20.rész She's confident

Sziasztok! :)
Sajnálom, hogy az előző részhez érkezett kommentekre még nem válaszoltam, de nem sikerült géphez jutnom annyi időre, hogy tudjak válaszolni. Amint hazaértem, pótolom a hiányosságot.
A rész... újraolvasva már nem is tetszik annyira, még mindig nem vagyok teljesen elégedett, de próbálkozom elfogadni azt, hogy nem épp úgy megy ennek a történetnek az írása, ahogy elterveztem.

Jó hétvégét! :)

Nessa. xx

A próbák alatt mást sem csináltunk, csak nevettünk és bénáztunk Jai-vel, ezzel kissé kiakasztva a tánctanárt, de ez mindkettőnket hidegen hagyott. Vele valahogy nem tűnt akkora bosszúságnak az, hogy végül bevállaltam a táncot, és amikor Niall hazajött, bemutattam őket egymásnak. Aznap este Niall megfogta a kezem és tökéletes lépésekkel keringőzött velem, mintha tudta volna, mit és mikor kell csinálnia. Azt hiszem, az este további elfoglaltságait nem részletezem. 
Niall elutazása után Rebeca-val elindultunk ruhát venni. végül egy esküvői ruhaszalonban kötöttünk ki, a fehér habos-babos ruhák láttán pedig beindult a fantáziám. Melyik lány nem kezdett volna álmodozni egy rakás esküvői ruha közt? És ráadásul nekem volt egy tökéletes szőke hercegem is. A választásnál rögtön az olyan ruhákat helyeztem előtérbe, amik kissé hercegnősek voltak, és próbáltam úgy választani, hogy a ruha minden pontja megfeleljen Niall ízlésének. neki akartam tetszeni, Jai a barátom volt, azt mondta, neki mindegy miben leszek. Nem akartam ruhát venni, inkább béreltem volna, hiszen ezek a ruhák méregdrágák voltak, végül hosszas viták után Niall a megkérdezésem nélkül utalt át egy rakás pénzt a kártyámra és megparancsolta a barátnőmnek, hogy csak azzal fizethetünk. 
-Nem értelek.-rázta a fejét Rebeca.-Más lány örülne neki, ha a barátja ennyi pénzt nyomna a kezébe azzal a mondattal, hogy "Ezt muszáj elköltened!"
-Az más.-válaszoltam.-A legkevésbé sem érdekel, mennyi pénzt szán rám.
-Igen, tudom, persze. De...
-Becky.-sóhajtottam.-Utálom, mikor ezt csinálja, de csak azért nem kezdek vitatkozni vele, mert szeretnék majd előlejteni a fürdőszobából ebben a ruhában, amikor otthon lesz. Látni akarom az arcát.
-Össze fogja pisilni magát.-nevetett.
Egy pánt nélküli, hófehér ruhára esett a választásom, melynek szoknyája szinte csak tüllből állt, és egészen aprócska masnik, a felső részét pedig apró kövekkel díszítették. Amikor felvettem tudtam, ez lesz az igazi, mert gyönyörűnek éreztem benne magam.
Az előkészületek néha elterelték a figyelmem arról, mennyire hiányzik Ő nekem, de a bál napján tudtam, nélküle hiába volt minden, amit az utóbbi hetekben tettem, nem fogom élvezni az estét. Az iskola tornacsarnokának öltözőjében utolsóként vártam arra, hogy Jai előbukkanjon, néhány perccel ezelőtt hadarva azt mondta, mosdóba kell mennie és engem magamra hagyott. Kint megszólalt a zene, akkor kellett volna elindulnunk, amikor már mindenki beállt a helyére, a bénaságunk ellenére mi ketten legelöl táncoltunk Rebeca és a másik osztályba járó Adam mellett. Nem éreztem csalódottságot, amikor megállapítottam, Jai nem fog előkerülni, de amikor megfordultam egy nálam kissé magasabb fiúval találtam szemben magam, az arcán kaján mosoly díszelgett és kék szemei elragadták a pillantásom.
-Angyalom.-búgta, és megfogta az egyik kezem.
Mielőtt bármit is mondhattam volna előre léptünk, a látásom könnyek homályosították el, remegő kézzel markoltam az ujjait, miközben a másikat a megfelelő pozícióba emeltem. Oldalra pillantottam, Jai a lelátó első sorában vigyorgott és huncutul kacsintott rám, miközben Niall megállított, és szabad kezével átölelte a derekam, miközben összefonta az ujjainkat. A szemem sarkából láttam, hogy Rebeca is elvesztette az eredeti párját, és egy idő óta először engedett utat az érzelmeinek, az arcán könnyek folytak végig. A teremben egy pillanatra teljes lett a csend, csak a fényképezőgépek kattogása, szipogás és halk sugdolózás törte meg. Felemeltem a fejem, pislogtam egyet, de még mindig Niall állt előttem.
-Gyönyörű vagy.-súgta halkan, majd elindult a zene és egyszerre mozdultunk meg rá. Egyszer táncolt velem, de tökéletesen tudta a lépéseket, és az első lépés után rögtön éreztem, mennyivel másabb ez, mint Jai-vel. Vele hülye eltúlzott amerikai akcentussal énekeltük a dalt, ami nem volt más, mint a Thousand Years, Niall-vel táncolva küzdöttem a könnyeim ellen. Felbiccentettem a fejem és a szemébe néztem, mosolygott rám, miközben lassan lépdeltünk, a világ megszűnt körülöttem és elvesztem a kékségben, miközben ő a karjai közt tartott engem. Ő volt az én világom, a mindenem, nem akartam, hogy véget érjen az az 5 perc, abban a pillanatban, ahogy letérdelt és az ölébe húzott, véget ért a szám és a büszke családtagok szinte tombolni kezdtek, én elsírtam magam. Az arcomat elrejtettem a nyakában, ő pedig felegyenesedett, nehezemre esett megtartani a saját testsúlyom, végül együtt meghajoltunk, majd a többi párral együtt kivonultunk. Az arcomat az ingébe temettem és a fehér anyagot megmarkolva kezdtem sírni, miközben ő átölelt és gyengéden próbált csitítani.
-Fantasztikus vagy.-néztem rá a könnyeimen keresztül. Arcomat a kezei közé fogta és megcsókolt, úgy kapaszkodtam belé, mint egy fuldokló az életmentőövbe.
-Ezt semmiért sem hagytam volna ki.-mormolta.
-Hogy csináltad?-kérdeztem.
-Később mindent megbeszélünk.-mosolygott rám, és kissé hátrébb lépett, majd a karjaival hátulról átölelt, miközben apa egy csokor virággal közeledett felénk. Az arca kipirult, tudtam, hogy sírt, büszkén mosolyogva ölelt át engem és vonta magához Niall-t. Két olyan férfi közt voltam, akiket megkockáztatom, hogy mindennél jobban szeretek. Igazam volt, csak apa jött el erre az eseményre, de rajta kívül nagyon nem is volt szükségem a felettébb összetartó családunkból.
-Gyönyörű vagy.-nyomott puszit a homlokomra.-Annyira büszke vagyok rád, Kicsikém.
-Szeretlek.-öleltem át, túl ritkán mondtam neki ezt a szót, így a hirtelen kirohanásom kissé meglepte.
-Én is.-simított végig a hajamon. Rögtön tudtam, melyik pillanatban jelent meg a barátnőm, viszont amikor felemeltem a fejem apa vállából, vele együtt 4 srác vigyorgott rám, ő pedig zokogva vetette rám magát, és természetesen húzta magával a barátját is.
-Jól van.-simítottam végig a hátán, közben az én torkom is elszorult.
-Nem hiszem el.-szipogott.
-Tudom.-súgtam.-De hidd csak el.
A szemét törölgetve húzódott el, amikor találkozott a tekintetünk egyszerre kezdtünk nevetni, mosolyogva fordultam a türelmesen várakozó többi fiúhoz. Nevetve csimpaszkodtam a nyakukba, az agyam folyamatosan azon pörgött, mit keresnek ők itt, Niall legutóbbi jelentése szerint úton voltak Olaszország felé. 
-Remélem nem haragszol.-jelent meg Zayn válla fölött Jai feje, a kezét előrenyújtva pacsizott Niall-vel és összenevettek. Elengedtem a mosolygó srácot és megpördültem.
-Hogy csináltátok? 
-Titok.-húzott magához Niall, puha ajkait a homlokomhoz érintette és végigsimított a derekamon.
-El fogod mondani.-emeltem fel a fejem.
-Majd egyszer.-nevetett.-Ne követelőzz, Angyalom, csak köszönd meg neki. Nélküle ez nem jött volna össze.
-Kösz, Jai.-emeltem fel a fejem és rámosolyogtam.
-Semmiség, jól szórakoztam.-vonta meg a vállát.
-Ti ismeritek egymást?-cikázott a tekintetem közte és a srácok között, Harry átdobta a kezét a vállain és összeröhögtek.
-Aha.-vont vállat.-Az apám ismeri Louis szüleit.-bökött a srácra, aki elfoglalta magát a barátnője szeretgetésével.
-Elképesztő.-tátogtam.-Akkor te nem is akartál táncolni?
-Dehogy!-háborgott.-Összetapostam a lábaid! Nem is akartam belemenni ebbe az egészbe, de nem volt szívem nemet mondani. Láttalak sírni, ez nagy dolog.-vigyorgott.
-Tényleg kösz, mindent.-mosolygott rá Niall.
-Ne nyálaskodjatok.-grimaszolt.-Nem csináltam semmit, azon kívül, hogy hetente háromszor megtapostam a csajod lábát. 
-De, sokkal többet.-mosolyogtam.
-Oké, Faith.-emelte maga elé a kezeit.-Ne vágj ilyen arcot.-nevetve fúrtam az arcom Niall ingébe, Jai kissé zavarban állt köztünk, majd zsebre dugta a kezeit.-Jöttök bulizni? 
Kérdőn emeltem fel a fejem, én inkább nemet mondtam volna, nem tudtam, meddig lesznek itthon a fiúk, minden percem Niall-vel kettesben akartam tölteni.
-Menjünk.-húzta keresztbe a számításaim.-Jó lesz.-simított végig a derekamon.
-Akkor mondjuk 11-kor találkozunk.-mondta, mire egyszerre bólintottunk. 
-Menjünk haza.-mormoltam Niall ingébe.
Éreztem, hogy aprót bólintott, körbenézett és amikor a tekintete megakadt a dzsekimen elengedett.
-Ti jöttök?-kérdezte a fiúktól.
-Egy középiskolás bulira?-vonta fel a szemöldökét Louis.-Megyünk hát! 
Nevetve búcsúztam el tőlük, megöleltem Rebeca-t, majd apa után lépdelve indultunk kifelé, a ruhámat igyekeztem nem összekoszolni, így felhúztam és a tornacipőmet megmutatva tipegtem Niall mellett, ám odakint szakadt az eső.
-Gyere.-húzta a fejemre a kapucnim Niall, apa csokrát a mellkasomhoz szorítottam, átfogta a derekam és a magasba emelve rohant át a parkolón egyenesen apa kocsijához, ahol óvatosan az ülésre tett, majd becsúszott mellém.
-Gondolom nem hozzám szeretnél jönni.-mosolygott rám a visszapillantóból apa.
-Ha nem baj.-hümmögtem.
-Ne butáskodj, Faith.-fordult hátra, megpaskolta a kezem, majd beindította az autót. Niall lehúzta a kabátján a cipzárt én pedig azonnal a karjai közé férkőztem és elrejtettem az arcom. Ujjai óvatosan simogatták a tarkóm, igyekezett nem belegabalyodni a kontyomból aláeső hosszú tincsekbe, miközben az apró virágokat tanulmányozta. 
-Érezzétek jól magatokat.-mondta apa, mielőtt Niall felkapott volna. Integettem neki, miközben Niall elindult velem befelé. Akkor sem eresztett el, amikor már tető volt a fejünk felett, a zsebéből előhalászta a lakáskulcsot és kitárta az ajtót, majd belépett. 
A fejemet felemeltem és a vállaira tettem a kezem, mosolyogva nézett rám én pedig az ajkához hajoltam.
-Tornacipőben táncoltál?-nézett vidáman a szemembe.
-Feltörte a lábam a magassarkú.-biggyesztettem le az ajkam. Szemöldöke összeszaladt és aggodalmasan pillantott a lábaimra. -Nem hiszem el, mire vagy képes.-néztem ellágyultan a szemébe.
