16.rész Slave to the rhythm

Sziasztok! :)
Végre péntek! Már nagyon vártam ezt a napot több okból is, részben azért, mert vártam, mikor tehetem már fel végre ezt a részt, hát, eljött ez a nap. Kicsit vegyes érzelmekben gazdag, de én reménykedem benne, hogy tetszeni fog nektek.

Jó hétvégét! Nessa. xx

A kapcsolatunkat leginkább az otthonülős, összebújós esték jellemezték, élveztük egymás társaságát, vagy együtt voltunk a többiekkel, mégsem laposodott el. Szombat esténként általában mindig elfoglaltuk a kanapéját, kivéve ha dolgoznia kellett vagy hivatalosak voltak valahová, ám ezúttal én is hivatalos voltam oda, ahová ő, mert elhívott magával. Órákat készülődtem erre az alkalomra, hogy aztán hozzá méltó kísérőként feszítsek az oldalán. A hajam kontyba volt fogva a fejem tetején, Rebeca gyöngyös hajtűkkel díszítette, a ruhám egyszerű volt, a felső része fekete csipkés, a szoknyája pedig tüllből omlott le a combom közepéig. Egy filmpremierre kellett menniük, és igazából eléggé rettegtem tőle, hogy majd a vörös szőnyegen végig kell vonulnom, miközben folyamatosan az arcunkba vakuznak a fotósok, és minden oldalról sikoltoznak a rajongók. Viszont soha nem mondtam volna magam miatt nemet neki. 

