12.rész Let it snow

Sziasztok! :)
Ez eddig a kedvenc részem, itt tényleg nem sokat szerencsétlenkedtem, igazán remélem, hogy most már kezdek majd belejönni ennek a történetnek az írásába is, és nem lesznek nehézségeim, továbbá nektek sem okozok csalódást. :)
Jó hétvégét!

Nessa.

U.i: Nem, nem felejtettem el... Boldog Születésnapot előre is, Hazza! <3 

Szitált a hó.
Azt hittem, eddig egyszer sem jött ilyen hamar a tél, mint most. December 13.
Kesztyűbe bújtatott ujjaink egymásba fonódtak, a csizmám talpa alatt ropogott a hó, miközben hangtalanul, egymáshoz bújva lépdeltünk előre. Már sötét volt, csupán a lámpák világították meg a környéket, azt hiszem, egy befagyott pocsolyára léphettem, mert a lábaim az egyik pillanatban még biztosan tartottak, a következőben pedig már nekivágódtam Niall mellkasának. Meglepődött, de elkapott és néhány pillanatig erősen tartott magához, mielőtt segített volna, hogy visszanyerjem az egyensúlyom. Csak azután nevette el magát, hogy lecsúszott a pocsolyáról és újra a biztos, havas talajon álltunk mindketten.
Közelebb hajolt hozzám, a sapkám kicsit eligazította a fejemen és félretűrt egy összefagyott tincset a kipirult arcomból. A karjaim a nyaka köré fontam és mosolyogva néztem rá, az egyik kezem kicsit feljebb csúsztattam a tarkóján, és meghúztam a sapkáját. Alsó ajkát kissé lebiggyesztette és visszahúzta a fülére a sapkát, a karjaiba férkőztem és puszit nyomtam hideg arcára. Orrát mosolyogva érintette az enyémhez, abban a pillanatban úgy éreztem, az idők végezetéig tudnék vele így állni, az egyre sűrűbb hóesésben, London egyik parkjának közepén. Az ölelésünk kissé szorosabb lett, fejemet a vállára hajtottam és egy pillanatra becsuktam a szemeim, csak arra tudtam gondolni, hogy örökké ezt akarom. Azt hiszem, akkor kezdtem el igazán vágyni arra, amire ő is, és elhittem azt, hogy talán lehetséges örökké együtt lenni. Tudtam, hogy ez nagy szó és hogy még túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy ilyesmiben gondolkozzunk, de kétség kívül szerettem Niall-t, és abban a percben nem akartam semmi mást, csak a tudatot, hogy mi igenis, örökké ott leszünk egymásnak, és boldogok leszünk. Akár itt, a hóesésben.
Kezei a hátamon pihentek, így, hogy csak álltunk egy helyben, a lábaim kissé megfagytak, de nem igazán érdekelt, volt egy tippem, hogy mitől olvadt volna ki az egész testem.
Kicsit elhúzódtam tőle, kék szemei bőszen csillogtak, miközben rám nézett és elmosolyodott.
-Hóangyal.-mondta halkan, és mutatóujjával végigsimított az arcomon. Szemei egy pillanatra elkerekedtek, majd elengedett és a zsebéhez kapott, az arcán nyugalom áradt szét, amikor kitapintott valamit. Összehúzott szemekkel figyeltem, nem, nem számítottam eljegyzési gyűrűre, sőt, igazából fogalmam sem volt, hogy mire készült. Csak álltam, fehér kesztyűs kezeim a zsebembe dugtam és behúztam a nyakam, hogy az ajkaim egy kissé eltakarja a sálam. A zsebéből előhalászott egy dobozkát, a szemeim elkerekedtek, és a szívem hevesebben kezdett dobogni, megkövülten álltam, és bámultam őt. De nem ereszkedett féltérdre előttem, semmi ilyesmi nem történt, csak közelebb lépett hozzám és a szemembe nézett.
-Eléggé évszakfüggő ajándék, de amikor megláttam te jutottál eszembe róla, nem hagyhattam ott. Csak arra kérlek, hogy fogadd el, és ne mondj semmit az áráról, meg ilyenek, tudod mire értem. 
Zavartan néztem a szemébe, fejét lehajtotta és kesztyűs ujjaival ügyetlenkedve felnyitotta a dobozkát, melyben egy pár fehérarany, hópehely alakú fülbevaló díszelgett. A lélegzetem elakadt egy pillanatra, majd rögtön az ugrott be, amire figyelmeztetett, hogy ne tegyem szóvá. Az, hogy mennyibe kerülhetett ez, de csendben maradtam, és csak döbbenten bámultam rá. Sosem kaptam még egyetlen fiútól sem ajándékot, a Valentin napokat kivéve, amikor valamiért mindig elkapott a suliban 1-1 srác, és a kezembe nyomott egy szívecskét szorongató plüsst, vagy egy doboz bonbont. A csokikat természetesen nem, de a plüssöket mindig leadtam kórházaknak vagy olyan alapítványoknak, akik elvitték ezeket rászoruló gyerekeknek. Nem láttam értelmét annak, hogy megtartsam őket, hiszen olyan fiúktól kaptam azokat, akiknek még a nevét sem tudtam.
-Niall...-nyögtem halkan.
-Angyalt nem találtam, pedig azt hiszem az lett volna a legmegfelelőbb ajándék neked. 
Megfogtam a szabad kezét, mondani akartam neki valamit de egyszerűen nem jött ki hang a számon, csak álltam megkövülten és bámultam a kezében tartott dobozra.
-Talán jobb lett volna, ha veszek valami szegecseset, de nekem erről jutottál eszembe.-pislogott le rá.-Reméltem, hogy tetszeni fog.
Egy könnycsepp szánkázott le az arcomon, az egyik kezemmel letöröltem, de követte egy másik, aztán még egy. A fejemet lehajtva bújtam a karjai közé, egy pillanatra kissé értetlenül fonta körém a karját, majd a szipogásomat hallva eltolt magától és hatalmas szemekkel fürkészte az arcom.
-Faith, te sírsz?
Elnevettem magam és megtöröltem a szemeim, egyik kezét az arcomra tette és felbillentette a fejem.
-Mi a baj?-kérdezte, félszemmel láttam, hogy a hüvelykujjával készült lecsukni a dobozka tetejét. Megállítottam, kivettem a kezéből a dobozt és a két kezemben fogva bámultam a fülbevalókat.
-Semmi.-mosolyogtam.
-Miért sírsz?-törölte meg hüvelykujjával a szemem.
A fejemet ráztam, majd levettem a fejemről a sapkám, a kezébe adtam a kis dobozt és kivettem a fülemből az apró, rózsaszín köveket, a helyére pedig betettem a hópelyheket. 
Félretűrte a hajam, hogy ő is megnézhesse, majd az arcomhoz hajolt és puszit nyomott rá.
-Szóval akkor tetszik?-kérdezte óvatosan.
-Persze, hogy tetszik! Csodálatos.
Mosolyogva férkőztem a karjai közé, a sapkám a fejemre húzta és eligazgatta a tincseim.
-Köszönöm, Niall.-súgtam a fülébe.
Kicsit elhúzódott, homlokát az enyémnek döntötte és a szemembe nézett, kesztyűs kezeit az arcomra tette és elmosolyodott.
-Nagyon szeretlek.
Nem szerettem azt mondani, hogy "én is téged" de most nem tudtam mást kinyögni. Niall több dolgával is elérte, hogy ne nagyon tudjak bármit is mondani. Mindkét karját körém fonta, míg én átöleltem a nyakát és kissé előre billenve nyújtózkodtam felé. Gyengéden megcsókolt, a testem elárasztotta a melegség és már nem érzékeltem sem a hideget, sem a ránk hulló hópelyheket, és a hideg szelet sem. Csak ő volt, és a meleg ajkai, meg persze én, aki azt sem tudtam, hogyan telhetnék be vele.
-Nagy gond lenne, ha a szüleid hanyagolnának téged ma este?-kérdezte óvatosan. Mielőtt bárkinek is beindulna a fantáziája, ezt a mondatot egyáltalán nem úgy értette, valószínűleg ő volt a legtürelmesebb fiú az egész világon, mert soha, egyetlen szavával sem célzott arra, hogy le kellene feküdnöm vele. Persze, ő is férfi volt, ha hiányos öltözetben látott legeltette rajtam a szemét, és néha hümmögött, ha félreérthető megjegyzést tett valamelyikünk, de egyszer sem siettetett vagy próbált rábeszélni olyanra, amit egyelőre nem akartam. Tudta rólam, amit tudnia kellett, és becsületben tartotta. Többek között ezt is nagyon szerettem benne.
-Nem.-mosolyogtam rá, és letöröltem az arcáról egy ráhulló apró hópelyhet. 
-Akkor lenne kedvem nálam aludni? Nincs kedvem ahhoz, hogy elengedjelek.
-Nem is tudom.-hümmögtem.
Kérlelően, kiskutyaszemekkel nézett rám, majd elnevettem magam és újabb gyengéd csókot leheltem a szájára.
-Miért?
-Ezt most komolyan kérdezed?-húzta fel a szemöldökét.
-Merjek kettesben maradni veled, miután adtál nekem egy ilyen ajándékot?
-Faith.-tátogott sértetten.-Nem foglak megerőszakolni!
A hangja valóban sértett és kissé felháborodott volt, kezemet a szája elé tettem és nevetve néztem körbe, reméltem, hogy senki nem hallotta ezt a mondatot.
-Csak viccelek.-nevettem.
-Őrült nőszemély.-húzta össze a szemöldökét.
-Szeretlek.-mosolyogtam.
Tekintete ellágyult és a fejét rázva elnevette magát. Békítő puszit nyomtam a szájára, felsóhajtott és végigsimított az arcomon.
-Hívok egy taxit.-mondta.
-Szívesen sétálok veled odáig.
-Megfagysz, Angyalom. Nagyon hideg van, épp eleget ácsorogtunk már itt, még a végén beteg leszel.
-Majd te meggyógyítasz.-rebegtettem a szempilláim.
-Hogyne, csóktilalmat rendelsz el!-kuncogni kezdtem, átölelte a derekam és az oldalához húzott.-Meggyógyítanálak, de nem bírnám betartani, sőt, mindenért egy csókot kérnék.
-Nem kapnád meg, mert nem akarnám, hogy te is beteg legyél.
-Tudom.-dünnyögött.-Pont ezért meg sem kíséreljük azt, hogy annyit gyalogolunk ebben az időben. Hívd fel a szüleid, addig hívok egy taxit.
Szót fogadtam neki, két lépést eltávolodtunk egymástól, magyaráztam egy sort anyának arról, hogy Niall-nél alszom, megpróbált előhozakodni ismét azzal a bizonyos kínos témával, de gyorsan leráztam. Pont egyszerre tettük le és fordultunk egymás felé, gyorsan átszeltük azt a két lépés távolságot.
-Elengedtek?-kérdezte.
-El.-bólintottam.-Jön a taxi?
-Jön.-vigyorgott.-Gyere ide.-tárta ki a karjait, az arcom belefúrtam a kabátjába, egymást melegítettük, amíg be nem gördült az autó elénk. 
Az arcom sajogva kezdett kiolvadni a fűtött autóban, Niall ragaszkodott hozzá, hogy először én üljek be, a sofőr az udvarias köszönésem után összehúzott szemekkel pillantgatott hátra, majd a tekintetét elvette rólam, amikor Niall beült mellém. Gondolom nem tetszett neki, hogy a kocsijában fogunk felolvadni, de nem tett megjegyzéseket. 
Mire teljesen felolvadtam megérkeztünk Niall lakásához, újra kilépni a hidegbe nem volt épp túl kellemes, de csak pár lépés választott el minket a meleg lakástól. Szinte beestünk az ajtón, levettük a havas, vizes ruháinkat, bent nem volt hideg, kellemesen meleg volt. A konyhába mentünk, összeügyetlenkedtünk két bögre forrócsokit, és a kezünkben szorongatva a meleg bögréket meg egy csomag pillecukrot, befészkeltük magunkat a kanapéra. Lábaim az ölébe húzta, miközben a fejemet a vállára hajtottam és elégedetten belekortyoltam a forró, krémes csokiba. 
-Sosem volt még alkalmam ilyesmire.-mondta halkan, és végigsimított a vádlimon. Gyakran ültünk így, kényelmes volt, és mindig tökéletesen éreztem az illatát, neki meg csak oldalra kellett fordítani a fejét, hogy megcsókoljon.
-Hogy érted?-kérdeztem, és az egyik kezemmel a haját kezdtem piszkálni.
-Hát... Szakadó hóesésben ajándékot adni egy Ajándéknak, megcsókolni, ölelkezni vele, aztán hazajönni és együtt forrócsokizni.
-Megnyugtat, ha azt mondom, velem is elsőnek történnek ilyesmik?-kuncogtam.
-Határozottan.-mosolygott.
-Újabban már Ajándéknak hívsz?
-Olyan beceneveket adok neked, amik eszembe jutnak, amikor rád nézek. Olyan vagy, mint egy angyal, egy ajándék vagy számomra, nyáron, amikor a napba hunyorogsz egy tündérre hasonlítasz. Aztán amikor reggel álmosan pislogsz rám, hívhatnálak Álommanónak is, vagy Szundinak.-nevetett.
-Ennyi erővel én elnevezlek Csirkének.
-Ez sértő volt.-húzta fel az orrát.-Holly.
-Micsoda?
-Holly. Ez lesz a megfelelő név a jövőben születendő kislányunknak!
-Mi van?-nevettem.-Niall...
-Holly.-ízlelgette, majd szinte felborított, amikor eldöntött a kanapén.
A bögrét még időben az asztalra tettem, megakadályozva ezzel azt, hogy leforrázzam magam. Értetlenül néztem rá, felnevettem, amikor fölém hajolt és egyik kezét a hasamra tette.
-Niall, fogalmam sincs, hogyan kerülhetne oda egy kisbaba.
-Holly.-pillantott rám összehúzott szemekkel.-Nyilvánvalóan lenyelted.
Ez volt az a mondat, aminél hangosan felnevettem, és percekig nem tudtam abbahagyni. A kezeimmel eltakartam az arcom, a komoly képpel való fürkészése egyáltalán nem segített. Ha nem ült volna lábaimon, valószínűleg leborultam volna a kanapéról.
-Holly Horan.-mosolygott.-Hosszú, barna hajjal, kék szemekkel, csinos ajkakkal... Faith!
-Niall!-kiáltottam.
-Gyereket akarok!
Ez a mondat valószínűleg nem sok 19 éves "a világ legismertebb fiúbandájának tagja" fiú szájából hangzott el.
-Rendben, majd pár év múlva.-nevettem.
-De Holly lesz a neve.
-Igen.-mosolyogtam.
-Ígérd meg!
-Niall...
-Bízz bennem.
-Jó.-sóhajtottam.-Beszélhetünk valami másról?
-Pillanat.-vigyorgott.-Majd lehajolt és a fejét a hasamhoz érintette.-Szia Hercegnő!
Ismét felnevettem, egyik kezem a tarkójára tettem és végigsimítottam rajta.
-Remélem hallasz engem, remélhetőleg én leszek az apukád. Csak azt akarom mondani, hogy már most nagyon szeretlek, és az anyukádat is elképesztően, elmondhatatlanul szeretem. Remélem ő is szeret engem még akkor is, amikor helyette fizetek a ruhaboltban.
Nevetve simítottam végig a haján, száját a lapos hasamhoz érintette, majd felegyenesedett.
-Megbeszélted a hasammal, amit akartál?
-Holly-val! És igen, szerinte gyönyörű vagy, és örül, hogy ilyen remek apuka jelölt előtt hasaltál el.
-Nagyon szellemes.-grimaszoltam.
A lábaimat felhúzva dőltem a vállának, átölelt, orrát az enyémhez érintette és mozgatni kezdte a fejét. Nevetve csúsztattam kezeim az arcára, sugárzó tekintettel nézett a szemembe, mielőtt lágyan megcsókolt volna. Ez a csók kicsit emlékeztetett az elsőre, gyengéd volt, óvatos és kissé talán játékos. Kezeim a tarkójára csúsztattam, ujjaival a derekam simogatta, a helyzet kezdett kényelmetlen lenni, elhúzódtam tőle. Bosszúsan hümmögve fejezte ki a nemtetszését. Kuncogva nyomtam puszit az arcára, hátradőltem és magammal húztam őt is, egy ideig meglepődve vizsgált, majd elmosolyodott és behúzódott mögém, az egyik karjával átölelt, hogy még véletlenül se csússzak le mellőle. Felé fordultam, fejemet a mellkasára döntöttem, lehajolt és újból megcsókolt, zoknis lábaink egymásba fonódtak, nem igazán szándékoztam többé felkelni erről a kanapéról. Adott egy puszit a számra, majd elhúzódott és a homlokát az enyémnek döntötte. Mutatóujjam az egyik gödröcskéjébe nyomtam, megpuszilta az orrom hegyét és nyújtózkodva próbált meg felülni.
-Menj, zuhanyozz le, addig csinálok valami vacsorát kettőnknek.
Jó ötletnek tűnt, tekintve, hogy már néhány órája nem ettem semmit, így beleegyeztem. 
-Van néhány ruha neked a szekrényemben.-mosolygott.-Tudod hol találod a törülközőket.-húzott fel, és csókot nyomott a számra. Kezét egy ideig pihentette a csípőmön, arrébb léptem tőle, éreztem magamon a pillantását és ezért szándékosan megpróbáltam szexisebben elvonulni, végül mégis elnevettem magam és felszaladtam a lépcsőn.
Lényegesen nyugodtabban és rutinosabban mozogtam Niall házában, mint néhány héttel ezelőtt, náluk, a 1D házban még nem, de itt már rezzenéstelenül járkáltam csak egy hosszú pólóban és fehérneműben, és Niall meztelen felsőtestétől sem jöttem zavarba.
Hosszasan időztem a forróvíz alatt, pedig próbáltam igyekezni. A gondolataim elkalandoztak, egy ideig csak álltam, és csak körülbelül 20 perc után kezdtem tisztálkodni. Niall szürke, régebbi, kissé kinyúlt pólójában, nedves hajjal csattogtam le a lépcsőn. Hangtalanul közlekedtem a házban, a konyha felé indultam, az ajtó nyitva volt, így gyorsan besurrantam és hátulról átöleltem a vízforralóval ügyetlenkedő barátom. Az arcomat a hátához nyomtam, nevetve fordult meg és gyengéden megcsókolt.
-Elloptad a pólómat.
-Kölcsönvettem.-pislogtam szendén.
-Neked amúgy is jobban áll.-mosolygott, és egy rakoncátlan, kissé nedves tincsem kedvesen a fülem mögé tűrte.
-Mit csináltál?-kérdeztem, és a karjai alatt leskelődtem.
-Melegszendvicset. Ennyiben kimerül az olyan ételek listája, amiket merek egyedül is elkészíteni.
Egy tálcára pakoltuk a szendvicseket és két bögre teát, majd visszakucorodtunk a kanapéra, vacsora közben kerestünk valami normális műsort a tévében, elég kevés sikerrel. A szemhéjaim kezdtek lecsukódni, és Niall is egyre lassabban evett, pedig ez elég nagy szó nála. Az arcomat a nyakba fúrtam, legyűrtem egy szendvicset, megittam a teát és azután a vállának dőlve pihentem.
-Fáradt vagy?-kérdezte halkan. Megmozdult, a tálcát az asztalra tette és kivette a kezemből a kiürült bögrét. Kikapcsolta a tévét, zavartan pislogva néztem fel.-Felviszlek.-mondta.
-Dehogy, felmegyek.-dörzsöltem meg a szemeim.
-Ne ellenkezz velem.-mosolygott, és óvatosan a térdeim alá nyúlt.
-Niall, komolyan, nem bírsz el.
-Ezt sértésnek vettem.-húzta fel az orrát.-Fejezd be a vitát, Faith, állva elalszol.-sóhajtva öleltem át a nyakát, eléggé meglepődtem, amikor mindenféle ingadozás nélkül, könnyed léptekkel vitt fel a lépcsőn.
Belökte a szobája ajtaját, majd óvatosan letett az ágyra, rám húzta a takarót és gyengéd puszit nyomott a homlokomra.
-Lezuhanyzom.-motyogta, és végigsimított.-Aludj csak, Angyalom.
Hümmögve bólintottam, a takaró mögül leskelődve figyeltem, ahogy kibújt a nadrágjából, a tekintetem végigjártattam rajta, észrevettem, hogy az arcom kissé kipirult, a szám pedig mosolyra húzódott. Eltűnt a fürdőszobaajtó mögött. Próbáltam ébren maradni, habár a szemeim egyre nehezebbek lettek és hívogató volt, hogy a fejemet a párnába ejtsem. Nagyokat pislogtam, de már csak azért is ébren maradtam, hogy majd a karjaiban alhassak el. Nincs annál jobb. 
Miután elhalt a vízcsobogás néhány perc múlva kinyílt az ajtó és gőzfelhőt húzva maga után kilépett. A haja borzas volt és nedves, mosolyognom kellett rajta, az ágyra hasalt és bemászott mellém, megfordultam és bebújtam a karjai közé. Puszit nyomott az arcomra és feljebb húzta a takarót, egy ideig az arcát figyeltem, szemeit lehunyta és az arcát belefúrta a hajamba. Percekig szuszogott, majd az egyik karja a derekam köré fonódott, és közelebb húzott magához. Az ajkaink összeértek egy pillanatra, majd kissé elhúzódott és az arcát félig belefúrta a párnájába, miközben én az oldalamra fordultam és csendben vizsgáltam őt.
-Édes vagy, amikor alszol.-simítottam végig az arcán.
-Én mindig éhes vagyok.-motyogta rekedten.

