13.rész Kiss me under the mistletoe

Az ünnepek okoztak némi fejtörést számunkra, mert valamilyen módon együtt szerettük volna tölteni a Karácsont, de mindkettőnknek ott volt a családja, Niall ráadásul elég ritkán járt haza. Soha nem kértem volna tőle, hogy ne a családjával töltse a Karácsonyt, hanem velem. Megegyeztünk abban, hogy 22.-én ünneplünk a fiúkkal, 23.-án csak kettesben leszünk, 24.-én pedig hazamegy, hiszen hosszú az út Mullingar-be. A gondolattól, hogy egyedül vezet odáig a havazásban elszorult a torkom, féltettem, ugyanakkor bíztam benne, de az a baj, hogy bízhatok benne és a figyelmében, ha valaki más nem olyan, mint ő. Igyekeztem nem gondolni erre.
Egy hógolyó csapódott az karomra, még időben megfordultam, így a hátamat találta el egyszerre kb 6 hólabda, Niall megfogta a kezem és maga után húzott, elbújtunk a kerti kis házikó mögé. Kesztyűs kezével a hóba markolt és gyorsan hógolyókat kezdett gyártani, kuncogva követtem a példáját, majd a karunkba véve a gyártmányokat hátulról lopakodtunk a fiúk mögé, Harry a testével Hayley-t védelmezte, Rebeca nevetve fordult Liam  felé, amikor eltalálta a sapkáját egy Zayn által gyúrt lövedék. 
-Hé, Malik!-kiáltott rá Liam, és megtámadta. Nem bírtam ki nevetés nélkül, amikor Liam ráugrott az arab srácra és hemperegni kezdtek a hóban, miközben a két barátnő, Perrie és Rebeca összefogott és hógolyókkal dobálták őket. 
A pillantásomat levettem róluk és Louis-t kerestem, hamarosan megtaláltam őt, és barátnőjét. A szállingózó hóesésben egymáshoz simultak, kivételesen nem vették ki a részüket a dobálózásból, bár sejteni véltem, hogy ez nem sokáig lesz így. Egy kósza hógolyó a hátán találta el Louis-t, látni véltem, ahogy összeszaladt a szemöldöke, majd elhúzódtak egymástól, ő pedig szépen lassan megfordult. Harry-n kívül mindenki el volt foglalva valamivel, a legkevésbé sem Louis-val foglalkoztak, viszont a göndör behúzott nyakkal, nevetve próbált elhúzódni a szürke nyaksál menedékébe. Louis amilyen lassan fordult meg, olyan gyorsan indult Harry irányába, aki csak bukdácsolva haladt előre, ellenben Louis a hóban is pillanatok alatt átszelte a minimális távot, és Haz hátára ugorva elterültek a hóban.
-Soha ne dobd hátba Louis-t.-motyogta bölcsen Niall.
Nevetve figyeltem, ahogy Harry felemelte a havas arcát és küszködve próbált a hátára fordulni, de többek között azért sem sikerült neki, mert annyira nevetett, hogy képtelen volt megmozdulni. Nem bírtam nézni a szenvedését, így odairamodtam hozzá és nem törődve azzal, hogy ennél is jobban vizes leszek, Louis-ra feküdtem és minden erőmmel azon igyekeztem, hogy megmentsem Harry-t, akinek már könnyek folytak a szeméből. Nem, nem azért, mert annyira szomorú volt.
Igazán felemelő érzés volt a kis kalandjaink után bemenni a házba, ahol meleg volt, a hajunk megszáradt, és Harry csinált mindenkinek kakaót. Elég nagy társaságot alkottunk tízen, elfoglaltuk a kanapét, a fotelokat és a szőnyeget is, mindenki zokniban ült, felhúzott lábakkal és az arcát a gőz fölött tartotta. Kipirult orrom lassan kezdett felolvadni, és a hajam hullámos tincsekbe göndörödött, félretettem a bögrét és Niall pulcsijába fúrtam az arcom. Egyik karjával átölelt és puszit nyomott a fejem búbjára, mi ketten a szőnyeget vettük igénybe, Harry-hez és Hayley-hez hasonlóan. A szőke lány fejét Harry combjain pihentette, aki szeretetteljesen igazgatta a hosszú hajszálakat. Ők ketten először készülék együtt tölteni az ünnepeket, úgy tervezték, az egyik nap Hayley családjával ünnepeltek, azután elmennek néhány  napra Holmes Chapelbe. Nekünk is voltak olyan terveink a téli szünetre, hogy Niall elvisz bemutatni a szüleinek, de nem voltam biztos benne, hogy ez összejön majd.
