25.rész I'm sorry if I say I need you

Niall szemei tágra nyíltak, miközben a kezében tartott apró kisfiút nézte, mutatóujjával arrébb húzta a takarót és elmosolyodott, miközben az apróság szuszogni kezdett a karjaiban.
-Faith, állj oda egy képre!-nógatott gyengéden Greg.
-Én?-pislogtam nagyokat.-Nem, csinálj csak róluk, én nem vagyok családtag.
-Ne butáskodj.-háborodott fel Bobby.-Családtag vagy.-bökött az ujjamon fénylő gyűrűre.-Theo-nak te vagy a nagynénije, ülj csak oda Niall mellé.
Jól esett, hogy azt mondta, én is családtag vagyok, főleg úgy, hogy az én családom a darabjaira hullott. Egy pillanatra elszomorodtam, aztán a Niall kezében pihenő "unokaöcsémre" pillantottam és mosoly ült az arcomra. 
-Gyere ide, Angyal!-súgta, és felém nyújtotta szabad kezét.
Mosolyogva léptem oda, maga mellé húzott és puszit nyomott a homlokomra.
-Ugye milyen szép?-motyogta, és elgyengülten pislogott a kisfiúra.
-Gyönyörű.-mosolyogtam, és az ujjammal megérintettem Theo arcocskáját.
-Ezt szeretném én is.-temette arcát egy pillanatra a hajamba. Elmosolyodtam, a kisbaba mocorogni kezdett, Niall pedig kissé riadtan nyújtotta őt a bátyja felé.-Talán néhány év múlva. Mit szólsz hozzá?
Kuncogva nyomtam puszit az arcára, átölelte a derekam, majd mosolyogva újra megnézte az unokaöccsét. A szeméből sugárzó szeretet és vágyakozás bizonyította számomra, hogy a korábban elhangzott mondat nem csak úgy a vakvilágba szólt. Komolyan gondolta, és én akartam az lenni, aki majd valóra váltja a vágyait, pontosan úgy, ahogy ő mondta: majd pár év múlva. Nem tudtam, hogy ez nem fog sikerülni.
Az Írországban tett látogatásunk után 3 nappal később újra Amerikában voltunk, a srácoknak még hátra volt 2 koncert, majd kaptak néhány nap pihenőt, amit a nyaralójukban szándékoztak eltölteni.
A kedvenc számaim dübörögtek a hangszórókból, tudtam, hogy ebből az éjszakából én nem sok mindenre emlékeztem, most mégis minden előttem van. Niall komolyan gondolta a születésnapi bulit.
A zene dübörgött, falatnyi rövidnadrágban és mentazöld ujjatlanban élveztem Niall rám szegeződő tekintetét, fürdőztem a pillantásában. Már volt bennem némi alkohol, ahogy tulajdonképpen mindenkiben, csak az én szöszi barátom állt még fél lábbal a józanság peremén, hogy valaki mégiscsak féken tartsa a bulit. Nem terveztem én ezt így, csupán magával ragadott a zene és a barátok, hosszú idő óta nem találkoztam a Brooks tesókkal, de Niall valahogy idehozta őket, a fejemet oldalra fordítottam, éppen akkor Jai szaltót ugrott a medencébe. Nevetve fontam az egyik karom Niall nyaka köré, magához húzva gyengéden megcsókolt és mozogni kezdett velem a zenére, annyira imádtam ezt, de ugyanakkor az éjszaka kezdett számomra zavarossá válni. Niall tartott, miközben nevetett az ügyetlenségemen, normális esetben nagyon szégyelltem volna magam emiatt, mert ez egy nem túl nőies helyzet, de ez az én bulim volt, berúghattam. És nem voltam szent, sem angyal, ahogy Niall hitte, szerettem butaságokat csinálni, így éreztem, hogy élek, Niall pedig tudott minden hülyeségemről, még így is elfogadott. Az arcunk közt alig volt néhány milliméter, amikor oldalról valaki, név szerint Zayn Malik röhögve lökött rajtunk egyet és én a medencébe zuhantam. Hülyén vihogva löktem fel magam, éppen akkor, amikor Niall lerúgta a cipőjét és ruhástól ugrott utánam, lebuktam a víz alá, kezei megtalálták a derekam és magához húzott, felnevettem, ennek köszönhetően a szám és az orrom is telement vízzel. Még akkor is nevettem, amikor Louis kirángatott a medencéből, nevettem, amikor elterültem a puha fűben és lerúgtam a vizes cipőm, az egész éjszakát átnevettem. 
