6.rész I wanna be first

Sziasztok! :)
Végre péntek! Nekem már holnap nem kell menni suliba (muhahaha) szóval hazajöttem, és egy jó ideig vissza sem megyek. A szünetről annyi mondanivalóm lenne, hogy nem lesznek gyakrabban részek mert a szünet után szóbeli vizsgáim lesznek és muszáj tanulnom rájuk. Remélem megértitek!
Több okból is ez az eddigi "kedvenc" részem, ezzel bajlódtam a legkevesebbet. Remélem tetszeni fog! :)

Boldog Karácsonyt! <3

Nessa. xx 

Talán ismét csak napok, órák, jelentéktelen pillanatok kihagyása addig, míg újra el nem jön egy olyan emlék, ami megváltoztatta az életem. Furcsa volt ezt így látni, mint egy filmszalag, képek suhantak el előttem, majd minden belassult és az egyik képkocka beterítette a fejem.
A kezét fogtam, már egyáltalán nem voltunk bátortalanok, ujjaink ragaszkodóan fonódtak egymásba annak ellenére is, hogy még nem mondta ki egyikünk sem a hamarosan nyilvánvalót. A legtöbb, amit tettünk, hogy fogtuk egymás kezét, üdvözlésnél, búcsúzásnál és még néhány alkalomkor adtunk egymásnak egy puszit, valamint Niall gyakran becézett "Angyalom"-nak.
A Temze parton sétálva a vállának dőltem, a kellemes szél felkapta a ruhám, ijedten kaptam utána és lesimogattam. Galléros, combközépig érő, deréknál húzott fehér ruhát viseltem, a galléron és a vállrészen apró szegecsek fénylettek. Niall türelmesen megvárta, míg elrendezem a szoknyát, majd ujjaink újból egymásba kapcsolódtak és továbbandalogtunk. Fejemet a vállára hajtottam, míg ő elengedte a kezem és a derekam ölelte át, nem beszéltünk, nem volt szükségünk rá és néhány randi alatt valószínűleg már kitapasztalta, hogy én nem vagyok olyan beszédes, mint a fecsegős barátnőm. Ettől függetlenül tudtunk beszélgetni, egyre többet osztottunk meg egymással, néha csak úgy felhívott beszélgetni, amikor épp szünetet tartottak egy fotózás közben vagy stúdiózásnál. Betekintést engedett számomra az életébe, mesélt a fiúkról, akikkel gyakran találkoztam, beszélt a próbákról és arról, mennyire nehéz tökéletesen összehozni mindent egy turnéra. Ő többet beszélt, mint én, de nekem jól esett hallgatni. A hangjából mindig sugárzott a kedvesség és életkedv. 
Éjszakánként rendszerint tőle köszöntem el utoljára, akár sms-ben, akár egy hívással, reggel pedig, amikor kinyitottam a szemem már várt egy sms. Sosem hívott fel, mivel nyár volt és sehová sem kellett sietnem, nem keltem fel túl korán, ellentétben vele. Mindig félt, hogy felébreszt.
Néha meglepődtem azon, mennyi türelme van felém. Felfogta, és tiszteletben tartotta, hogy nekem mindenben, amihez fiúnak köze van ő az első. Szépen, lassan haladtunk. 
-Nem fázol?-kérdezte halkan, és végigsimított a karomon.
Fejemet megmozdítottam a vállán és nemet intettem, mosolyogva pillantott le rám, szemeimet zavartan lesütöttem. Pillantásával képes volt minden körülmények között zavarba hozni. Egy pillanatra megtorpant, majd újra elindultunk. London fényei megvilágítottak minket, láttam a London Eye-t, melyre már volt szerencsém vele felmenni. Megálltunk egy padnál, amit nem ért annyi fény.
