8.rész Wondering where you've been all my life

Sziasztok! :)
Végre itt vagyok, sajnálom, hogy ilyen viszonylag "későn" jön a rész, de vendégem volt, és csak most tudtam belépni. :) Remélem mindenkinek jól telt a Szilveszter, most nagyon nem is szaporítanám a szót. Jó olvasást! :)

Nessa. xx

Becsaptam magam mögött az ajtót, jó hangosan, hátha az egymást túlkiabáló szüleim ezt meghallják és elhallgatnak, de mint máskor, ez most sem így történt. Még szerencse, hogy Niall nem volt velem. Hülye ötlet lenne együtt eljönni ide, amikor ezek ketten itthon tartózkodnak. A konyhába mentem, ahonnan a hangokat hallottam, ha jól vettem észre már megint valami idióta dolog miatt üvöltöztek egymással.
-Anya.-mondtam halkan, hátha meghallják.-Anya.-ismételtem kicsit hangosabban. 
Nagyot sóhajtottam, beletúrtam a hajamba, apa a hűtőnél állt és bőszen bólogatott, néha cinikusan közbeszólt valamit. Tudta, hogy ezzel is csak idegesíti anyát.
-Nem törődsz a lányoddal! Már nem is kíváncsi rád, sosincs itthon, és amikor itt van akkor is felmegy a szobájába! Nem veszed észre?!
-Anya!-kiáltottam el magam. Nem nézhettem tétlenül, hogy apának ilyeneket mondott, hiszen nem igaz. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, vajon mennyi ilyet mondhatott már neki az évek alatt.
Mindketten elhallgattak és rám néztek, makacsul összeszorítottam az ajkaim, nehogy kimondjak valamit, amit később megbánnék, vagy azon is vitatkozhatnának. Nagyot nyeltem.
-Faith, kicsim, észre sem vettem, hogy hazajöttél.-mosolygott rám anya, és közeledni próbált. A karjaim összefontam a mellem előtt, nem vágytam az ölelésére, azok után nem, hogy ezt hallottam.
-Niall ragaszkodik hozzá, hogy hivatalosan is bemutassam nektek, szóval ha lenyugodtatok, vagy lesz egy olyan nap, amikor nem estek egymásnak, akkor szeretnék vele hazajönni.
-Niall?-kapta fel a fejét.-Az a szőke srác, akivel a múltkor elmentél?
Örülök, hogy neked csak ez az egy alkalom maradt meg a sok közül. 
Pedig mindig elmondtam neki, ha elmentem vele, tudja, hogy megcsókolt, tud a randikról és arról, hogy már voltam náluk. Annak ellenére, hogy apával állandóan vitatkoznak, én még elmondom neki az ilyeneket.
-Igen.-bólintottam.
Hirtelen átölelt, megtántorodtam, és kelletlenül, de visszaöleltem. Hiszen mégiscsak az anyukám. Apára pillantottam, néhány pillanatig szinte sokkos állapotban nézett maga elé, majd elmosolyodott és felmutatta a hüvelykujját. 
-Persze, kicsim! Bármikor gyertek csak el!
A bármikor, nálunk nem azt jelenti, hogy bármikor. Hanem azt, hogy ha hazajövök, és valamilyen csoda folytán csend van, miközben mindkét szülőm itthon tartózkodik, na akkor elhívhatom Niall-t.
-Jó.-bólintottam.-Most elmegyek.
Kibontakoztam az öleléséből, nem volt kedvem a jó pofizáshoz és hasonlókhoz, felvettem a kabátom és a bakancsom, felkaptam a táskám és kiléptem az ajtón. Nem volt pontos célom, hogy hova is megyek, viszont a lábaim maguktól vittek Rebeca-hoz, reméltem, hogy otthon van. De ha nincs, akkor sem omlik össze a világ, majd elmegyek sétálni vagy küldök egy sms-t Niall-nek, hátha van egy szabad órája, amit szeretne velem tölteni. Vele biztos nem fogok a szüleimről beszélni és majd felvidít. 
