14.rész My head is a jungle

Sziasztok :)
Végre péntek. <3
Lenne egy kis mondanivalóm a jövőheti résszel kapcsolatban. Lehet, hogy nem lesz, vagy csak szombaton, mert most hétvégén nem leszek otthon, és jövőhét pénteken pedig buliba megyek, és csak szombaton megyek haza, emiatt lehet, hogy lesznek problémák, de igyekszek, hogy ne legyen semmi ilyesmi.
Jó hétvégét! <3

Nessa. xx

A gyomrom görcsben volt, elhajtottunk a Mullingar tábla mellett, bámultam kifelé az ablakon és arra gondoltam, valóban jó ötlet volt-e ez. Bizonytalan voltam, hiszen még nem igazán kellett bemutatkoznom így, az ajkamba haraptam, már nem jött rám a frász attól, hogy lejön a szájfényem, azt már az utunk első 15 percében "elfogyasztottam". Egyik kezét a combomra tette, megkereste a kezem és összekulcsolta az ujjainkat, mosolyt erőltettem az arcomra és ránéztem. Kezünket a váltóra helyezte, olyan lazának tűnt, kényelmesen elhelyezkedett az ülésben és jobbra mozdította a kormányt. Valószínűleg én sosem tudtam volna megcsinálni a jogosítványt, a figyelmem nagyon könnyen el lehetett vonni, nem volt türelmem az ilyesmihez, ráadásul ha ő ott ült volna mellettem, nem az utat figyeltem volna. Jobb volt, hogy sosem szereztem meg a jogsim, senkit nem sodortam veszélybe.

-Niall.-suttogtam.-Talán te itt maradhatnál, én pedig hazamennék vonattal...

Meglepődtem, mikor lehúzódott, leállította az autót és felém fordult, arcom a kezei közé fogta és kisimított egy rakoncátlan tincset az arcomból.

-Nem tudom, jó ötlet-e ez.-hajtottam le a fejem.

-Mitől félsz?-kérdezte, és hüvelykujjával végigsimított az arcomon.

Hajam az arcomba esett, óvatosan az egyik oldalra tűrte, a fejem oldalra döntöttem és piszkálni kezdtem egy a pólómból kilógó cérnaszálat. Nem siettetett, próbáltam összeszedni magam és kibökni valamit, megnyugtatóan simogatta a kezem, közelebb húzódtam hozzá és a karjaim a nyaka köré fontam.

-Nem szeretek bemutatkozni.-motyogtam.-Mi lesz, ha nem fognak kedvelni? Nem leszek nekik szimpatikus, vagy nem tartanak elég jónak hozzád? Nálam sokkal jobbakat megkaphatnál...

-Vannak nálad jobbak?-vonta fel a szemöldökét.-Mutass egyet.

-Ez nem vicces.

-Nem is viccelek.-mosolygott.-Tudod mi lesz akkor, ha esetleg ez történik? Életemben először ellent mondok majd a szüleimnek.

-Niall...

-Nem lesz rá szükség, majd rájössz. Kedvelni fognak, kedves vagy, aranyos, gyönyörű, és boldoggá teszel, gondolj bele, hogy a te szüleidet mennyire nem érdekli, ki is vagyok. Ők nem One Direction egyik énekesét látják bennem, hanem Niall-t, aki remélhetőleg boldoggá teszi a lányukat. Az enyémeket is az érdekli, hogy boldog legyek, és én az vagyok, Faith. Nincs mitől félned.

-De bennem nem láthatnak valaki mást a szüleid, átlagos vagyok.

-Én is.-mosolygott.-Add önmagad, minden rendben lesz. 

