is járnak? Csak éppenséggel a barátnőm állandóan rajta lóg, ölelgeti és puszilgatja, viszont legalább már nem fényképezgeti a testrészeit és Liam is kezdi megszeretni. Vagy inkább hozzászokni és eltűrni, elvégre kedves vele és szokatlanul sokat vannak kettesben. 
-Még véletlenül sem szeretném kihúzni nálad a gyufát.-húzott magához a derekamnál.
A barátnőm amolyan "höhöhö" nevetést hallatott, és ránk kacsintott, Niall a fejét rázva, édesen nevetve fogta meg a kezem. Mivel ő vezetett, kihasználtam a pillanatot és hátulról átöleltem, az arcomat a pulcsijához nyomtam és belélegeztem az illatát, megtorpant.
-Ugorj!-utasított.
-Mi? Nem.-nevettem.
-Ugorj fel a hátamra.-nevetett.-Gyerünk!
-Niall!
Megragadta a combjaim és felhúzott magára, ijedten kulcsoltam lábaim a dereka köré.
-Tartalak.-fordította oldalra a fejét, majd megpuszilta az arcom.
-Hülye vagy.-nevettem, arcomat a nyakába fúrtam.
-Nem tudom, a lányoknak miért jó, ha lehülyézhetik a barátjukat, de ahogy gondolod. Azért felvilágosítalak, hogy te sem lehetsz épeszű.
-Sosem mondtam, hogy az vagyok.-nevettem, kis híján felvisítottam, amikor elengedte az egyik lábam és kinyitotta az ajtót.
-Nyugi már, nem foglak leejteni.
Hümmögve kapaszkodtam meg a nyakában, megfogta az egyik kezem és belepuszilt a tenyerembe, melyet aztán az arcába nyomtam.
-Nyúlj csak bele nyugodtan az orromba.-mondta közömbös hangon.
Nevetve húztam el a kezem, leugrándozott a lépcsőn, szórakoztatta az ijedt kiáltozásom, és ahogy egyre szorosabban kapaszkodtam belé.
-Maradjunk a kertben.-nézett ismét rám.-Nem is voltál még a kertünkben.
-Tegyél le.-kértem.
-Nem, nekem jó így, örülj neki, hogy viszlek.-kezdett szaladni. 
-Niall!-kiáltottam, hangosan felnevetett, ujjaim a vállába mélyedtek, ugrott egyet és kis híján előreesett a puha fűben. Leereszkedett, és lassan lecsúsztatott a hátáról, csak akkor engedtem el, amikor már csak milliméterek választották el a fenekem a földtől. 
Megfordult és leült mellém, arcát nevetve fúrta a hajamba, bocsánatkérően arcon csókolt. Kezem az arcára tettem és nevetve húztam magamhoz.
Miután elhúzódtunk egymástól kíváncsian néztem körbe, a gyönyörű zöld pázsit közepén ültünk, tőlünk kicsit távolabb volt egy medence, valamivel nagyobb, mint a benti, ami a pincében van. Most kint volt 5 napozóágy, elképzeltem őket, ahogy a napfényben fürdőznek. Niall-t, napszemüvegben, vizes hajjal, ahogy elnyúlik a zöld napozóágyon. 
A fák kellő árnyékot nyújtottak, a víztisztító halkan zúgott a medencében, kedvet kaptam ahhoz, hogy beleugorjak a kellemes vízbe, de most hűvös volt ehhez, meg amúgy sem tudnék fesztelenül pancsolni előtte.
-Látnod kellene ősszel.-nézett ő is a fákra.-Amikor valamelyikünk hajlandó összegereblyézni a leveleket akkor egészen szép, de akkor is, ha nem csináljuk meg. Tulajdonképpen nálunk felesleges összegereblyézni a leveleket, Harry úgyis szétbarmolja.
-Igen, csakis Harry.-bólogattam.
Vigyorogva megvonta a vállát.
-Tavaly ősszel Hayley-vel belefeküdtek és egész délután bámulták az eget, hazahozta Hayley-t hétvégére a kollégiumból.
-Mióta vannak együtt?-kérdeztem.
-Kicsivel több, mint 1 éve. Valamikor tavaly tavasszal jöttek össze, emlékszem, mert januárban ismertük meg Alexis-t. Ha azt mondanám, először kifejezetten nem kedveltük, és Zayn egyenesen gyűlölte, elhinnéd?
-Nem.-néztem a szemébe.
-Pedig Louis-val sem szívlelték egymást, akkoriban sokat veszekedtünk, főleg ő és Harry.
-Azt tudom, hogy volt valami Harry-vel is, láttam a tévében meg az újságokban.
-Igen.-bólintott.-Szerintem nem haragszanak meg, ha elmondom, meg amúgy is bízok benned. Egy ideig viszonyuk volt, Alex szerelmes volt Harry-be, aztán történt valami közte és Louis közt, nem szép, de Louis sokáig csalta Eleanor-t. 
-Tudom.-bólintottam.
-Idővel minden rendbe jött, most pedig figyelemmel kísérhetjük, ahogy a nap 24 órájából 8-ban piszkálódnak és gyilkolják egymást, de egyébként aranyosak.
Elnevettem magam, a fejem lehajtottam és tépkedni kezdtem a füvet. 
-Azért nekem néha hiányzik Eleanor.
Felnéztem rá, elmosolyodott és közelebb húzódott hozzám.
-Lou-n kívül mindegyikünk szokott néha beszélni vele, azt hiszem, neki is új barátja van.-vonta meg a vállát.-Én kedvelem Alexis-t is, akkor is kedveltem, amikor bunkó volt, csak megviselt, hogy a barátaim egy lány miatt állandóan veszekszenek. Louis akkor elköltözött egy időre.
Ahogy lebiggyesztette az ajkát és a hangja kissé elcsuklott, megijedtem és hozzábújtam, a karjaim a nyaka köré fontam és puszit nyomtam a szájára. 
-Minden rendben?-kérdeztem bizonytalanul.
-Persze.-mosolygott. Végigsimított az arcomon és újabb puszit helyezett a számra.-Amikor minden rendbe jött és Liam is elkezdett randizgatni egy lánnyal, eléggé irigy voltam rájuk. Mindenkinek volt valakije csak nekem nem, néha jól éreztem magam, néha meg azon gondolkoztam esténként, milyen lenne, ha összebújhatnék valakivel és azt mondhatnám neki, hogy szeretem. Sosem voltam itthon egyedül, de akadtak esték amikor Liam-vel csak ketten voltunk, mindenki a barátnőjénél volt.
Figyelmesen hallgattam, beszéd közben mosolygott és a szemeit végig az arcomon tartotta. Nem vágtam közbe, nem tudtam volna mit mondani, hiszen én sosem agyaltam ilyesmiken, ellenben most jó érzés lenne elmondani valakinek, hogy ő a barátom. Hogy nekem van barátom! NEKEM!
-Megérte türelmesnek lenni és várni.
Az arcomat elöntötte a forróság, lehajtottam a fejem, hogy eltakarjam piros orcáim, a szám széles mosolyra húzódott. Amikor a keze beférkőzött a hajam által kialakított függöny közé ismét nevetnem kellett, mutatóujjával felbillentette a fejem és megkereste a pillantásom.
-Megtisztelő, hogy én lehetek az első barátod.
Rámosolyogtam, a szívem őrült tempóban kezdett verni, mielőtt megcsókolt volna még halkan hozzáfűzött valamit.
-Remélem én vagyok az utolsó is.

Akkor még nem tudta, hogy ez így lesz. Az első, és az utolsó is egyben, és sajnos nem a jobbik értelemben. Nem úgy, hogy akkor teljesen egymásba szerettünk és aztán megkérte a kezem, feleségül vett és családot alapítottunk, hanem amolyan "míg a halál el nem választ" típusban. És akkor sem úgy, ahogy kellett volna.
Már úgyis késő...
Az ép elmém egy pillanatra beférkőzött a tudatalattimba és hozta ezeket a gondolatokat, ösztönösen tudtam, hogy ez az utolsó, amikor még kitudok mászni az emlékképekből és a saját, jelenben történő gondolataim terítik be a fejem. Viszont a szemeim már nem tudtam kinyitni, éreztem, hogy homlokon csókol, kezei fogták az enyém de ezeken kívül körbeölelt a sötétség, és az egyetlen hang amit hallottam az a mellkasomban időnként megdobbanó szívem és a csipogás, ami ijesztően nagy időközönként megszólalt valahonnan a jobb oldalamon.
Ujjai olyan ragaszkodóan fogták az enyémet, éreztem az ajkát a kézfejemen, az arca nedves volt, szerettem volna megsimítani és megvigasztalni, de az ujjaim nem engedelmeskedtek a parancsnak. Úgy éreztem, tombolok, csapkodok és kiáltozok, a lehető legtöbb dolgot földhöz vágok és közben ömlenek a könnyeim, de tudtam, a testem valójában mozdulatlan, az arcom pedig kifejezéstelen.
Szerettem volna, ha most már vége lesz, nem kell tovább szenvednem és azzal küzdenem, hogy nem tudom őt megérinteni, nem tudok beszélni hozzá, még utoljára elmondani neki, hogy szeretem, és nála jobb embert nem is találhattam volna magamnak. Vele lett teljes az életem.
Belülről őrjöngtem és patakokban folytak a könnyeim, valami forró végigszánkázott az arcomon, először azt hittem, képzelődöm, de aztán azt követte még egy, majd Niall ismerős szipogása és az érintése, amint letörli a könnyeimet az ujjával. Az ajka megérintette az enyém, egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogyan lehetséges ez, miért nincs rajtam légzőmaszk, aztán hálát adtam Istennek, hogy legalább ő ezt meg tudja tenni és nincs ami akadályozza.
Szerettem volna visszacsókolni, de gondolom az nem újdonság, ha azt mondom, ezt nem tudtam megtenni. Én magam éreztem, hogy az ajkaim hidegek és mozdulatlanok, de ő megpróbálta feléleszteni, ha az volt az utolsó reménye, hát azt is elvesztette, mert a hang, ami a csókját követte, biztosított arról, hogy most már mindent feladott. Én pedig be voltam zárva a saját fejembe.

