24.rész More than this

Sziasztok! :)
Hát, ez az első olyan rész itt, hogy jelenleg nem írok ezzel párhuzamosan egy másik blogot is. Biztosan tudjátok, tegnap vége lett a Secret, which changed my life c. történetemnek. Egyelőre még feldolgozás alatt van ez az egész.
A részről... hm, szeretem is, meg nem is, olyan sablonosnak és elcsépeltnek érzem magát az egész történetet. Mindegy, mindig csak panaszkodok...

Have a nice weekend!

Nessa. xx

Éreztem a fülemnél a leheletét, ahogy csendesen szuszogott miközben én a mellkasán fekve figyeltem a csillagokat. Feküdtünk a még langyos homokban és csak csendesen néztük az eget, nem vágytam semmi másra, csak erre, hogy itt kivárjuk az éjfélt. Ujjai a hajamba túrtak és rendezgetni kezdték a hajszálakat, megborzongtam, egész este volt köztünk valami feszültség, képtelen módon vágytam a közelségére, az ölelésére, Rá. Remegve fújtam ki az eddig benntartott levegőt, kezeivel körbeölelte a derekam, én pedig továbbra is az eget bámultam. A csillagok visszatükröződtek az óceánban, a víz hol a partot mosta, hol teljesen visszahúzódott, az ajkát éreztem a nyakamnál, orrával megbökte az állam én pedig csak mosolyogtam.
-2 perc.-mormolta.
Behunytam a szemem, szükségem volt arra a 2 percre, hogy magamban végiggondolhassam az elmúlt évem, a gyönyörű pillanatokat, amiket együtt átéltünk. 17. életévem alatt megtaláltam őt, életemben először és talán utoljára lettem szerelmes, megkaptam az első csókom, összeköltöztünk, az övé lettem, eljegyzett, tetoválást csináltattam. Vele nevettem, ott volt, amikor sírtam, támogatott, óvott és vigyázott rám, a kis könyvecskénkbe egyre több kép és mondat került, mondatok, amiket ő súgott a fülembe, de még a fele sem telt be. A szüleim elváltak, de én rájöttem arra, hogy nem vagyok olyan, mint ők, ők talán sosem tartoztak igazán egymáshoz, én viszont nem akartam másé lenni, csak az övé. Az övé voltam, mindenem az övé volt, tőle függtem, a döntései határozták meg az életem...
-Boldog Születésnapot, Angyalom!-súgta a fülembe. 
... Ő volt az Életem. 
Mielőtt kinyitottam volna a szemeim az arcomra kiült a mosolyom, ezt akartam, még ki tudja hány éven át akartam ezt látni, akárhányszor kinyitottam a szemeim. Elvesztem a szemeiben, a csókjában és az ölelésében, abban, ahogy a sajátos módján felköszöntött. Több kellett belőle, nem érdekelt, hogy a tengerparton voltunk, nem tudtam volna várni. Meggondolatlan akartam lenni, élni akartam a pillanatnak. 