11.rész You don't know you're beautiful

Sziasztok! :)
Végre péntek! A múlthét után sok biztató üzenetet kaptam, nagyon köszönöm nektek ezeket, kezdem összeszedni magam és igazán igyekszem, hogy ne forduljak ki teljesen önmagamból, és legyek búskomor. Ha nem jön közbe megint valami rossz, akkor rendben leszek némi pihenés és egyedüllét után. Itt az ideje, hogy egy kicsit csak magammal foglalkozzak, azzal, hogy mi a jó nekem, és ne hagyjam, hogy mások kedvük szerint rángassanak. 
Azt hiszem, hétvégén belefogok egy prológus írásba a következő blogomhoz. :))
Remélem tetszeni fog ez a rész! 

Nessa. xx

Gondolkoztál már azon, mi fog történni veled azután, hogy meghalsz? Vajon van élet azután, hogy feladsz mindent, legyél akár egészen pici, tinédzser, középkorú, vagy öreg, aki megélt egy csodálatos, hosszú, boldog életet? Lesz majd, aki vár odaát? Aki tovább viszi az utadat, vagy visszadob egy másik, új életbe, ahol mindent elölről kezdhetsz? A régi hibáidat lehet, hogy majd nem teszed meg, de követsz el újakat, érnek majd új fájdalmak és átélsz csodálatos dolgokat. Talán majd ismét találsz valakit, aki elfogad mindennel együtt, talán a lelke ugyanaz lesz, mint akivel előző életedben csodás dolgokat éltetek meg, de ezt senki sem fogja tudni. Egyikőtök sem, talán majd érzitek, hogy ti mindig is összetartoztatok.

Én most kezdtem el gondolkozni ezen. Hogy mi lesz velem rövid időn belül, ki és mi vár majd a bizonytalanban, és az egyetlen dolog amire ismét rájöttem az az volt, hogy még mindig nem akartam elhagyni ezt az életet.

Igazából eléggé meglepett, hogy kizökkentem az emlékekből, egyre jobban utáltam ezt, nem akartam többet visszajönni a jelenbe úgy, hogy nem térhettem magamhoz teljesen. Nem kelhettem fel és sétálhattam ki a kórházból Niall kezét fogva, mert még arra is képtelen voltam, hogy kinyissam a szemem. 

Az egyik felem azt akarta, hogy minél hamarabb vége legyen ennek, a másik pedig azt, hogy itt maradjak, újra átéljem az életem számomra jelentős pillanatait. Így utólag már tudtam, hogy az akkor csak megtörtént, talán jelentéktelen események mennyire nem voltak azok. Mindben volt valami, amit szívesen éltem át újra. Egy szó, egy érintés, egy pillantás, egy illat, egy csók vagy ölelés, mely kicsit más volt, mint a többi, egy kicsit különlegesebb. Sosem tudtam volna ennyire pontosan felidézni mindent, és most sem tudtam, hogy ez miért van. Tudtam, de mégsem, tudtam, de megrémített, hogy miért történik ez. Tisztában voltam vele, hogy mindjárt meghalok, és akármennyire is kapaszkodtam az emlékeimbe, nem fejtettem ki elég erőt ahhoz, hogy kinyissam a szemeim és tegyek egy lépést a jövőm felé. Ki akartam nyitni a szemeim, azt akartam, hogy legyőzzek mindent, együtt legyőzzünk mindent és tovább éljük az életünket, de a szemhéjaim túl nehezek voltak.

Kabátban feküdni a falevelek között a fújó szélben és csípős hidegben igazán kellemes volt, és ezt nem cinikusan mondtam. Tényleg jó volt, hideg, de jó. A fejem Niall mellkasán pihent, kellett volna még ránk egy takaró, és azt hiszem gond nélkül elaludhattunk volna. Az arcomat az ég felé fordítottam és kinyújtóztattam elzsibbadt kezeim, azonnal felé nyújtotta a saját kezeit, a könyökömet megpihentettem a mellkasán és figyeltem, ahogy piszkálja az ujjaim. Másik kezével körbeölelte a derekam, szinte rajta feküdtem, mert meggyőződése volt, hogy a levelek nem védenek meg a felfázástól és feküdjek rajta nyugodtan.
-Gondolj a babára.-mondta, és kissé összehúzta a szemöldökét, miközben végigsimított a kabátom azon részét, ami a teljesen lapos hasam rejtette.
-Miről beszélsz?-nevettem, és az állam a mellkasára ejtettem.
-A kislányomról, gondolj rá, megfázol és még valami bajotok esik...
-Milyen kislányod, Niall?-simítottam végig az arcán. Annyira élethűen adta elő, hogy ha valaki ezt hallotta volna, és nem tudott volna rólunk semmit, gratulált volna a "babához".
-Hát Faith. A kislányom.
-Ha nekem kislányom lesz nem fogják Faith-nak hívni.-szaladt össze a szemöldököm.-Hülye név.
-Szerintem gyönyörű.-mosolygott.-Akkor lesz Nialella.
-Ez tényleg jobb.-nevettem fel.
-Inkább mássz feljebb.
-Üljek rád?
-Nyugodtan.-vigyorgott. A combjaimnál húzott feljebb, ha felemeltem a fejem pontosan a szemébe tudtam nézni, és nagyjából a szánk is egy vonalban volt.
-Megmagyaráznád, hogy ez mégis mikor történt?
-Hozta a gólya.-vonta meg a vállát ártatlanul.
-Jó tudni, hogy ilyen szorgalmas ez a gólya.-piszkáltam a haját.-Kissé beszédesebb is lehetne, és szólhatott volna nekem is.
-Te vagy az anya! Tudnod kellett volna!-mondta még mindig komolyan, és kissé durcásan, de közben a szája mosolyra húzódott.
-Részeg voltam.-hunyorogtam.-Nincs más magyarázat, leitattál.
-Tudod, hogy nem tennék olyat.-hajolt előre, és megpuszilta a szám.
-Amennyire aranyosan nézel ki, lehetsz annyira rossz fiú is.
-Eldugott tetkóim is vannak.-húzta fel a szemöldökét, majd beletúrt a hajába.-Ez meg csak paróka, igazából kékre festett punk frizurám van, és hamarosan megyek, szétlövetem a szám.
-Ne.-motyogtam, és megpusziltam.-Bármi mást, csak azt ne, ha igaz amit mondasz, a hajaddal már nem tehetünk semmit, de a szádat ne.
-Miért ne?-húzta fel a szemöldökét, és lebiggyesztette az alsó ajkát.-Mondj egy nyomós indokot.
-Mert zavarna ebben.-hajoltam hozzá. Szemöldökét flegmán felvonta, puszit nyomtam a szájára.-Nem győztél meg.
-Türelmesebbnek kellene lenned.-mondtam, és az orrom az övéhez érintettem.
-Nem érek rá egész nap.-jelentette ki, a tetteivel ellentmondott a hangjának, ugyanis a hajamat közben gyengéden a fülem mögé tűrte, alig érezhetően végigsimított az arcomon.
Az ajkaim lassan az övéire simítottam, kajánul vigyorgott, mielőtt visszacsókolt volna, összeszedtem a bátorságom és finoman ráharaptam az ajkára, kezei kissé szorultak körülöttem, halkan kuncogni kezdtem. Tetszett, hogy ezúttal ő próbálta felvenni a tempót, és nem én.
-Inkább a fülemet szúratom ki.-nevetett.
Halkan hümmögtem, puszit nyomtam az orrára és megböktem a fülét.
-Az utolsó pillanatban megijednél.
-A tetkóimmal akkor mi van?-nevetett.
-Kíváncsi vagyok én azokra a tetkókra.-kuncogtam.-Inkább maradj ilyen, bár kíváncsi vagyok milyen lennél úgy, amilyennek mondtad magad.
-Feltűnő.-mosolygott.
-Jó ez így.-pusziltam meg.-Nehezen képzellek el kitetoválva, az valahogy nem illik hozzád.
-Miért, Harry-hez illik? Lassan már csak a seggén nincsenek pillangók, meg hajók, hülye bölcsességek...
-Niall.-kuncogtam.-Még neked is lehet.
-Az egyetlen dolog amit hajlandó lennék magamra varratni, az a neved.-nézett a szemembe.
-Az butaság lenne.
-Miért nem hiszel benne, hogy talán örökké együtt leszünk?-kérdezte őszintén.
-Az örökké nagy szó, Niall.
-Tudom.
-Hány barátnőd volt már eddig?
-Te vagy a harmadik...
-Náluk is ezt érezted, nem?
-Kicsi voltam, ez most más. Minimális szinten érettebben gondolkozom, mint 13 évesen. Azóta sok minden megváltozott, és én is megváltoztam, megtanultam, hogy a lehetetlenért is lehet tenni valamit, és talán valóra válik. Az élő példán fekszel.
Nem nagyon tudtam mit mondani, korai volt ez még nekem. Végigsimított a hajamon és puszit nyomott a fejem búbjára. Nem arról volt szó, hogy nem hittem ebben, hanem nem mertem hinni benne, nem voltam olyan lány, aki 1 hét után már az esküvőt tervezgette. 5 hónap után sem tervezgettem az esküvőnket, a legnagyobb gondom az volt épp, hogy eldöntsem, melyik főiskolára szeretnék menni. Egyszerűen csak nem voltam az a hercegnő-típusú lány, megkaptam a szőke hercegem, és boldog voltam vele, de nem vártam el tőle semmit és nem voltam biztos benne, hogy majd feleségül vesz és csodás kis birodalmunk lesz tele aranyos gyerekekkel. A mának akartam élni, és nem a bizonytalan jövőnek.
-Néha nem értelek.-nevetett halkan.
-Az "akik néha nem értik Faith-ot" társaság tagjai szívesen várnak odabent, a társaság elnöke anya és apa.
-Visszautasítom az ajánlatot.-mosolygott.
Rámosolyogtam, feltápászkodtam a mellkasáról és csak hogy elégedett legyen magam alá húztam a lábaim. Nem különösebben érdekelt, ha a nadrágom piszkos lesz, a kezeimmel belemarkoltam a sárguló falevelekbe, valami elképesztően szép volt az udvaruk ősszel. Én kifejezetten örültem neki, hogy lusták voltak összegereblyézni a leveleket, rajtunk kívül mindenki szeretett a barátnőjével belefeküdni valamelyik kupacba és csak pihenni.
Az ősz volt a kedvenc évszakom, szerettem a színeit, ősszel számomra érdekesebb volt sétálgatni egy parkban, mint nyáron. Az összes évszakot szerettem, és most különösen vártam a többit, kíváncsi voltam, hogyan éljük meg majd a telet és a tavaszt együtt, hogyan indulunk neki az új nyárnak, ha ez egyáltalán bekövetkezik. Nagyon reméltem, hogy bekövetkezik, de a lehetőségek közé soroltam azt is, hogy esetleg nem. Talán ismét a szüleim miatt, féltem az elhatározástól és attól, hogy valamikor egyik napról a másikra megromlik a kapcsolatunk. A szüleim sem utálták mindig egymást, anya gyakran nosztalgiázott régi fényképeket nézve, amikor kislány voltam megkerestem a fényképalbumot, amit az egyik szekrény mélyében rejtegetett. Olyan kifakult képek voltak benne, amiket én is szerettem volna készíteni, nem tudtam, hogy már akkor is voltak-e problémáik, de boldognak tűntek. 
-Min gondolkozol?-kérdezte, és ő is felült. Kezeit a derekamra tette és az ölébe vont, a fejemet a vállára hajtottam és elmélyülten néztem magam elé. A szél felkapott néhány falevelet, egy ideig vitte, majd néhány méter után leejtette.
-Azt hiszed, hogy nem akarok veled lenni?-emeltem fel egy kicsit a fejem.
Egy pillanatra meghökkent, majd vonásai ismét ellágyultak és az arcomhoz hajolt.
-Nem, nem hiszem ezt. Csak még hozzá kell szoknom, hogy bizonytalan vagy.
-Nem vagyok bizonytalan.-sóhajtottam, és lehajtottam a fejem.
-Tudom, hogy valamit nem mondasz el nekem.-tette egyik kezét az állam alá, és végigsimított az arcomon.-Nem fogom követelni, hogy mondd el, csak szeretném ha tudnád, hogy én itt vagyok, és bennem megbízhatsz.
A tekintete megtalálta az enyém, gyengéden elmosolyodott és megcsókolt, tudtam, hogy igazat mondd, viszont ő azt nem, hogy már régen megbíztam benne. Ezt sem azért nem mondtam el neki, mert nem bíztam meg benne, hanem mert szégyelltem, de a csók után legyűrtem ezt és mesélni kezdtem. A nyelvem megeredt és csak beszéltem, nem voltam biztos benne, hogy valaha is beszéltem volna ennyit egyhuzamban, de lehetetlen lett volna mindent belepréselni néhány mondatba. Könnyű volt úgy kiönteni neki a szívem, hogy ha a szemébe néztem nem sajnálatot láttam, hanem érdeklődést, és ez egy pillanatra sem csökkent. A kezét fogtam, nem mindig néztem rá, volt, hogy a tekintetem a távolba révedt, de még akkor is éreztem, mennyire figyelt rám. A hangom hol panaszos volt, hol dühös, néha pedig elcsuklott, utáltam erről beszélni, utáltam újra felidézni, milyen volt, amikor 4 évesen először rohantam be a házunkba úgy, hogy az udvarról hallottam mi folyik odabent. Az a vita aznap kezdődött, és még nem ért véget.
Miután befejeztem néhány másodpercig mindketten csendben hallgattunk, majd magához ölelt, az arcomat pedig a kabátjába fúrtam és magamba szívtam az illatát.
-Ez velünk nem fog megtörténni, Angyalom.-mondta halkan, és végigsimított a hajamon.
Több száz lehetőség ugrott be, hogy miért nem fog ez velünk megtörténni, és egyik se volt pozitív. Ez velünk nem fog megtörténni, mert... nem leszünk együtt addig, mert megfutamodunk, mert talál valaki mást, mert nem bír elviselni...
-Nem fog megtörténni, mert te nem vagy az anyukád, és én nem vagyok az apukád, mi nem ők vagyunk, és nekünk nem kell olyannak lenni. Nem hagynám, hogy ez történjen velünk, mert csak egyszer vesznénk össze miattam, a fiúk helyre tennének, miattad pedig nem fogunk veszekedni, ebben biztos vagyok. Nincs mitől tartanod.
Elmosolyodtam, gyengéden megcsókolt, majd feltápászkodott és engem is húzott magával. Ettől a naptól fogva semmi sem titkoltunk egymás elől, nem maradt több dolog, amit titokban akartam tartani előtte.

