7.rész Just one touch and I was a believer

Sziasztok! :)
Remélem mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek, perpillanat én még mindig az ágyban vagyok, mentségemre legyen, hogy még csak 12:05-van. :D
Mivel Szilveszterig már nem lesz új rész, előre is Boldog Új Évet mindenkinek! :) Remélem 2014-ben is velem tartotok, tavaly ilyenkor azt hiszem, hasonlót írtam az a Elloptad a szívem és a My Best Friend Harry Styles, or not? blogjaimra. Most olyan távolinak tűnik... Akkor még csak az a két blogom volt, ellenben ez már az 5. :) Titkon remélem, hogy még itt is vannak olyan olvasók, akik az első kettőt végig követték.

BUÉK! :)

Nessa. xx

-Kérdezni szeretnék valamit.-hasítottak halk szavai a csendbe.-Már a múltkor is akartam, de akkor nem sikerült... viszont most megkérdezem, mert tudom, ha tovább szarakodok, egyszer csak megunsz. Ezt pedig nem szeretném megkockáztatni. Faith...-nagy levegőt vett.

Az arcát néztem, a döbbenet lassan úrrá lett rajtam, a szobájában ültünk, néhány perccel ezelőtt még egy képet szorongatott a kezében, amin a testvérével volt, aztán egy ideig mozdulatlanul bámulta, majd letette és onnantól már ismeritek a történetet.
-Annyira szerencsétlennek érzem magam.-motyogta.
Akaratlanul is elmosolyodtam, szerettem volna minél hamarabb hozzá bújni, aranyos volt, ahogyan hadart, annyira sietett a mondanivalójával, hogy tisztán érződött a szavaiban az édes Ír akcentusa. És többek között ez is megmosolyogtatott.
Megfogta a kezem, görcsösen szorította, majd mikor észrevette magát hirtelen engedett a szorításon és bocsánatkérően kapta rám kék szemeit. Tudtam, ezek után bármit is kérdez, arra igennel fogok válaszolni.
-Niall.-szólítottam meg lágyan, végigsimítottam az arcán és próbáltam biztatóan mosolyogni rá.
-Osztozhatnánk, hm... a kaján.-próbálta elviccelni a dolgot, hogy oldja a feszültséget.- Persze csak ha te is akarod, nem muszáj, nem lesz semmi baj, ha azt mondod, nem. Lehetünk barátok, mert én nagyon...
Felnevettem, ajkaim az övéire nyomtam még mielőtt tovább záporoztak volna belőle a butaságok, megmerevedett, majd feloldódott és a karjait körém fonta. Gyengéd volt és óvatos, ahogyan mindig. A szívem felmelegedett és úgy éreztem, az a kevés fagy és bizonytalanság is feloldódik, készen álltam arra, hogy valakinek odaadjam a felét. A nagyobbik felét, és ő elérte, hogy megkaphassa.
-...jól érzem magam veled.-fejezte be percekkel később a korábban elkezdett mondatot. Kék szemei csillogtak, ahogyan rám nézett még mindig láttam az arcán a bizonytalanságot.-Szóval? Lennél a barátnőm?
-Niall.-nevettem fel.-Hát nem egyértelmű?
-Nem igazán...-hajtotta le a fejét.
-Igen.-böktem ki.
-Tényleg?-kapta fel a fejét.
-Igen.-ismételtem, és egyre jobban esett.-Leszek a barátnőd, Niall.
Néhány másodpercig hallgatott, majd elmosolyodott és ismét megcsókolt. Az első csókunk volt igazi szerelmespárként, és mivel náluk voltunk, természetesen elképzelhetetlen volt a fiúk nélkül.
Még nem húzódtunk el egymástól, amikor Louis kivágta az ajtót és a barátnőjével a hátán táncolt be, utána pedig jöttek a többiek, köztük a legjobb barátnőmmel, aki furcsán nyugodt volt. Gyanús, nagyon gyanús volt.
-Hitvesi csóóók!-üvöltötte teli torokból Harry.
-Olyan büszke vagyok rád Niall!-engedte le Alexis-t Louis és teljes erejéből ránk vetődött. 
Halkan felnyögött, egy ideig kábán bámult maga elé, majd felnevetett és lelökte magáról. 
-Louis.-szólította meg gyengéden Alex.-Hagyd őket békén.