Lágyan megcsókolt, úgy éreztem, ha másért nem, miatta akkor is bemutatkozok ma a szüleinek, és megpróbálok majd minél jobb benyomást kelteni. Nem fogok elmenekülni. 
Nem tudom, tulajdonképpen mire is számítottam, talán egy hatalmas villára, kerttel, fákkal, meglepődtem, amikor egy a miénkhez hasonló ház előtt találtam magam. 
-Itt nőttem fel.-magyarázta.-Én és a bátyám anyáék válása után apával maradtunk, most viszont mindketten itt vannak, nem szerettem volna, ha külön kell bemutatnom téged anyának és apának. Így is túlstresszelted ezt.-nevetett.
Halkan hümmögtem, egy ideig az arcát néztem, a mosolyát, ahogy az autó szélvédőjén át nézte a házat. Itt volt igazán otthon, nem Angliában, Londonban, hanem itt, Mullingar-ben. Őszintén szólva nekem is sokkal szimpatikusabb volt ez a kis vidéki város, mint a nagy, nyüzsgő London, arra gondoltam, mennyire jó lenne egyszer itt élni vele.
-Jól vagy?-kérdezte csendesen. Bólintottam, és rámosolyogtam, egyelőre nem tudtam, hogyan is fogok bemutatkozni a szüleinek, még csak azt sem tudtam, hogyan fogok köszönni.
Kiszállt az autóból, még csak meg sem tudtam próbálni, hogy magamtól szálljak ki, már ott is volt az oldalamon, kinyitotta az ajtót és megfogta a kezem, hogy kisegítsen. Puszit nyomtam a szájára és közelebb húzódtam hozzá, szükségem volt egy ölelésre, gyengéden végigsimított a hátamon, kezei megállapodtak a derekamon.
-Minden rendben lesz.-mondta halkan.-Én is izgulok, évek óta nem csináltam ilyet.-nevetett halkan.
-Én soha.-hunyorogtam.
-Most az egyszer kell megtenned.-simított végig az arcomon.-Több nem lesz.
Nevetve nyomtam újabb puszit az arcára, kivette a csomagtartóból a bőröndünket és egyik kezével átölelte a derekam, fejem egy pillanatra a vállára hajtottam és nagy levegőt vettem.
-Ezt figyeld.-nevetve nyomta meg a csengőt. Furcsa volt, hogy becsengetett a saját otthonába. Talán 2 másodperc sem telt el, az ajtó hirtelen kitárult és egy alacsony, szőke hajú hölgy ugrott Niall nyakába. Megilletődötten próbáltam arrébb araszolni, de Niall továbbra is az egyik kezével engem ölelt, a másikkal pedig az anyukáját. Lehajtottam a fejem, örültem, hogy nem copfoztam össze a hajam, mert így az arcomba hullott, szégyenlősen pislogtam fel, az anyukája mögött megláttam két ágymásra nagyon hasonlító férfit, habár az egyik jóval fiatalabb volt. Ő lehetett Greg, a bátyja. Hirtelen egy kéz simult az arcomra és óvatosan felemelte a fejem, nem kellett felfelé néznem, az anyukája sokkal alacsonyabb volt nálam, Niall-nek is alig ért a válláig. 
-Jó napot.-a hangom bizonytalan volt, elmosolyodott, miközben Niall mellettem halkan felnevetett és puszit nyomott az arcomra. Megszeppenten mosolyogtam, idegesen szorítottam a kezét.
A szél belekapott a hajamba és az egészet az arcomba fújta, a szemeim nagyra nyíltak, Niall óvatosan kisimította a tincseim az arcomból és beljebb noszogatott. Nem voltam hajlandó elengedni a kezét, teljesen a karjába simultam.
-Sziasztok.-mosolygott, és megölelte az apukáját, a bátyjával pedig pacsizott, én mindvégig az oldalához simultam. -Öhm, anya, apa, Greg, szeretném bemutatni a barátnőmet.-egy pillanatra erősebben szorított magához, igyekeztem mosolyogni, de meg sem mertem szólalni, csak pislogtam az előttem állókra.
-Örülök, hogy megismerhetlek.-lépett közelebb az apukája, és kissé bizonytalanul megölelt.
-Én is nagyon örülök.-böktem ki halkan. Elhúzódott, mosolyogva mért végig és a kezét nyújtotta felém.
-Bobby Horan.
-Faith Freelove.-mosolyogtam.
