27.rész I wanna save you

Sziasztok! :)
Végre péntek! :3 Képzeljétek, pontosan 3 hét múlva lesz a koncert! :D Szeretnétek majd élménybeszámolót a londoni utamról és a koncertről? Fogok majd kitenni szavazást, de először úgy gondoltam, itt is megkérdezem. :)
Köszönöm a 93 feliratkozót, már csak 7 és megvan a 100! *-*
Gondolom láttátok már az új blogom, ami talán kicsit (sokkal) vidámabb lesz, mint ez. :)

Puszi mindenkinek!

Nessa. xx

Felzokogtam, ahogy megláttam magam a tükörben, az öklömet a számba véve próbáltam csitítani magam és undorodva fordítottam el a fejem. Kötés takarta a vágást és a csupasz fejbőröm, néhány nappal ezelőtt szabadítottak meg a hátam közepét verdeső hajamtól, majd az orvosok sikeresnek mondták a műtétet. Próbáltam azzal vigasztalni magam, hogy most már nincs a fejemben rosszindulatú izé, abban reménykedtem, kiengednek innen és többé vissza sem kell jönnöm csak a vizsgálatokra, melyekről mosolyogva fogok távozni. 

-Semmi baj.-simogatta a vállam apa, az arcomon leszaladt egy könnycsepp és behunytam a szemeim, tudtam, míg altatásban voltam Niall volt bent nálam, látott így, de nem akartam tudni, mit gondolt rólam.-Most már minden rendben lesz, ne sírj! 

Felemeltem a kezem, reménytelenül kerestem hosszú tincseim, szükségét éreztem annak, hogy Niall bejöjjön hozzám, végre találkozzak vele, de nem akartam, hogy így lásson.

-Niall?-emeltem fel a fejem.-Hol van?

-Kint várakozik a folyosón.-simogatta a kézfejem apu.-Szeretnéd, hogy behívjam?

-Nem tudom.-hajtottam le a fejem.

-Nincs mitől tartanod, Faith.-apu pillantása megtalálta az enyém, próbált biztatóan mosolyogni rám.

-Nem akarom, hogy így lásson.

-Kicsim, azt hiszem, ennek a fiúnak a hajad számít legkevésbé. Meddig nem akarnál találkozni vele? 

-Szeretnék találkozni vele.-idegesen járó ujjaim néztem, hiányzott a vállamra nehezedő, korábban észrevehetetlen súly, az ujjaimmal nem tudtam mit kezdeni.-Félek.

-Nem kell.-ajkait gyengéden a homlokomhoz nyomta, a kézfejemmel letöröltem a könnyeim.-Behívom, rendben? 

Kétségbeesetten pislogtam rá, felemelte a kezét, végül csak a vállamon simított végig. Figyeltem, ahogy kisétált, Niall külön szobát fizetett, apunak nem lett volna pénze ennyi plusz kiadásra, tartoztam a barátomnak legalább annyival, hogy megpróbálok normálisan viselkedni. A narancssárga szobát mégis fojtogatónak éreztem, a falak csupaszok voltak, a jobb sarokban az asztalon volt egy tévé, de nem értem el a távirányítót és nem állhattam fel. Talán jobban is tettem, hogy nem néztem tv-t, néhány nappal ezelőtt, amikor Niall bekísért videóra vették az egészet és riporterek hada rohant le minket. Halk kopogás zökkentett ki a gondolataim közül, a takaróm az államig húztam és bizonytalanul lestem kifelé. Összerezzentem, amikor kinyílt az ajtó és Niall szőke tincsei megjelentek a rés között, kék szemei érdeklődve találtak meg engem. A szemei elöntötték a könnyek és óvatosan a fejemre húztam a takarót. Halk léptekkel közeledett felém, éreztem, ahogy óvatosan megfogta a takarót és lejjebb húzta, bizonytalanul néztem fel rá.

-Szia.-húzta mosolyra a száját, nem tudtam köszönni neki, a torkomban hatalmas gombóc állta el, hogy mondjak bármit is. Lehajolt, szemöldökét értetlenül vonta össze, a fejem lehajtottam és próbáltam magamra húzni a takarót.-Angyal...

-Ne haragudj!-motyogtam, a hangom sírós volt és szokatlanul gyenge.