Nevetve legördült róla, Niall küszködve felült és szinte azonnal közelebb húzódott hozzám, mosolyogva fészkeltem be magam a karja alá.
A tekintetem összetalálkozott Rebeca szemeivel, melyek bőszen csillogtak és láttam az arcán, hogy nehezen fogja vissza magát, egyedül Liam köré fonódó karjai tartották vissza attól, hogy hasonlóképpen ránk vetődjön, mint Louis.
Sorjában pacsiztak Niall-vel és átöleltek engem, hallottam, hogy Zayn száját elhagyja egy "ideje volt már" miközben Niall-re kacsintott. Szerettem volna kicsit kettesben maradni vele, de persze nem küldtem el a többieket. Rebeca olyan erősen szorított magához, hogy egy pillanatra azt hittem, eltöri valamelyik bordám. Nevetve puszit nyomott az arcomra, majd karon ragadta Liam-et és Harry-t és maga után húzta őket. Amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek.
-Ne hallgatózzatok!-kiáltott Niall, mire az ajtó másik oldaláról nevetés hangzott fel.
-Gyere már!-hallottam meg Alexis fojtott hangját.-Fiúk!
Néhány perc alatt elhaltak a lábdobogások és nevetések, fejemet lehajtottam és mosolyogva vizsgáltam az ölembe ejtett kezeim. Hajamat kisimította az arcomból, ahogy belenéztem a kék, mosolygós tekintetébe ösztönösen húzódott a szám szélesebb mosolyra. Óvatosan megpuszilta az arcom, mintha tartania kellene attól, hogy nem akarom vagy esetleg ellököm magamtól. Pedig meg sem fordult a fejemben.
-Olyan hülyék.-motyogta, kuncogva fúrtam az arcom a pólójába.
-Csak örülnek.
Mosolyogva tűrte el ujjaival a tincseim, alsó ajkát kissé idegesen beszívta, megint éreztem azt a zavart kettőnk között, amit még az első randinkon, óvatosan és bátortalanul fogta meg a kezem.
-Elmehetnénk sétálni...
-Jó ötlet.-kaptam fel a fejem. Úgy éreztem, a gyér napsütésben hamarabb feloldódunk majd, mint a szobája négy fala között. 
Felállt, és a kezemnél fogva húzott fel az ágyról, túl nagy volt a lendület és nekidőltem a mellkasának, elkapott és erősen tartott magához, míg nevetve újra megtaláltam az egyensúlyom.
-Jól vagyok.-emeltem fel a fejem.
-Tudom.-mosolygott, és a kezei közé fogta az arcom. Ahogy ajkaink összeforrtak ismét elmosolyodtam, karjaim óvatosan a nyaka köré fontam és az ujjaim beleakasztottam a kék pulcsija kapucnijába.
Szempilláim megrebbentek, amikor elhúzódott, végigsimított az arcomon, orra az enyémhez ütközött és egyszerre nevettük el magunkat.
-Nem örülnek jobban nálam.-motyogta.
Kinyitottam a szemeim, újabb puszit adott az arcomra, majd kezét levezette az oldalamon és összefűzte az ujjainkat. Valamiért folyamatosan mosolyognom kellett, amíg lesétáltunk a lépcsőn és találkoztam a kíváncsian méregető csillogó szempárokkal, elgondolkoztam azon, hogy Niall az 1. barátom.
-Idióta!-nevetett fel Alexis és a mutatóujjával hasba bökte a nevető barátját. Néha még most is alig hiszem el, hogy kettőjüknek azon kívül, hogy folyamatosan idegesítik egymást volt valami más problémájuk is régebben. Alexis gyorsan felhúzta a világos, rózsaszín nadrágba bújtatott lábait, mielőtt még Louis megbökte volna, de erre nem volt túl nagy esély, mivel amint leléptünk az utolsó lépcsőfokról Lou vihogva lezúgott a kanapéról. 
Levegőért kapkodva tovább hempergett a szőnyegen, közben akaratlanul is nyöszörgő hangokat adott ki, jelezve, hogy fájt neki a padlóval való találkozás. Kinyitotta a szemét, és az abból sugárzó boldogságon kívül megláttam valami mást, megragadta Alex kezét és egy gyengéd rántással a vékony lány is leesett a kanapéról, de a padló helyett ő puhára érkezett.
