23.rész Because of you

Egy kéz újabb habos-babos fehér ruhát tuszkolt be a szűk fülkébe, felpróbáltam egy szűk ruhát, amiben úgy néztem ki, mint egy sellő. Nem tetszett, ez nem az én stílusom volt, de azért kicsoszogtam benne a fülkéből, hadd örüljön Rebeca és az eladó, hogy a heves ellenkezéseim ellenére felpróbáltam egy ilyet is. A barátnőm arcán láttam, hogy neki sem tetszett, leejtett vállakkal pofákat vágva fészkelődtem a szűk ruhában.

-Nem.-húzta el a száját.-Ez nem a te stílusod, Faith.

-Nem mondod?-irronizáltam.-Niall angyalnak hív, ebben a ruhában úgy nézek ki, mint egy sellő.-grimaszoltam. Belépett velem a fülkébe és segített, hogy minél hamarabb levehessem a ruhát.

-Nem áll rosszul, csak nem a te stílusod.-magyarázta, miközben levette a vállfáról azt a ruhát, ami viszont nagyon is az én stílusom volt. A felső részén gyöngyberakás volt, pánt nélküli, az alja hasonlított arra, amilyet elképzeltem, de túl lapos volt, hülyén állt rajtam, úgy, mintha egy kissé túl hosszú és kényelmetlen hálóing lett volna. Elkeserített, nem voltam elég telt egy ilyen ruhához, egészségtelenül vékony voltam és a mellrész elállt tőlem.

-Hagyjuk inkább.-túrtam a hajamba.-Jobb lesz, ha otthon nézünk nekem ruhát, elég macerás lenne ezt szállítani a turné további részében.

-De annyi szép ruha van még itt.

-Nem baj.-simítottam meg a karját.-Otthon folytatjuk, Becky, de mára elég volt ebből.

Ez a ruha volt körülbelül a 20. amit ma felpróbáltam, valamiért egyik sem tetszett magamon, túl válogatós voltam és a lelkesedésem egyre jobban aláhagyott. Azt hittem, sosem találom meg a megfelelő ruhát, mert lehet, hogy gyönyörűek voltak, de egyik sem illett rám. Abban a pillanatban hihetetlenül utáltam a külsőm.

-Ne keseredj el.-ölelt át.-Találunk majd valami nagyon szépet, bőven van még időnk. 

Valóban így volt, hiszen még a pontos időpontot sem tűztük ki, csak annyit tudtunk, valamikor jövő tavasszal szeretnénk. Addig még valóban rengeteg időnk volt, próbáltam ezzel vigasztalni magam, de eléggé sikertelen kísérlet volt. 

A liftből kilépve búcsút vettem a barátnőmtől és elindultam a szállodai szobánk felé, egy ideig szórakoztam a zárral, majd beléptem és igénybe vettem az ágyunkat. Azon gondolkodtam, mi lesz, ha túl válogatós vagyok ahhoz, hogy megfelelő ruhát találjak, vagy talán találok majd egy gyönyörű ruhát, de azt lehetetlen lesz rám szabni. Magamhoz öleltem az egyik párnát, a kezemet magam elé emelve egy ideig az ujjamon megcsillanó apró gyűrűt figyeltem és eldöntöttem, akkor is találni fogok egy ruhát és minden tökéletes lesz a napunkon. Néhány percig fejben újra elképzeltem, milyen arcot vág majd, ha meglát valami nagyon gyönyörű ruhában, szerettem volna, ha ez valóban megtörténik. Elmosolyodtam, amikor az ajtó kinyílt és ő halkan belépett, azt hihette, hogy alszok. Szándékosan lehunytam a szemeim, hallottam, hogy levette a cipőjét, a táskája halk puffanással érkezett az egyik fotelba, majd az ágyhoz lépett és bebújt mellém. Nem tudtam nem mosolyogni, amikor átölelt és megpuszilta a nyakam, az illata az orromba kúszott, a kezem ösztönösen mozdult és a hajába túrva húztam magamhoz.

-Szia.-mosolygott rám, küzdenem kellett, hogy ne merüljek el a tekintetében. Kis híján az ajkamba haraptam, de mutatóujjával megérintette azt és gyorsan megpuszilt.-Majd én.-nevetett rám.