Liam és Rebeca pont úgy tervezték ezt, ahogy mi, Zayn és Perrie családja együtt ünnepelt, Alex és Louis pedig édes kettesben, és Karácsony másnapján készültek meglátogatni a Tomlinson családot. Furcsa volt belegondolni, hogy egy időre ismét csak ketten maradunk Rebeca-val, volt egy olyan sejtésem, hogy a szünet nagy részét velük fogom tölteni. Anyáék tavaly Karácsonykor iszonyatosan összevesztek azon, hogy állítólag kissé sótlan lett a csirke, és apa ezt megjegyezte. És mindezt a nagyszüleim, a nagybátyámék és az unokatestvéreim szeme láttára. Örültem volna neki, ha megtehettem volna azt, hogy nem otthon ünneplek 25.-én, de hát ez nem nagyon akart összejönni. De végül is mindegy volt, egyel több vagy kevesebb átveszekedett Karácsony nem oszt, nem szoroz, amúgy is volt valami számomra, ami szebbé tette ezeket a napokat. Az első közös Karácsonyunk Niall-vel.
Volt egy ajándék ötletem számára, ami kicsit eltért a megvehető ajándékoktól, és biztos voltam benne, hogy örülne is neki, habár sosem tett említést erre. Furcsa, de már nem is voltam annyira bizonytalan, inkább izgatott. Fél éve voltunk együtt, és igen, az elején nagyon bizonytalan voltam a kapcsolatunkat illetően, de most már nem voltam az. Mertem tovább gondolkodni, és készen álltam arra is, hogy teljesen a bizalmamba engedjem, nem is találhattam volna erre megfelelőbb időpontot, mint a Karácsony.
December 23. Ez volt a mi első Karácsonyunk napja, igaz, 2 nappal a hivatalos ünnep előtt, de ez mindegy volt, akkor is az volt a mi Karácsonyunk.
Egyik keze a derekamon pihent, szűk nadrágot, fehér pulcsit, és lábaimon vastag zoknit viseltem, lábujjhegyen állva nyújtózkodtam, hogy a karácsonyfánk felsőbb ágaira is díszeket tegyek, de nem értem el. Niall is csak néhány centivel volt magasabb nálam, máshogy kellett megoldanunk. Már épp indultam volna egy székért, amikor megfogta a derekam, a hátam a mellkasához simult, lopva puszit nyomott az arcomra és felemelt. Meg kellett találnom az egyensúlyom, nem akartam, hogy túlságosan sokáig kelljen tartania. A segítségével feldíszítettem a fánk felsőbb ágait is, viszont a csúcsdíszhez már szükségünk volt egy székre, amire mindketten ráálltunk és együtt tettük fel. Leugrott a székről és a tiltakozásom ellenére leemelt, de a lábaim nem érintették a talajt. Magához húzott és gyengéden megcsókolt, ujjaim a hajába vezettem és végigsimítottam a tarkóján. Lassan leeresztett a lábaimra, megfordított és a kezeit hátulról a derekam köré fonta, állát megtámasztotta a vállamon és mosolyogva nézett a fára.
-Niall.-szólítottam meg halkan, oldalról az arcomra nézett és megpuszilt.-Ünnepeltél már a családod nélkül?
-Nem.-pislogott nagyokat.-Egyértelmű, hogy ilyenkor mind hazamegyünk, majd ha lesz saját családom, akkor talán majd nem Mullingar-ben töltöm a 25.-ét, de eddig rajtuk kívül nem igazán tudtam volna másvalakivel ünnepelni.-egy pillanatra erősebben szorított magához.-Talán ez az utolsó Karácsonyunk együtt, terhes a bátyám barátnője.-mosolyodott el.
Meglepődve fordultam meg.-Mióta?
Felnevetett, és közelebb húzott magához, az arcát fürkésztem, elrejteni se tudta volna az örömét, miközben beszélt róla.