-Leülünk?-kérdezte halkan.
Aprót bólintottam, levette a cipzáras pulcsiját és a padra terítette, mindketten leültünk rá, szorosan egymás mellé. Mutatóujjával a kézfejem simogatta, egymásba fonódó kezeink a combján pihentek.
Néhány percig szótlanul néztük a vizet, elképzelni sem tudtam volna ennél nyugodtabb helyzetet vele.
Szőke haján megcsillantak a távolból érkező fények, London még ilyen késői órán is nyüzsgött.
-Gyakrabban kellene eljönnünk ide.-szólalt meg halkan.-Ritkán van részem ilyen nyugalomban.
Rámosolyogtam, nem mondtam ki, de valószínűleg tudta, hogy én bármikor eljövök vele ide. Fejemet az ég felé fordítottam, ritkán látni Anglia éjszakáin csillagokat, de most szinte tele volt velük az ég. Mintha valaki behintette volna velük a sötétséget, kizárólag nekünk. Néhány pillanatig az arcom nézte, felé fordítottam a fejem, mindketten elmosolyodtunk.
Egyik tincsem a fülem mögé tűrte, kezét az arcomon tartotta, pillantásában kis zavart láttam. Tudtam, hogy megteszi, hogy most fogja megtenni. És nem bántam, megfelelőnek tartottam hozzá a helyet és a pillanatot, ahogyan azt a fiút is, akivel készültem megosztani az ajkaim. Igazából teljesen mindegy, hol lettünk volna és mikor, a lényeg ő volt.
-Faith?-súgta bizonytalanul a nevem.
Mosolyogva aprót bólintottam, arcomat finoman a kezei közé fogta, figyeltem, ahogy közeledik felém. Légzésem felgyorsult, kissé türelmetlenül hajoltam felé én is. Orra összeütközött az enyémmel, édesen elnevette magát. Lehunytam a szemeim, és vártam.
Már épp újra kinyitottam volna őket, amikor ajka puhán az enyémhez ért, a szívem dübörögni kezdett. Lassú volt, puha, finom és bizonytalan. Adott nekem néhány percet, várt valamire. Ujjaival végigsimított a tarkómon, vállaim leereszkedtek és bebocsájtást engedtem neki, a gyomrom furcsán bizseregni kezdett. Nyelve nem csúszott át azonnal a számba, az ajkaim kóstolgatta, bizonytalanul húzódtam közelebb hozzá. Egyik kezem a mellkasán pihent, másikat a tarkójára csúsztattam, levegővételeim még úgy is zavarosak voltak, hogy Niall nem sietett. Ajkai megálltak a gyengéd mozgásban, kezét lecsúsztatta a derekamon, majd homlokát az enyémnek döntve kissé elhúzódott.
Szemeimet néhány pillanatig csukva tartottam, ajkaimat forrónak éreztem, az egész testemet forrónak éreztem. Ujjával gyengéden végigsimított az arcomon, kinyitottam a szemeim, a kék szempár talán kissé idegesen fürkészte az arcom, elmosolyodtam, beszívtam az alsó ajkam és ezúttal én hajoltam hozzá.
Felsóhajtottam, amikor puha szája ismét összekapcsolódott az enyémmel, egyre jobbnak éreztem. Kissé már bátrabb volt, mint néhány perccel ezelőtt, de még mindig maradt gyengéd, óvatos és puha. 