Fejem az ölében pihent, néhány nappal ezelőtt ő is ugyanígy feküdt, mint most én, csak pont fordítva és ő akkor csak a nappali plafonját látta, ellenben én most a kék eget néztem. Valahol a távolban sötét felhők gyülekeztek, de még messze volt a mai eső, nem aggódtunk. Ujjaival a hajamat piszkálta és a fűből kitépett apró pitypangokkal díszítette, mozdulatlanul feküdtem, még véletlenül sem szerettem volna tönkretenni a művét. Az arcát néztem, szája mosolyra húzódott és a szemei csillogtak, szeretetteljes pillantásokkal jutalmazott, akárhányszor csak találkozott a tekintetünk. Szerettem nézni az arcát, a szőke tincseit amiket néha hátrafújt a szél és összekócolt. 
-Lefényképezhetlek?-kérdezte.
Igyekeztem nem elrántani a fejem, hogy belefúrjam a nadrágjába, nem tetszett az ötlet, amit grimaszolva hoztam a tudatára.
-Légyszi!-hajolt le, orrát az arcomhoz dörgölte.-Naa, légyszi Faith! Csak 1 kép!
-Ha te is rajta leszel.-alkudoztam.
-Jó, akkor csinálok egyet csak rólad, aztán idejövök melléd, szórok néhány fűszálat a fejemre és csinálunk egy olyan képet is.
-Legyen.-sóhajtottam.-De ne tedd fel sehová. 
-Oké.-bólintott.
A telefonjával fölém hajolt, a napsugarak a szemembe tűztek, így a képen erősen hunyorogtam és közben a szám széles vigyorra húzódott.
-Olyan szép vagy.-mosolygott, és lehajolt hozzám.
-Gyerünk! Most gyere ide!-fogtam meg a karját és lehúztam magam mellé, nevetve kitépett egy fűcsomót és az arcába szórta a fűszálakat. Nevetnem kellett, amikor a száját elhúzta és a nyelvéről leszedett egy fűszálat.
A telefonját a fejünk fölé emelte, ez a kép jobban tetszett, mint az előző, mert ezen ő is ugyanúgy hunyorgott és vigyorgott, mint én, és az ő arca még fűszálakkal is teli volt.
Félretette a telefonját és felém fordult, a derekamnál fogva fordított az oldalamra, az arca közel volt az enyémhez, a hajamból leestek a virágok és az ő arcán is már csak elszórva voltak fűszálak. Elvettem egy hosszú fűszálat a homlokából, és elkezdtem leszedegetni róla, a hajában és még a pulcsija nyakánál is volt. Az arckifejezéséből rájöttem, hogy valószínűleg élvezi a helyzetet, hogy az ujjaim bebarangolják az arcát.
-Pont olyan vagy most, mint egy tündér.-szólalt meg hirtelen. Ezúttal az ő keze indult meg felém é eligazított egy sárga virágot a hajamban.
-Nem létező, természetfeletti lényekhez hasonlítasz.-kuncogtam.-Angyalok, tündérek...
-Hé!-könyökölt fel hirtelen.-Angyalok igenis léteznek! Másképp mivel lehetne magyarázni, hogy itt vagy velem? 
Ismét elpirultam, az arcomat belefúrtam a mellkasába, ha maradt még virág a hajamban, azok most valószínűleg mind leestek, amik meg esetleg rajta maradtak a hajamon, a végtelenségig belegabalyodtak. 
Valami hideg landolt az arcomon, kibontakoztam az öleléséből és az ég felé pislogtam, amikor egy újabb hideg csepp talált el, ezúttal pont a jobb szememen. Niall hangosan felnevetett, grimaszolva megtöröltem a szemem, az ő nevetése pedig abbamaradt, amikor őt is szemen találta egy hideg csepp.
Felugrott, a kezét nyújtotta, egyre nagyobb cseppekben esett az eső és egyre sűrűbben, nevetve ugrottam fel és kézen fogva rohantunk végig az udvaron, nem is én lettem volna, ha nem esek hasra az első lépcsőfokban. 
Egy pillanatra megijedt, majd amikor látta, hogy nincs semmi bajom, a karjaiba vett és lágy csókot nyomott a számra.

6.rész I wanna be first

Sziasztok! :)
Végre péntek! Nekem már holnap nem kell menni suliba (muhahaha) szóval hazajöttem, és egy jó ideig vissza sem megyek. A szünetről annyi mondanivalóm lenne, hogy nem lesznek gyakrabban részek mert a szünet után szóbeli vizsgáim lesznek és muszáj tanulnom rájuk. Remélem megértitek!
Több okból is ez az eddigi "kedvenc" részem, ezzel bajlódtam a legkevesebbet. Remélem tetszeni fog! :)

Boldog Karácsonyt! <3

Nessa. xx 

Talán ismét csak napok, órák, jelentéktelen pillanatok kihagyása addig, míg újra el nem jön egy olyan emlék, ami megváltoztatta az életem. Furcsa volt ezt így látni, mint egy filmszalag, képek suhantak el előttem, majd minden belassult és az egyik képkocka beterítette a fejem.
A kezét fogtam, már egyáltalán nem voltunk bátortalanok, ujjaink ragaszkodóan fonódtak egymásba annak ellenére is, hogy még nem mondta ki egyikünk sem a hamarosan nyilvánvalót. A legtöbb, amit tettünk, hogy fogtuk egymás kezét, üdvözlésnél, búcsúzásnál és még néhány alkalomkor adtunk egymásnak egy puszit, valamint Niall gyakran becézett "Angyalom"-nak.
A Temze parton sétálva a vállának dőltem, a kellemes szél felkapta a ruhám, ijedten kaptam utána és lesimogattam. Galléros, combközépig érő, deréknál húzott fehér ruhát viseltem, a galléron és a vállrészen apró szegecsek fénylettek. Niall türelmesen megvárta, míg elrendezem a szoknyát, majd ujjaink újból egymásba kapcsolódtak és továbbandalogtunk. Fejemet a vállára hajtottam, míg ő elengedte a kezem és a derekam ölelte át, nem beszéltünk, nem volt szükségünk rá és néhány randi alatt valószínűleg már kitapasztalta, hogy én nem vagyok olyan beszédes, mint a fecsegős barátnőm. Ettől függetlenül tudtunk beszélgetni, egyre többet osztottunk meg egymással, néha csak úgy felhívott beszélgetni, amikor épp szünetet tartottak egy fotózás közben vagy stúdiózásnál. Betekintést engedett számomra az életébe, mesélt a fiúkról, akikkel gyakran találkoztam, beszélt a próbákról és arról, mennyire nehéz tökéletesen összehozni mindent egy turnéra. Ő többet beszélt, mint én, de nekem jól esett hallgatni. A hangjából mindig sugárzott a kedvesség és életkedv. 
Éjszakánként rendszerint tőle köszöntem el utoljára, akár sms-ben, akár egy hívással, reggel pedig, amikor kinyitottam a szemem már várt egy sms. Sosem hívott fel, mivel nyár volt és sehová sem kellett sietnem, nem keltem fel túl korán, ellentétben vele. Mindig félt, hogy felébreszt.
Néha meglepődtem azon, mennyi türelme van felém. Felfogta, és tiszteletben tartotta, hogy nekem mindenben, amihez fiúnak köze van ő az első. Szépen, lassan haladtunk. 
-Nem fázol?-kérdezte halkan, és végigsimított a karomon.
Fejemet megmozdítottam a vállán és nemet intettem, mosolyogva pillantott le rám, szemeimet zavartan lesütöttem. Pillantásával képes volt minden körülmények között zavarba hozni. Egy pillanatra megtorpant, majd újra elindultunk. London fényei megvilágítottak minket, láttam a London Eye-t, melyre már volt szerencsém vele felmenni. Megálltunk egy padnál, amit nem ért annyi fény.
-Leülünk?-kérdezte halkan.
Aprót bólintottam, levette a cipzáras pulcsiját és a padra terítette, mindketten leültünk rá, szorosan egymás mellé. Mutatóujjával a kézfejem simogatta, egymásba fonódó kezeink a combján pihentek.
Néhány percig szótlanul néztük a vizet, elképzelni sem tudtam volna ennél nyugodtabb helyzetet vele.
Szőke haján megcsillantak a távolból érkező fények, London még ilyen késői órán is nyüzsgött.
-Gyakrabban kellene eljönnünk ide.-szólalt meg halkan.-Ritkán van részem ilyen nyugalomban.
Rámosolyogtam, nem mondtam ki, de valószínűleg tudta, hogy én bármikor eljövök vele ide. Fejemet az ég felé fordítottam, ritkán látni Anglia éjszakáin csillagokat, de most szinte tele volt velük az ég. Mintha valaki behintette volna velük a sötétséget, kizárólag nekünk. Néhány pillanatig az arcom nézte, felé fordítottam a fejem, mindketten elmosolyodtunk.
Egyik tincsem a fülem mögé tűrte, kezét az arcomon tartotta, pillantásában kis zavart láttam. Tudtam, hogy megteszi, hogy most fogja megtenni. És nem bántam, megfelelőnek tartottam hozzá a helyet és a pillanatot, ahogyan azt a fiút is, akivel készültem megosztani az ajkaim. Igazából teljesen mindegy, hol lettünk volna és mikor, a lényeg ő volt.
-Faith?-súgta bizonytalanul a nevem.
Mosolyogva aprót bólintottam, arcomat finoman a kezei közé fogta, figyeltem, ahogy közeledik felém. Légzésem felgyorsult, kissé türelmetlenül hajoltam felé én is. Orra összeütközött az enyémmel, édesen elnevette magát. Lehunytam a szemeim, és vártam.
Már épp újra kinyitottam volna őket, amikor ajka puhán az enyémhez ért, a szívem dübörögni kezdett. Lassú volt, puha, finom és bizonytalan. Adott nekem néhány percet, várt valamire. Ujjaival végigsimított a tarkómon, vállaim leereszkedtek és bebocsájtást engedtem neki, a gyomrom furcsán bizseregni kezdett. Nyelve nem csúszott át azonnal a számba, az ajkaim kóstolgatta, bizonytalanul húzódtam közelebb hozzá. Egyik kezem a mellkasán pihent, másikat a tarkójára csúsztattam, levegővételeim még úgy is zavarosak voltak, hogy Niall nem sietett. Ajkai megálltak a gyengéd mozgásban, kezét lecsúsztatta a derekamon, majd homlokát az enyémnek döntve kissé elhúzódott.
Szemeimet néhány pillanatig csukva tartottam, ajkaimat forrónak éreztem, az egész testemet forrónak éreztem. Ujjával gyengéden végigsimított az arcomon, kinyitottam a szemeim, a kék szempár talán kissé idegesen fürkészte az arcom, elmosolyodtam, beszívtam az alsó ajkam és ezúttal én hajoltam hozzá.
Felsóhajtottam, amikor puha szája ismét összekapcsolódott az enyémmel, egyre jobbnak éreztem. Kissé már bátrabb volt, mint néhány perccel ezelőtt, de még mindig maradt gyengéd, óvatos és puha. 
Miután elváltunk kis ideig csendben hallgattuk egymás halk, kissé heves légzését, egyik tincsem a fülem mögé tűrte és elmosolyodott. Mutatóujjával óvatosan megérintette az alsó ajkam, majd az állam alá nyúlt és a szemembe nézett. Nem bírtam ki, hogy ne hajoljak ismét hozzá, nevetve puszit adott a számra.
-Nem bánod?-kérdezte suttogva.
Fejemet kicsit megmozdítottam és nemet intettem, az arcom pírban úszott, ahogy lassan rájöttem, mi történt kettőnk közt, hogy ezzel mennyire megváltozott minden néhány perc alatt. Kezét az arcomon tartotta, szemei elképesztően csillogtak.
-Az 1. barátnőm óta nem csókoltam meg olyan lányt, akinek az volt az 1. csókja.
-Szóval érthetem úgy, hogy azóta ez volt a legbénább?-kuncogtam.
-Nem, dehogy.-húzta mosolyra a száját.-Nem vagy béna.
Szégyenlősen elmosolyodtam, szükségem volt egy ölelésre tőle, az arcomat a vállába fúrtam, karjait körém fonta és a kellemesen kemény, nem agyongyúrt mellkasához simultam. Óvatosan belecsókolt a hajamba, halkan felsóhajtottam, legszívesebben újra megkóstoltam volna a száját, hogy kipróbáljunk mindent, ami lehetséges.
Arrébb húzódtunk egymástól, tekintetem a hullámzó vízre vezettem, perceken át csendben bámultam, közben a gondolataim gyorsan pörögtek a fejemben. Elgondolkoztam azon, hogy ha hetekkel ezelőtt bárki azt mondja nekem, egyszer itt fogok ülni egy ilyen fiúval, és tőle fogom megkapni az első csókom, körberöhögöm. Mindig is nyálasnak találtam, amikor szerelmespárok andalogtak végig az iskola udvarán, a folyosók eldugott zugaikban vagy épp félig egy szekrényben nyalták egymást. Nem tudom, ők mit éreznek olyankor, viszont én elképzelni sem tudtam volna ennél szebbet. 
-Van egy tollad?-kérdezte halkan.
Körbenéztem, de nem állt körülöttünk senki, nemhogy egy olyan lány, aki szeretne tőle aláírást, így nem értettem miért kérdezte ezt. Halkan kuncogni kezdett, kikerestem egy tollat a táskámban és a kezébe adtam. Kissé elhúzódott és a kettőnk közti résbe belevésett egy 'N' betűt, majd a teljes nevét összekapcsolódva az enyémmel. Ujjával letörölte a kis faforgácsot, majd visszaadta a tollat és nyomott egy puszit az arcomra.
A hűvös szél megcsapta a vállam, kissé összerezzentem, ezzel kizökkentve Niall-t a saját gondolataiból.
-Fázol?-búgta.-Ideje hazakísérnem téged, késő van.
Kissé nehézkesen, de felálltunk, felvette a padról a testünktől átmelegedett kapucnis pulcsiját és a tiltakozásom ellenére felsegítette rám, nem akartam felvenni, mert akkor ő fázna. Végigsimított a karomon és mosolyogva puszit nyomott az orrom hegyére.
A pulcsinak kellemes, férfias illata volt, soha nem éreztem még rajta kívül máshol ilyen illatot. Annak ellenére, hogy már mindketten álltunk egyikünk sem indult el, csak álltunk, egymás kezét szorongatva és figyeltünk. Olyan nyugodt volt minden, semmi nem zavart, annak ellenére, hogy a főváros közepén álltunk. Ha valaki az ő irányában hátulról közeledik felénk, azaz velem szemben, valószínűleg nem jön rá, hogy ki ez a fiú. Én viszont nagyon is tudtam. Ez az a fiú, aki megtörte a jeget, akit közel engedtem magamhoz.