Lassítottam a lépteim, sétálás közben a gondolataim a barátom körül forogtak, még hozzá kellett szoknom ehhez. Csak most kezdtem rádöbbenni, hogy tulajdonképpen eddig milyen magányosak is voltunk mi Rebeca-val, persze ott voltunk egymásnak, de akármennyire is tagadtuk és hangoztattuk, hogy nem kell senki, igenis szükségünk volt valakire. Így jobb, mert ha csak pár napja is tartott ez az egész, boldog voltam Niall-vel. De vajon meddig fog ez tartani? Hisze ő nem egy átlagos srác, akivel összebújhatok akár az utcán is és megpuszilhatom. Megráztam a fejem, ő is megmondta, hogy ezen ne gondolkozzak, megegyeztünk abban, hogy nem fog letagadni, de amíg lehet próbáljuk titokban tartani ezt kettőnk között. Nekem ez így jó volt, és talán neki is, egyelőre...
Ragaszkodott hozzá, hogy bemutatkozzon a szüleimnek és váltsanak pár szót, nem repestem az ötlettől, de mint látjátok, tettem érte. Anya imádni fogja, apa pedig... hát, nem tudom.
Benyitottam a kapun és felszökdécseltem a lépcsőn, majd rátenyereltem a csengőre. Tudtam, hogy a szülei dolgoznak, szóval ha bárki is van itthon, akkor az csakis ő lehet, remélem egy kicsit sikerül felhúznom.
-Szállj le a csengőről, gyökér!-hallottam meg a hangját.
Felnevettem, de semmiért nem vettem le volna a kezem, amikor dühösen feltépte az ajtót és rám ugrott egyszerre visítottam és nevettem.
-Faith!-ugrott le rólam.-Azt hittem Harry az! 
-Harry-t várod?-kérdeztem.
-Nem, de ő csinálja mindig ezt! Ráfekszik a csengőre és előszeretettel játszik el rajta még különböző dalocskákat is.-forgatta a szemeit.-Gyere be, éppen sütit sütök!
-Jézusom.-motyogtam.
Megfogta a kezem és behúzott maga után, az ajtót bevágta és a konyhába sietett.
-Liam-nek sütök.-mondta boldogan.-Meg persze a többieknek is, de elsősorban neki szánom.
-Mi ez?-néztem bele a tálba, valami rózsaszín tésztaszerűség szemezett velem. 
-Muffin.-vett elő egy kanalat. 
A muffin formás tepsit már elővette és kis rózsaszín, szívecskés papírokat helyezett bele, aranyos gesztusnak tartottam, viszont féltem tőle, hogy valamit elrontott és valami borzalmas dolog fog kisülni belőle. 
-Szerintem kevesebbet tegyél bele.-mondtam, és a kanálra böktem.-Úgyis megnő majd, ki ne másszon belőle.-kuncogtam.
-Nem akarok lapos muffinokat.-mondta, és jelentőségteljesen rám pillantott.
-Nem lesznek laposak.-magyaráztam.-Megnőnek majd a sütésnél.
-Nem kockáztatok, nagy és szép muffinokat szeretnék, majd lekenem a tetejét fehér csokival és cukorkákkal kidíszítem.-mondta boldogan.
-Ez aranyos.-hagytam rá, és inkább figyeltem, ahogy belekanalazza a masszát a kis kosarakba.
Bíztam benne, hogy nem hagyott ki semmit és egészen jó lesz majd, amit csinál, tekintve, hogy Liam-nek készülnek a muffinok. Biztosan nem rontotta el, és figyelmes volt.
-Milyen?-kérdeztem.
-Fehércsokis.-mosolygott.-Csak tettem bele színezőt, hogy szebb legyen.
Mivel Liam-ről van szó, biztosan örülni fog neki, sőt, ha rossz ízű lesz még akkor is úgy fog tenni, mintha ízlene neki, nehogy megbántsa Rebeca-t. Tehát ettől kell a legkevésbé félnem, hiszen ha Rebeca az orra alá dug egy kosár csábító kinézetű, ámde annál rosszabb ízű muffint, a saját egészségét kockáztatva fogja legyűrni, csak azért, hogy Rebeca örüljön.

Elégedetten mosolyogva tette be a sütőbe a tepsit, kihúzta a mellettem lévő széket és lehuppant rá, maga elé vette a füzetét és rajzolgatni kezdett. Csodálatosan tudott rajzolni, még akkor is, ha csak céltalanul vonalakat húzgált, a vonalakból lassan kirajzolódott Liam arca, a szemei és az ajka, megrajzolta az orrát és elmosolyodott.