Az ilyen átugrásokat 1-1 emlék közt leginkább egy filmhez tudtam volna hasonlítani, amibe valaki hirtelen beletekert, látta maga előtt az elsuhanó képkockákat, majd hirtelen ismét megállította. Nem szerettem ezt, mert az agyam nem azonnal ugrott a következő emlékhez, hanem zavarosan suhantak el a szemeim előtt emlékek, aztán az egész megakadt. Nem tudtam volna már leírni, hogy mi volt ez. Egy film, egy film az életemről. Róla.
Érdekes dolog az, amikor az életed már nem a saját kezedben, a saját irányításod alatt van, hanem valaki máséban. Tőle függtem, és furcsa módon ezt nem bántam, mert biztonságban éreztem magam nála, hiszen mindennél jobban vigyázott rám.
-Szerintem legyél angyal.-mosolygott, fejét az ajtófélfának döntötte és onnan méregetett.
-Halloween-kor?-fordultam meg.
-Ez sem jobb.-bökött a piros ruhára.-Mármint nagyon aranyos és tetszik rajtad, de Mikulásné? Az angyal valahogy jobban illik hozzád.
-Nem tudom.-pislogtam le magamra.-Ez olyan cuki.
-Várj.-lökte el magát az ajtótól, óvatosan arrébb tolta Rebeca-t és tologatni kezdte a jelmezeket. A keze megakadt, és leakasztott egy fehér ruhát, szinte azonnal tiltakozni kezdtem volna, annyira falatnyi volt az egész, ha nem láttam volna milyen arcot vágott. Az egész nem tűnt túl szűknek, tulajdonképpen a felsőrésze pont jó helyeken feszült volna rajtam, volt némi ujja, de úgy, hogy a vállaim szabadon maradnának, a szoknyáján fehér szőrpamacsok voltak. Vigyorogva leemelte a ruhához tartozó fehér szárnyakat és az apró, fehér hajráfot amire szőrös glória volt erősítve, nevetve hajtottam le a fejem, valamiért mindig megtalálta a legjobbat, de saját magának és nem nekem. Ez a ruha is csak neki tetszett, és tudta, hogy a kedvéért hajlandó leszek hülyét csinálni magamból és ebben mutatkozni.
-Niall, ha ezt felveszem befagy a fenekem.-motyogtam.
-Fhu, ebbe szexi angyalka leszel!-kiáltott fel Rebeca.
Fülig pirultam, a hajammal igyekeztem eltakarni az arcom, végül csak kínosan nevettem az egészen.
-Azt akarod, hogy ebben emberek közé menjek?
Megvonta a vállát, a szája kaján mosolyra húzódott és összevonta a szemöldökét.
-Liam mit szólna hozzá, ha te ezt vennéd fel?-fordultam a folyamatosan vihogó barátnőm felé.-Talán inkább vedd fel te, az angyalok szőkék, nekem pedig barna hajam van.
-Van belőle még egy?-pislantott mosolyogva az eladóra, aki egy srác volt, és Niall néha csúnya pillantásokat lövellt felé. Szórakoztatott, hogy ha férfi volt a közelben, aki nem volt öreg bácsi, házas, vagy éppen a barátja, akkor a pillantásával és mozdulataival figyelmeztette, hogy hozzá tartozom. Úgy csinálta, mintha félnie kellett volna attól, hogy valaki megpróbál elcsábítani. De erre szokás mondani, hogy próbálkozni lehet, egy laza beszólással elintéztem volna az ilyesmit, mert rajta kívül nem érdekelt senki.
-Igen.
-Na, akkor leszek veled angyal!-kiáltott, és a nyakamba ugrott.-Hadd örüljenek.-súgta a fülembe.
-Nyertél.-fordultam Niall felé, és összevont szemöldökkel böktem meg a mellkasát.-De a glóriát nem veszem fel.
-Miért pont azt nem?-kérdezte, és felvonta a szemöldökét. 
-Álmodozz csak.-paskoltam meg az arcát.
Mosolyogva nézett rám és magához húzott egy puszira, durcásan vettem ki a kezéből az idióta jelmezt, megpróbáltam magam elképzelni ebben a ruhában, szárnyakkal, ilyen fodros-bodros szarságokkal, és elkapott a hányinger. Fintorogva fogtam magamhoz a darabot, nem hittem el, hogy képes vagyok ilyesmire, de mindent azért, hogy boldog legyen...
Természetesen a fizetésnél ismét vitába bonyolódtunk, amit a barátnőm vihogva nézett végig. Végül ismét ő fizetett, kezében a két idióta, becsomagolt jelmezzel nevetve loholt utánam, amikor kiléptünk az üzletből.
-Azt hittem, ezen már túl vagyunk.-fogta meg a kezem és magához húzott.-Nézd meg, Rebeca nem sértődik meg ezen.
-Én sem sértődöm meg.-motyogtam.-De nem szeretem ezt, Niall. Ezek a mi ruháink, te nem fogod felvenni ezt a fodros valamit, akkor miért te fizeted?
-Honnan tudod, hogy nem veszem fel?
Elképzeltem őt  ebben a ruhában és képtelen voltam visszatartani a nevetést.
-Nem fogok veled menni vásárolni.
-Nem hagynál otthon.-mondta, és kinyitotta előttünk Harry kocsijának az ajtaját. Szegény Haz nem volt hajlandó bejönni velünk jelmezt venni.-Inkább szállj be.-nyomott puszit a számra. 
Sóhajtva ültem be Rebeca mellé, Harry értetlenül pislogott Niall-re, aki felnyitotta a csomagtartót és betette a két fehér ruhát.
-Lemaradtam valamiről?-fordult hátra Harry, és összeszűkült szemekkel figyelte, ahogy a szöszi barátom szerencsétlenkedik a csomagtartóval. Csak azután lágyult el a tekintete, hogy a csomagtartó minden gond nélkül lecsukódott és mindketten épségben maradtak, mármint Niall és a kocsi.-Melyikőtöket vesznek feleségül? Liam eljegyzett?-vizsgálta Rebeca-t.
-Ezek csak angyal jelmezek.-okítottam. 
-Angyal jelmezek.-mondta halkan.-Kíváncsi vagyok rá, milyen angyal lesz két ilyen rosszaságból.
-Mi is szeretünk.-mosolyogtam, és átnyúlva Rebeca előtt meghúztam az egyik tincsét. Halkan feljajjdult, és az orra alatt azt motyogta "miért mindig a hajam?"-Te csak hallgass el, Harold.
Niall beugrott mellé, vigyorogva fordult hátra és előre hajolt a két ülés között.
-Haragszol?-kérdezte.
-Gyerekek, induljunk már!-nyavalygott Harry.
-Nem.-sóhajtottam.
A hajamat félretűrte az arcomból és megcsókolt.
-Nyugodtan cuppogjatok csak a fülembe.-kommentálta Harold.
Kinyújtottam a kezem és meghúztam a haját, a jajjdulásból és Niall mozdulatából arra következtettem, hogy kapott egy könyököt is a bordájába.
-Jövő Halloween-kor Peeta leszel.-figyelmeztettem Niall-t.
-Pita?-pislogott hátra Harry.-Az illik hozzád, úgyis mindig zabálsz.
-Tudatlan.-nézett rá, Rebeca pedig őrülten nevetni kezdett.-Inkább te csak vezess.
-Nehéz, ha ráfekszel a váltóra.
-Kötekedős vagy.-nevetett, és miután egy puszit nyomott az arcomra rendesen a helyére ült.
Az út mondhatni viccesen telt, bár én inkább csak hallgattam azt a rengeteg hülyeséget amit összehordtak. Ment valami vita arról, hogy Harry is angyalnak akart öltözni, de nem lehetett, mert angyalok csak lányok lehetnek és az milyen lenne már, ha ott állna köztünk és rontaná az összképet. Továbbá még mindig nem értette, miért akartam, hogy Niall egy étel legyen jövő Halloween-kor, aztán végighallgattam, ahogy a szöszke barátom belefáradva az egészbe hosszas beszámolót tart neki a kedvenc könyvem és filmem férfi főszereplőjére. Harry csak bólogatott, hülye kérdéseket tett fel, majd eldöntötte, hogy ha hazaértünk megnézi a filmet, és adjam oda neki a könyveim.
Hazaérve alig léptünk be az ajtón, amikor Niall nyaggatni kezdett.
-Vedd fel, kérlek!-jött utánam.
-Niall.-sóhajtottam.
-Légyszi, utána békén hagylak ezzel, komolyan.
-Ki fogsz röhögni.
-Na látod, ezt nem tagadom le.-vigyorgott.-Lehet, de az is lehet, hogy majd megszólalni se bírok.
-Ígérd meg, hogy utána békén hagysz ezzel Halloween-ig.
-Megígérem.-mosolygott.-Na, felveszed?
-Fel.-sóhajtottam.
-De nem csinálsz fényképeket, diszkréten nevetsz ki, és nem kell megmutatnom a többieknek.
-Jó, jó.-fogta meg a derekam és a szobája felé terelt.-A cipőt is vedd fel hozzá.
-Szárnyas bugyi nincs hozzá véletlenül?-jegyeztem meg halkan, mire hümmögni kezdett. Szigorú tekintettel böktem oldalba, ő pedig összegörnyedt a nevetéstől.-Fogd vissza magad.
Nevetve nyomott puszit az arcomra, mosolyogva böktem meg az orrát és beléptem a szobájába. A ruha meg a hülye kiegészítői az ágyon hevertek, nagyot sóhajtottam és lerúgtam a cipőm, néhány perc múlva már azzal küzdöttem, hogy felrángassam magamra a szűk ruhát és valahogy felküzdjem a cipzárt. Behúztam a hasam és amennyire csak tudtam hátranyújtottam a kezeim, miután felhúztam leültem az ágy szélére és nagy levegőt vettem. Nem készült szétpattanni rajtam, de mégis furcsa volt. Nagyon ritkán hordtam ruhát, főleg ilyen fodros-bodros, tollas, szőrpamacsos cuccot. A lábaim az angyalszárnyas balerinacipőbe bújtattam, fintorogva mozgattam meg benne a lábujjaim, majd halkan felnevettem. Elképzeltem, hogyan nézhetek ki, és hogy Niall mit fog csinálni, ha majd meglát. Bizonyára sikerül majd kiváltanom belőle egy újabb őrült röhögőgörcsöt. Lenéztem, a szoknyát borzalmasan rövidnek találtam, körbe-körbe forogtam és próbáltam megnézni, nem-e látszik ki a fenekem, de úgy láttam, hogy nem, viszont teljesen biztos voltam benne, hogy ha ebben a ruhában egyszer is ki kell lépnem ebből a szobából, azt csak is egy rövidnadrágban fogom tenni, amit felhúzok alá.
Az ujjaimmal átfésültem a hajam és egy ideig csak álltam, bementem a fürdőszobába és feltettem a fejemre az idióta fejdíszt, de végül az visszakerült az ágyra, azt az egyet nem voltam hajlandó felvenni.
Sóhajtva léptem az ajtóhoz, kidugtam a fejem és körbenéztem, a fal mellett ott állt Nial és pimasz vigyort küldött felém. Félreugrottam az ajtóból és jó messzire álltam tőle, hogy rajta kívül még véletlenül se lásson meg senki.
-Diszkréten röhögj.-nevettem el magam.
Óvatosan pillantottam rá, szemei elkerekedtek és az ajkát mosolyra húzta, miközben közelebb lépett hozzám és a kezeit a derekamra tette. Furcsa volt, ahogy rám nézett és az ajkaimhoz hajolt, meghökkenve csókoltam vissza.
-Nem hiszem, hogy valaha is láttam volna nálad gyönyörűbbet.