Csókunk lágy volt és édes, finomabb a létező összes édességnél, szempillái simogatták az arcom. A hátamon feküdtem, ajkai beborították az arcom, majd a nyakam és hasam, a hangomat elnyomta a vízcsobogás, de amúgy sem hallott volna minket senki. Senki nem volt a közelben, én pedig akartam egy különleges emléket a 18. születésnapomról. Rajta kívül nem számított semmi, a kezemnél fogva húzott fel, ajkai a nyakamra tapadtak, az ölelésünk forró volt, ügyetlenkedtem az övcsatjával, majd hirtelen visszazuhantam a homokba. Felhúztam a pólóját, ujjaival gyengéden húzgálta ki a hajamat összefogó hullámcsatokat, majd az ujjaival túrta szét hullámos tincseim, percekkel később a lábaimmal közrefogtam a csípőjét ő pedig a nyakamba pihegett. Gyengéden simogattam a hátát, majd a körmeim a hátizmába mélyedtek, szája kapkodva találta meg az enyém. Homlokát megtámasztotta az enyémen, az orra minden mozdulatnál megbökte az én orrom, szemei rabul ejtettek, abban a kékségben egy külön világ volt számomra. Magamat láttam benne akárhányszor belenéztem, nem volt szükség szavakra vagy cselekedetekre ahhoz, hogy bizonyítani próbálja az érzéseit, csak a szemébe kellett néznem. Ha nem tudtam volna, hogy ez a szempár valódi, azt feltételezném, a világ egyik legtehetségesebb festője alkotta ezeket a tengerkék gyöngyöket. Mindketten kétségbeesetten akartuk egymást jobban és jobban, az ölelésünk viszont gyengéd volt, minden porcikánkkal szerettük egymást. Pillái lecsukódtak, elrejtette előlem a kincseit, az ajkai résnyire nyíltak, olyan volt, mint egy angyal. Kettőnk közül még mindig ő volt az angyal, ő érdemelte ezt a becenevet.Elmerültem a szemeiben, mutatóujjammal köröket rajzoltam a tarkójára és néha megkapaszkodtam a hajában, álom és valóság közt lebegtem. Az izmaim megfeszültek, mindkét karommal a nyakába csimpaszkodtam ő pedig a hátára fordult, elmosolyodott, majd ajkai csókért nyújtózkodtak, örömmel nyomtam a számat az övére. A testemen barangoló ujjai, a közös mozdulataink, a hajamba belekapó hideg szél, minden tökéletes volt, és én nem éreztem hideget, csak a kettőnk közt egyre növekvő forróságot. Sosem hittem volna, hogy lehet ennyire szeretni valakit, ha ezt nem magamon tapasztalom. Ajkát a tetoválásomra nyomta, szempillái végigsimították a bőröm mielőtt felemelte a fejét, pupillái kitágultak és a tekintete elhomályosodott, megcsókolt, kezei a csípőmre csúsztak és erősen szorított magához. Az arcomat az ég felé fordítottam, ujjaink a homokba mélyedtek, miközben a mellkasára borultam, halkan felmordult és arcát a hajamba temette, néhány perccel később a bőröm libabőrös lett a hidegtől. Nem akartam elmenni, ott akartam maradni, de túl hideg volt, ennek ellenére nem mozdultam róla, egyikünk sem volt annyira kegyetlen, hogy megmozduljunk. Fejemet oldalra döntöttem, ujjaival a hátam cirógatta, figyeltem, ahogy a Hold elé lassan bekúszott egy felhő, a tenger még mindig ki és behúzódott. Rájöttem, hogy az idő nem állt meg, csupán mi vesztünk el benne, pontosan a közepében. Tenyerét a hátamra simította és gyengéden apró mintákat kezdett rajzolgatni a bőrömre, ajkait hol a nyakamra nyomta, hol a hajamba csókolt. Örökké ott akartam vele maradni az éjszakában, a homokban fekve. Felnyögtem, amikor átölelt és lassan felült, behunytam a szemeim és az arcom a vállába fúrtam.
-Tudom, hogy nem akarsz menni.-mormolta mély hangon.-De kezd hideg lenni.
-Eddig is ennyire hideg volt?-kérdeztem, válaszul halk, mélyről jövő nevetés hagyta el a száját. A ruháimért nyúltam, magamra húztam a pólóm, a homokban megkerestem a fehérneműim, belebújtam a nadrágomba és a fejemet félredöntve figyeltem Niall-t, a haja még izzadt volt és hátul néhány helyen felállt, elrugaszkodtam a földtől és egy váratlan pillanatban a hátára ugrottam. Meglepve kapott a lábaim után, átöleltem a nyakát és a fejemet az övéhez dugtam, az arcán mosoly bujkált, fejét felém fordította ajkaink pedig gyengéden találkoztak. A szája duzzadt volt, és az enyém is, lehajolt, a lábaimmal szorosabban öleltem őt körbe, felkapta a magunkkal hozott plédet, lerázta róla a homokot majd egy könnyed mozdulattal rám terítette. 
-Még nem akarok bemenni.-mormoltam a bőrébe.