-Szia.-mosolyogtam, a jelenlétével teljesen megszállt a nyugalom, nem aggódtam semmiféle ruha miatt, mert eszembe jutottak a szavai. Akár ebben a pillanatban is kijelenthettem volna, hogy házasodjunk össze, keresett volna valakit aki még ma összead minket.-Milyen napod volt?

-Egész jó.-hanyatlott le mellém a párnára.-Képzeld, próbálkoztunk dalokat írni és nem is lettek annyira rosszak, ha megkapom rá az engedélyt eljátszom neked őket.-miközben beszélt az ajkai folyamatosan mosolyogtak és a szemei is vidáman csillogtak, kezét felém nyújtva söpört el egy tincset az arcomból. Eltűnődtem azon, mennyivel jobban illik hozzá az "Angyal" becenév, sosem értettem teljesen a magyarázatát arra, miért pont az Angyal jutott nekem. Mindig ugyanazt mondta, azt feltételezte, a mennyből pottyantam aznap a homokba pont a lábai elé.
-Valamin nevettünk és csak egy pillanatra fordultam el, aztán ott voltál előttem és őrülten nevettél. Senki nem tudta, hogyan került oda a lábaim elé egy gyönyörű lány, előlem nem tudod titkolni, hogy angyal vagy. 
-Voltatok abban az üzletben?-fordult a hasára, és rövid időre fejét az oldalamhoz nyomta. Ő volt az angyal és nem én, szőke hajával, kék szemével, az örökös kedvességgel és jókedvvel. Csak szárnyak kellettek volna a hátára.-Találtál olyan ruhát, ami tetszik?-kúszott feljebb, és fejét végül a mellkasomon pihentette meg, az ujjaim ösztönösen kezdték a tarkóját és haját simogatni. Annyira puha és illatos haja volt, imádtam széttúrni és összeborzolni a rendezett tincseit, ő pedig soha nem panaszkodott emiatt. Legszívesebben nem szólaltam volna meg, Niall hangjából és az egész jelenéből sugárzott a boldogság, izgett-mozgott, kérdéseket tett fel és mosolygott, őt akartam nézni és hallgatni, magamba szívni a jelenlétét, hogy átragadjon rám is valami a jókedvéből.
-Voltunk.-szólaltam meg halkan.-Felvettem hm, néhány ruhát, de magamon egyik sem tetszett igazán.-sütöttem le a tekintetem.-
-Nem baj.-mászott közelebb, orrával megérintette a nyakam.-Ki tudja hány millió ruhából választhatsz még, majd megtalálod a megfelelőt.-puszilta meg a nyakam.
-Túl vékony vagyok az összeshez, lógnak rajtam.-keseregtem.
-Ezen segíthetünk.-vigyorodott el.-Mit szólsz egy háromfogásos vacsorához az éjszaka közepén? 
Elfintorodtam, sosem voltam képes arra, hogy rengeteget egyek, habár szerettem a hasam és az édességeket, viszont nem híztam, és ez idegőrlő volt. Mások hisztiztek, mert volt egy minimális pocakjuk, átlagosnak néztek ki és nem csontváznak, én pedig mindennél jobban vágytam arra az aprócska pocakra, és hogy a megfelelő helyeken kerekedjek, ne pedig úgy nézzek ki, mint egy deszka.
-Legközelebb veled megyek.
-De te nem láthatod a ruhámat az esküvő előtt.-nyitottam nagyra a szemeim.
-Ez hülyeség.-nyöszörgött.-Ha meglesz úgysem tudod olyan helyre eltenni, hogy ne találjam meg.-húzta csibészes vigyorra a száját.
-De az balszerencsét jelent.
-Ne légy babonás.-nevetett.-Nem ismerek egyetlen olyan párt sem, akiknek balszerencséjük lett volna azért, mert a vőlegény az esküvő előtt látta a menyasszonyát a ruhájában. 
-Szeretném, ha aznap látnál úgy, amikor szépen kisminkelnek és a hajam szép lesz, szeretném látni az arcodat. Nem lenne ugyanolyan, ha látnál előtte.
Ajkát kissé durcásan biggyesztette de végül nem ellenkezett, puszit nyomott az arcomra.
-Ahogy akarod. Oh, még nem tettem meg valamit, mióta itt vagyok.-kerekedtek el a szemei.