10.rész Loving you is easy

Sziasztok!
Köszönöm a sok biztatást és komit az előző részhez. Most nem nagyon mondanék erről semmit, viszont van valami más.
Az ask.fm oldalamon mostanában elég aktívak vagytok, aminek örülök, viszont meg kell értenetek, hogy van egy bizonyos határ. Vannak dolgok, amiket különböző okok miatt nem akarok megosztani magamról, mert az a magánéletem, vagy mert nem szeretek beszélni róla. Nincs minden rendben, nem vagyok jól, sőt, kifejezetten rosszul vagyok, valószínűleg ez az oka annak is, hogy ennyire nem megy ennek a történetnek az írása. Nehéz boldog pillanatokról írnom úgy, hogy jelenleg egy kicsit sem vagyok boldog... De ez már megint más.
Továbbá vannak olyan bloggerek, akikkel egy ideje levelezek, nem szeretném, ha őket is ilyesmikkel nyaggatnátok, nem tudják az igazi nevem, nem tudják, hogy van-e barátom, ahogy a többség azt sem, hogy mi bajom van. Nem szeretek erről senkinek se beszélni, kár próbálkozni...
Nem akarok bunkó lenni senkivel, nem akarom, hogy megutáljatok, ezért kérem, hogy fontoljátok meg milyen kérdéseket tesztek fel és mikről érdeklődtök. Ha valakit megbántottam, itt és most kérek tőle bocsánatot. Sajnálom, csak az utóbbi hetek nem tartoznak a legjobb napjaim közé.

Nessa. xx

-Anya.-léptem be a szüleim szobájába. Anya a laptopjával az ölében ült az ágyon, amikor beléptem mosolyogva pillantott fel.
-Mit szeretnél, kicsim?
Beszívtam az alsó ajkam és letelepedtem az ágyra.
-Valami baj van, Faith? Minden rendben veled és Niall-vel?
-Persze.-mosolyogtam.-Igazából pont rólunk szeretnék kérdezni valamit.
Félretette a gépet és a fejét félredöntve figyelt engem, így annyira saját magam láttam benne. Neki is hosszú, barna haja volt, olyan kék szemei, mint nekem, és az arcunk is hasonlított, bár az enyémet apa vonásai is jelentősen tarkították.
-Kérdezz bármit.-mosolygott.
-Csak annyit akarok, hogy esetleg ott aludhatnék náluk?
Az ajkamba haraptam, tényleg csak ezt szerettem volna, de tudtam, hogy nagy valószínűséggel anya kombinálni fog, és különben sem kértem tőle soha ilyesmit. 17 év alatt csak itthon, és Rebeca-nál aludtam, és én magam is egy kicsit féltem tőle, milyen lesz Niall mellett álomra hajtani a fejem, és felébredni. Reggelente az arcom egyik oldalát párnanyom díszíti, és a hajam olyan, mint akit megrázott egy magasfeszültségű vezeték.
-Ó.-mosolyodott el.-Kicsim...
-Anya.-néztem a szemébe.-Csak alvás.
-Rendben.-mosolygott kitartóan, közben bólintott.-De Faith, kérlek, ha ti...
-Beszélni fogok veled.-hadartam, majd felpattantam és kirohantam a szobából. Az arcom égett, annyira tudtam, hogy majd egyből arra gondol, nem tudtam, hogy ez minden anyánál így van-e, mindenesetre én nagyon cikinek éreztem a helyzetet. Niall a szobámban, az ágyon ülve várt rám, szeretett volna velem tartani, de pont azért nem engedtem, mert tudtam, hogy mi lesz anya első gondolata. Érdekesen jött volna ki, ha mindkettőnket ellát tanácsokkal.
-Mehetek.-mosolyogtam, és puszit nyomtam a szájára.
-Sokat győzködted?
-Azonnal belement.-ültem az ölébe, kezei közrefogták a derekam és a fejét megpihentette a vállamon-Kedvelnek téged.
-Örömmel hallom.-mosolygott.-Az apukád...?
-Hát, gondolom majd észreveszi, hogy nem vagyok itthon.-kuncogtam.-Majd beszélek vele. Ne aggódj.
Puszit nyomott az arcomra, kiszálltam az öléből és a szekrényeimhez sétáltam, elővettem egy táskát, majd kihúztam az egyik fiókot és gyorsan belegyűrtem egy tiszta fehérneműt. A lábammal becsaptam és kinyitottam az egyik szekrényt, beledobtam a tatyómba egy sima, fekete csőnadrágot és egy fehér, mintás pólót. Utoljára még bedobtam egy térdnadrágot, habár többnyire csak egy pólóban és bugyiban aludtam. Viszont semmi pénzért nem flangáltam volna úgy a fiúk házában. A sminkes asztalomhoz léptem, egy laza mozdulattal a táskámba dobtam egy szemceruzát, spirált, a fésűmet és néhány hajgumit, majd a fürdőszobába mentem, eltettem a fogkefém és a kedvenc, kakaós mandulás tusfürdőm. Behúztam a cipzárt.
-Kész vagyok.-mosolyogtam.
-Ez gyors volt.-lépett hozzám, pusziért nyújtóztam, de annál sokkal többet kaptam. Homlokát az enyémnek döntötte, puszit nyomtam a szájára és rámosolyogtam, habár még mindig kissé ideges voltam.
Hogyne lettem volna az, először készültem egy fiúval együtt aludni, de nem is ez volt a fő gondom, hanem az, hogy látni fogja, milyen vagyok reggel. Kicsi szemekkel, fáradt arccal, kócos hajjal, nyűgösen, pizsamában.
Egy sóhajtással kifújtam a levegőt, nagyon reméltem, hogy egy kis feszültség is távozott így belőlem. Amikor a szemébe néztem, úgy éreztem nincs miért aggódnom, mert ha az ő arcával találom szembe magam holnap reggel, akkor nem leszek hisztis, és talán nem fog undorodva kiugrani mellőlem.
-Menjünk?-kérdezte óvatosan.
Az órára pillantottam, 6 óra múlt. Aprót bólintottam, felkaptam a székemről a dzsekim, majd a kezét fogva lépdeltem le a lépcsőn. Anya ezúttal a nappaliban ült, egyik kezében bögre a volt, másikkal szorgosan pötyögött a laptopján. Amikor leértünk mosolyogva pillantott ránk.
-Már mentek is?
-Aha.-hümmögtem.
Felhúztam a cipőm, a fűzőket oldalra tömködtem és megvártam, míg Niall is belebújtatja lábait a cipőjébe. Levette a fogasról a kabátját és belebújt, addigra anya már előttem állt és átölelt.
-Ha mégis úgy adódna...
-Anya.-sziszegtem, az arcom egyből pipacsvörössé változott. Nevetve a kezei közé vette az arcom és megpuszilt.
-Jók legyetek.-búcsúzott, és megpaskolta Niall sima arcát. A barátom kissé értetlenül fürkészte, majd nagy meglepetésemre az ő orcái is kissé kipirultak és halkan felnevetett.
A jobb kezemet az övébe csúsztattam, majd intettem anyunak, míg ő udvariasan elköszönt.
-Nem hallottál semmit.-motyogtam, és a fejemet kissé a vállára biccentettem.
-Szóval ezért nem akartad, hogy veled menjek, amikor megkérdezted.-nevetett.
-Nem hallottál semmit.-ismételtem, a szám kissé felfelé húzódott.
-Megnyugtathattam volna az anyukád.
-Niall.-nevettem, égő arcomat a vállába fúrtam.
-Nem kell aggódnia.-nyomott puszit a hajamra.
Perceken át nem néztem fel, majd amikor úgy éreztem, az arcom már nem piros, mint egy telefonfülke, újra a lábaim elé néztem. Az út hozzájuk meglehetősen rövid volt, az utcánkban élt néhány lány, nyáron a kertben napoztak, és előfordult, hogy néhány sráccal görkoriztak, többször hallottam már a telefonjaikból felcsendülni a srácok 1-1 dalát. Biztos örültek volna neki, ha megtudják, nem is olyan messze vannak tőlük ezek a srácok. Azt hiszem, az egyik lányt Mira-nak hívták, Niall egyszer találkozott vele, amikor épp hozzám igyekezett. Láttam az ablakból, hogy mosolyogva beszélgetett vele, majd készítettek egy fényképet.
Anélkül értünk oda hozzájuk, hogy bárki is megállított volna minket. Ez a környék eléggé nyugodt volt, tulajdonképpen itt csak tehetős emberek éltek, és olyanok, akikkel foglalkozott a tévé. De én még sosem láttam errefelé olyan sztárpalántát, aki felkeltette volna az érdeklődésem. 
Amikor beléptünk az ajtón szinte teljes volt a csend, de valakinek kellett otthon lennie, mert az ajtó nyitva volt, habár kinéztem belőlük, hogy elfelejtették bezárni. Levettük a kabátjainkat és cipőinket, majd a nappaliba mentünk, ahol a tv előtt Zayn csendesen szuszogott.
-Zayn.-szólította meg Niall.-Zayn!
-Ne ébreszd fel.-suttogtam.
-Zayn!-kiáltotta.
Szegény srác hunyorogva nézett fel, édes látványt nyújtott a kanapén kiterülve, egy díszpárnába fúrta az arcát. 
-Mi van?-nyöszörögte rekedtes hangon.
-Hol vannak a többiek?
-Komolyan ezért keltettél fel? Louis Alexis-vel, aszem' Alex tesója Londonba repült, Liam Rebeca-val, vagyis amikor utoljára láttam őket még együtt voltak, Harry-t nem tudom, talán fent van és jobb kézre gyúr, most nem ment Hayley-hez.
-Kösz az infót.-fintorgott Niall, először nem értettem, majd leesett, az arcom zavartan belefúrtam a pólójába. 
-Honnan kellene tudnom? Én csak itt alszok.-ásított.-Ameddig nem piszkál, nem gyújtja fel a házat és épségben van, addig nem érdekel mit csinál.
Elmosolyodtam, tetszett az az "amíg épségben van" a végén. 
-Ne aludj egész nap.-pöckölte meg az orrát Niall.-Faith itt alszik.
-Tényleg?-csapta le a kezét, és rám mosolygott.-Épp itt az ideje! 
Szégyenlősen mosolyogtam rá, nem tudtam, mit gondolhatott erről, semmit nem tudtam. 
-Szia Faith!-hallottam Harry lelkes hangját a lépcső irányából.
-Mondtam, hogy talán itthon van.-motyogta Zayn, és felhúzta magát, ujjaival a hajába túrt és rendezgetni kezdte a tincseit.
-Szia Harry!-mosolyogtam, ellopott Niall mellől és magához ölelt. 
-Tiszta a kezed?-fogta meg a derekam Niall.
-Persze.-ráncolta a szemöldökét.-Miért ne lenne az?
-Csak kérdeztem.
-A hülye kérdések világnapja van?-nézett körbe.-Louis nem szólt róla.
-Nem.-nevetett.
Zayn a kanapén nevetett, Harry megrázta a fürtjeit és mosolyogva pillantott rám.
-Mi ez a cucc?-bökött a táskámra.-Itt maradsz?
Bólintottam, szemei felderültek és vigyorogva megpaskolta az arcom. Nem tett megjegyzéseket, pedig tőle számítottam valami ilyesmire. 
Niall szobájában a táskámat az ágyra dobtam, furán mosolyogva nézett rám.
-Mi a baj?-kérdeztem.
-Semmi.-lépett közelebb, a hajam kisimította az arcomból és megpuszilt.-Csak elgondolkoztam.
Lassan mindenki hazaért, furcsa volt egyedüli lányként velük lenni, ha én itt voltam, általában Rebeca is. De egyedül, ezzel az 5 sráccal...
A legnagyobb kihívást az jelentette, amikor Niall elment zuhanyozni, mert tudtam, mindjárt én következek. Az ágyán ültem és a telefonom nyomkodtam, még véletlenül se mentem a twitter adatlapomra, Rebeca elárasztott az üzeneteivel. Annyira gyorsan pötyögött, hogy szinte hallottam, ahogy hadarja azokat a szavakat. Megosztottam a komoly félelmeim a barátnőmmel, és ő elérte, hogy kissé megnyugodjak, azt mondta, idézem: "Csak tartsd csukva a szád alvás közben és ne nyálazz a párnájára, akkor nem lesz semmi baj, szívem".
Hallottam, hogy a vízcsobogás elhal, elköszöntem Rebeca-tól és félretettem a telefonom, nem készültem fel a látványra, ami percekkel később elém tárult. Niall alsónadrágban, valószínűleg erről most a lányok többségének csorogni kezdett a nyála, de én zavarba jöttem. A haja vizes volt, a mellkasán pedig apró szőrszálak voltak, és a nadrágjából is kandikált ki néhány, nem ő volt a legizmosabb a srácok közül, de a karjain és a kockás hasán látszott, hogy néha ráveszi magát és edz. Amikor a kezeimmel eltakartam a szemeim kinevetett, a szekrényéhez sétált és kivett egy fehér pólót.