A kocsiban elgondolkozva dőltem neki a vállának, Niall valami elképesztően nézett ki szmokingban, képes lettem volna egész nap nyálcsorgatva bámulni őt. Ezúttal mindenki külön kocsival érkezett, mivel mindegyik fiú mellett ott lehetett a kísérője, akik ebben az esetben a barátnőik voltak, úgy tervezték, az autók kb egyszerre fognak befutni, így majd ott találkozhatunk. 
-Tulajdonképpen milyen fimet nézünk?
-Nem fog neked tetszeni.-simított végig a tarkómon, mivel most a hajamat nem tudta piszkálni..-Nem olyan, amilyet nézni szoktunk, valami akciófilm, de ha nem tetszik, mi úgyis elszórakoztatjuk majd egymást.-húzta föl a vállát és rám mosolygott.-Nem szeretlek egyedül hagyni, és szórakoztatóbb úgy elszenvedni 2 órát, ha velem vagy.
Nevetve nyomtam puszit az arcára, a mellkasának dőlve bámultam ki az ablakon, nem túl sokszor jártam moziba, főleg nem London legnagyobb, legismertebb mozijába. Hatalmas tömeg volt körülötte, az autó mégis elfért, viszont oldalról láttam a fotósokat. Niall megszorította a kezem és puszit nyomott az arcomra.
-Ne izgulj.
-Biztonságos ez?
-Teljes mértékben, de nem kell aggódnod, sosem hagynám, hogy bajod essen.
Gyengéden megcsókolt, majd az autó lassított, jobbról és balról is ilyen kocsik álltak, arra következtettem, mi voltunk középen. Begördült az utolsó autó is, majd láttam, hogy a jobboldali autóból kiszállt Harry, és óvatosan kisegítette a barátnőjét, abban a pillanatban Niall is felém nyújtotta a kezét. A szoknyámat fogva először az egyik, majd a másik lábam tettem le, nem szerettem volna megkockáztatni egy villantást, Niall elém állt és kisegített, elrendeztem a szoknyám, csak azután lépett el előlem és ölelte át a derekam. Néhány percen át vigyorogva pózoltunk úgy, hogy nem is figyeltünk a kamerákra, az öt fiú grimaszolt és szórakoztatták egymást, mi, a barátnők pedig csak nevettünk rajtuk. Zavart a sikoltozás, de közel sem annyira, mint amire számítottam, Niall jelenléte megnyugtatott, annyi ember előtt is ugyanúgy ölelte át a derekam, mint amikor kettesben voltunk. Beszélt hozzám, össze-összenevettünk és megpuszilt, a filmsztárokon volt a lényeg, így ők most kissé kevesebb figyelmet kaptak, ami nem feltétlenül volt rossz. Egyszerre vonultunk be a moziba, Rebeca valahogy mellém került, felnéztem rá, mert képes volt a magassarkújában ugrálni, és Liam is csak akkor kapott frászt, ha megbillent. A barátnőmnek esélye sem volt megsérülni, mégis, Liam mintha fellélegzett volna, amikor Rebeca és a bokája is épségben volt, amikor leültünk. A tekintetem találkozott Alexis mosolygó szemeivel, gyönyörű fekete ruhát viselt és szokásukhoz hűen csipkelődtek a barátjával, Harry és Hayley egymáshoz bújva sugdolóztak, a jobb oldalamon Perrie Zayn vállának dőlt. Akármerre néztem, ismert emberek voltak körülöttem, viszont ez érdekelt legkevésbé, a fények elhalványultak és a tekinteteket magára vonzotta a képernyő. Nem volt nehéz megállapítani, a fiúknak tetszett-e a film, vagy nem, ugyanis körülbelül 15 perctől fogva egymást dobálták kukoricával, és senki nem pisszegte le őket. Niall hangosan felnevetett, sajnos pont akkor, amikor két autó egymásnak vágódott a filmben, ennek köszönhetően pedig mindannyiuknak azon kellett igyekeznie, hogy ne röhögjenek fel. Végül egyáltalán nem bántam, hogy eljöttem velük.
Késő volt, amikor vége lett a filmnek, de az este még csak akkor kezdődött, az intenzív unatkozásnak köszönhetően mindegyikünkben túltengtek az energiák, amiknek a levezetésére az afterparty tökéletesnek bizonyult.
Mindig is szerettem táncolni, ha egyedül voltam táncoltam, ha otthon zengett a ház anyáéktól, betettem a fülesem és táncoltam, viszont sosem jártam semmiféle szakkörre vagy táncstúdióba. Néha megnéztem 1-1 videót youtube-on, próbáltam utánozni a mozdulatokat, de ez csak hobbi volt. A szórakozóhelyeken azért szerettem táncolni, mert közösségben voltam és mégsem engem bámult mindenki, hagytam, hogy magával ragadjon a mindennél hangosabb zene és a többi ember mozgása. Ez nem változott még akkor sem, amikor Niall oldalán léptem be a sztárokkal teli helyiségbe. Nem sokan táncoltak, nagyon kevesen, a többség inkább középkorú volt és egymással beszélgettek, pezsgőztek, amikor beléptünk az egész hely hangosabb lett tőlünk. Egy ideig iszogatunk, próbáltunk elvegyülni, viszont én nem éreztem túl otthonosan magam, a testem ösztönösen mozdult néha a zenére, vagy dúdolni kezdtem.
-Niall?-hajoltam a füléhez, fejét mosolyogva fordította felém és egy ujjával végigsimított a derekamon.-A sztárok nem szoktak táncolni?
-De.-nevetett.-De nézz körbe, ők kicsit öregebbek nálunk. Táncolni szeretnél?
Halkan hümmögtem, száját mosolyra húzta és megpörgetett, mindkét kezét a derekamra tette és a szemembe nézett.
-Bármikor leléphetünk valahová máshová.
-Tudok egy jó helyet, bár nem épp olyan, mint ez. A belépő 5 font és nem egy luxus hely, de a zene az jó.
-Szeretnél menni?
-Itt is maradhatunk.
-Faith.-hajolt az arcomhoz.-Te nem unod ezt? Mert én nagyon.
Nevetve néztem a szemébe, mentünk egy kört, majd megszereztük a kabátjainkat, hívtuk a többieket is, de mindannyiuknak elég volt ennyi szórakozás mára, ráadásul Harry és Louis egy kicsit becsiccsentett, így hát ketten maradtunk. 
A fuvarunk egész estére szólt, viszonylag gyorsan értünk a kedvenc helyemhez, nem féltem ide belépni, semmilyen veszély nem leselkedett ránk, a bulizni járók többségét ismertem. Én fizettem ki a belépőket, melynek köszönhetően ezúttal Niall állt le vitatkozni és tolt az arcomba 10 fontot - amit aztán az egyik padon alvó hajléktalan mellé tettem, a visszajáró 2 fontot pedig egy simítás kíséretében a farzsebébe csúsztattam.
Amint beléptünk éreztem, hogy adrenalin áradt szét bennem, itt mindenki táncolt, néhány srác a pultnál ücsörgött, amint beléptem mosolyra húzták a szájukat és intettek.
-Ismered őket?-kérdezte Niall, miközben én mosolyogva visszaköszöntem nekik.
-Aha, ők Jake és Jack, ikrek, mellettük pedig Dominic, Jack barátja.
-Aha.-motyogta elhúzottan.-Szóval akkor nem kell aggódnom.
-Nem, de amúgy sincs rá semmi okod.-nevettem.-Itt mindenki ismer mindenkit, egy ideje nem voltam itt, de attól még tudják, mi van köztünk.
-Jól van.-mosolygott.-Menj táncolni.
-Azt hittem, majd te is jössz velem.
-Nem tudok táncolni, de a kedvedért fogok, itt engem személyesen úgysem ismer senki, és talán nem fognak lerohanni.
-Ha mégis, majd közbelépek.-mosolyogtam, a lábujjaim bizseregni kezdtek, amikor az egyik kedvenc számomat keverte a DJ.
-Mersz egyedül táncolni?
-Rebeca a világ legbénább táncosa, mindig is egyedül táncoltam.
-Ezt nehezen hiszem el. Az én szégyenlős Angyalkám egyedül táncol...
A fejem dacosan emeltem fel, szemei kihívón megcsillantak a fényekben és száját gúnyos mosolyra húzta. Megpördültem, és magára hagyva őt elindultam a táncolók közé. Néhányan üdvözöltek, nekik mosolyogva köszöntem, lehunytam a szemeim és nagy levegőt vettem, a csípőm szinte magától mozdult meg. A párok többségének a tánca jobbra-balra lépegetésből állt, az enyém nem, soha. Az akaratom ellenére mozdultak összhangban a lábaim, a fenekem, a csípőm és a karjaim. Soha nem törődtem mások véleményével, soha nem azért táncoltam, hogy bárkinek is tetszek, meglepődtem, amikor két ismerős kéz simult a derekamra, majd Niall mellkasa a hátamnak feszült és felvette velem a ritmust.
-Szeretsz táncolni.-közölte tényként, felé fordultam, a karjaim a nyaka köré fontam és elmosolyodtam.
-Igen.
-Miért nem mondtad soha?
-Nem kérdezted, és ez nem túl lényeges.
-De igen, az. Eljöhettünk volna már korábban is.
Rámosolyogtam, szemeit nagyra nyitotta miközben a csípőm ringott a kezei alatt. Nem direkt csináltam, képtelen voltam uralni a mozdulataim, a zene a rabszolgájává tett, énekeltem, mozogtam, Niall pedig elbűvölten figyelt. Jó érzés volt valami olyat tenni, amivel magamra vonhattam a figyelmét, a szemei máshogy csillogtak, mint amikor a hétköznapokban nézett rám. Sokkal inkább fedeztem fel benne azt, amit próbált titkolni előlem, vágyott rám annak ellenére, hogy azt mondta, vár rám. Nem hibáztattam ezért. Ezen a helyen mindig én voltam az elérhetetlen lány, Rebeca néha elment megtaposni néhány srác lábát, de én sosem fogadtam el idegenektől italt, és hárítottam a közeledéseket, Néhányan nagyot néztek azon, hogy ezúttal Niall kezei alatt ringott a csípőm.
A mozgása kissé esetlen volt, de próbált velem táncolni és ezt igazán értékeltem, aztán a zene egy lassú, szerelmes számra váltott, megfogtam a kezét és indultam a bárpult felé, de ő nem mozdult.
-Hová mész?-kérdezte.
-Elfáradtam, ihatnánk valamit.
-Rendben, de talán táncolhatnánk még egy kicsit.-pillantott körbe. A párok összebújtak, ölelkeztek és csókolóztak, egyszer sem táncoltam még így. Mindig ilyenkor jött el az én időm arra, hogy megigyak valamit.
-Komolyan?-kérdeztem döbbenten.
Halkan hümmögve húzott vissza, karjait a derekam köré fonta, fejemet a vállára hajtottam.
-Miért ne gondolnám komolyan? Még nem lassúztam veled.
-Azt hittem, nyálasnak tartod az ilyesmit.
-Nem.-motyogta.-Azt hiszem, felnőttem ahhoz, hogy Channing Tatum-tól idézzek egy lánynak és lassúzzak vele.
Halkan nevetve emeltem fel a fejem, meghazudtoltam azt, hogy soha nem táncoltam jobbra-balra lépegetve, ugyanis ez semmi másból nem állt, mégis tökéletes volt.
-Aranyos vagy.-nyomtam puszit az arcára. Megfogta az egyik kezem és megpörgetett, majd újra a mellkasához simultam, homlokát az enyémnek döntötte és kék tekintete megtalálta az enyém.
-Nem szoktam táncolni, de veled kifejezetten jó, akkor is, ha béna vagyok.
-Nem vagy béna.-súgtam.
-Rosszul hazudsz.-nevetett.-Melletted mindenki béna, el kell mondanod minden olyan információt magadról, amiről azt hiszed, nem fontos.
-Nem jut egy sem eszembe.
-Nem szeretsz énekelni.-súgta.-De szeretsz, és tudsz táncolni. Vezetsz naplót? Írsz verseket, bármi mást?-a fejemet ráztam.-Nem is ismerlek annyira, mint hittem, ez azért eléggé elkeserítő.
-Jobban ismersz bárki másnál.
-Rebeca-nál is?
Sejtelmesen mosolyogtam rá, a fejemet oldalra döntöttem és mosolyogva néztem a szemébe. Nem tudta, hogy amikor nem volt mellettem mindig róla álmodtam, azt sem, hogy az iskolás cuccaimra ráfirkáltam a nevét, sokat nem tudott rólam ilyen téren, mégis többet tudott bárki másnál.
-Tudod, neki elmondok olyanokat, amikről lehet nem akarsz tudni, és neked olyanokat, amikről ő nem.
-Valószínűleg tényleg nem akarom tudni, hogy neki mit mondasz el.-nevetett halkan, és közelebb húzott magához.
-Na látod.-kuncogtam.-Ne aggódj, nem beszéllek ki.
-Ez megnyugtató.-simított végig a hajamon.-Nagyon régóta nem voltam úgy szórakozni, hogy senki nem támadott le. 
-Ez egy viszonylag nyugis hely. Remélem nem bánod, hogy eljöttünk a másikról.
-Untam, az ilyenek mindig elég unalmasak.
Fejemet a vállára hajtottam, kezei végigsimítottak a derekamon és erősen tartottak, leheletét éreztem a fülemnél, a szemeim behunytam egy pillanatra, életemben talán először okozott gondot az, hogy ne essek el, miközben jobbra-balra lépegettem. Megbillentem, de megtartott és néhány másodpercen át mozdulatlanul tartott a karjai közt.
-Úgy látszik, mégiscsak hibázol pár lépést.
-Sosem mondtam, hogy nem.-mosolyogtam rá.-Te tehetsz róla.
Fejét lehajtotta, orrával megérintette a nyakam, nehezemre esett rendesen levegőt venni.
A dalnak lassan vége lett, de ezt most nem akartam, hosszú másodpercekig még ölelkeztünk azután is, hogy feldübörgött valamelyik DJ-nek az új száma, és széttörte az idilli hangulatot. Úgy jött a hirtelen váltás, ahogyan az agyam is előszeretettel kapcsolgatott az emlékeim közt.
A telefonom a kezemben szorongattam, a képernyője berepedt, de nem ment tökre a készülék. A könnyeim szüntelenül potyogtak, még mielőtt megijednétek, nem velünk, vagy Niall-vel történt valami. Ennek köze sem volt hozzánk, de akkor volt rá volt a legnagyobb szükségem. Hogy mi történt? A szüleim bejelentették, hogy elválnak, és miért? Anya megcsalta apát valami huszonéves orvostanhallgató főiskolással.
-Szia, Kicsim.-szólt bele vidáman, én pedig üdvözlésképpen belezokogtam a telefonba.-Faith? Mi a baj?
Képtelen voltam válaszolni, két kézzel markoltam a telefont, a hangja vidámságból másodpercek alatt átcsapott aggodalmasba és idegesbe. Szüntelenül szólítgatott, beszélt hozzám, kérdezgette, hogy miért sírok és próbált megnyugtatni, de nem tudtam egyetlen ép szót sem kinyögni. Mindig azt gondoltam, az ordítozásnál még az is jobb lenne, ha elválnának, de azt nem ilyen formában akartam. Csalódtam anyában, soha nem csalódtam még akkorát senkiben, mint benne. Mindig ő volt az, aki miatt vita robbant ki, neki soha nem volt elég, amit apa csinált és adott neki, soha nem volt neki jó semmi, mert apa nem volt 25 éves főiskolás. Undorodtam attól az embertől, aki életet adott nekem. 
Ma apa és én korábban értünk haza, Niall-nek és a fiúknak dolgozniuk kellett az új albumon, apa pedig azt mondta, szeretne egy kis időt tölteni velem, így elkérte a délutánját. Nagy reményekkel vágtam neki a napnak, de amikor ketten jöttünk furcsa hangok szűrődtek az emeletről, anya elvesztette minden méltóságát a szememben. Többé már nem akartam ebben a házban maradni, nem akartam őt látni, gyűlöltem azért, amit apával és velem tett. Valaki mást választott, és közben úgy viselkedett velem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Én nem örököltem a csodás színészi képességeit.
Niall már nem beszélt hozzám, nem tudtam, hogy mióta. A telefonom képernyője nedves és ragacsos volt a könnyeimtől, de az ujjaim erősen fonódtak rá. A csengő hosszan, élesen törte meg a szüleim hangját, nem tudtam, a házban volt-e még a nem kívánt személy. Gyűlöltem a tudatot, hogy Niall-nek most minden ki fog derülni a családunkról. A szobám ajtaja hirtelen kinyílt, a haja kócos volt, pont olyan, mint mikor rövid időn belül többször túrt bele a normálisnál, arcáról zavartság sugárzott, szemei idegesen csillogtak. Az ajtót becsukta, de az a legkevésbé sem zárta ki a hangokat, hozzám lépett és a karjaiba vett, az arcom a vállába fúrtam, ő pedig hagyta, hogy sírjak. Nem próbált megnyugtatni, nem sikerült volna neki, de ott volt velem támasznak és segítségnek, vele valahogy minden sokkal könnyebb lett, a problémák veszítettek a jelentőségükből.
-Vigyél el innen, kérlek.-súgtam, végigsimított a hátamon és elengedett. A karjaim ragaszkodóan fonódtak köré, az ujjaim óvatosan lefejtette magáról és gyengéden megcsókolt.
-Csak teszek el neked ruhát.-simított végig az arcomon.
Aprót bólintottam, ujjaival letörölte a könnyeim, majd a kezembe adott egy zsebkendőt. A szekrényemhez lépett és eltett a táskámba néhány nadrágot, pólókat és pulcsikat. Érdekes volt végignézni, ahogy kihúzta a fehérneműs fiókomat, de most valahogy hidegen hagyott ez. A táskát a vállára vette, majd hozzám lépett és a karjaiba vett, megpróbáltam erőt venni magamon, a saját lábamon mentem le a lépcsőn, a kezeit szorongattam, miközben ő megnyugtatóan ölelt magához. Egyetlen szó nélkül, dühösen vágtam be a bejárati ajtót, Niall nem kérdezett semmiről, nem faggatózott miközben a lakásához mentünk, a kezemet fogta, én pedig kifelé bámultam az ablakon.
-Szeretnéd elmondani, hogy mi történt?-kérdezte óvatosan, egy csésze teát adott a kezembe, felemelte a pokrócot, amivel betakart és bebújt mellém. 
Aprót bólintottam, lehunytam a szemeim és a felszálló gőz fölé hajoltam, szükségem volt néhány percre, hogy összeszedjem magam és ne kezdjek újra hisztérikus bőgésbe.
-A szüleim elválnak.-böktem ki halkan.-Anya megcsalta apát.-az arcára kiült a döbbenet, a szemében megvetés és sajnálat csillant, az ajkamba kellett harapnom, nem akartam, hogy sajnáljon. Magához húzott, fejemet a mellkasára hajtottam, miközben ő a hajammal játszott.-Apa elkérte a délutánját, mert szeretett volna velem lenni.-suttogtam, a hangom kezdett elhalni és könnyek csordogáltak az arcomon.-Eljött értem a suliba és együtt mentünk haza...
Szemeit összeszorította és erősebben ölelt magához, képtelen voltam befejezni, és valószínűleg nem is kellett tovább folytatnom ahhoz, hogy tudja mi történt. 
-Sajnálom.-súgta.
Utáltam ezt a szót, de nem mondtam semmit, nem rajta akartam kitölteni azt, ami felgyülemlett bennem, rá volt a legnagyobb szükségem, nem taszítottam volna el magamtól.
-Nem akarom látni többé.
Sóhajtva simított végig a karomon, az ujjaink összefonódtak, nem mondott semmit, sejtette mit érzek és mellettem állt.
-Bármeddig itt maradhatsz.-súgta.-Már korábban is szerettem volna megkérdezni, de eddig még nem volt rá alkalmam, egy ideje gondolkodom azon, mit szólnál hozzá, ha összeköltöznénk.-a szemeim elkerekedtek, halkan beszélt, fejét lehajtotta és a kezeinket nézte.-Csak mert sokat vagyunk együtt, és te mondtad, hogy nem szeretsz otthon lenni, amit megértek, főleg ezután. De ez csak egy ötlet volt, megértem, ha nem akarod még, csak néhány hónapja vagyunk együtt, ráadásul még kiskorú vagy, a szüleid valószínűleg nem engednék meg.
-Nem érdekel.-szaladt ki a számon.-Nem akarok ott maradni, anya ne szóljon bele abba, hogy mit csinálok, ezek után ne.-ráztam a fejem.-Apa pedig megérti, és tudja, hogy jobb lesz nekem veled.
-És te? Te akarod?-kérdezte halkan.
-Ha te is...
-Miért kérdezném meg, ha nem akarnám?-emelte rám kék szemeit.
-Mert aranyos vagy.-fürkésztem az arcát, elmosolyodott.
-Az elég, ha azt mondom, semmi mást nem akarok jobban ennél?
Őszinte mosoly terült szét az arcomon, az én esetemben igaz volt, hogy minden rossz után valami nagyon jó következik, de ettől még rosszul éreztem magam anya miatt. Nem akartam haza menni, és ha rá gondoltam, a könnyek még mindig fojtogattak, bele sem mertem gondolni, mi lehetett most otthon. 
-Jobban vagy?-kérdezte halkan, szemei aggodalmasan jártak rajtam. Kicsinek éreztem magam, a karjaiba és a mellkasába burkolóztam. Megvontam a vállam, gyengéd puszit nyomott az arcomra, majd kiemelt az öléből.
-Tudom, hogy mitől éreznéd jobban magad.-fogta meg a kezem és felhúzott. Követtem őt fel a lépcsőn, elhaladtunk a szobája mellett, és még néhány üres vendégszoba előtt is, végül megállt a folyosó végi ajtónál és benyitott. Rengeteg CD szemezett velem, a falakon volt néhány díj amit a banda kapott, mindegyikőjüknél volt "néhány." A CD lejátszóhoz ugrott, némi gondolkodás után levett a polcról egy CD-t, felismertem a borítót, Michael Jackson Thriller albuma. Még akkor sem tudtam, mire készült. 
A lemezt nagy óvatossággal vette ki a tokból, becsúsztatta a lejátszóba, maxra hangosította és elindult a zene. Tanácstalanul álltam, az arcomon fekete csíkok voltak a szemfestéktől, de ő mosolyogva fordult felém, hangosan énekelni kezdett és átölelte a derekam.
-Gyerünk, Faith.-súgta a fülembe.-Sokkal jobban fogod érezni magad ezután.
Hittem neki, a szemeim behunytam egy pillanatra, mosoly terült szét az arcomon és átadtam magam a ritmusnak. Mindig tudta, hogy éppen mire volt a legnagyobb szükségem, a karjaival hátulról átölelte a derekam és felvette velem a tempót, engedtem, hogy irányítson.