-Érted bármire.-hajolt az arcomhoz, orrom összeütközött az övével, a pulzusom az egekbe szökött, erősen ölelt körbe, a kezeim közé fogtam az arcát és véget vetettem annak a minimális távolságnak az ajkaink között. A lábaim szorosabban fontam a csípője köré, már kevésbé érdekelt, hogy a ruhám tiszta maradjon. Az ajkaim elnyitottam, meglepett a mohósága, amivel közelebb húzódott. Leeresztett a földre én pedig a kanapé felé hátráltam, az ingénél fogva húztam magammal, mígnem egymásba - és a ruhámba - gabalyodva omlottunk le rá.
-Mit veszel fel?-ölelte körbe a csípőm, meztelen vállamra gyengéd csókot nyomott, miközben állát megtámasztotta rajta.-Csak hogy összeöltözzünk. 
Lazított a fogáson, miközben előrehajoltam és kivettem a szekrényből egy arany színű, mélyen dekoltált fölsőt és egy szűk, fekete szoknyát.
-Ezt, ha jó.-tétováztam.
Egy ideig méregette a szoknyát, közben a nyakamhoz hajolva gyengéden megcsókolta a bőröm.
-Nekem bármiben tökéletes vagy.
Szégyenlősen mosolyogtam rá, megfordultam a karjai közt és megcsókoltam, ujjaimmal megigazítottam rendezetlen tincseit, majd kibontakoztam az öleléséből és az ágyra dobtam a ruháim, a fürdőszobába indultam, hogy lezuhanyozzak, de csak a tükörhöz léptem, amikor már mögöttem volt.
-Nem tudlak elengedni.-mormolta, és erősebben húzott magához.
-Muszáj készülődnöm.-nyomtam puszit az arcára.-Így nem tudok.
Nemtetszését kifejezve halkan dünnyögött, majd vonakodva elengedett és kisétált a fürdőszobából. Néhány perc alatt lezuhanyoztam, majd a hajam hajcsavarókra tekertem és szárítani kezdtem. Miután a hajam készen lett nekiláttam a sminkelésnek, szemeim erősen, feketével cicásan kihúztam és barna szemhéjpúdert vittem fel, átpödörtem a pilláim, ajkaimra matt, rózsaszín rúzst kentem, alapozóra nem volt szükségem, arcéleim pedig csak egy kis pirosítóval emeltem ki. Átmentem a szobánkba, Niall nem volt bent, valószínűleg igénybe vett egy másik fürdőszobát, hogy ne zavarjon engem. Nagy levegőt véve vettem fel a kihívó ruhákat, mindkettő sokat mutatott belőlem, és amikor készen lettem legszívesebben átöltöztem volna, főleg miután kiengedtem a hajam és az dúsan omlott a vállamra. Egy részét hátrafogtam és feltűztem, ezzel még dúsabb hatást adva neki, majd magamra zártam a fürdőszoba ajtót és a cipőmet felvéve megálltam a tükörrel szemben. Határozottan nem az a Faith nézett velem szembe, aki valóban voltam, hanem egy merészebb, kihívóbb, szexi Faith. Nem öltöztem át, helyette néhány karperecet csúsztattam a csuklómra.
-Faith.-kopogott be Niall.-Kész vagy, Angyal?
-Pillanat.-szemeztem magammal. Nagy levegőt vettem, a számat mosolyra húztam és eldöntöttem, ma este nagyon jól fogom érezni magam.
Nial türelmesen várt rám, amikor kinyitottam az ajtót és rám nézett, mindketten visszafojtott lélegzettel bámultunk egy darabig, én a reakcióját vártam, ő pedig elkerekedett szemekkel mért végig.
-Hú.-fújta ki a benntartott levegőt.-Te valóban az a lány vagy, akit néhány perce magára hagytam?
-Átöltözök.-sütöttem le a pilláim.
-Ne.-fogta meg a kezem.-Ne, nincs semmi baj ezzel, csak...
-Kurvás.-húztam el a szám.
-Kibaszott szexi.
Meglepett a kifakadása, előttem ritkán beszélt csúnyán, de meglepően szexin hangzottak a szájából ezek a szavak. A számat szégyenlős mosolyra húztam, kezeit a derekamra téve húzott magához, kék tekintete alaposan végigmért.
-Nem tudom, mennyire fogom jól viselni, ha mindenki téged fog bámulni.
-Nem fognak bámulni.-ráztam a fejem.
-Az elsőszülöttemet merném rátenni arra, hogy az összes szingli srác veled akar majd táncolni.
-Én viszont csak egyetlen sráccal szándékozok táncolni. Különben pedig ne mondj ilyeneket, Holly-ról van szó!
-Igazad van, sajnálom.-simított végig a nem létező hasamon.
Száját pimasz mosolyra húzta, rajtam volt a sor, hogy megnézzem őt magamnak, nem csípte ki magát, a csípőjén lógó fekete farmert és fekete pólót viselt, az oldalán aranyozott, fekete Supra cipővel, a saját szavaival élve: tökéletesen összeöltöztünk. Jól állt neki ez a kissé rossz fiús külső, ám a tekintete ellensúlyozta ezt.
-Indulhatunk?-kérdezte, és puszit nyomott az arcomra. A fölsőmet húzogatva bólintottam, és kivettem a szekrényből egy a ruhámhoz illő fekete zakót.
-Gyönyörű vagy.-nyugtatott meg, és csókot nyomott az ajkamra. Egymás kezét fogva léptünk ki a házból, a taxi a kerítés előtt parkolt és ránk várt, az eső már elállt és a hűvös levegőben frissesség illat terjengett. A szél belekapott a hajamba, közelebb húzott magához és puszit nyomott a homlokomra, majd kinyitotta előttem az ajtót és becsusszantunk a hátsó ülésre. 
Éreztem, ahogy az adrenalin a zene erőteljes lüktetésére szétáramlott az ereimben. Jai egy italt nyomott a kezembe, amibe nevetve kortyoltam bele, Niall kezei végigsimítottak a csípőmön, miközben az üres poharat a pultra ejtettem.
-Elég lesz, Cica.-motyogta a fülembe.-Gyere, táncoljunk!
A "tánc" szóra csillogó szemekkel fordultam felé, megfogta a kezem és utat tört az emberek közt. Az egyik karom a nyaka köré ejtettem, mosolyogva nézett a szemembe és karjait a derekam köré fonva húzott közelebb magához. Az eddig elfogyasztott néhány pohár alkohol már ellepte az agyam, tulajdonképpen még én sem tudtam, hogy sikerült ennyit innom, korábban én voltam az, aki hazatámogatta a részeg barátnőjét és ült mellette egész éjjel, nem ittam, Rebeca mindig berúgott helyettem is. De most, hogy volt aki vigyázzon az őrült barátnőmre én is elengedtem magam, megérdemeltem, hiszen holnaptól fogva másra nem nagyon koncentrálhatok, csak a tanulásra és az érettségire. A minimum az, hogy bulizhatok egy hatalmasat a barátommal. A csípőm önkéntelenül mozgott a zenére, de ezúttal nem adtam át magam neki, szándékosan azt akartam, Niall-nek még a szava is elálljon. Éreztem magamon mások pillantását, amikor felemeltem a fejem a pultnál láttam, hogy néhány srác hunyorogva figyelt minket, azt akartam, hogy mindenki tudja, Niall-ön kívül nem érdekel senki, vele érkeztem, és vele fogok távozni innen. Hátat fordítottam neki, a hátam a mellkasának feszült, egyik keze az oldalamon, másik a csípőmön pihent és az ő csípője felvette velem a ritmust. Éreztem a leheletét a nyakamnál, fejemet a vállára hajtottam és elmosolyodtam, amikor csókot hagyott a bőrömön. A zene váltott, egy gyorsabb szám lett, megpördültem és elengedtem Niall kezeit, a karjaim a magasba emeltem és hangosan énekeltem, a hajam repkedett körülöttem. A fényektől csak villódzva láttam az arcát, kezeit lejjebb engedte és magához húzott, ajkai megtalálták az enyém, a csípőm tovább mozgott a zenére. Mellette magabiztosnak éreztem magam, a tekintetével szinte felfalt, és ez tetszett, egy külső szemlélő világosan tudhatta, hogy hozzá tartozom. Arcát a nyakam és a vállam közti hajlatba ejtette, a DJ lekeverte a számot egy lassúra, átöleltem őt és a fejemet a vállára hajtottam. Amikor nem táncoltam, a fejemet egészen nehéznek éreztem és alig álltam a lábaimon, de Niall erősen tartott és jobbra-balra lépegetett velem.
-Annyira hiányoztál.-mondta közel a fülemhez.
-Te is nekem.-válaszoltam, nem voltam biztos benne, hogy értette az összekuszálódott szavaim.
-Édes vagy részegen.-nevetett.
Hümmögve öleltem őt jobban magamhoz, arcát elrejtette dús tincseim között, miközben ajkai megtalálták a nyakam. A segítsége nélkül képtelen lettem volna állva maradni, de nem hagyta, hogy elessek.
Hogy édesnek tartott-e akkor is, amikor a hajnalban a vécécsésze fölött görnyedtem és hosszú ujjaival elsimította az arcomból a tincseim? Igen, és ezt még én sem akartam elhinni. Reggel az ágyunkban ébredtem, a fejem sajgott, ugyanazok a hosszú ujjak simogatták a vállaim, mint amik hajnalban nem hagyták, hogy összehányjam magam. Még mindig velem volt, ott feküdt mellettem és hirtelen nem tudtam, ez hogyan lehetséges. Megmozdultam, hunyorogva fordultam felé, ő pedig mosolyogva nyomott puszit az arcomra.
-Jó reggelt napfény.-mosolygott rám.
Válaszul halkan dünnyögve bújtam közelebb hozzá, karjaival védelmezően fogott körbe, a mellkasa rázkódott, szórakoztatta a másnaposságom.
-Sajnálom, ami tegnap történt.
-Melyik pillanatát?A keringőt, a délutánt, amikor velem táncoltál, vagy a hajnalt? Mert én minden percét élveztem a tegnapi napnak, különösen amikor táncoltunk.-kacsintott.
-A hajnalt.-dörzsöltem meg az arcom.-Annyira felelőtlennek érzem magam miatta, nem szoktam ilyen lenni.
-Nem vagy felelőtlen.-mosolygott rám, és felkönyökölt. A hátamra fordultam, miközben ő fölém hajolt és ajkait csupasz vállamra tapasztotta, kissé megemeltem a takarót, Niall egyik bokszere volt rajtam és egy ujjatlan.-Tudod mit gondolok a tegnap estéről? 
-Mit?-kérdeztem halkan.
-Végre találkoztam az igazi Faith-tel.
-Hogy érted ezt?-nyíltak nagyra a szemeim.
-Néha túl komolyan veszel mindent, alig lazítasz, tudom, hogy amíg nem találkoztunk te voltál az, aki mindig szemmel tartotta Becky-t, nélküled azt hiszem nem élte volna meg a 18 évet.-nevetett.-Azt is tudom, hogy vele is elengedted magad néha, de tegnap igazán önmagad voltál, ittunk mindketten, te kicsit többet, de ez nem rossz dolog, Baby. Túl sok minden szakadt rád ebben az évben és nem vagyok itt minden nap, hogy kikapcsoljalak, néha el kell engedned magad, és ezt az oldalad különösen szeretem.
A szavait hallva rájöttem, mennyire igaza van, de ettől még nem voltam büszke a hajnalban történtekre, és ezt ő is tudta.
-Azért bárcsak elfelejthetnénk a hajnalt.-hümmögtem.
-Nem akarom elfelejteni.-simított végig az arcomon.-Mert akkor jöttem rá egy nagyon fontos dologra magammal kapcsolatban.
-Mire?-emeltem rá a tekintetem, száját mosolyra húzta és hüvelykujjával megérintette az alsó ajkam.
-Nem akarok mást, csak...
-Fogni a hajam, miközben hányok?-szaladt össze a szemöldököm.
-Őrült.-rázta a fejét, és szeretetteljesen nézett a szemembe.-Nem akarok mást, csak gondoskodni rólad, vigyázni és óvni téged, veled lenni egészségben, betegségben, mindig.-az ajkaim résnyire nyíltak, az alsó ajkamba haraptam, keze rögtön arcomra simult és megérintette azt. A szívem hevesen dobogott, ő pedig folytatta, amit elkezdett.-Soha nem éreztem még ilyet. Veled minden könnyebb, minden eddig jelentéktelen dolog értelmet nyert, már jobban becsülöm az eddig mindennapos csókokat, mert nem ébredhetek minden reggel így. Boldoggá akarlak tenni, vissza akarom adni, amit tőled kapok akárhányszor rám nézel, mert elképesztően szeretlek.