-Faith.-szólított, kilestem az ujjaim mögül.-Nem kell zavarban lenned, nem vagyok szégyenlős.
-Jó neked.-motyogtam a tenyerembe.
-Szoktál uszodába járni?-aprót bólintottam.-Ott is zavarba jössz?
-A kisgyerekektől és a gizda swag csávóktól nem.
Hangosan nevetett, majd puszit nyomott az arcomra.
-Ha gondolod mehetsz zuhanyozni.
Aprót bólintottam, magamhoz vettem a táskám és belenéztem, a felismerés szinte fokozatosan ért el. Mivel Niall az ágyamon ült, amikor pakoltam, és a pizsamám az ágyneműtartóban van, nem tettem el.
-Niall.-pislogtam rá idegesen.-Kaphatok egy pólót? Ez is jó lesz.-húztam meg a pólóját.
-Biztos vagy benne?-vonta fel a szemöldökét. Bólintottam, mire kibújt a pólójából és a kezembe adta.
-Most nagyon merésznek érzem magam.-motyogtam, ezzel újabb édes nevetést kiváltva belőle.-Köszönöm.
-A konyhában leszek.-nyomott puszit a számra.
Bólintottam, felnyaláboltam a táskám és a pólót, majd elindultam a szobájához tartozó fürdőszoba felé.
-Törülközőt már vettem elő neked.-mondta, mielőtt becsuktam volna az ajtót.-A lila az.
Rámosolyogtam, majd becsuktam az ajtót és nekidőltem. Vettem két mély lélegzetet és vetkőzni kezdtem, a hajamat összekötöttem egy kontyba, majd gyorsan behúztam a zuhanykabint és megnyitottam a vizet, a kabin ezelőtt még párás volt, és belengte Niall tusfürdőjének illata. Viszonylag gyorsan végeztem, majd illatozva, nedves hajjal léptem ki. Pillanatok alatt felöltöztem, Niall pólója bő volt rám és áradt belőle az öblítő és az ő jellegzetes kellemes illata. Megtöröltem a hajam, kifésültem, azután elpakoltam magam utána a dolgaim és a törülközőt a szárítóra terítettem.
Bizonytalanul sétáltam le a lépcsőn, a konyhából hallottam a nevetésüket, amit akkor sem hagytak abba, amikor beléptem. Niall mosolyogva nézett rám, nem tett semmi különöset, nem bámult, csak mosolygott, és amikor leültem mellé megpuszilta az arcom.
-Tudod.-szólalt meg Louis, miután lenyelte a szájában lévő ételt.-Te vagy az első lány, aki Niall miatt van itt. Mármint, te vagy az 1. barátnője, akit ismerünk.
Louis és Liam kivételével már mindannyian lezuhanyozhattak, mert félmeztelenül ültek, Zayn a hűtőben matatott, Harry pedig egy bögréből szürcsölt valamit. Nem engedtem, hogy kellemetlenül érezzem magam, és viszonylag hamar le is győztem a zavaromat. 
-Csinálok vacsorát.-pattant fel Niall.
Harry szemei tágra nyíltak, majd lassan elemelte a szája elől a bögrét, vicces kis kakaóbajusszal, értetlenül nézett rá, ahogy mindenki más is.
-Ne számítsatok túl nagy dologra.-nevetett.
-Niall.-szólítottam meg, mosolyogva felém fordult.-Nem kérek paradicsomot, sem semmilyen más zöldséget a nutellás kenyérre. 
-Nem holmi nutellás kenyeret csinálok.-prüszkölt.
-Bocsi.-nevettem.
Árgus szemekkel figyeltem, ahogy kipakol a hűtőből, készen álltam arra, hogy megakadályozzam a gyomorrontást. Niall néha érdekes dolgokat tudott készíteni, amik lehet, hogy az ő gyomrát nem terhelték volna meg, de az enyémet igen. Ennek ellenére semmi furcsa dolgot nem tett bele, mielőtt befejezte volna, úgy állt, hogy ne lássak semmit a szendvicsből. Nevetve tűrtem a fülem mögé egy tincsem, a két tányért a kezein egyensúlyozva pördült meg, kecsesnek mondható léptekkel indult felém, majd egy meghajlást követően letette az egyik tányért az asztalra. Annyi különbség volt az én szendvicsem és az övé közt, hogy az én tányérom szélén ketchuppal volt egy apró szívecske. Ismét egy apró, kedves gesztus.
-Niall, ez nagyon cuki!-vigyorgott szélesen Zayn.
Elégedett arcot vágott, majd puszit nyomott az arcomra és jóízűen beleharapott a saját szendvicsébe. Ellentétben vele én lassan ettem meg az enyémet, próbáltam nem félrenyelni, de elég nehezen ment, mert folyamatosan egymást szívatták. Harry belekortyolt a kakaóba és Louis meglökte a bögrét, Zayn utánozta, ahogy Niall rágcsált, és amire Liam-nek szüksége volt, arra Harry-nek is. Elgondolkoztam, vajon jó dátumot írtak-e az anyakönyvi kivonatukba, és valójában 12 évesek, nem 19-21.
Vacsora után még maradtunk egy ideig a nappaliban, a fiúk árgus szemekkel néztek valami sorozatot, majd amikor vége lett szinte teljesen egyszerre tápászkodtak fel és nyújtóztatták ki elgémberedett végtagjaikat.
-Jó éjszakát.-nyomott el egy ásítást Louis, kezével a hajam felé közeledett de mielőtt még összeborzolta volna arrébb álltam. Nevetve simított végig a fejemen, majd elindult a lépcső felé.
-Jó éjt.-mosolyogtam.
Libasorban megmásztuk a lépcsőt, majd elköszöntünk egymástól, végül pedig ketten maradtunk Niall szobájában. Természetesen aludtunk már együtt, délutánonként egy film nézése közben gyakran elpilledtünk, de ezt valamiért teljesen másnak éreztem. Olyankor csak fél órákat, max egy órát aludtunk, de most...
Végignéztem magamon, megfogta a kezem és magához húzott, karjaim a dereka köré fontam, ahogy ő is tette ezt velem, puszit nyomott a számra és néhány pillanatig mosolyogva fürkészte az arcom.
-Gyönyörű vagy.-mondta halkan, ujjaival beletúrt a hajamba és elrendezgette a tincseim. 
Zavartan hajtottam le a fejem, ujjaival felbillentette az állam és megcsókolt. Néhány perc múlva elhúzódtunk egymástól, lehuppant az ágyára és magával húzott engem is. Nagy levegőt vettem és közelebb húzódtam hozzá, némi mozgolódás után magunkra húzta a takarót és az arcát. A csípőmnél nyomást éreztem, a hátam mögé nyúltam és kihalásztam a bordáimba nyomódó telefonom, a képernyő felvillant és szembetaláltam magam egy piros borítékkal, amelyen az "anya" megnevezés díszelgett. Megnyitottam, az arcomra lassan ismét zavart pír jött, Niall ezt észrevette és kuncogva simított végig a bőrömön.
-Csak aggódik, te vagy az egyetlen kislánya.
-Túlzásba viszi.-motyogtam, és letettem az éjjeliszekrényre a telefonom.
Felé fordultam, arca csak alig pár centiméterre volt az enyémtől, közelebb csúszott és puszit lehelt a homlokomra. Egyik kezét a feje alá tette, másikkal a hajamat kezdte simogatni, a szemeivel néha annyira zavarba tudott hozni amikor perceken át csak nézett és néha elmosolyodott. Tudni akartam, mi járt a fejében, mire gondolt, amikor úgy nézett rám.
-"Ne felejtsd el, hogy őrülten egymásba vagyunk zúgva, szóval bármikor nyugodtan megcsókolhatsz, ha kedved van."-kuncogtam.
Az arcán pillanatnyi meglepetés futott át, majd elmosolyodott.
-Csak nem a kedvenc filmed?
-Könyv.-vigyorogtam.
-Nos, eddig egy barátnőm se idézett könyvekből.-húzódott közelebb, szinte a fülembe suttogta. Orra ütközött az enyémmel, mosolyogva néztem a szemébe.-De tudod mit? "Bárcsak meg tudnám állítani az időt, hogy örökké ebben a pillanatban élhessünk."
-Te!-nevettem.-Te elolvastad!
-Csak miattad.-vigyorgott.-És még tetszett is, pedig nem igazán szeretek olvasni.
-Ez aranyos.-mosolyogtam, és végigsimítottam az arcán.
-Megígérek valamit neked.-könyökölt fel, és kezét az arcomra helyezte.
-Niall...
-Bármi lesz, elviszlek majd a film premierjére. Oké?
-De Niall...
-Nincs de.-mosolygott.-Hányszor is olvastad el eddig azokat a megtépázott könyveket? Hm? Faith, téged ez boldoggá tesz, és én csak boldoggá akarlak tenni, ne vedd el ezt tőlem.
-Nagyon jó a beszélőkéd, ugye tudod?
-Igen.-nevetett aranyosan.
-Ez túl nagy ajándék...
-Nem, nem az.-rázta a fejét, és lefejtette kezeim az arcáról, hogy összekulcsolja az ujjainkat. Ő izgatottabbnak tűnt, mint én.-Csak mondd ezt utánam: Köszönöm.
-Köszönöm.-ismételtem.
-Ez még nem a teljes mondat volt!-szúrt le egy "haragos" pillantással.
-Elnézést.-nevettem.
-Szóval, mondd, köszönöm Niall-megismételtem.-szeretlek.
-Szeretlek.
Csak miután kimondtam jöttem rá, hogy tulajdonképpen mit is mondtam. Széles mosoly díszítette az arcát, majd az ajkaimhoz hajolt.
-Én is, Faith. Én is szeretlek.
Gyengéden megcsókolt, leküzdöttem a döbbenetet, kezeim a hátára tettem és végigsimítottam rajta. Kábán pislogtam, felfogtam, hogy mit mondtam, és még csak el sem kellett gondolkoznom azon, hogy valóban úgy volt-e. Amint kimondtam, tudatosult bennem, hogy valóban így volt, szerettem, és ezt le sem tagadhattam volna.
-Sajnálom.-nevetett.
-Na, akkor most jól figyelj.-toltam le magamról, próbáltam szigorúan nézni rá, a hangom pedig megkeményedett. Szemei nagyra nyíltak a döbbenettől, kis híján elmosolyodtam, amikor visszahuppant a saját párnájára. Ezúttal én hajoltam fölé, közben végig csúnyán néztem rá, majd a vonásaim ellágyultak és mosoly szökött az arcomra.-Szeretlek.
-Ijesztő vagy, amikor így nézel rám.-mosolyodott el.
-Elrontottad a nagy pillanatom. Valami sokkal érzelmesebb pillanatban akartam kimondani.
-Ne haragudj.-mosolygott.-Vegyük ki nem mondottnak?
-Nem.-ráztam a fejem.-Komolyan gondolom.
-Én is.-piszkálta a hajam.-Csak eddig nem mertem kimondani, így könnyebb volt.
Fejemet a mellkasára hajtottam, az oldalára billent és húzott magával engem is, átöleltük egymást, állát megtámasztotta a fejemen és úgy beszélt tovább hozzám.
-Niall?-szakítottam félbe.-A filmpremier kb 1 év múlva lesz.
-Igen, és?
-Mi van, ha mi...
-Faith.-szakított félbe.-Hogy én szeretni foglak-e? Ebben biztos vagyok. Hogy te? Azt nem tudom, de bármi lesz, oda elviszlek. Nem szoktam megszegni az ígéreteim, és ezt sem fogom, bármi történjék is addig.
Feljebb kúsztam, mosolyogva puszit nyomtam a szájára, majd megfordultam a karjai közt. Mellkasa a hátamhoz feszült, ujjait a hasamnál összekulcsolta az enyémekkel és megpuszilta a nyakam.
-Merek reménykedni benne, hogy azért nem kell majd felkutatni érted egész Londont, mert itt leszel mellettem.-húzott még egy kicsit közelebb magához.
Megszorítottam a kezét, nem tudtam mit mondani rá, az "én is" annyira hülyén hangzott volna. 
-Álmodj szépeket, Angyalkám.-suttogta.
-Jó éjt.-motyogtam, a szám mosolyra húzódott a kedves becézés hallatán.
Tudatosan húzódtam közel hozzá, kellemes érzés volt, ahogy körbeölelte a derekam és arcát belefúrta a hajamba. A szuszogása lassan elnyomott. 
Éjjel felébredtem néhányszor, valószínűleg azért, mert ez mégis egy kicsit idegen hely volt, ahogy az is furcsa volt, hogy Niall még álmában is ragaszkodóan ölelt magához. Az arcom a mellkasába fúrtam, karjai átölelték a derekam, a szuszogása megnyugtatott, és amíg újra el nem aludtam az arcát néztem. 
Reggel az ő kék szemeivel találtam szembe magam, feljebb húztam magamon a takarót, éreztem, hogy a hajam kócos volt, és az éles fénytől csak hunyorogni tudtam. Lassan lejjebb húzta a takarót és mosolyogva pillantott rám.
-Ne aggódj, még mindig gyönyörű vagy, és még mindig szeretlek.
Attól a naptól fogva minden nap erre akartam felébredni.