15.rész Everything about you

Hogy mi volt a következő lapon a könyvünkben egy fényképen a zoknis, összegabalyodott lábaink után? Ismét egy idézet egy filmből, melynek megnézésére először nyögve nyelősen sikerült őt rávennem, mert volt egy bizonyos véleménye róla, aztán egy ideig minden hétvégén azt a filmet néztük, mígnem egyszer volt szerencsém hallani az ő szájából is a kedvenc részem. 
-"Fogadom, hogy őrülten szeretlek. Akármilyen leszel is, most és mindörökké. Sosem felejtem el, hogy ez egy életre szóló szerelem. A lelkem legmélyén tudni fogom, hogy jöhet bármi, ami elválaszt minket, mi mindig visszatalálunk egymáshoz."
A fülemhez hajolva úgy suttogta ezt, hogy közben fogalma sem volt róla, erre a jelenetre rövid életem utolsó másodperceiben is emlékezni fogok. 
Hangja szinte simogatta a fülem, megszorította az ujjaim, majd kissé elhúzódott és kék szemeivel az arcom fürkészte.
-Azt hiszem, eléggé nyálas lettem.-húzta kaján mosolyra a száját.-Sosem hittem volna, hogy egyszer majd Channing Tatum-tól fogok idézni.
Halkan kuncogni kezdtem, végigsimítottam az arcán és közelebb bújtam hozzá, ő poénkodott ezen, míg az én szívem repkedett a mellkasomban. A tudta nélkül volt iszonyatosan romantikus, ez a természetéből fakadt.
-Komolyan gondolod?-kérdeztem halkan.
-Minden szót.-döntötte homlokát az enyémnek.-Sosem hazudnék neked.
Arcomat a nyakához dörgöltem, belepuszilt a hajamba, most először nem néztem végig a filmet, néztem, de a gondolataim máshol jártak. Nem vettem észre, hogy mikor lett vége a filmnek, üres tekintettel néztem a fekete tévéképernyőt, az arcom félig belefúrtam a pólójába, ujjaival a kézfejem simogatta, hirtelen nevetni kezdett. Nagyokat pislogva emeltem fel a fejem, megdörzsöltem a szemem és elmosolyodtam, amikor a homlokomhoz hajolt és megpuszilt.
-Min gondolkozol?
Az ajkamba haraptam, mutatóujjával köröket rajzolt a kézfejemre, felemeltem a fejem, elgondolkozva figyelte, ahogy az ujja a kezemen járt.
-Niall?-szólítottam meg halkan.
Hümmögve emelte fel a fejét, száját mosolyra húzta és érdeklődve vizsgálta az arcom. Megcsókoltam, meglepetésként érte de azonnal visszacsókolt, egyik kezét a tarkómra tette és közelebb mozdult hozzám, percekig nem húzódtunk el egymástól, majd lehajtottam a fejem, nem tetszésének dünnyögve adott hangot, ajkai a nyakamra kalandoztak. Ujjai a kezemről a derekamra kerültek és ott rajzolgattak tovább különböző mintákat, fejem kissé oldalra billentettem és igyekeztem feljebb kúszni hozzá. Felnevettem, amikor az arcát úgy fúrta a nyakamba, mint egy kölyökkutya. 
-Szeretlek.-súgta.-Nagyon.
Ajkaink újból összeértek, megborzongtam, a mellkasom az övéhez simult, végül az egyik lábam átvetettem az övén és az ölébe huppantam.
-Én is szeretlek.-sóhajtottam.
Nem várt kapcsolás, imádtam ezt... Az öléből hirtelen az ágyamon találtam magam Rebeca-val szemben, azonnal tudtam, melyik beszélgetés volt is ez. Barátnőm felhúzott lábakkal ült az ágyamon, tekintetét szégyenlősen sütötte le, szőke haja az arcába hullott, eltakarva ezzel pirosló orcáit. Rebeca először jött zavarba előttem, ez előtt a beszélgetés előtt körülbelül 5 nappal boldogságtól remegő hanggal hívott fel, és azóta nem találkoztunk. Rebeca volt az idősebb, mégis sokszor én éreztem úgy, mintha ez fordítva lenne. Mintha testvérek lennénk, és én lennék a nagy, és okos nővér akinek el kell beszélgetnie ilyesmiről a kishúgával. Valójában ez pont fordítva történt, de valószínűleg ezt megbeszéltük volna akkor is, ha nem lettek volna kérdéseim a témával kapcsolatban. Hogy mi történt? Léptek egy nagyot a kapcsolatukban, habár ők rövidebb ideje voltak együtt, mint mi. Tulajdonképpen számítottam erre, Rebeca mindig is sokkal bátrabb és magabiztosabb volt, mint én.
-Talán jobb lenne, ha erről ti beszélgetnétek.-dörzsölte meg az arcát, és halkan kuncogni kezdett.-Legalábbis mi beszéltünk róla előtte, Liam eléggé... elővigyázatos.
Nehéz volt kinyitnom a számat és erről beszélni a legjobb barátnőmmel, nem volt ez túl gyakori téma köztünk, mondhatni soha nem beszéltünk ilyesmiről, nem volt rá szükség. De Rebeca természetéből fakadóan lehetetlen lett volna elkerülni, hogy ezt megossza velem, akármennyire is jöttem zavarba a dologtól. Az én szeleburdim barátnőm teljesen el volt ájulva az ő tökéletes barátjától, én pedig nem lettem volna rendes barátnő, ha nem hagyom, hogy beszámoljon erről. 
-Tudod, nem arra értem, hogy meg kell beszélnetek mindent, mert nem, arra gondolok, hogy mivel szeret téged, gondot fog neki okozni már csak annak a tudata is, hogy ő fog fájdalmat okozni neked. Liam teljesen kikészült ettől, de nézd, túléltem.-vigyorodott el.-És jól vagyok, jobban, mint eddig bármikor.
Valóban így volt, szemei bőszen csillogtak, kipirult, és gödröcskék jelentek meg az arcán, folyamatosan mosolygott. Le sem tagadhatta volna azt, hogy boldog volt, bár ő mindig is elég boldog volt, ritkán láttam szomorúnak, sőt, szinte soha. 
Már épp nyitottam volna a szám, amikor újra beszélni kezdett.
-Faith, az én számból talán nem hangzik annyira komolyan, de ez nagyon döntés. Talán beszélgetned kellene erről az anyukáddal is.
-Nem.-vágtam rá.-Te beszélgettél erről az anyukáddal?
-Persze.-bólintott.-Nem olyan ciki, mint aminek hiszed.
-Mert neked normális szüleid vannak.-kommentáltam.
-Faith.-biggyesztette le az alsó ajkát.-Az anyukád többet tudna mondani, mint én.
-Anya lerohanná Niall-t, leültetne kettőnket és azt mondaná, csináljuk előtte, majd ő kritizálja.
Elfintorodott, végül nevetni kezdett és beletúrt a hajába.
-Nem kérdezem meg, hogy szereted-e, mert ez egyértelmű, és azt is tudom, hogy megbízol benne, de rá tudnád bízni magad teljesen? Sosem hazudtam neked, most sem fogok, Faith, egyáltalán nem lesz kellemes, Niall sem egy érzéketlen tuskó, meg fogja viselni, hogy ő okoz fájdalmat neked. De figyelj,-fogta meg a kezem-ha valóban ezt akarod, amikor felébredsz majd mellette nem fog érdekelni a fájdalom, boldog leszel, ő pedig mindent meg fog tenni azért, hogy ne érezd rosszul magad.
Ebben biztos voltam, hiszen ő maga mondta ezt nekem még decemberben, azóta körülbelül 6 hét telt el úgy, hogy nem igazán jött elő ez a téma. Hogy bíztam-e Niall-ben? Az életemet a kezébe mertem volna adni, és abban is biztos voltam, hogy nem fog bántani, soha, egyetlen szavával sem bántott, nemhogy testileg. Akartam-e őt? Nem tudom, hogy milyen érzés így akarni valakit, de kétségtelenül éreztem vágyat iránta, viszont egy még gyermekies énem rettegett a fájdalomtól és attól is, hogy ezután a kapcsolatunk majd rossz fordulatot vesz. Ennek elég kicsi volt az esélye, de mégis féltem ettől, de ahogy telt az idő én úgy lettem türelmetlenebb, ideje volt felnőnöm Niall-höz.
-Ha benne már biztos vagy, gondolkozz el azon, magadban biztos vagy-e. Nem könnyű dolog levetkőzni előtte, tudom, hogy nem vagy elégedett magaddal, de fogadd el magad, úgy sokkal könnyebb lesz. Imád téged, mindened, tökéletesnek tart, szóval nem neki kell megfelelned.
Lehajtottam a fejem és elgondolkoztam ezen, valóban nem voltam elégedett magammal, úgy gondoltam, túl vékony vagyok, csontváz, nincsenek melleim, néhányan az ismerőseim közül mindenféle hülye kajákat ettek, mert azt mondták, túl kövérek. Én szerettem volna olyan lenni, mint ők, akartam egy kis csípőt és melleket, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy elsős. Talán mellette szedtem fel 1-2 kilót, mert többnyire ha ő evett - ami elég gyakori volt - én is, de ez nem igazán látszott meg rajtam.
Mielőtt felébredhettem volna Rebeca átölelt, könnyedén mozgott, nem tűnt úgy, mintha rosszul érezné magát, ugyanúgy ugrált, mint néhány nappal azelőtt.
-Minden rendben lesz, ha úgy gondolod, kész vagy rá, beszélj vele. Nincs mit szégyellned előtte, nyugodtan kérdezz tőle bármit, ha kínos, akkor elröhögitek. 
Elmosolyodtam, igaza volt, mindig kirángatott a kínos helyzetekből.
-Most mennem kell, de hívj fel, ha bármi van, szívem. 
Fürgén felállt az ágyamról, próbáltam valami utaló jelet keresni arra, hogy nem érzi magát annyira jól, de nem láttam ilyesmit. Könnyedén mozgott, szinte repült, lehajolt hozzám és átölelt, semmi jelét nem mutatta annak, hogy ne érezné jól magát.
-Ne bámulj így.-nevetett, és megérintette az orrom.-Nem lesz semmi baj, Faith.
Aprót bólintottam, hirtelen leguggolt előttem és a szemembe nézett.
-Figyelj, ha megijedsz sem történik semmi, meg fogja érteni. Erőltetett valaha is bármit?-megráztam a fejem.
-Soha semmit, és erről nem is nagyon beszéltünk még. Ő még egyszer sem hozta szóba ezt.
-Látod.-mosolygott.-Biztos vagyok benne, hogy évekig képes lenne várni rád. Ne aggódj, ha bármi rosszat tesz, megütöm, de erre úgysem lesz szükség.-nevetett.
-Nem ütheted meg.-szaladt össze a szemöldököm.
-Tudom.-vihogott.-Mondtam, hogy nem lesz rá szükség, ezt te is tudod.
Vártam, mikor lapozunk megint, de ezúttal az életem forgatókönyvében visszafelé lapoztunk, és ismét Niall ölében ültem a kanapén. Ujjai gyengéden köröztek a hátamon, lecsillapította a heves szívverésem és megnyugtatott. Ahogy az orra az enyémhez simult, ajkaim elnyíltak és mohón kaptam a szája után.
-Niall.-húzódtam el, kissé összerezzentem, amikor ujjai végigsimítottak a csípőmön.
-Sajnálom.-nyitotta ki szemeit, és kezét feljebb vezette az oldalamon.-Ne haragudj.
-Nem, semmi baj.-ráztam meg a fejem, és biztatóan mosolyogtam.-Niall.-haraptam az ajkamba.-Talán beszélnünk kellene erről.
Szemei egy pillanatra elkerekedtek, óvatosan kimásztam az öléből és lehuppantam mellé, felhúztam a lábaim és az állam megtámasztottam a térdemen. Végigsimított a hátamon és közelebb hajolt hozzám, megkereste a tekintetem és lágyan elmosolyodott.
-Emlékszel, mit mondtál nekem Karácsonykor?-bólintott, megkerestem a kezét és összefűztem az ujjaim.-Amit akkor mondtam, azóta nem változott.
Másodpercekig nem szólalt meg, csend telepedett az egész lakásra, a szívem őrülten kalapált, nem tudtam mit mondani, a reakcióját vártam.
-Faith.-súgta a nevem, fejét lehajtotta és a hajába túrt, szőke tincsei kicsúsztak az ujjai közül, felemelte a fejét és kezeit végighúzta az arcán, míg végül összefűzte az ujjait és megtámasztotta rajta az állát.-Tudod mennyit gondolkoztam már ezen?-elpirultam, az arcom néhány pillanat alatt forrósodott föl.-Ne érts félre.-nevetett, és közelebb húzódott hozzám.-Nem konkrétan azon gondolkoztam, nem fantáziálok rólad ilyen helyzetekben, vagy csak nem mondom meg...
Oldalba böktem, az arcom még mindig forró volt, felnevetett és az arcomat a kezei közé véve megcsókolt.
-Hülye.-kuncogtam.
-De a tiéd.-vigyorgott.-Úgy értettem, hogy azon gondolkoztam, képes leszek-e fájdalmat okozni neked, és arra jutottam, kettőnk közül valószínűleg én fogok frászt kapni, amint felszisszensz. 
Érdeklődve pislogtam rá, hirtelen ismét megkomolyodott, hüvelykujjával gyengéden a kézfejem simogatta és elgondolkozva pislogott maga elé.
-Sosem tudnálak bántani, Angyalom.
-Tudom.-bújtam hozzá közelebb.-De nem bántanál.
-Fájdalmat okoznék neked. 
-Nem feltétlenül, kemény vagyok.-emeltem fel a fejem, próbáltam megnevettetni.
-Mint a teavaj.-nevetett fel, imádtam hallani a nevetését.-Mi lenne, ha megbánnád? Nem tudnám visszacsinálni.
-Miért bánnám meg? Niall, régebben én voltam bizonytalan, és te mondtad nekem, hogy örökké együtt leszünk. Akkor meg? Butaság, amit mondasz, nem bánnám meg.
-Most ezt mondod.-emelte rám kék szemeit.-De tudod, mostanában kissé túl szerencsés vagyok, régebben ez nem volt így, várom már a pillanatot, hogy mikor szúrok el valamit.
-Annyira buta vagy!-ugrottam fel.
Elmosolyodott, megfogta a derekam és óvatosan az ölébe húzott, arcát az oldalamba temette és mindkét kezével átölelt.
-Bármi mást, komolyan, bármi mást szívesebben rontok el, mint ezt. Téged nem akarlak megbántani, elveszíteni pedig főleg nem.
-Soha nem fogsz elveszíteni.-súgtam.
Halkan hümmögni kezdett, végigsimítottam a haján és egyik kezem az álla alá csúsztattam, fejét felbillentettem és megcsókoltam, halkan felsóhajtott és hátradőlt a kanapén. Volt bennem némi izgalom, és kíváncsiság, kíváncsi voltam arra, vajon meddig engedném őt eljutni, ha megpróbálnánk.
A testem a matracba süllyedt, ajkaink néhány pillanatra szétváltak, csupán addig, míg el nem helyezkedett fölöttem. Hagyta őt irányítani, egyik kezem a hátán volt, másik a hajában, térdei az oldalamnál pihentek, gyengéden csókolt, nem siettetett. Nem akart megijeszteni, de nem féltem, miért kellett volna félnem tőle? 
Elhúzódott, szemei bőszen csillogtak, elmosolyodtam, azt akartam, hogy tudja, minden rendben velem és egy cseppnyi félelem sincs bennem.
-Szeretném, ha szólnál, ha valamit nem akarsz.-aprót bólintottam, homlokát az enyémnek döntötte és gyengéden elmosolyodott.-Egyetlen szó, Faith, és leállok, nem fogok megharagudni.
-Sokat beszélsz még?-kérdeztem, mire elnevette magát.
-Ígérd meg, hogy szólsz.
-Megígérem.
-Komolyan is gondolod?-mosolygott rám féloldalasan.
-Igen.-sóhajtottam.
Ismét megcsókolt, ajkai puhák voltak és finomak, nem nehezedett rám, kezei a fejem mellett pihentek, a csípőmön ült. Nem volt semmi kényelmetlen a helyzetünkben, kezeim megpihentettem az oldalán, meglepődtem, amikor ajkai elszakadtak tőlem, végighaladtak az arcomon és megcsókolta a nyakam. Behunytam a szemeim, ajkai egészen a vállam szabad részéig kalandoztak, majd feljebb kúszott és ismét a számat csókolta meg. Pilláim remegve nyíltak ki, egyik kezem a tarkójára tettem és gyengéden végigsimítottam a haján. Fejét felemelte, orrával megbökte az enyém és éreztem, hogy elmosolyodott. Kezeim levezettem az oldalán és óvatosan meghúztam a pólóját, kék szemeit biztatásra várva emelte rám, mosolyogva húztam egyre feljebb a pólót, mígnem az a haját összeborzolva hullott a földre. Tudtam, nagy valószínűséggel én leszek a következő, aki megvál valamelyik ruhadarabjától. Tulajdonképpen ettől féltem legkevésbé, hiszen látott már fehérneműben. Mégis elpirultam, amikor ujjai lehámozták rólam az ingem, a lélegzete hevesebb lett, csillogó szemeivel egy ideig az arcomat nézte, majd elmosolyodott. Apró csókokat hagyott a vállamon, majd egyre lejjebb haladt, légzésem felgyorsult, mikor elérte a csípőm. Óvatosan végigsimított a bőrömön, majd elindult fölfelé, mígnem ajkaink újra gyengéden találkoztak. 
-Jól vagy?-kérdezte halkan, arcát néhány percre a nyakamba temette. Halk, elégedett hümmögéssel válaszoltam, ő pedig megvillantotta a mosolyát. A következő célpontom a nadrágja volt, az ujjaim végigsimítottak Niall hasán, de haboztam, mielőtt az övcsathoz értem volna.
-Semmi baj.-mosolygott rám, és megpuszilta az arcom. Megfogta a kezem és segített abban, hogy összeszedjem a bátorságom, a sötétkék nadrág végül a földön végezte.
Niall kíváncsian fürkészte az arcom, talán arra várt, hogy megállítsam, de csak mosolyogtam rá. Lassan újra végigfektetett az ágyon, megtámaszkodott fölöttem és egy rövid pillanatig fogva tartotta a tekintetem. Összerezzentem, mikor kezei a combomra csúsztak, azonnal elhúzódott, de intettem a fejemmel, hogy minden rendben. Nem tudtam mi járhatott a fejében, de nagyon szerettem volna tudni. Kételkedett bennem, jogosan. Megemeltem a csípőm, mire óvatosan egyre lejjebb húzta a nadrágom, tekintetéből lassan kezdtek eltűnni a kételyek. Ujjaink egymás hajába túrtak, néha elhúzódott, megkérdezte, hogyan érzem magam, vagy megjegyezte, hogy gyönyörű vagyok. Lábaim a csípője köré fonódtak, mindketten meglepődtünk ezen, a levegő megakadt bennem, mikor először éreztem, hogy nem hagyom hidegen. Kapkodva próbált másképp helyezkedni, az arcom szinte lángolt, ő mindig is olyan kis aranyos volt, néha gondot okozott, hogy erotikus helyzetben képzeljem el őt. Keze végigsimította az oldalam, fejét felemelte, amikor ujjai a bugyimhoz értek, a kezem szinte magától fogta meg a csuklóját, valóban nem voltam még képes erre.
-Sajnálom.-szakadt fel belőlem, a tekintetem elhomályosult.-Én... képtelen vagyok erre.
-Faith.-ejtette ki lágyan a nevem, könnyed mozdulattal ülőhelyzetbe tornázta magát és magához ölelt.-Ne sírj.-dugta arcát az enyémhez.-Nincs semmi baj, Kicsim, nem kell bocsánatot kérned, sokkal tovább bírtad, mint amennyire számítottam.
-Tudtad, hogy meg fogok ijedni.-dörzsöltem meg az arcom.
-Faith, nem mindenkinek sikerül ez elsőre. Én vagyok az első barátod, valószínűleg ez volt az első, hogy ilyen helyzetbe kerültél, nem kell bocsánatot kérned semmiért.
Továbbra is folytak a könnyeim és hüppögve temettem az arcom a mellkasába, kicsinek éreztem magam a karjai közt.
-Figyelj, Angyalom.-emelte fel a fejem.-Tudom, hogy ettől nem szeretsz kevésbé, mint amennyire én szeretlek téged, és megértelek. Nekem már az is sokat jelent, hogy megbízol bennem és rám gondoltál, nem foglak siettetni, és te se érezd úgy, hogy muszáj megtennünk. Nyugodtnak kell lenned, rám fogod bízni magad, nem fog úgy menni, ha nem akarod teljes mértékben. Szeretlek, attól függetlenül, hogy lefekszel-e velem vagy nem, hidd el, hogy veled kapcsolatban ez érdekel legkevésbé. Ha majd 5 év múlva érzed azt, hogy itt az ideje, akkor 5 év múlva tesszük meg, időnk mint a tenger, nem foglak befolyásolni sem siettetni, a te döntésed, hogy mikor.
Az albumunkban a következő képen nyakig felhúzott takaróban fekszünk egymással szemben, alatta a következővel: Időnk mint a tenger.
Újabb, egyelőre üres lap következett.