Ezután kicsit könnyebb volt bemutatkozni az anyukájának és a testvérének, habár még mindig csak akkor nyitottam ki a szám, ha kérdeztek rólam. Hagytam Niall-t beszélni, hüvelykujjával megnyugtatóan simogatta a kézfejem, csak vennem kellett volna egy nagy levegőt és fecsegni mindenféléről, de Niall azt mondta, adjam önmagam, én pedig teljesen zavarban voltam. Persze ha elkezdek fecsegni az is én lettem volna, de ha én lettem volna a szülei helyében, nekem sokkal szimpatikusabb lett volna egy csendes lány, mint egy olyan, aki mindenféle hülyeséget összehord. Időre volt szükségem, hogy feloldódjak.
-Nem baj, ha felmegyünk?-kérdezte Niall.-Csak néhány perc, amíg lepakolunk.
-Menjetek csak.-mosolygott az anyukája. 
Mondanom sem kellett, mennyire örültem neki, hogy néhány percre ismét csak ketten maradunk. Az itteni szobája sokkal kisebb volt, mint az otthoniak, a falon képek voltak, az egyiken két kisfiú mosolygott, a másikon három férfi, az anyukáját is felfedeztem a fotókon, viszont nem a nézelődés volt az első dolgom, amikor beléptünk. Az arcom a pólójába fúrtam, karjait kuncogva fonta körém és belecsókolt a hajamba.
-Ilyen csendes is régen voltál.-jegyezte meg halkan nevetve. 
-Ez ne igaz, csak akkor beszélek sokat, ha Rebeca a közelembe van.
-Akarod, hogy idehívjam?-viccelődött.
-Csak egy kis időre van szükségem.
-Tudom.-mosolygott rám.-A nehezén már túl vagy, sikerült köszönni nekik és tudják a neved.-kacsintott.-Sőt, még beszéltél is magadról.
-Hurrá.-motyogtam.-Oscart nekem.
-Büszke vagyok rád.-szorította meg kissé a derekam.-És köszönöm, hogy megteszed ezt értem, sokat jelent.
Nagyokat pislogtam, megcirógatta az arcom, majd lehajolt hozzám és gyengéden megcsókolt. Végigsimítottam a tarkóján, piszkáltam a puha hajszálait, kissé feltolta a pólóm és gyengéden végigsimított az oldalamon. 3 napot töltöttünk külön, tegnap hazajött, de csak értem, azóta szokatlanul sokat csókoljuk meg egymást, hiszen 3 nap hosszú idő. Kissé zavarba ejtő tény, hogy 4 napja tudta, már nem féltem, igazából már vártam azt a pillanatot, mikor is döntsük el, melyik nap lesz a megfelelő. Még mindig biztonságban éreztem magam vele, és még mindig nem tett megjegyzéseket vagy utalásokat, ugyanúgy viselkedett velem, ahogy azelőtt, hogy a tudtára hoztam volna a terveim. 
-Szeretlek.-súgta, ezt pedig az ajtó irányából halk, elhúzott 'ó'-zás követte.
Mindketten odanéztünk, az anyukája kuncogva leselkedett, az arcom elöntötte a pír, nevetve húztam magamra a karjait.
-Anyu.-hümmögött, végül ő is elnevette magát.
-Sajnálom, csak olyan édesek vagytok!-lépett be a szobába. Zavartan leselkedtem ki Niall karjai közül.-Ne légy zavarba, drága.-simított végig az arcomon.-Nagyon örülünk neked.
Nagyokat pislogtam, mosolyogva bontakoztam ki Niall karjai közül, felbátorodva megöleltem az apró asszonyt, az ő ölelése is pont olyan kellemes volt, mint a fiáé. Megállapítottam, hogy a Horan család remekel az ölelésekben.
-Köszönöm szépen.-motyogtam, végigsimított a hátamon, majd elengedtük egymást.
Egyre jobban gyűlöletem ezeket a tekeréseket, olyan volt, mintha valaki a kedve szerint irányította volna az életemet, egyszer kétszer úgy döntött, néhány másodpercre hagyja, hogy élvezzem az életemről szóló filmet, aztán szórakozásképp el-vissza tekert. De ez még mindig jobb volt, mintha megunta volna, és lenyomta volna a stop gombot, most még úgy éreztem, élek, de talán ez már csak egy kis részben volt igaz. Éltem, de mégsem, valahol a kettő közt lebegtem, viszont azt nem lehet mondani, hogy öntudatlanul, mert amikor jött a tekerés, igenis a tudatomnál voltam, tudtam gondolkodni, ki akartam szabadulni a saját testem fogságából, hogy ne a múltunkban éljek, hanem a jelenünkben és a jövőnkben. Szerettem volna, ha megélem az éjszakát úgy, hogy nincs több emlékképp, szüntelenül azt kívánnám, bárcsak felébrednék, hátha éppen akkor suhanna le az égen egy hullócsillag. Viszont mostanra már megtanultam, hogy nagy különbség van aközött, hogy mit szeretnék, és valójában mi fog történni.
