22.rész You & I

Sziasztok! :)
Az előző résszel kicsit megkavartam mindent, de talán nem haragudtok emiatt. :D Köszönöm a sok kommentet és remélem, hogy ez a rész is tetszeni fog nektek.
Kellemes hétvégét, pihenjetek a szünetben és legyetek rosszak!

Nessa. xx

6 perccel korábban.

~Faith Freelove~

A fejem hátrabillentettem, a hajam leesett a vállamról és a testemmel ellenkező irányba mozdult, röpködtek körülöttem a tincseim, fogalmam sem volt, mikor éreztem utoljára ennyire egésznek magam. 

-Akkor a mai utolsó dal szóljon az összes lánynak, aki nem tudja magáról, hogy mennyire gyönyörű!-kiabálta a mikrofonba Niall, kék tekintete megtalált engem és a színpad azon részéhez szökdécselt a gitárjával, ahol én álltam.-Szóljon neked, Angyal!-tartotta el a szájától a mikrofont, és mielőtt bármit is tehettem volna félretette a gitárját és lehasalt a színpadon. Nevetve léptem közelebb, lábujjhegyre állva nyújtózkodtam felé, miközben ő egyre közelebb araszolt a színpad széléhez, majd magához húzott és megcsókolt. Hallottam a vad sikoltozást, ahogy a fiúk a mikrofonba röhögtek és Louis meghatódva gügyögni kezdett arról, mennyire cukik vagyunk, mégis csak egy dolog számított.

-Akkor most ki az őrült?-súgtam, és nevetve nyomtam puszit az arcára.

-Mindketten azok vagyunk.-vigyorgott rám.-Ha ennek vége, szeretnék kérdezni valamit.

-Rendben.-simítottam meg óvatosan a haját.-Most menj!

-Szeretlek.-lökte el magát, csúszott néhány centit a színpadon, majd felpattant és felkapta a gitárját, a dal kellemes akkordjai elindultak és én a tömeggel hullámozva ugráltam végig, miközben teljes hangerővel kántáltam a szöveget.

Az arcáról sugárzott a boldogság és ez volt az, ami rádöbbentett arra, hogy talán nem voltak hiába a hetek, amiket külön töltöttünk, mert őt ezek a koncertek boldoggá tették.

-Faith.-súgta a számba, hümmögve hajoltam hozzá újra, megborzongtam, amikor ajkaink újra találkoztak. Hűvös volt, csók közben összehúzta rajtam a kabátom és szorosan átölelt, nem erre volt szükségem ahhoz, hogy felmelegedjek. A kezem a mellkasára csúszott és a farmermellénye alatt visszaöleltem. Nem akart semmit sem mondani, csak néha kimondta a nevem, mert imádtam hallani a szájából. Belül szárnyaltam a boldogságtól, abban a pillanatban mindenem ott volt abban az ölelésben, a szívem csordultig volt az iránta érzett szerelemmel. Homlokát az enyémnek döntötte, orrát játékosan összedörzsölte az enyémmel én pedig kuncogva fogtam kezeim közé az arcát.
-Szeretlek.-ejtettem ki halkan. Szája mosolyra húzódott, fejét félredöntve nézett a szemembe.
-Én is szeretlek, Angyalom.
Ujjaink egymásba kapaszkodtak, a csípőmnél fogva húzott magához és puszit nyomott a fejem búbjára, miközben elindultunk végig a hosszú úton. Csak sétálni jöttünk ki, mert a koncert után rájöttünk arra, hogy éjjel még nem is sétáltunk ebben a városban és holnap továbbállunk. 
-Mit akartál kérdezni?-hajtottam fejem a vállára.
-Türelem.-húzott közelebb magához.-Majd a megfelelő pillanatban.