14.rész My head is a jungle

Sziasztok :)
Végre péntek. <3
Lenne egy kis mondanivalóm a jövőheti résszel kapcsolatban. Lehet, hogy nem lesz, vagy csak szombaton, mert most hétvégén nem leszek otthon, és jövőhét pénteken pedig buliba megyek, és csak szombaton megyek haza, emiatt lehet, hogy lesznek problémák, de igyekszek, hogy ne legyen semmi ilyesmi.
Jó hétvégét! <3

Nessa. xx

A gyomrom görcsben volt, elhajtottunk a Mullingar tábla mellett, bámultam kifelé az ablakon és arra gondoltam, valóban jó ötlet volt-e ez. Bizonytalan voltam, hiszen még nem igazán kellett bemutatkoznom így, az ajkamba haraptam, már nem jött rám a frász attól, hogy lejön a szájfényem, azt már az utunk első 15 percében "elfogyasztottam". Egyik kezét a combomra tette, megkereste a kezem és összekulcsolta az ujjainkat, mosolyt erőltettem az arcomra és ránéztem. Kezünket a váltóra helyezte, olyan lazának tűnt, kényelmesen elhelyezkedett az ülésben és jobbra mozdította a kormányt. Valószínűleg én sosem tudtam volna megcsinálni a jogosítványt, a figyelmem nagyon könnyen el lehetett vonni, nem volt türelmem az ilyesmihez, ráadásul ha ő ott ült volna mellettem, nem az utat figyeltem volna. Jobb volt, hogy sosem szereztem meg a jogsim, senkit nem sodortam veszélybe.

-Niall.-suttogtam.-Talán te itt maradhatnál, én pedig hazamennék vonattal...

Meglepődtem, mikor lehúzódott, leállította az autót és felém fordult, arcom a kezei közé fogta és kisimított egy rakoncátlan tincset az arcomból.

-Nem tudom, jó ötlet-e ez.-hajtottam le a fejem.

-Mitől félsz?-kérdezte, és hüvelykujjával végigsimított az arcomon.

Hajam az arcomba esett, óvatosan az egyik oldalra tűrte, a fejem oldalra döntöttem és piszkálni kezdtem egy a pólómból kilógó cérnaszálat. Nem siettetett, próbáltam összeszedni magam és kibökni valamit, megnyugtatóan simogatta a kezem, közelebb húzódtam hozzá és a karjaim a nyaka köré fontam.

-Nem szeretek bemutatkozni.-motyogtam.-Mi lesz, ha nem fognak kedvelni? Nem leszek nekik szimpatikus, vagy nem tartanak elég jónak hozzád? Nálam sokkal jobbakat megkaphatnál...

-Vannak nálad jobbak?-vonta fel a szemöldökét.-Mutass egyet.

-Ez nem vicces.

-Nem is viccelek.-mosolygott.-Tudod mi lesz akkor, ha esetleg ez történik? Életemben először ellent mondok majd a szüleimnek.

-Niall...

-Nem lesz rá szükség, majd rájössz. Kedvelni fognak, kedves vagy, aranyos, gyönyörű, és boldoggá teszel, gondolj bele, hogy a te szüleidet mennyire nem érdekli, ki is vagyok. Ők nem One Direction egyik énekesét látják bennem, hanem Niall-t, aki remélhetőleg boldoggá teszi a lányukat. Az enyémeket is az érdekli, hogy boldog legyek, és én az vagyok, Faith. Nincs mitől félned.

-De bennem nem láthatnak valaki mást a szüleid, átlagos vagyok.

-Én is.-mosolygott.-Add önmagad, minden rendben lesz. 

