4.rész Your hands fits in mine

Érzékeltem, hogy kissé több idő telt el az emlékeim közt, mint eddig. Eddig csak napok voltak, most talán hetek.

-Szia.-húzta mosolyra formás ajkát. Kék szemei vidáman csillogtak, arrébb léptem az ajtóból, kerestem mögötte a többieket, de ezúttal nem voltak itt. Ritkán jönnek ide egymás nélkül.
-Szia.-mosolyogtam rá. Örültem neki, habár talán mostanában túlságosan is megkedveltem őt, eddig nem beszélgettünk túl sokat. A szívem a torkomban dobogott, sosem éreztem még ilyet egészen az utóbbi hetekig, Niall egy különleges fiú, kissé olyan, mint én. Őrült és vidám, mindig nevet. És azok az elképesztő szemei...-Mi újság?
-Hozzád jöttem.-jelentette be, lábain előre-hátra hintázott.
-Nem mondod?-nevettem fel.
Hümmögve húzta szélesebb mosolyra a száját, majd kínosan felnevetett.
-Van kedved sétálni egyet velem? Nem szeretek bezárva lenni.-grimaszolt.
-Persze.-hajoltam a cipőmért.-Hol hagytad a többieket?
-Otthon vannak. Most csak én jöttem.-tördelte idegesen az ujjait.-Mehetünk?
Bólintottam, kitárta az ajtót, egyik kezét a hátamra tette és kiterelt maga előtt. Visszafordultam, hogy bezárjam az ajtót, ennek köszönhetően a mellkasának ütköztem, visszafojtott lélegzettel bámultunk egymásra, majd arrébb lépett, én pedig lehajtott fejjel csúsztattam a kulcsot a zárba. Sosem hozott még zavarba igazán egy fiú, Niall viszont a kék szemeivel eddig ismeretlen dolgokat váltott ki belőlem.
Kezeit zsebre dugta, karjaim tanácstalanul lógattam magam mellett. Kínosan nevetni kezdett, mire belőlem is kirobbant a nevetés, megdörzsölte a szemeit és elindult a kapu felé. Vihogva követtem őt, kinyitotta a kaput és egymás mellé csapódva indultunk végig a kis utcán.
-Zavar, ha nem megyünk túl forgalmas útra? 
-Nem.-mosolyogtam rá, tudtam miért kérdezi, és semmi ellenvetésem nem volt az ellen, hogy ne rohamozzanak meg minket.
-Hogy van a térded?-kérdezte hirtelen.
-Niall, legalább másfél hónapja volt, hogy elestem.-nevettem fel.
-Jó, de...
-Jól van.-kuncogtam.
-De béna vagyok.-motyogta, és beletúrt szőke hajába.-Oké, szóval azért jöttem, mert szeretnék kérdezni valamit. 
Megálltam vele szemben, kíváncsian néztem rá. Nem igazán tudtam, hogy mi olyat szeretne, ami miatt ennyire ideges. 
-Nyugodtan mondj nemet, tényleg, ha nem akarod, akkor...
-Niall, elmondanád, hogy mire kellene nemet mondanom?-kuncogtam.
-Aha, mindjárt.-hümmögött.-Szóval, azt akarom kérdezni, hogy eljönnél-e velem valamikor, öhm, valahová? Tudod...
Zavartan sütöttem le a tekintetem, nem igazán számítottam erre, sokszor feltették már nekem ezt a kérdést, általában teljesen idegen srácok, de őket mindig visszautasítottam. Viszont az, hogy nemet mondjak ennek a zafírszemű fiúnak, meg sem fordult a fejemben. Legszívesebben gondolkodás nélkül borultam volna úgy a nyakába, mint az első találkozásunkkor Liam nyakába Rebeca, visszafogtam magam, az ajkamba harapva fojtottam el a mosolyom. Szemei az arcomat fürkészték, kissé kétségbeesetten és reménytelenül. Azoknak, akiket eddig visszautasítottam, én egy elérhetetlen lány vagyok, de ennek az angyalarcú srácnak nem. Ő az első fiú, aki kivált belőlem valamit, aki csak egy pillantásával zavarba tud hozni. Nem mondom azt, hogy szerelmes vagyok belé, hiszen ahhoz túl rövid ideje ismerjük egymást, de azt nem tagadom, hogy tetszik. Tetszik a haja, a szeme, a mosolya, a nevetése és még az is, amikor teli szájjal magyaráz.