Niall gyengéd szorítása a kezemnél kizökkentett, rájöttem, hogy valószínűleg udvariatlanság őket bámulnom, mégsem tudtam levenni róluk a tekintetem.
-Tiszta hülye vagy.-rázta a fejét, sötét haja vele együtt mozgott. Louis abbahagyta a nevetést és mosolyogva nézett rá, kifújta az arcából a ráeső sötét hajszálakat és az ujjaival arrébb tűrte, a viszonylag rövid, hullámos hajtömeget.
-Pszichológus kisasszony, esetleg megtisztelne egy hozzám hasonló, őrült, szerencsétlen, ámde felettébb jóképű flótást egy csókkal?
Alsó ajkát lebiggyesztette, Alex csak mosolyogva megrázta a fejét, de azért lehajolt.
-Szeretlek.-hallottam meg halkan.
Elfordítottam a fejem, pillantásom akaratlanul is a fotelban telefonozó Harry-re terelődött, egy ideig nevetett rajtuk, majd elbújt a telefonja képernyője mögé, most viszont mosolyogva pillantott a szőnyegre és felvonta a szemöldökét.
-Menjetek szobára.-grimaszolt, de a hangjából sütött a vidámság.
Louis felmutatta a középső ujját, mire Haz felkapott maga mellől egy párnát és hozzávágta.
-Még ilyenkor sem tudsz komoly lenni.-szúrta le Alex.
-Sajnálom, Kicsim. Hol is tartottunk? Valami idióta megint nem tudott csendben maradni.
Nevetve fordítottam el a fejem, felhúztam a cipőmet és Niall segítségével belebújtam a vékony dzsekimbe, a kezemnél fogva húzott be maga után a konyhába. Az asztalnál ott ült a két másik fiú és Rebeca.
-Elmegyünk sétálni.
Rebeca szemei rám villantak, elmosolyodtam, arcára széles vigyor ült ki és azonnal tudtam, hogy amint innen elmegyünk majd nekem esik, valószínűleg náluk töltöm az éjszakát. Nem fog békén hagyni, felkészülök rá, hogy legalább hatszor kell majd elmesélnem neki ugyanazt. Hogyan kérdezte meg Niall, mit csináltunk azután, hogy kimentek, mi történt a séta alatt és a többi... 
-Oké.-vonta meg a vállát Zayn.
-Hozd vissza időben!-próbált szigorúan nézni Rebeca, majd vonásai ellágyultak és nekidőlt Liam vállának. Említettem már, hogy tulajdonképpen ők nem is járnak? Csak éppenséggel a barátnőm állandóan rajta lóg, ölelgeti és puszilgatja, viszont legalább már nem fényképezgeti a testrészeit és Liam is kezdi megszeretni. Vagy inkább hozzászokni és eltűrni, elvégre kedves vele és szokatlanul sokat vannak kettesben. 
-Még véletlenül sem szeretném kihúzni nálad a gyufát.-húzott magához a derekamnál.
A barátnőm amolyan "höhöhö" nevetést hallatott, és ránk kacsintott, Niall a fejét rázva, édesen nevetve fogta meg a kezem. Mivel ő vezetett, kihasználtam a pillanatot és hátulról átöleltem, az arcomat a pulcsijához nyomtam és belélegeztem az illatát, megtorpant.
-Ugorj!-utasított.
-Mi? Nem.-nevettem.
-Ugorj fel a hátamra.-nevetett.-Gyerünk!
-Niall!
Megragadta a combjaim és felhúzott magára, ijedten kulcsoltam lábaim a dereka köré.
-Tartalak.-fordította oldalra a fejét, majd megpuszilta az arcom.
-Hülye vagy.-nevettem, arcomat a nyakába fúrtam.
-Nem tudom, a lányoknak miért jó, ha lehülyézhetik a barátjukat, de ahogy gondolod. Azért felvilágosítalak, hogy te sem lehetsz épeszű.
-Sosem mondtam, hogy az vagyok.-nevettem, kis híján felvisítottam, amikor elengedte az egyik lábam és kinyitotta az ajtót.
-Nyugi már, nem foglak leejteni.
Hümmögve kapaszkodtam meg a nyakában, megfogta az egyik kezem és belepuszilt a tenyerembe, melyet aztán az arcába nyomtam.