Lágyan megcsókolt, úgy éreztem, ha másért nem, miatta akkor is bemutatkozok ma a szüleinek, és megpróbálok majd minél jobb benyomást kelteni. Nem fogok elmenekülni. 
Nem tudom, tulajdonképpen mire is számítottam, talán egy hatalmas villára, kerttel, fákkal, meglepődtem, amikor egy a miénkhez hasonló ház előtt találtam magam. 
-Itt nőttem fel.-magyarázta.-Én és a bátyám anyáék válása után apával maradtunk, most viszont mindketten itt vannak, nem szerettem volna, ha külön kell bemutatnom téged anyának és apának. Így is túlstresszelted ezt.-nevetett.
Halkan hümmögtem, egy ideig az arcát néztem, a mosolyát, ahogy az autó szélvédőjén át nézte a házat. Itt volt igazán otthon, nem Angliában, Londonban, hanem itt, Mullingar-ben. Őszintén szólva nekem is sokkal szimpatikusabb volt ez a kis vidéki város, mint a nagy, nyüzsgő London, arra gondoltam, mennyire jó lenne egyszer itt élni vele.
-Jól vagy?-kérdezte csendesen. Bólintottam, és rámosolyogtam, egyelőre nem tudtam, hogyan is fogok bemutatkozni a szüleinek, még csak azt sem tudtam, hogyan fogok köszönni.
Kiszállt az autóból, még csak meg sem tudtam próbálni, hogy magamtól szálljak ki, már ott is volt az oldalamon, kinyitotta az ajtót és megfogta a kezem, hogy kisegítsen. Puszit nyomtam a szájára és közelebb húzódtam hozzá, szükségem volt egy ölelésre, gyengéden végigsimított a hátamon, kezei megállapodtak a derekamon.
-Minden rendben lesz.-mondta halkan.-Én is izgulok, évek óta nem csináltam ilyet.-nevetett halkan.
-Én soha.-hunyorogtam.
-Most az egyszer kell megtenned.-simított végig az arcomon.-Több nem lesz.
Nevetve nyomtam újabb puszit az arcára, kivette a csomagtartóból a bőröndünket és egyik kezével átölelte a derekam, fejem egy pillanatra a vállára hajtottam és nagy levegőt vettem.
-Ezt figyeld.-nevetve nyomta meg a csengőt. Furcsa volt, hogy becsengetett a saját otthonába. Talán 2 másodperc sem telt el, az ajtó hirtelen kitárult és egy alacsony, szőke hajú hölgy ugrott Niall nyakába. Megilletődötten próbáltam arrébb araszolni, de Niall továbbra is az egyik kezével engem ölelt, a másikkal pedig az anyukáját. Lehajtottam a fejem, örültem, hogy nem copfoztam össze a hajam, mert így az arcomba hullott, szégyenlősen pislogtam fel, az anyukája mögött megláttam két ágymásra nagyon hasonlító férfit, habár az egyik jóval fiatalabb volt. Ő lehetett Greg, a bátyja. Hirtelen egy kéz simult az arcomra és óvatosan felemelte a fejem, nem kellett felfelé néznem, az anyukája sokkal alacsonyabb volt nálam, Niall-nek is alig ért a válláig. 
-Jó napot.-a hangom bizonytalan volt, elmosolyodott, miközben Niall mellettem halkan felnevetett és puszit nyomott az arcomra. Megszeppenten mosolyogtam, idegesen szorítottam a kezét.
A szél belekapott a hajamba és az egészet az arcomba fújta, a szemeim nagyra nyíltak, Niall óvatosan kisimította a tincseim az arcomból és beljebb noszogatott. Nem voltam hajlandó elengedni a kezét, teljesen a karjába simultam.
-Sziasztok.-mosolygott, és megölelte az apukáját, a bátyjával pedig pacsizott, én mindvégig az oldalához simultam. -Öhm, anya, apa, Greg, szeretném bemutatni a barátnőmet.-egy pillanatra erősebben szorított magához, igyekeztem mosolyogni, de meg sem mertem szólalni, csak pislogtam az előttem állókra.
-Örülök, hogy megismerhetlek.-lépett közelebb az apukája, és kissé bizonytalanul megölelt.
-Én is nagyon örülök.-böktem ki halkan. Elhúzódott, mosolyogva mért végig és a kezét nyújtotta felém.
-Bobby Horan.
-Faith Freelove.-mosolyogtam.
Ezután kicsit könnyebb volt bemutatkozni az anyukájának és a testvérének, habár még mindig csak akkor nyitottam ki a szám, ha kérdeztek rólam. Hagytam Niall-t beszélni, hüvelykujjával megnyugtatóan simogatta a kézfejem, csak vennem kellett volna egy nagy levegőt és fecsegni mindenféléről, de Niall azt mondta, adjam önmagam, én pedig teljesen zavarban voltam. Persze ha elkezdek fecsegni az is én lettem volna, de ha én lettem volna a szülei helyében, nekem sokkal szimpatikusabb lett volna egy csendes lány, mint egy olyan, aki mindenféle hülyeséget összehord. Időre volt szükségem, hogy feloldódjak.
-Nem baj, ha felmegyünk?-kérdezte Niall.-Csak néhány perc, amíg lepakolunk.
-Menjetek csak.-mosolygott az anyukája. 
Mondanom sem kellett, mennyire örültem neki, hogy néhány percre ismét csak ketten maradunk. Az itteni szobája sokkal kisebb volt, mint az otthoniak, a falon képek voltak, az egyiken két kisfiú mosolygott, a másikon három férfi, az anyukáját is felfedeztem a fotókon, viszont nem a nézelődés volt az első dolgom, amikor beléptünk. Az arcom a pólójába fúrtam, karjait kuncogva fonta körém és belecsókolt a hajamba.
-Ilyen csendes is régen voltál.-jegyezte meg halkan nevetve. 
-Ez ne igaz, csak akkor beszélek sokat, ha Rebeca a közelembe van.
-Akarod, hogy idehívjam?-viccelődött.
-Csak egy kis időre van szükségem.
-Tudom.-mosolygott rám.-A nehezén már túl vagy, sikerült köszönni nekik és tudják a neved.-kacsintott.-Sőt, még beszéltél is magadról.
-Hurrá.-motyogtam.-Oscart nekem.
-Büszke vagyok rád.-szorította meg kissé a derekam.-És köszönöm, hogy megteszed ezt értem, sokat jelent.
Nagyokat pislogtam, megcirógatta az arcom, majd lehajolt hozzám és gyengéden megcsókolt. Végigsimítottam a tarkóján, piszkáltam a puha hajszálait, kissé feltolta a pólóm és gyengéden végigsimított az oldalamon. 3 napot töltöttünk külön, tegnap hazajött, de csak értem, azóta szokatlanul sokat csókoljuk meg egymást, hiszen 3 nap hosszú idő. Kissé zavarba ejtő tény, hogy 4 napja tudta, már nem féltem, igazából már vártam azt a pillanatot, mikor is döntsük el, melyik nap lesz a megfelelő. Még mindig biztonságban éreztem magam vele, és még mindig nem tett megjegyzéseket vagy utalásokat, ugyanúgy viselkedett velem, ahogy azelőtt, hogy a tudtára hoztam volna a terveim. 
-Szeretlek.-súgta, ezt pedig az ajtó irányából halk, elhúzott 'ó'-zás követte.
Mindketten odanéztünk, az anyukája kuncogva leselkedett, az arcom elöntötte a pír, nevetve húztam magamra a karjait.
-Anyu.-hümmögött, végül ő is elnevette magát.
-Sajnálom, csak olyan édesek vagytok!-lépett be a szobába. Zavartan leselkedtem ki Niall karjai közül.-Ne légy zavarba, drága.-simított végig az arcomon.-Nagyon örülünk neked.
Nagyokat pislogtam, mosolyogva bontakoztam ki Niall karjai közül, felbátorodva megöleltem az apró asszonyt, az ő ölelése is pont olyan kellemes volt, mint a fiáé. Megállapítottam, hogy a Horan család remekel az ölelésekben.
-Köszönöm szépen.-motyogtam, végigsimított a hátamon, majd elengedtük egymást.
Egyre jobban gyűlöletem ezeket a tekeréseket, olyan volt, mintha valaki a kedve szerint irányította volna az életemet, egyszer kétszer úgy döntött, néhány másodpercre hagyja, hogy élvezzem az életemről szóló filmet, aztán szórakozásképp el-vissza tekert. De ez még mindig jobb volt, mintha megunta volna, és lenyomta volna a stop gombot, most még úgy éreztem, élek, de talán ez már csak egy kis részben volt igaz. Éltem, de mégsem, valahol a kettő közt lebegtem, viszont azt nem lehet mondani, hogy öntudatlanul, mert amikor jött a tekerés, igenis a tudatomnál voltam, tudtam gondolkodni, ki akartam szabadulni a saját testem fogságából, hogy ne a múltunkban éljek, hanem a jelenünkben és a jövőnkben. Szerettem volna, ha megélem az éjszakát úgy, hogy nincs több emlékképp, szüntelenül azt kívánnám, bárcsak felébrednék, hátha éppen akkor suhanna le az égen egy hullócsillag. Viszont mostanra már megtanultam, hogy nagy különbség van aközött, hogy mit szeretnék, és valójában mi fog történni.
-Nyáron is elhozlak ide.-mosolygott, és leporolta a kesztyűjéről a havat.-Látnod kell, milyen szép ez, amikor zöld a fű és az emberek játszanak a gyerekeikkel, vagy kiskutyákkal. Csodálatos. Régen sosem értékeltem ezeket, viszont most, hogy nem vagyok itt minden nap, értelmet nyert, hogy milyen is volt itt ülni, minden reggel morcosan elballagni az iskolába, elszenvedni a napot és aztán hazamenni, délután találkozni a haverokkal.
Figyeltem az arcát, nem engem nézett, tekintete a távolba révedt, száját mosolyra húzta.
-Majd egyszer szeretnék ide visszajönni.-húzott közelebb magához.-De úgyis beleőrülnék abba, ha nem találkozhatnék a fiúkkal.
Elmosolyodtam, annyira aranyosnak tartottam ezt köztük, ahogy ragaszkodtak egymáshoz, és akármi volt, egyből megosztották egymással. Sosem láttam még fiúk között, de még néhány lány közt sem olyan barátságot, amilyen az övéké. Persze voltak kisebb-nagyobb vitáik, főleg akkor, amikor Louis és Harry összeveszett Alexis miatt, mégis minden rendbe jött, és ez bizonyította, hogy tényleg igaz barátok. Sokan azt mondták, csak megjátsszák ezt a kamerák előtt, de ez nem volt igaz, egyáltalán nem.
-Sokkal jobban tetszik ez a hely, mint egész Anglia.
-Komolyan?-fordult felém.-Miért?
-Nem tudom.-egyik kezével megigazította a sapkám, egy kicsit jobban simultam hozzá, miközben előre lépdeltünk.-Olyan nyugodt és csendes, nincsen annyi autó, sem zaj, sem anyáék, csak te meg én.
-Egyet megígérek neked.-fordított maga felé.-Bárhová megyünk, te meg én, mindenhol van, ez nem városfüggő, sőt, akkor is van, ha a világ másik felén vagyok, több ezer kilométerre tőled.
-Ha ezt hallaná anyukád.-mosolyogtam. Sokkal könnyebben beszélgettem már Niall anyukájával, rólam már elég sokat beszéltünk, de mindig volt valami, ami még érdekelte, és már attól sem jöttem zavarba, ha rólunk kérdezett. Könnyű volt valaki olyannal beszélgetni a Niall iránt érzéseimről, aki legalább annyira szerette őt, mint én.
-Tudja.-simított végig az arcomon.
-Ezt le kell írnunk, és kell egy fénykép.- csillantak fel a szemeim.-Írd bele a telefonomba, amit mondtál, kérlek.-néztem rá könyörgően.
Egyetlen szó nélkül vette ki a kezemből a telefonom és kezdett el pötyögni, néhány másodperc múlva már a kamerával babrált, magához húzott és megcsókolt, a vaku megvilágította egy pillanatra az arcunkat, majd a kezét leeresztette, de nem húzódott el tőlem. Őt csókolni volt az egyik legjobb dolog az életemben, az ajkai puhák voltak és édesek, finomabbak mindennél, védelmezően ölelt és éreztette velem, hogy a "szeretlek" a mi kapcsolatunkban nem csak egy sablon szó volt, nem mondta ki minden 3. nekem szánt mondatában. Mindig tudta, mikor kell éreztetnie velem egy kicsit jobban a szeretetét, tökéletesen tudott időzíteni. Ujjaim a hajába túrtak, nem éreztem hideget, a testem forró volt, mellette soha nem fáztam. 
Most viszont úgy éreztem, mint akit felkapott és megpörgetett egy havas tornádó, fáztam, és mégis izzadtam, mindössze egyetlen pillanatig megpróbáltam kinyitni a szemeim, nem sikerült.
Az óra ketyegett, a Temze parton álltunk, a távolból hallottuk, ahogy a tömeg üvöltve számolt vissza 10-től. A szemébe néztem, az arcunk közt csak néhány milliméter volt, 6-nál közelebb húzott magához, 5-nél egyik kezét az arcomra tette, 4-nél behunyta a szemeit, 3-nál az orrunk egymásnak ütközött, 2-nél nevetni kezdtünk, 1-nél megcsókolt, abban a pillanatban nem csak a Tower fölött durrantak el tűzijátékok, hanem bennem is, az egész testemben. 
-Boldog Új Évet, Angyalom.-súgta.
Akkor még nem tudtuk, hogy 357 nap múlva az életünk összeomlik.

