15.rész Everything about you

Hogy mi volt a következő lapon a könyvünkben egy fényképen a zoknis, összegabalyodott lábaink után? Ismét egy idézet egy filmből, melynek megnézésére először nyögve nyelősen sikerült őt rávennem, mert volt egy bizonyos véleménye róla, aztán egy ideig minden hétvégén azt a filmet néztük, mígnem egyszer volt szerencsém hallani az ő szájából is a kedvenc részem. 
-"Fogadom, hogy őrülten szeretlek. Akármilyen leszel is, most és mindörökké. Sosem felejtem el, hogy ez egy életre szóló szerelem. A lelkem legmélyén tudni fogom, hogy jöhet bármi, ami elválaszt minket, mi mindig visszatalálunk egymáshoz."
A fülemhez hajolva úgy suttogta ezt, hogy közben fogalma sem volt róla, erre a jelenetre rövid életem utolsó másodperceiben is emlékezni fogok. 
Hangja szinte simogatta a fülem, megszorította az ujjaim, majd kissé elhúzódott és kék szemeivel az arcom fürkészte.
-Azt hiszem, eléggé nyálas lettem.-húzta kaján mosolyra a száját.-Sosem hittem volna, hogy egyszer majd Channing Tatum-tól fogok idézni.
Halkan kuncogni kezdtem, végigsimítottam az arcán és közelebb bújtam hozzá, ő poénkodott ezen, míg az én szívem repkedett a mellkasomban. A tudta nélkül volt iszonyatosan romantikus, ez a természetéből fakadt.
-Komolyan gondolod?-kérdeztem halkan.
-Minden szót.-döntötte homlokát az enyémnek.-Sosem hazudnék neked.
Arcomat a nyakához dörgöltem, belepuszilt a hajamba, most először nem néztem végig a filmet, néztem, de a gondolataim máshol jártak. Nem vettem észre, hogy mikor lett vége a filmnek, üres tekintettel néztem a fekete tévéképernyőt, az arcom félig belefúrtam a pólójába, ujjaival a kézfejem simogatta, hirtelen nevetni kezdett. Nagyokat pislogva emeltem fel a fejem, megdörzsöltem a szemem és elmosolyodtam, amikor a homlokomhoz hajolt és megpuszilt.
-Min gondolkozol?
Az ajkamba haraptam, mutatóujjával köröket rajzolt a kézfejemre, felemeltem a fejem, elgondolkozva figyelte, ahogy az ujja a kezemen járt.
-Niall?-szólítottam meg halkan.
Hümmögve emelte fel a fejét, száját mosolyra húzta és érdeklődve vizsgálta az arcom. Megcsókoltam, meglepetésként érte de azonnal visszacsókolt, egyik kezét a tarkómra tette és közelebb mozdult hozzám, percekig nem húzódtunk el egymástól, majd lehajtottam a fejem, nem tetszésének dünnyögve adott hangot, ajkai a nyakamra kalandoztak. Ujjai a kezemről a derekamra kerültek és ott rajzolgattak tovább különböző mintákat, fejem kissé oldalra billentettem és igyekeztem feljebb kúszni hozzá. Felnevettem, amikor az arcát úgy fúrta a nyakamba, mint egy kölyökkutya. 
-Szeretlek.-súgta.-Nagyon.
Ajkaink újból összeértek, megborzongtam, a mellkasom az övéhez simult, végül az egyik lábam átvetettem az övén és az ölébe huppantam.
-Én is szeretlek.-sóhajtottam.
Nem várt kapcsolás, imádtam ezt... Az öléből hirtelen az ágyamon találtam magam Rebeca-val szemben, azonnal tudtam, melyik beszélgetés volt is ez. Barátnőm felhúzott lábakkal ült az ágyamon, tekintetét szégyenlősen sütötte le, szőke haja az arcába hullott, eltakarva ezzel pirosló orcáit. Rebeca először jött zavarba előttem, ez előtt a beszélgetés előtt körülbelül 5 nappal boldogságtól remegő hanggal hívott fel, és azóta nem találkoztunk. Rebeca volt az idősebb, mégis sokszor én éreztem úgy, mintha ez fordítva lenne. Mintha testvérek lennénk, és én lennék a nagy, és okos nővér akinek el kell beszélgetnie ilyesmiről a kishúgával. Valójában ez pont fordítva történt, de valószínűleg ezt megbeszéltük volna akkor is, ha nem lettek volna kérdéseim a témával kapcsolatban. Hogy mi történt? Léptek egy nagyot a kapcsolatukban, habár ők rövidebb ideje voltak együtt, mint mi. Tulajdonképpen számítottam erre, Rebeca mindig is sokkal bátrabb és magabiztosabb volt, mint én.