9.rész Moments

Sziasztok!
Nem szeretem ezt a részt, kifejezetten nem, szerintem unalmas lett, eseménytelen, zavaros... tulajdonképpen az egész történetet nem szeretem. Még mindig... de nem hagyom abba, talán majd sikerül valami elfogadhatót kihozni belőle. Én legalábbis nagyon reménykedek benne. Nem tudom, nektek mi a véleményetek a történetről, elég kevés komi jön, ha gondoljátok írjatok pár sort róla, hogy szerintetek érdemes-e folytatni, vagy nem...

Nessa. xx

-Menj innen!-nézett Louis-ra Alex.
-Miért?
-Csak, mert beszélgetünk. Menj innen, Louis!
-Miről beszélgettek?
-Rólad, te seggfej!-mondta nevetve, a kedves becézésben semmi rosszindulat nem volt. 
-Miért bántasz már megint?
-Kérlek, Louis.-nevetett fel.-Ne fárassz már.
-Ez valami csajos dolog, ugye?
-Igen, az.
-Az nem nekem való.
-Nem, valóban nem neked való, virágszálam.
-Akkor én most megyek.-nyomott puszit Alex szájára.
Fuldoklottam a nevetéstől, ők ketten igazán szórakoztató párost alkottak főleg, amikor ezt csinálták egymással. Tudtam, hogy ezen kívül viszont eléggé ragaszkodnak egymáshoz, és ők is szoktak összebújni, csak társaságban nehezen viselik el egymást.
Alex a fejét rázta, közben mosolygott és addig nézett a barátja után, amíg az el nem tűnt a szemünk elől.
-Szóval ott tartottam, hogy...
Folytatta, a mesélést. Jó érzés volt tudni, hogy bízik bennem, olyanokat, amiket ő megosztott velem én nem könnyen dolgoztam volna fel, és nem akartam volna senkinek se elmondani. Neki viszont valószínűleg jól esett ez kibeszélni magából, és én szívesen hallgattam. 
Miután szinte mindenről tudtam, elképzeltem azt az Alex-t, és összehasonlítottam ezzel az Alex-vel, és a kettő együtt összeférhetetlen volt számomra. Nem tudtam ezt a kedves, vicces lányt elképzelni egy bunkó, problémás lányként, aki gyűlölte Hayley-t. Most viszont elég jól kijöttek egymással, habár a múltjuk után nehezen hittem, hogy bizalmas kapcsolatot ápolnak, de ki tudja...
-Most egy kicsit megváltozott a véleményed rólam, ugye?-kérdezte.
-Nem.-mosolyogtam.-Vagyis de, de nem úgy, ahogy te hiszed. Jó, hogy végül rájöttél, ki mellett van a helyed.
-Az utolsó pillanatban.-húzta mosolyra a száját.
-Nem az a lényeg.
-Tudom, de annyi fájdalmat okoztunk egymásnak.
-De most milliószor több boldogságot.-simítottam meg a kezét.-És ez a lényeg.
A szemem sarkából megpillantottam a lépcső tetején Louis-t, nem tudtam, mióta állt ott. Észrevette, hogy nézem, mutatóujját a szája elé tette és elmosolyodott.
-Nem bántam meg.-tekintete a távolba révedt.-Mellette igazán önmagam vagyok, és elfogad. Nem hazudok, ha azt mondom, senki mellett, semmikor nem volt még ennyire boldog, mint most mellette.
Louis dübörögve lerohant a lépcsőn, döbbenten néztem, ahogy könnyedén felkapta és a magasba tartva kirohant vele a kertbe vezető ajtón. Amikor felébredtem a döbbenetből lassan felálltam, hogy megnézzem, egyben vannak-e. Egy fa árnyékában voltak, szorosan egymáshoz bújva, Alex története után megdobogtatta a szívem, hogy így láttam őket. Két kezet éreztem meg a derekam körül, arcát a hajamba fúrta. Csak egyetlen ember lehetett.
Mellkasa az enyémhez feszült, megfordultam a karjai közt és ujjaim a tarkójára tettem. Kék szemei megbabonáztak, édesen mosolygott rám, azután, hogy túléltük a bemutatkozást anyáéknak, Niall szeme többé nem csillogott idegesen, mielőtt megcsókolt volna.
Az emlékeim megőrültek, az egyik pillanatban még őt csókoltam, a következőben Zayn hátán csimpaszkodva fuldoklottam a nevetéstől, miközben Niall próbált megmenteni. Kezeit felém nyújtva próbált meg leszedni, majd felugrott a kanapéra, de Zayn elszaladt velem. Aztán Rebeca-val fagyiztam, az arcunk ragacsos volt, majd megjelent Harry és a nadrágjára ejtette, a lehető legkínosabb helyre. Őrülten nevettünk, ezer csók Niall-vel, csak a háttér és a ruhánk változott, meg az én hajviseletem. Csókolóztunk ragyogó napsütésben a kertben, a nappaliban, Niall lakásában, nálunk, az én szobámba, Niall szobájában. Esőben, elázva. A Temze parton, egy buliban, a London Eye tetején, a medencéjük közepén. A medence partján, mielőtt Liam belelökött volna minket. A fejemben újra lejátszódott a pillanat, amikor Rebeca őrjöngve felhívott, hogy közölje, Liam megcsókolta őt. A barátnőm attól a naptól fogva a fellegekben élt, megtalálta azt az fiút, aki azután is vele maradt, hogy igazán megismerte őt.
Niall és én, amikor először összevesztünk. Azután mindketten sírtunk, én Rebeca-n, Niall Liam vállain. Hülye helyzet volt.
-Nem értelek, Faith!-rázta a fejét hitetlenkedve.-Nem tudom, hogy most mégis mi a problémád ezzel!
-Igazad van.-csikorgattam a fogaim.-Teljesen igazad van, Niall!
Sarkon fordultam, megragadta a kezem és magához húzott, bármikor elmehettem volna, annyira gyengéden tartott. Azelőtt sosem láttam őt idegesnek vagy ingerültnek, és még akkor is hihetlen türelemmel volt felém. Annyira hülye dolgon veszekedtünk, ő fáradt volt, nekem női problémáim voltak, elértem, hogy a felém tanúsított türelme elfogyjon.
-Csak egy rajongó volt!-mondta halkan.-Azt hiszem, ezt már tisztáztuk, Angyalom. Nekem ezek nem jelentenek semmit.
-Hagyj figyelmen kívül és nyugodtan ölelgesd meg puszilgasd őket.-vágtam hozzá hidegen.
-Ezt nem hiszem el!-nevetett fel.-Faith! Hallod amit mondasz?
-Te biztos könnyebben kezelnéd, ha velem lenne ez.-mosolyogtam gúnyosan, szemeimet elöntötték a könnyek.-Én csak tűrjek, Niall. Tűrjem, hogy ölelgetnek, puszit és egyebeket követelnek tőled, és tűrjem, sőt, még vigyorogjak is, amikor olyanokkal kell találkoznom, akik fenyegetnek twitteren. Ha megbántalak meghalok, ha megböklek és fájt, meghalok. A rajongóid ezek után azt hiszem háborút indíthatnak ellenem. Te biztos könnyebben viselnéd.
Arcára kiül a döbbenet, el akartam menni, de kissé erősebben tartott magához.
-Ne mondd ezt, Faith.
-Ha hazudok neked, meghalok.-néztem a szemébe.
-Ez nem vicces.-rázta a fejét.
-Tudom, Niall.-haraptam az ajkamba.-Nem is nevetek.
-Kérlek, ne csináld ezt.-sóhajtott.-Szólni fogok az érdekedben, csak légy türelmes, egy kis időre van szükségük.
-Még mennyire?-húztam ki a kezem az övéből.-Nekem viszont kezdd elegem lenni.
Elsétáltam, lerohantam a lépcsőn és köszönés nélkül becsaptam magam után az ajtót. Hazáig futottam, amint beléptem a szobámba, rá körülbelül 2 percre Rebeca már ott volt velem. Őt nem érte annyi bántás, mint engem, néhány nap alatt képes volt megkedveltetni magát az emberekkel. De Rebeca-t ki ne kedvelné? Vicces, kedves, ha Liam-vel elmentek valahová és megszólították őket, ő válaszolt, fényképezte őket és ölelgette a rajongókat. Könnyen elérte, hogy elfogadják. De én? Én nem...
Sosem fogom elfelejteni, hogy az után a vita után mennyit sírtam, Niall hívogatott, de makacsul nem vettem fel a telefonom, majd másnap reggel a tiltakozásom ellenére, anya beengedte, és ő úgy ölelt magához, mintha az életét tartaná a kezei közt. Soha többet nem vitatkoztunk rajongókon, egyszerűen nem érte meg felvenni amiket én kaptam, mert Niall miatt rosszabbakat is elviseltem volna. És erre csak később jöttem rá.
Rövid emlékképeim ismét megőrültek, hirtelen annyira zavaros lett minden. Arcok suhantak el előttem is, olyanok, akikkel talán soha nem találkoztam, csak szembejöttek velem az utcán és a pillantásom megakadt rajtuk. Aztán ismét csak Niall, mindenhol csak ő. Nevettünk, egy ruhaboltban, gyakran eljött velem vásárolni és együtt döntöttük el, hogy mi jó és mi nem, vitatkoztunk a kasszánál, amikor fizetni akart, de én nem engedtem, majd a boltból kilépve békülő csókot próbált adni. Utáltam, de valamiért mindig sikerült meggyőznie, mindig ő fizetett, pedig nem akartam. Még azt sem engedte, hogy ha ettünk egy sütit, az övét is én fizessem, semmit, mindig azt mondta, rosszabbakra is elkölthetné a pénzét. Én viszont meg voltam róla győződve, hogy ezerszer jobbakra is, és meg is tette, csak azért, hogy jobban érezzem magam. Annyi apróságon tudtunk vitatkozni, de legtöbbször ezeket a vitákat ő nyerte, semmi komolyról nem volt szó, legalábbis számára nem. Mindig megbékített egy csókkal, öleléssel, egy kedves szóval, vagy csak azzal, ha az arcom a kezei közé vette és a szemembe nézett. Tényleg, igazán boldog voltam vele.
A nyár lassan őszbe fordult, és az emlékeim kavalkádja ismét rendeződött. Egyikünk sem tudta, hogy hanyadika volt, amikor azt kérte, legyek a barátnője, így nem tudtunk pontos dátumot mondani. Nem ünnepeltünk hónapfordulókat meg egyéb butaságokat, körülbelül 4 hónapja voltunk együtt, ennyit tudtam. 
-Mondd, csíííz!-üvöltötte torkaszakadtából Harry.
Természetesen mindketten akkor fordultunk a kamera felé, így a képen csak értetlenül néztünk a göndör hajú fiúra.
-Ez nem jó!-húzta össze a szemöldökét.-Az előbb jó volt, amikor csak néztétek egymást.
-Talán ha pillanatképet akarsz csinálni róluk, nem kellene üvöltöznöd.-simította meg a karját Hayley.
-Én ezt jobban tudom.-hajolt felé.
Mosolyogva megpuszilták egymást, Hay szőke haját felkapta a szél, kicsit összehúzta magán a fehér pulcsiját, Harry magához húzta és puszit nyomott a hajára. Ritka alkalom volt, hogy Hayley is velünk volt, hiszen ő az egyetem miatt kollégista volt, általában Haz járt hozzá, de néha hazahozta. Nehezen viselték egymás nélkül, belegondolni sem mertem, mi lesz majd velünk, hiszen az volt az utolsó évem gimiben. 
Hallottam, ahogy Rebeca visít, Liam felkapta és páros lábbal beleugrott a falevél kupac közepébe, majd szintén a barátnőmmel a karjai közt eldőlt, Rebeca pedig hangosan nevetve feküdt a mellkasán. Az udvaruk tulajdonképpen olyan lett, mint egy játszótér, Alex futva menekült az őt üldöző barátja elől, Zayn és Perrie kissé távolabb nevettek rajtuk, a hintában ülve. Mindenki tökéletesen boldog volt a saját barátnőjével. 
Észrevettem, hogy míg én a többieket figyeltem, addig Niall tekintete az arcomon időzött, óvatosan megérintette az arcom, mire felé fordítottam a fejem és mosolyogva néztem a szemébe. Harry abban a pillanatban kattintotta el a fényképezőgépet. Ő örömujjongásban tört ki és miután nekünk megmutatta a képet, körberohant a kertben, hogy a többieknek is megmutassa. 
Niall egy ideig mosolyogva nézett utána, majd közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Karjaim a nyaka köré fontam, kezei a derekamon pihentek, nyomott egy utolsó puszit a számra, majd elhúzódtunk egymástól. Fejemet a mellkasának döntöttem, Alexis elvágódott a füvön, Louis arcára kiült a pánik, majd odaugrott és felkapta a kissé megdöbbent barátnőjét a földről. Hallottam, hogy hevesen magyarázott neki, majd a mellkasára húzta és az arcát belefúrta Alexis félhosszú, sötét tincseibe. 
A tekintetem tovább vándorolt, Liam és Rebeca a levélkupac közepén feküdtek egymással szemben, a barátnőm furcsán nyugodt volt, csillogó szemekkel figyelte az arcát simogató barátját. Imádattal fürkészték egymást, elmosolyodtam, amikor eszembe jutott, hogy néhány hónappal ezelőtt Liam valósággal félt az őrült barátnőm közelében lenni, és eléggé furcsán nézett, amikor a testrészeit fotózgatta. 
-Bemegyünk?-kérdezte csendesen Niall.
Aprót bólintottam, megfogta a kezem és hátat fordítva a többieknek lassan beandalogtunk a házba, Harry folyamatosan fényképeket készített rólunk. Amint beléptünk a házba érezhetően nyugodtabb, és csendesebb lett minden. Hamarosan haza kellett mennem, hogy készüljek a hétfői óráimra, ki akartam élvezni minden percet, ami még maradt a szombatomból. Inkább tanultam mindkét nap néhány órát, mert különben az egész vasárnapom ráment volna. 
Követtem őt fel a lépcsőn, már egészen otthonosan mozogtam a házukban, eleinte még nagyon fura volt, hogy miért van mindegyikőjüknek saját lakása, amikor együtt élnek. De most már értettem, és igazából nagyon hasznos volt Niall lakása, amikor szerettünk volna kettesben lenni. Félreértés ne essék, nagyon szerettem a fiúkat, és szerettem velük lenni, de mint ahogy mindenkinek, nekünk is szükségünk volt arra, hogy csak kettesben legyünk. Filmet néztünk, próbálkoztunk a főzéssel, melyből születtek borzasztó alkotmányok, és nagyon finom ételek is, amiket aztán együtt megettünk, vagy elhoztok Zayn-ék kutyájának. Legalább ő megette. Néha csak feküdtünk a kanapén és hallgattok egymás halk légzését, megosztottuk egymással a gondolatainkat és beszámoltunk a napjaink azon részéről, amit nem töltöttünk együtt. Rövid időn belül sikerült elérnie, hogy megbízzak benne, az életemet is a kezébe mertem volna adni. Sosem hittem volna, hogy egyszer majd ilyen bensőséges és nyílt kapcsolatom lesz egy fiúval. Talán azért, mert anyáékat sosem láttam úgy összebújni, ahogy mi gyakran tettük. Niall előtt volt egy megítélésem a férfiakról, és kellemesen csalódtam, amit a szüleim nem tettek meg, azt én helyettük is bepótoltam vele, és amit ők tettek egymással, azt mi nem tettük. Nem veszekedtünk, voltak kisebb vitáink, de az első nagyobb egyben az utolsó is volt, én nem akartam, hogy megtörténjen velem is az, ami a szüleimmel, a kapcsolatunkat leginkább a béke, bizalom, és a türelem jellemezte. 
Ledőlt az ágyra és a mellkasára húzott, ajkaink összeforrtak és percekig nem is engedték el egymást, majd kipirult arccal elhúzódtam tőle, fejemet a mellkasára fektettem, míg ő az ujjai köré csavarta a tincseimet.
Megkerestem a szabad kezét és összekulcsoltam az ujjainkat, szerettem így feküdni vele, megnyugtató volt, hogy hallottam szívének egyenletes dobbanásait, ujjai hol a hajammal játszottak, hol gyengéden simogatták a karom vagy a derekam. Apró dolgok voltak, de nekem sokat jelentettek.
-Nincs kedvem hazamenni.-motyogtam.
Halkan nevetett, felemeltem a fejem és az államat a mellkasán megtámasztva néztem a szemébe.
-Itt maradhatsz.-mosolygott.-Nálunk mindig lesz neked hely, és ha mellettem nem akarsz aludni, ott a vendégszoba.
-Mert majd biztos egy szobát választok helyetted.-nyomtam mutatóujjam az arcába.
-Én azt mondtam, "ha". Természetesen jobban örülnék neki, ha itt lennél mellettem.-mosolygott.
A pillantásom kissé elkalandozott, a sarokban a gitárállványon ott sorakoztak a hangszerei, már többször rajta kaptam, hogy játszik rajtuk. Szerettem hallgatni, ahogy gitározott, olyankor annyira komolynak tűnt, persze csak ha nem hülyéskedett. 
Néhány embernek talán ez furcsa, de még nem aludtunk együtt, annak ellenére, hogy lassan 4 hónapja együtt voltunk. Mondtam, hogy Niall nagyon türelmes volt velem szemben, semmit nem erőltetett és próbált meg rám tukmálni. Viszont nekem fokozatosan, de egyre nagyobb szükségem volt a közelségére. 
-Hétfőn dolgozatot írunk...-tűnődtem.
-Nem mondtam, hogy aludj itt, csak azt, hogy ha akarsz, akkor mellettem bármikor lesz neked hely.-tűrte arrébb a hajam. 
-Tudom.-pusziltam meg a száját.-Talán jövőhéten.
-Örülnék neki.-mondta szerényen.
Istenem... a szemei annyira csillogtak, miközben engem nézett. Talán azért, mert elfogult voltam vele szemben, de én tökéletesnek láttam őt. Tudtam, hogy nincs túl sok önbizalma, de ahogy ő velem éreztette, mennyire szépnek talált, én is igyekeztem ezt kifejezni. És tényleg így volt, mindenét imádtam, a szemeinek és a mosolyának pedig valósággal a rajongója voltam, és szerencsére nem kellett túl sokat nélkülöznöm ezeket, mert szinte mindig nevetett.
-Niall?
Halkan hümmögött, valószínűleg túl sokáig néztem az arcát.
-Gitározol nekem?
-Persze.-mondta kicsit meghökkenten.
Leszálltam róla, felült és némi nézelődés után végül elvette az egyik gitárt. Visszaült az ágyra, szorosan mellé kucorodtam és felhúztam a lábaim, behangolta a gitárt, majd egy kissé lebiggyesztette az alsó ajkát és rám nézett.
-Eljátszom neked azt a dalt, amit feldolgoztunk a srácokkal. Majd a turnén fogjuk énekelni.
Kíváncsian néztem rá, elhelyezte az ölében a gitárt és végighúzta a húrokon az ujjait.
-Lehet, hogy ismered, Teenage Dirtbag a címe.
Ismertem a dalt, és bevallom, az eredetit nem szerettem, viszont nagyon kíváncsi voltam Niall előadására. Nem mertem nekidőlni a vállának, nehogy zavarjam, ezért csak ültem, és figyeltem őt. Fejét lehajtotta és játszani kezdett a hangszeren, kis idő múlva pedig énekelni kezdett. A hangjára megborzongtam, amellett, hogy Niall-nek csodálatos hangja volt, sugárzott belőle a kedvesség. Éneklés közben mosolygott, és ha ez lehetséges, a szemei még jobban csillogni kezdtek, ahogy ő énekelte a dalt sokkal jobban tetszett, mint az eredeti. Kíváncsi voltam rá, hogy vajon milyen lesz ez a többiekkel együtt. Amikor befejezte puszit nyomott a számra, kuncogva húztam közelebb magamhoz.
-Az eredeti verziót nem szeretem-mondtam.-De ez nagyon tetszett.
-Tényleg?-pislogott nagyokat.
Bólintottam, néhány hajszála kicsúszott az ujjaim közül, azokat eligazítottam és végigsimítottam az arcán.
-Kíváncsi vagyok, te tudsz-e énekelni.
-Nem akarod azt hallani.-nevettem.
Újabb puszit nyomott az arcomra.
-Énekelj még.-kértem, és nekidőltem a vállának.-Valamit, az egyik dalotokat.
-Melyik a kedvenced?-kérdezte.
Eltűnődtem, majd halkan kiböktem.
-Talán a Tell me a lie.
-Azt Zayn tudná neked elénekelni. Nekem nincs benne túl sok részem.-mondta.
-De nekem nem Zayn a barátom.
-Nem is adnálak oda neki.-húzta fel az orrát, nevetve húzott közelebb magához.-Azt hiszem, akkor nagyon irigy lennék rá.
Rámosolyogtam, ő pedig lehajtotta a fejét, de még mielőtt újra játszani kezdett volna, az ajtó kivágódott és Harry ugrott be.
-Csíz!-kiabált, és mielőtt megakadályozhattuk volna, ismét elkattintotta a fényképezőgépet, majd az ágyra ugrott és lehuppant mellém.-Mit csináltok?
Lőttek a nyugodt pillanatoknak, Harry-t követte Hayley, bár ő csak annyit akart, hogy a barátja békén hagyjon minket. A hangzavarra természetesen megjelent Louis, aki hozta magával Alexis-t, majd jöttek a többiek, és Niall viszonylag kicsi szobája megtelt emberekkel. És az én emlékeim ismét megbolondultak.