-Azt hiszem, most már elég lesz.-vette ki a kezemből Niall a poharam, és egy korttyal eltüntette a tartalmát. Elfintorodott, de nevetve húzott magához, kissé megtántorodtam, de erősen tartott és nem hagyta, hogy elessek.-Hmm, nem hittem volna, hogy képes vagy ennyire berúgni.-nézett a szemembe.
-Sok minden másra is képes vagyok.-estem a füléhez, próbáltam csábító lenni, de ez a válla rázkódásából kiindulva ez nem volt túl sikeres.
-Hogy lehetsz még így is aranyos?-tűnődött, karjai szorultak körülöttem. Felkaptam a fejem, amikor a hangszórókból ismerős akkordokra lettem figyelmes, Niall féken tartott, de én rögtön kántálni kezdtem a Highway to Hell reflénjét. A kezemet felemelve bizonytalanul ugráltam, azt akartam, hogy őrüljön meg velem együtt, a fejemet hátrahajtottam, nedves hajam lecsúszott a vállamról, kezeit a rövidnadrágom farzsebeibe csúsztatta és így próbált tartani.
-Egy angyal a pokolról énekel.-nevetett, leheletét éreztem a nyakamon.
-Nem vagyok angyal.-tiltakoztam.
-De még mennyire, hogy az vagy!-mosolygott bágyadtan.-Az enyém.
Az emlékeim zavarosakká váltak. Elég volt! Ki akarok szállni! Elég ebből!
A kabátjába kapaszkodtam, ujjai végigsimították a bőröm és közelebb húzott magához, szőke hajába belekapott a szél és néhány tincset a homlokába fújt, imádnivaló volt, ahogy a csókunk közepén felnevetett.
-Szeretlek.-nézett mosolyogva a szemembe, ez nem egy meghitt vallomás volt, nevetett, miközben ezt mondta, mégis tudtam, hogy igaz volt. Lopva végigsimítottam az arcán és közelebb nyomultam hozzá, elvesztem az ölelésében, úgy éreztem, az idő megállt és csak mi voltunk képesek mozgásra és beszédre. A füléhez hajolva halkan leheltem ugyanezt a szót, megborzongott, mosolyogva temettem az arcom a nyakába és lélegeztem be az illatát, miközben ő jobbra-balra forgatta az ujjamon a jegygyűrűm.
-Nem bántad meg?-kérdeztem óvatosan, a térdeim alá nyúlt és lehuppant velem az ölében a hintaágyra. Hűvös volt, közel sem volt olyan meleg, mint pár nappal azelőtt, de a londoni időjáráshoz képest kellemes volt az idő.
-Ne kérdezz butaságot.-simította egy tincsem a fülem mögé.
Elmosolyodtam, mutatóujjával köröket rajzolt a térdemre és a combomra, a fejét oldalra döntve figyelte a kezének apró mozgását.
-Megbánhatod.
-Soha, de soha nem tudsz olyat tenni, ami miatt megbánnám.-pillantott az arcomra, úgy éreztem, a szemében én valami teljesen más voltam, mint valójában.-Képes lennél rá, hogy megcsalj?
Összerezzentem, ez a kérdés váratlanul ért, gondolkodás nélkül vágtam rá a teljesen egyértelmű válaszom. 
-Nem!
-Erről beszélek.-mosolyodott el.