-Örülök, hogy rájöttél.-mosolyogtam szégyenlősen, és az ajkamba haraptam.
-Le kellene szoknod erről.-motyogta, miközben kissé fölém hajolt és homlokát az enyémnek döntötte.-Sajnálom, nem értem, hogy felejthettem el!
Sokszor mondta ezt, hogy le kellene szoknom a szájrágásról, és ez valamit elindított az agyamban. Milliószor hallottam a fülemben ezt a mondatot, akárhányszor megpróbáltam az ajkamba harapni mindig ezt mondta, és mindig megakadályozta a csókjaival. Imádtam őt csókolni, gyengéd volt, próbálta minden csókjába belesűríteni az érzelmeit, ismertem a mozzanatait, amikor a vállai megfeszültek, homlokát az enyémnek döntötte, tovább haladt a nyakamra. Nevetett, amikor elhúzódott tőlem és mutatóujjával megbökte az orrom, csupán a jelenléte segített abban, hogy ne merüljek el az önsajnáltatásban, neki akartam megfelelni, de úgy tűnt, neki így is jó voltam. 
-Biztos ezt akarod?-ráncolta a szemöldökét. Harry arcát tanulmányoztam, meg sem rezzent a gép alatt, a szája mosolyra húzódott és nevetve csevegett a tetkós sráccal. Niall fintorgott, kellemetlennek találta már csupán a gép hangját is, nem tudtam nem nevetni rajta.
-Aha.-mosolyogtam, egy dolgot nem tudott a fejemben kitervelt tetkóról, azt, hogy a kulcscsontomra, a madárkáim alá odakerül az ő neve is. Akartam valamit, valami számomra nagy és maradandó dolgot vele kapcsolatban, ez pedig tökéletesnek bizonyult. Ha a vállam szabadon volt, mindenki láthatta, hogy a nevét viselem, mindenkinek világos lehetett, hogy hozzá tartozom, csak ezt akartam. Az övé lenni.
-Kész vagy.-törölte le a srác Harry kezét, a göndör hajú vigyorogva pattant fel, hogy a tükörben megnézze újdonsült tetkóját. Niall utánairamodott, és hallottam, ahogy azt kérdezte, mennyire fájt. Mosolyogva ültem le oda, ahol az előbb Haz feküdt és halkan magyarázni kezdtem a tervem, néhány különböző betűtípusban leírta a nevét, majd kiválasztottam a megfelelőt és mosolyogva bólintottam.
-Faith!-ugrott oda mellém, és megragadta a kezem.-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
-A barátod nagyon nem tartja ezt jónak.-nevetett rám a bizalmasom.-Nyugi haver, túléli a kislány, nem vészes.
Haragosan ráncolta a szemöldökét és aggodalmasan méregette a vállam, ujjatlan felsőt viseltem, mert sosem engedte volna, hogy egy tetoválószalonban levegyem a pólóm. Mosolyogtam, amikor a srác azzal a mondattal, hogy "befejezi a rajzot" eltűnt néhány pillanatra egy ajtó mögött.
-De hát az nem kész van?-döntötte oldalra  fejét.
-Nem.-mosolyogtam.
-Át kell rajzolni.-magyarázta Harry, és lehuppant mellém. Ő tudott a tervemről, egyedül ő.
-Miért nem lehet valami kevésbé fájdalmas módszerrel ráfesteni azokat az átkozott madarakat a válladra?-simogatta a bőröm.-Tudod, van az a henna dolog, az sokáig rajta marad, de nem maradandó. Mi van, ha később megbánod?
-Biztos vagyok benne, hogy nem fogom megbánni.-szorítottam meg a kezét, és a tarkójánál fogva húztam gyengéden magamhoz. Halkan sóhajtva csókolt meg, ez az egész nem arra ment ki, hogy valami örökké rajtam fog maradni, hanem azért aggódott, mert szerinte a tetoválás különösen fájdalmas volt. Nem akarta, hogy bárki is fájdalmat okozzon nekem.
Néhány perc múlva a minta felkerült a vállamra, és amikor lehúzta róla Dave - mint megtudtam, így hívták a srácot - Niall szemei elkerekedtek.
-Nem!-ugrott fel.
Nevetve néztem rá, és aprót bólintottam Dave felé, ő pedig a bőrömhöz érintette a tűt és húzott egy apró vonalat az 'N' betűbe. 