8.rész Wondering where you've been all my life

Sziasztok! :)
Végre itt vagyok, sajnálom, hogy ilyen viszonylag "későn" jön a rész, de vendégem volt, és csak most tudtam belépni. :) Remélem mindenkinek jól telt a Szilveszter, most nagyon nem is szaporítanám a szót. Jó olvasást! :)

Nessa. xx

Becsaptam magam mögött az ajtót, jó hangosan, hátha az egymást túlkiabáló szüleim ezt meghallják és elhallgatnak, de mint máskor, ez most sem így történt. Még szerencse, hogy Niall nem volt velem. Hülye ötlet lenne együtt eljönni ide, amikor ezek ketten itthon tartózkodnak. A konyhába mentem, ahonnan a hangokat hallottam, ha jól vettem észre már megint valami idióta dolog miatt üvöltöztek egymással.
-Anya.-mondtam halkan, hátha meghallják.-Anya.-ismételtem kicsit hangosabban. 
Nagyot sóhajtottam, beletúrtam a hajamba, apa a hűtőnél állt és bőszen bólogatott, néha cinikusan közbeszólt valamit. Tudta, hogy ezzel is csak idegesíti anyát.
-Nem törődsz a lányoddal! Már nem is kíváncsi rád, sosincs itthon, és amikor itt van akkor is felmegy a szobájába! Nem veszed észre?!
-Anya!-kiáltottam el magam. Nem nézhettem tétlenül, hogy apának ilyeneket mondott, hiszen nem igaz. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, vajon mennyi ilyet mondhatott már neki az évek alatt.
Mindketten elhallgattak és rám néztek, makacsul összeszorítottam az ajkaim, nehogy kimondjak valamit, amit később megbánnék, vagy azon is vitatkozhatnának. Nagyot nyeltem.
-Faith, kicsim, észre sem vettem, hogy hazajöttél.-mosolygott rám anya, és közeledni próbált. A karjaim összefontam a mellem előtt, nem vágytam az ölelésére, azok után nem, hogy ezt hallottam.
-Niall ragaszkodik hozzá, hogy hivatalosan is bemutassam nektek, szóval ha lenyugodtatok, vagy lesz egy olyan nap, amikor nem estek egymásnak, akkor szeretnék vele hazajönni.
-Niall?-kapta fel a fejét.-Az a szőke srác, akivel a múltkor elmentél?
Örülök, hogy neked csak ez az egy alkalom maradt meg a sok közül. 
Pedig mindig elmondtam neki, ha elmentem vele, tudja, hogy megcsókolt, tud a randikról és arról, hogy már voltam náluk. Annak ellenére, hogy apával állandóan vitatkoznak, én még elmondom neki az ilyeneket.
-Igen.-bólintottam.
Hirtelen átölelt, megtántorodtam, és kelletlenül, de visszaöleltem. Hiszen mégiscsak az anyukám. Apára pillantottam, néhány pillanatig szinte sokkos állapotban nézett maga elé, majd elmosolyodott és felmutatta a hüvelykujját. 
-Persze, kicsim! Bármikor gyertek csak el!
A bármikor, nálunk nem azt jelenti, hogy bármikor. Hanem azt, hogy ha hazajövök, és valamilyen csoda folytán csend van, miközben mindkét szülőm itthon tartózkodik, na akkor elhívhatom Niall-t.
-Jó.-bólintottam.-Most elmegyek.
Kibontakoztam az öleléséből, nem volt kedvem a jó pofizáshoz és hasonlókhoz, felvettem a kabátom és a bakancsom, felkaptam a táskám és kiléptem az ajtón. Nem volt pontos célom, hogy hova is megyek, viszont a lábaim maguktól vittek Rebeca-hoz, reméltem, hogy otthon van. De ha nincs, akkor sem omlik össze a világ, majd elmegyek sétálni vagy küldök egy sms-t Niall-nek, hátha van egy szabad órája, amit szeretne velem tölteni. Vele biztos nem fogok a szüleimről beszélni és majd felvidít. 
Lassítottam a lépteim, sétálás közben a gondolataim a barátom körül forogtak, még hozzá kellett szoknom ehhez. Csak most kezdtem rádöbbenni, hogy tulajdonképpen eddig milyen magányosak is voltunk mi Rebeca-val, persze ott voltunk egymásnak, de akármennyire is tagadtuk és hangoztattuk, hogy nem kell senki, igenis szükségünk volt valakire. Így jobb, mert ha csak pár napja is tartott ez az egész, boldog voltam Niall-vel. De vajon meddig fog ez tartani? Hisze ő nem egy átlagos srác, akivel összebújhatok akár az utcán is és megpuszilhatom. Megráztam a fejem, ő is megmondta, hogy ezen ne gondolkozzak, megegyeztünk abban, hogy nem fog letagadni, de amíg lehet próbáljuk titokban tartani ezt kettőnk között. Nekem ez így jó volt, és talán neki is, egyelőre...
Ragaszkodott hozzá, hogy bemutatkozzon a szüleimnek és váltsanak pár szót, nem repestem az ötlettől, de mint látjátok, tettem érte. Anya imádni fogja, apa pedig... hát, nem tudom.
Benyitottam a kapun és felszökdécseltem a lépcsőn, majd rátenyereltem a csengőre. Tudtam, hogy a szülei dolgoznak, szóval ha bárki is van itthon, akkor az csakis ő lehet, remélem egy kicsit sikerül felhúznom.
-Szállj le a csengőről, gyökér!-hallottam meg a hangját.
Felnevettem, de semmiért nem vettem le volna a kezem, amikor dühösen feltépte az ajtót és rám ugrott egyszerre visítottam és nevettem.
-Faith!-ugrott le rólam.-Azt hittem Harry az! 
-Harry-t várod?-kérdeztem.
-Nem, de ő csinálja mindig ezt! Ráfekszik a csengőre és előszeretettel játszik el rajta még különböző dalocskákat is.-forgatta a szemeit.-Gyere be, éppen sütit sütök!
-Jézusom.-motyogtam.
Megfogta a kezem és behúzott maga után, az ajtót bevágta és a konyhába sietett.
-Liam-nek sütök.-mondta boldogan.-Meg persze a többieknek is, de elsősorban neki szánom.
-Mi ez?-néztem bele a tálba, valami rózsaszín tésztaszerűség szemezett velem. 
-Muffin.-vett elő egy kanalat. 
A muffin formás tepsit már elővette és kis rózsaszín, szívecskés papírokat helyezett bele, aranyos gesztusnak tartottam, viszont féltem tőle, hogy valamit elrontott és valami borzalmas dolog fog kisülni belőle. 
-Szerintem kevesebbet tegyél bele.-mondtam, és a kanálra böktem.-Úgyis megnő majd, ki ne másszon belőle.-kuncogtam.
-Nem akarok lapos muffinokat.-mondta, és jelentőségteljesen rám pillantott.
-Nem lesznek laposak.-magyaráztam.-Megnőnek majd a sütésnél.
-Nem kockáztatok, nagy és szép muffinokat szeretnék, majd lekenem a tetejét fehér csokival és cukorkákkal kidíszítem.-mondta boldogan.
-Ez aranyos.-hagytam rá, és inkább figyeltem, ahogy belekanalazza a masszát a kis kosarakba.
Bíztam benne, hogy nem hagyott ki semmit és egészen jó lesz majd, amit csinál, tekintve, hogy Liam-nek készülnek a muffinok. Biztosan nem rontotta el, és figyelmes volt.
-Milyen?-kérdeztem.
-Fehércsokis.-mosolygott.-Csak tettem bele színezőt, hogy szebb legyen.
Mivel Liam-ről van szó, biztosan örülni fog neki, sőt, ha rossz ízű lesz még akkor is úgy fog tenni, mintha ízlene neki, nehogy megbántsa Rebeca-t. Tehát ettől kell a legkevésbé félnem, hiszen ha Rebeca az orra alá dug egy kosár csábító kinézetű, ámde annál rosszabb ízű muffint, a saját egészségét kockáztatva fogja legyűrni, csak azért, hogy Rebeca örüljön.