19.rész We can make it till the end

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy ilyen viszonylag "későn" teszem fel ezt a részt, de a mai napon minden elég szépen összejött, még csak most estem haza. Ne haragudjatok, remélem tetszeni fog ez a rész! <3

Nessa. xx

Csupasz hátam a mellkasának feszült, mozgolódott, majd feljebb húzta kettőnkön a takarót, egyik kezével átölelte a derekam és nagy óvatossággal húzódott közelebb hozzám.
-Köszönöm.-súgta halkan a fülembe.-Akarsz még látni engem?
Felháborodva biccentettem fel a fejem, a kérdése komoly volt, én pedig ezt látva megpróbáltam a másik oldalamra fordulni. Óvatosan nyomultam a mellkasának, mire ijedten próbált visszatartani.
-Ne mozogj, Cica,
Új becézés - nyugtáztam, végigsimítottam a kezén, kissé arrébb húzódott én pedig halkan felnyögtem, amikor a hátamra gördültem és megéreztem a bennem tomboló fájdalmat. Azonnal közelebb húzódott hozzám és arcát a nyakamba temette.
-Sajnálom.-búgta.-Bárcsak elvehetném a fájdalmad.
-Én nem sajnálom.-vettem nagy levegőt, és végigsimítottam a haján.-A legkevésbé sem.
Fejét felemelte és csillogó szemekkel nézett rám, a számat szégyenlős mosolyra húztam és felemeltem a kezem, hogy megérinthessem az arcát. Belecsókolt a tenyerembe és lusta mosolyt villantott rám, egyik kezét a hasamra csúsztatta és gyengéden simított végig a bőrömön.
-Nagyon szeretlek.
-Én is téged, Niall.-a tarkójára eléggé gyér nyomást fejtettem ki, de értette a gyenge célzásom és lehajolt hozzám. Ez ismét csak az a bizonyos pillangó csók volt, amikor ajkai szinte csak simogatták az enyémeket. Behajlította a kezét, amivel eddig a testem mellett támaszkodott, és óvatosan próbált elhelyezkedni mellettem, mintha csupán az, hogy az ágy megmozdul alattam fájdalmat okozott volna. Befeszítettem a lábaim és a fogaimat összeszorítva fordultam át a jobboldalamra. 
-Faith.-súgta halkan a nevem.-Ne kínozd magad.
Kezével körbeölelte a derekam és homlokát az enyémnek döntötte, amikor nem mozdultam a fájdalom elviselhető volt, tompán éreztem az űrt, amit Niall maga után hagyott. Apró mintákat rajzolt a derekamra, felemeltem a fejem és közelebb hajoltam hozzá, arcom a mellkasába temettem és behunytam a szemeim. Gyengéd érintései bizsergették a bőröm, folyamatosan mosolyognom kellett, néha önkéntelenül elpirultam, amikor felidéztem 1-1 pillanatot, vagy belegondoltam abba, hogy ebben a pillanatban is láthatja az összes hibám. De mellette valahogy úgy éreztem, nincsenek hibáim.
-Nem tudom felfogni, mi történt.-motyogta, mire én kuncogni kezdtem.
-8 hónapja nem tudom felfogni, mi történik velem.-mosolyogtam rá.-Csak hagyom, hogy sodródjak veled.
Tekintete talán még jobban ellágyult és szeretetteljesen pillantott rám, kissé elhúzódtam és fejemet a párnára hajtottam, minimális távolság maradt az orraink között. Kezét felemelte és kisöpört egy tincset az arcomból.
-Múltkor azon gondolkoztam, nektek lesz-e valamilyen búcsúztató bál a suliban. 
-Lesz.-hümmögtem.-Keringőzni kellene.
-És te kivel fogsz keringőzni?
-Senkivel.-motyogtam.-Nem szeretnék menni rá, apán kívül úgyse jönne el senki.
-De ezt nem hagyhatod ki.-pislogott nagyokat.
-Neked volt ilyen?-kérdeztem kíváncsiskodva.
-Volt.-bólintott.-Azért mentem el, mert anya szerette volna, ha táncolok.
-És táncoltál?
Halkan hümmögött, mielőtt válaszolt volna.
-Egy lánnyal, akinek már nem is emlékszem a nevére.-nevetett.-Szerintem a próbák után többé nem akart látni, mert állandóan a lábára léptem.
-Aranyos.-mosolyogtam.-De én nem akarok egy olyan sráccal táncolni, aki nem jelent nekem semmit.
Az arcomat fürkészte, hüvelykujjammal gyengéden simogattam a tarkóját és szórakozottan beletúrtam a hajába.
-Én táncolnék veled.-nézett a szemembe.
-De te nem leszel akkor itthon.-gyors fejszámolást végeztem, még 2 hetem volt arra, hogy ha akarok táncolni találjak magamnak egy párt, Niall pedig pont akkor menne el újra, amikor lenne a bál. 
Aprót biccentett, majd közelebb húzódott, furcsa volt úgy ölelni őt, hogy semmi nem választotta el egymástól csupasz bőrünket.
-Akkor sem hagyhatod ki, én sem akartam táncolni, de így utólag belegondolva nem bántam meg. Különleges alkalom volt, élveznéd. Táncolj egy barátoddal, de előtte küld el nekem a telefonszámát, hogy megfenyegethessem. 
Nevetni kezdtem, de jelen pillanatban a nevetés is fájdalmat okozott. Nyöszörögve bújtam közelebb hozzá.
-Meggondolom.-motyogtam a vállába.
-Rendben.-nyomott puszit a homlokomra.
Mocorogtam, a fogaimat csikorgatva fészkeltem be magam a karjai közé, aggodalmasan fürkészte az arcom, végül a fejem a párnára hajtottam és az arcom a mellkasába fúrtam, ő pedig védelmezően ölelt át.
-Jó így?-kérdezte halkan.
Hümmögve pislogtam egyet, szempilláim végigsimították a mellkasát, mire halkan nevetni kezdett, arcát belefúrta a hajamba és apró puszit lehelt a nyakamra. Elképesztő volt a karjai közt feküdni, túl hosszú ideje nem éreztem már ezt, így voltam teljes egész, ő volt a másik felem.
-Aludj csak, Angyal.-súgta.
Amikor reggel kinyitottam a szemeim némi időbe tellett, mire felfogtam, hogy mi történt. A hátamon feküdtem, Niall arcát a hajam takarta, nyugodt légzését a nyakamnál éreztem. A tekintetem levándorolt az összegabalyodott testrészeinkre, egyik lábam az övéi közt pihent, jobb lábát átvetette a kupacon, ragaszkodóan ölelte át a derekam, a takaró lecsúszott a hátáról, óvatosan felemeltem a kezem és feljebb húztam rajta. Talpaim megvetettem az ágyon, hogy kissé felemelkedhessek és rendesen betakarhassam, de csak aprót mozdultam, amikor elöntött a fájdalom és visszazuhantam a párnára. Csak felszisszentem, de Niall felkapta a fejét és fáradt, kék szemei aggodalmasan villantak rám.
-Angyalom.-motyogta álmosan, és felemelte a fejét.-Jól vagy?
-Minden rendben.-mosolyogtam. Visszazuhant mellém a párnára, végigsimított a derekamon és gyengéd puszit nyomott az arcomra.
A fejemet oldalra döntöttem, elszundíthattam néhány percre, mert amikor legközelebb felébredtem már egyedül voltam. Nem tetszett ez, tegnap megfogadtam, hogy nem vagyok hajlandó egyetlen percet sem nélküle tölteni. Minimális mértékkel a fájdalom, amit sajgó izmaim okoztak már elviselhetőbb volt, felkönyököltem és ülőhelyzetbe tornáztam magam, lábaim a szőnyegre csúsztattam és óvatosan felálltam. Szemeim kissé elkerekedtek a szétdobált ruháink láttán, ott hevertek, ahová tegnap ejtettük őket, ezzel együtt milliónyi emlék rohamozta meg a fejem. Óvatos léptekkel indultam a szekrény felé, lehajoltam, a fogaimat összeszorítva kaptam ki egy tiszta alsóneműt. Küzdöttem a felöltözéssel, felhúztam Niall tegnap viselt pólóját és óvatos, lassú léptekkel indultam kifelé, mielőtt viszont kiléptem volna a tekintetem megakadt az ágyon. Elkerekedett szemekkel trappoltam oda és szedtem le a lepedőt, amit eltüntettem a szennyes kosárban. Az arcom égett a pírtól. 
Minden lépcsőfok megtétele után fáradtnak éreztem magam, az izmaim sajogtak, de nem adtam fel, sóvárogtam egy puha ölelés és az illata után. A konyhába mentem, ott sejtettem Niall-t, de amikor nem találtam ott csalódottan sóhajtottam fel. Csak álmodtam az egészet? Nem is jött haza? De hát a fájó testem nem erről árulkodott.
-Faith.-jött egy gyengéd hang a hátam mögül, majd két kéz fonódott a derekamra.-Miért nem vagy ágyban?
-Felébredtem, és nem voltál mellettem.-fordultam meg a karjai közt, felemeltem a fejem és rámosolyogtam. 
-Minden rendben?-kérdezte.-Nem tudtam mit felelhettem volna erre a kérdésre, zavarba hozott a helyzetünk, bénának éreztem magam, mit mondhattam volna neki egy ilyen éjszaka után?
-Aha.-hümmögtem, arcom a vállába fúrtam és elbújtam az ölelésében.
-Zavarban vagy.-dünnyögte a hajamba, nem kérdés volt, tényként közölte.-Ne legyél.
-Köszi.-nevettem halkan.-Igyekszem.
-Én is.-mosolygott rám.-Éhes vagy? Csinálok valamit reggelire.
Mosolyognom kellett azon, ahogy kapkodott és igyekezett ugyanúgy viselkedni, amilyen mindig volt, túl nagy változás nem is történt kettőnk közt, csupán megmásztunk még egy lépcsőfokot a kapcsolatunkban. De ez a lépcsőfok rengeteg kérdést vont maga után, melynek egy részét a barátnőmmel akartam megbeszélni, viszont a többi arra várt, hogy legyen elég bátorságom feltenni őket. 
-Menj fel.-hajolt az arcomhoz.-Mindjárt felviszem.
-Nem.-dünnyögtem.-Szeretnék inkább itt maradni.
-Oké.-nevetett.
-Segítek.-léptem a hűtőhöz, hogy kivegyek néhány tojást.
-Inkább ülj le, tényleg, majd megcsinálom én.
-Niall.-néztem rá.
-Kérlek, had csináljam én. Szeretnélek elkényeztetni amíg itthon vagyok, tudod, ágyba reggeli...
-Ezt elszúrtam.-mosolyodtam el.
-Majd holnap.-simított végig az arcomon, majd közelebb hajolt és gyengéd csókot nyomott a számra.-Elképesztően gyönyörű vagy.
Nem túl egyetértő hümmögéssel jeleztem, nem értek egyet a véleményével, a száját mosolyra húzta és a fejét csóválta, közben újabb csókért nyújtózkodtam.
Nekidőltem az asztalnak és onnan figyeltem, ahogy kivett néhány tojást a hűtőből. Nem tudtam levenni róla a szemeim, jó érzés volt őt itt látni, ahogy gyakorlottan nyitotta ki a szekrényeket, elvett egy serpenyőt és belecsurgatta a tojást. Izmai megfeszültek, amikor megtört egyet, csodálattal bámultam és észrevettem, mennyivel izmosabb lett. Az étel illatára kezdtem csak érezni, mennyire éhes is voltam. Kiszedte egy tányérra a rántottát, majd levette a tűzhelyről a frissen főtt teát és töltött két bögrébe.
-Gyere.-fogta meg a kezem, miközben másikkal a tálcát egyensúlyozta. Soha nem utáltam még annyira a lépcsőt, mint aznap reggel. De csak lépdeltem felfelé.
Niall az éjjeliszekrényre tette a tálcát, teljesen átlagos arckifejezéssel lépett a szekrényhez és elővett egy tiszta, fehér lepedőt. Az arcom pírba borult, zavartan hajoltam a földön heverő ruhákért, de ő máris mellettem volt.
-Cica.-ejtette ki halkan új becenevem.-Ne.
Felkapta a ruhadarabot, majd tovább lépdelt és felvette az összeset. Csak álltam, figyeltem, ahogy bedobta a lepedő után a ruháinkat, majd levette az ágyról a takarót és ráterítette az új lepedőt. Eligazította a takarót, majd kezeit a derekamra téve nógatott az ágy felé. Sajgó izmokkal másztam a helyemre, becsúszott mellém és az ölébe vette a tálcát. A összekulcsolt kezeim bámultam, éreztem magamon a pillantását, majd a tálca visszakerült az éjjeliszekrényre, ő pedig az állam alá nyúlva biccentette fel a fejem.
-Akarsz beszélni róla?-kérdezte óvatosan.
-Nem tudom.-motyogtam.-Kérdeznék.
-Akkor tedd azt.-biztatott.-Kérdezz bármit.
Zavartan pislogtam, egy tincsem a fülem mögé tűrtem, a számat kinyitottam, de nem az eredetileg foglalkoztató kérdést tettem fel. Valami teljesen mást.
-Szereted a macskákat? Arra gondoltam, talán ha szereted őket és beleegyezel, hozhatnék egy macskát a menhelyről, hogy ne legyek egyedül...
-Faith.
-Vicces lenne, egy macska nem pótolna téged de olyan kis aranyosak, mindig akartam egy kiscicát, de nem lehetett. Te pedig...
-Angyalom.-nevetett halkan.
-Néha olyan vagy, mint egy cica, amikor hozzám bújsz és...
-Faith, lehet macskánk, de tényleg ezt akartad kérdezni?
-Nem.-hümmögtem.-Allergiás vagyok a macskaszőrre.
-Lehet kopasz macskánk is.
-De az nem olyan jó, a cicákban az a jó, hogy puhák és szőrösek és dorombolnak.
-Faith.-fogta meg a kezem.-Nyugi, még mindig ugyanaz a Niall vagyok. És ha akarod, majd én hozzád bújok és dorombolok.-ölelte körbe a derekam.
-Igen, tudom.-motyogtam, és halkan elnevettem magam.
-Aranyos vagy.-mosolygott rám.-Kérdezek én először, jó?-válaszul aprót bólintottam.-Rosszul érzed magad? Most, velem.
-Nem.-pislogtam értetlenül.-Én, uhm... csak nem tudom, mit mondhatnék.
-És este? Rosszul érezted magad?
-Nem.-böktem ki.-Niall.-arcomat a tenyereimbe ejtettem, túl sok volt ez nekem, égtem a pírtól.
-Semmi baj.-húzódott közelebb, és megfogta a kezeim.-Ne légy zavarban, nézd, még mindig az a srác vagyok, aki felhúzott a homokból, mikor elvágódtál előttem.-mosolygott.-Nem változtam meg emiatt, én csak örülök, hogy engem választottál erre, muszáj beszélnünk róla. Nekem se a legkellemesebb téma, de ezt nem hülyéskedhetem el. Faith, fájdalmat okoztam neked.
-De nem szándékosan.-pislogtam nagyokat.
-Nem ez a lényeg.-rázta a fejét.
-De én akkor is szeretlek, jobban, mint bárki mást. Ez nem változott. Csak nem tudom, hogyan beszélhetnénk erről, hogy mit mondhatnék.
-Bármit, ami eszedbe jut.
-Jó.-haraptam az ajkamba, hüvelykujjával lágyan megérintette, utálta, ha ezt csináltam. Vettem egy nagy levegőt és a kezeit nézve kezdtem beszélni.-Igazából én azt hiszem boldog vagyok, hogy túl vagyunk rajta, mert így nem fogok ezen gondolkozni. Nem tudom, mire számítottam ezzel kapcsolatban.-kezdtem piszkálni a hajam.-Remélem, hogy legközelebb, uhm, nem fog fájni.
-Nem.-mosolygott rám, és közelebb hajolt.-Lesz legközelebb?
-Életem egyik legemlékezetesebb estéjén vagyok túl.-mondtam szégyenlősen.-Szeretném, ha lenne. 
-Szóval akkor nem bántad meg?
-Kellett volna?-emeltem fel a fejem, és az arcom a nyakához érintettem.-Nem, és ha nem fájna ennyire mindenem azt mondanám, csináljuk újra.
-Légy türelmes.-hümmögött, és átölelte a derekam.-Én is szeretlek.
Az agyam ezúttal észrevétlenül kapcsolt át egyik emlékből a másikba. Másodjára elengedni őt semmivel sem volt könnyebb, mint elsőnek. Sőt, talán még nehezebb volt, mert tudtam, most 3 héttel tovább kell kihúznom nélküle. Viszont az vigasztalt, hogy ezután már csak egyszer kell eleresztenünk egymást viszonylag rövid időre, várt minket Amerika, semmit sem vártam jobban annál, hogy újra minden nap mellette ébredhessek.
Végül beleegyeztem abba, hogy táncolok a bálon, a fiúk tolongtak, amikor megtudták, hogy é és Rebeca is keringőzni fogunk. Viszont én nem szándékoztam az iskola egyetlen hímnemű tanulójával sem táncolni, Rebeca lelkesebb volt, ő nyitott feléjük, voltak fiúbarátai, nem arról volt szó, hogy nekem ne lettek volna, én nem akartam velük táncolni. Végül annak a srácnak mondtam igent, aki nem versengett a többiekkel, az osztálytársam volt és néha lógtunk együtt, jól kijöttünk. Az ikertestvérével ellentétben neki nem volt párja, ezért próbálkozott be nálam, mondhatni eléggé meglepődtem, amikor kémia órán a hátsó sorból tarkón talált egy papírgalacsin.
-Pszt!-pisszegett Jai.-Faith!
-Van valami problémája, Mr. Brooks?
Hátrafordultam, Luke erőteljesen vihogott, miközben Jai kihúzta magát és engedelmesen írt a füzetébe.
-Luke, viselkedj normálisan! Nincs, tanárnő, a testvérem nem bír a hormonjaival. 
Mosolyogva ráztam a fejem, a tekintetem megakadt a lábam mellett a lövedéken, ami néhány perccel korábban tarkón talált. Könnyen megkülönböztettem a Brooks ikreket, régebben ez nem mindig volt így, úgy hasonlítottak egymásra, mint két tojás. Idővel viszont már nem öltözködtek ugyanúgy, Luke gyakran hordta felzselézve a haját és volt benne egy szőke melír, ellenben Jai frufruja a homlokába hullott, Luke alsó ajkában pedig volt egy karika, Jai rejtegette a tetkóit, kirúgták volna.
Lelöktem a ceruzám és lehajoltam, hogy felvegyem a papírt. A tanár
nő visszafordult a táblához és tovább magyarázott, míg én széthajtogattam a papírt.

