16.rész Slave to the rhythm

Sziasztok! :)
Végre péntek! Már nagyon vártam ezt a napot több okból is, részben azért, mert vártam, mikor tehetem már fel végre ezt a részt, hát, eljött ez a nap. Kicsit vegyes érzelmekben gazdag, de én reménykedem benne, hogy tetszeni fog nektek.

Jó hétvégét! Nessa. xx

A kapcsolatunkat leginkább az otthonülős, összebújós esték jellemezték, élveztük egymás társaságát, vagy együtt voltunk a többiekkel, mégsem laposodott el. Szombat esténként általában mindig elfoglaltuk a kanapéját, kivéve ha dolgoznia kellett vagy hivatalosak voltak valahová, ám ezúttal én is hivatalos voltam oda, ahová ő, mert elhívott magával. Órákat készülődtem erre az alkalomra, hogy aztán hozzá méltó kísérőként feszítsek az oldalán. A hajam kontyba volt fogva a fejem tetején, Rebeca gyöngyös hajtűkkel díszítette, a ruhám egyszerű volt, a felső része fekete csipkés, a szoknyája pedig tüllből omlott le a combom közepéig. Egy filmpremierre kellett menniük, és igazából eléggé rettegtem tőle, hogy majd a vörös szőnyegen végig kell vonulnom, miközben folyamatosan az arcunkba vakuznak a fotósok, és minden oldalról sikoltoznak a rajongók. Viszont soha nem mondtam volna magam miatt nemet neki. 

A kocsiban elgondolkozva dőltem neki a vállának, Niall valami elképesztően nézett ki szmokingban, képes lettem volna egész nap nyálcsorgatva bámulni őt. Ezúttal mindenki külön kocsival érkezett, mivel mindegyik fiú mellett ott lehetett a kísérője, akik ebben az esetben a barátnőik voltak, úgy tervezték, az autók kb egyszerre fognak befutni, így majd ott találkozhatunk. 
-Tulajdonképpen milyen fimet nézünk?
-Nem fog neked tetszeni.-simított végig a tarkómon, mivel most a hajamat nem tudta piszkálni..-Nem olyan, amilyet nézni szoktunk, valami akciófilm, de ha nem tetszik, mi úgyis elszórakoztatjuk majd egymást.-húzta föl a vállát és rám mosolygott.-Nem szeretlek egyedül hagyni, és szórakoztatóbb úgy elszenvedni 2 órát, ha velem vagy.
Nevetve nyomtam puszit az arcára, a mellkasának dőlve bámultam ki az ablakon, nem túl sokszor jártam moziba, főleg nem London legnagyobb, legismertebb mozijába. Hatalmas tömeg volt körülötte, az autó mégis elfért, viszont oldalról láttam a fotósokat. Niall megszorította a kezem és puszit nyomott az arcomra.
-Ne izgulj.
-Biztonságos ez?
-Teljes mértékben, de nem kell aggódnod, sosem hagynám, hogy bajod essen.