-Pár napja tudják, anyáéknak Karácsony este akarják elmondani, csak én tudom, mert Greg nem bírta ki, hogy ne mondja el valakinek.-nevetett halkan.
-Nagybácsi leszel!-vigyorogtam szélesen.
Szégyenlősen bólintott, végigsimított az arcomon és puszit nyomott a számra. Lelki szemeim előtt máris megjelent ő, egy kisbabával, láttam már róla ilyen képeket, főleg, amikor Lux kisbaba volt, tudtam, hogy egyszerűen bolondulni fog azért a kisbabáért.
-Hát, te meg nagynéni.
Mosolyogva néztem rá, kezeit levezette az oldalamon és közelebb húzott magához.
-Szeretnélek majd bemutatni nekik.-mondta halkan.
-Hidd el, nem lenne túl sok ellenvetésem az ellen, hogy ne Karácsonyozzak otthon...
-Ne így fogd fel.-mosolygott biztatóan, és végigsimított az arcomon.-Talán ez majd jobb lesz, mint az eddigiek.
-Sosem lesz jobb.-húztam keserű mosolyra a szám.-Mindegy, nekem ma van Karácsony, az már csak egy újabb átveszekedett családi ünnepnap lesz.
-Sajnálom.-motyogta, és arcát a nyakamhoz érintette, átöleltem és a fejemet a vállára hajtottam.
-Januárban elviszlek, a szüleim hónapok óta nyaggatnak ezzel, most úgyis szünet van neked is, meg nekem is. Szilveszter után elmegyünk néhány napra, ha te is akarod.
Lelkesen bólintottam, elképzeltem, hogy őt is pont olyan kínos helyzetbe hozzák majd a szülei, ahogy engem. Nem volt ellenvetésem az ellen, hogy aranyos fényképeket nézegessek róla, habár attól rettegtem, hogy a szülei majd nem találnak elég jónak hozzá. Én sem voltam biztos benne, hogy jó vagyok neki, sőt, tulajdonképpen az utcán mellettünk elhaladó összes lányt jobbnak találtam hozzá, de ő mégis velem volt.
-Szeretnél étterembe menni, vagy inkább maradjunk itthon, és csináljunk mi vacsorát?
Igazából mást sem akartam, mint az egész napot csak vele tölteni, talán mások az éttermet választották volna, de én nem, ott nem olyan lett volna a hangulat, mint itthon, kettesben.
-Reméltem, hogy te sem akarsz menni.-nevetett.-Viszont akkor el kell mennünk bevásárolni.
Attól függetlenül, hogy mindig egy kicsit összekaptunk a fizetésnél, szerettem vele vásárolni, vicces volt, ahogy bohóckodott, mindenhez volt valami megjegyzése, az édességeknél pedig gondolkodás nélkül mindenből vett el egyet, egyszer pedig bele akart tenni a bevásárlókocsi gyerekülésébe.
Furcsa volt őt vezetés közben figyelni, hiszen nem túl rég tette le a jogsiját és még így sem sűrűn láttam vezetni. Talán azt hinnétek, egy ilyen szeleburdi srácnak mint ő, nem nagyon kellene autóba ülnie, de Louis is letette a jogsiját, vele ellentétben pedig Niall-t még nem állították meg. Niall-nek ritkán vannak komoly pillanatai, de a vezetés többek közt azok közé tartozott, egyszer azt mondta, akkor figyelmesebben vezet, mikor mellette ülök. Én beszéltem, néha válaszolt, de inkább csak egyetértően hümmögött, kék szemei az utat figyelték, én meg elhallgattam és az arcát néztem.
Hosszú percekig köröztünk a parkolóban, míg végre felszabadult egy hely és meg tudott állni. Kézen fogva indultunk befelé, ujjaival szórakozottan végigsimított a vállamon, és mielőtt beléptünk volna, még az arcomhoz hajolt és finom puszit nyomott rá.
-Egyébként mit is akarunk főzni?-kérdezte, miközben végighaladtunk az egyik soron. Egyik kezével a bevásárlókocsit irányította, másikat a derekam köré fonta, míg én a mellkasához simulva lépdeltem.
-Nem tudom.-kuncogtam.-Tésztát tudunk főzni, de az nem olyan ünnepies. Megpróbáljunk csirkét sütni?