-Olyan kis pisze orra van.
A ceruzája gyorsan szántotta a papírt, újabb vonalakat rajzolt, árnyékolt, satírozott, majd nekiesett a hajának. Tátott szájjal néztem, ahogy megformálódik előttem Liam pontos arcképe.
-Add neki oda.-szóltam közbe.
-Egy egész mappa van, amit odaadhatnék neki.-nézett fel, szemei furcsán csillogtak a mesterséges fényben. 
A keze szinte szeretetteljesen mozgott, újra rajzolt Liam száját, kissé erősebb vonalakkal, majd a nyakán az anyajegyet, végül könnyed húzásokkal kialakította a vállait és egy inget. 
-Azt se tudom a sütiket hogyan adjam neki oda.-motyogta.-Állítsak be egy kosár muffinnal meg egy rajzzal? Szia Liam, ezt neked hoztam, mert annyira szeretlek.-fintorgott.-Inkább oda sem adom neki a sütiket se.
-Hé.-tettem kezemet a vállára.-Mi a baj?
-Semmi.-rázta a fejét.-Csak...
Kíváncsian néztem rá, akármilyen butaságról is volt szó, mindent megbeszéltünk egymással. Vártam, néhány percébe telt, míg teljesen összeszedte a gondolatait, azután szinte ömlöttek belőle a szavak.
-Én... fogalmam sincs, eddig olyan elérhetetlennek tűnt, most meg épp sütit sütök neki, meg tegnap délután megcsikizett, és később állítólag átjön. Mert mindenki a barátnőjével lesz, gondolom nem akar otthon egyedül unatkozni és nincs semmi dolga.
-Vagy csak mert szeretne veled lenni.-mosolyogtam.
-Hát, persze.-grimaszolt, szőke haját a füle mögé tűrte és felállt, hogy kivegye a sütőből a muffinokat.-Inkább csak kiteszem az asztalra ezeket, majd meglátja és eszik belőle, ha akar. Nem erőltetek semmit, és talán jobb is, ha nem dugom az arcába, lehet, sőt, biztos, hogy elrontottam valamit.-kezdett hadarni.
-Becky.-szólítottam meg halkan. Ritkán szólítjuk egymást beceneveken, többek között azért, mert míg az övé viszonylag normális, én a Fify becenevet kaptam. Jobb, ha erről nem tud senki.-Akkor se fog haragudni, ha nem sikerült jól a muffin.-mondtam, és biztató mosolyt küldtem felé.
-Tudom.-rogyott le az egyik székre.-Én csak... nem akarok vele kettesben maradni.
Elmosolyodtam, leültem én is óvatosan elvettem egy gőzölgő muffint a tepsiről, vártam, mikor csap a kezemre, de nem tette.
-Még nincs kidíszítve.
-Tartogasd neki az olyanokat.-mosolyogtam, és beleharaptam a rózsaszín, puha tésztába. Meglepően finom volt, nem volt sós, sem túl édes, és belülről puha, meleg csokidarabok voltak.
-Na? Ha elrontok valamit alkalmas arra, hogy megmérgezzem magam vele?
-Nem, sajnálom.-biggyesztettem le az alsó ajkam.-Nagyon finom lett.
-Hazudsz.-nézett fel összehúzott szemekkel.
-Nem, kóstold meg.-törtem ketté az enyémet. Ha valóban olyan finom, ahogy mondom, akkor csak pufogni fog azon, hogy megevett egyet. Elvette az egyik darabot és óvatosan beleharapott, majd az arcán mosoly áradt szét.
-Akkor sem adom neki oda csak úgy...
Mosolyogva ráztam meg a fejem, és megettem a saját fél muffinom.
-Miért nem akarsz vele lenni?
-Akarok.-mondta.-Csak félek, mert még nem is voltunk kettesben, mindig ott voltál te, vagy a srácok, vagy valaki... de most nem lesz itthon senki. Lehet, hogy unatkozni fog, vagy megint beégetem magam valamivel...
-Melletted nem lehet unatkozni.-nevettem.-Ne aggódj, nem lesz semmi baj.