Hallottam jössz a bálba. Találtál már párt magadnak? :) Jai.

Röviden megírtam neki, hogy nincs kedvem senkivel sem menni a jelentkezők közül, a következő kérdése az volt, mi a helyzet a barátommal. A galacsinom az arcába esett, kis híján mindketten felnevettünk, azt írtam neki, hogy Niall nem táncolhat velem a turné miatt, az ajkát lebiggyesztve szomorú szemekkel nézett rám. A számat mosolyra húztam, ő pedig újabb szavakat firkantott a papírra.

Lenne kedved velem jönni? Ne érts félre, nem akarlak lecsapni a barátod kezéről, csak nincs párom és szerintem barátok vagyunk, veled szívesen mennék.

Nem dobtam meg újra egy galacsinnal, csak mosolyogtam rá és aprót bólintottam. Játékosan rám kacsintott én pedig visszafordultam a füzetem felé.
Rebeca egy gyors mozdulattal maga elé húzta a papírt és átfutotta, mosolyogva pillantott rám, tudta, hogy csak Niall biztatása miatt voltam hajlandó erre, így hát nem kezdett kombinálni.
Suli után Niall egyből hívott, nem volt túl nagy eltérés az időzónák között és valahogy mindig elérte, hogy akkor tartsanak szünetet, amikor én már úton voltam apu lakása felé. Ha volt néhány szabad perce és én nem voltam iskolában, általában mindig felhívott, reggel az ő hangjára ébredtem és elalvás előtt mindig bejelentkezett skype-ra. Mindig beszéltem néhány percet a fiúkkal, aztán "kettesben" maradtunk. Rebeca oldalán lépdeltem, szinte egyszerre csörrent meg mindkettőnk telefonja, kissé lemaradtam tőle és elhúztam a telefonom képernyőjén a kis zöld ikont. Kitörő lelkesedéssel fogadta a hírem, miszerint mégiscsak keringőzni fogok és már találtam magamnak egy párt. Mindenféle apró részletre kíváncsi volt Jai-vel kapcsolatban, hány éves, milyen az átlaga - ez egyébként nem tudom, miért fontos - próbált-e valaha is "bevágódni" nálam és kedves-e velem, majd a beszélgetésünk végén megkért, küldjek neki róla egy képet. Megtettem, mivel szünetekben gyakran szórakoztunk azzal, hogy hülye képeket csináltunk, Niall-nek egy olyat küldtem, amin Rebeca felfújt arccal hajolt a kamerába, a háttérben Luke próbált szexin nézni, Jai elvetemülten vicsorgott, én pedig bandzsítottam. Érdekes kép volt, de tudtam, ez lesz az ami majd meggyőzi őt az igazságról, hogy csak barátok vagyunk. Az egyetlen gond az volt, hogy én nem egy fiúbarátommal akartam táncolni, hanem vele.

Jai (baloldal) és Luke (jobboldal) Brooks.

18.rész You always will be mine

Sziasztok! :)
Nem is tudom mit mondhatnék, én szeretem ezt a részt, kivételesen úgy érzem, hogy nem is lett annyira rossz, és remélem ti is így gondoljátok majd.

Jó hétvégét! :)