-Jó, mindegy.-motyogta.-Számítottam erre.-húzta a száját keserű mosolyra.
-Nem! Niall, én nagyon szívesen elmegyek veled valahová!-kaptam a fejemhez.-Bocsánat, csak... csak meglepődtem.
-Várj, akkor most...?
-Persze.-bólogattam.-Nagyon szívesen.
Megbillentem, amikor hirtelen átölelt, heves bocsánatkérések közben állította vissza az egyensúlyom, de nem engedett el, átölelte a derekam, nevetve öleltem át a nyakát, és a fejemet rövid időre a vállára hajtottam. Finom illata az orromba kúszott, mielőtt elengedett volna, még egy apró puszit nyomott az arcomra. Kínosan nevetve, rózsaszín arccal néztem rá, szeretem benne, hogy ilyen mosolygós, sosem lehet szomorúságot felfedezni a szemében.
-Ma délutánra nincs semmi programunk, szerintem a srácok már a barátnőikkel vannak, és ha jól tudom, Rebeca elrángatta magával valahová Liam-et.-nevetett.-Nem megyünk el enni egy sütit?-simogatta meg a hasát.
-De.-csillantak fel a szemeim.-Ha már Rebeca lecserélt...
-Jajj, nem!-nézett rám kétségbeesetten.-Miattam nem hívott, mindenki tudta, hogy mit szeretnék kérdezni.-rágcsálta az ajkát, majd kissé kínosan elnevette magát.
-Mindenki, csak én nem.-mosolyodtam el.
-Az úgy nem lett volna túl jó.-mosolygott.-Nem is mertem volna eljönni, ha nem biztatnak a srácok.
-Ennyire ijesztő vagyok?
-Nem.-mosolygott.-Nagyon aranyos vagy, csak Rebeca mondta, hogy nem volt még barátod és nem is érdekel nagyon senki. 
-Pletykás.-motyogtam kissé bosszúsan.
-Figyelj, nem akarom, hogy esetleg azért gyere, hogy ne bánts meg...
-Félreérted.-ráztam a fejem.-Szó sincs erről, ha nem akarnám, nemet mondtam volna, de veled nagyon szívesen elmegyek valahová.-mosolyogtam rá biztatóan.
Visszamosolygott, egy ideig csendben sétáltunk egymás mellett, nem az a tipikus, kínos csend volt, sokkal inkább kellemes. A szél a hajamba kapott és lefújta a vállamról a tincseim, London egy olyan részén jártunk, mely nem épp a legforgalmasabb ilyen tájban. Az emberek délutánonként inkább a belvárosban szórakoznak, ez egy kis eldugott, nyugisabb hely, ahová az irodai dolgozók beugranak a szünetekben. 
Kinyitotta előttem az ajtót, mosolyogva bújtam be a karja alatt, becsukta mögöttem és mellém lépve, egy udvarias köszönés után megfogta a kezem és az egyik hátsó asztalhoz vezetett.
Lehuppant az egyik székre, és mohón csillogó szemekkel húzta maga elé az egyik étlapot, én is leültem, és hasonló érdeklődéssel vettem el egy másikat.
-Kérdezhetek valamit?-emelte rám a tekintetét.
Bólogattam, és kíváncsian néztem fel az étlapból. A szemem máris megakadt egy elég csábító sütin, az asztalunkhoz épp akkor lépett oda egy fiatal pincérfiú, Niall összehúzott szemöldökkel nézett rá, majd a tekintete megenyhült és eldarálta a kívánságait, én is elmondtam, majd miután hülyén mosolyogva elment, visszafordultam Niall felé. Ujjai közt egy szalvétát gyűrögetett, idegesnek tűnt, és ez kissé megmosolyogtatott, nem tudom, hogy valóban ennyire ijesztő vagyok-e.