-Most már de.-vigyorogtam, és felé nyújtottam a kezem. Nem fájt, csak furcsa érzés volt, apró csípéseket éreztem.-Ne haragudj, azt akartam, hogy meglepetés legyen.
-Hát, meglepődtem.-mondta, a hangjából eltűnt a jókedv.
-Niall.-szorítottam meg a kezét.-Ne duzzogj már!
-Nem duzzogok.-mosolyodott el.-De ha így állunk... Dave, tudnál szakítani rám néhány percet?
-Hogyne.-bólintott, miközben meghúzta az utolsó vonalat is Niall díszesen leírt nevébe. Kész volt, rajtam volt a neve, már csak a madarak hiányoztak.
-Nem hiszem el, hogy ezt csinálod!-túrt a hajába.
Megmozgattam az ujjaim, a jegygyűrűm apró kövecskéje megcsillant a mesterséges fényekben.
-Te mit csináltál?-kérdeztem mosolyogva.-Most már kvittek vagyunk.
Felháborodva horkantott, Harry szórakozottan figyelte a tetoválógép apró mozdulásait a bőrömön, oldalra döntöttem a fejem, a bőröm kivörösödött, de eltüntethetetlenül ott volt Niall neve, és ez jó érzéssel töltött el. A tekintetem a gépen tartottam, éreztem, hogy a kezemet szorongató srác minden alkalommal megfeszült, amikor a gép újabb mintának látott neki. Nyugodt voltam, és habár a bőröm egyre jobban égett, mosolyogva néztem fel.
-Kész vagy.-törölte le óvatosan a bőröm Dave.
-Máris?-tátotta el a száját Niall, majd elborzadva nézett a gyulladt területre, amikor az arcáról eltűnt a rettenet végre elmosolyodott. Dave valami fóliával körbetekert, majd a tükör elé álltam, Niall pedig hátulról átölelte a derekam.-Őrültség.-rázta a fejét.
-De azért tetszik?
-Imádom.-vigyorodott el, az ujjammal megböktem a gödröcskéjét, homlokát az enyémnek döntötte és gyengéden megcsókolt.-Most én jövök.
-Nem.-fogtam meg a kezét.-Ezt én akartam, neked nem kell.
-De én is akarom.-nézett a szemembe, majd a kezemet fogva húzott maga után, leült oda, ahol az előbb még én feküdtem.-Hihetetlen, miket nem csinálok miattad.-nevetett.
-Nem akarom, hogy ezt csináld!
-Én sem akartam azt.-bökött a vállam felé.-Szóval Dave? Szerinted mi lenne a legjobb a Faith névvel?
-Készítek néhány rajzot.-nevetett a fejét rázva, és felállt.-Néhány percet kérek.
-Elveszted a tetkószüzességed!-kiáltott Harry, mire az üzletben türelmesen várakozók néhánya furcsán nézett ránk. Nevetve simítottam végig Niall tarkóján, rosszallóan ráncolta a szemöldökét és kék szemeit le sem vette a vállamról.
-Fájt?-kérdezte csendesen.
-Nem vészes.-mosolyogtam.-Ne csináld ezt.
-Azt hittem, ezt már megbeszéltük.-rázta a fejét.-Ha te is, akkor én is.
A mutatóujjamat kissé elkeseredetten akasztottam a pólója nyakába és kezdtem simogatni a bőrét. Dave néhány stencillel a kezében ült vissza a helyére, a nevem különböző mintázatok között helyezkedett el. Volt olyan, ami hasonlított az enyémhez, de valamiért nehezen képzeltem el Niall vállán madarakat. Minden maradandót eléggé nehezen képzeltem el az ő selymes bőrén.
-Neked melyik tetszik?-fordult felém.
Ráböktem arra, ami egy szívből kiinduló EKG volt, ami a nevemben végződött, szívmelengető gondolat volt, hogy azt viselje magán örökké.
-Akkor az lesz.-mosolygott, és magához húzott.
-Filctollal is jó.-szólaltam meg halkan, mire mindenki felnevetett csak én nem. Tudtam, hogy nem azért csinálta, mert ezt akarta, hanem nekem akart visszavágni és ez nem tetszett, de nem tehettem semmit, túl makacs volt. A szememmel követtem a gép mozgását a bőrén, ő bezzeg levette a pólóját egy tetoválószalonban, ahol ültek lányok és biztos megbámulták. Fel sem szisszent, pedig azelőtt teljesen ráparázott, hogy nekem mennyire fog fájni, csak mosolygott és nézte az arcomat. Harry csinált egy képet és kirakta a twitter profiljára azzal a frappáns mondattal, amit az előbb kiabált. Furcsa volt ugyanott látni az én nevemet, ahol az övé volt rajtam, ez az egész nagyon furcsa volt, egyre több dolog kötött minket egymáshoz. Előtte senkihez sem kötődtem így.