Nessa. xx

Szakadt az eső. Az ablakban ültem és azt vártam, mikor kanyarodik be végre az utcára az ismerős, fekete autó. Már este volt, úgy volt megbeszélve, Niall este 10-re ér haza, én azóta ültem az ablakban, mióta hazajöttem az iskolából. Átöltöztem egy itthoni rövidnadrágba és egy pólóba, magamhoz vettem némi ételt majd leültem ide a párkányra. Miután elment a turnéra némileg összeszedtem magam, minden nap beszéltünk telefonon, skype-on, videókat készített nekem a koncertekről és amikor ő próbákon volt, én pedig iskolában, szinte folyamatosan üzeneteket küldtünk egymásnak. Elég gyakran aludtam apánál, bár mire ő hazajött én már aludtam. Rebeca-val is sokat voltunk együtt, tulajdonképpen miatta nem úgy éltem, mint egy zombi. Elrángatott magával vásárolni, megpróbáltunk bejutni a Harrods-ba, és furcsamód most már be is engedtek minket. Az egyik péntek este csak úgy elmentünk sétálni, London belvárosában kötöttünk ki az egyik parkban és csak csendesen ücsörögtünk egymás mellett. Ritkán voltak csendes pillanataink.
-Tudod, sokkal erősebb lány vagy, mint azt gondoltam.
-Ezt hogy érted?-néztem rá, és összehúztam magamon a kabátom. Fújt a szél és hűvös volt, de tőzsgyökeres angolként ez fel sem tűnt nekünk.
-A szüleid válnak, Niall elment, hamarosan külön főiskolára megyünk, ami még engem is kiborít, és te még mindig ugyanaz vagy, aki eddig is voltál. Nevetsz velem, segítesz a hülye franciában, néha fel kell kaparnom téged a padlóról miután beszéltél Niall-vel, amikor eleged lesz nálunk alszol és kibeszélünk mindenkit. Én nem bírnám ugyanúgy élni az életem ennyi rossz dolog után/közben, mint te.
Nem tudtam erre mit mondani, így hát csak megvontam a vállam és felemeltem a fejem. A szél kisöpörte rendezetlen tincseim az arcomból és hátrafújta őket, szőke barátnőm felsóhajtott és fejét a vállamra hajtotta.
-Nagyon hiányzik Liam.
-Tudom.-sóhajtottam. Ő akkor először mondta ezt, én minden nap elmondtam neki mennyire hiányzik nekem Niall. Ettől függetlenül tudtam, őt is gyötri a magány, csak ő sosem mutatta ki annyira ezen érzéseit, ő mindig igyekezett boldog lenni.-De már csak 2 hét.
Azt már nem tettem hozzá, hogy utána még 8 hónap.
Az autó bekanyarodott az utcába, a szívem megállt néhány másodpercre, szinte sokkot kaptam, majd hevesen kezdett verni, lefordultam a párkányról, az ajtó akkor állt meg a felhajtón, amikor én remegő kezekkel feltéptem az ajtót. Kirohantam az esőbe, eszem ágában sem volt megvárni őt a teraszon, nem akartam többet várni rá. Felhúzta a kapucniját és ügyködött valamit, majd kilépett az esőbe kezében egy csokor virággal, mezítláb rohantam felé, tágra nyílt kék szemekkel nézett rám és a csokrot bedobva az ülésre elkapott engem. Felzokogtam, amikor ajkaink megtalálták egymást. Nem érdekelt az eső, nem érdekelt, hogy az eget egy villám szelte ketté és utána hangos dörgés következett, újra a karjai között voltam, újra őt csókoltam és ezen kívül semmi más nem érdekelt. A csókunkat tulajdonképpen csak szebbé tette a szakadó eső, bár én sosem tartoztam azon lányok közé, akik arról fantáziáltak, milyen lehet esőben csókolózni, de kétségtelenül ez egy újabb szép pillanat volt a kapcsolatunkban. Elhúzódott, arcomat a kabátja azon részébe temettem, ahol a vállát sejtettem, kissé lehajolt és elvette a virágot az ülésről, majd becsapta az ajtót és berohant velem a házba. Már mindegy volt, bőrig áztam, de mint már mondtam, nem érdekelt.
-Faith.-nevetett halkan, és letett a kanapéra. A nevetésétől megborzongtam, élőben sokkal valóságosabb volt, mint a telefonban és végre láthattam az arcát, az édes gödröcskéit, a nevetőráncokat a szeménél. Kezeim az arcára tettem és végigsimítottam a bőrén.-Miért nem vártál meg itt bent?
-Túl sokat vártam már.-súgtam.
-Öltözz át.-húzott fel.-Meg fogsz fázni.
Bizonytalanul bólintottam, hallottam a nevetését a hátam mögött, miközben felfelé botladoztam a lépcsőn. A kezem remegett, az egész testem remegett de nem azért, mert fáztam, inkább melegem volt. Kibújtam a ruháimból és megtörölköztem, majd felvettem egy száraz rövidnadrágot és egy fehér Beatles pólót. A hajamat átdörzsöltem egy törülközővel, majd kifésültem és szabadon hagytam, remegő lábakkal mentem le a lépcsőn, az előszobában ott volt Niall esőcseppekkel pöttyözött bőröndje, de őt nem találtam sehol. Beléptem a konyhába, pont akkor töltött az egyik bögrébe a frissen főtt teából, vizes kabátjától már megvált, ülepes farmert viselt, fehér pólót és egy kék melegítőfelsőt, nedves haját hátrasimította és lazán nekidőlt a pultnak. Egy ideig csak álltam az ajtóban, én őt néztem, ő pedig engem méregetett.
-Nekem kellene teát főznöm neked.-léptem hozzá közelebb.
Felém nyújtotta a kezeit és átölelte a derekam, tettem még egy bizonytalan lépést ő pedig ellökte magát a pulttól. 
-Annyira hiányoztál.-húzott magához, fejemet a vállára hajtottam, úgy tartott a karjai közt, mintha bármelyik pillanatban darabokra hullhattam volna. És talán ez így is volt. Arcát a hajamba temette, illata az orromba szökött és jobban simultam hozzá, mégiscsak igaz maradt, hogy ott volt az otthonom, ahol ő volt.
6 hete nem láttuk egymást, eredetileg 4 hét volt tervezve, de ráadáskoncerteket tűztek ki és bővítették a turnét néhány koncerttel. 6 hét iszonyatosan hosszú idő volt. Az ajkaim bizseregtek a csókjáért, kissé elhátrált, kezét az arcomra tette és kisöpört néhány hajszálat az arcomból, elnyílt ajkakkal tanulmányozta az arcom.-Gyönyörűm.
A hajamat az egyik vállamra húzta és óvatosan végigsimított rajta, egyik kezem a tarkójára csúszott és közelebb vontam magamhoz, homlokát az enyémnek döntötte, ajkainkat csupán néhány milliméter választotta el egymástól. Hirtelen felemelt, meglepve kaptam a vállához, a pulton találtam magam kis híján felborítva a teafőzőt. Orra összeütközött az enyémmel, mindkettőnk elmosolyodott, majd ajkai az enyémre simultak és beférkőzött a combjaim közé. Gyengéden simogatta a derekam, ujjaim a hajába csúsztak, élveztem, hogy tincsei kibújnak az ujjaim közül, gyengéden cirógattam a tarkóját közben egyre hevesebbek lettünk. 6 hét elszalasztott csókjait kellett bepótolnunk.
Végre újra teljesnek, egésznek éreztem magam, nem pedig egy elveszett kislánynak. Leemelt a pultról és lassan megszakítottuk a csókot, az ajkaim újból égni kezdtek utána, lehunyt szemekkel hallgattuk egymás heves légzését, ujjai gyengéden becézgették a derekam. Amikor kinyitottam a szemem a mosolyával találtam szembe magam, ami miatt nekem is mosoly szökött az arcomra.
-Éhes vagy?-kérdeztem, válaszul nagyot bólintott.
Kibontakoztam a karjai közül és a hűtőhöz léptem, távolléte alatt gyakran próbálkoztam a konyhai eszközök használatával ennek köszönhetően pedig sikerült ehető ételeket gyártanom. Csakis miatta küzdöttem a csirkével, és mára sikerült győzedelmeskednem felette. A hűtőből kivettem a majonézes salátát, amit köretként hoztam össze, majd a tűzhelyhez lépve óvatosan leszedtem a fóliát a csirkecombokról. Niall kezei hátulról ölelték át a derekam, leheletét éreztem a fülem mögött miközben állát megtámasztotta a vállamon.
-Ne mondd, hogy ezt te csináltad.-nyitotta nagyra kék szemeit.
-Akkor nem mondom.-kuncogtam és megfordultam az ölelésében.-Valamivel muszáj volt elfoglalnom magam, és mivel szereted a hasad...-simítottam végig az említett testrészén.
-Te egy angyal vagy, komolyan mondom.-nyomott gyengéd csókot a számra. Mosolyogva engedett el, csillogó szemekkel figyeltem, ahogy egy tányérra szedett a salátából, majd elvett két csirkecombot. -Ugye eszel velem?-mért végig, aprót bólintottam és a szekrényhez léptem, hogy magamnak is vegyek egy tányért, de mielőtt megtehettem volna újabb hatalmas kanál salátát lapátolt a tányérjára és egy tekintélyes méretű húst helyezett mellé.
-Megfelelt volna másik tányérba is.-nevettem.
-Nem.-huppant le az asztalhoz, és felém nyújtotta az egyik kezét.-Gyere ide.
Egy villával a kezemben léptem oda hozzá, az ölébe húzott és kivette a kezemből az evőeszközt.
-Kóstold meg.-biztattam, nagyon reméltem, hogy ízleni fog neki. Árgus szemekkel figyeltem, ahogy levágott egy darabot a húsból és a szájába vette, majd megkóstolta a salátát... és elfintorodott. Az arcomra kiült a döbbenet és a csalódottság, szája mosolyra húzódott és miután lenyelte a falatot hangosan felnevetett.-Bunkó.-sziszegtem, és vele együtt nevettem.
-Látnod kellett volna az arcod.-vigyorgott. Finoman meglöktem a vállát, elkapta a kezem és közelebb húzott magához.-Csak hülyültem, nagyon finom.
Válaszul csak végigsimítottam a tarkóján, ettem vele néhány falatot, közben élvezettel figyeltem, ahogy jóízűen lapátolta magába a salátát és egyre nagyobb darabokat vágott a húsból. Minden 2. falatot az én számba próbált tuszkolni, de egy idő múlva én jól laktam és elfoglaltam egy másik széket szorosan mellette, igazán büszke voltam magamra, hogy sikerült valami olyat csinálnom, aminek örült és ízlett neki. Nagyot sóhajtva dőlt hátra széken, egyik kezét a hasára simította és rám mosolygott.
-Ez finom volt.-jelentette ki, és megfogta a kezem, rövid időn belül újra az ölében ültem.-Köszönöm. 
Arcomat a nyakába temettem, elképesztően hiányzott minden vele kapcsolatos dolog és az, hogy újra együtt voltunk mindennél többet jelentett nekem. Megfogta az egyik lábam és áthúzta magán, így már az egész testemmel felé fordulva ültem az ölében, a térdeim alá nyúlt és felemelkedett. Könnyedén tartott, egyik kezével megfogta a piszkos tányért és a mosogatóba tette, majd lecsukta a villanyt és átvágott velem a konyhán. Egy dolgot nagyon jól tudtam, az elkövetkezendő 4 napban egyetlen percet sem fogok nélküle tölteni. Bizony, csak 4 napunk volt, aztán újra el kellett válnunk ezúttal 9 hétre. De erre akkor nem gondoltam.
Végigfeküdtünk a kanapén, fejemet a mellkasára hajtottam ő pedig hol az ujjaimmal, hol a hajammal játszott, közben az elmúlt 6 hétről beszélt.
-Ez sokkal másabb, mint az előző turné.-tűnődött.-Sokkal nagyobb színpadok, sokkal több rajongó, néha amikor kinézek és látom mennyien vannak egy kicsit megijedek.-nevetett.-De aztán együtt lenyomjuk a koncertet és jól érezzük magunkat.-halkan hümmögtem, hosszú ujjai a hajamba túrtak, lehunytam a szemeim és élveztem az érintését.-Abban is más, hogy tavaly nem várt itthon senki, amikor hazajöttem.-rendezgette a tincseim.-Most pedig itt vagy te.-simított végig az arcomon. Felemeltem a fejem, állam megtámasztottam a mellkasán és a szemébe néztem.-Nem tudom, éreztem-e már annál jobbat, mint amikor ma kirohantál az esőbe hozzám.
Mintegy végszóra az ég újra morajlani kezdett kint, a villámlás miatt nem kapcsoltuk be a tévét és a teljes sötétségben feküdtünk egymás karjai közt. Ha egyedül lennék, most valószínűleg rettegnék, de így ez elég kellemes este. Nem volt szükségem semmi másra csak a közelségére, arra, hogy átöleljen.
-Őrült vagy.-nevetett édesen a fülembe. Megborzongtam, ujjai végigsimítottak a derekamon, majd kissé erősebben ölelt át és feljebb húzott magán.-Szeretlek.
Az ajkamba haraptam, sokkal másabb volt hallani tőle ezt a szót, mint amikor telefonon vagy a webkamerába nézve közölte ezt velem, így sokkal valóságosabb volt, mert közben megérintett és a szemembe nézett. Néhány centiről láthattam, ahogy ajkai formázták ezt a szót, majd gyengéden kiejtették, miközben végigsimított a derekamon. Éreztem az illatát, bele tudtam túrni a hajába és bármelyik pillanatban megcsókolhattam. Ez a szó hirtelen annyi érzelmet kiváltott belőlem. Tenyereim megtámasztottam a mellkasán és kissé felemelkedtem, a hajam előre esett, ő pedig nevetve söpörte arrébb és fújta ki az arcából kósza hajszálaim.