-Ha akarod kijöhetünk sétálni, de fel kell venned a kabátodat. Hideg van.
Elmosolyodtam, amikor hátranézett rám a szemeiben fáradtság csillant, de sosem utasított volna vissza engem. Nemet kellett volna mondanom, hagynom kellett volna őt pihenni, de annyira kétségbeesetten hallani akartam még a hangját és gyarapítani akartam az emlékezetes pillanatainkat, önző voltam.
-Megvárlak itt.-mosolygott rám az előszobából. Az apartmant tízen foglaltuk el, ők öten, és a barátnők, a házban teljes volt a csend.-Jobb, ha csak te mész, nem vagyok jó abban, hogy csendben legyek amikor muszáj.-nevetett rám.
Bólintottam, lábujjhegyen indultam felfelé a lépcsőn, a szobánkban arra a rövid időre felkattintottam a lámpát, míg belebújtam a kabátomba, majd a övét magamhoz szorítva indultam lefelé. A ruhadarabnak pont olyan illata volt, mint neki, az orromat jobban belenyomtam, egy pillanatra beleszédültem a parfümének kellemes illatába. Vakon indultam az előszoba felé, megbotlottam egy cipőben, de állva maradtam, majd teljes nyugodtsággal sétáltam neki a barátom kemény mellkasának.
-Faith.-kuncogott.-Talán jobb lenne, ha mégiscsak itt maradnánk. Fáradt vagy, Angyal?
-Imádom az illatod.-csimpaszkodtam a nyakába, ott volt a legerősebb a Niall illat, szükségét éreztem annak, hogy rengeteg üveggel vegyek a parfüméből, beleöntsem azokat a kádba és úszkáljak az illatában. Nem, az nem lett volna olyan, az túl sok, ez így, a nyaka hajlatából pont jó volt.
-Kölcsönös.-motyogta, és arcát néhány pillanatra a hajamba temette.-Görögdinnye.-hümmögött.
Megakartam őt csókolni, azonnal, arcát a kezeim közé vettem, próbáltam uralkodni magamon.
-Többet kellene éjszaka a tengerpartra mennünk.-vigyorgott pimaszul.
-Nem tudom, mi van velem.-ráztam a fejem.-Egyszerűen csak... nem elég belőled.
-Szóval azt érzed, amit én minden percben.-húzott magához.-Gyere, menjünk sétálni, mielőtt felébrednek a többiek.
Boldogan bújtam a karjai közé, a szívem hevesen kalapált a mellkasomban, akkor még nem tudtam, mi történt velem. A tengerparton andalogtunk, a szél az arcomba fújta a tincseim ő pedig nevetve simította el azokat az arcomból, sötét volt, de láttam az arcát, éreztem a testéből áradó hőt, a jelenléte túlnyomó volt. Az apró gyűrűm hidegen simult a tenyerébe, az ajkához emelte a kezem és megállított, mosolyogva néztem a szemébe, pillantása megtalálta az enyémet miközben belecsókolt a tenyerembe.
-Talán várnom kellett volna.-tűnődött.-A mai este tökéletes lenne rá, hogy megkérdezzem.
-Nekem az is tökéletes volt.-léptem közelebb hozzá, karjaim a kabátja alá csúsztattam és átöleltem.
-Újra igent mondanál?
-Ha ezerszer kérdeznéd meg, ezerszer mondanék igent. A tiéd vagyok, Niall.
-Akkor hozzám jössz?-mormolta.-Akkor is, ha az esküvőig nagyokat fogok hibázni?
-Nem tudsz hibázni.-súgtam.
-De igen, de miattad nem akarok, próbálok a lehető legjobb ember lenni.
-Lehetsz még ennél jobb?
Elmosolyodott, megcsókolta a fülem mögötti érzékeny pontot.
-Nem válaszoltál a kérdésemre. 
-Hozzád.-nyomultam közelebb hozzá.-Mást sem akarok.
-Soha ne hagyj el!-temette arcát a hajamba.-Kérlek, Angyal!
-Miért tenném?-mormoltam.