-Nyúlj csak bele nyugodtan az orromba.-mondta közömbös hangon.
Nevetve húztam el a kezem, leugrándozott a lépcsőn, szórakoztatta az ijedt kiáltozásom, és ahogy egyre szorosabban kapaszkodtam belé.
-Maradjunk a kertben.-nézett ismét rám.-Nem is voltál még a kertünkben.
-Tegyél le.-kértem.
-Nem, nekem jó így, örülj neki, hogy viszlek.-kezdett szaladni. 
-Niall!-kiáltottam, hangosan felnevetett, ujjaim a vállába mélyedtek, ugrott egyet és kis híján előreesett a puha fűben. Leereszkedett, és lassan lecsúsztatott a hátáról, csak akkor engedtem el, amikor már csak milliméterek választották el a fenekem a földtől. 
Megfordult és leült mellém, arcát nevetve fúrta a hajamba, bocsánatkérően arcon csókolt. Kezem az arcára tettem és nevetve húztam magamhoz.
Miután elhúzódtunk egymástól kíváncsian néztem körbe, a gyönyörű zöld pázsit közepén ültünk, tőlünk kicsit távolabb volt egy medence, valamivel nagyobb, mint a benti, ami a pincében van. Most kint volt 5 napozóágy, elképzeltem őket, ahogy a napfényben fürdőznek. Niall-t, napszemüvegben, vizes hajjal, ahogy elnyúlik a zöld napozóágyon. 
A fák kellő árnyékot nyújtottak, a víztisztító halkan zúgott a medencében, kedvet kaptam ahhoz, hogy beleugorjak a kellemes vízbe, de most hűvös volt ehhez, meg amúgy sem tudnék fesztelenül pancsolni előtte.
-Látnod kellene ősszel.-nézett ő is a fákra.-Amikor valamelyikünk hajlandó összegereblyézni a leveleket akkor egészen szép, de akkor is, ha nem csináljuk meg. Tulajdonképpen nálunk felesleges összegereblyézni a leveleket, Harry úgyis szétbarmolja.
-Igen, csakis Harry.-bólogattam.
Vigyorogva megvonta a vállát.
-Tavaly ősszel Hayley-vel belefeküdtek és egész délután bámulták az eget, hazahozta Hayley-t hétvégére a kollégiumból.
-Mióta vannak együtt?-kérdeztem.
-Kicsivel több, mint 1 éve. Valamikor tavaly tavasszal jöttek össze, emlékszem, mert januárban ismertük meg Alexis-t. Ha azt mondanám, először kifejezetten nem kedveltük, és Zayn egyenesen gyűlölte, elhinnéd?
-Nem.-néztem a szemébe.
-Pedig Louis-val sem szívlelték egymást, akkoriban sokat veszekedtünk, főleg ő és Harry.
-Azt tudom, hogy volt valami Harry-vel is, láttam a tévében meg az újságokban.
-Igen.-bólintott.-Szerintem nem haragszanak meg, ha elmondom, meg amúgy is bízok benned. Egy ideig viszonyuk volt, Alex szerelmes volt Harry-be, aztán történt valami közte és Louis közt, nem szép, de Louis sokáig csalta Eleanor-t. 
-Tudom.-bólintottam.
-Idővel minden rendbe jött, most pedig figyelemmel kísérhetjük, ahogy a nap 24 órájából 8-ban piszkálódnak és gyilkolják egymást, de egyébként aranyosak.
Elnevettem magam, a fejem lehajtottam és tépkedni kezdtem a füvet. 
-Azért nekem néha hiányzik Eleanor.
Felnéztem rá, elmosolyodott és közelebb húzódott hozzám.
-Lou-n kívül mindegyikünk szokott néha beszélni vele, azt hiszem, neki is új barátja van.-vonta meg a vállát.-Én kedvelem Alexis-t is, akkor is kedveltem, amikor bunkó volt, csak megviselt, hogy a barátaim egy lány miatt állandóan veszekszenek. Louis akkor elköltözött egy időre.
Ahogy lebiggyesztette az ajkát és a hangja kissé elcsuklott, megijedtem és hozzábújtam, a karjaim a nyaka köré fontam és puszit nyomtam a szájára. 
-Minden rendben?-kérdeztem bizonytalanul.