-Mit akartál kérdezni?
-Ja.-kapta fel a fejét.-Hogy lehet az, hogy még nem volt barátod?-kérdezte.
Mosolyogva megvontam a vállam. Nem közölhetem csak úgy vele, hogy "mert nem kellett, és mert nem volt olyan, akinél úgy éreztem, nem csak 1-2 alkalomra kellenék." Az még tőlem is pofátlanság lenne. A fülem mögé tűrtem az egyik hosszú tincsem, kék szemeivel az arcomat fürkészte, szája sarkában mosoly bujkált.
-Randizni sem voltál?
-Nem.-hümmögtem, miközben piszkálni kezdtem a hajam végét. Kíváncsian néztem rá, vártam valami reakciót, de csak mosolygott és kék szemeivel szórakozottan nézett rám.-Nem vagyok, hm...-kerestem a szavakat.-Túl pasizós.
Zavartan a hajamba túrtam, tincseim leestek a vállamról és a hátamra omlottak, imádtam az érzést, amikor a hajam puhán nehezedett a vállamra, vagy leomlott a hátamra, nem igazán szerettem összegumizni.
-Mert különleges vagy.
-Egyáltalán nem.-nevettem fel.-Talán csak azért, mert itt ülök veled.
-Miért?-nézett kíváncsian.
-Niall.-sóhajtottam, és kínosan felnevettem.-Mert annyian lennének a helyemben. 
-Talán.-hümmögött.-De szerintem nem ezért vagy különleges...
-Meghoztam a rendelést.-cövekelt le az asztalunknál a pincér srác.
Niall bosszúsan elfintorodott, majd mosolyt varázsolt az arcára, ahogyan én is tettem, és mohón húzta maga elé a tányérját, ahogy én is. Belekortyoltam az üdítőmbe és várakozóan néztem a várakozva néző pincérre.
-Hozhatok még valamit?-meresztette a szemeit.
-Én nem kérek semmi mást.
-Majd talán később.-jegyezte meg Niall, és összeszaladt szemöldökkel, zavartan pislogott a másik irányba.
A kezeim a szám elé tettem, hogy fel ne nevessek az arckifejezésén. Láthatólag nem volt szimpatikus neki a pincérünk.
-Végre.-szólalt meg, miután elment.-Láttad, hogy nézett? Nyomorék...
-Nem.-vontam meg a vállam.
-Azt akartam mondani, ha nem szakított volna félbe ez a seggfej, hogy szerintem azért vagy különleges, mert nem vagy olyan, mint mások. Különbözik a stílusod, az öltözködésed, neked nem szégyen, ha hülyeségbe keveredsz, és ahogy láttam, Rebeca-t is büszkén felvállalod.
-Nem túl sokban különbözünk.-haraptam az ajkamba, és felnevettem.
-Észrevettem.-szuszogott, és a szájába tömött egy elég nagy falat sütit. Édes látvány volt, ahogy jóízűen nyammogott rajta.-Más lányok 17 évesen már egész notesszel rendelkezhetnek, felcserélődtek a szerepek, a lányok gyűjtenek skalpokat és a fiúk a szegény áldozatok.-biggyesztette le a száját.
-Ne vidd túlzásba.-nyújtottam rá a nyelvem.
-Arra akartam kilyukadni.-nevetett.-Hogy te nem vagy ilyen. Többek között ezért mertelek elhívni, szóval, randizni...-hadarta el zavartan.
Rámosolyogtam, igyekeztem minden kedvességem belesűríteni abba a mosolyba, hittem neki, abban a pillanatban, hogy a szemébe néztem, úgy éreztem mindent elhiszek neki, hiszen azok a szemek nem tudnának hazudni. 