Felhúztam a lábaim, hogy leülhessen, erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy újra ránézzek, majd a takarót az orromig húztam és óvatosan ránéztem. Száját mosolyra húzta, kidugtam a kezem és a hajához nyúltam, óvatosan lehúztam róla a sapkáját és a saját fejemre húztam, úgy könnyebb volt ránézni. Kezét felém nyújtva igazította meg, majd hozzám hajolt és félve pillantott a számra, majdnem feltettem egy kérdést, de mielőtt megtehettem volna gyengéden megcsókolt. Pillangócsókoknak keresztelt elhúzott puszik egyike volt ez.

-Szóval még meg akarsz csókolni?-motyogtam, elkerekedett szemekkel, döbbenten húzódott el és kereste meg kissé fátyolos pillantásom.

-Baby, miután megtudtam, hogy jól sikerült a műtét másra sem vágytam.-kezét felém nyújtotta, végigsimított az arcomon de én tudtam, ezzel a mozdulattal korábban egy rakoncátlan tincsem tűrte volna a fülem mögé.
A lábaimra dőltem és átöleltem a térdeim, hüvelykujjával az arcom simogatta, majd megkereste a kezem és ujjait összekulcsolta az enyémekkel.
-Én... utálom azt, amit látok.-szinte a lábaimba mormoltam a szavakat, sapkája a szemembe csúszott, nem húztam feljebb.-Jobban, mint ezelőtt. 
-Ne tedd ezt magaddal.-hajolt közelebb, az állam alá nyúlva felbiccentette a fejem és homlokát óvatosan az enyémnek döntötte, ujjával feljebb húzta a homlokomba csúszó sapkát és puszit nyomott az orromra.
Csak most vettem észre a csokrot, ami az eddig üres szekrényemben pihent egy vázában.
-Mindig virágot hozol nekem.-a kezemmel végigcirógattam a rózsaszín virág egyik szirmát és elmosolyodtam.-Miért?
-Nem szereted a virágokat?-nyitotta nagyra a szemeit, az arcán csalódottság tükröződött.
-De, mióta mindig azt kapok tőled.
-Én... olyan vagy, mint a virágok.-emelte rám a tekintetét, nagyokat pislogva mosolygott rám, én pedig a sapkát igazgatva visszamosolyogta.-Tudod... színes, gyönyörű és törékeny.
-Talán a törékeny jellemez engem a legjobban, főleg most.
-Faith, mit szólnál hozzá, ha veled maradnék éjszakára?-kérdése hirtelen ért, a szemöldököm zavartan vontam össze.
-Nem lehet, tudod.
-Én fizetek ezért a szobáért, felajánlok több pénzt és a héten meglátogatjuk a beteg gyerekeket a srácokkal.-vonta meg a vállát.-Persze csak ha akarod...
-Te akarod?
-Nagyon hiányoztál!-fakadt ki, szemei furcsán csillantak meg, miközben közelebb húzódott hozzám.-Azt hiszem, mindkettőnknek szüksége van a másikra, nem tudok otthon lenni, a kanapén éjszakáztam és a te kiscicás pokrócoddal aludtam, míg ma fel nem ébredtél. Ígérem, hogy hagylak pihenni, te jó ég, persze, hogy hagylak, csak... csak had maradjak ma éjjel. Hozok be egy széket és csendben leszek, tényleg.
-Niall!-szakítottam félbe, nagyokat pislogott és megdörzsölte az arcát.-Velem akarsz maradni?
-Mikor érted meg, hogy bennem nem változott semmi?-nagyot nyelt, miközben megigazította a fejemen a sapiját.-Nem számít semmi, csak hogy meggyógyulj, ez a legfontosabb. Szeretnék veled maradni.
-Jó.-a hangom rekedtessé vált, megköszörültem a torkom, gyönyörködtem az arcára kiülő mosolyban.
-Van néhány dolog neked a kocsiban, behozom, rendben? És megbeszélem valakivel, hogy szeretnék maradni. Igen...
Kuncogtam, tekintete rám vándorolt és elnevette magát.
-Megcsókolhatlak?-a kérdés egy mélyről jövő sóhajtással tört elő belőle.-Rendesen, szóval tudod.
Az ajkamba harapva nyúltam felé, ha a fejemet mozgattam a seb feszült, akkor tompán éreztem, amit az ereimben keringő fájdalomcsillapító gátolt.