~Niall Horan~

Hallgattam, a gyenge, de még egyenletes csipogást, fejemet az ágyra hajtottam apró, vékony teste mellé, ujjai összefonódtak az enyémekkel és a gyengesége ellenére erősen fogta a kezem. Arca kisimult és nyugodtan pihent, mégis, akármennyire szerettem nézni régen, ahogy alszik, most nem akartam így látni. A fiúk a szoba egyik felében összegyűltek, nem volt sem nekem, sem Faith-nek szüksége arra, hogy hangzavar legyen. Tudtam, hogy nekik is pont annyira fáj ez, mint nekem, mert ők is szeretik ezt a lányt, de nem akartam, hogy felzaklassák. Időről időre kinyitotta a szemeit, hogy megbizonyosodhassak róla, itt van velem, fáradtnak éreztem magam, de semmiért nem hunytam volna le a szemem, hogy aludjak. Hüvelykujjammal végigsimítottam hűvös kézfején, a gyűrűsujjánál megálltam és szomorúan pillantottam le a kezére. Az apró gyűrű ott fénylett, de olyan volt, mintha az apró kövek tompábban fénylenének a kórházi fényekben. Fájt őt így látnom, a gépekre követve, úgy, ahogy csak feküdt, szorosan lezárt szemekkel.
Kezét az ajkamhoz emeltem, nem tudtam megakadályozni a leguruló könnycseppeket. Megcsókoltam az ujjait és a gyűrűt, visszagondoltam a pillanatra, amikor összeszedtem minden bátorságom és letérdeltem elé a kérésemmel. Nem akartam felfogni, hogy a terveink már sosem fognak megvalósulni, mondhatok bármit, reménykedhetek, mert végül is a remény hal meg utoljára, de tudat alatt tudtam, hogy nem fogom valóra váltani az álmát. És az én álmaim sem fognak valóra válni.
Ismét sírtam, fejemet lehajtottam és a homlokom óvatosan nekitámasztottam az ágynak, szerettem volna tudni a gondolatait. A gondolatait az eljegyzésről, arról, hogy miket szeretett volna, hiszen elkezdtük tervezni azt a napot, kitűztük az időpontot, kicsivel kevesebb, mint 2 hónap múlva lenne. Aztán lemondtuk.
Látni akartam az apukája karján végigvonulni egy csodás ruhában, hogy aztán megfogjam a kezét és örök hűséget fogadjak neki. Én vagyok neki mindenben az első, és én akarok lenni az egyetlen is. Annyi mindent akartunk még együtt megtenni, ott álltunk a biztos közös jövő kapujában, amikor minden összeomlott körülöttünk. Azon tűnődtem, miért pont mi, miért pont ő, de nem találtam rá választ. Az utóbbi időben rájöttem, hogy hiába keresem az olyan kérdésekre a választ, amiket én tudni akarok, azokra nincs válasz. Amikor néha hazamentem és egyedül voltam, tudva azt, hogy itt hagytam őt, sokat gondolkoztam. Miért nem tudnak a legjobb orvosok is segíteni rajta? Miért fizetek milliókat, ha nem gyógyítják meg? Mit kellene még tennem? Mi lesz velem, ha ő nem gyógyul meg?
Az utolsó kérdésre tudtam a választ, belebetegszek, nem fogom kibírni az elvesztését. És most itt ültem, és még mindig nem adtam fel, habár ennél nyilvánvalóbb már nem is lehetett volna, hogy hamarosan összetörök és végleg szétszakadunk. Nekem is nehéz volt ez az egész, éppen emiatt bele se mertem gondolni, milyen lehetett neki minden nap.
Voltak napok, amikor jobban volt és hazajöhetett velem, olyankor elfelejtkeztünk mindenről és csak a haja, karikás szemei árulkodtak arról, hogy nincs minden rendben. Azok a hosszú, barna fürtök, melyek annyi könnyet vontak maguk után...
Azokon a napokon ismét minden a régi volt, annyi kivétellel, hogy mindannyian sokkal óvatosabbak voltunk vele, néhányszor velünk voltak a fiúk, éjszakánként felüdülés volt együtt lenni, vele elaludni és mellette ébredni. Volt, amikor a haja egészen pici volt, rövidebb, mint az enyém, olyankor minden erőmmel azon voltam, hogy éreztessen vele, mennyire gyönyörű. És tényleg az volt, a kimerültség jeleivel és az apró hajával. Azután hasonló hajjal járkáltunk, mindkettőnk viccesnek találta és minden nappal úgy éreztem, most már ő is szépnek tartja magát. Az volt, rövid, szőkére festett, gyakran felzselézett hajával ő volt a világ leggyönyörűbb angyala, az én Angyalom. Akkor volt ez az egész vicces, amikor itt volt velem, el tudtunk menni vacsorázni, mikor minden olyan lett, mint előtte.
De minden jónak vége lesz egyszer, a műtétek ellenére ismét kiújult az a szar, és ismét meg kellett szabadulnia az éppen csak megnőtt hajától. Az a "cucc" mindent tönkretett.
Vállaim megrázkódtak, felemeltem a fejem és kisimítottam az arcából egy vállig érő tincset, néha úgy éreztem, a hajával együtt elveszett a boldog mosolya is, de olyankor, amikor együtt voltunk ismét visszatért.  Mennyire szerettem volna látni most egy olyan mosolyt.
Az arca nyugodtnak tűnt, ajkai kissé elnyíltak, fogalmam sem volt arról, most mi történhet vele és hol járhat, alig pár perce került ilyen állapotba, azalatt már többször is felébredt, de most nem, vártam, mikor nyitja ki újra a szemeit és láthatom meg azt a fáradt kékséget. Ujjai kissé megszorították az enyémet, miközben a homlokához hajoltam és az ajkaim óvatosan puha bőréhez érintettem, akartam egy kis életet vinni halványodó ajkaiba, de attól féltem, ha megcsókolnám talán akadályozom a légzésben és csak rosszabbítanék a helyzeten, így inkább visszafogtam magam és mindössze végigsimítottam az arcán. Az ölembe akartam venni, hogy hazamenjek vele, de ezt még én sem tehettem meg, és nem kockáztattam volna az életét. Itt van minden, amire szükség van, egy magánklinika, a felbérelt legjobb orvos, aki mégsem tudta megmenteni azt a lányt, akire a legnagyobb szükségem van. Az utóbbi időben rendszeresen jártam templomba, annak ellenére, hogy nem mondom magam annyira durván hívőnek, de nekem már mindegy volt hogyan, csak maradjon velem. Legyen az emberi vagy emberfeletti mód, de úgy tűnik senki nem hallgatta meg a kéréseim.

~Faith Freelove~

Azon gondolkoztam vajon lehetséges-e ilyen hamar megszeretni valakit. A csókunk után már nem jöttem zavarba semmitől és egyre bátrabbak lettünk egymással szemben. Amikor úgy gondoltam, vagy ő gondolta úgy, megcsókoltuk egymást, Rebeca gyakran kutakodott az interneten, de sosem talált rólunk semmit. Niall gondoskodott róla, hogy az alakulófélben lévő kapcsolatunkról rajtunk és a legközelebbi barátokon kívül senki ne tudjon. 

Először engedtem be őt a szobámba, lábaimat felhúztam és mosolyogva figyeltem az ágyról, ahogyan szemeivel végigpásztázza a szoba minden apró pontját, nézegeti a képeket, időről időre felém fordul és elmosolyodik. Megragadtam ezt a napot erre, ő már megmutatta a házát, a szobáját, én pedig néha a bejárati ajtóig sem engedtem és ennek csakis anyáék voltak az oka. Ma pedig egyikük sem volt várható 10 óra előttig, így hát nyugodt szívvel invitáltam be őt, aminek látszólag nagyon örült. Nem tudtam, mit gondolhatott arról a helyről, ahol 17 éven át éltem, felém fordult, arcán édes mosoly ült, ahogy általában mindig. Lehuppant mellém, az ágyam kissé besüppedt, közelebb másztam hozzá és megpusziltam az arcát.

-Szép.-hümmögött.-Visszaadja a személyiségedet.

Szemeit a világos, krémszínű falon jártatta, melyen a Rebeca-val készült közös fotók mellett egyetlen dolog díszített, egy Beatles poszter. A szobám egyszerű volt és otthonos, kifejezetten szerettem bejönni ide és elbújni a világ elől.

-Szóval üres vagyok.-biggyesztettem le az ajkaim, célozva ezzel a szinte csupasz falakra.

-Faith.-szuszogott kissé bosszúsan, mire mosolyognom kellett.-Különleges vagy.

-Hát persze.-hagytam rá, és engedtem, hogy arcomat a kezei közé fogja.