-20 év múlva sem? Mondjuk egy egyetemista gyerekért?-nem nevetett, komolyan kérdezte, felhozta a saját anyám példáját. Jól tudta, mennyire undorodtam ettől és utáltam ezért anyát.
-Nem.-válaszoltam az ajkaim összeszorítva.-Soha, senkiért. 
-Akkor sem, ha ez nem történik a szüleiddel?
-Niall.-szuszogtam. Soha nem beszéltünk erről, utáltam ezt, még vele sem akartam erről beszélni és ő pontosan tudta ezt, meglepett, hogy felhozta.
-Látod?-nézett rám, arcán mosoly bujkált.-Nem tudnál olyat tenni, amiért megbánnám.-húzódott közelebb.-Ne haragudj, hogy felhoztam ezt.
-Semmi baj.-lágyultam el, és végigsimítottam a tarkóján. Előrehajolt, meglepődtem, amikor az ujját a felsőmbe akasztotta és lehúzta a jobb oldalamon, balról hajoltam előre, nehogy az egyik bentről kíváncsiskodó fiú félreértse ezt a tettét. Ajkait a tetoválásomra nyomta, felnevettem, amikor belecsípett a bőrömbe.
Elég! Elég már ebből, azt akarom, hogy vége legyen!
Kívülről láttam magam, ahogy az utcán végigcikáztam az emberek közt, hosszú idő óta először kaptunk össze jobban Niall-vel. Az egyik újság képeket tett közzé róla, és egy számomra ismeretlen, hosszú, szőke hajú lányról, egy angol modellről, aki úgy nyilatkozott: Niall valószínűleg nem boldog velem, hiszen korábban neki panaszkodott a rossz párkapcsolatáról.
-Faith!
Nekiütköztem egy nálam sokkal magasabb férfinek, akit nem tudtam elég gyorsan kikerülni, Niall utolért, karjait a derekam köré fonta úgy, hogy közben a kezeim az oldalamhoz préselődtek.
-Engedj el!-kiáltottam, könnyek gyűltek a szemembe, ha nem fogta volna le a kezem, talán képes lettem volna letépni az ujjamról a jegygyűrűm és a mellkasához vágni.
-Ne légy buta!-hajolt a fülemhez.-Soha, soha nem mondtam ilyet, nem tudom ki ez a csaj, soha nem láttam, nem is akarom látni, nem érdekel, az egyetlen aki valaha is érdekelt, az te vagy! Faith, kérlek ne dőlj be egy ilyen baromságnak! Nézz a szemembe és azután próbáld meg elhinni, hogy nem vagyok boldog melletted! A francba, Baby, hát nem látod, hogy az emberek pont ezt akarják?! Azt akarják, hogy itt hagyj, mert tudják, hogy nem érdemellek meg.-mormolta a fülembe.
-Ne beszélj hülyeségeket!-mozgolódtam a karjaiban, maga felé fordított, az állam alá nyúlt és felbiccentette a fejem. Az ajkaim elnyíltak, amikor pillantását mélyen az enyémbe fúrta.
-Egyetlen szavam sem hülyeség, amit neked mondok!-súgta, oldalról valaki nekiütközött, meg sem rezzent.-Emlékszel, hogy a kapcsolatunk elején ezekből mennyi vitánk volt? Ne dőlj be ezeknek, Faith! Nem tudom, hogyan tudnám bebizonyítani neked, hogy nem mondtam ilyet, de esküszöm, hogy nem mondtam ezt. Kérlek, hidd el! Könyörgöm, mert megbolondulok, ha 1 napot is úgy kell élnem, hogy haragszol rám.-elkeseredetten nézett a szemembe, hüvelykujjával végigsimított az arcomon, amikor közelebb húzódott képtelen voltam elhátrálni.-Szerinted amikor először mentem haza a turnéról, boldogtalan voltam veled? Amikor elhalasztottak miattam egy koncertet, mert leléptünk Londonba, hogy táncolhassak veled, azt azért tettem, mert boldogtalan voltam? Azért kértem meg a kezed, mert boldogtalan vagyok veled? Angyal, aznap éjszaka a tengerparton szerinted boldogtalan voltam? Mert ha igen, akkor nem tudom mit tehetnék még, hogy elhidd, ennél boldogabb csak akkor lehetnék, ha ebben a pillanatban aláírnád azt a papírt, hogy mától Horan a vezetékneved.