Halkan hümmögött, és elindult a fagyasztott ételek felé.
-Nem veszíthetünk vele sokat, ha megpróbáljuk, max nem sikerül, és rendelünk valamit.-vonta meg a vállát, és lehajolt, hogy kivegyen a fagyasztóból egy csirkét.
Beszereztünk különböző fűszereket, friss zöldségeket és gyümölcsöt, majd elindultunk az édesség osztály felé. Természetesen mindenből, amit meglátott és tetszett neki, venni kellett, én meg csak mosolyogva figyeltem, ahogy válogatott a csokik és gumicukrok között. Beledobott egy doboz bonbont a kocsiba, és puszit nyomott a számra, igen, az egész bolt közepén. 
-Mit szólsz egy üveg pezsgőhöz?-kérdezte halkan.-Szabad?
-Baj nem lehet belőle.-mosolyodtam el, és már el is képzeltem, ahogyan a kanapén ülve, egymáshoz simulva pezsgőzünk és csokival etetjük egymást. Igyekeztem nem nekiesni a Tesco közepén.
Elindultunk, arcát az enyémhez érintette, én pedig puszit nyomtam rá. Száját elégedett, kaján vigyorra húzta, kesztyűs kezemmel gyengéden meglegyintettem.
-Ne verekedj a boltban.-motyogta, és halkan felnevetett.
Gondos válogatás után végül kiválasztott egy pezsgőt, nem igazán tudtam, hogy mi a különbség némely fajta közt, és szerintem ő sem, de attól még szakértőt játszott és hosszú percekig válogatott.
-Mehetünk?-kérdezte, és elindult az egyik pénztár felé. Az ujjaink egymásba fonódtak, és mindketten egy kézzel pakoltunk, majd egyszerre nyúltunk a pénztárcánk után.-Faith.-sóhajtott.
-Én fizetek.
-Szó sem lehet róla.-rázta a fejét.
-Felesbe.
-Adhatsz bele 1 fontot, semmi többet. Figyelj, megveheted azt a tábla Milkát.
-Niall.-szuszogtam, de addigra már a mosolygó pénztáros kezébe nyomta az összeget, és beledobta a pénztárcájába a visszajárót.
-Köszönjük, Kellemes Ünnepeket!-mosolygott kedvesen, majd átölelte a derekam és engesztelő puszit nyomott az arcomra.
-Ezt nem hiszem el.-puffogtam.
-Én sem, hogy ennyi idő után még mindig te akarsz fizetni.-nevetett.
-De Niall...
-Imádom, ahogy a nevemet mondod.-nézett rám fátyolos tekintettel.-Nincs "de", Faith, ezt már megbeszéltük.
-De hát ezek csak kaják!
-Kajákra is vonatkozik.-vigyorgott.-Gyere, menjünk haza.
Magamban motyogva segítettem bepakolni a csomagtartóba, majd eltrappoltam visszavinni a bevásárlókocsit, és duzzogva ültem be Niall mellé.
-Szeretlek.-hajolt oda hozzám, és szinte azonnal ellágyultam.
-Olyan hülye vagy.-motyogtam, és átöleltem a nyakát.
-Azt kellett volna mondanod, hogy "én is szeretlek, Drágám".-biggyesztette le az alsó ajkát.
-Szeretlek.-sóhajtottam, és hagytam, hogy elégedetten megcsókoljon.
Ennyit az ilyen bolti vitákról, ezt kivétel nélkül minden bevásárlás után eljátszottuk. Hagynia kellett volna, hogy legalább csak egyszer én fizessek, és jól érezzem magam. Volt egy olyan érzésem, hogy akárhányszor elmegyünk valahova én mindig csak a pénzét költöm, de persze erre is mindig tudott mondani valamit. Nagyon jó beszélőkével rendelkezett...