-Én is szeretlek.-súgtam közel az ajkához, figyeltem, belőle milyen reakciókat vált ki ez a szó. Kék szemei rabul ejtették az enyémeket, ha akartam sem tudtam volna elszakadni a pillantásától, de így, hogy nem is akartam reménytelen eset volt. Felemelte az egyik kezét és mutatóujjával végigsimított az ajkaimon, majd az arcomra simította azt és közelebb húzott magához.
-Már el is felejtettem milyen érzés, amikor ezt mondod.
Gyengéden megcsókolt, ajkaim közül halk sóhaj szökött ki, megfogta a kezem és feljebb vezette a mellkasán, a tenyerem alatt éreztem heves szívverését, gyors volt és egyenletes. Ajkai az államra vándoroltak, majd még lejjebb, gyengéden belekapott a bőrömbe, a testem egy pillanatra megfeszült majd lehajtottam a fejem és magamba szívtam az illatát mielőtt újra vissza nem kalandozott volna a számhoz.
-Niall.-nyöszörögtem, megkerestem a kezét és a derekamra vezettem, ám egy kissé lejjebb csúsztatta mancsait és végigsimított a fenekemen. Nem tiltakoztam az érintései ellen, a testem égett utána, akartam valami nagyon valóságosat tenni az után, hogy hetekig csak egy képernyőn láttuk egymást. Ülőhelyzetbe tornázta magát, közben egy röpke pillanatra sem húzódott el tőlem, lábaim a csípője köré fontam, a combjaim alá nyúlva lassan megemelt és elindult a lépcső felé. Elhúzódott amíg felfelé lépdelt, ujjaimmal a pulcsijának nyakát húzogattam és mélyen magamba szívtam az illatát. A lépcső tetején leeresztett, a kezét fogva nagy léptekben trappoltam a szobánkhoz, ahol 6 hete nem aludtam. Képtelen voltam rá, túl nagy volt az ágy egyedül nekem, és önmarcangolás lett volna egyedül elaludni benne. A mentazöld ágytakaró érintetlen volt már egy ideje, ez a darab egyáltalán nem illett a szobánkhoz, viszont imádtam. Puha volt és meleg, emellett imádtam a színét. 
-Nem zártuk be az ajtót.-motyogta rekedtesen Niall. Nagyokat pislogtam, eszem ágában sem volt egyedül maradni még arra a körülbelül másfél percre sem, amíg bezárta volna az ajtót. Nyomott egy puszit a homlokomra abban a hitben, hogy majd fent megvárom, de amikor kilépett az ajtón én követtem, mint egy hűséges kutya. Halkan felnevetett és a kezem után nyúlt, testemmel a mellkasához préselődtem, arcomat a pulcsijába temettem, a puha anyag simogatta a bőröm.
-Mindenhová követni foglak.-motyogtam.
-Mindenhová?-kuncogott, és elfordította a kulcsot a zárban. Halk hümmögéssel válaszoltam.
-Na jó, talán nem mindenhová, de azért a nyomodban leszek, mint egy...
-Őrangyal.-simított végig az oldalamon.
-Pincsit akartam mondani.-nevettem fel hangosan.
-Annyira hiányzott ez.-dugta arcát a nyakamhoz.
-Niall.-simítottam végig a haján, úgy éreztem, mintha a fejem ellepte volna valami, ami elhomályosította a látásom és az ép gondolkodásom.-Én... 
Kíváncsian emelte rám a tekintetét, becsukta mögöttünk az ajtót és finoman nekidöntött, egyik kezével megtámaszkodott a fejem mellett, másikkal az arcomat simogatta. Nem tudtam kimondani, de a tekintetében lassan a megvilágosodás szikráját láttam, az arcom elöntötte a pír, mégis úgy éreztem, talán ma este már nem ijedek meg. A turné előtt egyre közelebb kerültünk egymáshoz, egy hajszál választott el kettőnket attól, amitől én minden alkalommal megijedtem. 6 hét alatt volt időm gondolkodni és rájöttem, Niall mellett a helyem, hiszen már nem tudnék nélküle létezni, ő volt a mindenem.
Teste gyengéden nyomott az ajtónak, mindketten képtelenek voltunk fékezni magunkat, egy ideig se eleje, se vége nem volt a csókjainknak, majd lassítottunk. Tenyerem a mellkasához feszült, tett egy lépést hátrafelé, majd még egyet, és még egyet, mígnem a vádlija az ágynak nem ütközött. Kezeim lefelé vezettem a mellkasán, bátran gomboltam ki a nadrágját, hirtelen újra előttem volt az a pillanat, amikor még abban is segítenie kellett, hogy egyáltalán meg merjem közelíteni azt a helyet. Ez azóta már változott. A nadrágja lecsúszott a csípőjén, elővillant a szürke alsónadrágja, az ajkamba harapva emeltem fel a fejem.
-Minden rendben.-nyugtatott, és gyengéden cirógatni kezdte a hátam.-Tudod, hogy akkor sem történik semmi, ha nem tesszük meg. Majd játszunk egy kicsit.
Veszélyes játékot játszottunk, mely minden alkalommal egyre veszélyesebb lett.
-Márpedig ma történni fog valami.-emeltem fel a fejem, és magabiztosan néztem a kék szempárba.
Velem az ölében huppant le az ágyra, egyre lejjebb és lejjebb húztam a cipzárt a pulcsiján, majd lehúztam azt a vállairól és leejtettem a földre.
-Megváltoztál.-nevetett halkan a fülembe.-Szaladgálsz az esőben, főzöl, most pedig...
-Csak rájöttem arra, hogy már nem tudnék nélküled élni.-biccentettem fel a fejem.-És nem is akarok.
-Oh, édes.-súgta, és gyengéden végigsimított az arcomon.-Én sem.
Az események felgyorsultak, egymás után váltunk meg a ruháinktól, közben egyre melegebb lett, míg végül a testem belesüppedt a matracba és Niall ajkai bejárták a hasam, a vállaim és az egész felsőtestem, és én egy percre sem bizonytalanodtam el. 
-Mehetek lejjebb?-kérdezte rekedten, aprót biccentettem, a gyomrom összeszűkült, de amikor megcsókolt minden kételyem elszállt. A csípőm meg-megugrott az érintése alatt, az ajkamba kellett harapnom, de akkor újra megcsókolt. A fejem hátrabillentettem, szabad keze megtalálta a melltartóm, mielőtt megkérdezte volna újra csak bólintottam. Készen voltam arra, hogy teljesen rábízzam magam. A mellkasom hevesen emelkedett és süllyedt, az arcom pírban úszott, amikor levette a rajta maradt egyetlen ruhadarabot. Amikor feltépte az apró ezüstcsomagolást tudatosult bennem, hogy valóban megtesszük. Magamhoz húztam és az arcom a nyakába temettem, mindketten halkan felnyögtünk, amikor a testünk egymáshoz simult. Ő ott volt kemény, ahol én puha, tökéletesen kiegészítettük egymást. 
-Faith.-ejtette ki halkan a nevem.-Nem tudom, végig tudom-e csinálni ezt.
Arra nem számítottam, hogy majd én leszek az, akinek meg kell nyugtatni őt, én már túl voltam a legnehezebb részen, képes voltam megmutatni neki a testem az összes hibámmal együtt. Soha, senki nem látott meztelenül anyán kívül, ő is csak körülbelül 5 éves koromig, amikor már nem tudtam belefulladni a kádba.
-Nem fogok nyafogni.-ígértem.
-Nem ez a baj.-túrt a hajába.-Nem akarok fájdalmat okozni neked.
-Túl fogom élni.-mosolyogtam rá.
-Akkora mázlista vagyok.-lehelte, ujjai megkeresték a kezem és elhelyezkedett. A szívem kiugrani készült. Szabad kezét levezette kettőnk közt és kissé széthúzta a lábaim, az ajkába harapva pillantott fel rám, bólintottam. A szemébe néztem, iszonyúan melegem volt, az ajkainkat milliméterek választották el egymástól.
-Lazulj el.-súgta, és gyengéden megcsókolt.-Könnyebb lesz úgy. 
Elmosolyodtam, végigsimítottam a hátán és visszagondoltam az együtt töltött csaknem 8 hónapra. 8 hónapig várt rám, 8 hónapja képes volt elviselni engem és szeretett, támogatott. Kezem a tarkójára csúszott és magamhoz húztam.
-Vigyázok rád.-motyogta.-Szólj, ha nagyon rossz.
Éreztem a feszítést, de egyelőre nem volt kibírhatatlan, erősebben fogta a kezem, az arcán láttam, ahogy koncentrált, próbált minél óvatosabb lenni velem. Az ajkamba haraptam, éreztem, ahogy egyre mélyebbre ment, levegőért kapkodtam, amikor a feszítés egyre erősebb lett, majd hirtelen elöntött a fájdalom és nem bírtam visszafogni a kiáltásom. Könnyek homályosították el a látásom, Niall légzése egyre hevesebb lett, arcát a nyakamba temette.
-Sajnálom.-ismételgette, és csókokat lehelt a nyakamra.-Sajnálom.
Összeszorítottam az ajkaim és a hüvelykujjam gyengéden mozgattam a tarkóján, tudatni akartam vele, hogy rendben vagyok, de megszólalni nem tudtam. Fájt, kellemetlen érzés volt, ugyanakkor nagyon forró valóságos is, eszembe jutottak Rebeca szavai, hogy majd reggel, amikor felébredek mellette boldog leszek. Igazából már most boldog voltam, megtettük, az övé voltam.
-Gyerünk.-súgtam.-Nincs semmi baj.
-Nem tudom ezt csinálni.-pánikolt.-Nagyon fáj, ugye?
-Niall.-nyöszörögtem, és megmozdítottam a csípőm, a fájdalom ismét belém nyilallt.
-Elég! Ne csináld ezt!-tette kezeit a derekamra, és az ágyon tartotta a csípőm. Ha nem fájt volna az egész testem, egy könnyed mozdulattal kigördülhettem volna alóla, de így képtelen voltam megmozdulni.
-Gyerünk.-pihegtem.-Niall.
Szemeiben fájdalom csillant, amikor rám nézett. Igyekeztem nem kimutatni a fájdalmam, tudtam, a tiltakozásom ellenére képes lett volna abbahagyni ezt. Még mindig kellemetlen volt, de a rossz érzés már enyhült, kezeim megpihentettem a hátán, sosem voltunk még ennyire közel egymáshoz, és ez a közelség nem volt rossz. Arcom belefúrtam a nyakába, hosszú percet hagyott nekem, hogy hozzászokjak ehhez az érzéshez, leheletét a vállamnál éreztem, ujjai gyengéden simogatták a derekam.
-Csináljuk együtt.-súgta, és felemelte a fejét. Próbáltam biztatóan mosolyogni rá, szőke haja a homlokába esett, melyen izzadtság gyöngyözött.-Mondj valamit, kérlek.-fonta össze az ujjainkat, és gyengéden megszorította a kezem.
Halkan hümmögtem, kezeim a hátára csúsztattam és gyengéden végigsimítottam rajta.
-Édes vagy.-súgtam.-Aranyos, ahogy aggódsz értem.
Gyengéd mosolyt villantott rám, megcsókolt, közben óvatosan előretolta a csípőjét, 2 különböző okból nyögtünk fel mindketten. 
-Olyan szűk vagy.-hümmögött, hangja rekedt volt, az óvatos mozdulata ellenére a körmömmel belekaptam a hátába. Fájt, a hátát ezután az éjszaka után hosszú, vörös karmolások és félhold alakú jelek díszítették, de talán enélkül nem is lett volna az igazi. Lassan mozgott előre és hátra, pillantását az enyémbe  fúrta, éreztem, mikor feszültek meg az izmai. Minden mozdulatát fájdalom követte, de ennek ellenére nem volt rossz így vele lenni. Szokatlan volt, kissé még kényelmetlen, de semmiképp sem rossz, mert vigyázott rám és foglalkozott velem. Olyan területeket érintett, melyeknek eddig a létezéséről sem tudtam. Lábaim óvatosan húztam széjjelebb, felszisszentem, kék tekintete aggódva villant rám, óvatosan elmosolyodtam és lábaim a csípője köré fontam, próbáltam vele együtt mozogni és ő is nagyon sokat segített. Ha nem kísérte volna minden mozdulatunkat olyan fájdalom, melytől néha széthulltam, tudtam volna élvezni, de így csak mosolyogtam és boldoggá tett, hogy Niall-t ilyen közel érezhettem magamhoz. 
-Olyan jól csinálod.-pislogott laposakat.-Bárcsak érezhetnéd, amit én. 
Egy újabb lassú mozdulatánál ágyéka teljesen hozzám feszült, a szemeim lecsukódtak, ajkaim pedig résnyire nyíltak, a fájdalmon túl valami újat is éreztem. Szemeim tágra nyíltak, amikor mozgása hevesebb lett, még így is lassú volt és gyengéd, de egyre ütemesebb lett, látszólag kezdte elveszíteni önmagát. Megbabonázott, amikor lecsukta a szemét és fejét kissé hátrabillentette, összezárt ajkain át halk morgást hallatott. 
-Faith.-hümmögött, lehajolt és ajkai gyengéden simultak az enyémre.-Nem bírom tovább.
-Engedd.-súgtam.
Hirtelen milliószor láttam őt így, elnyílt ajkakkal le-lecsukódó szemekkel pihegett, mozdulatai egyre rendezetlenebbek lettek, pupillái kitágultak, a nyakán kidagadtak az erek és a karjaiban megfeszültek az izmok, a fülemben szinte visszhangot vert a hangja, majd elkapcsoltak. Fogadni mertem volna rá, hogy az agyamban tévézgető törpe nagyon élvezte ezt, én - vagy legalábbis ami még maradt belőlem - már kevésbé.