Zokogva döntöttem a fejem a mellkasának, vállai leereszkedtek és szorosan ölelt magához, egy hihetetlenül nagy hülyének éreztem magam amiért hittem annak a címlapnak úgy, hogy végig sem hallgattam őt, csak elrohantam.
-Ne haragudj!-hüppögtem.
-Angyal, fordított helyzetben én már szétvertem volna egy házat.-mormolta a hajamba.-Csak ne hidd el ezeket a szarságokat, kérlek! Tudom, hogy nehéz, de kérlek, ha ilyesmiről hallasz, előbb gondold végig, hogy szerinted igazak-e!-a kezemet az ajkához emelte és megcsókolta az ujjaim.
Az arcomat a kabátjához nyomtam, még mindig sírtam, felzaklatott ez az egész, hogy mindenki azt hitte, ő nem boldog velem. Mindketten tudtuk, hogy ez a nap innestől kezdve elég reménytelen hangulatban fog eltelni, próbáltam elhitetni magammal, hogy nem számít, mit gondolnak, de mindig is túl sokat adtam az emberek véleményére, holott én is tudtam, egyedül Niall az, akinek számít a véleménye. Hirtelen nagyon haza akartam menni, haza Londonba, elzárkózni minden elől és csak kettesben lenni vele, bár az talán nem változtatott volna semmin. Visszasétáltunk az autóhoz, a fejemet az ablaknak döntöttem, figyeltem őt, bár tudta, nem haragszom, ujjai mégis erősen szorították a kormányt. Az országúton haladtunk végig, vissza a nyaralóhoz, amikor hirtelen lehúzódott, értetlenül figyeltem, hogy leállította a kocsit és kipattant. Ujjai szőke hajába túrtak, ügyetlenül nyitottam ki az ajtót, Niall az egyik közeli fához sétált és a homlokát a törzsének döntötte. Utánamentem, kezem a hátára simult és hátulról átöleltem, a fejem a vállára hajtottam, vártam, hogy megérintse a hajam és megforduljon.
-Talán mégsem én fogok mindent elszúrni.-motyogta.-Megteszi más helyettem.
-Nem.-súgtam, az ajkaim a hátára nyomtam.-Sajnálom ezt az egészet, hülye voltam...
Megfordult, a combjaim alá nyúlt és visszasétált velem a kocsihoz, a motorháztetőre ültetett és beférkőzött a lábaim közé. Meglepve néztem rá, az arcát a hajamba temette és néhány percig csak szorosan ölelt magához.
-Ha nem rólad lenne szó, már rég feladtam volna. Soha nem terjesztettek még rólam ennyi hülyeséget.-motyogta.-Nem érdekelne, ha ezzel nem kavarnának bele a kapcsolatomba.
-Niall.-motyogtam, a vállai hevesebben emelkedtek, ilyen helyzetben, a karjai közt éreztem igazán, mennyit jelentünk mi egymásnak, hogy mennyire féltünk egymás elvesztésétől. Egy külső szemlélő talán nem látott mást, csak két embert, akik görcsösen ragaszkodtak egymáshoz, talán azok is voltunk, két ember, akiknek görcsösen szüksége volt egymásra, jobban, mint bármi másra. De csak mi ketten tudtuk, mi ez valójában. Valamiből az egyikünk többet kapott, amiben a másik hiányt szenvedett, tökéletesen kiegészítettük egymást, olyanok voltunk, mint egy puzzle 2 darabja. Együtt voltunk egy egész. 