Értetlenül ráncoltam a szemöldököm de nem kérdezősködtem, tudtam, úgyse mondott volna semmit, Niall nagyon jól tudott titkot tartani és a megfelelő pillanatban elhallgatni. Letértünk az útról és a folyópart mellett sétáltunk tovább, ez sokkal másabb volt, mint Londonban de magával ragadta a figyelmem, szerettem a vizet, olyan volt, mint az érzelmeim, amiket az utóbbi időben éreztem. Viharban a víz is tombolt, a napsütésben lágyan, nyugodtan csordogált, előre meredtem és mosolyogva néztem a hullámzó partot, miközben a testem Niall oldalához simult, a víz illatához vegyült az ő parfümjének kellemes illata. Hirtelen megállt, a derekamnál fogva húzott magához és kissé mintha idegesen nézett volna rám.
-Faith.-vett nagy levegőt, majd szemöldöke bosszúsan szaladt össze.-Nem szúrhatom el.-motyogta az orra alatt. Érdeklődve néztem az arcát, egy pillanatra eltakarta előlem kék óceánszemeit, végigsimítottam a tarkóján ő pedig lassan térdre ereszkedett előttem. Egy pillanatra nem kaptam levegőt, minden lelassult körülöttem és a látóteremben csak ő maradt. Valahol a távolban egy mentőautó szirénája visszhangzott, és amint észhez tértem arra gondoltam, talán szükségem lesz rá. Kezét óvatosan nyújtotta az enyémért, az arcomon végigszaladt egy könnycsepp, amikor óvatosan megfogta azt.-Ne vágj ilyen ijedt arcot.-mosolygott fel rám.
-Nem vagyok ijedt.-suttogtam megrendülten.
-Csak kérdezek valamit.-nyelt nagyot.-Jó? Csak egy szót kell mondanod, nem kérek többet, csak egyetlen szót és aztán meglátjuk mi lesz.
Bólintottam, a szemeimet nem tudtam levenni az arcáról, néhány másodpercig csak nézte a kezeinket, majd felemelte a fejét.
-Londonban akartam ezt megtenni ott, ahol 1 évvel ezelőtt megcsókoltalak, de ezt most nem tehetem meg és úgy érzem, nem tudok többet várni. Angyal, még mindig azt hiszem, te az égből pottyantál akkor hozzám, az elmúlt 1 évben megtanítottál több nagyon fontos dologra. Megtanítottad, milyen az, ha küzdenem kell valaki figyelméért, megtanítottál a türelemre, amiből eddig nem volt túl sok, megtanítottad, milyen az, ha valaki miatt egyik pillanatról a másikra félreteszel mindent. Az elmúlt 1 évben minden percben te jártál a fejemben, amikor nem voltál velem nem találtam magam és többek között talán ez döbbentett rá arra, hogy nem akarok, és nem tudok nélküled élni. Megértem, ha nemet mondasz, de ezt meg kell kérdeznem. Faith, hozzám jössz feleségül? Majd egyszer, amikor te is akarod...
Szabad kezemet a szám elé kapva zokogtam fel, néhány másodpercbe telt mire felfogtam a szavait, a mellkasom szaporábban emelkedett és süllyedt, nem gondolkoztam, csak kimondtam azt, ami először eszembe jutott.
-Igen.-súgtam, és hangosan kimondva ez a szó meggyőzött az értelméről. Niall egy pillanatra ledermedt majd döbbenten emelte rám a tekintetét.
-Mond még egyszer!-pislogott nagyokat.
-Igen.-mondtam hangosabban, az arcomon pedig mosoly terült szét.-Igen! IGEN!-kiáltottam, és a nyakába borultam. Megbillent, de végül nem hasaltunk el, az arcomat zokogva temettem a mellkasába miközben lassan felegyenesedett és mindkét karjával átölelt.
-Megcsináltam.-nézett a szemembe boldogan.-A feleségem leszel, Faith! Azt hittem azt fogod mondani, hogy túl korai és elhamarkodott döntés lenne.-simított végig a hajamon.
-Talán az de nem érdekel.-nevettem.