Halkan hümmögött, elhúzta a száját és feltápászkodott, egy kistányérba tette az összetördelt fehércsoki darabokat és betette néhány percre a mikróba. 
-Fejezd be a rajzot.-vizslattam a papírt.-Ha nem adod oda neki, majd lesz az enyém.
-Hogyisne!-kiáltott.-Akkor az enyém lenne! Te majd megkapod Niall-t!
-Jó.-csillantak fel a szemeim.-De akkor add neki oda, légyszi!
-Meggondolom.-grimaszolt, majd kivette a mikróból a csokit.
Figyeltem, ahogy kiskanállal a muffinok tetejére csorgatja.
-Legközelebb, ha több időm lesz sütiszörnyeket csinálok.-mosolygott.
Ahogy a csoki megdermedt a muffinok tetején apró, ehető gyöngyöket és színes tortadarát varázsolt elő, a sütiket lassan beborították a szívecskék, mosolygós arcok és különböző aranyos dolgok. Miután befejezte kiszedegette a sütiket egy tányérra és betette a hűtőbe.
-Majd előveszem és megkínálom vele, aztán felajánlom, hogy vigyen a fiúknak...
Észrevesttem egyet, ami kevésbé nőtt meg és kissé ferde, még mielőtt kidobta volna elloptam a tepsiből.
-Ez az enyém lesz.-néztem rá. Számomra tökéletes volt, a csoki a tányérba még kellően folyékony volt, lassan rácsorgattam a tetejére és vártam egy kis ideig.
-Ne már, Faith, nyugodtan vihetsz neki egyet. Ez olyan kis béna...
-Én akarom csinálni.-jelentettem ki. Elvettem néhány cukorgyöngyöt és elkezdtem kiformázni belőle a szívecskémet, majd élénkebb sárgával megcsináltam azt, amit az első csókunkkor a tollammal belevésett a padba, az összefonódó neveinket.
-Majd megmondom, hogy te sütötted.-mosolyogtam.
A telefonom rezegni kezdett, majd teljes hangerővel megszólalt az All You Need Is Love, természetesen az eredeti verzió, habár a fiúk X-Factor-os előadásában is kifejezetten szeretem most már. Egyetlen személynek lehet ez a csengőhangja, akaratlanul is izgatottan kaptam elő a zsebemből, Rebeca halkan kuncogni kezdett.
-Szia.-szóltam bele, meg sem próbáltam leplezni a hangomban csengő örömöt.
-Szia, Faith.-senki nem tudja így, ilyen aranyosan kimondani a nevemet rajta kívül.-Kerestelek otthon, anyukád azt mondtam, hogy elmentél...
-Rebeca-nál vagyok.-hadartam. Aztán szépen kezdett leesni a tény, miszerint Niall nálunk járt. Talán hallotta anyáékat...
-Sejtettem.-hallottam a hangján, hogy mosolyog.-Kijössz?
-Itt vagy?-tátottam el a szám. Rebeca-ra pillantottam, magában mosolyogva elvégezte az utolsó simításokat Liam rajzán.
-Cserére gondoltam, Liam bemegy, te kijössz.
A "Liam" névre a barátnőm felkapta a fejét, 10 km-es körzetben szerintem meghallja, ha valaki kiejti a száján ezt a nevet.
-Rendben.-mosolyogtam.-Rohanok.
-Nem kell.-nevetett.-El ne ess.
-Nem fogok.-nyújtottam ki a nyelvem, habár nem látta.
Letettük, Rebeca-val egyszerre ugrottam fel, elrohant felvenni a cipőjét, míg én felküzdöttem magamra a kabátom és felkaptam az asztalról a sütit. Elbukdácsoltunk az ajtóig, feltépte, és aztán csak állt ott, én meg kirohantam a hűvösbe és Niall karjaiba vetettem magam. Nem tudtam, hogy elhagytam a barátnőm, viszont amikor Liam-re pillantottam, zsebre dugott kezekkel álldogált, nem csimpaszkodott egy őrült szőke lány a nyakában.
-Ez egy süti?-szúrta ki a muffint Niall. Hát persze, előbb megeszed a sütit, aztán észreveszel engem is és kapok legalább egy puszit.
-Igen.-rejtettem el a hátam mögött.-De csak akkor kapod meg, ha...
-Itt az utcán?-kérdezte.