Miután elváltunk kis ideig csendben hallgattuk egymás halk, kissé heves légzését, egyik tincsem a fülem mögé tűrte és elmosolyodott. Mutatóujjával óvatosan megérintette az alsó ajkam, majd az állam alá nyúlt és a szemembe nézett. Nem bírtam ki, hogy ne hajoljak ismét hozzá, nevetve puszit adott a számra.
-Nem bánod?-kérdezte suttogva.
Fejemet kicsit megmozdítottam és nemet intettem, az arcom pírban úszott, ahogy lassan rájöttem, mi történt kettőnk közt, hogy ezzel mennyire megváltozott minden néhány perc alatt. Kezét az arcomon tartotta, szemei elképesztően csillogtak.
-Az 1. barátnőm óta nem csókoltam meg olyan lányt, akinek az volt az 1. csókja.
-Szóval érthetem úgy, hogy azóta ez volt a legbénább?-kuncogtam.
-Nem, dehogy.-húzta mosolyra a száját.-Nem vagy béna.
Szégyenlősen elmosolyodtam, szükségem volt egy ölelésre tőle, az arcomat a vállába fúrtam, karjait körém fonta és a kellemesen kemény, nem agyongyúrt mellkasához simultam. Óvatosan belecsókolt a hajamba, halkan felsóhajtottam, legszívesebben újra megkóstoltam volna a száját, hogy kipróbáljunk mindent, ami lehetséges.
Arrébb húzódtunk egymástól, tekintetem a hullámzó vízre vezettem, perceken át csendben bámultam, közben a gondolataim gyorsan pörögtek a fejemben. Elgondolkoztam azon, hogy ha hetekkel ezelőtt bárki azt mondja nekem, egyszer itt fogok ülni egy ilyen fiúval, és tőle fogom megkapni az első csókom, körberöhögöm. Mindig is nyálasnak találtam, amikor szerelmespárok andalogtak végig az iskola udvarán, a folyosók eldugott zugaikban vagy épp félig egy szekrényben nyalták egymást. Nem tudom, ők mit éreznek olyankor, viszont én elképzelni sem tudtam volna ennél szebbet. 
-Van egy tollad?-kérdezte halkan.
Körbenéztem, de nem állt körülöttünk senki, nemhogy egy olyan lány, aki szeretne tőle aláírást, így nem értettem miért kérdezte ezt. Halkan kuncogni kezdett, kikerestem egy tollat a táskámban és a kezébe adtam. Kissé elhúzódott és a kettőnk közti résbe belevésett egy 'N' betűt, majd a teljes nevét összekapcsolódva az enyémmel. Ujjával letörölte a kis faforgácsot, majd visszaadta a tollat és nyomott egy puszit az arcomra.
A hűvös szél megcsapta a vállam, kissé összerezzentem, ezzel kizökkentve Niall-t a saját gondolataiból.
-Fázol?-búgta.-Ideje hazakísérnem téged, késő van.
Kissé nehézkesen, de felálltunk, felvette a padról a testünktől átmelegedett kapucnis pulcsiját és a tiltakozásom ellenére felsegítette rám, nem akartam felvenni, mert akkor ő fázna. Végigsimított a karomon és mosolyogva puszit nyomott az orrom hegyére.
A pulcsinak kellemes, férfias illata volt, soha nem éreztem még rajta kívül máshol ilyen illatot. Annak ellenére, hogy már mindketten álltunk egyikünk sem indult el, csak álltunk, egymás kezét szorongatva és figyeltünk. Olyan nyugodt volt minden, semmi nem zavart, annak ellenére, hogy a főváros közepén álltunk. Ha valaki az ő irányában hátulról közeledik felénk, azaz velem szemben, valószínűleg nem jön rá, hogy ki ez a fiú. Én viszont nagyon is tudtam. Ez az a fiú, aki megtörte a jeget, akit közel engedtem magamhoz.