Beleettem a sütimbe, óvatosan rámosolyogtam, jobbnak láttam, ha az életben maradásom érdekében igyekszem minél kevesebbszer a szemébe nézni, csak az az egyetlen baj, hogy ez a kékség elképesztően hívogató és figyelemfelkeltő.
-Miért mondtál nekem igent, ha eddig másokat elutasítottál?-kérdezte. Szerettem volna, ha lezárnánk ezt a témát, utáltam az érzéseimről beszélni, de Niall nem hagyta annyiban.
-Akik eddig elhívtak bárhova is, a többséget nem ismertem, a többi meg bunkó volt.-magyaráztam halkan.-Te messze vagy a bunkótól és ha nem túl hosszú ideje is, de ismerlek. Az első pillanattól fogva a lábaid előtt heverek.-kezdtem nevetni, és beletúrtam a tincseimbe.
-Hízelgő.-emelte el a szájától a poharát.-Azok után nem hittem volna, hogy látlak még valaha, de a barátnőd tett róla.
A fejem a kezembe ejtettem, ha Rebeca akkor nem hívja fel Louis-t, és aznap nem sétálgatunk azon a gazdag környéken, most nem ülök itt, és akkor sem, ha Rebeca nem ragaszkodik annyira ahhoz, hogy többször is látni akarja a bálványát. Neki köszönhetem, hogy most itt vagyok ezzel a fiúval. Az egyetlen olyan fiúval, aki normálisan hívott el valahová, és elsőnek mondtam igent valakinek egy randira.
-Hasra esek tőled.-húztam végig a mutatóujjam a szememnél, mintha csak egy könnycseppet morzsoltam volna el, majd kedves mosolyt villantottam rá, hogy még véletlenül se vegye gúnyolódásként.
Fejét rázva nyammogta el az utolsó falat sütijét, döbbenten vettem észre, hogy az enyém még szinte érintetlen. Gyorsan a számba vettem egy falatot, a poharát az ujjai közt forgatva csendben figyelt néhány másodpercig, gondolom, azon gondolkozott, mit kérdezzen tőlem.
Elfalatoztam a süteményt, magam elé húztam a poharam és belekortyoltam, mosolyogva nézett rám, szívószálammal körözni kezdtem a pohárban.
-Megsértődsz, ha azt mondom, Rebeca nélkül sokkal másabb vagy?
-Már kimondtad.-vigyorogtam rá.-Hogy érted?
-Hát, a barátnőd nélküled is eléggé...
-Beteg?-siettem a segítségére. Mosolyogva bólintott.
-Azt hittem, te is ilyen vagy, pedig nem, inkább sokkal csendesebb.
-Tudom.-mosolyogtam.-Ő egyedül is egyéniség, egyedül én nem tudok akkora hülyeségeket csinálni, mint ő. Ő ontja magából a hülyébbnél hülyébb ötleteket, amikre én meg nem mondok nemet.
-Mint Louis és Harry.-nevetett.-Louis fejében megszületik az ötlet, és Harry-vel együtt megcsinálják, csak az a baj, hogy olyankor mindannyian bajba kerülünk.-húzta el a száját.
-Nem is tudom miért.-ráztam a fejem, és "sajnálkozva" megsimítottam a kezét.
-Áldozatok vagyunk.-biggyesztette le az alsó ajkát.-Belevisznek a rosszba.
-És nem te szoktál a leghangosabban nevetni.
-Eléggé csöndes vagyok.-bólogatott helyeslően, majd szája felfelé húzódott és nevetés közben megvillantotta a fogszabályzóját. Kevés olyan fiú van, akinek jól áll a fogszabályzó, de ő ebben is kivétel, őt ez aranyossá teszi.
Megittam az utolsó csepp üdítőt is, Niall hátrapillantott, orrát kissé felhúzta és a szemeit forgatta, melyből tudtam, a pincérsrác ismét közeledett.
-Mehetünk?-kérdezte mosolyogva.
Kuncogva bólintottam és felálltam a helyemről, Niall némi pénzt tett az asztalra, a számat szólásra nyitottam, de kék pillantásával belém fojtotta a szót és megfogta a kezem.