Legjobb fanfiction - 2. helyezés

Sziasztok! :)
A blog megkapta az első díját egy blogversenyen, amin 2. helyezést ért el! Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy az 1. helyezést is én kaptam, de azt a Secret, which changed my life nyerte el. Mint ti is tudjátok, az elején nagyon nem voltam megelégedve ezzel a történettel, ezért különösen sokat jelent nekem ez az eredmény. :) Köszönöm szépen a Diamond Design szerkesztőinek, és nektek! Köszönöm, hogy támogattok a nehéz napokon és biztattok, csodásak vagytok! <3

17.rész Say Goodbye

Sziasztok! :)
Ez a rész kisebb fordulat lesz a történetben, de ez lehet, sőt, több mint valószínű, hogy nem lesz akkora probléma.
És még amit mondani, szeretnék: Egy nagyon kedves olvasóm, Anastasia B. írt nekem egy meglepetés blogajánlót, amibe belefoglalta az összes blogom! Ha új olvasók vagytok, és még nem olvastátok az előző 3, és a jelenleg még futó blogomat, vagy csak érdekelnek titeket,az ajánló, elolvashatjátok ITT. Még egyszer nagyon köszönöm, Anastasia! :)

Nessa. xx

Nagy feladat volt apával szemben ülni, nem haragudtam rá, ő nem tehetett semmiről, minden harag, amit éreztem anya felé irányult. Ő mindent elrontott.
Niall megnyugtatóan simogatta az ujjaim, észbe kaptam és lazítottam a szorításon, amit az ujjaira mértem. Megnyugtató mosolyt küldött felém, a pillantásom újra apára vezettem, szemei alatt szarkalábak voltak, kialvatlannak tűnt, felfedeztem, hogy az ingét félregombolta. Még így is dolgozni járt, lassan kezdtem felfogni, hogy azért dolgozott ennyit, mert nem bírt otthon lenni.
Nem a saját házunkban voltunk, apu átköltözött a cégétől kapott albérletbe, őszintén szólva megértettem őt, én sem mentem haza a történtek óta, és nem voltam hajlandó felvenni a telefont anyának. Ingáztam apu albérlete és Niall lakása közt, Niall-nél maradtam, ruháim voltak nála, nem szorultam rá arra, hogy hazamenjek, habár jól jött volna az összegyűjtött pénzem. Kellemetlenül éreztem magam amiatt, hogy Niall-nél "csöveltem" Természetesen ezt neki nem említettem. 
-Biztos ezt akarjátok?-kérdezte harmadjára is apa, és megdörzsölte fáradt arcát.
-Biztos.-vágtuk rá egyszerre, majd Niall kezdett beszélni.-Nézze, Mr. Freelove, én megértem, ha nem akarja engedni, hiszen bizonyára ez nagyon nehéz időszak önnek, és szüksége van Faith-ra. Mellesleg még nem nagykorú...
-Nem erről van szó.-mosolyodott el apa, Niall elképesztő volt, még az ő arcára is mosolyt tudott varázsolni.-Faith, hoznál nekünk valamit inni?
Azóta se tudtam meg, mit mondott ekkor apa Niall-nek, de amikor visszatértem három pohárral és egy üveg kólával a kezemben, apa megveregette a szöszi barátom vállát, és egy pillanatra mélyen a szemébe nézett. Megengedte, és azt mondta, segít majd a költözésben, mégsem lehettem felhőtlenül boldog, hiszen nem ilyen alkalom miatt akartam összeköltözni Niall-vel.
-Faith.-érintette meg a vállam óvatosan.
-Megvárlak az ajtónál.-nyomott gyengéd puszit a homlokomra Niall, és meg sem várva a válaszom előresietett.
-Igen?-kérdeztem halkan.
-Veled most már minden rendben lesz.-húzott magához.-Ne gondolkozz azon, amit anyád tett, Kicsim.
-Nagyon nehéz.-súgtam elhaló hangon.
-Tudom, de túléljük, mint ahogy minden mást túléltünk az évek alatt. Majd néha nézz be öregapádhoz.-nevette el magát.
-Jönni fogunk.-pislogtam nagyokat.-Szeretlek apu.
-Én is, Gyönyörűm. Nagyon büszke vagyok rád, és kedvelem ezt a srácot, tudom, hogy minden rendben lesz veletek, boldoggá fog tenni téged. 
-Már most azzá tesz.-pislogtam ki a könnyeim.
-Látom.-simított végig a hajamon.-Faith, ne hagyd őt kicsúszni a kezeid közül, és ne félj a szerelemtől, veletek nem fog az történni, ami velünk. Ti mások vagyok, nem is hasonlítotok ránk.
Aprót biccentettem, jól esett azt hallani apa szájából, magam sem voltam teljesen biztos benne, hogy talán mi nem fogunk erre a sorsra jutni, de így könnyebben elhittem. Előhúzta a pénztárcáját, a kezemet ráhelyeztem és próbáltam visszanyomni a zsebébe, de kivett egy vastag bankjegyköteget és a nadrágom zsebébe nyomta.
-Apa...
-Csak fogadd el, és ha bármire szükségetek van, fordulj nyugodtan hozzám. 
-Köszönöm.-tátogtam.-Biztos nem akarod, hogy veled maradjak?
-Menj.-mosolygott, és homlokon csókolt.-Én jól leszek, és amúgy sincs jogom ahhoz, hogy akadályozzalak a boldogságodban, akkor nem lennék jó apa.
Nagyokat pislogva néztem rá, végigsimított a hajamon. A pénzt a nadrágomból a pénztárcámba tettem és még egyszer megköszöntem, Niall felsegítette rám a kabátom, kezet fogott apával, majd kézen fogva léptünk ki az ajtón.
A hazaúton nem nagyon szóltunk egymáshoz, mindketten a gondolatainkba mélyedtünk, az autót lepakolta a garázsban és kézen fogva léptünk be az ajtón. Az otthon szó új értelmet nyert számomra, a kapcsolatunk komolyra fordulása óta úgy gondoltam, az otthonom ott van, ahol ő, de ez most kissé megváltozott. Lassan letette a táskám, amit eddig cipelt, majd mindkét karját a derekam köré fonta és homlokát az enyémnek döntötte. Felemeltem a fejem és a szemébe néztem, száját mosolyra húzta és gyengéden végigsimított a derekamon.
-Ami ebben a házban az enyém, az a tiéd is.-súgta.-a torkom egy pillanatra elszorult, hiszen én semmit sem adtam ebbe bele, csak jöttem, de legalább nem hívatlanul.-Boldog vagy, Angyalom?-fürkészte az arcom.
-Igen.-válaszoltam remegő hangon.-Én csak...
-Nem így akartad ezt.-fejezte be helyettem.-Én sem, de idővel majd minden rendbe jön, én pedig nem fogom hagyni, hogy szomorú legyél.
Elmosolyodtam, közelebb húzódtam hozzá, egyik kezét a tarkómra tette és gyengéden megcsókolt, úgy, mint egy pillangó. Ajkai alig értek az enyémhez, szinte csak súrolták a szám, közelebb léptem hozzá, ajkaink végre normálisan egymáshoz simultak, egy sóhajtással kifújtam mindent, elengedtem azt a múltam, amiben a szüleim minden nap veszekedtek. Végre a saját életemet élhettem, melyben minden éjjel körém fonódtak a karjai és arcát a hajamba temette. Így utólag már tudom, ez volt az a pillanat, amikor végre teljesen felnőttem és már nem csak sodródtam az árral, hanem én magam kezdtem irányítani az életem.
Mindenféleképpen munkát akartam találni, habár ezen nemegyszer vitatkozni kezdtünk Niall-vel. Amikor azt mondtam neki, nem akarok rajta élősködni, láttam rajta, ezzel mennyire felhúztam. Míg én iskolában voltam, ő dolgozott a srácokkal, ha pedig ez nem így volt, összegyűltek valamelyikőjüknél és hülyültek. Az életünk attól, hogy összeköltöztünk még nem fordult fel. Ők ugyanúgy sok időt töltöttek egymással, és én sokat voltam Rebeca-val, délutánonként tanultam és hétvégente mindannyian együtt voltunk. Meggyőződése volt, hogy az amúgy is sűrű napjaimba nem férne bele, hogy dolgozzak is, mert azzal túlterhelném magam, viszont gyűlöltem azt a tudatot, hogy én csak ott vagyok nála, nálunk. Luxus körülmények között éltem úgy, hogy nem tettem érte semmit azon kívül, hogy apa pénzéből néha elmentem bevásárolni, természetesen csak akkor, ha Niall nem volt velem.
-Ne törd ilyesmiken az eszed.-rázta a fejét.-Ez mind hülyeség, Faith, igenis tettél és teszel érte. Szeretsz, miattad van itthon rend és tisztaság, miattad eszek rendesen és nem élek gyors kajákon.
-Ez hülyeség.-néztem a szemébe.-Ki bútorozta be ezt a házat?
-Úgy vettem.
-De TE vetted, és nem mi vettük, Niall.
-Amikor megvettem még nem ismertük egymást.-forgatta ki a szavaim.
-Jézusom.-huppantam le az ágy szélére.-Te ezt nem érted.
-De.-ült le mellém, és lefejtette ujjaim az arcomról.-Nagyon is, viszont én azt szeretném, ha nem törnéd magad ezen. Faith, tagadni sem tudnám, tele vagyok pénzzel, nem tudok ennyivel mit kezdeni, sokkal rosszabbra is költhetném, mint arra, hogy legyen egy szép házunk és bármit megvegyek neked. Nézz rám.-nyúlt az állam alá, és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek.-Sem neked, sem nekem nem kellene dolgoznia ahhoz, hogy életünk végéig, sőt, az unokáink élete végéig mindent be tudjon fizetni és bármit megvehessen magának. 
-Én ezt értem.-makacsul kiálltam a saját igazam mellett.-De én ebbe nem adtam bele semmit.
-Faith.-húzta el a nevem.-Angyalom, csak 17 éves vagy, a dolgod az, hogy befejezd a középiskolát és azután főiskolára menj. Hamarosan kezdődik a turné...
-Erről most nem szeretnék beszélni.-vettem nagy levegőt. Igazából utáltam már a gondolatát is annak, hogy hónapokig alig fogunk találkozni, így pedig főleg nem tudtam, mi lesz. Talán akkor majd apánál leszek, és az lesz a feladatom, hogy túléljem azokat a hónapokat Niall nélkül. Muszáj lesz munkát találnom, el kell majd foglalnom magam valamivel és akkor még pénzt is gyűjthetnék össze. De mégis mi lesz velem nélküle? Ujjaim a hajamba vándoroltak, beletúrtam és kisöpörtem a tincseim az arcomból.
-Hé.-húzódott közelebb, az arcomhoz hajolt és elhúzta a kezeim a hajamtól.
Ha belegondoltam, tulajdonképpen már 1 hónap sem volt hátra a turnéig, a megvilágosodás úgy ért, mint egy hatalmas pofon az élettől. A fejemet a vállának döntöttem, átölelt és arcát a nyakamba fúrta.
-Sejtettem, hogy hamarosan beszélnünk kell majd erről.-szuszogott.-Figyelj... annyira nem lesz vészes, mint amilyennek hiszed. Az első néhány koncert itt lesz Londonban vagy a közelben, és el ne hidd, hogy beleegyezünk abba, hogy szállodákban aludjunk. Míg Anglián belül leszünk minden nap haza fogok jönni hozzád, és te ott leszel a koncertjeinken. Az Európai turné annyira nem gáz, gyakran fogunk hazajönni és lesznek időszakok, amikor hazajövünk 2-3 napra. Az Amerikai turné nyáron lesz, ha akarod, jöhetsz velünk, szerintem a csajok többsége jönni fog. Az utolsó 2 hónapot meg már kibírjuk, te elkezded a főiskolát, el fog repülni az az idő és minden nap beszélni fogunk, tudom, hogy nehéz lesz, de túléljük.
Tágra nyílt szemekkel néztem rá, arra gondoltam, ha én ezt túlélem, akkor valami díjat kellene majd kapnom. Az Amerikai turné tetszett, az Európai elment, bár az már nagyon nem volt jó, hogy 2-3 napig lehetünk majd együtt mondjuk havonta egyszer, az utolsó fele pedig már egyáltalán nem tetszett.
-Akkor is, 9 hónap nélküled...
-Nem lesz könnyű.-hümmögött.-Ne szomorkodj, még van időnk addig.-bújt közelebb, és belepuszilt a nyakamba.