Niall arcát tartottam a szemeim, amikor megnézte a tükörben az elkészült tetoválását. Eszembe jutottak a szavai, ő volt nekem mindenben az első és egyetlen, a tetoválásom is az lesz, az első és az egyetlen, attól féltem, ha akarnék többet, minden alkalommal ő is magára varratna valami hülyeséget. Hosszú ujját óvatosan húzta végig rajta, majd felém fordult és elmosolyodott.
-Tetszik?-kérdezte.
-Még mindig nem kellett volna ezt csinálnod.
-Ahogy neked se.-nézett rám csillogó szemekkel.-Én nem bántam meg.
-Én sem.-mosolyodtam el.-Neked tetszik? Őszintén.
-Nem szoktam hazudni.-vigyorgott, puha ajkait néhány pillanatra az enyémhez nyomta.-Tudnék már bármit is csinálni, ha nem tetszene?
-Nem kellett volna ezt csinálnod!-hajtottam le a fejem.
-Hé!-nyúlt az állam alá.-Rajtam van a neved, hogy bántam volna meg? Semmit nem bánok meg, amihez közöd van, Angyal.-elmosolyodtam, ő is így tett és még egyszer a tükörbe nézett, hosszú mutatóujjával körberajzolta a nevem első betűjét.-Tulajdonképpen csak azt bánom, hogy ez nem nekem jutott először az eszembe.-vigyorgott.
Kézen fogott, kisebb vitát rendeztünk a fizetés miatt, de ezúttal nem hagytam magam és őt megelőzve kifizettem a sajátom, így volt fair, nem fizethette ki azt, hogy magamra varrattam a nevét. Ez az én ötletem volt, és az én testemre került, az én pénzemből fizettem ki, így volt számomra logikus.
-Niall-nek tényleg van tetkója?-rohant elénk Zayn, majd a tekintete a vállamra tévedt és barna szemei elkerekedtek.-Hű.-tátogta. 
Mosolyogva néztem rá, kissé döbbenten emelte fel a fejét, kezével megragadta Niall pólóját és lejjebb húzta a vállánál, döbbenten pislogott néhányat és zavartan nézett fel.
-Hát ez, uhm, megdöbbentő.-mosolyodott el.-Szép, a többiek látták már?
-Nem tudom.-vonta meg a vállát.
-Melyikőtök találta ki ezt?
-Eredetileg nem azért mentünk, hogy közös tetkót csináltassunk.-duzzogtam, egy ismerős kéz a derekamra simult és közelebb húzott magához.
-Zayn, te mit csinálnál, ha Perrie-t el kellene kísérned tetováltatni, de ott derülne ki, hogy a nevedet akarja magára varratni?-húzta fel pimaszul a szemöldökét, nem Zayn-hez beszélt, engem provokált.
Nevetve pacsiztak, azt gondoltam, sosem fogom megérteni a fiúkat, de később, amikor Niall félmeztelenül állt a a tükör előtt és magához húzott pont úgy, hogy az én vállam ott legyen, ahol az ő tetkója kezdődik, végül megbékéltem azzal, hogy ő is viseli az én nevem. 
-Miért akartad ezt?-kérdezte, és mutatóujjával végigsimított az egyik apró madáron.
-Előszülinapi ajándék magamtól magamnak.-mosolyogtam rá a tükörből.
-De miért pont az én nevem?
-Ne kérdezz butaságot.-döntöttem a fejem a mellkasának.-Ki másnak a nevét akarnám magamon viselni?
-Nem tudom.-hümmögött, arcát a nyakamhoz érintette és belecsókolt a hajlatba.-Nem hittem volna, hogy valaha is akarsz olyasmit, mint  tetoválás.
-Miért nem?
-Nem tudom.-lépett hátrébb, lehuppant az ágyra és az ölébe húzott. Lábaimmal körbeöleltem a testét, az arca egy pillanatra megvonaglott, majd mosolyogva nézett rám.-Azt hittem, nem szereted az ilyesmit.