-Mert tudom, hogy el fogok szúrni dolgokat kettőnk közt. Nem akarom, hogy boldogtalan legyél velem, de úgy érzem, ha boldoggá teszlek akkor az elkövetkezendő években meg is foglak bántani, pedig ezt nem akarom. Soha nem akarnálak megbántani.
-Soha nem foglak elhagyni.-ígértem.-Soha, Niall, ebben a pillanatban is azon igyekszem, hogy megtartsalak magamnak. Szeretlek, a nem létező hibáiddal együtt.
-A tiéd vagyok.-ismételte az én korábbi mondatom.-Szeretlek, Faith.
Aznap éjjel újra egymásba szerettünk, talán ott a parton egymás karjában remegve, talán amikor a hátába csimpaszkodtam, vagy amikor az illatától kábultan ütköztem a mellkasának. Újra és újra belé akartam szeretni. Minden nap, minden reggel, minden percben újra szerelmes lettem belé.

A szemeim résnyire nyitottam, puha haj ért a nyakamhoz, egy puha száj nyomott puszit az arcomra, beférkőztem a karok közé és csukott szemmel élveztem, ahogy mutatóujjával mintákat rajzolt a testem különböző pontjaira. A takarót feljebb húzta rajtunk, egészen a fejünk búbjáig, mosolyogva nyitottam ki a szemeim és fordultam felé, kissé lejjebb húzta a paplant, a lélegzetem elállt egy pillanatra. A szemei talán még kékebbek voltak, mint eddig, felnevettem, amikor a szemöldökét hirtelen felrántotta, nem láttam a száját, a takaró takarta azt és így úgy nézett ki, mint egy angyali ninja.
-Jó reggelt!-húzódott közelebb, a hangja kissé rekedtes volt még.
Mosolyogva húzódtam közelebb hozzá, ajkaink gyengéden találkoztak, a hormonjaim már nem tomboltak úgy, mint éjjel.
-Mit szeretnél csinálni ezen a különleges napon?
-Nem különleges.
Felháborodva nézett rám, mintha őt sértettem volna meg ezzel, pedig számomra valóban nem volt különleges ez a nap, vagyis hát az volt, de nem a születésnapom miatt. Ő tette különlegessé.
-De az!-veszekedett.
Mosolyogva ráztam a fejem, felnevettem, amikor maga alá gyűrt, nem nehezedett rám, előrehajolva nézett a szemembe.
-Különleges.-mondta.-Ahogy te is az vagy.
-Csak miattad.-néztem a szemébe. Fejét alig észrevehetően rázta meg, kuncogva húztam őt magamhoz.
-Már elég különlegessé tetted az estém.-motyogtam az ajkai közé.
Halkan felmordult, nevetve öleltem körbe a nyakát, ujjam kissé kócos hajába túrtak, nem akartam tudni, az én hajam mennyire nem vonzó. 
-Állok szolgálatodra amikor csak akarod.
Összerezzentünk, amikor hirtelen kitárult az ajtó, majd a barátnőm felsikkantott és becsapta, a távolodó lábdobogás jelezte, hogy Rebeca visszarohant oda, ahonnan jött.
-Mi történt?-húzódott el, értetlen tekintettel nézett az ajtóra.
-Csak Rebeca.-nevettem, ő pedig nehézkes mozdulatokkal lekászálódott rólam.
-Pedig azt hittem, egy kicsit még csak az enyém leszel.
-Csak a tiéd vagyok.-támasztottam meg az állam a mellkasán.
A folyosóra suttogás szűrődött be, halkan felnevettem és az arcom Niall mellkasára fektettem.
-Niall!-kiabált be Becky.-Ugye van rajtad nadrág?
-Van!-nevetett.
Rebeca nagy erővel tárta ki az ajtót és bevetődött, mielőtt az visszacsapódott volna. Egy pillanatra megijesztett a barátnőm elvetemült arca, majd felnyögtem, amikor rám ugrott.
-Szent ég.-mormolta Niall.