Szuszogásszerű hang tört fel belőlem, amikor elnyílt ajkakkal megcsókolt. Éreztem rajta a bizonytalanságot, ahogy kezei alig érintették meg a derekam, dühített, hogy nem feledkezhettünk egy gondtalan csókba. Egy rossz mozdulat, és szétszakad a fejem, szó szerint.
-Sietek.-egyenesedett fel, alsó ajkát néhány másodpercig a beszívva tartotta, majd puszit nyomott a számra.
Mosolyogtam, meg sem próbálkoztam bólintással. Kuncogva figyeltem, ahogy elbotladozott az ajtóig, majd mielőtt kilépett volna még visszanézett rám. Ő valóban tökéletes volt, tiszta és tökéletes kívül, és belül is.
Szemeim tágra nyíltak, mikor elégedett mosollyal az arcán, karjaiban az egyik táskámmal és egy szatyorral lépett be, mögötte szorosan az egyik ápoló lépdelt. Tompán emlékeztem rá, ő volt az, aki mindig ott volt, akárhányszor kinyitottam a szemeim, beletett valamit az infúzióba, ami újból elnyomott.
-Szép napot!-mosolygott, miközben egy tálcát tett a szekrényemre, a vacsorám több volt, mint siralmas.-De gyönyörű virágok!
Fejemet kissé felbiccentve mosolyodtam el, Niall a vállán húzogatta a táskám, lábaival idegesen dobolt a padlón.
-Minden rendben?-kérdezte halkan, szemeit a fehér ruhás hölgyre szegezte.
-Jól vagy, Faith? Nem fáj a fejed, szédülsz, hányingered van?
-Minden rendben.-válaszoltam, de szemeim közben Niall aggódó tekintetébe mélyedtek.
-Akkor semmi akadálya, hogy maradjon éjszakára, Mr. Horan, de a barátnőjének pihennie kell.
-A menyasszonyom.-vágta rá, arca felderült és boldog mosolyt villantott rám.-Persze, tudom.
Az ápoló még egy ideig ügyeskedett valamit, majd magunkra hagyott minket és Niall boldogan szökdécselt oda az ágyamhoz.
-Hoztam neked normális kaját.-húzott elő egy zacskót, a számban összefutot a nyál, ahogy megpillantottam a péksütiket. Ásványvizet és rostost pakolt a szekrényre, majd előhúzta a korábban említett pokrócom és vele együtt a cicám is. A kezembe fogtam a plüsst és mosolyogva érintettem az arcomhoz.
-Ezt a srácok küldik.-nyújtott felém egy félbehajtott rózsaszín papírlapot, ami furcsa mintákkal és szívecskékkel volt telerajzolva, kinyitottam, a szemeim könnyek futották el a hosszúkás, fiús betűk láttán.-Holnap bejönnek ők is.-simított végig az arcomon.
-Köszönöm!-a hangom halk volt és gyenge, a művet a mellkasomhoz szorítottam, majd elhelyeztem az ágy mellett. Kezeimet felé nyújtva kértem, hogy öleljen át. Karjait gyengéden fonta körém és arcát a nyakamhoz érintette, ujjaimmal puha hajába túrtam és végigsimítottam a tarkóján, az illata az orromba férkőzött, halkan sóhajtva nyomtam puszit az arcára.
-Szeretlek.-sóhajtott fel, a szívem hevesebben kezdett dobogni, miközben halkan válaszoltam. Megpuszilt, az ajkaim égtek egy igazán valóságos csók után, a hasam pedig megkordult.-Egyél csak.-nyújtott felém egy csokis muffint, ami még langyos volt a kezeimben.
-Szeretlek.-válaszoltam, mielőtt beleharaptam volna a sütibe, mosolyogva érintette meg az arcom és ujjaival végigcirógatta, haza akartam menni, soha nem akartam még ennyire hazamenni. 
Aprót haraptam a muffinba, majd ahogy az ízek szétáradtak bennem egyre nagyobb falatokban tüntettem el, mígnem csak apró morzsák maradtak az ujjamon, ő pedig egy újabbat nyújtott felém. Az arcán szétáradt a mosoly, amikor beleharaptam a 2. meggyes-csokis csodába, halkan felnyögtem és felé nyújtottam az egyik kezem, teli volt a szám, és nem igazán akartam köszönetként az arcába morzsákat fröcsögni, ezért csak megszorítottam az ujjait.