Még gyakoroltuk ezt a dolgot, különböző tempókat próbáltunk ki, szép lassan kitapasztaltuk, hogy mi a legjobb kettőnknek. Számomra a legkellemesebb az volt, amikor először csak megpuszilta a szám, majd ajkait óvatosan rányomta és gyengéden kóstolgatta, azután ajkaink elnyíltak és továbbra is lassan haladt. Mi elég lassan haladtunk mindennel, beleértve ezt is. Elég lassan jutottunk el odáig, hogy a nyelve táncra bírja az enyémet, de akkor, amikor ez megtörtént szinte felrobbantam. Kezeimet a tarkójára csúsztattam, ujjaim maguktól túrtak a szőke hajába, szája mosolyra húzódott.
-Szeretnék kérdezni valamit.-motyogta az ajkaim közé.-Kérlek, csak akkor mondj igent, ha te is akarod.
Kissé ledermedve húzódtam el tőle, szemeit kinyitotta és ismét megpillantottam benne azt a bizonytalanságot, amit akkor, amikor becsöngetett ide.
-Nem, még nem most.-motyogta, és lehajtotta a fejét.-Rendelünk valami kaját? Kezdek éhes lenni, majd én fizetek.
-Niall...-tettem kezemet az arcára.
-Mit akarsz enni?-hadarta.-Én fizetem, mit szólsz egy nagy pizzához?
-Rendben.-sóhajtottam, úgy döntöttem, majd később kitudakolom, hogy mit akart kérdezni.
-Milyet kérsz?-pötyögött a telefonján.
-Sonkás kukoricást.-mosolyogtam, aranyos volt, ahogy kapkodott és kissé zavarba jött.
Miután rendelt két nagy pizzát lementünk a nappaliba és birtokba vettük a kanapét, fejemet a vállára hajtottam és elmélyülten figyeltem a kezeit, melyek az én ujjaimmal játszottak.
-Szoktál beszélni rólam Rebeca-val?-kérdezte hirtelen.
Ajkaimat kissé lebiggyesztettem és aprót bólintottam.
-Kibeszélünk.-mondtam komolyan, de a szemeimmel próbáltam a tudtára hozni, hogy a legkevésbé sem gondoltam komolyan.
-Képzelem.-grimaszolt.-Mi is pletykálunk ám rólad.
-Legalább őszinte vagy.-szipogtam fel drámaian, mire csak az állam alá nyúlt és gyengéden megpuszilta a szám.
-Faith?-suttogta, arcomat a nyakához dörgöltem.-Mit gondolsz rólunk?
-Hogy érted?-néztem fel.
-Szóval...-túrt bele a hajába, olyan szívesen piszkálgattam volna a tincseit.-Nem tudom máshogy megfogalmazni.-nevetett fel.-Minek tartasz? A barátodnak?
-Igen.-motyogtam.-Egy nagyon jó barátomnak, akivel életemben először csókolóztam és még most is elég gyakran teszem.-nevettem halkan.-És te?
Halkan hümmögött, mielőtt nekifogott volna, az arckifejezése arról árulkodott, jól megfontolta a szavait, mielőtt közölte velem.
-Elérhetetlennek.-simított végig az arcomon.-De már egyre kevésbé.
-Nem vagyok elérhetetlen.-motyogtam zavartan és lesütöttem a szemeim.-Nem mindenkinek.
-Szeretném tudni, mi járt a fejedben, miután megcsókoltalak.
-Előbb is megkérdezhetted volna.-nevettem.-Eltelt néhány nap azóta.
-Tudom, de csak most szedtem össze a bátorságom.-fojtotta el a mosolyát.
-Biztos tudni akarod?-nevettem.
-Ha azt gondoltad, ez mennyire undorító, akkor inkább nem.
-Nem, nem ezt.-nevettem.
Hirtelen elhúzódott, végigfeküdt a kanapén és óvatosan az ölembe hajtotta a fejét, szabad hozzáférésem volt a puha hajához, melyet azonnal piszkálni is kezdtem.
-Hanem?
-Hogy ez mennyire nem olyan, mint amikor a suliba néhányan annyira nyalakodnak, hogy beborulnak egy szekrénybe.
-Ezt nem akartam tudni.-szorította össze a szemeit, majd ismét kinyitotta és halkan felnevetett.-Valószínűleg nem olyan volt.
-Egyáltalán nem.-nyugtattam meg mosolyogva.-Azt gondoltam, hogy annál jobb pillanatban nem is történhetett volna, és valószínűleg jobb emberrel sem.
-Aranyos vagy.-nyújtotta ki a kezét és végigsimított az arcomon, hajamat kisöpörte az arcomból, ujjaimmal a hajába túrtam.
-Olyan puha.-suttogtam, és elhúztam a kezem.
Ujjai közé csípte az egyik hosszú fürtöm és elgondolkozva méregette, majd csöngettek. Lustán feltápászkodott, sötétkék nadrágja lecsúszott a csípőjére és kivillant a szürke alsója, az ajkamba haraptam és pirulva felnevettem.
Végignéztem rajta, fehér pólója kissé meggyűrődött, a haja is eléggé kócos volt, a nadrágról pedig már beszámoltam. Kezében a két doboz pizzával és üdítővel tért vissza, letette a dohányzóasztalra és lehuppant mellém.
-Hozzak tányért?-kérdezte.
Legyintettem, és elvettem az egyiket.
-Én ezt nem tudom megenni.-ráztam a fejem, miután megpillantottam a hatalmas pizzát.
-Segítek.-kapott ki egy szeletet és egy falattal eltüntette a pizza felét.
-Köszi.-nevettem, és én is elvettem egy szeletet.
Édesnek találtam, ahogy evett, olyan volt, mint egy kis mókus, hatalmasakat harapott és aranyosan rágcsálta, kissé csámcsogott, de ettől csak nevetnem kellett, Louis már említette, hogy ezért néha legszívesebben felpofozná, viszont azt meg én nem engedném.
Értesültem Niall falánkságáról, mégis meglepődtem, amikor ő már a hatodik szeletet ette, amikor én még csak a másodikat. Egy kis sonka landolt a fehér pólóján, döbbenten pillantott le rá, én pedig felnevettem. Lebiggyesztett ajkakkal szedte le róla, és a pólóját kissé elhúzva magától méregette a foltot. 
-Nem vicces.-mosolygott.
-Gyere.-dobtam a pizzát a dobozba és kézen fogtam, vonakodva követett fel a lépcsőn, be a szobámba, majd a saját fürdőszobámba. Benedvesítettem egy szivacsot és némi mosóport a foltra szórva hevesen dörzsölni kezdtem.
-Hé! De most tiszta vizes lettem.-panaszkodott.
-Leveheted.-vontam meg a vállam.
-Persze, hogy aztán végig engem bámulj.-kapta kezeit a mellkasa elé.
-Pár perc alatt megszárad.-ráztam a fejem nevetve.
-És ki tudja, mit teszel velem pár perc alatt.-húzta fel az orrát sértődötten.
-Niall, ha már úgyis vizes vagy, legalább kiszedhetem ezt a foltot a pólódból?
-Hogyne.-tárta szét a karjait.-Csak nyugodtan! 
Egyik kezemet a mellkasára csúsztattam, hogy lefogjam az anyagot, míg a másikkal dörzsölni kezdtem a foltot, először csak elhalványult, majd a póló újra tisztán, viszont kissé nedvesen pompázott.
-Köszönöm.-mosolygott.
-Ha gondolod leveheted míg megszárad.
-Nem, jó ez így. Megfázni nem tudok, mert jó idő van.-vonta meg a vállát.
-Te tudod.-vontam meg a vállát.
Néhány percen keresztül csak bámultam rá, majd hirtelen közelebb lépett, kezei közé vette az arcom és megcsókolt. Hirtelen ért, de amint a testem visszatért a kezdeti sokkból visszacsókoltam, fogszabályzója semmiben sem hátráltatott minket. Néha elhúzódott, hogy levegőt vegyünk, majd ismét megcsókoltuk egymást, most először nem fogtuk vissza magunkat. Ujjával végigsimított az arcomon, kezeimet a tarkójára csúsztattam, másik kezével átölelte a derekam és szorosan tartott magához.
Elhúzódott, homlokát az enyémnek döntötte, puszit adott a számra és egy tincsem a fülem mögé tűrte. Reméltem, hogy talán lesz valami köztünk és nem csak csókolózunk, amikor kedvünk tartja. Határozottan úgy éreztem, jó lenne ezt elmélyíteni köztünk, annyira már bíztam benne, hogy neki adtam az első csókom.

5.rész Something great

Sziasztok! :)
Megint péntek, jövőhéten ilyenkor már szünet lesz, legalábbis nekem, mert nekünk nem kell menni szombaton. :)
Nem tudom mit mondjak a részről, talán csak annyit szeretnék mondani, hogy hamarosan már nagyobbakat fogunk ugrani az időben, egyelőre még csak pár napot, de ez nőni fog.
Remélem mindenkinek tetszeni fog! Jó hétvégét! :)