-Talán jobb lenne, ha erről ti beszélgetnétek.-dörzsölte meg az arcát, és halkan kuncogni kezdett.-Legalábbis mi beszéltünk róla előtte, Liam eléggé... elővigyázatos.
Nehéz volt kinyitnom a számat és erről beszélni a legjobb barátnőmmel, nem volt ez túl gyakori téma köztünk, mondhatni soha nem beszéltünk ilyesmiről, nem volt rá szükség. De Rebeca természetéből fakadóan lehetetlen lett volna elkerülni, hogy ezt megossza velem, akármennyire is jöttem zavarba a dologtól. Az én szeleburdim barátnőm teljesen el volt ájulva az ő tökéletes barátjától, én pedig nem lettem volna rendes barátnő, ha nem hagyom, hogy beszámoljon erről. 
-Tudod, nem arra értem, hogy meg kell beszélnetek mindent, mert nem, arra gondolok, hogy mivel szeret téged, gondot fog neki okozni már csak annak a tudata is, hogy ő fog fájdalmat okozni neked. Liam teljesen kikészült ettől, de nézd, túléltem.-vigyorodott el.-És jól vagyok, jobban, mint eddig bármikor.
Valóban így volt, szemei bőszen csillogtak, kipirult, és gödröcskék jelentek meg az arcán, folyamatosan mosolygott. Le sem tagadhatta volna azt, hogy boldog volt, bár ő mindig is elég boldog volt, ritkán láttam szomorúnak, sőt, szinte soha. 
Már épp nyitottam volna a szám, amikor újra beszélni kezdett.
-Faith, az én számból talán nem hangzik annyira komolyan, de ez nagyon döntés. Talán beszélgetned kellene erről az anyukáddal is.
-Nem.-vágtam rá.-Te beszélgettél erről az anyukáddal?
-Persze.-bólintott.-Nem olyan ciki, mint aminek hiszed.
-Mert neked normális szüleid vannak.-kommentáltam.
-Faith.-biggyesztette le az alsó ajkát.-Az anyukád többet tudna mondani, mint én.
-Anya lerohanná Niall-t, leültetne kettőnket és azt mondaná, csináljuk előtte, majd ő kritizálja.
Elfintorodott, végül nevetni kezdett és beletúrt a hajába.
-Nem kérdezem meg, hogy szereted-e, mert ez egyértelmű, és azt is tudom, hogy megbízol benne, de rá tudnád bízni magad teljesen? Sosem hazudtam neked, most sem fogok, Faith, egyáltalán nem lesz kellemes, Niall sem egy érzéketlen tuskó, meg fogja viselni, hogy ő okoz fájdalmat neked. De figyelj,-fogta meg a kezem-ha valóban ezt akarod, amikor felébredsz majd mellette nem fog érdekelni a fájdalom, boldog leszel, ő pedig mindent meg fog tenni azért, hogy ne érezd rosszul magad.
Ebben biztos voltam, hiszen ő maga mondta ezt nekem még decemberben, azóta körülbelül 6 hét telt el úgy, hogy nem igazán jött elő ez a téma. Hogy bíztam-e Niall-ben? Az életemet a kezébe mertem volna adni, és abban is biztos voltam, hogy nem fog bántani, soha, egyetlen szavával sem bántott, nemhogy testileg. Akartam-e őt? Nem tudom, hogy milyen érzés így akarni valakit, de kétségtelenül éreztem vágyat iránta, viszont egy még gyermekies énem rettegett a fájdalomtól és attól is, hogy ezután a kapcsolatunk majd rossz fordulatot vesz. Ennek elég kicsi volt az esélye, de mégis féltem ettől, de ahogy telt az idő én úgy lettem türelmetlenebb, ideje volt felnőnöm Niall-höz.
-Ha benne már biztos vagy, gondolkozz el azon, magadban biztos vagy-e. Nem könnyű dolog levetkőzni előtte, tudom, hogy nem vagy elégedett magaddal, de fogadd el magad, úgy sokkal könnyebb lesz. Imád téged, mindened, tökéletesnek tart, szóval nem neki kell megfelelned.