-Boldog Szülinapot, Faith!-visította, és magához ölelt. Nevetve öleltem vissza, bár a jobb lengőbordám még mindig sajgott a könyökétől.
-Mi van, ha rajtam nincs semmi?-érdeklődtem vihogva.
-Az nem érdekel.-vonta fel a szemöldökét.-Több, mint 10 éve a barátnőm vagy, kölcsön adtad a fehérneműdet, ha elfelejtettem vinni...
-Akkor én most inkább csinálok valami nagyon különleges reggelit.-motyogta Niall, felnevettem, bocsánatkérően néztem a szemébe, ő pedig elmosolyodott.
-Bocsi, hogy ez előbb rátok törtem.-huppant le mellém.-Ugye nem zavartam meg semmit?
-Nem.-nevettem, ülőhelyzetbe tornáztam magam és az ujjaimmal megpróbáltam rendbe hozni a hajam.
-Akkor jó.-nevetett rám.-Várj csak, idehozom az ajándékod!-pattant fel.
Sóhajtva másztam ki az ágyból, a bőröndöm feltúrtam a puncs színű nadrágomért és belebújtam, felkaptam az első kezembe akadó fehér pólót és kölcsönvettem Niall farmermellényét, ami annyira jól állt neki.
Rebeca valami hatalmas, rózsaszín papírlappal rontott be, az egyik kezében azt szorongatta, a másikkal engem ölelt át.
-Ezt te csináltad?-bámultam tátott szájjal a kartonra, amin fényképek szerepeltek rólunk. Volt olyan, amin 1. osztályban a hátizsákjainkkal pózoltunk, pár évvel később a szomszéd bácsi fájának tetején ültünk, a kertben sátoroztunk, összegyűjtötte képek formájában a közös éveinket egészen odáig, hogy az iskolai bálban egymást ölelve, könnyes szemekkel mosolyogtunk.
-Aha.-hümmögött.-Tudom, hogy nem szereted az ajándékokat, de én akartam valami emlékezeteset adni neked.
Kerek betűkkel szavakat írt a képek közé, apró rajzokat készített, a nyakába borultam és perceken át csak öleltem őt.
-Rosszkor?-jött Louis hangja az ajtó felől. Elengedtem Rebeca-t, az állam viszont újra hatalmasat koppant, Zayn és Harry egy akkora virágcsokrot tartottak, amekkorát még életemben nem láttam.
-Hű.-pillantottam meg Niall fejét valahol Harry válla fölött.-Mióta vannak bokrok a házban?
-4 féle virágból 18 szál.-ugrott fel Harry.-Mert ezt négyen adjuk neked, és mert szeretünk.-vigyorodott el.
-Vödör!-kiabált Liam, betrappolt a szobába és lerakott középre egy rózsaszín vödröt.
-Nem találtunk megfelelő méretű vázát.-nevetett Zayn.
-Köszönöm.-ugrottam Louis nyakába, ő volt az egyetlen, aki nem fogott semmit. Erősen szorított magához, majd nyomott két puszit az arcomra én pedig Liam karjaiba férkőztem, átöleltem Zayn-t és Harry-t, majd a lányok is bejöttek és mindannyian felköszöntöttek. A szívem hevesen dobogott, a mosoly letörölhetetlen volt az arcomról.
-Szóval, van egy bokrunk.-méregette Niall a vödörbe állított gigantikus csokrot.
-Olyan szép!-huppantam le a földre és az arcomat a virágok közé nyomtam. Milliónyi különböző illat töltötte meg az orrüregeim.
-Magadra hagyjalak a virágaiddal?-nevetett.
-Nem!-nyúltam a keze után. Feltápászkodtam, nevetve nyúlt a derekam után és magához húzott, ujjai kihúztak egy apró levelet a hajamból.
-Virágzol.-nyomott puszit a homlokomra.-Ez annyira jó ajándék, hogy az enyém már nem is érdekel?-biggyesztette az ajkát.
-Buta.-paskoltam meg az arcát.-Ugye nem vettél semmi drágát?
-Nem.-nyugtatott.-Nem akartam, hogy a szülinapodon ezen vitatkozzunk.