Oh, igen, jött az az elképesztően szar érzés, és én megint csak zavartan láttam az egyik kedves emlékem kettőnkről. Képek, ahogyan mindketten értetlenül bámultuk a jeges csirkét, és egyikünk sem szerette volna rászánni magát, hogy hozzányúljon, aztán ahogy végül megtettük, és undorodva, de kiszedtük a belső szerveket. Csináltunk valami zöldséges cuccot, amivel megtöltöttük, végül Niall hajlandó volt befűszerezni és eltüntettük a sütőben. Életünkben először sütöttünk csirkét, és örültünk, hogy túl voltunk rajta. Mézeskalácssütéssel nem próbálkoztunk, mert ahhoz már késő volt, nem puhult volna meg, beértük a Tescoban vásárolt, állítólag "házi" mézeskaláccsal. A gyümölcsöket már szívesebben pucoltuk meg, és vágtuk karikákra, elcsípett mondatok visszhangoztak a fejemben, láttam Niall fintorát, amikor narancslé spriccelt a szemébe, és ahogy grimaszolt, mert megkóstolta a kiwit és túl savanyúnak találta. Ültem a pulton, ő pedig a lábaim közé férkőzött és úgy csókolt, majd láttam, ahogy pislogott fel a konyhaajtó fölött a fagyöngyre, láttam a kaján mosolyát, és megcsókolt. Amikor elhúzódott, ismét felpillantott a fagyöngyre, és újból megcsókolt, hiszen a fagyöngy alatt álltunk, és még percekig ott is maradtunk.
Majd vége lett, és a kanapén ültünk, pont úgy, ahogy aznap délután azt elképzeltem a boltban, az asztalon pihent a gondosan kiválasztott pezsgő és két félig teli pohár, a doboz csoki, és mézeskalács, a tévében a Reszkessetek betörők utolsó percei mentek, bár még nem adták a tévében, megnéztük DVD-n, mert mindkettőnk úgy gondolta, Reszkessetek betörők nélkül nincs Karácsony. Kikapcsolta, a szobát csak a 4 adventi gyertya világította meg, percekig elmerengtem a fényében és csak bámultam bele a lángokba, elvett valamit az asztalról, rá pár percre pedig felvillantak a karácsonyfánkon az égők.
-Odaadhatom az ajándékod?-kérdezte halkan.
Felsóhajtottam, láttam az arcára kiülni a vigyorát, majd felugrott mellőlem és a kezét nyújtotta felém. Gyermekies örömmel huppant le a fához, és bemászott alá, majd előhúzott egy nagy, zöld csomagolópapírba bugyolált valamit.
-Rájöttem valamire néhány nappal ezelőtt, amikor ajándékot kerestem neked.-szólalt meg halkan, kezét kinyújtotta felém és félresöpörte a hajam, ujjaival gyengéden megérintette a fülbevalóm.-Akármit vennék, örülnél neki, de azon gondolkoznál, hogy vajon mennyibe kerülhetett, így nem vettem semmit.-pislogott a csomagra.-Azt hiszem, vagyis inkább azt remélem, hogy nem lőttem félre ezzel az ötlettel, és örülni fogsz neki.
Az arcát figyeltem, szempilláit lesütötte és a kezében tartott valamit figyelte, majd rám pillantott és elmosolyodott.
-Boldog Karácsonyt, Angyalom!-búgta halkan, és közelebb mászott hozzám. Egy pillanatra a szemébe néztem, mielőtt megcsókolt volna, és tudtam, én vagyok a világon a legszerencsésebb lány, mert valaki így nézett rám valaha. Mert Ő így néz rám...
Az ujjaimmal óvatosan feltéptem a celluxot, és kiemeltem a papírból, ami benne volt. Egy régies mintákkal tarkított, bőr kötésű könyv, kezét az enyém mellé csúsztatta és kinyitotta. A 2. oldalon egy kép volt rólunk, valamikor nyáron készült, akkor, amikor még csak barátkoztunk. Szégyenlősen mosolyogtunk a kamerába, volt egy kis távolság kettőnk közt, keze bátortalanul pihent a derekamon. A kép alatt az ő kerek betűi voltak:

Június 27.
Aznap egy Angyalt leesett az égből, és egyenesen a lábaim előtt landolt. Tudod mit éreztem, amikor megláttalak? A szívem megdobbant, ott feküdt előttem egy lány a porban, őrülten nevetett, a nevét sem tudtam, mégis úgy éreztem... nem tudom leírni. Kinyújtottam a kezem, hogy felsegítselek, és amikor hozzám értél, úgy éreztem, mintha belenyúltam volna egy konnektorba, amikor a szemembe néztél, zavarba jöttem. Sosem nézett még rám Angyal.