1 hónap történései leperegtek a szemem előtt, minden este, minden csók, ölelés és nevetés. Egyszer megpróbáltam vacsorát csinálni, nem volt itthon, addigra már a nyitókoncertet próbálták, minden este fáradtan esett haza, de sosem volt hozzám egyetlen ingerült szava sem, csak mosolygott, összebújtunk a kanapén és a fáradtsága ellenére későn feküdtünk le. Filmeket néztünk, beszélgettünk, gyakran került szóba az X-Factor és az előző turné, egyszer csináltunk egy twitcamot. Néha elaludtunk a kanapén, de reggel mindig az ágyunkban ébredtem, kb ugyanakkor keltünk, én iskolába mentem, ő indult az aznapi próbákra és interjúkra. Minden reggel lehúztam az aznapi napot a naptárunkban és egy kicsit eltöprengtem azon, mit fogok csinálni nélküle, próbált megvigasztalni, elvitt a sulihoz, a kocsiban csókkal búcsúztunk, legközelebb már csak este találkoztunk. Túl gyorsan teltek el ezek a napok, amikor én hamarabb hazaértem meglátogattam apát, egyszer felvettem anyának a telefont és mindent rázúdítottam, kiabáltam vele, aztán persze kiakadtam és Niall-nek kellett "összekaparnia." Apa beadta a válópert. Az utcán egyszer szembe jött velünk anya új "barátja" a szerencséje az volt, hogy Niall szorosan fogta a kezem és a vállaimat átölelve noszogatott el onnan. Minden ilyen alkalom után neki kiskanállal kellett újra összeraknia engem, én pedig önkéntelenül kezdtem őt beengedni teljesen az életembe. Ezelőtt is bíztam benne, de ebben a helyzetben ez megnövekedett, hiszen mellettem állt, támogatott és egyszer sem bántott meg, amikor kiborultam. Egyre közelebb engedtem őt magamhoz minden szempontból.
Aztán elkezdődött a turné, ott voltam az első koncerteken, de végül eljött az a nap, amikor el kellett engednem őt, ez pedig sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint hittük. A bőröndje minden nap egyre jobban megtelt a dolgaival, aznap pedig beledobálta az utolsó ruhadarabokat és egy bekeretezett fényképet kettőnkről, felhúzott lábakkal ültem az ágyon és csendben figyeltem, amint beletette a hatalmas bőröndbe a laptopját, majd sóhajtva behúzta a cipzárt. Úgy döntöttem, nem fogom megnehezíteni a dolgát, hiszen ő azért fog elmenni, hogy élje az életét, az álmát, nem lennék jó barátnő ha nem támogatnám ebben. Így hát felemeltem a fejem és rámosolyogtam, egyikünk mosolya sem volt őszinte.
Leült mellém az ágyra, közelebb kúsztam hozzá és beférkőztem az ölébe, ujjai gyengéden simogatták a derekam és arcát elrejtette a nyakamban.
-Már nem akarok menni.-súgta.
-Dehogynem.-simítottam végig a haján.-Jó lesz, jól fogod érezni magad.
-Bárcsak velem jöhetnél.-fejét felemelte, kék szemei furcsán csillogtak, végigsimított a hajamon, homlokomat az övének döntöttem és próbáltam mosolyogni.-Félek, nem akarlak itt hagyni.
-Nem hagysz itt.-próbáltam vigasztalni.
-Mi van, ha nem leszek itt, amikor szükséged lesz rám? 
-Majd túlélem, és itt leszel, tudom, hogy megpróbálsz majd velem lenni, de akármi is történik, ne hagyd ott a srácokat. 
Még nem tudtam, hogy ezt a turnét nem fogja végigcsinálni, nem így terveztük...
-Nagyon fogsz hiányozni.-súgta.
-Te is nekem, Niall.
Nem sok hiányzott, hogy elsírjam magam, de még nem sírhattam. Dudáltak a ház előtt, a teste megfeszült körülöttem és jobban bújt hozzám, láttam a turnébuszt a házunk előtt és arra gondoltam, ha ilyenben utaznak nem lesz annyira rossz ez a turné. Majd felvidítják egymást a rosszabb napokon, és nagyon jól fogják érezni magukat a koncerteken. 
Egyik kezében a bőröndjét cipelte, másikkal az enyémet szorongatta. Korábban én már elbúcsúztam a fiúktól, és az sem volt könnyebb, mint ez. Nem akartam kikísérni őt a buszhoz, mindketten úgy gondoltuk, jobb lesz ha bent elbúcsúzunk egymástól.
Úgy álltunk egymással szemben, mint amikor először találkoztunk csak kettesben, az ajkamba haraptam és szorosan átöleltem, magamba szívtam az illatát, a szemeimet összeszorítottam és percekig csak álltunk. Utáltam búcsúzkodni, mindennél jobban utáltam, ráadásul nem is ment nekem, arra pedig nem készültem fel, hogy tőle búcsúzzak el.
-Nagyon szeretlek, Angyalom.-fogta kezei közé az arcom.
-Én is szeretlek.-pislogtam nagyokat.
-Amint tehetem hazajövök hozzád, megígérem.-súgta, és homlokát az enyémnek döntötte.
-Csak érezd jól magad, Niall.-fontam köré a karjaim. Éreztem, hogy aprót bólintott, arcát a nyakamba temette és mélyeket lélegzett.
-Nem tudtam, hogy ez ilyen nehéz lesz.
Oh, én tudtam, nagyon is, de még nem kezdtem el sírni. Nem dudáltak, nem sietették, azt reméltem, végül majd nem is kell mennie, elhalasztják a turnét mondjuk még 6 évre, hogy előtte befejezzem a főiskolát is...
Miután kilépett az ajtón az ablakhoz ugrottam, kezeim és a homlokom az üvegre nyomtam és lefelé görbülő ajkakkal figyeltem, ahogy Zayn kiugrott a buszból és segített neki feltenni a cuccait. A pillantásunk egy kis időre összeakadt, azt ígérte, vigyázni fognak az én szöszi barátomra.
Niall megfordult, kék szemei megtaláltak engem, majd nagy léptekben futva indult az ajtó felé, mire betörte azt, én már ott vártam rá. A karjaiba kapott és erősen szorított magához, ajkai megtalálták az enyém, a lábaim elemelkedtek a padlótól. Annyira vele akartam menni, és nem akartam elengedni. Önző voltam, abban a pillanatban csak magamra gondoltam és elfelejtkeztem arról, hogy ez mennyire fontos neki. 
-Menj.-súgtam az ajkai közé.
-Nem megy.-nézett a szemembe.
-De igen.-bólintottam.-Gyerünk, Niall, én nem megyek sehová, itt leszek, amikor hazajössz. 
Nagy levegőt vett, ujjai a hajába túrtak, másik kezével még mindig erősen fogta a kezem, a fogaimat csikorgatva húztam el tőle.
-Gyerünk, mielőtt belerúgok a csinos fenekedbe.-erőltettem mosolyt magamra.
-Mindig is tudtam, hogy tetszik neked.-vigyorodott el, de ez a mosoly nem pont olyan volt, mint szokott. A szemei nem mosolyogtak.
Az ajkamba haraptam, kezét az arcomra csúsztatta és újra megcsókolt, néhány másodperc múlva ajkaink gyengéden elváltak, ezzel együtt pedig elengedtük egymás kezét, megfordult és beszállt a buszba. Az ajtó becsukódott mögötte, a busz pedig elhajtott, én pedig leomlottam a lépcsőre és az arcomat a tenyerembe temettem, utat engedtem a könnyeimnek, nem bírtam tovább. Nyöszörögtem, a testem önkéntelenül húztam össze egészen kicsire és átölelve magam előre-hátra ringatóztam. Hüppögtem, szipogtam, míg végül a telefonom csörögni kezdett a zsebemben, Niall mosolygó arca villogott a képernyőn, muszáj volt felvennem. Az arcom kezdtem törölgetni, és próbáltam valami jókedv féleséget erőszakolni a hangomba.
-Szia.-szóltam bele, de már ennek a rövid szónak az elején elcsuklott a hangom.
-Tudtam, hogy sírni fogsz.
Halkan elnevettem magam és a kézfejemmel a szemem alatti fekete csíkokat törölgettem.
-Gyűlölöm, hogy nem szállhatok le és mehetek haza, hogy megvigasztaljalak. 
-Jól vagyok.-motyogtam.-Én csak... még nem voltunk túl sokat külön 3 napnál tovább, most hónapokig nem foglak látni. Nem tudom, hogy mi lesz velem, mit fogok csinálni, képzeld el, hogy zombiként lézengek a házban és a nevedet ismételgetem, rémisztő.
-Feltűnően csinos zombim van.-nevetett.
-Önző vagyok.-haraptam az ajkamba.-Mindig csak arra gondolok, hogy velem mi lesz, közben pedig boldognak kellene lennem, mert épp most mentél el turnézni, azt csinálod, amit szeretsz, én meg itt sírok.-a hangom ismét elcsuklott.-Nem vagyok jó barátnő.
-Állj! Ezt vond vissza, Faith! Nem tudod, mekkora hülyeséget mondtál most. Tökéletes vagy, nálad jobbat nem kívánhatnék, Kicsim, ne légy buta. Most legszívesebben én is hazamennék, nincs kedvem turnézni, de nem hagyhatom cserben a fiúkat és a rajongókat. Még ha nem is én vagyok a kedvencük, és nem én vagyok a leghelyesebb...
-Idióta.-sziszegtem.-Na, ki mond hülyeségeket, Niall?
Nevetni kezdett, ezúttal ez az igazi nevetése volt és hallottam, hogy a háttérben valaki éles hangon ráüvöltött, majd többen is nevetni kezdtek. A könnyeim elapadtak és két kézzel szorítottam a fülemhez a telefonom. Ez a hang, ezért bármire képes lettem volna.
-Sajnálom.-pihegett.
-Semmi baj.-mosolyogtam, a hangom "csöpögős" lett.
Ajtócsukódást hallottam, majd a külső hangok megszűntek.
-Nem vagy önző, Angyalom. Ez nekem is nagyon nehéz, hidd el, ha megtehettük volna, nem hagylak ott az ajtóban, de suliba kell járnod, hamarosan érettségizel...
-Látod? Te nem vagy olyan önző, mint én.
-Sokkal önzőbb vagyok.-szinte láttam magam előtt, ahogy az ajkát rágcsálta.-Nagyon hiányzol már most, és bele sem merek gondolni, mi lesz, ha nem velem fogsz elaludni ma este.
-Te legalább bemászhatsz valamelyik fiú mellé.
-Biztos nagyon örülnének neki.-nevetett, halkan kuncogni kezdtem.-Talán jobb lenne neked is, ha az apukáddal lennél, vagy Rebeca-val, hamarabb eltelne az az idő, amíg nem találkozunk.
-Lehet.-rágtam az alsó ajkam.
-Ne harapdáld a szád!-elképesztő volt, még úgy is tudta mit csinálok, hogy nem volt ott. Nem szerette, mikor ezt csináltam.
-Jó.-motyogtam.
-Utálom, amikor szomorú vagy.-sóhajtott.
-Jobban leszek.-erőltettem mosolyt az arcomra, habár nem láthatta.-Csak kell egy kis idő, amíg felfogom, hogy nem leszel velem minden nap.-húztam el a szám.
-Veled leszek.-mondta.
-Tudod, hogy értettem.-csavargattam az ujjam körül a hajam.
Halkan hümmögött, felálltam a lépcsőről, csak most kezdtem megérezni, hogy tulajdonképpen mennyire hideg is van itt kint. Bementem a házba és felmásztam a kanapéra, magamra húztam az egyik vajszínű pokrócot, és belefúrtam az arcom. Mindig ezzel takaróztunk be, amikor elfoglaltuk a kanapét, ennek köszönhetően pedig eléggé beszívta a kettőnk illatát. Az én gyümölcsös parfümöm keveredett az ő férfias illatával.
-Minden rendben lesz.-próbált nyugtatni, hangja szinte simogatta a fülem. 
-Igen, tudom.-motyogtam. Soha nem telefonáltunk még ennyi ideig, és zavart, hogy nem láttam az arcát. A hátamra fordultam és a plafont bámultam, igazából úgy feküdni a kanapén is elég rossz volt, hogy nem simogatta a kezem vagy a hajam, és nem éreztem a leheletét a nyakamon. Már most kínzott a hiánya.
-Faith, most le kell tennem, Paul itt van a szokásos beszédével.-sóhajtott.-Később visszahívlak.
-Rendben.-mondtam rekedten.-Szeretlek, Niall.
-Én is téged.
Letettük, még perceken át szorongattam a fülemhez a telefonom, majd amikor a kezem fájni kezdett leeresztettem és hagytam, hogy a szőnyegre csússzon. Nélküle olyan üres volt az a hatalmas ház, szinte élettelen. De a dolgai mindenhol ott hevertek, és a ház minden pontján volt valami rólunk, ez bizonyította, hogy vissza fog jönni. Befelé fordultam, a pokrócot a nyakamig húztam és összegömbölyödtem, számba vettem, hogy talán átaludhatnám azt az időt, amíg nincs itt. De heteket átaludni lehetetlen egy ember számára.
-Faith!-hallottam egy hangot, mely kísértetiesen hasonlított a barátnőméhez. Mielőtt megfordulhattam volna, egy könnyű test huppant le rám és beletérdelt az oldalamba, nyögve nyújtottam ki a kezeim.-Elég ebből, Faith!
Istenem, hányszor mondta ezt nekem...
Minden alkalommal, amikor Niall elment én egy kicsit magamba fordultam, ő pedig mindig ezt mondta. "Fejezd be, Faith, Elég ebből, Faith" ő sosem borult ki, bár tudtam, ő is kegyetlenül szenvedett a hiánytól, amit Liam távolléte okozott neki, de ő képes volt felemelt fejjel élni tovább az életét, én nem. Engem mindig ki kellett rángatni reggelente az ágyból, hogy suliba menjek és tegyem a dolgaim, ő pedig mindig azt mondta, nem sírhat amiatt, mert a barátja boldog. Próbáltam ezt észben tartani és nem sajnálni magam, bár abban az időben, amikor Niall nem volt velem, a könyvünk üresen maradt.