Gyengéden megcsókolt, majd az autó lassított, jobbról és balról is ilyen kocsik álltak, arra következtettem, mi voltunk középen. Begördült az utolsó autó is, majd láttam, hogy a jobboldali autóból kiszállt Harry, és óvatosan kisegítette a barátnőjét, abban a pillanatban Niall is felém nyújtotta a kezét. A szoknyámat fogva először az egyik, majd a másik lábam tettem le, nem szerettem volna megkockáztatni egy villantást, Niall elém állt és kisegített, elrendeztem a szoknyám, csak azután lépett el előlem és ölelte át a derekam. Néhány percen át vigyorogva pózoltunk úgy, hogy nem is figyeltünk a kamerákra, az öt fiú grimaszolt és szórakoztatták egymást, mi, a barátnők pedig csak nevettünk rajtuk. Zavart a sikoltozás, de közel sem annyira, mint amire számítottam, Niall jelenléte megnyugtatott, annyi ember előtt is ugyanúgy ölelte át a derekam, mint amikor kettesben voltunk. Beszélt hozzám, össze-összenevettünk és megpuszilt, a filmsztárokon volt a lényeg, így ők most kissé kevesebb figyelmet kaptak, ami nem feltétlenül volt rossz. Egyszerre vonultunk be a moziba, Rebeca valahogy mellém került, felnéztem rá, mert képes volt a magassarkújában ugrálni, és Liam is csak akkor kapott frászt, ha megbillent. A barátnőmnek esélye sem volt megsérülni, mégis, Liam mintha fellélegzett volna, amikor Rebeca és a bokája is épségben volt, amikor leültünk. A tekintetem találkozott Alexis mosolygó szemeivel, gyönyörű fekete ruhát viselt és szokásukhoz hűen csipkelődtek a barátjával, Harry és Hayley egymáshoz bújva sugdolóztak, a jobb oldalamon Perrie Zayn vállának dőlt. Akármerre néztem, ismert emberek voltak körülöttem, viszont ez érdekelt legkevésbé, a fények elhalványultak és a tekinteteket magára vonzotta a képernyő. Nem volt nehéz megállapítani, a fiúknak tetszett-e a film, vagy nem, ugyanis körülbelül 15 perctől fogva egymást dobálták kukoricával, és senki nem pisszegte le őket. Niall hangosan felnevetett, sajnos pont akkor, amikor két autó egymásnak vágódott a filmben, ennek köszönhetően pedig mindannyiuknak azon kellett igyekeznie, hogy ne röhögjenek fel. Végül egyáltalán nem bántam, hogy eljöttem velük.
Késő volt, amikor vége lett a filmnek, de az este még csak akkor kezdődött, az intenzív unatkozásnak köszönhetően mindegyikünkben túltengtek az energiák, amiknek a levezetésére az afterparty tökéletesnek bizonyult.
Mindig is szerettem táncolni, ha egyedül voltam táncoltam, ha otthon zengett a ház anyáéktól, betettem a fülesem és táncoltam, viszont sosem jártam semmiféle szakkörre vagy táncstúdióba. Néha megnéztem 1-1 videót youtube-on, próbáltam utánozni a mozdulatokat, de ez csak hobbi volt. A szórakozóhelyeken azért szerettem táncolni, mert közösségben voltam és mégsem engem bámult mindenki, hagytam, hogy magával ragadjon a mindennél hangosabb zene és a többi ember mozgása. Ez nem változott még akkor sem, amikor Niall oldalán léptem be a sztárokkal teli helyiségbe. Nem sokan táncoltak, nagyon kevesen, a többség inkább középkorú volt és egymással beszélgettek, pezsgőztek, amikor beléptünk az egész hely hangosabb lett tőlünk. Egy ideig iszogatunk, próbáltunk elvegyülni, viszont én nem éreztem túl otthonosan magam, a testem ösztönösen mozdult néha a zenére, vagy dúdolni kezdtem.
-Niall?-hajoltam a füléhez, fejét mosolyogva fordította felém és egy ujjával végigsimított a derekamon.-A sztárok nem szoktak táncolni?
-De.-nevetett.-De nézz körbe, ők kicsit öregebbek nálunk. Táncolni szeretnél?
Halkan hümmögtem, száját mosolyra húzta és megpörgetett, mindkét kezét a derekamra tette és a szemembe nézett.
-Bármikor leléphetünk valahová máshová.
-Tudok egy jó helyet, bár nem épp olyan, mint ez. A belépő 5 font és nem egy luxus hely, de a zene az jó.
-Szeretnél menni?
-Itt is maradhatunk.
-Faith.-hajolt az arcomhoz.-Te nem unod ezt? Mert én nagyon.
Nevetve néztem a szemébe, mentünk egy kört, majd megszereztük a kabátjainkat, hívtuk a többieket is, de mindannyiuknak elég volt ennyi szórakozás mára, ráadásul Harry és Louis egy kicsit becsiccsentett, így hát ketten maradtunk. 
A fuvarunk egész estére szólt, viszonylag gyorsan értünk a kedvenc helyemhez, nem féltem ide belépni, semmilyen veszély nem leselkedett ránk, a bulizni járók többségét ismertem. Én fizettem ki a belépőket, melynek köszönhetően ezúttal Niall állt le vitatkozni és tolt az arcomba 10 fontot - amit aztán az egyik padon alvó hajléktalan mellé tettem, a visszajáró 2 fontot pedig egy simítás kíséretében a farzsebébe csúsztattam.