-Hát, ha szégyellsz...
Ajkait az enyémre nyomta, kuncogva öleltem át a nyakát, átölelte a derekam és közelebb húzott magához. Csak egy csókot kértem volna, nem volt megszabva, hogy rövid legyen vagy hosszú, és a típusa sem, viszont annak ellenére, hogy már megkaphatta volna a sütit, nem húzódott el. Úgy csókolt meg, mintha 1000 éve nem találkoztunk volna.
-Így nem marad túl sokáig titokban.-nevetett aranyosan.
Csak mosolyogtam, és előrehúztam a kezem, hogy megkaphassa a muffint. Ahogy felismerte a díszítést kék tekintete megkereste az enyém és újabb csókot nyomott a számra. Nem tudtam, hogy lehet-e szeretni a csókolózást, de én határozottan szerettem, legalábbis vele.
Megfordultam a karjaiban, míg ő kibontotta a sütit és jóízűen beleharapott, Liam mosolyogva figyelt minket, Rebeca is kimerészkedett az ajtón és egymás mellett álltak. Niall halkan, jóízűen hümmögött, helyette is elköszöntem a többiektől, míg ő csak integetett, majd egymás kezét fogva elindultunk.
-Rebeca csinálta Liam-nek.-tájékoztattam a jóízűen nyammogó barátom. Szemei egy pillanatra elkerekedtek és csodálkozva nézett a süti utolsó falatjaira.-Ezt ki akarta dobni, mert szerinte béna volt, de megmentettem és kidíszítettem neked.-néztem rá. Morzsás puszit helyezett az arcomra, mielőtt bekapta volna az utolsó kis darabot. 
-És Liam ebből annyit ehet, amennyit csak akar.-motyogta.
-Rebeca küldeni fog nektek is, de ha nem, akkor majd sütök neked én.
Halkan hümmögött, egyik kezével átölelte a derekam és összekulcsolta az ujjainkat. Arcát az enyémhez dugta, felnevettem és rövid időre arcomat a nyakába fúrtam. Az illata, a puha bőre, a puha hajszálak a tarkóján, az érintése a derekamon. Mind-mind olyan, amire addig nem éreztem szükséget, de ezek hozzá tartoztak és rá szükségem volt.
-Megtennéd?-kérdezte.
-Ha már úgyis osztozunk a kaján.-kuncogtam, ujját nem túl erősen az oldalamba nyomta, nevetve felkiáltottam.
Elhúzódtam tőle, lassan tudatosult bennem, hogy bár ez a külváros, akkor is az utcán voltunk. Viszont fizikai szükségletet éreztem a közelségére.
Normál léptekben haladtunk, mégis, némely időközönként az arcomhoz hajolt és megpuszilt, vagy az ujjaival végigsimított a derekamon, közelebb húzott magához és arcát a hajamba fúrta.
-Az anyukád megcsipkedte az arcom.-szólalt meg hirtelen.
Akaratlanul is kibukott belőlem a nevetés, ahogy elképzeltem, hogy anya az ujjaival megcsípi Niall puha pofiját és gügyög neki.
-Azt mondta, hogy valóban olyan szexi és jóképű flótás vagyok, mint amilyennek elmondtál.
-Nem igaz, anya nem mondott ilyet!-nevettem fel, szembefordultam vele és a kezeim közé vettem az arcát.
-Máshogy fogalmazott, azt mondta, hogy édes vagyok és nagyon vigyázzak rád.
-Ezt már jobban elhiszem.-mosolyogtam.
-Megígértem neki, hogy mindennél jobban fogok vigyázni rád.-nézett a szemembe. Megkereste a kezeim az arcán és elmosolyodott.-Sosem szegem meg az ígéreteim, főleg nem azokat, amiket anyukáknak teszek.
Az arcom pírba borult, közelebb húzódtam hozzá és összedörzsöltem az orrainkat, mielőtt megcsókoltuk volna egymást.
-Azért az első is igaz, ugye?
-Igen.-nevettem az ajkai közé.-Nagyon jóképű és szexi flótás vagy.
-És szerencsés is.-motyogta, majd újból megcsókolt.
-Menjünk haza.-sóhajtottam.-Mielőtt valaki lebuktat minket.