Kissé eltolt magától, a zsebében kezdett kotorászni majd előhúzott egy aprócska dobozt, habozott, végül állva maradt. A derekamnál fogva húzott magához, homlokát az enyémnek döntötte és óvatosan felnyitotta a dobozt. Kétség kívül az abban rejlő apró, fehérarany gyűrű volt az addigi legdrágább ajándék tőle, viszont ezt nem utasíthattam vissza. A kezemet kettőnk közé emelte és felhúzta az ujjamra az apró karikát. Néhány percig mindketten a kezemet bámultuk, majd vállai leereszkedtek és magához ölelt.
-Mindent meg fogok tenni azért, hogy ne bánd meg ezt a döntést.
-Csak maradj ilyen és akkor nem fogom.
-Köszönöm.-súgta a szemembe nézve, kezét az állam alá csúsztatta és magához húzott. A szívem szaporán vert és én tudtam, jól cselekedtem. A közös jövő gondolata már nem riasztott el, hanem izgatott bizsergést váltott ki bennem. Nem akartam mást, csak őt, rá volt szükségem a boldogsághoz.
Nehezen váltunk el, kezemet az övébe csúsztatta, kissé furcsa érzés volt érezni a gyűrűt az ujjamon. Hüvelykujjával gyengéden simogatta azt, miközben szorosan egymáshoz bújva lépdeltünk vissza a szállodához. Úgy mosolyogtunk, mint két őrült és a világért sem szaporáztuk volna meg a lépteinket, furcsa lehetett egy andalgó pár látványa New York egyik legforgalmasabb útján.
-Tudják a fiúk?-kérdeztem.
Puszit nyomott a szám sarkába és egy pillanatra szorosabban húzott magához.
-Ott voltak, amikor megvettem a gyűrűt.
-Mikor vetted?-kérdeztem óvatosan.
-Fél éve.-nevetett, a szám tátva maradt és csodálkozva néztem rá.
-Miért?
-Faith, az első pillanattól fogva tudtam, hogy te vagy az, akit kerestem. Nem tudom miért, csak érzem, szeretnélek feleségül venni, szeretném, ha majd egyszer gyerekeink lennének, ez minden, amit akarok.
-Mi lesz a bandával?-pislogtam nagyokat.
-Mi lenne?-nevetett.-Egyszer mindannyian megtesszük ezt a lépést, Zayn hamarosan megkéri Perrie kezét, a többieknek is van barátnője, csak idő kérdése hogy megtegyék. Nyomjuk tovább, aztán megházasodunk, talán folytatjuk még egy ideig, utána családot alapítunk és lesz pár év szünet.-mondta, és nem tűnt úgy, hogy nehére esik erről beszélni.-Majd lesz valami, egyelőre nem változik semmi, szerintem ez marad is így még pár évig.
Mosolyogva néztem rá, a szívem még mindig hevesen dübörgött akárhányszor megéreztem a gyűrűt a bőrömhöz nyomódni.
-Fel kellene hívnunk apát.-tűnődtem.
-Tudja.-mosolygott huncutul.-Beszéltem vele erről, szerettem volna ha ő is beleegyezik, ha nemet mond talán vártam volna még, de áldását adta ránk.
-Rebeca?
-Nem veszem el tőled azt az érzést, hogy elmondhasd neki.-léptünk be a hotel ajtaján.-De csak holnap reggel.
Rám kacsintott, nevetve átöleltem és elindultunk a lift felé, amint becsukódott az ajtó Niall kissé feszengni kezdett, arcát a hajamba temette én pedig felnevettem, amikor fogaival a bőrömbe csípett. Édesen kuncogott, a tükörben megtaláltam a saját pillantásom, boldognak tűntem, mosolyogtam és a szemeim csillogtak. Niall felemelte a fejét és hátulról átölelte a derekam, állát a vállamon támasztotta meg és a tükörben a szemembe nézett.
-Egész jó páros vagyunk, nem?-mosolygott.
-Egész jó.-nyomtam puszit az arcára.
A lift felért az 5. emeletre, mielőtt tiltakozhattam volna Niall felkapott és végigszaladt velem a folyosón, a velünk szemben lévő szobából épp kilépett a barátnőm, de ő nem állt meg.
-Faith!-szólt utánam, és kiugrott az ajtón.