-Én álltam.-tájékoztatott.-Csak egy süti volt, remélem nem haragszol.
-Legközelebb én fizetem.
-Hát persze.-nevetett, és magával húzott kifelé. 
A napszemüvegét az orrára tolta, kissé zavart, hogy nem láttam azt a kékséget, ezért inkább én is elővettem a napszemüvegem, óvatosan lepillantottam a kezemre, mely az övében volt. Amikor észrevette, kissé ijedten elhúzta, nagyot nyelve pislogtam a másik irányba.
-Szóval...-túrt zavartan szőke hajába.-Neked mikor lenne jó?
-Bármikor.-válaszoltam halkan.-Amikor neked megfelel.
-Akkor, esetleg szombaton?
Mosolyogva bólintottam, az arcára neki is kiült egy visszafogott mosoly, nagyokat pislogva néztem rá, bár úgysem látta a szemüvegem miatt. Elgondolkoztam azon, hogy nekem sosem tetszettek igazán a szőke hajú fiúk, inkább a barna, esetleg fekete hajúak, talán az olyanok, mint Louis vagy Zayn. De ha nem lenne barátnőjük sem kezdenék ki velük, nem azért, mert nem tetszenek, mert szerintem ők mindannyian nagyon helyesek, de valamiért mégis jobban megfogott ez a szőke hajú, kék szemű fiú. Ő az, akit más hajjal nem is tudnék elképzelni, de ez az egész nem is a haj miatt van, Niall úgy egészében tetszik, aranyos, kedves és vicces. A személyisége miatt fogok elmenni vele szombaton randizni.
-Akkor érted megyek este 8-ra.-mosolygott bizonytalanul.
-Ki kell öltözni?
-Nem.-nevetett, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam.-Pizsamában is jöhetsz, ha szeretnél.
-Megfontolom.-vigyorogtam rá.
Anélkül mentem utána, hogy tudtam volna hová megyünk, csak akkor kezdett derengeni, amikor egyre ismerősebb lett a környék, nem volt kedvem még hazamenni, szívesebben sétáltam és beszélgettem volna vele még. A házunk feljáróján megpillantottam apa kocsiját, óvatosan pillantottam a bejárati ajtó felé, ha apa itthon van, valószínűleg anya is. A fiúk még nem voltak nálunk akkor, amikor ők itthon voltak, a szüleim nem is tudnak az új barátaimról. Mi van, ha most is vitatkoznak? Niall nem jöhet be így, nem szeretnék kínos helyzetbe kerülni, és őt sem szeretném kínos helyzetbe hozni. Elindult mellettem az ajtó felé, megragadtam a kezét, még mielőtt hallótávolságon belül került volna. Kérdőn fordult felém, tanácstalanul álltam a kerten át vezető kavicsos út közepén, és a kezét szorongattam.
-Öhm...-haraptam az ajkamba.
-Szerintem találkozunk még szombatig.-mosolygott. Nem kérdezett semmit, szerintem fel sem tűnt neki, hogy nem akarom, hogy bejöjjön velem. Igazából, én akarom, de azzal csak mindkettőnket kínos helyzetbe hoznám, ráadásul elintézném, hogy többé ne akarjon találkozni velem.
-Igen, biztosan.-bólogattam hevesen.
-Vigyázz magadra!-tolta hajára a napszemüvegét, és az arcomhoz hajolt.
A levegő bennem ragadt, gyors puszit nyomott az arcomra, majd felegyenesedett. Rámosolyogtam, egyik lábáról a másikra nehezedett, gyorsan közelebb léptem hozzá és átöleltem. Annyira szerencsétlennek éreztem magam, mint még soha.
-Szia, Faith.-motyogta, miután elengedtük egymást.
-Szia.-mosolyogtam rá.
Felszaladtam az ajtóhoz, kezével integetett, majd elindult hazafelé. Amint beléptem a házba rájöttem, mennyire jól tettem, hogy nem engedtem idáig eljönni Niall-t.