-Legszívesebben mindenkinek elmondanám.-motyogta a nyakamba.
Felhúztam a vállaim, elhúzta az arcát, én pedig belefúrtam az enyémet a pólójába.
-Más nem volt?-kérdeztem.-Mármint anyával.
Elgondolkoztam azon, vajon elmondaná-e, ha amikor ott volt éppen üvöltöztek-e egymással a szüleim.
-Nem.-mondta, és puszit nyomott a hajamra.-Talán jobb is, hogy apukád nem akarta megcsipkedni az arcom.
-Ennyire félelmetes?
-Nem, ellenkezőleg. De akkor is az egyetlen kislányáról van szó, akinek én vagyok az első barátja. Biztos nem repes az örömtől. 
-Majd megismer.-nyújtózkodtam felé, apró puszit adott a számra.
-Remélem.-mosolygott.
-Ne aggódj, téged nem lehet nem szeretni.
Vigyorogni kezdett, az út további részében csendben maradtunk, hüvelykujjával a kézfejemet simogatta, igazából a kapcsolatunk 2. napján azt hittem, vele lehetetlen lesz így sétálgatni, de most kezdtem rájönni, hogy ez nem így van. Hiszen egyáltalán nem takarta el magát, nem volt rajta sem kapucni, sem napszemüveg, kék szemeivel mosolyogva fürkészte az előttünk lévő utat, bárki, aki akarna idejöhetne, de ez a rész szinte kihalt volt jelenleg, volt egy olyan érzésem, hogy a belvárosban, mondjuk a Trafalgar square-n nem tudnánk így sétálgatni. De nekem ez is tökéletesen megfelelt.
-Szeretnél most bemutatkozni nekik?-kérdeztem, és mosolyogva pillantotta az arcára, miközben befordultunk a házunkhoz vezető útra.
Nem voltam biztos benne, hogy nyugis a helyzet, de még az utolsó pillanatban is meggondolhatom magam, elég jó a fülem.
-Talán.-harapott az ajkába.
-Nem fognak megenni.-nevettem.-Légy bátor, te akartad ezt.
-Tudom, csak azon gondolkoztam, én mikor vihetlek el Mullingar-be, ha egyáltalán lesz rá lehetőség a közeljövőben, hogy hazamenjek... 
Nem akartam olyanokat kérdezni, minthogy hiányzik-e a családja, meg ilyesmi, hiszen egyértelmű, hogy igennel válaszolt volna. Megszorítottam a kezét, közelebb húzott magához és puszit helyezett a számra, belöktem a kaput, lassítottam a lépteinket és füleltem, de nem hallottam semmit. 
-2 méter távolság?-kérdezte.
-Dehogy!-nevettem, és amennyire csak lehetett beférkőztem a karjai közé.-Ne félj már, nem lesz semmi.
-Ha te mondod.-motyogta.
-Ha kínos dolgokat kérdeznek, nevetni fogok.-figyelmeztetett.
-Én is.-vontam meg a vállam.-De valószínűleg engem fognak kínos helyzetbe hozni, és nem téged. Figyelmeztetlek, Niall! Nem nézheted meg a babafotókat!
-Miért nem?-nevetett.-A kicsi Faith pancsol a kádban.
-Pont ezért nem.-forgattam a szemeim.
-Nem mondhatok nemet az anyukádnak.
-Nem fogsz nemet mondani, csak nem nyitod ki a fotóalbumot. Jobb esetben nem fog idióta videókat mutatni rólam.
Benyitottam, vagyis csak nyitottam volna, mert az ajtó zárva volt.
-Hát, akkor majd máskor.-fújta ki hangosan a levegőt.
-Ennyire ne legyél csalódott.-nyomtam puszit az arcára, és előszedtem a táskám mélyéről a kulcsom, fogalmam sem volt, hová tűnhettek a szüleim. De abban a pillanatban én sem bántam igazán, figyelmeztetnem kellett őket néhány dologgal kapcsolatban, és eldugni a fényképalbumokat.
-Azért még bejössz?-kérdeztem.
Aprót bólintott, benyitottam, az előszobában lerúgtam a cipőm és megvártam, míg Niall kibújik a fehér Supra cipőjéből. Úgy nézett körbe, mintha azt várná, mikor ugrik elő apa az egyik sarokból egy gépfegyverrel a kezében, karjaimat a nyaka köré fontam és puszit nyomtam a szájára, csak ezután engedett fel, gondolom megnyugtatta a kis lelkét, hogy egy csók után is épségben maradt az összes testrésze.