~Niall Horan~

Hallgattam, a gyenge, de még egyenletes csipogást, fejemet az ágyra hajtottam apró, vékony teste mellé, ujjai összefonódtak az enyémekkel és a gyengesége ellenére erősen fogta a kezem. Arca kisimult és nyugodtan pihent, mégis, akármennyire szerettem nézni régen, ahogy alszik, most nem akartam így látni. A fiúk a szoba egyik felében összegyűltek, nem volt sem nekem, sem Faith-nek szüksége arra, hogy hangzavar legyen. Tudtam, hogy nekik is pont annyira fáj ez, mint nekem, mert ők is szeretik ezt a lányt, de nem akartam, hogy felzaklassák. Időről időre kinyitotta a szemeit, hogy megbizonyosodhassak róla, itt van velem, fáradtnak éreztem magam, de semmiért nem hunytam volna le a szemem, hogy aludjak. Hüvelykujjammal végigsimítottam hűvös kézfején, a gyűrűsujjánál megálltam és szomorúan pillantottam le a kezére. Az apró gyűrű ott fénylett, de olyan volt, mintha az apró kövek tompábban fénylenének a kórházi fényekben. Fájt őt így látnom, a gépekre követve, úgy, ahogy csak feküdt, szorosan lezárt szemekkel.
Kezét az ajkamhoz emeltem, nem tudtam megakadályozni a leguruló könnycseppeket. Megcsókoltam az ujjait és a gyűrűt, visszagondoltam a pillanatra, amikor összeszedtem minden bátorságom és letérdeltem elé a kérésemmel. Nem akartam felfogni, hogy a terveink már sosem fognak megvalósulni, mondhatok bármit, reménykedhetek, mert végül is a remény hal meg utoljára, de tudat alatt tudtam, hogy nem fogom valóra váltani az álmát. És az én álmaim sem fognak valóra válni.
Ismét sírtam, fejemet lehajtottam és a homlokom óvatosan nekitámasztottam az ágynak, szerettem volna tudni a gondolatait. A gondolatait az eljegyzésről, arról, hogy miket szeretett volna, hiszen elkezdtük tervezni azt a napot, kitűztük az időpontot, kicsivel kevesebb, mint 2 hónap múlva lenne. Aztán lemondtuk.
Látni akartam az apukája karján végigvonulni egy csodás ruhában, hogy aztán megfogjam a kezét és örök hűséget fogadjak neki. Én vagyok neki mindenben az első, és én akarok lenni az egyetlen is. Annyi mindent akartunk még együtt megtenni, ott álltunk a biztos közös jövő kapujában, amikor minden összeomlott körülöttünk. Azon tűnődtem, miért pont mi, miért pont ő, de nem találtam rá választ. Az utóbbi időben rájöttem, hogy hiába keresem az olyan kérdésekre a választ, amiket én tudni akarok, azokra nincs válasz. Amikor néha hazamentem és egyedül voltam, tudva azt, hogy itt hagytam őt, sokat gondolkoztam. Miért nem tudnak a legjobb orvosok is segíteni rajta? Miért fizetek milliókat, ha nem gyógyítják meg? Mit kellene még tennem? Mi lesz velem, ha ő nem gyógyul meg?
Az utolsó kérdésre tudtam a választ, belebetegszek, nem fogom kibírni az elvesztését. És most itt ültem, és még mindig nem adtam fel, habár ennél nyilvánvalóbb már nem is lehetett volna, hogy hamarosan összetörök és végleg szétszakadunk. Nekem is nehéz volt ez az egész, éppen emiatt bele se mertem gondolni, milyen lehetett neki minden nap.
Voltak napok, amikor jobban volt és hazajöhetett velem, olyankor elfelejtkeztünk mindenről és csak a haja, karikás szemei árulkodtak arról, hogy nincs minden rendben. Azok a hosszú, barna fürtök, melyek annyi könnyet vontak maguk után...
Azokon a napokon ismét minden a régi volt, annyi kivétellel, hogy mindannyian sokkal óvatosabbak voltunk vele, néhányszor velünk voltak a fiúk, éjszakánként felüdülés volt együtt lenni, vele elaludni és mellette ébredni. Volt, amikor a haja egészen pici volt, rövidebb, mint az enyém, olyankor minden erőmmel azon voltam, hogy éreztessen vele, mennyire gyönyörű. És tényleg az volt, a kimerültség jeleivel és az apró hajával. Azután hasonló hajjal járkáltunk, mindkettőnk viccesnek találta és minden nappal úgy éreztem, most már ő is szépnek tartja magát. Az volt, rövid, szőkére festett, gyakran felzselézett hajával ő volt a világ leggyönyörűbb angyala, az én Angyalom. Akkor volt ez az egész vicces, amikor itt volt velem, el tudtunk menni vacsorázni, mikor minden olyan lett, mint előtte.
De minden jónak vége lesz egyszer, a műtétek ellenére ismét kiújult az a szar, és ismét meg kellett szabadulnia az éppen csak megnőtt hajától. Az a "cucc" mindent tönkretett.
Vállaim megrázkódtak, felemeltem a fejem és kisimítottam az arcából egy vállig érő tincset, néha úgy éreztem, a hajával együtt elveszett a boldog mosolya is, de olyankor, amikor együtt voltunk ismét visszatért.  Mennyire szerettem volna látni most egy olyan mosolyt.
Az arca nyugodtnak tűnt, ajkai kissé elnyíltak, fogalmam sem volt arról, most mi történhet vele és hol járhat, alig pár perce került ilyen állapotba, azalatt már többször is felébredt, de most nem, vártam, mikor nyitja ki újra a szemeit és láthatom meg azt a fáradt kékséget. Ujjai kissé megszorították az enyémet, miközben a homlokához hajoltam és az ajkaim óvatosan puha bőréhez érintettem, akartam egy kis életet vinni halványodó ajkaiba, de attól féltem, ha megcsókolnám talán akadályozom a légzésben és csak rosszabbítanék a helyzeten, így inkább visszafogtam magam és mindössze végigsimítottam az arcán. Az ölembe akartam venni, hogy hazamenjek vele, de ezt még én sem tehettem meg, és nem kockáztattam volna az életét. Itt van minden, amire szükség van, egy magánklinika, a felbérelt legjobb orvos, aki mégsem tudta megmenteni azt a lányt, akire a legnagyobb szükségem van. Az utóbbi időben rendszeresen jártam templomba, annak ellenére, hogy nem mondom magam annyira durván hívőnek, de nekem már mindegy volt hogyan, csak maradjon velem. Legyen az emberi vagy emberfeletti mód, de úgy tűnik senki nem hallgatta meg a kéréseim.