-Nyáron is elhozlak ide.-mosolygott, és leporolta a kesztyűjéről a havat.-Látnod kell, milyen szép ez, amikor zöld a fű és az emberek játszanak a gyerekeikkel, vagy kiskutyákkal. Csodálatos. Régen sosem értékeltem ezeket, viszont most, hogy nem vagyok itt minden nap, értelmet nyert, hogy milyen is volt itt ülni, minden reggel morcosan elballagni az iskolába, elszenvedni a napot és aztán hazamenni, délután találkozni a haverokkal.
Figyeltem az arcát, nem engem nézett, tekintete a távolba révedt, száját mosolyra húzta.
-Majd egyszer szeretnék ide visszajönni.-húzott közelebb magához.-De úgyis beleőrülnék abba, ha nem találkozhatnék a fiúkkal.
Elmosolyodtam, annyira aranyosnak tartottam ezt köztük, ahogy ragaszkodtak egymáshoz, és akármi volt, egyből megosztották egymással. Sosem láttam még fiúk között, de még néhány lány közt sem olyan barátságot, amilyen az övéké. Persze voltak kisebb-nagyobb vitáik, főleg akkor, amikor Louis és Harry összeveszett Alexis miatt, mégis minden rendbe jött, és ez bizonyította, hogy tényleg igaz barátok. Sokan azt mondták, csak megjátsszák ezt a kamerák előtt, de ez nem volt igaz, egyáltalán nem.
-Sokkal jobban tetszik ez a hely, mint egész Anglia.
-Komolyan?-fordult felém.-Miért?
-Nem tudom.-egyik kezével megigazította a sapkám, egy kicsit jobban simultam hozzá, miközben előre lépdeltünk.-Olyan nyugodt és csendes, nincsen annyi autó, sem zaj, sem anyáék, csak te meg én.
-Egyet megígérek neked.-fordított maga felé.-Bárhová megyünk, te meg én, mindenhol van, ez nem városfüggő, sőt, akkor is van, ha a világ másik felén vagyok, több ezer kilométerre tőled.
-Ha ezt hallaná anyukád.-mosolyogtam. Sokkal könnyebben beszélgettem már Niall anyukájával, rólam már elég sokat beszéltünk, de mindig volt valami, ami még érdekelte, és már attól sem jöttem zavarba, ha rólunk kérdezett. Könnyű volt valaki olyannal beszélgetni a Niall iránt érzéseimről, aki legalább annyira szerette őt, mint én.
-Tudja.-simított végig az arcomon.
-Ezt le kell írnunk, és kell egy fénykép.- csillantak fel a szemeim.-Írd bele a telefonomba, amit mondtál, kérlek.-néztem rá könyörgően.
Egyetlen szó nélkül vette ki a kezemből a telefonom és kezdett el pötyögni, néhány másodperc múlva már a kamerával babrált, magához húzott és megcsókolt, a vaku megvilágította egy pillanatra az arcunkat, majd a kezét leeresztette, de nem húzódott el tőlem. Őt csókolni volt az egyik legjobb dolog az életemben, az ajkai puhák voltak és édesek, finomabbak mindennél, védelmezően ölelt és éreztette velem, hogy a "szeretlek" a mi kapcsolatunkban nem csak egy sablon szó volt, nem mondta ki minden 3. nekem szánt mondatában. Mindig tudta, mikor kell éreztetnie velem egy kicsit jobban a szeretetét, tökéletesen tudott időzíteni. Ujjaim a hajába túrtak, nem éreztem hideget, a testem forró volt, mellette soha nem fáztam. 
Most viszont úgy éreztem, mint akit felkapott és megpörgetett egy havas tornádó, fáztam, és mégis izzadtam, mindössze egyetlen pillanatig megpróbáltam kinyitni a szemeim, nem sikerült.
Az óra ketyegett, a Temze parton álltunk, a távolból hallottuk, ahogy a tömeg üvöltve számolt vissza 10-től. A szemébe néztem, az arcunk közt csak néhány milliméter volt, 6-nál közelebb húzott magához, 5-nél egyik kezét az arcomra tette, 4-nél behunyta a szemeit, 3-nál az orrunk egymásnak ütközött, 2-nél nevetni kezdtünk, 1-nél megcsókolt, abban a pillanatban nem csak a Tower fölött durrantak el tűzijátékok, hanem bennem is, az egész testemben. 
-Boldog Új Évet, Angyalom.-súgta.
Akkor még nem tudtuk, hogy 357 nap múlva az életünk összeomlik.