Lehajtottam a fejem és elgondolkoztam ezen, valóban nem voltam elégedett magammal, úgy gondoltam, túl vékony vagyok, csontváz, nincsenek melleim, néhányan az ismerőseim közül mindenféle hülye kajákat ettek, mert azt mondták, túl kövérek. Én szerettem volna olyan lenni, mint ők, akartam egy kis csípőt és melleket, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy elsős. Talán mellette szedtem fel 1-2 kilót, mert többnyire ha ő evett - ami elég gyakori volt - én is, de ez nem igazán látszott meg rajtam.
Mielőtt felébredhettem volna Rebeca átölelt, könnyedén mozgott, nem tűnt úgy, mintha rosszul érezné magát, ugyanúgy ugrált, mint néhány nappal azelőtt.
-Minden rendben lesz, ha úgy gondolod, kész vagy rá, beszélj vele. Nincs mit szégyellned előtte, nyugodtan kérdezz tőle bármit, ha kínos, akkor elröhögitek. 
Elmosolyodtam, igaza volt, mindig kirángatott a kínos helyzetekből.
-Most mennem kell, de hívj fel, ha bármi van, szívem. 
Fürgén felállt az ágyamról, próbáltam valami utaló jelet keresni arra, hogy nem érzi magát annyira jól, de nem láttam ilyesmit. Könnyedén mozgott, szinte repült, lehajolt hozzám és átölelt, semmi jelét nem mutatta annak, hogy ne érezné jól magát.
-Ne bámulj így.-nevetett, és megérintette az orrom.-Nem lesz semmi baj, Faith.
Aprót bólintottam, hirtelen leguggolt előttem és a szemembe nézett.
-Figyelj, ha megijedsz sem történik semmi, meg fogja érteni. Erőltetett valaha is bármit?-megráztam a fejem.
-Soha semmit, és erről nem is nagyon beszéltünk még. Ő még egyszer sem hozta szóba ezt.
-Látod.-mosolygott.-Biztos vagyok benne, hogy évekig képes lenne várni rád. Ne aggódj, ha bármi rosszat tesz, megütöm, de erre úgysem lesz szükség.-nevetett.
-Nem ütheted meg.-szaladt össze a szemöldököm.
-Tudom.-vihogott.-Mondtam, hogy nem lesz rá szükség, ezt te is tudod.
Vártam, mikor lapozunk megint, de ezúttal az életem forgatókönyvében visszafelé lapoztunk, és ismét Niall ölében ültem a kanapén. Ujjai gyengéden köröztek a hátamon, lecsillapította a heves szívverésem és megnyugtatott. Ahogy az orra az enyémhez simult, ajkaim elnyíltak és mohón kaptam a szája után.
-Niall.-húzódtam el, kissé összerezzentem, amikor ujjai végigsimítottak a csípőmön.
-Sajnálom.-nyitotta ki szemeit, és kezét feljebb vezette az oldalamon.-Ne haragudj.
-Nem, semmi baj.-ráztam meg a fejem, és biztatóan mosolyogtam.-Niall.-haraptam az ajkamba.-Talán beszélnünk kellene erről.
Szemei egy pillanatra elkerekedtek, óvatosan kimásztam az öléből és lehuppantam mellé, felhúztam a lábaim és az állam megtámasztottam a térdemen. Végigsimított a hátamon és közelebb hajolt hozzám, megkereste a tekintetem és lágyan elmosolyodott.
-Emlékszel, mit mondtál nekem Karácsonykor?-bólintott, megkerestem a kezét és összefűztem az ujjaim.-Amit akkor mondtam, azóta nem változott.
Másodpercekig nem szólalt meg, csend telepedett az egész lakásra, a szívem őrülten kalapált, nem tudtam mit mondani, a reakcióját vártam.
-Faith.-súgta a nevem, fejét lehajtotta és a hajába túrt, szőke tincsei kicsúsztak az ujjai közül, felemelte a fejét és kezeit végighúzta az arcán, míg végül összefűzte az ujjait és megtámasztotta rajta az állát.-Tudod mennyit gondolkoztam már ezen?-elpirultam, az arcom néhány pillanat alatt forrósodott föl.-Ne érts félre.-nevetett, és közelebb húzódott hozzám.-Nem konkrétan azon gondolkoztam, nem fantáziálok rólad ilyen helyzetekben, vagy csak nem mondom meg...