A másik oldalra pillantottam, ismét egy kép volt rólunk, úgy néztünk ki rajta, mint a mókusok, felfújtuk az arcunkat és lehunyt szemekkel, vagy épp kacsintva grimaszoltunk. 

Olyan hirtelen tűntél el, és én azt hittem, többé nem látlak, minden nap te jártál a fejemben, nem akartam elfogadni, hogy ennyi volt. 5 percet láttalak, 5 perc alatt lettem halálosan szerelmes egy olyan lányba, akinek nem tudtam a nevét.

Csak lapoztam, néztem a képeket és olvastam Niall sorait, hol viccesen fogalmazott, hol megkomolyodott, de mindvégig rólunk írt, arról, ő hogyan élte meg az első néhány randinkat, mennyire meg akart csókolni, és mennyire félt attól, hogy megkérjen, legyek a barátnője. amikor az 1. csókunkhoz ért, leírta ő mit érzett akkor, a képen pedig az aznap este padba vésett, összefonódó nevünk volt.
Egy képhez értem, a könyv másik oldala üres volt, de még rengeteg lap volt hátra.
A képen a hóesésben álltunk, körülbelül 2 nappal ezelőtt készült, Harry csinálta. Belepte a fejünket és a ruháinkat a hó, kezei körbeölelték a derekam, egymáshoz simultunk, kesztyűs kezem a tarkóján pihent.

"Én annak örülnék a legjobban, ha a hátralévő napjaim minden percét veled tölthetném."

(Szerintem nem kell ideírnom, honnan van ez az idézet.)

Néhány percig csak ültem, és bámultam a következő üres lapot.

-Szeretném, ha mostantól ketten folytatnánk.-szólalt meg halkan.-Tetszik?

Nagyokat pislogtam, óvatosan összecsuktam a könyvet, félretettem és az ölébe másztam.

-Nagyon eltaláltad.-motyogtam, és az arcom a nyakába fúrtam.-Tökéletes.
-Sejtettem, hogy tetszeni fog.-motyogta, és megpuszilta a homlokom.-Szeretlek, Faith.
Felemeltem a fejem, a karjaim a nyaka köré fontam, amikor gyengéden megcsókoltuk egymást véglegesen is tudatosult bennem, hogy ma nem én leszek az, aki megijed. A karjaiban tökéletes biztonságban éreztem magam, mellette tényleg nem volt mitől félnem, és azt is tudtam, ő soha nem használna ki engem, vagy bántana szándékosan. A szempilláim megrebbentek, elhúzódtunk egymástól, mosolyogva nézett a szemembe, nem csak a szája mosolygott, hanem az elképesztő kék szemei is. Kezét az arcomra tette, hüvelykujjával végigsimított rajta, majd játékos puszit nyomott az orromra.
Óvatosan kimásztam az öléből és lehasaltam a szőnyegre, hogy bekússzak a fa alá. Az én ajándékom kevésbé volt személyes, viszont örült neki, őszintén, mert lehetetlen álcáznia az érzéseit, így tudtam, én is eltaláltam.
Egész este képes lettem volna lapozgatni a tőle kapott könyvet és bele-beleolvasni a gondolataiba. A mellkasához simultam, a kanapén ültünk, és én lapozgattam a könyvet, mosolyogva olvastam el újra és újra néhány mondatát, miközben ő a hajam simogatta, arcát néha a nyakamba fúrta és lopott puszikat hagyott a bőrömön. 
-Manó.-súgtam, és megérintettem az orrát. Elmosolyodott, ujjainkat összekulcsolta és nagyokat pislogva nézett végig a kezünkön.
-Nem hiszem el, hogy itt vagy velem.-mondta halkan.
-Pedig ezt könnyebb elhinni, mint azt, hogy én ülök itt melletted.
Piszkálni kezdte egy tincsem és a fejét rázta.
-El sem tudod képzelni, mennyire boldoggá teszel, Angyalom.
Ennél szebbet valószínűleg nem nagyon mondhatott volna ezen az estén, mert amióta együtt voltunk soha, semmi mást nem akartam, csak őt boldoggá tenni, látni a mosolyát, a tekintetét. Tudtam, mivel tehetném még boldogabbá.