Néhány centi volt köztünk, magassarkúban majdnem magasabb voltam nála, de amúgy sem szerettem azokat a kényelmetlen cipőket, még mindig furcsán pislogott körbe, amikor hozzábújtam a mellkasához. Talán már említettem, mennyire jó őt ölelgetni, karjait körém fonta és puszit nyomott a hajamra, perceken át nem engedtük el egymást.
-Gyere.-fogtam kézen, szorosan a nyomomban jött utánam a lépcsőn. Levágódtam az ágyra, bizonytalanul lépett be a szobámba, megkaparintottam a tévé távirányítóját.
-Niall.-szólítottam meg.-A szüleim nem haragszanak meg, ha leülsz az ágyamra.
-Jó.-hümmögött, majd leült mellém.
-Van ma valami dolgod?-kérdeztem, beférkőztem a karjai közé, próbáltam előcsalni egy mosolyt, amit hamarosan meg is kaptam.
-Nincs.
-Megnézünk egy filmet?
Bólintott, az arcomon mosoly terült szét, a kezét fogva huppantam le a DVD-s polcom elé, vágyakozva pillantottam az Éhezők Viadalára, de úgy döntöttem, most nem ezt nézzük, már úgyis láttuk együtt.
Körülbelül úgy kapkodtam, mint Rebeca, amikor épp viszonylag nyugodt állapotában van, szerettem volna, ha feloldódik, és amikor valamit szeretnék általában meglátszik rajtam, hogy ki a barátnőm.
-Faith.-nyomott csókot a számra.
Egymás után adogattam neki a filmeket, vártam, hogy válasszon valamit de csak visszatette őket a polcra. Hümmögve néztem rá, félretett néhány filmet, a többségük vígjáték volt és olyan, amin jót lehet nevetni.
-Választasz?-néztem rá.
Nevetve megrázta a fejét és a kezembe nyomott egyet, felugrottam és betettem a lejátszóba, majd az ágyra vetődtem és húztam magam után. Eligazítottam a párnákat és rájuk dőltem, bizonytalanul, de végül először leült mellém, majd a karjai körém fonódtak. Fejemet a mellkasának döntöttem és én is átöleltem, körülbelül a 20. percnél járt a film, amikor elálmosodtam, az arcom belefúrtam a pólójába és mélyen magamba szívtam az illatát.
Legközelebb arra keltem fel, hogy valaki néz, ez az, amit kifejezetten utálok és nem bírok elviselni. Kábán néztem fel, a fejem még mindig Niall mellkasán pihent, karjai ragaszkodóan fonódtak a derekam köré és arcát a nyakamba fúrta. Tehát nem ő nézett. Ahogy felemeltem a fejem ő is kábán felnézett, kék szemeivel először engem mért végig, majd a tekintete megakadt az ajtón.
Tudtam, hogy valószínűleg a szüleim ott állnak, mert a szemei elkerekedtek és szinte azonnal lazított a fogásán, nyugodtan megfordultam a karjai közt és fáradt mosolyt villantottam anyára.
-Szia.-pislogtam nagyokat. Megragadtam Niall karjait, még mielőtt elengedett volna, akartam, hogy tudja, nincs oka félni a szüleimtől.
Zavartan hümmögött, majd kibökte:
-Jó napot, Mrs. Freelove. Hogy tetszik lenni?
Hangosan felnevettem, felültem, mire zavartan elengedett és beletúrt a hajába.
-Szia Niall.-nevetett rajta anya.-Nem akartalak felébreszteni titeket, csak nem tudtam, hogy itthon vagy-e Faith. Túl nagy volt a csend.
-Amikor egyedül vagyok itthon általában üvöltözni szoktam.-nézek jelentőségteljesen Niall-re, sikerül elérnem, hogy felnevessen.
Anya csak a fejét rázza, majd sarkon fordul és kimegy.
-Egy ideig jobb lesz, ha inkább te jössz hozzánk.-motyogta.
Felnevettem, arcát a kezeim közé fogtam és csókot nyomtam a szájára.