~Faith Freelove~

Azon gondolkoztam vajon lehetséges-e ilyen hamar megszeretni valakit. A csókunk után már nem jöttem zavarba semmitől és egyre bátrabbak lettünk egymással szemben. Amikor úgy gondoltam, vagy ő gondolta úgy, megcsókoltuk egymást, Rebeca gyakran kutakodott az interneten, de sosem talált rólunk semmit. Niall gondoskodott róla, hogy az alakulófélben lévő kapcsolatunkról rajtunk és a legközelebbi barátokon kívül senki ne tudjon. 

Először engedtem be őt a szobámba, lábaimat felhúztam és mosolyogva figyeltem az ágyról, ahogyan szemeivel végigpásztázza a szoba minden apró pontját, nézegeti a képeket, időről időre felém fordul és elmosolyodik. Megragadtam ezt a napot erre, ő már megmutatta a házát, a szobáját, én pedig néha a bejárati ajtóig sem engedtem és ennek csakis anyáék voltak az oka. Ma pedig egyikük sem volt várható 10 óra előttig, így hát nyugodt szívvel invitáltam be őt, aminek látszólag nagyon örült. Nem tudtam, mit gondolhatott arról a helyről, ahol 17 éven át éltem, felém fordult, arcán édes mosoly ült, ahogy általában mindig. Lehuppant mellém, az ágyam kissé besüppedt, közelebb másztam hozzá és megpusziltam az arcát.

-Szép.-hümmögött.-Visszaadja a személyiségedet.

Szemeit a világos, krémszínű falon jártatta, melyen a Rebeca-val készült közös fotók mellett egyetlen dolog díszített, egy Beatles poszter. A szobám egyszerű volt és otthonos, kifejezetten szerettem bejönni ide és elbújni a világ elől.

-Szóval üres vagyok.-biggyesztettem le az ajkaim, célozva ezzel a szinte csupasz falakra.

-Faith.-szuszogott kissé bosszúsan, mire mosolyognom kellett.-Különleges vagy.

-Hát persze.-hagytam rá, és engedtem, hogy arcomat a kezei közé fogja.