Amint beléptünk éreztem, hogy adrenalin áradt szét bennem, itt mindenki táncolt, néhány srác a pultnál ücsörgött, amint beléptem mosolyra húzták a szájukat és intettek.
-Ismered őket?-kérdezte Niall, miközben én mosolyogva visszaköszöntem nekik.
-Aha, ők Jake és Jack, ikrek, mellettük pedig Dominic, Jack barátja.
-Aha.-motyogta elhúzottan.-Szóval akkor nem kell aggódnom.
-Nem, de amúgy sincs rá semmi okod.-nevettem.-Itt mindenki ismer mindenkit, egy ideje nem voltam itt, de attól még tudják, mi van köztünk.
-Jól van.-mosolygott.-Menj táncolni.
-Azt hittem, majd te is jössz velem.
-Nem tudok táncolni, de a kedvedért fogok, itt engem személyesen úgysem ismer senki, és talán nem fognak lerohanni.
-Ha mégis, majd közbelépek.-mosolyogtam, a lábujjaim bizseregni kezdtek, amikor az egyik kedvenc számomat keverte a DJ.
-Mersz egyedül táncolni?
-Rebeca a világ legbénább táncosa, mindig is egyedül táncoltam.
-Ezt nehezen hiszem el. Az én szégyenlős Angyalkám egyedül táncol...
A fejem dacosan emeltem fel, szemei kihívón megcsillantak a fényekben és száját gúnyos mosolyra húzta. Megpördültem, és magára hagyva őt elindultam a táncolók közé. Néhányan üdvözöltek, nekik mosolyogva köszöntem, lehunytam a szemeim és nagy levegőt vettem, a csípőm szinte magától mozdult meg. A párok többségének a tánca jobbra-balra lépegetésből állt, az enyém nem, soha. Az akaratom ellenére mozdultak összhangban a lábaim, a fenekem, a csípőm és a karjaim. Soha nem törődtem mások véleményével, soha nem azért táncoltam, hogy bárkinek is tetszek, meglepődtem, amikor két ismerős kéz simult a derekamra, majd Niall mellkasa a hátamnak feszült és felvette velem a ritmust.
-Szeretsz táncolni.-közölte tényként, felé fordultam, a karjaim a nyaka köré fontam és elmosolyodtam.
-Igen.
-Miért nem mondtad soha?
-Nem kérdezted, és ez nem túl lényeges.
-De igen, az. Eljöhettünk volna már korábban is.
Rámosolyogtam, szemeit nagyra nyitotta miközben a csípőm ringott a kezei alatt. Nem direkt csináltam, képtelen voltam uralni a mozdulataim, a zene a rabszolgájává tett, énekeltem, mozogtam, Niall pedig elbűvölten figyelt. Jó érzés volt valami olyat tenni, amivel magamra vonhattam a figyelmét, a szemei máshogy csillogtak, mint amikor a hétköznapokban nézett rám. Sokkal inkább fedeztem fel benne azt, amit próbált titkolni előlem, vágyott rám annak ellenére, hogy azt mondta, vár rám. Nem hibáztattam ezért. Ezen a helyen mindig én voltam az elérhetetlen lány, Rebeca néha elment megtaposni néhány srác lábát, de én sosem fogadtam el idegenektől italt, és hárítottam a közeledéseket, Néhányan nagyot néztek azon, hogy ezúttal Niall kezei alatt ringott a csípőm.
A mozgása kissé esetlen volt, de próbált velem táncolni és ezt igazán értékeltem, aztán a zene egy lassú, szerelmes számra váltott, megfogtam a kezét és indultam a bárpult felé, de ő nem mozdult.
-Hová mész?-kérdezte.
-Elfáradtam, ihatnánk valamit.
-Rendben, de talán táncolhatnánk még egy kicsit.-pillantott körbe. A párok összebújtak, ölelkeztek és csókolóztak, egyszer sem táncoltam még így. Mindig ilyenkor jött el az én időm arra, hogy megigyak valamit.
-Komolyan?-kérdeztem döbbenten.
Halkan hümmögve húzott vissza, karjait a derekam köré fonta, fejemet a vállára hajtottam.