Oldalba böktem, az arcom még mindig forró volt, felnevetett és az arcomat a kezei közé véve megcsókolt.
-Hülye.-kuncogtam.
-De a tiéd.-vigyorgott.-Úgy értettem, hogy azon gondolkoztam, képes leszek-e fájdalmat okozni neked, és arra jutottam, kettőnk közül valószínűleg én fogok frászt kapni, amint felszisszensz. 
Érdeklődve pislogtam rá, hirtelen ismét megkomolyodott, hüvelykujjával gyengéden a kézfejem simogatta és elgondolkozva pislogott maga elé.
-Sosem tudnálak bántani, Angyalom.
-Tudom.-bújtam hozzá közelebb.-De nem bántanál.
-Fájdalmat okoznék neked. 
-Nem feltétlenül, kemény vagyok.-emeltem fel a fejem, próbáltam megnevettetni.
-Mint a teavaj.-nevetett fel, imádtam hallani a nevetését.-Mi lenne, ha megbánnád? Nem tudnám visszacsinálni.
-Miért bánnám meg? Niall, régebben én voltam bizonytalan, és te mondtad nekem, hogy örökké együtt leszünk. Akkor meg? Butaság, amit mondasz, nem bánnám meg.
-Most ezt mondod.-emelte rám kék szemeit.-De tudod, mostanában kissé túl szerencsés vagyok, régebben ez nem volt így, várom már a pillanatot, hogy mikor szúrok el valamit.
-Annyira buta vagy!-ugrottam fel.
Elmosolyodott, megfogta a derekam és óvatosan az ölébe húzott, arcát az oldalamba temette és mindkét kezével átölelt.
-Bármi mást, komolyan, bármi mást szívesebben rontok el, mint ezt. Téged nem akarlak megbántani, elveszíteni pedig főleg nem.
-Soha nem fogsz elveszíteni.-súgtam.
Halkan hümmögni kezdett, végigsimítottam a haján és egyik kezem az álla alá csúsztattam, fejét felbillentettem és megcsókoltam, halkan felsóhajtott és hátradőlt a kanapén. Volt bennem némi izgalom, és kíváncsiság, kíváncsi voltam arra, vajon meddig engedném őt eljutni, ha megpróbálnánk.
A testem a matracba süllyedt, ajkaink néhány pillanatra szétváltak, csupán addig, míg el nem helyezkedett fölöttem. Hagyta őt irányítani, egyik kezem a hátán volt, másik a hajában, térdei az oldalamnál pihentek, gyengéden csókolt, nem siettetett. Nem akart megijeszteni, de nem féltem, miért kellett volna félnem tőle? 
Elhúzódott, szemei bőszen csillogtak, elmosolyodtam, azt akartam, hogy tudja, minden rendben velem és egy cseppnyi félelem sincs bennem.
-Szeretném, ha szólnál, ha valamit nem akarsz.-aprót bólintottam, homlokát az enyémnek döntötte és gyengéden elmosolyodott.-Egyetlen szó, Faith, és leállok, nem fogok megharagudni.
-Sokat beszélsz még?-kérdeztem, mire elnevette magát.
-Ígérd meg, hogy szólsz.
-Megígérem.
-Komolyan is gondolod?-mosolygott rám féloldalasan.
-Igen.-sóhajtottam.
Ismét megcsókolt, ajkai puhák voltak és finomak, nem nehezedett rám, kezei a fejem mellett pihentek, a csípőmön ült. Nem volt semmi kényelmetlen a helyzetünkben, kezeim megpihentettem az oldalán, meglepődtem, amikor ajkai elszakadtak tőlem, végighaladtak az arcomon és megcsókolta a nyakam. Behunytam a szemeim, ajkai egészen a vállam szabad részéig kalandoztak, majd feljebb kúszott és ismét a számat csókolta meg. Pilláim remegve nyíltak ki, egyik kezem a tarkójára tettem és gyengéden végigsimítottam a haján. Fejét felemelte, orrával megbökte az enyém és éreztem, hogy elmosolyodott. Kezeim levezettem az oldalán és óvatosan meghúztam a pólóját, kék szemeit biztatásra várva emelte rám, mosolyogva húztam egyre feljebb a pólót, mígnem az a haját összeborzolva hullott a földre. Tudtam, nagy valószínűséggel én leszek a következő, aki megvál valamelyik ruhadarabjától. Tulajdonképpen ettől féltem legkevésbé, hiszen látott már fehérneműben. Mégis elpirultam, amikor ujjai lehámozták rólam az ingem, a lélegzete hevesebb lett, csillogó szemeivel egy ideig az arcomat nézte, majd elmosolyodott. Apró csókokat hagyott a vállamon, majd egyre lejjebb haladt, légzésem felgyorsult, mikor elérte a csípőm. Óvatosan végigsimított a bőrömön, majd elindult fölfelé, mígnem ajkaink újra gyengéden találkoztak. 