~Niall Horan~

A szempillái mintha megrebbentek volna, reménykedve emelkedtem fel és hajoltam közelebb hozzá, egyik kezem a hideg arcára tettem, azt reméltem, mindjárt kinyitja a szemeit és ajkaival a nevemet formálja. Másik kezem görcsösen fogta az ő apró kezét, annyira ijesztően hideg volt... 

Vártam, de nem történt semmi, többet nem mutatott semmilyen életjelet, viszont a szívverését mutató gépen gyéren, de még mindig felfelé szöktek a vonalak, néha mintha nagyobbakat ugrottak volna, aztán ismét semmi. Tudni akartam, mi történik vele, meg akartam találni, megfogni a kezét és kihúzni onnan, ahol volt. Szerencsétlennek éreztem magam, amiért csak itt ültem, fogtam a kezét és nem csináltam semmit, de nem mertem elmozdulni mellőle, képtelen voltam elengedni a kezét és elmenni. Reménytelenül estem vissza a székre, fejemet az ágy szélének döntöttem, továbbra is fogtam a kezét. Olyan jól esett volna, ha megmozdítja az ujjait, elhúzza a kezét és végigsimít a tarkómon, piszkálni kezdi a hajam. Egy pillanatra elhittem, hogy ez mind mindjárt megtörténik.

-Mr. Horan?

Nem tudtam, hogy ez a megszólítás nekem szólt, felemeltem a fejem és a könnyeimen át hunyorogva néztem fel a fehér köpenyes orvosra. Hirtelen elképesztő haragot éreztem iránta, mert nem mentette meg őt nekem, nem segített rajta. 

-Ki kell mennie.

-Mi?-kérdeztem értetlenül.-Nem, erről szó sem lehet, nem megyek sehova!

-Mr. Horan, kérem, búcsúzzon el a barátnőjétől. Rajta már nem segíthetünk, nagyon sajnálom.-egy pillanatra átsuhant a fejemen, vajon hányszor mondja el ezt egy nap és hányszor gondolja komolyan. A tekintetem elhomályosult, és azzal együtt úrrá lett rajtam a düh.

-Nem mondhat ilyet! Nem megyek ki, nem fog meghalni!

A hangsúly még engem is meglepett, amivel teli torokból kezdtem üvölteni, minden, ami eddig csak marta a szemeim, most kiömlött az arcomra. Láttam Zayn kétségbeesett, sajnálkozó barna tekintetét, ami megjelent az ajtó apró ablakában. 

Az orvos finoman megfogta a kezem, melyet azonnal kirántottam a szorításból és makacsul visszaültem a helyemre.

-Nem fog meghalni.-ráztam a fejem, és újra megfogtam a hideg, apró kezet.-Nem, nem engedem.

-Niall...

Meg sem hallottam, amit magyarázott arról, hogy lassan barátkozzak meg a gondolattal, hogy Faith egy jobb helyre fog kerülni, és nekem majd túl kell lépnem ezen. Hazudott, Faith maga mondta nekem, hogy a legjobb helye az a karjaim közt van, és rajta kívül másnak nem hittem el semmit. Mielőtt megismertük volna egymást úgy éreztem, mindenem megvan, aztán amikor találkoztunk rájöttem, hogy nem volt semmim rajta kívül. Soha nem engedtem volna el őt. 