-Csak ne higgy ezeknek.-mormolta a hajamba.-Mindent elmondok neked, mindig is elmondtam, nem teregetem ki a kapcsolatunkat senkinek, mert semmi közük hozzá. 
-Tudom.-sóhajtottam.-Sajnálom, csak megijedtem.
-Szeretlek.-emelte fel a fejét, homlokát az enyémnek döntötte, elnyílt ajkakkal néztem a szemébe. Amikor nagy levegőt vett már tudtam, egy újabb szerelmi vallomást szánt nekem, közelebb húzódtam hozzá, tűnődve simított végig a derekamon. Az orrommal megböktem az övét, a szempillámmal végigsimítottam az arcán, gyengéden megharaptam a fülcimpáját, mire sikerült egy mosolyt kicsalnom belőle.-Te vagy az első lány, akit szeretek, a többi ehhez képest semmi nem volt. Én még senkivel nem éreztem ezt.
Elmosolyodtam, ujjaimmal végigsimítottam az arcán és a hajába túrtam, amikor lehajolt hozzám az arcát már széles mosoly díszítette, megvillantotta az édes fogszabályzóját.
-Korábban sosem mondtam ilyesmiket.-nevetett.
-Titokban tartom, ha szeretnéd.-nyomtam gyengéd puszit a szájára.
-Azt szeretném, ha mindenki tudná.-motyogta az ajkaim közé.
Felüdülés volt őt megcsókolni, ez volt az a csók, amivel lezártnak tekintettük az egész ügyet, tudtam, ő még napokig fog ezen gondolkodni, beszél majd erről a fiúkkal és idővel teljesen megnyugszik. Egy hatalmas idiótának éreztem magam, amiért valaha is megingott a bizalmam. 
Lényegesen nyugodtabban ültünk vissza a kocsiba, a kezemet a sebváltóra helyeztem, összekulcsolta az ujjainkat és visszahajtott az autópályára. A nap kezdett lemenni, hosszabbnak éreztem az utat, mint amilyen valójában volt. Egy kicsit romantikázni akartam, csak ölelkezni, hogy bebizonyítsam, sajnálom, hogy 1 percre is elhittem ezt a sok hülyeséget. A fejemet hátradöntöttem és kissé lecsúsztam az ülésben, figyeltem a mellettünk elsuhanó autókat, hozzájuk képest mi lassan mentünk, Niall eléggé megfontoltan vezetett, főleg akkor, ha ültek mellette. Nem bántam volna, ha egy kicsit gyorsít, de nem szóltam semmit, nem akartam semmit, csak venni egy forró fürdőt, esetleg előtte sétálni egy kicsit, majd összebújva aludni. Egyikünk sem sejtette a közeledő veszélyt, Niall a szemöldökét felvonva pislantott a visszapillantóba, majd elrántotta a kormányt, de már késő volt, hátulról egy autó belénk hajtott. A fejem előrebukott, éreztem, ahogy a biztonsági öv belemart a vállamba, de nem tartott vissza, még láttam, hogy Niall karja felém nyúlt, majd a légzsák az arcába ütődött, apró üvegszilánkok csíptek a fedetlen bőrömbe. Összehorpadó fém és csörömpölő üveg hangja kínozta a fülem, homlokom a műszerfalnak csapódott és minden elsötétült.
Az első gondolatom, amikor kinyitottam a szemem, az az volt, hogy büdös van. Gyógyszer és fertőtlenítő szag marta az orrüregeim, a fejem iszonyúan fájt, a szemhéjaim nehezek voltak, viszont a hasamra nehezedő súly felől áradó halk hüppögés nem engedte, hogy öntudatlanságba zuhanyjak. Ismerős helyzet.