-Jó éjt, Becky.-lépett be velem Niall a saját szobánkba, kuncogva.
-Várjatok! Faith, az mi... mi az a gyűrű az ujjadon?
-Feleségül veszem!-kiáltotta örömittasan Niall, még éppen láttam, ahogy Rebeca kissé elsápadt, majd kis híján felsikoltott, de Liam még időben behúzta a szobájukba. Ha sikoltott is, azt mi már nem hallottuk, mert a szobák hangszigeteltek voltak.
-Nem arról volt szó, hogy én mondhatom el neki?-nevettem.
-Összeházasodunk.-nézett csillogó szemekkel az enyémbe.-Csak, csak most jutott el az agyamig, hogy tényleg igent mondtál.-eresztett le a lábaimra.
-Megismételjem?-döntöttem oldalra a fejem.
-Kérlek!
Karjaimmal átöleltem a nyakát, orrunk egy röpke pillanatra összeért, ő pedig átölelte a derekam.
-Igen, Niall, hozzád megyek feleségül.-súgtam a fülébe, és talán akkor fogtam fel igazán én is ezt az egészet. 
-Szükségem van néhány napra, hogy felfogjam ezt.-emelte az ajkához a kezem, és csókot nyomott az ujjamra, amin boldogan üldögélt a jegygyűrűm. Jegygyűrű. Az ujjamon. Tőle.-Az nagyon egoista, ha azt mondom, én vagyok neked mindenben az első és egyetlen?
-Csak közlöd a tényeket.-simítottam végig az arcán.
-Az egyetlen.-mormolta, miközben az ajkamhoz hajolt.-Ez tetszik, remélem nem akarsz ezen változtatni.
-Eszem ágába sincs.-pislogtam nagyokat.
Hátamat gyengéden az ajtóhoz préselte, ujjaim megmarkolták az ingét és magamhoz húztam az arcát. Amikor megcsókolt a boldogság szétáradt az ereimben, nem akartam más, csak ezt, örökké, és megnyugtató volt a tudat, hogy talán ő is ezt akarta. A fejem mellett összefonódó ujjaink, a számra tapadó ajka és az ölelése bizonyosságot adott az egymás legyőzni akaró érzelmeinkről, ha lehetséges lenne, felgyújtottuk volna az egész hotelt. Próbáltam legyőzni az ajkait, de a tökéletes időzítéseivel pontosan tudta, hogyan támadjon ellenem, ez egy olyan harc volt, melyben egyikünk sem nyerhetett. 
A mellkasán feküdtem, ujjaival jobbra-balra forgatta az ujjamon a gyűrűt, néha megállt, egy pillanatig nézte, majd az ajkához emelte, olyankor a kintről beszűrődő fényektől megcsillant az apró, világoskék kő.
-Pont olyan a színe, mint a szemednek.-kúsztam feljebb, hogy a szemébe nézhessek. Kezemet az arcára tettem, a szemem el-vissza járt a kő és a szemei között.-Tökéletes.
-A csinos kis ujjadon.-mosolygott rám.-Megláttam és tudtam, hogy máshol nem lehet a helye, és most ott van. El sem hiszem.
-Bátor vagy.-súgtam szinte az ajkai közé.-Biztosan ezt akarod? Gondolj bele, még legalább 70 év velem. Én nem bírnám ki.
-Másra sem vágyom.-piszkálta a hajam, nagyokat pislogott, úgy döntöttem, most már békén hagyom a kérdéseimmel, a többit majd rázúdítom holnap. A karjai közé bújtam, átölelte a derekam és megpuszilta a vállam, majd arcát a hajamba temette. A sötétben magam elé emeltem a kezem és egy ideig nézegettem a gyűrűt, hallottam, hogy kuncogni kezdett, majd átnyúlt a derekam fölött és összefűzte az ujjainkat.
-Menyasszony.-búgta a fülembe.-Az én menyasszonyom. 
-A szüleid tudják?-ennyit arról, hogy nem kérdezek többet. Halkan hümmögött, fejemet a vállára hajtottam ő pedig belecsókolt a nyakamba.