-Persze.-mosolygott. Végigsimított az arcomon és újabb puszit helyezett a számra.-Amikor minden rendbe jött és Liam is elkezdett randizgatni egy lánnyal, eléggé irigy voltam rájuk. Mindenkinek volt valakije csak nekem nem, néha jól éreztem magam, néha meg azon gondolkoztam esténként, milyen lenne, ha összebújhatnék valakivel és azt mondhatnám neki, hogy szeretem. Sosem voltam itthon egyedül, de akadtak esték amikor Liam-vel csak ketten voltunk, mindenki a barátnőjénél volt.
Figyelmesen hallgattam, beszéd közben mosolygott és a szemeit végig az arcomon tartotta. Nem vágtam közbe, nem tudtam volna mit mondani, hiszen én sosem agyaltam ilyesmiken, ellenben most jó érzés lenne elmondani valakinek, hogy ő a barátom. Hogy nekem van barátom! NEKEM!
-Megérte türelmesnek lenni és várni.
Az arcomat elöntötte a forróság, lehajtottam a fejem, hogy eltakarjam piros orcáim, a szám széles mosolyra húzódott. Amikor a keze beférkőzött a hajam által kialakított függöny közé ismét nevetnem kellett, mutatóujjával felbillentette a fejem és megkereste a pillantásom.
-Megtisztelő, hogy én lehetek az első barátod.
Rámosolyogtam, a szívem őrült tempóban kezdett verni, mielőtt megcsókolt volna még halkan hozzáfűzött valamit.
-Remélem én vagyok az utolsó is.

Akkor még nem tudta, hogy ez így lesz. Az első, és az utolsó is egyben, és sajnos nem a jobbik értelemben. Nem úgy, hogy akkor teljesen egymásba szerettünk és aztán megkérte a kezem, feleségül vett és családot alapítottunk, hanem amolyan "míg a halál el nem választ" típusban. És akkor sem úgy, ahogy kellett volna.
Már úgyis késő...
Az ép elmém egy pillanatra beférkőzött a tudatalattimba és hozta ezeket a gondolatokat, ösztönösen tudtam, hogy ez az utolsó, amikor még kitudok mászni az emlékképekből és a saját, jelenben történő gondolataim terítik be a fejem. Viszont a szemeim már nem tudtam kinyitni, éreztem, hogy homlokon csókol, kezei fogták az enyém de ezeken kívül körbeölelt a sötétség, és az egyetlen hang amit hallottam az a mellkasomban időnként megdobbanó szívem és a csipogás, ami ijesztően nagy időközönként megszólalt valahonnan a jobb oldalamon.
Ujjai olyan ragaszkodóan fogták az enyémet, éreztem az ajkát a kézfejemen, az arca nedves volt, szerettem volna megsimítani és megvigasztalni, de az ujjaim nem engedelmeskedtek a parancsnak. Úgy éreztem, tombolok, csapkodok és kiáltozok, a lehető legtöbb dolgot földhöz vágok és közben ömlenek a könnyeim, de tudtam, a testem valójában mozdulatlan, az arcom pedig kifejezéstelen.
Szerettem volna, ha most már vége lesz, nem kell tovább szenvednem és azzal küzdenem, hogy nem tudom őt megérinteni, nem tudok beszélni hozzá, még utoljára elmondani neki, hogy szeretem, és nála jobb embert nem is találhattam volna magamnak. Vele lett teljes az életem.
Belülről őrjöngtem és patakokban folytak a könnyeim, valami forró végigszánkázott az arcomon, először azt hittem, képzelődöm, de aztán azt követte még egy, majd Niall ismerős szipogása és az érintése, amint letörli a könnyeimet az ujjával. Az ajka megérintette az enyém, egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogyan lehetséges ez, miért nincs rajtam légzőmaszk, aztán hálát adtam Istennek, hogy legalább ő ezt meg tudja tenni és nincs ami akadályozza.
Szerettem volna visszacsókolni, de gondolom az nem újdonság, ha azt mondom, ezt nem tudtam megtenni. Én magam éreztem, hogy az ajkaim hidegek és mozdulatlanok, de ő megpróbálta feléleszteni, ha az volt az utolsó reménye, hát azt is elvesztette, mert a hang, ami a csókját követte, biztosított arról, hogy most már mindent feladott. Én pedig be voltam zárva a saját fejembe.