-Legközelebb többet hozok.-szabad kezével a tarkómat kezdte simogatni, szemei vidáman csillogtak, miközben kivettem egy harmadik sütit, ami rózsaszín cukormázzal volt bevonva és színes cukorkák díszítették. Beleharaptam, Niall egy pillanatra ajkait az arcomhoz érintette.-Nem hittem volna, hogy egyszer ennyire boldoggá tesz, ha ilyen mohón látlak enni.
-Olyan, mintha hetek óta semmit sem ettem volna.-motyogtam két falat között.
-Ha úgy vesszük, néhány napja valóban nem ettél. Nem tudom, miket nyomtak beléd, míg aludtál, de gondoltam, hogy éhes leszel és tapasztalatból tudom, mennyire szar a kórházi kaja.-húzta el a száját.-Egyél Angyal, ha elfogy megyek és veszek még neked, amit csak szeretnél!
-Néha elgondolkozom azon, te valóban létezel-e, vagy csak egy mesebeli herceg vagy, aki csak a fejemben létezik?-suttogtam magam elé, a kezemet a gyümölcslé felé nyújtottam, de ő megelőzött és kibontva nyújtotta felém.
-Erre hadd ne válaszoljak.-emelte rám a tekintetét.-Már nem hiszek a mesékben.
Lesütöttem a szemeim, megettem az utolsó morzsákat, majd a sütiket felé nyújtottam, de a fejét rázva helyezte el a zacskót a polcon, miközben belekortyoltam a gyümölcslébe.
-Szeretnék hazamenni.
-Tudom, hamarosan hazamegyünk, addig meg itt leszek veled, holnap egyesével bejönnek a fiúk is, hogy szórakoztassanak. Szerintem Haz behoz neked egy banánfát, hogy állandó vitaminellátásod legyen.-nevetett, az arcán tisztán látszott a pillanatnyi elérzékenyülés, eszébe juthatott, hogy még a barátai is mennyire törődnek velem.
-Rebeca?-böktem ki óvatosan a kérdésként elhangzó nevet.
-Jól van, Liam vigyáz rá.
-Niall-motyogtam, fejét kissé felemelte és érdeklődve fürkészte az arcom-azt hiszem, ma már nem jönnek be, szóval akár ide is jöhetnél.-paskoltam meg a mellettem lévő szűkös helyet.
-Nem, nem.-tiltakozott.-Hagylak aludni, tényleg, nem azért vagyok itt, hogy ne tudj tőlem pihenni. Csendben maradok!-ígérte.
-Gyere már ide!-kuncogtam, és megragadtam a kezeit, nem rángattam őt, még csak erőt se fejtettem ki, csak fogtam a kezét és egyre laposabbakat pislogtam, ahogy éreztem valamit szétáradni az ereimben.
-Csak egy kicsit.
-Hogyne.-nevettem rá, figyeltem a mozdulatait, ahogy lerúgta a cipőjét, megkerülte az ágyam és óvatosan leült rá. Beljebb húzódtam, mielőtt tiltakozni kezdett volna hátradőltem és elhelyezkedtem, becsukta a száját és kissé kényelmetlenül érezve magát lassan hátradőlt hozzám. 
-Kényelmes?-pislogott rám aggódva, napok óta nem éreztem magam ennyire kényelmesen. Felé mozdultam, mellkasával ő is óvatos mozdulatot tett felém, majd az egyik kezét becsúsztatta a takaró alá és átölelte a derekam. Egyszerre sóhajtottunk fel, a tétova érintések és ez a bátortalan ölelés megtörte azt a zavartságot, ami kialakult köztünk. A kérdésére válaszul csak halkan, elégedetten hümmögtem, miközben az orrom a kardigánjába fúrtam, kábultan nagyokat pislogtam és mosolyra húztam a szám. Éreztem, hogy lassan ellazult, már nem feküdt olyan mereven és a karjai elernyedtek, az arca közelített az enyémhez és én kissé felbiccentettem a fejem. 
-Ne mozgasd!-kérte, orra megbökte az enyémet és oldalra döntötte a fejét, ajkaim résnyire nyíltak, normális esetben már rég a hajába markolva rántottam volna magamhoz, de most nem mozdultam, csak figyeltem, ahogy a puha ajkak közeledtek felém. Panaszosan suttogtam a nevét, melynek közepénél egy gyengéd puszit kaptam a számra. Óvatosan az ajkamba harapva kért engedélyt, melyet halkan nyöszörögve, mohón adtam meg. Felpezsdítő érzés áradt szét bennem.
-Levehetem a nadrágom?-mocorgott, kuncogtam azon, ahogy a kényelmetlenségét kifejezve fészkelődött.