-Tudják, hogy megvettem a gyűrűt de azt nem, hogy eljegyeztelek.-elmosolyodtam, amikor ezt mondta, hozzá kellett szoknunk ehhez.
-Akkor nekik elmondhatjuk együtt, ugye?-vigyorogtam, és fészkelődni kezdtem a karjaiban.
-Élőben nem nagyon lehetséges mostanság.-biggyesztette le az alsó ajkát.-De ha akarod holnap küldünk nekik videóüzenetet.
-Oké.-hanyatlottam vissza a párnára.-Sokat beszélek, ugye?
Nevetni kezdett, szeretetteljesen szorított magához és a hajamat félresöpörve ajkait egy pillanatra a tarkómhoz nyomta.
-Igen, de nem baj. Az elején olyan keveset beszéltél, pedig én imádom a hangod.
Halkan sóhajtottam, megfordultam a karjai közt és az arcomat a mellkasába temettem, annyit tudtam volna kérdezni kettőnkkel kapcsolatban, és arról, miért pont ma tette ezt, és mit gondoltak erről a fiúk, de az ajkamba haraptam és befogtam a szám. Félő volt, ha tovább fecsegek és kérdezősködök, talán visszakéri a gyűrűt és átköltöztet a szomszédos szobába. Átöleltem, kezei a hátamra simultak és egy ideig gyengéden simogatta a bőröm, majd légzése lassulni kezdett és arcát szuszogva fúrta a nyakamba.
-Úristen!-sipította Rebeca, Niall elégedetten ölelte át a derekam és nem engedte, hogy a barátnőm kitépje a karomat.-Niall, akkora szemét vagy! Miért nem mondtad el?
-Mert nagy a szád, és kikotyogtad volna.-ölelte át hátulról Liam.
-Angyal akarta elmondani.-nyom puszit a hajamra.
-Így van. Akartam.
-Te mondtad el.-védekezett.-Én csak azt mondtam, hogy feleségül veszlek. Semmi mást.
-Láttam az ujjadon a gyűrűt, és nem jöttetek ki!-vádaskodott tovább Rebeca.
Kissé pirulva mosolyodtam el, miközben ő a kézfejemet forgatva tanulmányozta a gyűrűmet. Úgy tűnt, lassan megenyhült amiatt, hogy "csak" most tudta meg ezt az egészet, miközben a többiek végig tudtak róla. Niall felállt és arrébb szökdécselt, mielőtt belépett a turnébusz konyhájába még mosolyogva fordult hátra hozzám.
-Kérsz valamit?-kérdezte.
-Igen, egy kólát.-válaszolt helyettem Liam.
-Hozz magadnak.-szaladt össze a szemöldöke.-Szóval kérsz valamit, Angyal?-emelte ki a becenevem.
-Egy kólát.-mosolyogtam, majd amikor elfordult Liam-re kacsintottam. 
Niall mondhatni üres kézzel jött vissza, mert csak a szendvicsét szorongatta a kezei között.
-Liam majd felemeli a seggét és kimegy a konyhába, ha szomjas.-nevetett rám, és átölelt.
Valahonnan a busz végéből puffanást hallottam, majd Alexis veszekedni kezdett Louis-val, amiért az lelökte Zayn-t a fotelről, végül az egészet nevetés zárta.
-Ezek sose fognak megváltozni.-pislogott nagyokat Liam.
-Lehet.-vontam meg a vállam.-De azért ez mégiscsak jobb annál, ami előtte volt.
-Az biztos!-hördültek fel mindketten. 
Oldalra döntöttem a fejem és az ablakból figyeltem a tájat, a busz végighalad Miami egyik főutcáján, az én állam pedig Niall ölében landolt. Elképesztő volt az egész város, minden oldalról víz, forróság tombolt és az emberek vidámak voltak.Rögtön tudtam, hogy nagyon fogom élvezni az itt töltött napokat.