Még gyakoroltuk ezt a dolgot, különböző tempókat próbáltunk ki, szép lassan kitapasztaltuk, hogy mi a legjobb kettőnknek. Számomra a legkellemesebb az volt, amikor először csak megpuszilta a szám, majd ajkait óvatosan rányomta és gyengéden kóstolgatta, azután ajkaink elnyíltak és továbbra is lassan haladt. Mi elég lassan haladtunk mindennel, beleértve ezt is. Elég lassan jutottunk el odáig, hogy a nyelve táncra bírja az enyémet, de akkor, amikor ez megtörtént szinte felrobbantam. Kezeimet a tarkójára csúsztattam, ujjaim maguktól túrtak a szőke hajába, szája mosolyra húzódott.
-Szeretnék kérdezni valamit.-motyogta az ajkaim közé.-Kérlek, csak akkor mondj igent, ha te is akarod.
Kissé ledermedve húzódtam el tőle, szemeit kinyitotta és ismét megpillantottam benne azt a bizonytalanságot, amit akkor, amikor becsöngetett ide.
-Nem, még nem most.-motyogta, és lehajtotta a fejét.-Rendelünk valami kaját? Kezdek éhes lenni, majd én fizetek.
-Niall...-tettem kezemet az arcára.
-Mit akarsz enni?-hadarta.-Én fizetem, mit szólsz egy nagy pizzához?
-Rendben.-sóhajtottam, úgy döntöttem, majd később kitudakolom, hogy mit akart kérdezni.
-Milyet kérsz?-pötyögött a telefonján.
-Sonkás kukoricást.-mosolyogtam, aranyos volt, ahogy kapkodott és kissé zavarba jött.
Miután rendelt két nagy pizzát lementünk a nappaliba és birtokba vettük a kanapét, fejemet a vállára hajtottam és elmélyülten figyeltem a kezeit, melyek az én ujjaimmal játszottak.
-Szoktál beszélni rólam Rebeca-val?-kérdezte hirtelen.
Ajkaimat kissé lebiggyesztettem és aprót bólintottam.
-Kibeszélünk.-mondtam komolyan, de a szemeimmel próbáltam a tudtára hozni, hogy a legkevésbé sem gondoltam komolyan.
-Képzelem.-grimaszolt.-Mi is pletykálunk ám rólad.
-Legalább őszinte vagy.-szipogtam fel drámaian, mire csak az állam alá nyúlt és gyengéden megpuszilta a szám.
-Faith?-suttogta, arcomat a nyakához dörgöltem.-Mit gondolsz rólunk?
-Hogy érted?-néztem fel.
-Szóval...-túrt bele a hajába, olyan szívesen piszkálgattam volna a tincseit.-Nem tudom máshogy megfogalmazni.-nevetett fel.-Minek tartasz? A barátodnak?
-Igen.-motyogtam.-Egy nagyon jó barátomnak, akivel életemben először csókolóztam és még most is elég gyakran teszem.-nevettem halkan.-És te?
Halkan hümmögött, mielőtt nekifogott volna, az arckifejezése arról árulkodott, jól megfontolta a szavait, mielőtt közölte velem.
-Elérhetetlennek.-simított végig az arcomon.-De már egyre kevésbé.
-Nem vagyok elérhetetlen.-motyogtam zavartan és lesütöttem a szemeim.-Nem mindenkinek.
-Szeretném tudni, mi járt a fejedben, miután megcsókoltalak.
-Előbb is megkérdezhetted volna.-nevettem.-Eltelt néhány nap azóta.
-Tudom, de csak most szedtem össze a bátorságom.-fojtotta el a mosolyát.
-Biztos tudni akarod?-nevettem.
-Ha azt gondoltad, ez mennyire undorító, akkor inkább nem.
-Nem, nem ezt.-nevettem.
Hirtelen elhúzódott, végigfeküdt a kanapén és óvatosan az ölembe hajtotta a fejét, szabad hozzáférésem volt a puha hajához, melyet azonnal piszkálni is kezdtem.
-Hanem?
-Hogy ez mennyire nem olyan, mint amikor a suliba néhányan annyira nyalakodnak, hogy beborulnak egy szekrénybe.
-Ezt nem akartam tudni.-szorította össze a szemeit, majd ismét kinyitotta és halkan felnevetett.-Valószínűleg nem olyan volt.
-Egyáltalán nem.-nyugtattam meg mosolyogva.-Azt gondoltam, hogy annál jobb pillanatban nem is történhetett volna, és valószínűleg jobb emberrel sem.