-Jól vagy?-kérdezte halkan, arcát néhány percre a nyakamba temette. Halk, elégedett hümmögéssel válaszoltam, ő pedig megvillantotta a mosolyát. A következő célpontom a nadrágja volt, az ujjaim végigsimítottak Niall hasán, de haboztam, mielőtt az övcsathoz értem volna.
-Semmi baj.-mosolygott rám, és megpuszilta az arcom. Megfogta a kezem és segített abban, hogy összeszedjem a bátorságom, a sötétkék nadrág végül a földön végezte.
Niall kíváncsian fürkészte az arcom, talán arra várt, hogy megállítsam, de csak mosolyogtam rá. Lassan újra végigfektetett az ágyon, megtámaszkodott fölöttem és egy rövid pillanatig fogva tartotta a tekintetem. Összerezzentem, mikor kezei a combomra csúsztak, azonnal elhúzódott, de intettem a fejemmel, hogy minden rendben. Nem tudtam mi járhatott a fejében, de nagyon szerettem volna tudni. Kételkedett bennem, jogosan. Megemeltem a csípőm, mire óvatosan egyre lejjebb húzta a nadrágom, tekintetéből lassan kezdtek eltűnni a kételyek. Ujjaink egymás hajába túrtak, néha elhúzódott, megkérdezte, hogyan érzem magam, vagy megjegyezte, hogy gyönyörű vagyok. Lábaim a csípője köré fonódtak, mindketten meglepődtünk ezen, a levegő megakadt bennem, mikor először éreztem, hogy nem hagyom hidegen. Kapkodva próbált másképp helyezkedni, az arcom szinte lángolt, ő mindig is olyan kis aranyos volt, néha gondot okozott, hogy erotikus helyzetben képzeljem el őt. Keze végigsimította az oldalam, fejét felemelte, amikor ujjai a bugyimhoz értek, a kezem szinte magától fogta meg a csuklóját, valóban nem voltam még képes erre.
-Sajnálom.-szakadt fel belőlem, a tekintetem elhomályosult.-Én... képtelen vagyok erre.
-Faith.-ejtette ki lágyan a nevem, könnyed mozdulattal ülőhelyzetbe tornázta magát és magához ölelt.-Ne sírj.-dugta arcát az enyémhez.-Nincs semmi baj, Kicsim, nem kell bocsánatot kérned, sokkal tovább bírtad, mint amennyire számítottam.
-Tudtad, hogy meg fogok ijedni.-dörzsöltem meg az arcom.
-Faith, nem mindenkinek sikerül ez elsőre. Én vagyok az első barátod, valószínűleg ez volt az első, hogy ilyen helyzetbe kerültél, nem kell bocsánatot kérned semmiért.
Továbbra is folytak a könnyeim és hüppögve temettem az arcom a mellkasába, kicsinek éreztem magam a karjai közt.
-Figyelj, Angyalom.-emelte fel a fejem.-Tudom, hogy ettől nem szeretsz kevésbé, mint amennyire én szeretlek téged, és megértelek. Nekem már az is sokat jelent, hogy megbízol bennem és rám gondoltál, nem foglak siettetni, és te se érezd úgy, hogy muszáj megtennünk. Nyugodtnak kell lenned, rám fogod bízni magad, nem fog úgy menni, ha nem akarod teljes mértékben. Szeretlek, attól függetlenül, hogy lefekszel-e velem vagy nem, hidd el, hogy veled kapcsolatban ez érdekel legkevésbé. Ha majd 5 év múlva érzed azt, hogy itt az ideje, akkor 5 év múlva tesszük meg, időnk mint a tenger, nem foglak befolyásolni sem siettetni, a te döntésed, hogy mikor.
Az albumunkban a következő képen nyakig felhúzott takaróban fekszünk egymással szemben, alatta a következővel: Időnk mint a tenger.
Újabb, egyelőre üres lap következett.