Mosolyogva néztem rá, a hasam halk morgással jelezte, hogy ma még nem ettem semmit, felsikkantottam, amikor Niall a karjaiba kapott és az ágyra dobott.
-Harry ismeri itt a terepet, hozott kaját.-huppant le mellém, és közelebb húzta a tálcát.-Mit szólsz a sajtos croissant-hoz?
-Tökéletes.-nyújtottam a kezem, és magamhoz vettem az egyiket.
Feltápászkodott, turkált egy ideig a bőröndjében, majd felkapott egy rózsaszín ajándéktasakot, míg én elégedetten nyammogtam a reggelimen.
-Baby, ez tényleg elég apró ajándék.
-Túl sok.-mosolyodtam el.
-Egyszer a macskákról hadováltál nekem, de azt mondtad, allergiás vagy a szőrükre. Azt remélem, talán ez tetszeni fog, bár én tudtam volna mást venni neked.-simogatta az arcom.-Boldog Szülinapot, Angyalom!
Átöleltem, ujjai közül kicsúszott a tasak, amikor átölelte a derekam.
-Nem akarok ajándékokat.-súgtam.-Mindenem megvan.
-Nem akarok erről vitát nyitni.-puszilt meg, és az ölembe csúsztatta a tasakot. Mosolyogva nyúltam bele, Niall sikeresen belepasszírozott a zacskóba egy annál kétszer nagyobb szőrös, fehér cicát. Mosolyogva fúrtam bele az arcom, és közben nyújtózkodtam Niall felé.
-Köszönöm!
Válaszul csak halkan, kissé elégedetlenül hümmögött.
-A cicádhoz jár majd egy medencés buli, ha lesz egy kis szünet és bevesszük a nyaralónkat.-motyogta.-És Faith... Tudom, hogy nem fog tetszeni de szeretném, ha vennénk egy másik házat otthon, valami családiasabbat, otthonosabbat.
-Mi a baj a mostanival?
-Nem tudom, eddig megfelelt annak a célnak, hogy egyedül éljek benne, de veled jobban érezném magam egy olyan házban, amit együtt választunk ki és rendezünk be, nem muszáj most, majd ha... szóval, tudod. Az esküvő után, talán pár év múlva.-hajtotta le a fejét.
-Rendben.-bólintottam, szemei felcsillantak, amikor rám nézett.-Majd ha lesz munkám.
-Angyal...
-Ne mondj semmit.-kértem, igyekeztem komolyan nézni, miközben végigsimítottam az arcán.
-Szóval ha befejezted az egyetemet.-sóhajtott.-5 év múlva?
-Nem.-ráztam a fejem.-2 éven belül, ha sikerül annyi pénzt gyűjtenem, amennyit akarok.
-Miért mindig minden a pénzen múlik?-bosszankodott.-A francba, minden erőfeszítés nélkül vehetnénk egy villát, kifizethetném a tandíjad, luxus esküvőnk és nászutunk lehetne...
-Nem akarom, ha én nem szállhatok bele.
-Az én feladatom ez az egész, hogy jó körülményeket teremtsek neked és a jövendőbeli gyerekeinknek. Egyáltalán nem lenne kellene semmit sem csinálnod, sőt, már nekem sem kellene, legalább 3 generációnak tudnék tökéletes életet biztosítani már most.
-Nem akarom.-néztem a szemébe.-Nem akarok tökéletes életet.
-Tudod, hogy értettem.-sóhajtott.
-Túlságosan komolyan veszed ezt, eressz le, Niall.-bújtam hozzá.-Én még mindig ugyanaz a lány vagyok, csak a jegyesed, de ez nem azt jelenti, hogy többet akarok, mint amit eddig. Csak maradj önmagad, hagyd, hogy kibontakozzak melletted, találjak munkát, és...
-Oké, oké felfogtam.-húzott magához.-Most öltözz fel, hozd a macskádat, és lemegyünk a partra.-egy pillanatra elmélyült a hangja, majd elmosolyodott.-Ma csakis a tiéd vagyok.