Nessa. xx 

A gyomrom körülbelül akkorára zsugorodott, mint egy kisbaba ökle. Rebeca mellettem ült, lábait lelógatta az ágyról és mosolyogva próbált megnyugtatni, furcsa volt, mert először fordult ez elő velünk. Ő csinálta meg a hajam, ő választotta ki a ruháim és festett ki, mert természetesen ő tudta, hogy Niall mire készül. A házban csend volt annak ellenére, hogy mindkét szülőm itthon tartózkodott, talán sejtették, hogy nem lenne jó elriasztani a lányuk első olyan udvarlóját, akinek ez a bizonyos lány elfogadta a felkérését. Anya teljesen bezsongott, apa valami vasvilláról és lőszerekről kezdett beszélni, én meg csak ültem, és vártam, péntek reggel kezdődött, és ahogy teltek az órák én úgy lettem egyre idegesebb.
A csendbe szinte belehasított a csengő éles hangja, hirtelen felugrottam, Rebeca felvisított és a hajam kezdte igazgatni, még mielőtt kirohanhattam volna, hogy egyrészt minél hamarabb eltűnjek innen, még megmentsem Niall-t a szüleimtől.
-Faith.-fogta meg a kezem barátnőm. Kérdőn fordultam felé, csak mosolygott, megrázta a fejét és csendesen átölelt. 
A szívem hevesen dobogott, visszaöleltem, majd egymásra mosolyogtunk és megigazítva a ruhám elindultunk a lépcső felé. Rebeca lányosabb ízléssel büszkélkedhetett, mint én. Neki köszönhettem a mai öltözetem, mely egy halvány rózsaszín nadrágból, szegecses és csipkés fehér rövid ujjúból, és fehér Converse-ből állt. Lefelé menet többször is visszafordultam, de ő folyton visszaterelt és lefelé lökdösött. Amikor meghallottam anyuék hangját megszaporáztam a lépteim és szinte bevágódtam a nappaliba. Niall nyugodtan vezette rám kék szemeit, farmernadrágot, fekete pólót és fekete cipzáros felsőt viselt, szőke haját felzselézte, kedvesen beszélgetett a szüleimmel.
-Sziasztok!-csillantak fel még jobban szemei.
Szégyenlősen elmosolyodtam és odamerészkedtem hozzá, gyengéden megölelt és puszit nyomott az arcomra.
Kezében csak most vettem észre a csokor virágot, melyet görcsösen szorongatott.
-Ezt neked hoztam.-mondta halkan, és a kezembe nyomta.
Kissé kétségbeesetten pislogtam körbe, Rebeca megnyugtatóan mosolygott rám, apu Niall-t méregette, míg anyu arca szinte sugárzott.
-Köszönöm.-néztem rá hosszú szempilláim mögül, száját mosolyra húzta, amikor puszit nyomtam puha arcára.
Barátnőm a kezembe nyomott egy fehér dzsekit, hálás pillantással megköszöntem, és odaadtam neki a virágcsokrot, a kabátom Niall segítségével felvettem.
-Hát...-haraptam az ajkamba.-Majd jövök.
Anyu bólintott, nagy nehezen apa is, majd Niall kezet nyújtott neki.
-Örülök, hogy megismerhettem önöket, Mr. és Mrs. Freelove.
Búcsú után egymás mellett léptünk ki az ajtón.
-Nem tudok vezetni.-vallotta be halkan.-Hívhatok egy taxit...
-Ne!-kaptam rá a tekintetem.-Szeretek sétálni.
-Nem megyünk túl messze.
Mosolyogva bólintottam, egy ideig szótlanul sétáltunk némi távolsággal kettőnk közt, majd lassan közelebb kerültünk egymáshoz. Érzékeltem, hogy visszatartja a levegőt, majd ujjai bátortalanul megérintették a kézfejem. Keze beborította az enyém, óvatos mosolyt villantott rám, a torkomban dobogó szívvel húzódtam közelebb, kezeink beszorultak kettőnk közé. Valamiért mindig azt hittem, ha lesz barátom, a keze majd izzadt lesz és kellemetlen lesz megfogni, de Niall keze puha volt, bár kissé érdes, és egyáltalán nem izzadt. Néhány percig még csak egymásra nézni sem mertünk, nemhogy megszólalni. Hangja kellemesen csengett, amikor megszólalt, néhányan elsiettek mellettünk, nem foglalkoztak azzal, hogy kivel sétálok, pedig azt hittem, az emberek majd minden 2. lépésnél megállítanak minket, pedig nem.
-Még mindig nem hiszem el, hogy igent mondtál.-nézett rám mosolyogva, majd óvatosan lepillantott a kezünkre, gyengéden megszorítottam az ujjait.
-Én sem.-mosolyodtam el.-Eddig nem bántam meg.
-Remélem, a későbbiekben sem fogod.
Lefordultunk az egyik sarkon, az eddiginél is jobban lassítottunk, még közelebb kerültem hozzá, kissé hullámos hajam egyik fele az ő vállán pihent, majd hirtelen lecövekelt egy hatalmas kapu előtt.
Ámulva néztem fel a fehér házra, míg Niall bepötyögte a kapukódot, kezemnél fogva húzott be maga után, az ajtóig macskakővel kirakott út vezetett, a fű zöld volt, és a távolban felfedeztem egy tavacskát is.
Előhalászta a kulcsait, az egyiket a zárba dugta. Nem számítottam rá, hogy talán majd Niall otthonába jövünk.
-Megpróbáltam kissé összepakolni, majd eldöntöd, hogy mennyire sikerült.-kuncogott, és kitárta az ajtót. Kezét, mely eddig az enyémet fogta, most a derekamra tette és gyengéden terelt be maga előtt.-Nem túl sokat vagyok itt, de amikor igen, akkor elég nagy kupit hagyok magam után.
Furcsa volt belépni Niall házába, még ha nincs is itt annyit, mint a fiúkkal közös házba. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, vajon hány lányt hozott már el ide, majd ezt szinte azonnal kivertem a fejemből, eddigi "tapasztalataim" alapján, Niall nem az a srác, aki minden útjába kerülő lánnyal kikezd és szobára visz.
Felkattintotta a villanyt, a kis helyiséget elárasztotta a fény, és én csodálkozva néztem körbe. Az előszobából az út egyenesen a nappaliba vezetett, ahonnan nyílt az Amerikai stílusú konyha, ebédlő, felfelé pedig egy lépcsősor vezetett a szobákhoz. Nem volt rendetlenség, Niall valószínűleg csak ráparázott, óvatosan kibújtam a cipőmből és a mellettem tanácstalanul álldogáló fiúra néztem.
-Arra gondoltam, hogy jobb lesz mindkettőnknek, ha inkább ide hozlak. Nem akarlak bajba sodorni a rajongóink miatt. 
Mosolyogva bólintottam, hirtelen nem tudtam mit kezdeni a kezeimmel, és alapjában úgy magammal se, Niall idegesen pislogott körbe, majd gyengéden megérintette a karom és behúzott maga után a konyhába.
-Nem tudok főzni.-közölte kissé csalódottan.-De megpróbálkozhatok vele, ha szeretnéd, de nem akarom, hogy ételmérgezést kapj. 
-Az nem lenne túl jó.-nevettem.
-Akkor abban megegyeztünk, hogy most nem főzök, majd legközelebb megkérem Harry-t, hogy segítsen.
Legközelebb... szóval akar még többször is randizni velem.
-Rebeca segített abban, hogy legalább rendelni tudjak olyat, amit szeretsz.-nyitotta ki a hűtőt.-Remélem tényleg ezt szereted, és nem mondott hülyeséget.
Halkan hümmögtem, minden más esetben biztos voltam benne, hogy Rebeca képes lenne erre, de most nem, nem hagyná, hogy éhezzek életem első randiján.
Kivett két tányért, melyekre szépen ki volt szedve a vacsoránk. A számban összefutott a nyál, a sült hús és mellette köretként zöldségsaláta láttán. Elégedetten elmosolyodott, majd a mikróba helyezte a tányérokat.
-Sajnos kissé kihűltek.-fűzte hozzá.-Szóval, akkor semmi olyan nincs benne, amit nem szeretsz?
-Nincs.-mosolyogtam, mire megkönnyebbülten felsóhajtott.
A beszélgetést kissé erőltetettnek éreztem, kék szemeivel a mikrót pásztázta, nevetnem kellett, az arckifejezéséből ítélve valószínűleg hevesen gondolkozott azon, hogy mit kellene mondania.
-Gyere.-fogta meg a kezem. A mikró még járt, de nem mondtam semmit és engedelmesen követtem. Egy másik helyiségbe vezetett, hatalmas hosszú asztal állt középen, arrébb pedig egy lényegesen kisebb, mellette párnázott fehér székekkel, az asztal közepén egy csokor virággal.
-Nem találtam itthon gyertyát.-motyogta.-Inkább vettem virágot.
Egy tincsem a fülem mögé tűrtem, kihúzta nekem a széket, mintha csak egy étteremben lennénk, majd leült velem szemben. Értetlenül néztem rá, megvonta a vállát, akkor sem állt fel, amikor a mikró sípolva jelezte, hogy az ételek megmelegedtek. Maradt a helyén és csak nézett rám, majd az ajtóban megjelent Zayn, talpig feketében, nyakában egy csokornyakkendővel, és hülyén mosolygott. Kezében a két tányért tartotta, és egy üveget.
-Szia Zayn.-nevettem, amikor letette elém a saját tányérom.
-Hölgyem.-biccentett.
Sosem szerettem ha kiszolgálnak, de ez ellen nem tudtam mit csinálni, nevetnem kellett az evőeszközök rossz elrendezésén, egy kanál volt azon az oldalamon, ahol a villának kellett volna lenni, de nem tettem szóvá. Ha ez a legnagyobb hiba, amit ejt a ma este során, Niall valószínűleg tökéletes. 
-Iszol alkoholt?-emelte rám kék szemeit.
A Zayn kezében tartott pezsgősüvegre néztem, 17 évesen már túl voltam néhány bulin, ahol ittam már alkoholt, úgy gondoltam, nem árthat 1 pohár ebből, hiszen nem lehet az a célja, hogy leitat. Kissé bizonytalanul bólintottam, Zayn nem töltött túl sokat, és nekem elég is volt az a 2 korty egész estére.
-Érezzétek jól magatokat.-mosolygott, majd kimasírozott.
Niall mosolyogva nézett rám.
-Csak őt mertem megkérni, hogy segítsen, a többiek biztos elejtik a tányérokat, Liam pedig épp mással van elfoglalva. 
Kisimítottam néhány tincset az arcomból, egy ideig csak bámultunk egymásra, majd amikor az ajtó jól hallhatóan csukódott, Niall halkan elnevette magát.
-Olyan szerencsétlennek érzem magam.-túrt a hajába.-Sajnálom, kell egy kis idő, míg összeszedem a gondolataim.
Aprót bólintottam, az ajkamba harapva vettem el a másik oldalamról a villát.
-Annyira örülök neki, hogy itt vagy.-mondta.
-Én is.-mosolyogtam rá, halkan hümmögtem, amikor beleharaptam a húsba.
Elégedetten mosolyogva figyelt, majd ő is enni kezdett, néhány pillanatig csendben élveztük a finom ételt.
-Sokkal könnyebb beszélgetni veled, amikor többen vagyunk.-jegyezte meg.
-Nem csak neked van szükséged időre.-néztem fel.-Én oldódok fel nehezebben, Rebeca beszédesebb és könnyebben megy neki az ismerkedés. 
-Nem baj, kedvelem a csendesebb lányokat.-kacsintott.-Legközelebb megpróbálkozok ilyet főzni.
-Segítek.-nevettem. Volt egy tippem, hogy az rosszul fog elsülni, ha mi ketten megpróbálunk főzni. 
Jóízűen falatoztunk, próbáltam nem leenni a felsőm, közben egyre többet beszéltünk, néha teljesen jelentéktelen dolgokról, majd azon kaptam magam, hogy jól érzem magam vele, éppen nevetett valamin, kezeit a szája elé tette, hogy ne köpje szét a salátát. Nevetve néztem az arcát, szemei vidáman csillogtak, haja kissé összekócolódott, annyiszor túrt bele az este folyamán, kis nevetőráncok voltak a szeménél, és gödröcskék az arcán, amikor mosolygott. Lesütöttem a tekintetem, az utolsó falatot is megettem, Niall már csak rám várt, ő néhány perc alatt eltüntette a sajátját.