-Aranyos vagy.-nyújtotta ki a kezét és végigsimított az arcomon, hajamat kisöpörte az arcomból, ujjaimmal a hajába túrtam.
-Olyan puha.-suttogtam, és elhúztam a kezem.
Ujjai közé csípte az egyik hosszú fürtöm és elgondolkozva méregette, majd csöngettek. Lustán feltápászkodott, sötétkék nadrágja lecsúszott a csípőjére és kivillant a szürke alsója, az ajkamba haraptam és pirulva felnevettem.
Végignéztem rajta, fehér pólója kissé meggyűrődött, a haja is eléggé kócos volt, a nadrágról pedig már beszámoltam. Kezében a két doboz pizzával és üdítővel tért vissza, letette a dohányzóasztalra és lehuppant mellém.
-Hozzak tányért?-kérdezte.
Legyintettem, és elvettem az egyiket.
-Én ezt nem tudom megenni.-ráztam a fejem, miután megpillantottam a hatalmas pizzát.
-Segítek.-kapott ki egy szeletet és egy falattal eltüntette a pizza felét.
-Köszi.-nevettem, és én is elvettem egy szeletet.
Édesnek találtam, ahogy evett, olyan volt, mint egy kis mókus, hatalmasakat harapott és aranyosan rágcsálta, kissé csámcsogott, de ettől csak nevetnem kellett, Louis már említette, hogy ezért néha legszívesebben felpofozná, viszont azt meg én nem engedném.
Értesültem Niall falánkságáról, mégis meglepődtem, amikor ő már a hatodik szeletet ette, amikor én még csak a másodikat. Egy kis sonka landolt a fehér pólóján, döbbenten pillantott le rá, én pedig felnevettem. Lebiggyesztett ajkakkal szedte le róla, és a pólóját kissé elhúzva magától méregette a foltot. 
-Nem vicces.-mosolygott.
-Gyere.-dobtam a pizzát a dobozba és kézen fogtam, vonakodva követett fel a lépcsőn, be a szobámba, majd a saját fürdőszobámba. Benedvesítettem egy szivacsot és némi mosóport a foltra szórva hevesen dörzsölni kezdtem.
-Hé! De most tiszta vizes lettem.-panaszkodott.
-Leveheted.-vontam meg a vállam.
-Persze, hogy aztán végig engem bámulj.-kapta kezeit a mellkasa elé.
-Pár perc alatt megszárad.-ráztam a fejem nevetve.
-És ki tudja, mit teszel velem pár perc alatt.-húzta fel az orrát sértődötten.
-Niall, ha már úgyis vizes vagy, legalább kiszedhetem ezt a foltot a pólódból?
-Hogyne.-tárta szét a karjait.-Csak nyugodtan! 
Egyik kezemet a mellkasára csúsztattam, hogy lefogjam az anyagot, míg a másikkal dörzsölni kezdtem a foltot, először csak elhalványult, majd a póló újra tisztán, viszont kissé nedvesen pompázott.
-Köszönöm.-mosolygott.
-Ha gondolod leveheted míg megszárad.
-Nem, jó ez így. Megfázni nem tudok, mert jó idő van.-vonta meg a vállát.
-Te tudod.-vontam meg a vállát.
Néhány percen keresztül csak bámultam rá, majd hirtelen közelebb lépett, kezei közé vette az arcom és megcsókolt. Hirtelen ért, de amint a testem visszatért a kezdeti sokkból visszacsókoltam, fogszabályzója semmiben sem hátráltatott minket. Néha elhúzódott, hogy levegőt vegyünk, majd ismét megcsókoltuk egymást, most először nem fogtuk vissza magunkat. Ujjával végigsimított az arcomon, kezeimet a tarkójára csúsztattam, másik kezével átölelte a derekam és szorosan tartott magához.
Elhúzódott, homlokát az enyémnek döntötte, puszit adott a számra és egy tincsem a fülem mögé tűrte. Reméltem, hogy talán lesz valami köztünk és nem csak csókolózunk, amikor kedvünk tartja. Határozottan úgy éreztem, jó lenne ezt elmélyíteni köztünk, annyira már bíztam benne, hogy neki adtam az első csókom.