13.rész Kiss me under the mistletoe

Az ünnepek okoztak némi fejtörést számunkra, mert valamilyen módon együtt szerettük volna tölteni a Karácsont, de mindkettőnknek ott volt a családja, Niall ráadásul elég ritkán járt haza. Soha nem kértem volna tőle, hogy ne a családjával töltse a Karácsonyt, hanem velem. Megegyeztünk abban, hogy 22.-én ünneplünk a fiúkkal, 23.-án csak kettesben leszünk, 24.-én pedig hazamegy, hiszen hosszú az út Mullingar-be. A gondolattól, hogy egyedül vezet odáig a havazásban elszorult a torkom, féltettem, ugyanakkor bíztam benne, de az a baj, hogy bízhatok benne és a figyelmében, ha valaki más nem olyan, mint ő. Igyekeztem nem gondolni erre.
Egy hógolyó csapódott az karomra, még időben megfordultam, így a hátamat találta el egyszerre kb 6 hólabda, Niall megfogta a kezem és maga után húzott, elbújtunk a kerti kis házikó mögé. Kesztyűs kezével a hóba markolt és gyorsan hógolyókat kezdett gyártani, kuncogva követtem a példáját, majd a karunkba véve a gyártmányokat hátulról lopakodtunk a fiúk mögé, Harry a testével Hayley-t védelmezte, Rebeca nevetve fordult Liam  felé, amikor eltalálta a sapkáját egy Zayn által gyúrt lövedék. 
-Hé, Malik!-kiáltott rá Liam, és megtámadta. Nem bírtam ki nevetés nélkül, amikor Liam ráugrott az arab srácra és hemperegni kezdtek a hóban, miközben a két barátnő, Perrie és Rebeca összefogott és hógolyókkal dobálták őket. 
A pillantásomat levettem róluk és Louis-t kerestem, hamarosan megtaláltam őt, és barátnőjét. A szállingózó hóesésben egymáshoz simultak, kivételesen nem vették ki a részüket a dobálózásból, bár sejteni véltem, hogy ez nem sokáig lesz így. Egy kósza hógolyó a hátán találta el Louis-t, látni véltem, ahogy összeszaladt a szemöldöke, majd elhúzódtak egymástól, ő pedig szépen lassan megfordult. Harry-n kívül mindenki el volt foglalva valamivel, a legkevésbé sem Louis-val foglalkoztak, viszont a göndör behúzott nyakkal, nevetve próbált elhúzódni a szürke nyaksál menedékébe. Louis amilyen lassan fordult meg, olyan gyorsan indult Harry irányába, aki csak bukdácsolva haladt előre, ellenben Louis a hóban is pillanatok alatt átszelte a minimális távot, és Haz hátára ugorva elterültek a hóban.
-Soha ne dobd hátba Louis-t.-motyogta bölcsen Niall.
Nevetve figyeltem, ahogy Harry felemelte a havas arcát és küszködve próbált a hátára fordulni, de többek között azért sem sikerült neki, mert annyira nevetett, hogy képtelen volt megmozdulni. Nem bírtam nézni a szenvedését, így odairamodtam hozzá és nem törődve azzal, hogy ennél is jobban vizes leszek, Louis-ra feküdtem és minden erőmmel azon igyekeztem, hogy megmentsem Harry-t, akinek már könnyek folytak a szeméből. Nem, nem azért, mert annyira szomorú volt.
Igazán felemelő érzés volt a kis kalandjaink után bemenni a házba, ahol meleg volt, a hajunk megszáradt, és Harry csinált mindenkinek kakaót. Elég nagy társaságot alkottunk tízen, elfoglaltuk a kanapét, a fotelokat és a szőnyeget is, mindenki zokniban ült, felhúzott lábakkal és az arcát a gőz fölött tartotta. Kipirult orrom lassan kezdett felolvadni, és a hajam hullámos tincsekbe göndörödött, félretettem a bögrét és Niall pulcsijába fúrtam az arcom. Egyik karjával átölelt és puszit nyomott a fejem búbjára, mi ketten a szőnyeget vettük igénybe, Harry-hez és Hayley-hez hasonlóan. A szőke lány fejét Harry combjain pihentette, aki szeretetteljesen igazgatta a hosszú hajszálakat. Ők ketten először készülék együtt tölteni az ünnepeket, úgy tervezték, az egyik nap Hayley családjával ünnepeltek, azután elmennek néhány  napra Holmes Chapelbe. Nekünk is voltak olyan terveink a téli szünetre, hogy Niall elvisz bemutatni a szüleinek, de nem voltam biztos benne, hogy ez összejön majd.
Liam és Rebeca pont úgy tervezték ezt, ahogy mi, Zayn és Perrie családja együtt ünnepelt, Alex és Louis pedig édes kettesben, és Karácsony másnapján készültek meglátogatni a Tomlinson családot. Furcsa volt belegondolni, hogy egy időre ismét csak ketten maradunk Rebeca-val, volt egy olyan sejtésem, hogy a szünet nagy részét velük fogom tölteni. Anyáék tavaly Karácsonykor iszonyatosan összevesztek azon, hogy állítólag kissé sótlan lett a csirke, és apa ezt megjegyezte. És mindezt a nagyszüleim, a nagybátyámék és az unokatestvéreim szeme láttára. Örültem volna neki, ha megtehettem volna azt, hogy nem otthon ünneplek 25.-én, de hát ez nem nagyon akart összejönni. De végül is mindegy volt, egyel több vagy kevesebb átveszekedett Karácsony nem oszt, nem szoroz, amúgy is volt valami számomra, ami szebbé tette ezeket a napokat. Az első közös Karácsonyunk Niall-vel.
Volt egy ajándék ötletem számára, ami kicsit eltért a megvehető ajándékoktól, és biztos voltam benne, hogy örülne is neki, habár sosem tett említést erre. Furcsa, de már nem is voltam annyira bizonytalan, inkább izgatott. Fél éve voltunk együtt, és igen, az elején nagyon bizonytalan voltam a kapcsolatunkat illetően, de most már nem voltam az. Mertem tovább gondolkodni, és készen álltam arra is, hogy teljesen a bizalmamba engedjem, nem is találhattam volna erre megfelelőbb időpontot, mint a Karácsony.
December 23. Ez volt a mi első Karácsonyunk napja, igaz, 2 nappal a hivatalos ünnep előtt, de ez mindegy volt, akkor is az volt a mi Karácsonyunk.
Egyik keze a derekamon pihent, szűk nadrágot, fehér pulcsit, és lábaimon vastag zoknit viseltem, lábujjhegyen állva nyújtózkodtam, hogy a karácsonyfánk felsőbb ágaira is díszeket tegyek, de nem értem el. Niall is csak néhány centivel volt magasabb nálam, máshogy kellett megoldanunk. Már épp indultam volna egy székért, amikor megfogta a derekam, a hátam a mellkasához simult, lopva puszit nyomott az arcomra és felemelt. Meg kellett találnom az egyensúlyom, nem akartam, hogy túlságosan sokáig kelljen tartania. A segítségével feldíszítettem a fánk felsőbb ágait is, viszont a csúcsdíszhez már szükségünk volt egy székre, amire mindketten ráálltunk és együtt tettük fel. Leugrott a székről és a tiltakozásom ellenére leemelt, de a lábaim nem érintették a talajt. Magához húzott és gyengéden megcsókolt, ujjaim a hajába vezettem és végigsimítottam a tarkóján. Lassan leeresztett a lábaimra, megfordított és a kezeit hátulról a derekam köré fonta, állát megtámasztotta a vállamon és mosolyogva nézett a fára.
-Niall.-szólítottam meg halkan, oldalról az arcomra nézett és megpuszilt.-Ünnepeltél már a családod nélkül?
-Nem.-pislogott nagyokat.-Egyértelmű, hogy ilyenkor mind hazamegyünk, majd ha lesz saját családom, akkor talán majd nem Mullingar-ben töltöm a 25.-ét, de eddig rajtuk kívül nem igazán tudtam volna másvalakivel ünnepelni.-egy pillanatra erősebben szorított magához.-Talán ez az utolsó Karácsonyunk együtt, terhes a bátyám barátnője.-mosolyodott el.
Meglepődve fordultam meg.-Mióta?
Felnevetett, és közelebb húzott magához, az arcát fürkésztem, elrejteni se tudta volna az örömét, miközben beszélt róla.
-Pár napja tudják, anyáéknak Karácsony este akarják elmondani, csak én tudom, mert Greg nem bírta ki, hogy ne mondja el valakinek.-nevetett halkan.
-Nagybácsi leszel!-vigyorogtam szélesen.
Szégyenlősen bólintott, végigsimított az arcomon és puszit nyomott a számra. Lelki szemeim előtt máris megjelent ő, egy kisbabával, láttam már róla ilyen képeket, főleg, amikor Lux kisbaba volt, tudtam, hogy egyszerűen bolondulni fog azért a kisbabáért.
-Hát, te meg nagynéni.
Mosolyogva néztem rá, kezeit levezette az oldalamon és közelebb húzott magához.
-Szeretnélek majd bemutatni nekik.-mondta halkan.
-Hidd el, nem lenne túl sok ellenvetésem az ellen, hogy ne Karácsonyozzak otthon...
-Ne így fogd fel.-mosolygott biztatóan, és végigsimított az arcomon.-Talán ez majd jobb lesz, mint az eddigiek.
-Sosem lesz jobb.-húztam keserű mosolyra a szám.-Mindegy, nekem ma van Karácsony, az már csak egy újabb átveszekedett családi ünnepnap lesz.
-Sajnálom.-motyogta, és arcát a nyakamhoz érintette, átöleltem és a fejemet a vállára hajtottam.
-Januárban elviszlek, a szüleim hónapok óta nyaggatnak ezzel, most úgyis szünet van neked is, meg nekem is. Szilveszter után elmegyünk néhány napra, ha te is akarod.
Lelkesen bólintottam, elképzeltem, hogy őt is pont olyan kínos helyzetbe hozzák majd a szülei, ahogy engem. Nem volt ellenvetésem az ellen, hogy aranyos fényképeket nézegessek róla, habár attól rettegtem, hogy a szülei majd nem találnak elég jónak hozzá. Én sem voltam biztos benne, hogy jó vagyok neki, sőt, tulajdonképpen az utcán mellettünk elhaladó összes lányt jobbnak találtam hozzá, de ő mégis velem volt.
-Szeretnél étterembe menni, vagy inkább maradjunk itthon, és csináljunk mi vacsorát?
Igazából mást sem akartam, mint az egész napot csak vele tölteni, talán mások az éttermet választották volna, de én nem, ott nem olyan lett volna a hangulat, mint itthon, kettesben.
-Reméltem, hogy te sem akarsz menni.-nevetett.-Viszont akkor el kell mennünk bevásárolni.
Attól függetlenül, hogy mindig egy kicsit összekaptunk a fizetésnél, szerettem vele vásárolni, vicces volt, ahogy bohóckodott, mindenhez volt valami megjegyzése, az édességeknél pedig gondolkodás nélkül mindenből vett el egyet, egyszer pedig bele akart tenni a bevásárlókocsi gyerekülésébe.
Furcsa volt őt vezetés közben figyelni, hiszen nem túl rég tette le a jogsiját és még így sem sűrűn láttam vezetni. Talán azt hinnétek, egy ilyen szeleburdi srácnak mint ő, nem nagyon kellene autóba ülnie, de Louis is letette a jogsiját, vele ellentétben pedig Niall-t még nem állították meg. Niall-nek ritkán vannak komoly pillanatai, de a vezetés többek közt azok közé tartozott, egyszer azt mondta, akkor figyelmesebben vezet, mikor mellette ülök. Én beszéltem, néha válaszolt, de inkább csak egyetértően hümmögött, kék szemei az utat figyelték, én meg elhallgattam és az arcát néztem.
Hosszú percekig köröztünk a parkolóban, míg végre felszabadult egy hely és meg tudott állni. Kézen fogva indultunk befelé, ujjaival szórakozottan végigsimított a vállamon, és mielőtt beléptünk volna, még az arcomhoz hajolt és finom puszit nyomott rá.
-Egyébként mit is akarunk főzni?-kérdezte, miközben végighaladtunk az egyik soron. Egyik kezével a bevásárlókocsit irányította, másikat a derekam köré fonta, míg én a mellkasához simulva lépdeltem.
-Nem tudom.-kuncogtam.-Tésztát tudunk főzni, de az nem olyan ünnepies. Megpróbáljunk csirkét sütni?
Halkan hümmögött, és elindult a fagyasztott ételek felé.
-Nem veszíthetünk vele sokat, ha megpróbáljuk, max nem sikerül, és rendelünk valamit.-vonta meg a vállát, és lehajolt, hogy kivegyen a fagyasztóból egy csirkét.
Beszereztünk különböző fűszereket, friss zöldségeket és gyümölcsöt, majd elindultunk az édesség osztály felé. Természetesen mindenből, amit meglátott és tetszett neki, venni kellett, én meg csak mosolyogva figyeltem, ahogy válogatott a csokik és gumicukrok között. Beledobott egy doboz bonbont a kocsiba, és puszit nyomott a számra, igen, az egész bolt közepén. 
-Mit szólsz egy üveg pezsgőhöz?-kérdezte halkan.-Szabad?
-Baj nem lehet belőle.-mosolyodtam el, és már el is képzeltem, ahogyan a kanapén ülve, egymáshoz simulva pezsgőzünk és csokival etetjük egymást. Igyekeztem nem nekiesni a Tesco közepén.
Elindultunk, arcát az enyémhez érintette, én pedig puszit nyomtam rá. Száját elégedett, kaján vigyorra húzta, kesztyűs kezemmel gyengéden meglegyintettem.
-Ne verekedj a boltban.-motyogta, és halkan felnevetett.
Gondos válogatás után végül kiválasztott egy pezsgőt, nem igazán tudtam, hogy mi a különbség némely fajta közt, és szerintem ő sem, de attól még szakértőt játszott és hosszú percekig válogatott.
-Mehetünk?-kérdezte, és elindult az egyik pénztár felé. Az ujjaink egymásba fonódtak, és mindketten egy kézzel pakoltunk, majd egyszerre nyúltunk a pénztárcánk után.-Faith.-sóhajtott.
-Én fizetek.
-Szó sem lehet róla.-rázta a fejét.
-Felesbe.
-Adhatsz bele 1 fontot, semmi többet. Figyelj, megveheted azt a tábla Milkát.
-Niall.-szuszogtam, de addigra már a mosolygó pénztáros kezébe nyomta az összeget, és beledobta a pénztárcájába a visszajárót.
-Köszönjük, Kellemes Ünnepeket!-mosolygott kedvesen, majd átölelte a derekam és engesztelő puszit nyomott az arcomra.
-Ezt nem hiszem el.-puffogtam.
-Én sem, hogy ennyi idő után még mindig te akarsz fizetni.-nevetett.
-De Niall...
-Imádom, ahogy a nevemet mondod.-nézett rám fátyolos tekintettel.-Nincs "de", Faith, ezt már megbeszéltük.
-De hát ezek csak kaják!
-Kajákra is vonatkozik.-vigyorgott.-Gyere, menjünk haza.
Magamban motyogva segítettem bepakolni a csomagtartóba, majd eltrappoltam visszavinni a bevásárlókocsit, és duzzogva ültem be Niall mellé.
-Szeretlek.-hajolt oda hozzám, és szinte azonnal ellágyultam.
-Olyan hülye vagy.-motyogtam, és átöleltem a nyakát.
-Azt kellett volna mondanod, hogy "én is szeretlek, Drágám".-biggyesztette le az alsó ajkát.
-Szeretlek.-sóhajtottam, és hagytam, hogy elégedetten megcsókoljon.
Ennyit az ilyen bolti vitákról, ezt kivétel nélkül minden bevásárlás után eljátszottuk. Hagynia kellett volna, hogy legalább csak egyszer én fizessek, és jól érezzem magam. Volt egy olyan érzésem, hogy akárhányszor elmegyünk valahova én mindig csak a pénzét költöm, de persze erre is mindig tudott mondani valamit. Nagyon jó beszélőkével rendelkezett...
Oh, igen, jött az az elképesztően szar érzés, és én megint csak zavartan láttam az egyik kedves emlékem kettőnkről. Képek, ahogyan mindketten értetlenül bámultuk a jeges csirkét, és egyikünk sem szerette volna rászánni magát, hogy hozzányúljon, aztán ahogy végül megtettük, és undorodva, de kiszedtük a belső szerveket. Csináltunk valami zöldséges cuccot, amivel megtöltöttük, végül Niall hajlandó volt befűszerezni és eltüntettük a sütőben. Életünkben először sütöttünk csirkét, és örültünk, hogy túl voltunk rajta. Mézeskalácssütéssel nem próbálkoztunk, mert ahhoz már késő volt, nem puhult volna meg, beértük a Tescoban vásárolt, állítólag "házi" mézeskaláccsal. A gyümölcsöket már szívesebben pucoltuk meg, és vágtuk karikákra, elcsípett mondatok visszhangoztak a fejemben, láttam Niall fintorát, amikor narancslé spriccelt a szemébe, és ahogy grimaszolt, mert megkóstolta a kiwit és túl savanyúnak találta. Ültem a pulton, ő pedig a lábaim közé férkőzött és úgy csókolt, majd láttam, ahogy pislogott fel a konyhaajtó fölött a fagyöngyre, láttam a kaján mosolyát, és megcsókolt. Amikor elhúzódott, ismét felpillantott a fagyöngyre, és újból megcsókolt, hiszen a fagyöngy alatt álltunk, és még percekig ott is maradtunk.
Majd vége lett, és a kanapén ültünk, pont úgy, ahogy aznap délután azt elképzeltem a boltban, az asztalon pihent a gondosan kiválasztott pezsgő és két félig teli pohár, a doboz csoki, és mézeskalács, a tévében a Reszkessetek betörők utolsó percei mentek, bár még nem adták a tévében, megnéztük DVD-n, mert mindkettőnk úgy gondolta, Reszkessetek betörők nélkül nincs Karácsony. Kikapcsolta, a szobát csak a 4 adventi gyertya világította meg, percekig elmerengtem a fényében és csak bámultam bele a lángokba, elvett valamit az asztalról, rá pár percre pedig felvillantak a karácsonyfánkon az égők.
-Odaadhatom az ajándékod?-kérdezte halkan.
Felsóhajtottam, láttam az arcára kiülni a vigyorát, majd felugrott mellőlem és a kezét nyújtotta felém. Gyermekies örömmel huppant le a fához, és bemászott alá, majd előhúzott egy nagy, zöld csomagolópapírba bugyolált valamit.
-Rájöttem valamire néhány nappal ezelőtt, amikor ajándékot kerestem neked.-szólalt meg halkan, kezét kinyújtotta felém és félresöpörte a hajam, ujjaival gyengéden megérintette a fülbevalóm.-Akármit vennék, örülnél neki, de azon gondolkoznál, hogy vajon mennyibe kerülhetett, így nem vettem semmit.-pislogott a csomagra.-Azt hiszem, vagyis inkább azt remélem, hogy nem lőttem félre ezzel az ötlettel, és örülni fogsz neki.
Az arcát figyeltem, szempilláit lesütötte és a kezében tartott valamit figyelte, majd rám pillantott és elmosolyodott.
-Boldog Karácsonyt, Angyalom!-búgta halkan, és közelebb mászott hozzám. Egy pillanatra a szemébe néztem, mielőtt megcsókolt volna, és tudtam, én vagyok a világon a legszerencsésebb lány, mert valaki így nézett rám valaha. Mert Ő így néz rám...
Az ujjaimmal óvatosan feltéptem a celluxot, és kiemeltem a papírból, ami benne volt. Egy régies mintákkal tarkított, bőr kötésű könyv, kezét az enyém mellé csúsztatta és kinyitotta. A 2. oldalon egy kép volt rólunk, valamikor nyáron készült, akkor, amikor még csak barátkoztunk. Szégyenlősen mosolyogtunk a kamerába, volt egy kis távolság kettőnk közt, keze bátortalanul pihent a derekamon. A kép alatt az ő kerek betűi voltak:

Június 27.
Aznap egy Angyalt leesett az égből, és egyenesen a lábaim előtt landolt. Tudod mit éreztem, amikor megláttalak? A szívem megdobbant, ott feküdt előttem egy lány a porban, őrülten nevetett, a nevét sem tudtam, mégis úgy éreztem... nem tudom leírni. Kinyújtottam a kezem, hogy felsegítselek, és amikor hozzám értél, úgy éreztem, mintha belenyúltam volna egy konnektorba, amikor a szemembe néztél, zavarba jöttem. Sosem nézett még rám Angyal.