-Megnézünk egy filmet?-kérdezte óvatosan. 
Bólintottam, felpattant, és a kezeimnél fogva húzott fel, mielőtt viszont elindultunk volna, még egy kedves, kissé félénk ölelésben részesített.
-Remélem, még mindig nem bánod, hogy eljöttél.- motyogta a hajamba.
-Egyáltalán nem.-sóhajtottam.
Elengedett, ujjait már bátrabban fűzte össze az enyémekkel és átmentünk a nappaliba. Előhozott néhány pokrócot, bár a házban kellemes idő uralkodott.
-Milyen filmeket szeretsz?-kérdezte, és leült mellém néhány DVD-vel a kezében.
Közelebb húzódtam hozzá, hogy lássam a kezében tartott filmeket. 
-Mindent.-vontam meg a vállam.
Szemeim felcsillantak, amikor a filmek közt megpillantottam az én személyes kedvencem. Nem hittem volna, hogy megvan neki, óvatosan elvettem, ujjaim közt szorongatva a tokot néhány percig csak néztem rá. Az Éhezők Viadala.
-Szeretnéd megnézni?
-Lehet?-pislogtam nagyokat.-Láttad már?
-Még nem láttam.
A szám "o" alakot formált, hihetetlennek tűnt, hogy létezik olyan ember, aki még nem látta ezt a filmet. Ezt az elméletet azonnal el is vetettem, inkább az tűnt hihetetlennek, hogy esetleg létezik olyan ember, akinek nem tetszik ez a film. 
-Miről szól? A címe alapján én valami olyannak képzelem el, hogy szegény emberek küzdenek kajáért.
Felnevettem, összeráncolt szemöldökkel tovább folytatta az elméleteinek gyártását.
-Vagy lányokról, akik éheznek egy fiú szeretetéért, és ezért a film tele van cicaharcokkal.-görbítette be az ujjait, és a levegőbe suhintó mozdulatot tett.-Nem, April, Niall az enyém! Hogy képzeled?! Niall az enyém!-kiabált elvékonyított hangon.
A hasamat fogva dőltem el, orrát kicsit felhúzta.
-Szóval kinevetsz.-biggyesztette le alsó ajkát.-Akkor világosíts fel, mi ez a film, ha nem harcolnak csajok értem, sem szegények kajáért?
-Majd meglátod.-mosolyogtam, és megdörzsöltem az arcom.
Kivette a kezemből a lemezt és felállt, hogy a lejátszóba tegye.
Amikor megjelent a tévé hatalmas képernyőjén a menü, mosolyogva néztem fel rá.
-Hozok valamit, amit ehetünk közbe.-mondta, majd ellépett mellettem. 
Nem kellett sokat várnom, néhány csomag chipssel, sajtos ízesítésű pattogatott kukoricával, és két kis dobozos kólával tért vissza. Izgatottan vártam, hogy elindítsa a filmet, előtte viszont még lepakolt az asztalra, majd a nappali ablakai előtt behúzta a függönyöket, hamar sötétségbe burkolózott az egész ház, csak a tévé világította meg az arcom. Leült a kanapé sarkába, mosolyogva néztem rá, majd a karja után nyúltam és megpróbáltam közelebb húzni magamhoz.
-Niall, nem kell több méterre lenned tőlem.
-Én csak...
-Ne aggódj.-nyomtam puszit az arcára.-Még sosem filmeztem apun kívül más fiúval, szeretném kipróbálni.
Nagyokat pislogott, testtartása kissé merev volt, elvette az asztalról a tálba szólt popcorn-t és a távirányítót, hallottam, ahogy hangosan kifújja a levegőt, majd közelebb húzódott hozzám és a pléddel betakarta a lábaink. A tálat az ölébe helyezte, én pedig a fejem óvatosan a vállára hajtottam.
-Ők szegények, nem?-kérdezte.-Ez a kislány fog harcolni a kajáért?
-Nem, Niall.-kuncogtam.-Csak figyelj, majd meglátod, mi fog történni.
-Ez valami romantikus film?
-Egyáltalán nem.-ráztam a fejem.
-Ki ez a lány?
-Katniss.-tájékoztattam mosolyogva.
-Azt mondtad, nem szegények.
-Niall.-nevettem fel.-Minden kiderül később.
-Jó.-motyogta.-Faith?
-Tessék?-emeltem fel a fejem. Egy újabb kérdésre számítottam a filmmel kapcsolatban, ehelyett egy ideig csak csendben figyelt, majd megrázta a fejét és óvatosan összefűzte az ujjainkat. Fejem a mellkasára hajtottam, meglepően kellemes volt így vele, lábaim felhúztam, csendben maradt, kék tekintetét a tévére szegezte, néha lepillantottam a kezünkre, amikor ujjai végigsimítottak a kézfejemen. Néha visszafojtott lélegzettel figyeltük a képernyőt, Niall csak akkor kezdett nevetni, amikor meglátta a "jövőbeli" emberek öltözékét, majd megkomolyodott. Többször is láttam már ezt a filmet, már mondtam, hogy ez a kedvencem, és most sem untam. Olyan volt, mintha először nézném, az ajkaim beharaptam, amikor Katniss menekült a tűz elől, a szemeimbe könnyek gyűltek, amikor meghalt Rue, az egészet úgy izgultam végig, mint a könyv elolvasása után, amikor először mentem el a moziba. Elmentem hétfőn, majd kedden, szerdán... egészen addig, míg vetítették. Valamilyen szinten megint először láttam, először néztem meg ezt a filmet egy fiúval és meglepően jól éreztem magam, talán most a legjobban.
A film végénél mindketten mozdulatlanul ültünk, nagyot sóhajtott, majd közelebb hajolt hozzám és megpuszilta a hajam.
-Itt sem élnék szívesen.-motyogta.
-Tetszett?-néztem rá.
Mosolyogva bólintott, lábait kinyújtóztatta, a film közben akaratlanul is még közelebb kerültünk egymáshoz, nem volt kedvem arrébb húzódni, sem hazamenni. Nem akartam visszatérni abba a valóságba, ahol ő nincs. 
Előhúzta a telefonját, szemei elkerekedtek.
-Ha nem akarok rossz fényben feltűnni a szüleid előtt, jobb, ha hazakísérlek.
Elégedetlen hümmögés hagyta el a szám, én is kinyújtóztattam kissé elgémberedett testrészeim, a pléd lehullott a lábaimról, amikor a telefonomra néztem nekem is elkerekedtek a szemeim. Kissé talán késő volt...
Felhúztam a cipőm, Niall felsegítette a kabátom, majd kézen fogva léptünk ki a londoni csípős hidegbe. Közelebb bújtam hozzá, úgy indultunk el, hogy egyik keze a derekamon pihent és közel tartott magához, már nem éreztem magam zavarban. Lassan lépdeltünk, egyikünk sem sietett, az utcánkon befordulva a torkom kissé összeszorult, ahogy közeledtünk az ajtóhoz. Az egyik ablakból fény szűrődött ki, féltem, hogy talán a szüleim most sincsenek csendben egymással szemben. Magamban elhatároztam, hogy ezt azt estét semmi nem teszi tönkre, semmi és senki. Keze lehullott a derekamról, amikor beléptünk a kapun, helyette megfogta a kissé átfagyott kezem, az ő tenyere meleg volt, és átmelegítette az én kezem.
-Köszönöm.-mosolygott rám.
A teraszt lámpájának fényében, csodás szemei szinte szikráztak, ajkaim elnyíltak, amikor elmerültem a kék tekintetében.
-Micsodát?
-Hogy eljöttél velem, én nagyon jól éreztem magam.
-Én is.-hajtottam le a fejem.-Jobb nem is lehetett volna.
Mosolyogva a fülem mögé tűrt egy rakoncátlan tincset.
-Eljönnél velem egy másodikra is? 
-Igen.-vigyorodtam el.
Mosolygott, megvillantotta fogszabályzóit, és én a szívem körül éreztem valamit felolvadni. 
-Akkor majd megbeszéljük, hogy mikor.-simította meg a kézfejem.
Ránéztem, tekintetét az enyémbe fúrta, a szívem meglódult a mellkasomban, miközben közelebb hajolt, nem ellenkeztem volna, ha megcsókol, habár ellepett az idegesség. Még sosem csókolóztam. Szemeit behunyta, ahogy én is az enyéim, lágy puszit adott az ajkaimra. Csak egy puszi volt, de úgy éreztem, lábaim nem tudnak megtartani és a szívem kiugrik a mellkasomból. Lassan elhúzódott, kezeit az arcomra tette és ajkait a homlokomhoz nyomta.
-Jó éjszakát, Angyalom!
A becézés belülről melengetett, zavartan sütöttem le a tekintetem, úgy éreztem, nekem is kell valamit tennem, az arcához hajoltam és gyengéd puszit adtam rá.
-Jó éjt, Niall.
Kezem a kilincsem pihent, megvárta, míg belépek, és csak azután indult vissza a lakásába, ha odament. Nekidőltem az ajtónak, mutató és középső ujjaim akaratlanul is az ajkamhoz érintettem. Ez nem volt csók, csak egy puszi, de akkor is a számra... egy fiútól. Egy nem is akármilyen fiútól. És jó volt. 
Komótosan vettem le a kabátom és a cipőm, majd zokniban léptem be a nappaliba, ahol anya és apa egymás mellett ültek, csendben voltak.
-Sziasztok.-mondtam, a hangom kissé bizonytalan volt.
Köszöntek, majd én elindultam a lépcső felé.
-Faith!-szólt utánam anya.-Jól érezted magad?
-Igen.-mondtam, és az arcomra mosoly kúszott.
-Jól van, kicsim. Igazán édes ez a fiú.
-Tudom, anyu. Most felmegyek és lefekszem, jó éjszakát.
-Jó éjt.-mosolygott rám apu. 
Felbaktattam a lépcsőn, a telefonom előhúztam a zsebemből és hívást kezdeményeztem Rebeca-val, lendületből az ágyamra vetődtem, az első búgás után felvette.
-Na, na, na? Mesélj! Mit csináltatok? Aranyos volt? Finomat ettetek? Megcsókolt? Faith!
Felnevettem a szeleburdiságán, próbáltam valami értelmeset kinyögni, de csak egy sóhajtás hagyta el a szám.
-Szent Isten! Megcsókolt, ugye?
-Nem, igen, nem volt csók, csak... megpuszilt. A számon.
Szemeim szorosan lehunytam, hatalmasat sikított a telefonba, majd hadarni kezdett.
-Úristen! Találkoznunk kell!
-Rebeca, túl késő van, holnap mindent elmondok.
-Most értél haza?-kérdezte kissé csendesebben.
-Igen, filmeztünk és egyikünk sem figyelt az időre.-csavartam az ujjam köré az egyik tincsem.
-Mit néztetek?
-Az Éhezők Viadalát...
-Na ne.-mondta kissé lesokkolva.-Miért nem valami romantikusat? Akkor biztos megcsókolt volna rendesen!
-De ez viccesebb volt.-kuncogtam.-Találgatott, hogy a cím alapján miről szólhat a film.
-Az 50 első randi is vicces, és romantikus.-tájékoztatott.-Faith, szeretem azt a filmet, de nem randira való.
-Szerintem tetszett neki.
-Jó, mindegy.-hallottam, hogy sóhajt.-Olyan édesek vagytok. 
-Elhívott még egy randira.-mondtam fojtottan.
-Tudtam! Ugye igent mondtál neki?
-Persze.-hunytam le a szemeim.-Megharagszol, ha most letesszük? Elfáradtam.
-Nem, dehogy.-kiáltott fel. Már meg sem rezdültem hangjának hirtelen emelkedésére.-Szeretlek.
-Én is szeretlek.-mosolyogtam.
-Faith, megígérsz valamit?
-Persze.-dörzsöltem meg a szemeim.
-Ha ő lesz a barátod, és nekem Liam, vagy bárki más, ugye maradunk legjobb barátnők?
-Örökké a legjobb barátnőd leszek.-suttogtam, majd megszakítottam a beszélgetést.
Lezuhanyoztam, pizsamában és a puha mamuszomban még gondosan átfésültem a hajam, majd kibújtam a mamuszból és megágyaztam. A takaróm puha volt és meleg, néhány percen át még nyomkodtam a telefonom, majd letettem az éjjeliszekrényre, remélve, hogy reggel nem fog hörögve ébreszteni.
A hátamra fordultam, a plafont néztem és közben arra gondoltam, hogy történhetett ez velem. Életemben először randiztam, életemben először tetszett egy fiú. Egy nem is akármilyen fiú.