Elégedetten mosolyogva tette be a sütőbe a tepsit, kihúzta a mellettem lévő széket és lehuppant rá, maga elé vette a füzetét és rajzolgatni kezdett. Csodálatosan tudott rajzolni, még akkor is, ha csak céltalanul vonalakat húzgált, a vonalakból lassan kirajzolódott Liam arca, a szemei és az ajka, megrajzolta az orrát és elmosolyodott.
-Olyan kis pisze orra van.
A ceruzája gyorsan szántotta a papírt, újabb vonalakat rajzolt, árnyékolt, satírozott, majd nekiesett a hajának. Tátott szájjal néztem, ahogy megformálódik előttem Liam pontos arcképe.
-Add neki oda.-szóltam közbe.
-Egy egész mappa van, amit odaadhatnék neki.-nézett fel, szemei furcsán csillogtak a mesterséges fényben. 
A keze szinte szeretetteljesen mozgott, újra rajzolt Liam száját, kissé erősebb vonalakkal, majd a nyakán az anyajegyet, végül könnyed húzásokkal kialakította a vállait és egy inget. 
-Azt se tudom a sütiket hogyan adjam neki oda.-motyogta.-Állítsak be egy kosár muffinnal meg egy rajzzal? Szia Liam, ezt neked hoztam, mert annyira szeretlek.-fintorgott.-Inkább oda sem adom neki a sütiket se.
-Hé.-tettem kezemet a vállára.-Mi a baj?
-Semmi.-rázta a fejét.-Csak...
Kíváncsian néztem rá, akármilyen butaságról is volt szó, mindent megbeszéltünk egymással. Vártam, néhány percébe telt, míg teljesen összeszedte a gondolatait, azután szinte ömlöttek belőle a szavak.
-Én... fogalmam sincs, eddig olyan elérhetetlennek tűnt, most meg épp sütit sütök neki, meg tegnap délután megcsikizett, és később állítólag átjön. Mert mindenki a barátnőjével lesz, gondolom nem akar otthon egyedül unatkozni és nincs semmi dolga.
-Vagy csak mert szeretne veled lenni.-mosolyogtam.
-Hát, persze.-grimaszolt, szőke haját a füle mögé tűrte és felállt, hogy kivegye a sütőből a muffinokat.-Inkább csak kiteszem az asztalra ezeket, majd meglátja és eszik belőle, ha akar. Nem erőltetek semmit, és talán jobb is, ha nem dugom az arcába, lehet, sőt, biztos, hogy elrontottam valamit.-kezdett hadarni.
-Becky.-szólítottam meg halkan. Ritkán szólítjuk egymást beceneveken, többek között azért, mert míg az övé viszonylag normális, én a Fify becenevet kaptam. Jobb, ha erről nem tud senki.-Akkor se fog haragudni, ha nem sikerült jól a muffin.-mondtam, és biztató mosolyt küldtem felé.
-Tudom.-rogyott le az egyik székre.-Én csak... nem akarok vele kettesben maradni.
Elmosolyodtam, leültem én is óvatosan elvettem egy gőzölgő muffint a tepsiről, vártam, mikor csap a kezemre, de nem tette.
-Még nincs kidíszítve.
-Tartogasd neki az olyanokat.-mosolyogtam, és beleharaptam a rózsaszín, puha tésztába. Meglepően finom volt, nem volt sós, sem túl édes, és belülről puha, meleg csokidarabok voltak.
-Na? Ha elrontok valamit alkalmas arra, hogy megmérgezzem magam vele?
-Nem, sajnálom.-biggyesztettem le az alsó ajkam.-Nagyon finom lett.
-Hazudsz.-nézett fel összehúzott szemekkel.
-Nem, kóstold meg.-törtem ketté az enyémet. Ha valóban olyan finom, ahogy mondom, akkor csak pufogni fog azon, hogy megevett egyet. Elvette az egyik darabot és óvatosan beleharapott, majd az arcán mosoly áradt szét.
-Akkor sem adom neki oda csak úgy...
Mosolyogva ráztam meg a fejem, és megettem a saját fél muffinom.
-Miért nem akarsz vele lenni?
-Akarok.-mondta.-Csak félek, mert még nem is voltunk kettesben, mindig ott voltál te, vagy a srácok, vagy valaki... de most nem lesz itthon senki. Lehet, hogy unatkozni fog, vagy megint beégetem magam valamivel...
-Melletted nem lehet unatkozni.-nevettem.-Ne aggódj, nem lesz semmi baj.
Halkan hümmögött, elhúzta a száját és feltápászkodott, egy kistányérba tette az összetördelt fehércsoki darabokat és betette néhány percre a mikróba. 
-Fejezd be a rajzot.-vizslattam a papírt.-Ha nem adod oda neki, majd lesz az enyém.
-Hogyisne!-kiáltott.-Akkor az enyém lenne! Te majd megkapod Niall-t!
-Jó.-csillantak fel a szemeim.-De akkor add neki oda, légyszi!
-Meggondolom.-grimaszolt, majd kivette a mikróból a csokit.
Figyeltem, ahogy kiskanállal a muffinok tetejére csorgatja.
-Legközelebb, ha több időm lesz sütiszörnyeket csinálok.-mosolygott.
Ahogy a csoki megdermedt a muffinok tetején apró, ehető gyöngyöket és színes tortadarát varázsolt elő, a sütiket lassan beborították a szívecskék, mosolygós arcok és különböző aranyos dolgok. Miután befejezte kiszedegette a sütiket egy tányérra és betette a hűtőbe.
-Majd előveszem és megkínálom vele, aztán felajánlom, hogy vigyen a fiúknak...
Észrevesttem egyet, ami kevésbé nőtt meg és kissé ferde, még mielőtt kidobta volna elloptam a tepsiből.
-Ez az enyém lesz.-néztem rá. Számomra tökéletes volt, a csoki a tányérba még kellően folyékony volt, lassan rácsorgattam a tetejére és vártam egy kis ideig.
-Ne már, Faith, nyugodtan vihetsz neki egyet. Ez olyan kis béna...
-Én akarom csinálni.-jelentettem ki. Elvettem néhány cukorgyöngyöt és elkezdtem kiformázni belőle a szívecskémet, majd élénkebb sárgával megcsináltam azt, amit az első csókunkkor a tollammal belevésett a padba, az összefonódó neveinket.
-Majd megmondom, hogy te sütötted.-mosolyogtam.
A telefonom rezegni kezdett, majd teljes hangerővel megszólalt az All You Need Is Love, természetesen az eredeti verzió, habár a fiúk X-Factor-os előadásában is kifejezetten szeretem most már. Egyetlen személynek lehet ez a csengőhangja, akaratlanul is izgatottan kaptam elő a zsebemből, Rebeca halkan kuncogni kezdett.
-Szia.-szóltam bele, meg sem próbáltam leplezni a hangomban csengő örömöt.
-Szia, Faith.-senki nem tudja így, ilyen aranyosan kimondani a nevemet rajta kívül.-Kerestelek otthon, anyukád azt mondtam, hogy elmentél...
-Rebeca-nál vagyok.-hadartam. Aztán szépen kezdett leesni a tény, miszerint Niall nálunk járt. Talán hallotta anyáékat...
-Sejtettem.-hallottam a hangján, hogy mosolyog.-Kijössz?
-Itt vagy?-tátottam el a szám. Rebeca-ra pillantottam, magában mosolyogva elvégezte az utolsó simításokat Liam rajzán.
-Cserére gondoltam, Liam bemegy, te kijössz.
A "Liam" névre a barátnőm felkapta a fejét, 10 km-es körzetben szerintem meghallja, ha valaki kiejti a száján ezt a nevet.
-Rendben.-mosolyogtam.-Rohanok.
-Nem kell.-nevetett.-El ne ess.
-Nem fogok.-nyújtottam ki a nyelvem, habár nem látta.
Letettük, Rebeca-val egyszerre ugrottam fel, elrohant felvenni a cipőjét, míg én felküzdöttem magamra a kabátom és felkaptam az asztalról a sütit. Elbukdácsoltunk az ajtóig, feltépte, és aztán csak állt ott, én meg kirohantam a hűvösbe és Niall karjaiba vetettem magam. Nem tudtam, hogy elhagytam a barátnőm, viszont amikor Liam-re pillantottam, zsebre dugott kezekkel álldogált, nem csimpaszkodott egy őrült szőke lány a nyakában.
-Ez egy süti?-szúrta ki a muffint Niall. Hát persze, előbb megeszed a sütit, aztán észreveszel engem is és kapok legalább egy puszit.
-Igen.-rejtettem el a hátam mögött.-De csak akkor kapod meg, ha...
-Itt az utcán?-kérdezte.
-Hát, ha szégyellsz...
Ajkait az enyémre nyomta, kuncogva öleltem át a nyakát, átölelte a derekam és közelebb húzott magához. Csak egy csókot kértem volna, nem volt megszabva, hogy rövid legyen vagy hosszú, és a típusa sem, viszont annak ellenére, hogy már megkaphatta volna a sütit, nem húzódott el. Úgy csókolt meg, mintha 1000 éve nem találkoztunk volna.
-Így nem marad túl sokáig titokban.-nevetett aranyosan.
Csak mosolyogtam, és előrehúztam a kezem, hogy megkaphassa a muffint. Ahogy felismerte a díszítést kék tekintete megkereste az enyém és újabb csókot nyomott a számra. Nem tudtam, hogy lehet-e szeretni a csókolózást, de én határozottan szerettem, legalábbis vele.
Megfordultam a karjaiban, míg ő kibontotta a sütit és jóízűen beleharapott, Liam mosolyogva figyelt minket, Rebeca is kimerészkedett az ajtón és egymás mellett álltak. Niall halkan, jóízűen hümmögött, helyette is elköszöntem a többiektől, míg ő csak integetett, majd egymás kezét fogva elindultunk.
-Rebeca csinálta Liam-nek.-tájékoztattam a jóízűen nyammogó barátom. Szemei egy pillanatra elkerekedtek és csodálkozva nézett a süti utolsó falatjaira.-Ezt ki akarta dobni, mert szerinte béna volt, de megmentettem és kidíszítettem neked.-néztem rá. Morzsás puszit helyezett az arcomra, mielőtt bekapta volna az utolsó kis darabot. 
-És Liam ebből annyit ehet, amennyit csak akar.-motyogta.
-Rebeca küldeni fog nektek is, de ha nem, akkor majd sütök neked én.
Halkan hümmögött, egyik kezével átölelte a derekam és összekulcsolta az ujjainkat. Arcát az enyémhez dugta, felnevettem és rövid időre arcomat a nyakába fúrtam. Az illata, a puha bőre, a puha hajszálak a tarkóján, az érintése a derekamon. Mind-mind olyan, amire addig nem éreztem szükséget, de ezek hozzá tartoztak és rá szükségem volt.
-Megtennéd?-kérdezte.
-Ha már úgyis osztozunk a kaján.-kuncogtam, ujját nem túl erősen az oldalamba nyomta, nevetve felkiáltottam.
Elhúzódtam tőle, lassan tudatosult bennem, hogy bár ez a külváros, akkor is az utcán voltunk. Viszont fizikai szükségletet éreztem a közelségére.
Normál léptekben haladtunk, mégis, némely időközönként az arcomhoz hajolt és megpuszilt, vagy az ujjaival végigsimított a derekamon, közelebb húzott magához és arcát a hajamba fúrta.
-Az anyukád megcsipkedte az arcom.-szólalt meg hirtelen.
Akaratlanul is kibukott belőlem a nevetés, ahogy elképzeltem, hogy anya az ujjaival megcsípi Niall puha pofiját és gügyög neki.
-Azt mondta, hogy valóban olyan szexi és jóképű flótás vagyok, mint amilyennek elmondtál.
-Nem igaz, anya nem mondott ilyet!-nevettem fel, szembefordultam vele és a kezeim közé vettem az arcát.
-Máshogy fogalmazott, azt mondta, hogy édes vagyok és nagyon vigyázzak rád.
-Ezt már jobban elhiszem.-mosolyogtam.
-Megígértem neki, hogy mindennél jobban fogok vigyázni rád.-nézett a szemembe. Megkereste a kezeim az arcán és elmosolyodott.-Sosem szegem meg az ígéreteim, főleg nem azokat, amiket anyukáknak teszek.
Az arcom pírba borult, közelebb húzódtam hozzá és összedörzsöltem az orrainkat, mielőtt megcsókoltuk volna egymást.
-Azért az első is igaz, ugye?
-Igen.-nevettem az ajkai közé.-Nagyon jóképű és szexi flótás vagy.
-És szerencsés is.-motyogta, majd újból megcsókolt.
-Menjünk haza.-sóhajtottam.-Mielőtt valaki lebuktat minket.
-Legszívesebben mindenkinek elmondanám.-motyogta a nyakamba.
Felhúztam a vállaim, elhúzta az arcát, én pedig belefúrtam az enyémet a pólójába.
-Más nem volt?-kérdeztem.-Mármint anyával.
Elgondolkoztam azon, vajon elmondaná-e, ha amikor ott volt éppen üvöltöztek-e egymással a szüleim.
-Nem.-mondta, és puszit nyomott a hajamra.-Talán jobb is, hogy apukád nem akarta megcsipkedni az arcom.
-Ennyire félelmetes?
-Nem, ellenkezőleg. De akkor is az egyetlen kislányáról van szó, akinek én vagyok az első barátja. Biztos nem repes az örömtől. 
-Majd megismer.-nyújtózkodtam felé, apró puszit adott a számra.
-Remélem.-mosolygott.
-Ne aggódj, téged nem lehet nem szeretni.
Vigyorogni kezdett, az út további részében csendben maradtunk, hüvelykujjával a kézfejemet simogatta, igazából a kapcsolatunk 2. napján azt hittem, vele lehetetlen lesz így sétálgatni, de most kezdtem rájönni, hogy ez nem így van. Hiszen egyáltalán nem takarta el magát, nem volt rajta sem kapucni, sem napszemüveg, kék szemeivel mosolyogva fürkészte az előttünk lévő utat, bárki, aki akarna idejöhetne, de ez a rész szinte kihalt volt jelenleg, volt egy olyan érzésem, hogy a belvárosban, mondjuk a Trafalgar square-n nem tudnánk így sétálgatni. De nekem ez is tökéletesen megfelelt.
-Szeretnél most bemutatkozni nekik?-kérdeztem, és mosolyogva pillantotta az arcára, miközben befordultunk a házunkhoz vezető útra.
Nem voltam biztos benne, hogy nyugis a helyzet, de még az utolsó pillanatban is meggondolhatom magam, elég jó a fülem.
-Talán.-harapott az ajkába.
-Nem fognak megenni.-nevettem.-Légy bátor, te akartad ezt.
-Tudom, csak azon gondolkoztam, én mikor vihetlek el Mullingar-be, ha egyáltalán lesz rá lehetőség a közeljövőben, hogy hazamenjek... 
Nem akartam olyanokat kérdezni, minthogy hiányzik-e a családja, meg ilyesmi, hiszen egyértelmű, hogy igennel válaszolt volna. Megszorítottam a kezét, közelebb húzott magához és puszit helyezett a számra, belöktem a kaput, lassítottam a lépteinket és füleltem, de nem hallottam semmit. 
-2 méter távolság?-kérdezte.
-Dehogy!-nevettem, és amennyire csak lehetett beférkőztem a karjai közé.-Ne félj már, nem lesz semmi.
-Ha te mondod.-motyogta.
-Ha kínos dolgokat kérdeznek, nevetni fogok.-figyelmeztetett.
-Én is.-vontam meg a vállam.-De valószínűleg engem fognak kínos helyzetbe hozni, és nem téged. Figyelmeztetlek, Niall! Nem nézheted meg a babafotókat!
-Miért nem?-nevetett.-A kicsi Faith pancsol a kádban.
-Pont ezért nem.-forgattam a szemeim.
-Nem mondhatok nemet az anyukádnak.
-Nem fogsz nemet mondani, csak nem nyitod ki a fotóalbumot. Jobb esetben nem fog idióta videókat mutatni rólam.
Benyitottam, vagyis csak nyitottam volna, mert az ajtó zárva volt.
-Hát, akkor majd máskor.-fújta ki hangosan a levegőt.
-Ennyire ne legyél csalódott.-nyomtam puszit az arcára, és előszedtem a táskám mélyéről a kulcsom, fogalmam sem volt, hová tűnhettek a szüleim. De abban a pillanatban én sem bántam igazán, figyelmeztetnem kellett őket néhány dologgal kapcsolatban, és eldugni a fényképalbumokat.
-Azért még bejössz?-kérdeztem.
Aprót bólintott, benyitottam, az előszobában lerúgtam a cipőm és megvártam, míg Niall kibújik a fehér Supra cipőjéből. Úgy nézett körbe, mintha azt várná, mikor ugrik elő apa az egyik sarokból egy gépfegyverrel a kezében, karjaimat a nyaka köré fontam és puszit nyomtam a szájára, csak ezután engedett fel, gondolom megnyugtatta a kis lelkét, hogy egy csók után is épségben maradt az összes testrésze.
Néhány centi volt köztünk, magassarkúban majdnem magasabb voltam nála, de amúgy sem szerettem azokat a kényelmetlen cipőket, még mindig furcsán pislogott körbe, amikor hozzábújtam a mellkasához. Talán már említettem, mennyire jó őt ölelgetni, karjait körém fonta és puszit nyomott a hajamra, perceken át nem engedtük el egymást.
-Gyere.-fogtam kézen, szorosan a nyomomban jött utánam a lépcsőn. Levágódtam az ágyra, bizonytalanul lépett be a szobámba, megkaparintottam a tévé távirányítóját.
-Niall.-szólítottam meg.-A szüleim nem haragszanak meg, ha leülsz az ágyamra.
-Jó.-hümmögött, majd leült mellém.
-Van ma valami dolgod?-kérdeztem, beférkőztem a karjai közé, próbáltam előcsalni egy mosolyt, amit hamarosan meg is kaptam.
-Nincs.
-Megnézünk egy filmet?
Bólintott, az arcomon mosoly terült szét, a kezét fogva huppantam le a DVD-s polcom elé, vágyakozva pillantottam az Éhezők Viadalára, de úgy döntöttem, most nem ezt nézzük, már úgyis láttuk együtt.
Körülbelül úgy kapkodtam, mint Rebeca, amikor épp viszonylag nyugodt állapotában van, szerettem volna, ha feloldódik, és amikor valamit szeretnék általában meglátszik rajtam, hogy ki a barátnőm.
-Faith.-nyomott csókot a számra.
Egymás után adogattam neki a filmeket, vártam, hogy válasszon valamit de csak visszatette őket a polcra. Hümmögve néztem rá, félretett néhány filmet, a többségük vígjáték volt és olyan, amin jót lehet nevetni.
-Választasz?-néztem rá.
Nevetve megrázta a fejét és a kezembe nyomott egyet, felugrottam és betettem a lejátszóba, majd az ágyra vetődtem és húztam magam után. Eligazítottam a párnákat és rájuk dőltem, bizonytalanul, de végül először leült mellém, majd a karjai körém fonódtak. Fejemet a mellkasának döntöttem és én is átöleltem, körülbelül a 20. percnél járt a film, amikor elálmosodtam, az arcom belefúrtam a pólójába és mélyen magamba szívtam az illatát.
Legközelebb arra keltem fel, hogy valaki néz, ez az, amit kifejezetten utálok és nem bírok elviselni. Kábán néztem fel, a fejem még mindig Niall mellkasán pihent, karjai ragaszkodóan fonódtak a derekam köré és arcát a nyakamba fúrta. Tehát nem ő nézett. Ahogy felemeltem a fejem ő is kábán felnézett, kék szemeivel először engem mért végig, majd a tekintete megakadt az ajtón.
Tudtam, hogy valószínűleg a szüleim ott állnak, mert a szemei elkerekedtek és szinte azonnal lazított a fogásán, nyugodtan megfordultam a karjai közt és fáradt mosolyt villantottam anyára.
-Szia.-pislogtam nagyokat. Megragadtam Niall karjait, még mielőtt elengedett volna, akartam, hogy tudja, nincs oka félni a szüleimtől.
Zavartan hümmögött, majd kibökte:
-Jó napot, Mrs. Freelove. Hogy tetszik lenni?
Hangosan felnevettem, felültem, mire zavartan elengedett és beletúrt a hajába.
-Szia Niall.-nevetett rajta anya.-Nem akartalak felébreszteni titeket, csak nem tudtam, hogy itthon vagy-e Faith. Túl nagy volt a csend.
-Amikor egyedül vagyok itthon általában üvöltözni szoktam.-nézek jelentőségteljesen Niall-re, sikerül elérnem, hogy felnevessen.
Anya csak a fejét rázza, majd sarkon fordul és kimegy.
-Egy ideig jobb lesz, ha inkább te jössz hozzánk.-motyogta.
Felnevettem, arcát a kezeim közé fogtam és csókot nyomtam a szájára.