-Miért ne gondolnám komolyan? Még nem lassúztam veled.
-Azt hittem, nyálasnak tartod az ilyesmit.
-Nem.-motyogta.-Azt hiszem, felnőttem ahhoz, hogy Channing Tatum-tól idézzek egy lánynak és lassúzzak vele.
Halkan nevetve emeltem fel a fejem, meghazudtoltam azt, hogy soha nem táncoltam jobbra-balra lépegetve, ugyanis ez semmi másból nem állt, mégis tökéletes volt.
-Aranyos vagy.-nyomtam puszit az arcára. Megfogta az egyik kezem és megpörgetett, majd újra a mellkasához simultam, homlokát az enyémnek döntötte és kék tekintete megtalálta az enyém.
-Nem szoktam táncolni, de veled kifejezetten jó, akkor is, ha béna vagyok.
-Nem vagy béna.-súgtam.
-Rosszul hazudsz.-nevetett.-Melletted mindenki béna, el kell mondanod minden olyan információt magadról, amiről azt hiszed, nem fontos.
-Nem jut egy sem eszembe.
-Nem szeretsz énekelni.-súgta.-De szeretsz, és tudsz táncolni. Vezetsz naplót? Írsz verseket, bármi mást?-a fejemet ráztam.-Nem is ismerlek annyira, mint hittem, ez azért eléggé elkeserítő.
-Jobban ismersz bárki másnál.
-Rebeca-nál is?
Sejtelmesen mosolyogtam rá, a fejemet oldalra döntöttem és mosolyogva néztem a szemébe. Nem tudta, hogy amikor nem volt mellettem mindig róla álmodtam, azt sem, hogy az iskolás cuccaimra ráfirkáltam a nevét, sokat nem tudott rólam ilyen téren, mégis többet tudott bárki másnál.
-Tudod, neki elmondok olyanokat, amikről lehet nem akarsz tudni, és neked olyanokat, amikről ő nem.
-Valószínűleg tényleg nem akarom tudni, hogy neki mit mondasz el.-nevetett halkan, és közelebb húzott magához.
-Na látod.-kuncogtam.-Ne aggódj, nem beszéllek ki.
-Ez megnyugtató.-simított végig a hajamon.-Nagyon régóta nem voltam úgy szórakozni, hogy senki nem támadott le. 
-Ez egy viszonylag nyugis hely. Remélem nem bánod, hogy eljöttünk a másikról.
-Untam, az ilyenek mindig elég unalmasak.
Fejemet a vállára hajtottam, kezei végigsimítottak a derekamon és erősen tartottak, leheletét éreztem a fülemnél, a szemeim behunytam egy pillanatra, életemben talán először okozott gondot az, hogy ne essek el, miközben jobbra-balra lépegettem. Megbillentem, de megtartott és néhány másodpercen át mozdulatlanul tartott a karjai közt.
-Úgy látszik, mégiscsak hibázol pár lépést.
-Sosem mondtam, hogy nem.-mosolyogtam rá.-Te tehetsz róla.
Fejét lehajtotta, orrával megérintette a nyakam, nehezemre esett rendesen levegőt venni.
A dalnak lassan vége lett, de ezt most nem akartam, hosszú másodpercekig még ölelkeztünk azután is, hogy feldübörgött valamelyik DJ-nek az új száma, és széttörte az idilli hangulatot. Úgy jött a hirtelen váltás, ahogyan az agyam is előszeretettel kapcsolgatott az emlékeim közt.
A telefonom a kezemben szorongattam, a képernyője berepedt, de nem ment tökre a készülék. A könnyeim szüntelenül potyogtak, még mielőtt megijednétek, nem velünk, vagy Niall-vel történt valami. Ennek köze sem volt hozzánk, de akkor volt rá volt a legnagyobb szükségem. Hogy mi történt? A szüleim bejelentették, hogy elválnak, és miért? Anya megcsalta apát valami huszonéves orvostanhallgató főiskolással.
-Szia, Kicsim.-szólt bele vidáman, én pedig üdvözlésképpen belezokogtam a telefonba.-Faith? Mi a baj?