-Niall.-ejtettem ki halkan a nevét.-Felmehetnénk?
-Fáradt vagy?-kérdezte, azonnal előjött a gondoskodó énje, és készen állt arra, hogy bármikor a karjaiba vegyen.
-Nem,-mosolyodtam el.-csak szeretnék lezuhanyozni.
-Persze.-tápászkodott fel, és kézen fogott.
Azon törtem a fejem, hogyan mondhatnám el neki, majd az ötlet hirtelen beugrott, és mielőtt beléptem volna a szobájához tartozó fürdőbe, megfordultam, és nekidőltem a falnak. Nehezebb volt kimondani, mint gondoltam.
-Niall.-szólítottam meg ismét, a hajamba túrtam, és idegesen pislogtam a hátára. Gyorsan megfordult.
-Baj van?-kérdezte, és átszelte a köztünk lévő néhány méter távolságot.
Az ajkamba haraptam és lesütöttem a tekintetem. Az állam alá nyúlt, megkereste a tekintetem és kérdőn nézett rám, tudtam mi járt a fejében, de ebben az esetben nem találta el.
-Nem.-nevettem.-Én csak azt akarom kérdezni, hogy... velem jönnél?
-A fürdőszobába?-kérdezte meghökkenten. Aprót bólintottam.-Én...-a hangja hümmögésbe fulladt, majd elnevette magát, amitől nekem is nevetnem kellett. Annyira imádtam benne, hogy kínos helyzetekben mindig nevetett, sosem éreztem magam kellemetlenül vele.-Biztos akarod ezt? 
Ismét bólintottam, egy tincsem a mutatóujjamon tekergettem, egyik keze a derekamon pihent, nyugtatóan végigsimított rajta.
-Hát, akkor persze.
Elpirultam, kézen fogva léptünk be. Nehezebb volt ez, mint hittem, háttal álltunk egymásnak, ő elég lazán bújt ki a ruháiból, én viszont csak bénáztam és kis híján elestem, amikor ki akartam lépni a nadrágomból, szerencsére még idejében ott termett és a mellkasa felfogta a dőlésem.
-Semmi baj.-leheletét éreztem a nyakamon, erősen tartott és segített, hogy visszanyerjem az egyensúlyom.
Idegesen pislogtam rá, nem vette le az alsóját, aminek örültem, mert én képtelen lettem volna csak így teljesen levetkőzni előtte.
-Mitől félsz?-kérdezte óvatosan, a hideg csempének dőltem és kék szemeibe bámultam.-Szeretnéd, hogy kimenjek?-mosolygott.
-Nem.-vágtam rá.
-Faith, semmi gond nincs belőle, ha azt mondod, mégsem szeretnéd ezt. Csak zuhanyzás, majd legközelebb kipróbáljuk ezt is, amikor biztosabb leszel benne.
-Nem vicces, hogy ezt éppen úgy mondod nekem, hogy fehérneműben állok előtted?-kuncogtam.-Rendben vagyok, a nehezén már túl vagyok. Azt szeretném, hogy itt maradj.
Tekintete lejjebb kúszott, majd felkapta a fejét és pislogott kettőt, szórakoztatott, mennyire igyekezett, hogy még csak véletlenül se tegyen semmi olyat, amivel megijeszthet. Óvatosan megfogta a kezem, a zuhanykabint túl kicsinek éreztem kettőnknek, lehúztam a csuklómról a hajgumim és a hajam egy kócos kontyba fogtam, a helyzetünk mondhatni elég szerencsétlen volt. Fehérneműben állni egymással szemben egy zuhanykabinban... közelebb léptem hozzá és átöleltem, furcsa volt ez így, ennyire valóságosan érintkezni vele, a bőre az enyémhez ért, kinyújtotta a kezét és óvatosan megnyitotta a vizet. Egyszerre szisszentünk fel, majd kezdtünk nevetni, amikor telibe kapott minket a hideg víz. Csak néhány percre volt szükségem, és már kevésbé voltam feszült, képes voltam vele nevetni, hagytam, hogy megmosson, és én is szórakozottan kentem szét a tusfürdőt a mellkasán és a hátán. Lábujjhegyre állva puszit nyomtam a szájára, majd átöleltem, és vettem egy nagy levegőt, mielőtt nekidőltem volna a kabinnak, és a kezénél fogva húztam volna magamhoz. Meglepődve nézte egy pillanatig az arcom, majd a kezeim a tarkójára tettem és az arcát magamhoz húztam. Csókunk gyengéd volt, és mégis forró, talán a víz miatt, talán azért, mert az egész teste az enyémhez simult, nem tudom. Nem tudom, mit gondolt volna anya, ha valaha is tudomást szerzett volna erről, az első intim pillanataimról valakivel. Tulajdonképpen nem igazán történt ott semmi, csak ölelkeztünk, csókolóztunk a forró víz alatt, mégis akkor éreztem először, hogy felpezsdül a vérem, és akkor gondoltam először úgy Niall-re.