Fejem az ölében pihent, néhány nappal ezelőtt ő is ugyanígy feküdt, mint most én, csak pont fordítva és ő akkor csak a nappali plafonját látta, ellenben én most a kék eget néztem. Valahol a távolban sötét felhők gyülekeztek, de még messze volt a mai eső, nem aggódtunk. Ujjaival a hajamat piszkálta és a fűből kitépett apró pitypangokkal díszítette, mozdulatlanul feküdtem, még véletlenül sem szerettem volna tönkretenni a művét. Az arcát néztem, szája mosolyra húzódott és a szemei csillogtak, szeretetteljes pillantásokkal jutalmazott, akárhányszor csak találkozott a tekintetünk. Szerettem nézni az arcát, a szőke tincseit amiket néha hátrafújt a szél és összekócolt. 
-Lefényképezhetlek?-kérdezte.
Igyekeztem nem elrántani a fejem, hogy belefúrjam a nadrágjába, nem tetszett az ötlet, amit grimaszolva hoztam a tudatára.
-Légyszi!-hajolt le, orrát az arcomhoz dörgölte.-Naa, légyszi Faith! Csak 1 kép!
-Ha te is rajta leszel.-alkudoztam.
-Jó, akkor csinálok egyet csak rólad, aztán idejövök melléd, szórok néhány fűszálat a fejemre és csinálunk egy olyan képet is.
-Legyen.-sóhajtottam.-De ne tedd fel sehová. 
-Oké.-bólintott.
A telefonjával fölém hajolt, a napsugarak a szemembe tűztek, így a képen erősen hunyorogtam és közben a szám széles vigyorra húzódott.
-Olyan szép vagy.-mosolygott, és lehajolt hozzám.
-Gyerünk! Most gyere ide!-fogtam meg a karját és lehúztam magam mellé, nevetve kitépett egy fűcsomót és az arcába szórta a fűszálakat. Nevetnem kellett, amikor a száját elhúzta és a nyelvéről leszedett egy fűszálat.
A telefonját a fejünk fölé emelte, ez a kép jobban tetszett, mint az előző, mert ezen ő is ugyanúgy hunyorgott és vigyorgott, mint én, és az ő arca még fűszálakkal is teli volt.
Félretette a telefonját és felém fordult, a derekamnál fogva fordított az oldalamra, az arca közel volt az enyémhez, a hajamból leestek a virágok és az ő arcán is már csak elszórva voltak fűszálak. Elvettem egy hosszú fűszálat a homlokából, és elkezdtem leszedegetni róla, a hajában és még a pulcsija nyakánál is volt. Az arckifejezéséből rájöttem, hogy valószínűleg élvezi a helyzetet, hogy az ujjaim bebarangolják az arcát.
-Pont olyan vagy most, mint egy tündér.-szólalt meg hirtelen. Ezúttal az ő keze indult meg felém é eligazított egy sárga virágot a hajamban.
-Nem létező, természetfeletti lényekhez hasonlítasz.-kuncogtam.-Angyalok, tündérek...
-Hé!-könyökölt fel hirtelen.-Angyalok igenis léteznek! Másképp mivel lehetne magyarázni, hogy itt vagy velem? 
Ismét elpirultam, az arcomat belefúrtam a mellkasába, ha maradt még virág a hajamban, azok most valószínűleg mind leestek, amik meg esetleg rajta maradtak a hajamon, a végtelenségig belegabalyodtak. 
Valami hideg landolt az arcomon, kibontakoztam az öleléséből és az ég felé pislogtam, amikor egy újabb hideg csepp talált el, ezúttal pont a jobb szememen. Niall hangosan felnevetett, grimaszolva megtöröltem a szemem, az ő nevetése pedig abbamaradt, amikor őt is szemen találta egy hideg csepp.
Felugrott, a kezét nyújtotta, egyre nagyobb cseppekben esett az eső és egyre sűrűbben, nevetve ugrottam fel és kézen fogva rohantunk végig az udvaron, nem is én lettem volna, ha nem esek hasra az első lépcsőfokban. 
Egy pillanatra megijedt, majd amikor látta, hogy nincs semmi bajom, a karjaiba vett és lágy csókot nyomott a számra.