~Niall Horan~

A szempillái mintha megrebbentek volna, reménykedve emelkedtem fel és hajoltam közelebb hozzá, egyik kezem a hideg arcára tettem, azt reméltem, mindjárt kinyitja a szemeit és ajkaival a nevemet formálja. Másik kezem görcsösen fogta az ő apró kezét, annyira ijesztően hideg volt... 

Vártam, de nem történt semmi, többet nem mutatott semmilyen életjelet, viszont a szívverését mutató gépen gyéren, de még mindig felfelé szöktek a vonalak, néha mintha nagyobbakat ugrottak volna, aztán ismét semmi. Tudni akartam, mi történik vele, meg akartam találni, megfogni a kezét és kihúzni onnan, ahol volt. Szerencsétlennek éreztem magam, amiért csak itt ültem, fogtam a kezét és nem csináltam semmit, de nem mertem elmozdulni mellőle, képtelen voltam elengedni a kezét és elmenni. Reménytelenül estem vissza a székre, fejemet az ágy szélének döntöttem, továbbra is fogtam a kezét. Olyan jól esett volna, ha megmozdítja az ujjait, elhúzza a kezét és végigsimít a tarkómon, piszkálni kezdi a hajam. Egy pillanatra elhittem, hogy ez mind mindjárt megtörténik.

-Mr. Horan?

Nem tudtam, hogy ez a megszólítás nekem szólt, felemeltem a fejem és a könnyeimen át hunyorogva néztem fel a fehér köpenyes orvosra. Hirtelen elképesztő haragot éreztem iránta, mert nem mentette meg őt nekem, nem segített rajta. 

-Ki kell mennie.

-Mi?-kérdeztem értetlenül.-Nem, erről szó sem lehet, nem megyek sehova!

-Mr. Horan, kérem, búcsúzzon el a barátnőjétől. Rajta már nem segíthetünk, nagyon sajnálom.-egy pillanatra átsuhant a fejemen, vajon hányszor mondja el ezt egy nap és hányszor gondolja komolyan. A tekintetem elhomályosult, és azzal együtt úrrá lett rajtam a düh.

-Nem mondhat ilyet! Nem megyek ki, nem fog meghalni!

A hangsúly még engem is meglepett, amivel teli torokból kezdtem üvölteni, minden, ami eddig csak marta a szemeim, most kiömlött az arcomra. Láttam Zayn kétségbeesett, sajnálkozó barna tekintetét, ami megjelent az ajtó apró ablakában. 

Az orvos finoman megfogta a kezem, melyet azonnal kirántottam a szorításból és makacsul visszaültem a helyemre.

-Nem fog meghalni.-ráztam a fejem, és újra megfogtam a hideg, apró kezet.-Nem, nem engedem.

-Niall...

Meg sem hallottam, amit magyarázott arról, hogy lassan barátkozzak meg a gondolattal, hogy Faith egy jobb helyre fog kerülni, és nekem majd túl kell lépnem ezen. Hazudott, Faith maga mondta nekem, hogy a legjobb helye az a karjaim közt van, és rajta kívül másnak nem hittem el semmit. Mielőtt megismertük volna egymást úgy éreztem, mindenem megvan, aztán amikor találkoztunk rájöttem, hogy nem volt semmim rajta kívül. Soha nem engedtem volna el őt.