-Kapj el!-kiáltottam, miközben kiugrottam a karjai közül és mezítláb rohantam végig a tengerparton. Niall napszemüveget és sapkát viselt, hosszú hajam lobogott utánam, kikerültem egy férfit, de Niall gyorsabb volt, mint én. Talán, egészen véletlenül még engedtem is neki, hogy elkapjon. Átölelte a derekam és felemelt, én pedig lábaim a csípője köré fontam és nevetve néztem a szemébe.
-Látom, tetszik neked ez a hely.
-Gyönyörű.-mosolyogtam rá. Egy elszabadult tincsem a fülem mögé tűrte, közben lassan leguggolt és velem az ölében lehuppant a homokba. Lábaim a csípője két oldalán pihentek, kezeit a combjaimra helyezte és töprengve nézett a szemembe.
-Van valami hely, vagy bármi, amit elképzeltél az esküvővel kapcsolatban?-piszkálta a gyűrűm.-Mármint amikor kislány voltál te is biztosan elképzeltél ilyesmit.
-Nem tudom.-tűnődtem.-Olyan akarok lenni, mint egy hercegnő. Tudod, széles, habos-babos szoknya, néhány helyen kövecskék, esetleg masnik. Félig feltűzött haj, lágy smink, és a hercegem.-mosolyogtam.
-Gyönyörű leszel.-hajolt a számhoz, és gyengéden megcsókolt.-Most is az vagy, nincs olyan, hogy nem vagy az.
-Hazudsz.-nevettem.-Reggel, amikor kócos vagyok és alig látok valami, vagy amikor hajmosás után kilépek a zuhany alól, vagy...
-Faith, akkor is gyönyörű vagy, mindig gyönyörű vagy!
-Te mit szeretnél?-tereltem el a témát, fejemet oldalra döntöttem, az arcom a tenyerébe simult.
-A te napod lesz...
-Nem fogsz kimaradni az előkészületekből.-böktem meg nevetve az orrát.
-Pedig azt hittem, ha mondok valami nyálasat majd nem jössz rá, hogy mit akarok.-grimaszolt, kék szemei szinte nevettek, amikor engem nézett.-Nem, nem akarok kimaradni belőle, csak azt akartam mondani, hogy mivel a te napod lesz, én nem szeretnélek befolyásolni. Nézd, nekem az is tökéletes lenne, ha most idejönne egy vadidegen és összeadna minket, aztán felvennéd a nevem. Csak azt szeretném, hogy a feleségem legyél.
-Szóval lehet leánybúcsúm Vegasban, vehetek méregdrága Victoria's Secret fehérneműt a nászútra és lehet milliókat érő ruhám?
-Akár.-nevetett.-Kérlek, vegyél olyat, tudod, azt a Vicky akármit!-meresztett kiskutyaszemeket.-Vegasba pedig csak kísérővel mehetsz, aki nem Rebeca és én vagyok. Veszélyes hely, különösen az olyan lányokra, amilyen te vagy.
-Miért?
-Nem akarod tudni. Beleőrülnék, ha történne veled valami.-simított végig a hajamon.-De most komolyan, Faith, van valami olyan dolog, amit szeretnél az esküvővel kapcsolatban?
-Nem tudom, csak a normális dolgokat, tudod, család, barátok, szép ruhák, esetleg még egy torta is és van valami 5 fiúból álló zenekar, nem is tudom kik ők.-hümmögtem.
-Csak nem a One Direction-re gondolsz?-grimaszolt.
-De!-vigyorodtam el.-Ők lesznek azok.
-Ismerem a fajtájukat, nem elég jók neked.-forgatta a szemeit.-Sokkal jobbakat megkaphatnál, mondjuk... nem, nem született még meg az az ember, aki elég jó lenne hozzád.-úgy éreztem,a  beszélgetésünk már nem a One Direction-ről szólt.
-Ez nem igaz.-ráncoltam a szemöldököm.
-De, nagyon is, te túl jó vagy mindenkihez.
-Niall.-húztam fel az orrom.-Nem!
Mosolyogva csúsztatta egyik kezét a tarkómra, csökkentette a távolságot köztünk míg én az egyik kezem a mellkasára tettem.