Kinyitottam a szemeim, elsőként Niall kócos, szőke tincseit pillantottam meg, egyik kezével az enyémet fogta. Nem értettem pontosan, mi történt, szükségem volt néhány percre, hogy visszaemlékezzek arra, miért voltam kórházban, mert éreztem a fejemen viszkető varratot és kötést. Megmozdult, felállt és egy tétova lépést tett kifelé, a háta görbe volt és a vállai leereszkedtek, a fejét lógatta. Felhúztam a kezeim, hogy megpróbáljak felülni, de fájdalom hasított a derekamba és hangosan felszisszentem. Felkapta a fejét és megpördült, az arcára kiült a megkönnyebbülés, ugyanakkor kék szemeiben fájdalom csillant. Sejtettem, hogy valami történt, valami nagyon rossz.
-Angyal!-átszelte a köztünk lévő távolságot, és gyengéden ölelt magához. Megéreztem az illatát, a fejemet elgyengülten hajtottam a vállára miközben ő arcát a nyakamba temette.
-Mi történt?-kérdeztem, a hangom rekedt volt.
-Jól vagy?-húzódott el, arcomat a kezei közé fogta és gondterhelten nézett végig rajtam.-Fáj valamid?
-A derekam, és a fejem.-pislogtam nagyokat.-Mi történt?
-Valami őrült hátulról belénk hajtott, az utolsó pillanatban láttam meg és elrántottam a kormányt, de nem tudtam elkerülni.-csuklott el a hangja.-Annyira sajnálom, Kicsim!
-Nem a te hibád.-nyújtottam felé a kezeim, nem érdekelt a fájdalom, amit éreztem. Leült az ágy szélére és a fejét a mellkasomra hajtotta, gyengéden fésülgetni kezdtem a haját az ujjaimmal, amíg meg nem nyugodott.-Megsérültél?-nyúltam az álla alá, ijedten vettem észre a szemei alatt húzódó sötét, kékeszöld foltokat. A homlokán volt egy seb, nem volt olyan súlyos, hogy össze kelljen varrni, de éppen elég volt ahhoz, hogy megijesszen, csak később vettem észre, hogy a jobb szemöldöke is felszakadt és az arcán számtalan aprócska seb volt.
-Nem, csak a légzsák.-rázta a fejét.-Az autó a te oldaladat érte jobban, előreestél és beütötted a fejed a műszerfalba.-suttogta.
-Történhetett volna ennél rosszabb is.-motyogtam.
-Baby, mondanom kell valamit neked.-vett nagy levegőt.
Az arcát néztem, szemeit lesütötte és simogatni kezdte a kézfejem, csak akkor láttam meg a nyakán éktelenkedő sebeket, kinyújtottam a kezem és végigsimítottam sérült bőrén. Sokkal jobban fájt őt sebekkel és kék-zöld foltokkal látni, mint bármi más.
-Ne törődj ezekkel, semmiség.-fogta meg a kezem.
-Nekem nem.-motyogtam.-Haza akarok menni, haza Londonba.-az ajkaim akaratlanul biggyesztettem le, felzaklatott, hogy az arcán karcolások és apró sebek voltak.
-Hazamegyünk.-nyelt nagyot.-Nem vagyok képes elmondani ezt.-szaladt le egy könnycsepp az arcán.
-Mit? Mi történt?!
-A-az orvosok, találtak v-valamit a fejedben.-hüppögött, és végigsimított a hajamon.
-Tessék?-éreztem, hogy az arcomból kifutott a vér.-Van valami a fejemben? 
Nem válaszolt, levegőért kapkodtam, a kezemet szorította miközben próbált közelebb húzódni hozzám.
-Niall!-pánikoltam, ő pedig aprót bólintott.
Néhány másodpercbe telt, míg eljutott a tudatomig, mit jelent ez. Az alsó ajkam megremegett, tudtam, ha elsírom magam nem fogom tudni abbahagyni. Annyi mindenben erős voltam, de ezt nem tudtam feldolgozni, szavak ugráltak az elmémben és csak Niall arcát láttam, ahogy elsírta magát és a karjaiba zárt. Összetörtem, apró darabokra, mint az autó ablakai, és a szilánkok megint belém martak.