4.rész Your hands fits in mine

Érzékeltem, hogy kissé több idő telt el az emlékeim közt, mint eddig. Eddig csak napok voltak, most talán hetek.

-Szia.-húzta mosolyra formás ajkát. Kék szemei vidáman csillogtak, arrébb léptem az ajtóból, kerestem mögötte a többieket, de ezúttal nem voltak itt. Ritkán jönnek ide egymás nélkül.
-Szia.-mosolyogtam rá. Örültem neki, habár talán mostanában túlságosan is megkedveltem őt, eddig nem beszélgettünk túl sokat. A szívem a torkomban dobogott, sosem éreztem még ilyet egészen az utóbbi hetekig, Niall egy különleges fiú, kissé olyan, mint én. Őrült és vidám, mindig nevet. És azok az elképesztő szemei...-Mi újság?
-Hozzád jöttem.-jelentette be, lábain előre-hátra hintázott.
-Nem mondod?-nevettem fel.
Hümmögve húzta szélesebb mosolyra a száját, majd kínosan felnevetett.
-Van kedved sétálni egyet velem? Nem szeretek bezárva lenni.-grimaszolt.
-Persze.-hajoltam a cipőmért.-Hol hagytad a többieket?
-Otthon vannak. Most csak én jöttem.-tördelte idegesen az ujjait.-Mehetünk?
Bólintottam, kitárta az ajtót, egyik kezét a hátamra tette és kiterelt maga előtt. Visszafordultam, hogy bezárjam az ajtót, ennek köszönhetően a mellkasának ütköztem, visszafojtott lélegzettel bámultunk egymásra, majd arrébb lépett, én pedig lehajtott fejjel csúsztattam a kulcsot a zárba. Sosem hozott még zavarba igazán egy fiú, Niall viszont a kék szemeivel eddig ismeretlen dolgokat váltott ki belőlem.
Kezeit zsebre dugta, karjaim tanácstalanul lógattam magam mellett. Kínosan nevetni kezdett, mire belőlem is kirobbant a nevetés, megdörzsölte a szemeit és elindult a kapu felé. Vihogva követtem őt, kinyitotta a kaput és egymás mellé csapódva indultunk végig a kis utcán.
-Zavar, ha nem megyünk túl forgalmas útra? 
-Nem.-mosolyogtam rá, tudtam miért kérdezi, és semmi ellenvetésem nem volt az ellen, hogy ne rohamozzanak meg minket.
-Hogy van a térded?-kérdezte hirtelen.
-Niall, legalább másfél hónapja volt, hogy elestem.-nevettem fel.
-Jó, de...
-Jól van.-kuncogtam.
-De béna vagyok.-motyogta, és beletúrt szőke hajába.-Oké, szóval azért jöttem, mert szeretnék kérdezni valamit. 
Megálltam vele szemben, kíváncsian néztem rá. Nem igazán tudtam, hogy mi olyat szeretne, ami miatt ennyire ideges. 
-Nyugodtan mondj nemet, tényleg, ha nem akarod, akkor...
-Niall, elmondanád, hogy mire kellene nemet mondanom?-kuncogtam.
-Aha, mindjárt.-hümmögött.-Szóval, azt akarom kérdezni, hogy eljönnél-e velem valamikor, öhm, valahová? Tudod...
Zavartan sütöttem le a tekintetem, nem igazán számítottam erre, sokszor feltették már nekem ezt a kérdést, általában teljesen idegen srácok, de őket mindig visszautasítottam. Viszont az, hogy nemet mondjak ennek a zafírszemű fiúnak, meg sem fordult a fejemben. Legszívesebben gondolkodás nélkül borultam volna úgy a nyakába, mint az első találkozásunkkor Liam nyakába Rebeca, visszafogtam magam, az ajkamba harapva fojtottam el a mosolyom. Szemei az arcomat fürkészték, kissé kétségbeesetten és reménytelenül. Azoknak, akiket eddig visszautasítottam, én egy elérhetetlen lány vagyok, de ennek az angyalarcú srácnak nem. Ő az első fiú, aki kivált belőlem valamit, aki csak egy pillantásával zavarba tud hozni. Nem mondom azt, hogy szerelmes vagyok belé, hiszen ahhoz túl rövid ideje ismerjük egymást, de azt nem tagadom, hogy tetszik. Tetszik a haja, a szeme, a mosolya, a nevetése és még az is, amikor teli szájjal magyaráz.
-Jó, mindegy.-motyogta.-Számítottam erre.-húzta a száját keserű mosolyra.
-Nem! Niall, én nagyon szívesen elmegyek veled valahová!-kaptam a fejemhez.-Bocsánat, csak... csak meglepődtem.
-Várj, akkor most...?
-Persze.-bólogattam.-Nagyon szívesen.
Megbillentem, amikor hirtelen átölelt, heves bocsánatkérések közben állította vissza az egyensúlyom, de nem engedett el, átölelte a derekam, nevetve öleltem át a nyakát, és a fejemet rövid időre a vállára hajtottam. Finom illata az orromba kúszott, mielőtt elengedett volna, még egy apró puszit nyomott az arcomra. Kínosan nevetve, rózsaszín arccal néztem rá, szeretem benne, hogy ilyen mosolygós, sosem lehet szomorúságot felfedezni a szemében.
-Ma délutánra nincs semmi programunk, szerintem a srácok már a barátnőikkel vannak, és ha jól tudom, Rebeca elrángatta magával valahová Liam-et.-nevetett.-Nem megyünk el enni egy sütit?-simogatta meg a hasát.
-De.-csillantak fel a szemeim.-Ha már Rebeca lecserélt...
-Jajj, nem!-nézett rám kétségbeesetten.-Miattam nem hívott, mindenki tudta, hogy mit szeretnék kérdezni.-rágcsálta az ajkát, majd kissé kínosan elnevette magát.
-Mindenki, csak én nem.-mosolyodtam el.
-Az úgy nem lett volna túl jó.-mosolygott.-Nem is mertem volna eljönni, ha nem biztatnak a srácok.
-Ennyire ijesztő vagyok?
-Nem.-mosolygott.-Nagyon aranyos vagy, csak Rebeca mondta, hogy nem volt még barátod és nem is érdekel nagyon senki. 
-Pletykás.-motyogtam kissé bosszúsan.
-Figyelj, nem akarom, hogy esetleg azért gyere, hogy ne bánts meg...
-Félreérted.-ráztam a fejem.-Szó sincs erről, ha nem akarnám, nemet mondtam volna, de veled nagyon szívesen elmegyek valahová.-mosolyogtam rá biztatóan.
Visszamosolygott, egy ideig csendben sétáltunk egymás mellett, nem az a tipikus, kínos csend volt, sokkal inkább kellemes. A szél a hajamba kapott és lefújta a vállamról a tincseim, London egy olyan részén jártunk, mely nem épp a legforgalmasabb ilyen tájban. Az emberek délutánonként inkább a belvárosban szórakoznak, ez egy kis eldugott, nyugisabb hely, ahová az irodai dolgozók beugranak a szünetekben. 
Kinyitotta előttem az ajtót, mosolyogva bújtam be a karja alatt, becsukta mögöttem és mellém lépve, egy udvarias köszönés után megfogta a kezem és az egyik hátsó asztalhoz vezetett.
Lehuppant az egyik székre, és mohón csillogó szemekkel húzta maga elé az egyik étlapot, én is leültem, és hasonló érdeklődéssel vettem el egy másikat.
-Kérdezhetek valamit?-emelte rám a tekintetét.
Bólogattam, és kíváncsian néztem fel az étlapból. A szemem máris megakadt egy elég csábító sütin, az asztalunkhoz épp akkor lépett oda egy fiatal pincérfiú, Niall összehúzott szemöldökkel nézett rá, majd a tekintete megenyhült és eldarálta a kívánságait, én is elmondtam, majd miután hülyén mosolyogva elment, visszafordultam Niall felé. Ujjai közt egy szalvétát gyűrögetett, idegesnek tűnt, és ez kissé megmosolyogtatott, nem tudom, hogy valóban ennyire ijesztő vagyok-e.
-Mit akartál kérdezni?
-Ja.-kapta fel a fejét.-Hogy lehet az, hogy még nem volt barátod?-kérdezte.
Mosolyogva megvontam a vállam. Nem közölhetem csak úgy vele, hogy "mert nem kellett, és mert nem volt olyan, akinél úgy éreztem, nem csak 1-2 alkalomra kellenék." Az még tőlem is pofátlanság lenne. A fülem mögé tűrtem az egyik hosszú tincsem, kék szemeivel az arcomat fürkészte, szája sarkában mosoly bujkált.
-Randizni sem voltál?
-Nem.-hümmögtem, miközben piszkálni kezdtem a hajam végét. Kíváncsian néztem rá, vártam valami reakciót, de csak mosolygott és kék szemeivel szórakozottan nézett rám.-Nem vagyok, hm...-kerestem a szavakat.-Túl pasizós.
Zavartan a hajamba túrtam, tincseim leestek a vállamról és a hátamra omlottak, imádtam az érzést, amikor a hajam puhán nehezedett a vállamra, vagy leomlott a hátamra, nem igazán szerettem összegumizni.
-Mert különleges vagy.
-Egyáltalán nem.-nevettem fel.-Talán csak azért, mert itt ülök veled.
-Miért?-nézett kíváncsian.
-Niall.-sóhajtottam, és kínosan felnevettem.-Mert annyian lennének a helyemben. 
-Talán.-hümmögött.-De szerintem nem ezért vagy különleges...
-Meghoztam a rendelést.-cövekelt le az asztalunknál a pincér srác.
Niall bosszúsan elfintorodott, majd mosolyt varázsolt az arcára, ahogyan én is tettem, és mohón húzta maga elé a tányérját, ahogy én is. Belekortyoltam az üdítőmbe és várakozóan néztem a várakozva néző pincérre.
-Hozhatok még valamit?-meresztette a szemeit.
-Én nem kérek semmi mást.
-Majd talán később.-jegyezte meg Niall, és összeszaladt szemöldökkel, zavartan pislogott a másik irányba.
A kezeim a szám elé tettem, hogy fel ne nevessek az arckifejezésén. Láthatólag nem volt szimpatikus neki a pincérünk.
-Végre.-szólalt meg, miután elment.-Láttad, hogy nézett? Nyomorék...
-Nem.-vontam meg a vállam.
-Azt akartam mondani, ha nem szakított volna félbe ez a seggfej, hogy szerintem azért vagy különleges, mert nem vagy olyan, mint mások. Különbözik a stílusod, az öltözködésed, neked nem szégyen, ha hülyeségbe keveredsz, és ahogy láttam, Rebeca-t is büszkén felvállalod.
-Nem túl sokban különbözünk.-haraptam az ajkamba, és felnevettem.
-Észrevettem.-szuszogott, és a szájába tömött egy elég nagy falat sütit. Édes látvány volt, ahogy jóízűen nyammogott rajta.-Más lányok 17 évesen már egész notesszel rendelkezhetnek, felcserélődtek a szerepek, a lányok gyűjtenek skalpokat és a fiúk a szegény áldozatok.-biggyesztette le a száját.
-Ne vidd túlzásba.-nyújtottam rá a nyelvem.
-Arra akartam kilyukadni.-nevetett.-Hogy te nem vagy ilyen. Többek között ezért mertelek elhívni, szóval, randizni...-hadarta el zavartan.
Rámosolyogtam, igyekeztem minden kedvességem belesűríteni abba a mosolyba, hittem neki, abban a pillanatban, hogy a szemébe néztem, úgy éreztem mindent elhiszek neki, hiszen azok a szemek nem tudnának hazudni. 
Beleettem a sütimbe, óvatosan rámosolyogtam, jobbnak láttam, ha az életben maradásom érdekében igyekszem minél kevesebbszer a szemébe nézni, csak az az egyetlen baj, hogy ez a kékség elképesztően hívogató és figyelemfelkeltő.