Nem emlékszem, végül hogyan kerültünk ki a fürdőszobából, csak arra, hogy ledőltünk az ágyra, és ő fölöttem támaszkodott, miközben én a tarkójába kapaszkodtam. Az emlékeim hirtelen ismét megőrültek, és milliószor láttam Niall-t ebben a helyzetben, és mégis másként. Támaszkodott már úgy fölöttem, hogy őrülten nevetett, az arcom simogatta, vagy csak bámultuk egymást, aztán láttam úgy, ahogy ha ébren lettem volna, biztos elpirulok. Izzadtan, kócosan, homályos tekintettel, ahogyan engem nézett. Vele lenni mindig is annyira elképesztő volt.
Éreztem, hogy vonakodva próbál elhúzódni tőlem, a lábaim abban a pillanatban a csípője köré fonódtak, de ahelyett, hogy megakadályoztam volna ebben, elhúzódott.
Az arca kipirult és hevesebben vett levegőt.
-Sajnálom.-kezdett heves bocsánatkérésbe, és próbált legördülni rólam, de nem engedtem.
-Mit?-néztem a szemébe. Megfogtam a kezét és visszatettem oda, ahol eddig volt, a derekamra.
-Nem szabadott volna... Én, elvesztettem a fejem. Sajnálom, Angyalom...
Kezeim az arcára tettem és mosolyogva néztem rá, gyengéden végigsimítottam a tarkóján.
-Megkérdeznéd, hogy én mit akarok? 
Zavartan nézett rám, majd a száját szólásra nyitotta.
-Mit szeretnél?-nagyokat pislogtam, majd a szemébe néztem és elmosolyodtam. Lassan leesett neki, és a döbbenet kiült az arcára.-Ó...
-Ó.-hümmögtem.
-Faith, én nem is tudom mit mondjak.-leszállt rólam, a lábaim lefejtette a csípőjéről és leült, ujjai a hajába túrtak és néhány másodpercen át csak nézett maga elé, és nagyokat pislogott.-Megleptél.
Halkan kuncogni kezdtem, ülőhelyzetbe tornáztam magam és a karjai közé bújtam.
-Nagyon nehéz most nemet mondanom, de a te érdekedben teszem. Ez nem most fog megtörténni, Kicsim.-halkan felsóhajtott, ujjai végigsimítottak a kézfejemen.-És mielőtt azt hinnéd, veled van a baj, vagy netán kombinálni kezdenél, megmondom, hogy miért.-kíváncsian emeltem fel a fejem, kezét az arcomra tette és homlokát az enyémnek döntötte.-Mert holnap hazamegyek, és nem akarlak magadra hagyni úgy, hogy az egész tested fáj. Szeretnélek majd kiszolgálni, enyhíteni a fájdalmad, nem pedig elmenni, mintha mi sem történt volna.-halkan súgta a fülembe, az ujjaim összekulcsolódtak az övéivel és a karjaiba simultam.Soha életembe, senki nem mondott még nekem ilyet, kenyérre lehetett volna kenni. Gyengéden végigsimított a tarkómon és magához húzott.
-Annyira édes vagy.-súgtam.
Mosolygott, tekintete az ajkam és a szemem közt cikázott, végül én hajoltam oda hozzá, és ahogy az ajkaink egymáshoz értek, valaki vagy valami ismét kezelni kezdte a távirányítót az agyamban és elkapcsolt, pont a kedvenc részemnél.