-Szóval még meg tudlak lepni.-vigyorogtam, ő pedig játékosan meghúzta a copfom.-Ki tudja, mit szólnál, ha beújítanék néhány piercinget meg fültágítót?
-Gyerünk.-vigyorodott el.-Tulajdonképpen a piercinget szexinek tartom, lehetne mondjuk a köldöködben, és az orrodban, meg a helyes kis füledben.-harapott gyengéden a fülcimpámba, nevetve rázkódtam össze.
-Tudod, tetszenek azok a tányérok is, amiket azok az afrikai nők tesznek az ajkukba.-érintettem meg a szám. Valójában persze ezt az egészet nem gondoltam komolyan, azoknak a nőknek az ajka úgy nézett ki, mint a hódok farka.
-Ha nem akadályozza, hogy megcsókoljalak, akkor rendben.
-Nem zavarna, ha úgy néznék ki, mint egy karácsonyfa?-döntöttem oldalra a fejem.-Vagy mint egy idióta.
-Megváltoznál? A külsődön kívül, mert ha nem, akkor nem zavar.
Végigsimítottam az arcát, mosolyogva nyomott puszit az arcomra, neki ez az egész megint teljesen természetes volt, én pedig belülről ismét megolvadtam. Nem tulajdonított túl nagy jelentőséget annak, amit mondott, viszont nekem ez sokat jelentett, nem a külsőm miatt volt velem, nem csak azért, ez pedig több volt, mint megnyugtató. Karjaimmal átöleltem a nyakát, felemelkedett és az erkélyre sétált, a napfény kellemesen sütötte a hátam, imádtam a fényt és a meleget, Londonban nem túl gyakran volt ilyen az időjárás.
-Olyan vagy, mint egy cica.-nevetett, és megbökte az orrom.-Már csak dorombolnod kellene.
-Grr.-paskoltam meg az arcát.
-Élethű.-kötekedett.-Faith.-húzódott közelebb, arcát a hajamba fúrta.
-Te nevezel engem cicának.-mormoltam.-Hm?
-Nem akarom, hogy átszúrasd bármelyik testrészedet is.
-Tudtam én, hogy nem gondolod komolyan!-nevettem.
-Nem, nem erről van szó.-rázta a fejét.-Tényleg szexinek tartom, de fájnak.-a keze a pólóm alá csúszott és gyengéden megérintette a köldököm.-Nem akarom, hogy bármi miatt is fájdalmaid legyenek.
Az óceán háborgott, ahogy az ég is,tombolt a szél és a szobát egy pillanatra elöntötte a kellemetlen fény, én pedig hirtelen ültem fel. Nem tudtam, hol vagyok és csak akkor nyugodtam meg, amikor Niall keze megtalálta az enyém és kék szemei résnyire nyíltak.
-Mi a baj?-emelkedett fel, zihálva estem vissza a matracra. Nem voltam hozzászokva az ilyesféle hatalmas viharokhoz, és borzasztó volt belegondolni, mi lenne velem, ha így kellene csak az út egyik oldaláról a másikra átszaladnom. A londoni viharok ehhez képes záporok voltak. Az arcomat a mellkasába temettem, miközben feljebb húzta rajtam a takarót, miközben ő kicsúszott mellőlem. A keze után nyúltam, nem akartam, hogy az ablakhoz lépjen, hallottam dolgokat arról, hogy ilyenkor veszélyes az ablak közelébe menni, megigazította a sötétítőt, majd visszafeküdt mellém.-Londonban élsz, de félsz a vihartól?-kérdezte szórakozottan, miközben átölelt.
-Nem félek a viharoktól.-húztam fel az orrom.-De ez nem vihar, hanem természeti katasztrófa. Kellemetlenül megborzongtam, amikor újra dörgött az ég.
-Van benne valami.-pislogott az ablak felé.-Talán valakinek most tűnt fel, hogy leestél.-nem értettem ezt a mondatot, a szemöldököm ráncolva hanyatlottam vissza a párnára, próbáltam kizárni a külvilágot és a vihar hangjait.-Aludj csak, Angyal, itt biztonságban vagy.
Amikor a becenevem ejtette értelmet nyert az előbb elhangzott mondat, mosolyogva csókolt meg, én pedig eltűnődtem azon, mire értette, hogy itt biztonságban vagyok. A karjaira, vagy az épületre? Mindenesetre a karjaiban nagyobb biztonságban éreztem magam, mint bárhol máshol.