-Miért mondtál nekem igent, ha eddig másokat elutasítottál?-kérdezte. Szerettem volna, ha lezárnánk ezt a témát, utáltam az érzéseimről beszélni, de Niall nem hagyta annyiban.
-Akik eddig elhívtak bárhova is, a többséget nem ismertem, a többi meg bunkó volt.-magyaráztam halkan.-Te messze vagy a bunkótól és ha nem túl hosszú ideje is, de ismerlek. Az első pillanattól fogva a lábaid előtt heverek.-kezdtem nevetni, és beletúrtam a tincseimbe.
-Hízelgő.-emelte el a szájától a poharát.-Azok után nem hittem volna, hogy látlak még valaha, de a barátnőd tett róla.
A fejem a kezembe ejtettem, ha Rebeca akkor nem hívja fel Louis-t, és aznap nem sétálgatunk azon a gazdag környéken, most nem ülök itt, és akkor sem, ha Rebeca nem ragaszkodik annyira ahhoz, hogy többször is látni akarja a bálványát. Neki köszönhetem, hogy most itt vagyok ezzel a fiúval. Az egyetlen olyan fiúval, aki normálisan hívott el valahová, és elsőnek mondtam igent valakinek egy randira.
-Hasra esek tőled.-húztam végig a mutatóujjam a szememnél, mintha csak egy könnycseppet morzsoltam volna el, majd kedves mosolyt villantottam rá, hogy még véletlenül se vegye gúnyolódásként.
Fejét rázva nyammogta el az utolsó falat sütijét, döbbenten vettem észre, hogy az enyém még szinte érintetlen. Gyorsan a számba vettem egy falatot, a poharát az ujjai közt forgatva csendben figyelt néhány másodpercig, gondolom, azon gondolkozott, mit kérdezzen tőlem.
Elfalatoztam a süteményt, magam elé húztam a poharam és belekortyoltam, mosolyogva nézett rám, szívószálammal körözni kezdtem a pohárban.
-Megsértődsz, ha azt mondom, Rebeca nélkül sokkal másabb vagy?
-Már kimondtad.-vigyorogtam rá.-Hogy érted?
-Hát, a barátnőd nélküled is eléggé...
-Beteg?-siettem a segítségére. Mosolyogva bólintott.
-Azt hittem, te is ilyen vagy, pedig nem, inkább sokkal csendesebb.
-Tudom.-mosolyogtam.-Ő egyedül is egyéniség, egyedül én nem tudok akkora hülyeségeket csinálni, mint ő. Ő ontja magából a hülyébbnél hülyébb ötleteket, amikre én meg nem mondok nemet.
-Mint Louis és Harry.-nevetett.-Louis fejében megszületik az ötlet, és Harry-vel együtt megcsinálják, csak az a baj, hogy olyankor mindannyian bajba kerülünk.-húzta el a száját.
-Nem is tudom miért.-ráztam a fejem, és "sajnálkozva" megsimítottam a kezét.
-Áldozatok vagyunk.-biggyesztette le az alsó ajkát.-Belevisznek a rosszba.
-És nem te szoktál a leghangosabban nevetni.
-Eléggé csöndes vagyok.-bólogatott helyeslően, majd szája felfelé húzódott és nevetés közben megvillantotta a fogszabályzóját. Kevés olyan fiú van, akinek jól áll a fogszabályzó, de ő ebben is kivétel, őt ez aranyossá teszi.
Megittam az utolsó csepp üdítőt is, Niall hátrapillantott, orrát kissé felhúzta és a szemeit forgatta, melyből tudtam, a pincérsrác ismét közeledett.
-Mehetünk?-kérdezte mosolyogva.
Kuncogva bólintottam és felálltam a helyemről, Niall némi pénzt tett az asztalra, a számat szólásra nyitottam, de kék pillantásával belém fojtotta a szót és megfogta a kezem.
-Én álltam.-tájékoztatott.-Csak egy süti volt, remélem nem haragszol.
-Legközelebb én fizetem.
-Hát persze.-nevetett, és magával húzott kifelé. 
A napszemüvegét az orrára tolta, kissé zavart, hogy nem láttam azt a kékséget, ezért inkább én is elővettem a napszemüvegem, óvatosan lepillantottam a kezemre, mely az övében volt. Amikor észrevette, kissé ijedten elhúzta, nagyot nyelve pislogtam a másik irányba.
-Szóval...-túrt zavartan szőke hajába.-Neked mikor lenne jó?
-Bármikor.-válaszoltam halkan.-Amikor neked megfelel.
-Akkor, esetleg szombaton?
Mosolyogva bólintottam, az arcára neki is kiült egy visszafogott mosoly, nagyokat pislogva néztem rá, bár úgysem látta a szemüvegem miatt. Elgondolkoztam azon, hogy nekem sosem tetszettek igazán a szőke hajú fiúk, inkább a barna, esetleg fekete hajúak, talán az olyanok, mint Louis vagy Zayn. De ha nem lenne barátnőjük sem kezdenék ki velük, nem azért, mert nem tetszenek, mert szerintem ők mindannyian nagyon helyesek, de valamiért mégis jobban megfogott ez a szőke hajú, kék szemű fiú. Ő az, akit más hajjal nem is tudnék elképzelni, de ez az egész nem is a haj miatt van, Niall úgy egészében tetszik, aranyos, kedves és vicces. A személyisége miatt fogok elmenni vele szombaton randizni.
-Akkor érted megyek este 8-ra.-mosolygott bizonytalanul.
-Ki kell öltözni?
-Nem.-nevetett, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam.-Pizsamában is jöhetsz, ha szeretnél.
-Megfontolom.-vigyorogtam rá.
Anélkül mentem utána, hogy tudtam volna hová megyünk, csak akkor kezdett derengeni, amikor egyre ismerősebb lett a környék, nem volt kedvem még hazamenni, szívesebben sétáltam és beszélgettem volna vele még. A házunk feljáróján megpillantottam apa kocsiját, óvatosan pillantottam a bejárati ajtó felé, ha apa itthon van, valószínűleg anya is. A fiúk még nem voltak nálunk akkor, amikor ők itthon voltak, a szüleim nem is tudnak az új barátaimról. Mi van, ha most is vitatkoznak? Niall nem jöhet be így, nem szeretnék kínos helyzetbe kerülni, és őt sem szeretném kínos helyzetbe hozni. Elindult mellettem az ajtó felé, megragadtam a kezét, még mielőtt hallótávolságon belül került volna. Kérdőn fordult felém, tanácstalanul álltam a kerten át vezető kavicsos út közepén, és a kezét szorongattam.
-Öhm...-haraptam az ajkamba.
-Szerintem találkozunk még szombatig.-mosolygott. Nem kérdezett semmit, szerintem fel sem tűnt neki, hogy nem akarom, hogy bejöjjön velem. Igazából, én akarom, de azzal csak mindkettőnket kínos helyzetbe hoznám, ráadásul elintézném, hogy többé ne akarjon találkozni velem.
-Igen, biztosan.-bólogattam hevesen.
-Vigyázz magadra!-tolta hajára a napszemüvegét, és az arcomhoz hajolt.
A levegő bennem ragadt, gyors puszit nyomott az arcomra, majd felegyenesedett. Rámosolyogtam, egyik lábáról a másikra nehezedett, gyorsan közelebb léptem hozzá és átöleltem. Annyira szerencsétlennek éreztem magam, mint még soha.
-Szia, Faith.-motyogta, miután elengedtük egymást.
-Szia.-mosolyogtam rá.
Felszaladtam az ajtóhoz, kezével integetett, majd elindult hazafelé. Amint beléptem a házba rájöttem, mennyire jól tettem, hogy nem engedtem idáig eljönni Niall-t.
Az ajtót becsuktam magam mögött, a vita abbamaradt és anya mosolyogva nézett rám.
-Szia, Drágám! Ki volt ez a helyes fiú?
Szóval látta Niall-t, de ennek ellenére nem maradtak volna csendben, hogy talán be tudjam hívni.
-Csak egy barátom.-mondtam, és elindultam az emelet felé.
Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy talán elmondom nekik, Niall elhívott randira, majd úgy döntöttem, inkább nem, hiszen ez csak egy randi, nem fog feleségül venni, sőt, az sem biztos, hogy utána lesz még bármi is köztünk.
Elindultam a lépcső felé, útközben már halásztam elő a telefonom a táskámból, hogy felhívjam Rebeca-t és elújságoljam neki a "nagy hírt" amiről már minden bizonnyal tud, de azért lelkesen visítozni fog velem és talán eljön majd, hogy megmentsen a szüleim kellemetlen társaságától. Nem a szüleim kellemetlenek, külön-külön mindketten nagyon jó fejek, de együtt... nem értem, hogy ha mindig vitatkoznak, miért vannak még együtt. Ezzel nem azt mondom, hogy örülnék, ha elválnának, mert egyáltalán nem, de talán megkímélnék egymást, és engem is a veszekedéseiktől.
-Na?-kiabált a fülembe a barátnőm.
Befogtam a másik fülem, és megszaporáztam a lépteim a szobám felé, amint becsuktam az ajtót, a hangok már csak tompán szűrődtek be. Sóhajtva ledőltem az ágyra és mesélni kezdtem, sejtettem, Rebeca lelkesen kiáltozott és nevetett, nagy valószínűséggel valamelyik fiú társaságában volt, mert egy férfihang is csatlakozott hozzá. Liam. Rebeca Liam-vel van! Nem kérhetem arra, hogy jöjjön el hozzám.
-És mikor randiztok?-kérdezte izgatottan.
-Szombaton.-szívtam be az alsó ajkam.
-Miért nem hamarabb? Nyár van!
-Mert neki biztos akkor lesz jó.-magyaráztam.
-Jajj, úgy örülök nektek! Niall olyan aranyos, tök helyesek lesztek együtt!
-Rebeca, ne adj minket egyből össze.
-Ne légy már negatív!
A háttérből nevetést hallottam, határozottan nem Liam volt.
-Kikkel vagy?-kérdeztem kíváncsian.
-Harry-vel és Hayley-vel. Itt gusztustalankodnak mellettem.-közölte, majd feljajjdult, és a hangokból ítélve dulakodni kezdtek.
-Harry, ne öld meg Rebeca-t.-hallottam meg Louis kétségbeesett kiáltását, a telefon nagy valószínűséggel a földre esett, mert a hangokhoz egy puffanás is vegyült.
-Szia Faith!-kiáltott bele egy vidám hang. Rögtön felismertem a Bongyorka hangját, volt alkalmam már többször is hallani.-Nem jössz át?
-Nem voltam még nálatok.-közöltem csendesen.
-Tényleg! Épp itt az ideje! Érted megyek, oké?
-Rendben.-csillantak fel a szemeim. Nincs is jobb annál, mint elszabadulni innen.
-10 perc.-mondta, hallottam a hangján, hogy most szélesen vigyoroghat.
-Oké.-mosolyogtam, bár úgysem látta.
A telefonom zsebre vágtam és lerohantam a lépcsőn, apának odakiáltottam, hogy majd jövök, azután kirontottam az ajtón. Harry-t a lépcsőn üldögélve vártam meg, igaza volt, 10 perc sem telt, amikor lelassított a kapunknál a fekete Audi. Felpattantam, és lelkesen kirohantam hozzá, majd bevágódtam a hátsóülésre. 
-Sziasztok.-hajoltam előre Harry és Hayley közé. Hayley keze a váltón pihent, azt pedig betakarta Harry nagy mancsa. Életemben először éreztem azt, hogy ezt én is szeretném, szeretném, ha valaki kezében elveszne az enyém.