-Hülyeségeket beszélsz, te elég jó vagy nekem.
-Nem.-hümmögött.-De hatalmas mázlista vagyok, amiért engem választottál.-érintette meg a gyűrűsujjam.-Csak próbálok elég jó lenni neked.
Kuncogva húztam magamhoz, lábait hirtelen felrántotta, mikor a víz kissé kijjebb merészkedett a parton, én pedig előreestem az ölében.
-Beázott a cipőm.-nevetett, és feljebb kúszott a parton.
Lecsúsztam a vádlijára és felpattantam, levettem a cipőmet, lábujjaim a forró homokba süppedtek, nem sokáig bírtam egy helyben maradni, ezért belegázoltam a vízbe. A szoknyámat felkapta a szél, félszemmel láttam, hogy lerúgta a cipőjét, belegyűrte a zokniját, majd a nadrágszárát felhajtva indult utánam. Volt némi előnyöm vele szemben, de hamar beért, nevetve menekültem előle, de mielőtt felkaphatott volna a talpamba hirtelen több szúrós tüske mélyedt, a fájdalom elöntött és előreestem, a fejem lemerült, a szám és az orrom is telement a sós vízzel, majd egy kar ragadott meg és rántott ki a vízből. 
-A francba, annyira megijedtem!-húzott magához Niall, és átölelt. Köhögve, prüszkölve kapaszkodtam meg benne, a lábam fájdalmasan lüktetett.
-Niall.-öleltem át.-Ne ijedj meg, jó?
-Miért? Mi történt?-az arcára azonnal kiült a pánik.
-Azt hiszem, beleléptem egy tengerisünbe.
Mielőtt tiltakozhattam volna felkapott, éreztem, hogy az állatka, vagyis az a valami, ami a lábamba volt elszakadt a bőrömtől és a vízbe csobbant, Niall egy ideig meredten bámulta a helyet. Tudtam, mennyire állatbarát és sosem bántott volna senki, de abban a pillanatban talán darabokra tudta volna szedni azt az izét, ha megtalálja.
-Be kell vigyelek a kórházba, beletörtek a tüskék a talpadba.-vizsgálta a lábam. Szemöldöke szomorúan szaladt össze és elindult a part felé.
-Helló Miami, megérkezett Faith Szerencsétlen Freelove.
-Nem vagy szerencsétlen.-tett le a homokba, és az ölébe vette a fájdalmasan lüktető lábam.-Ha én megyek előtted, én léptem volna bele abba a szarságba.
Megérintettem az arcát, úgy láttam, egyre jobban felhúzza magát ezen az egészen. Felvette a zokniját és cipőjét, majd a telefonjáért nyúlt és felhívta Pault, elhadarta a történteket, majd zsebre tette a készüléket és felpattant, gyengéden vett ölbe, átöleltem a nyakát és nyugtató puszit nyomtam az arcára.
-Ez az egész az én hibám, ha nem megyek utánad, nem lépsz bele...
-Niall.-hajoltam a nyakához.-Nyugi, nyugi Baby, nem a te hibád, senkié sem, nem tudtuk, hogy ott lesz ez az izé. Bárkivel megtörténhetett volna.
-Megcsíphetett volna egy medúza, vagy valami korall, vagy...
-Niall.-csitítottam.
-Utána kellett volna néznem ennek az egész tengerpartnak.-szorított magához.
-Majd legközelebb, jó? Nyugodj meg.-érintettem a számat az övéhez.
-Beviszünk a kórházba, hogy kiszedjék a tüskéket a talpadból.-sóhajtott szomorúan. Beleegyezően bólintottam, ő pedig ott ült velem, miközben egy orvos csipesszel húzta ki a tüskéket a talpamból. Több volt, mint gondoltam, és eléggé időigényes volt ez az egész művelet, de végül sikerült, és másfél óra múlva Niall cipelt ki a kórház ajtaján. 
Mit megadnék azért, ha megint csak egy ilyen apróság miatt lennék itt.