Képtelen voltam válaszolni, két kézzel markoltam a telefont, a hangja vidámságból másodpercek alatt átcsapott aggodalmasba és idegesbe. Szüntelenül szólítgatott, beszélt hozzám, kérdezgette, hogy miért sírok és próbált megnyugtatni, de nem tudtam egyetlen ép szót sem kinyögni. Mindig azt gondoltam, az ordítozásnál még az is jobb lenne, ha elválnának, de azt nem ilyen formában akartam. Csalódtam anyában, soha nem csalódtam még akkorát senkiben, mint benne. Mindig ő volt az, aki miatt vita robbant ki, neki soha nem volt elég, amit apa csinált és adott neki, soha nem volt neki jó semmi, mert apa nem volt 25 éves főiskolás. Undorodtam attól az embertől, aki életet adott nekem. 
Ma apa és én korábban értünk haza, Niall-nek és a fiúknak dolgozniuk kellett az új albumon, apa pedig azt mondta, szeretne egy kis időt tölteni velem, így elkérte a délutánját. Nagy reményekkel vágtam neki a napnak, de amikor ketten jöttünk furcsa hangok szűrődtek az emeletről, anya elvesztette minden méltóságát a szememben. Többé már nem akartam ebben a házban maradni, nem akartam őt látni, gyűlöltem azért, amit apával és velem tett. Valaki mást választott, és közben úgy viselkedett velem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Én nem örököltem a csodás színészi képességeit.
Niall már nem beszélt hozzám, nem tudtam, hogy mióta. A telefonom képernyője nedves és ragacsos volt a könnyeimtől, de az ujjaim erősen fonódtak rá. A csengő hosszan, élesen törte meg a szüleim hangját, nem tudtam, a házban volt-e még a nem kívánt személy. Gyűlöltem a tudatot, hogy Niall-nek most minden ki fog derülni a családunkról. A szobám ajtaja hirtelen kinyílt, a haja kócos volt, pont olyan, mint mikor rövid időn belül többször túrt bele a normálisnál, arcáról zavartság sugárzott, szemei idegesen csillogtak. Az ajtót becsukta, de az a legkevésbé sem zárta ki a hangokat, hozzám lépett és a karjaiba vett, az arcom a vállába fúrtam, ő pedig hagyta, hogy sírjak. Nem próbált megnyugtatni, nem sikerült volna neki, de ott volt velem támasznak és segítségnek, vele valahogy minden sokkal könnyebb lett, a problémák veszítettek a jelentőségükből.
-Vigyél el innen, kérlek.-súgtam, végigsimított a hátamon és elengedett. A karjaim ragaszkodóan fonódtak köré, az ujjaim óvatosan lefejtette magáról és gyengéden megcsókolt.
-Csak teszek el neked ruhát.-simított végig az arcomon.
Aprót bólintottam, ujjaival letörölte a könnyeim, majd a kezembe adott egy zsebkendőt. A szekrényemhez lépett és eltett a táskámba néhány nadrágot, pólókat és pulcsikat. Érdekes volt végignézni, ahogy kihúzta a fehérneműs fiókomat, de most valahogy hidegen hagyott ez. A táskát a vállára vette, majd hozzám lépett és a karjaiba vett, megpróbáltam erőt venni magamon, a saját lábamon mentem le a lépcsőn, a kezeit szorongattam, miközben ő megnyugtatóan ölelt magához. Egyetlen szó nélkül, dühösen vágtam be a bejárati ajtót, Niall nem kérdezett semmiről, nem faggatózott miközben a lakásához mentünk, a kezemet fogta, én pedig kifelé bámultam az ablakon.
-Szeretnéd elmondani, hogy mi történt?-kérdezte óvatosan, egy csésze teát adott a kezembe, felemelte a pokrócot, amivel betakart és bebújt mellém. 
Aprót bólintottam, lehunytam a szemeim és a felszálló gőz fölé hajoltam, szükségem volt néhány percre, hogy összeszedjem magam és ne kezdjek újra hisztérikus bőgésbe.