A másik oldalra pillantottam, ismét egy kép volt rólunk, úgy néztünk ki rajta, mint a mókusok, felfújtuk az arcunkat és lehunyt szemekkel, vagy épp kacsintva grimaszoltunk. 

Olyan hirtelen tűntél el, és én azt hittem, többé nem látlak, minden nap te jártál a fejemben, nem akartam elfogadni, hogy ennyi volt. 5 percet láttalak, 5 perc alatt lettem halálosan szerelmes egy olyan lányba, akinek nem tudtam a nevét.

Csak lapoztam, néztem a képeket és olvastam Niall sorait, hol viccesen fogalmazott, hol megkomolyodott, de mindvégig rólunk írt, arról, ő hogyan élte meg az első néhány randinkat, mennyire meg akart csókolni, és mennyire félt attól, hogy megkérjen, legyek a barátnője. amikor az 1. csókunkhoz ért, leírta ő mit érzett akkor, a képen pedig az aznap este padba vésett, összefonódó nevünk volt.
Egy képhez értem, a könyv másik oldala üres volt, de még rengeteg lap volt hátra.
A képen a hóesésben álltunk, körülbelül 2 nappal ezelőtt készült, Harry csinálta. Belepte a fejünket és a ruháinkat a hó, kezei körbeölelték a derekam, egymáshoz simultunk, kesztyűs kezem a tarkóján pihent.

"Én annak örülnék a legjobban, ha a hátralévő napjaim minden percét veled tölthetném."

(Szerintem nem kell ideírnom, honnan van ez az idézet.)

Néhány percig csak ültem, és bámultam a következő üres lapot.

-Szeretném, ha mostantól ketten folytatnánk.-szólalt meg halkan.-Tetszik?

Nagyokat pislogtam, óvatosan összecsuktam a könyvet, félretettem és az ölébe másztam.

-Nagyon eltaláltad.-motyogtam, és az arcom a nyakába fúrtam.-Tökéletes.
-Sejtettem, hogy tetszeni fog.-motyogta, és megpuszilta a homlokom.-Szeretlek, Faith.
Felemeltem a fejem, a karjaim a nyaka köré fontam, amikor gyengéden megcsókoltuk egymást véglegesen is tudatosult bennem, hogy ma nem én leszek az, aki megijed. A karjaiban tökéletes biztonságban éreztem magam, mellette tényleg nem volt mitől félnem, és azt is tudtam, ő soha nem használna ki engem, vagy bántana szándékosan. A szempilláim megrebbentek, elhúzódtunk egymástól, mosolyogva nézett a szemembe, nem csak a szája mosolygott, hanem az elképesztő kék szemei is. Kezét az arcomra tette, hüvelykujjával végigsimított rajta, majd játékos puszit nyomott az orromra.
Óvatosan kimásztam az öléből és lehasaltam a szőnyegre, hogy bekússzak a fa alá. Az én ajándékom kevésbé volt személyes, viszont örült neki, őszintén, mert lehetetlen álcáznia az érzéseit, így tudtam, én is eltaláltam.
Egész este képes lettem volna lapozgatni a tőle kapott könyvet és bele-beleolvasni a gondolataiba. A mellkasához simultam, a kanapén ültünk, és én lapozgattam a könyvet, mosolyogva olvastam el újra és újra néhány mondatát, miközben ő a hajam simogatta, arcát néha a nyakamba fúrta és lopott puszikat hagyott a bőrömön. 
-Manó.-súgtam, és megérintettem az orrát. Elmosolyodott, ujjainkat összekulcsolta és nagyokat pislogva nézett végig a kezünkön.
-Nem hiszem el, hogy itt vagy velem.-mondta halkan.
-Pedig ezt könnyebb elhinni, mint azt, hogy én ülök itt melletted.
Piszkálni kezdte egy tincsem és a fejét rázta.
-El sem tudod képzelni, mennyire boldoggá teszel, Angyalom.
Ennél szebbet valószínűleg nem nagyon mondhatott volna ezen az estén, mert amióta együtt voltunk soha, semmi mást nem akartam, csak őt boldoggá tenni, látni a mosolyát, a tekintetét. Tudtam, mivel tehetném még boldogabbá.
-Niall.-ejtettem ki halkan a nevét.-Felmehetnénk?
-Fáradt vagy?-kérdezte, azonnal előjött a gondoskodó énje, és készen állt arra, hogy bármikor a karjaiba vegyen.
-Nem,-mosolyodtam el.-csak szeretnék lezuhanyozni.
-Persze.-tápászkodott fel, és kézen fogott.
Azon törtem a fejem, hogyan mondhatnám el neki, majd az ötlet hirtelen beugrott, és mielőtt beléptem volna a szobájához tartozó fürdőbe, megfordultam, és nekidőltem a falnak. Nehezebb volt kimondani, mint gondoltam.
-Niall.-szólítottam meg ismét, a hajamba túrtam, és idegesen pislogtam a hátára. Gyorsan megfordult.
-Baj van?-kérdezte, és átszelte a köztünk lévő néhány méter távolságot.
Az ajkamba haraptam és lesütöttem a tekintetem. Az állam alá nyúlt, megkereste a tekintetem és kérdőn nézett rám, tudtam mi járt a fejében, de ebben az esetben nem találta el.
-Nem.-nevettem.-Én csak azt akarom kérdezni, hogy... velem jönnél?
-A fürdőszobába?-kérdezte meghökkenten. Aprót bólintottam.-Én...-a hangja hümmögésbe fulladt, majd elnevette magát, amitől nekem is nevetnem kellett. Annyira imádtam benne, hogy kínos helyzetekben mindig nevetett, sosem éreztem magam kellemetlenül vele.-Biztos akarod ezt? 
Ismét bólintottam, egy tincsem a mutatóujjamon tekergettem, egyik keze a derekamon pihent, nyugtatóan végigsimított rajta.
-Hát, akkor persze.
Elpirultam, kézen fogva léptünk be. Nehezebb volt ez, mint hittem, háttal álltunk egymásnak, ő elég lazán bújt ki a ruháiból, én viszont csak bénáztam és kis híján elestem, amikor ki akartam lépni a nadrágomból, szerencsére még idejében ott termett és a mellkasa felfogta a dőlésem.
-Semmi baj.-leheletét éreztem a nyakamon, erősen tartott és segített, hogy visszanyerjem az egyensúlyom.
Idegesen pislogtam rá, nem vette le az alsóját, aminek örültem, mert én képtelen lettem volna csak így teljesen levetkőzni előtte.
-Mitől félsz?-kérdezte óvatosan, a hideg csempének dőltem és kék szemeibe bámultam.-Szeretnéd, hogy kimenjek?-mosolygott.
-Nem.-vágtam rá.
-Faith, semmi gond nincs belőle, ha azt mondod, mégsem szeretnéd ezt. Csak zuhanyzás, majd legközelebb kipróbáljuk ezt is, amikor biztosabb leszel benne.
-Nem vicces, hogy ezt éppen úgy mondod nekem, hogy fehérneműben állok előtted?-kuncogtam.-Rendben vagyok, a nehezén már túl vagyok. Azt szeretném, hogy itt maradj.
Tekintete lejjebb kúszott, majd felkapta a fejét és pislogott kettőt, szórakoztatott, mennyire igyekezett, hogy még csak véletlenül se tegyen semmi olyat, amivel megijeszthet. Óvatosan megfogta a kezem, a zuhanykabint túl kicsinek éreztem kettőnknek, lehúztam a csuklómról a hajgumim és a hajam egy kócos kontyba fogtam, a helyzetünk mondhatni elég szerencsétlen volt. Fehérneműben állni egymással szemben egy zuhanykabinban... közelebb léptem hozzá és átöleltem, furcsa volt ez így, ennyire valóságosan érintkezni vele, a bőre az enyémhez ért, kinyújtotta a kezét és óvatosan megnyitotta a vizet. Egyszerre szisszentünk fel, majd kezdtünk nevetni, amikor telibe kapott minket a hideg víz. Csak néhány percre volt szükségem, és már kevésbé voltam feszült, képes voltam vele nevetni, hagytam, hogy megmosson, és én is szórakozottan kentem szét a tusfürdőt a mellkasán és a hátán. Lábujjhegyre állva puszit nyomtam a szájára, majd átöleltem, és vettem egy nagy levegőt, mielőtt nekidőltem volna a kabinnak, és a kezénél fogva húztam volna magamhoz. Meglepődve nézte egy pillanatig az arcom, majd a kezeim a tarkójára tettem és az arcát magamhoz húztam. Csókunk gyengéd volt, és mégis forró, talán a víz miatt, talán azért, mert az egész teste az enyémhez simult, nem tudom. Nem tudom, mit gondolt volna anya, ha valaha is tudomást szerzett volna erről, az első intim pillanataimról valakivel. Tulajdonképpen nem igazán történt ott semmi, csak ölelkeztünk, csókolóztunk a forró víz alatt, mégis akkor éreztem először, hogy felpezsdül a vérem, és akkor gondoltam először úgy Niall-re.
Nem emlékszem, végül hogyan kerültünk ki a fürdőszobából, csak arra, hogy ledőltünk az ágyra, és ő fölöttem támaszkodott, miközben én a tarkójába kapaszkodtam. Az emlékeim hirtelen ismét megőrültek, és milliószor láttam Niall-t ebben a helyzetben, és mégis másként. Támaszkodott már úgy fölöttem, hogy őrülten nevetett, az arcom simogatta, vagy csak bámultuk egymást, aztán láttam úgy, ahogy ha ébren lettem volna, biztos elpirulok. Izzadtan, kócosan, homályos tekintettel, ahogyan engem nézett. Vele lenni mindig is annyira elképesztő volt.
Éreztem, hogy vonakodva próbál elhúzódni tőlem, a lábaim abban a pillanatban a csípője köré fonódtak, de ahelyett, hogy megakadályoztam volna ebben, elhúzódott.
Az arca kipirult és hevesebben vett levegőt.
-Sajnálom.-kezdett heves bocsánatkérésbe, és próbált legördülni rólam, de nem engedtem.
-Mit?-néztem a szemébe. Megfogtam a kezét és visszatettem oda, ahol eddig volt, a derekamra.
-Nem szabadott volna... Én, elvesztettem a fejem. Sajnálom, Angyalom...
Kezeim az arcára tettem és mosolyogva néztem rá, gyengéden végigsimítottam a tarkóján.
-Megkérdeznéd, hogy én mit akarok? 
Zavartan nézett rám, majd a száját szólásra nyitotta.
-Mit szeretnél?-nagyokat pislogtam, majd a szemébe néztem és elmosolyodtam. Lassan leesett neki, és a döbbenet kiült az arcára.-Ó...
-Ó.-hümmögtem.
-Faith, én nem is tudom mit mondjak.-leszállt rólam, a lábaim lefejtette a csípőjéről és leült, ujjai a hajába túrtak és néhány másodpercen át csak nézett maga elé, és nagyokat pislogott.-Megleptél.
Halkan kuncogni kezdtem, ülőhelyzetbe tornáztam magam és a karjai közé bújtam.
-Nagyon nehéz most nemet mondanom, de a te érdekedben teszem. Ez nem most fog megtörténni, Kicsim.-halkan felsóhajtott, ujjai végigsimítottak a kézfejemen.-És mielőtt azt hinnéd, veled van a baj, vagy netán kombinálni kezdenél, megmondom, hogy miért.-kíváncsian emeltem fel a fejem, kezét az arcomra tette és homlokát az enyémnek döntötte.-Mert holnap hazamegyek, és nem akarlak magadra hagyni úgy, hogy az egész tested fáj. Szeretnélek majd kiszolgálni, enyhíteni a fájdalmad, nem pedig elmenni, mintha mi sem történt volna.-halkan súgta a fülembe, az ujjaim összekulcsolódtak az övéivel és a karjaiba simultam.Soha életembe, senki nem mondott még nekem ilyet, kenyérre lehetett volna kenni. Gyengéden végigsimított a tarkómon és magához húzott.
-Annyira édes vagy.-súgtam.
Mosolygott, tekintete az ajkam és a szemem közt cikázott, végül én hajoltam oda hozzá, és ahogy az ajkaink egymáshoz értek, valaki vagy valami ismét kezelni kezdte a távirányítót az agyamban és elkapcsolt, pont a kedvenc részemnél.