Az ajtót becsuktam magam mögött, a vita abbamaradt és anya mosolyogva nézett rám.
-Szia, Drágám! Ki volt ez a helyes fiú?
Szóval látta Niall-t, de ennek ellenére nem maradtak volna csendben, hogy talán be tudjam hívni.
-Csak egy barátom.-mondtam, és elindultam az emelet felé.
Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy talán elmondom nekik, Niall elhívott randira, majd úgy döntöttem, inkább nem, hiszen ez csak egy randi, nem fog feleségül venni, sőt, az sem biztos, hogy utána lesz még bármi is köztünk.
Elindultam a lépcső felé, útközben már halásztam elő a telefonom a táskámból, hogy felhívjam Rebeca-t és elújságoljam neki a "nagy hírt" amiről már minden bizonnyal tud, de azért lelkesen visítozni fog velem és talán eljön majd, hogy megmentsen a szüleim kellemetlen társaságától. Nem a szüleim kellemetlenek, külön-külön mindketten nagyon jó fejek, de együtt... nem értem, hogy ha mindig vitatkoznak, miért vannak még együtt. Ezzel nem azt mondom, hogy örülnék, ha elválnának, mert egyáltalán nem, de talán megkímélnék egymást, és engem is a veszekedéseiktől.
-Na?-kiabált a fülembe a barátnőm.
Befogtam a másik fülem, és megszaporáztam a lépteim a szobám felé, amint becsuktam az ajtót, a hangok már csak tompán szűrődtek be. Sóhajtva ledőltem az ágyra és mesélni kezdtem, sejtettem, Rebeca lelkesen kiáltozott és nevetett, nagy valószínűséggel valamelyik fiú társaságában volt, mert egy férfihang is csatlakozott hozzá. Liam. Rebeca Liam-vel van! Nem kérhetem arra, hogy jöjjön el hozzám.
-És mikor randiztok?-kérdezte izgatottan.
-Szombaton.-szívtam be az alsó ajkam.
-Miért nem hamarabb? Nyár van!
-Mert neki biztos akkor lesz jó.-magyaráztam.
-Jajj, úgy örülök nektek! Niall olyan aranyos, tök helyesek lesztek együtt!
-Rebeca, ne adj minket egyből össze.
-Ne légy már negatív!
A háttérből nevetést hallottam, határozottan nem Liam volt.
-Kikkel vagy?-kérdeztem kíváncsian.
-Harry-vel és Hayley-vel. Itt gusztustalankodnak mellettem.-közölte, majd feljajjdult, és a hangokból ítélve dulakodni kezdtek.
-Harry, ne öld meg Rebeca-t.-hallottam meg Louis kétségbeesett kiáltását, a telefon nagy valószínűséggel a földre esett, mert a hangokhoz egy puffanás is vegyült.
-Szia Faith!-kiáltott bele egy vidám hang. Rögtön felismertem a Bongyorka hangját, volt alkalmam már többször is hallani.-Nem jössz át?
-Nem voltam még nálatok.-közöltem csendesen.
-Tényleg! Épp itt az ideje! Érted megyek, oké?
-Rendben.-csillantak fel a szemeim. Nincs is jobb annál, mint elszabadulni innen.
-10 perc.-mondta, hallottam a hangján, hogy most szélesen vigyoroghat.
-Oké.-mosolyogtam, bár úgysem látta.
A telefonom zsebre vágtam és lerohantam a lépcsőn, apának odakiáltottam, hogy majd jövök, azután kirontottam az ajtón. Harry-t a lépcsőn üldögélve vártam meg, igaza volt, 10 perc sem telt, amikor lelassított a kapunknál a fekete Audi. Felpattantam, és lelkesen kirohantam hozzá, majd bevágódtam a hátsóülésre. 
-Sziasztok.-hajoltam előre Harry és Hayley közé. Hayley keze a váltón pihent, azt pedig betakarta Harry nagy mancsa. Életemben először éreztem azt, hogy ezt én is szeretném, szeretném, ha valaki kezében elveszne az enyém.