-A szüleim elválnak.-böktem ki halkan.-Anya megcsalta apát.-az arcára kiült a döbbenet, a szemében megvetés és sajnálat csillant, az ajkamba kellett harapnom, nem akartam, hogy sajnáljon. Magához húzott, fejemet a mellkasára hajtottam, miközben ő a hajammal játszott.-Apa elkérte a délutánját, mert szeretett volna velem lenni.-suttogtam, a hangom kezdett elhalni és könnyek csordogáltak az arcomon.-Eljött értem a suliba és együtt mentünk haza...
Szemeit összeszorította és erősebben ölelt magához, képtelen voltam befejezni, és valószínűleg nem is kellett tovább folytatnom ahhoz, hogy tudja mi történt. 
-Sajnálom.-súgta.
Utáltam ezt a szót, de nem mondtam semmit, nem rajta akartam kitölteni azt, ami felgyülemlett bennem, rá volt a legnagyobb szükségem, nem taszítottam volna el magamtól.
-Nem akarom látni többé.
Sóhajtva simított végig a karomon, az ujjaink összefonódtak, nem mondott semmit, sejtette mit érzek és mellettem állt.
-Bármeddig itt maradhatsz.-súgta.-Már korábban is szerettem volna megkérdezni, de eddig még nem volt rá alkalmam, egy ideje gondolkodom azon, mit szólnál hozzá, ha összeköltöznénk.-a szemeim elkerekedtek, halkan beszélt, fejét lehajtotta és a kezeinket nézte.-Csak mert sokat vagyunk együtt, és te mondtad, hogy nem szeretsz otthon lenni, amit megértek, főleg ezután. De ez csak egy ötlet volt, megértem, ha nem akarod még, csak néhány hónapja vagyunk együtt, ráadásul még kiskorú vagy, a szüleid valószínűleg nem engednék meg.
-Nem érdekel.-szaladt ki a számon.-Nem akarok ott maradni, anya ne szóljon bele abba, hogy mit csinálok, ezek után ne.-ráztam a fejem.-Apa pedig megérti, és tudja, hogy jobb lesz nekem veled.
-És te? Te akarod?-kérdezte halkan.
-Ha te is...
-Miért kérdezném meg, ha nem akarnám?-emelte rám kék szemeit.
-Mert aranyos vagy.-fürkésztem az arcát, elmosolyodott.
-Az elég, ha azt mondom, semmi mást nem akarok jobban ennél?
Őszinte mosoly terült szét az arcomon, az én esetemben igaz volt, hogy minden rossz után valami nagyon jó következik, de ettől még rosszul éreztem magam anya miatt. Nem akartam haza menni, és ha rá gondoltam, a könnyek még mindig fojtogattak, bele sem mertem gondolni, mi lehetett most otthon. 
-Jobban vagy?-kérdezte halkan, szemei aggodalmasan jártak rajtam. Kicsinek éreztem magam, a karjaiba és a mellkasába burkolóztam. Megvontam a vállam, gyengéd puszit nyomott az arcomra, majd kiemelt az öléből.
-Tudom, hogy mitől éreznéd jobban magad.-fogta meg a kezem és felhúzott. Követtem őt fel a lépcsőn, elhaladtunk a szobája mellett, és még néhány üres vendégszoba előtt is, végül megállt a folyosó végi ajtónál és benyitott. Rengeteg CD szemezett velem, a falakon volt néhány díj amit a banda kapott, mindegyikőjüknél volt "néhány." A CD lejátszóhoz ugrott, némi gondolkodás után levett a polcról egy CD-t, felismertem a borítót, Michael Jackson Thriller albuma. Még akkor sem tudtam, mire készült. 
A lemezt nagy óvatossággal vette ki a tokból, becsúsztatta a lejátszóba, maxra hangosította és elindult a zene. Tanácstalanul álltam, az arcomon fekete csíkok voltak a szemfestéktől, de ő mosolyogva fordult felém, hangosan énekelni kezdett és átölelte a derekam.
-Gyerünk, Faith.-súgta a fülembe.-Sokkal jobban fogod érezni magad ezután.
Hittem neki, a szemeim behunytam egy pillanatra, mosoly terült szét az arcomon és átadtam magam a ritmusnak. Mindig tudta, hogy éppen mire volt a legnagyobb szükségem, a karjaival hátulról átölelte a derekam és felvette velem a tempót, engedtem, hogy irányítson.