-Bejöhetnek.-mutatóujjammal a kézfejét simogattam.-Meglepődnének, ha reggel így találnának minket az ígéreteid ellenére.
-Csak a farmerem, legközelebb hozok egy melegítőt, vagy valamit.-húzta fel kényelmetlenül az orrát.-Felkelek korábban, hozni akarok neked valami meleg reggelit.
-Niall, nem kell, hogy ezt csináld. 
-Ezt akarom.-nézett nyomatékosítóan a szemembe.-Amíg el nem vihetlek reggelizni, addig behozom. Undorító az a kaja, amit itt adnak.-haragos pillantást lövellt a szekrényen elhelyezett tálca felé.-Muszáj enned, normális ételeket.
Nem válaszoltam, már tudtam, akármit mondok akkor is a saját feje után fog menni, megmozdult, arrébb húzódtam, míg ő az övével foglalatoskodott, nevetve néztem az ajtó irányába, amikor megkönnyebbülten rúgta le magáról a nadrágot és ledobta az egyik székre. A takarót felemelve pislogtam rá, magához vette a behozott plédem és miután bebújt mellém kettőnkre terítette.
-Kicsit szűkös.-mocorgott, majd az oldalára fordult és az ölelésébe vont.-Szólj, ha kényelmetlen, leülök a székre és hagylak aludni.
-Oké.-a kezemet a karja alá csúsztatva simultam hozzá.
-Szólj, ha éhes vagy szomjas vagy, szeretnél valamit, vagy... szólj, ha bármi van. Rendben?
-Rendben.-beleegyezően mosolyogtam, olyan fáradtnak éreztem magam, hogy nem hittem, bármi miatt is felébredek. Állát most nem támasztotta meg a fejem tetején és nem is ölelt olyan szorosan, de ez már több volt, mint amit remélni mertem. Aznap éjszaka jobban kezdtem becsülni, hogy a karjaiban aludhattam. 
Felemeltem a fejem, amikor az ajtó előtt puffanást és halk szitkozódást hallottam, majd néhány másodperccel később Harry botladozott be az ajtón, arcáról eltűnt a bosszús grimasz, amikor meglátott. Niall-nek igaza volt, és habár nem egy banánfát kaptam, Harry egy szatyrot szorongatott, amiben csak az említett sárga gyümölcs volt. 
-Szia Faith!-köszöntött vidáman, óvatosan lejjebb húztam Niall sapkáját, Harry volt az első, aki Niall után először látott így. A szeme se rebbent, csípőjével belökte az ajtót és mosolyogva lépett hozzám, lehajolva gyengéd puszit nyomott az arcomra.
-Szia Harry!-mosolyogtam, és a könyvjelzőt a lapok közé csúsztatva tettem félre a könyvem, arrébb húzódtam, hogy leülhessen az ágyra.
-Hoztam neked banánt.-emelte fel mosolyogva szatyrot.
-Köszönöm.-kitartóan mosolyogtam rá, zavartan kapott a táskája felé, Harry görcsösen próbált normálisan viselkedni velem és ettől tűnt fel, hogy nem természetesen viselkedik.
-Niall mondta, hogy mindig ezeket a könyveket olvasod.-bökött a mellettem fekvő nyúzott példány felé.-Én is olvastam, meg láttam a filmet is. Útközben beugrottam egy könyvesboltba és hoztam neked néhány könyvet, hogy ne unatkozz.
-Haz, nem kellett volna.-fogadtam el a felém nyújtott vastag könyveket, valójában nagyon örültem nekik, de nem akartam, hogy bárki is pénzt költsön rám.-Köszönöm!-sóhajtottam.
-Szívesen.-fogait megvillantva mosolygott rám.-Hogy vagy?
A mosolya mögött zöld szemei aggódva fürkészték az arcom, felé nyújtottam a reggelimből maradt utolsó néhány muffint és egyet mosolyogva vett ki belőle. Megvontam a vállam és halkan elmotyogtam egy "jól"-t, nem tetszett, hogy ma délután valami kivizsgálásra kellett menjek, jobb esetben másfél hét múlva mehettem haza, rosszabban nem mondtak időpontot, ez pedig rányomta a bélyeget a napomra.
-Szeretnék már elmenni innen.-sóhajtottam.-Utálom ezt a helyet.
-Hamarosan.-húzódott közelebb, óvatosan a karjaiba vont és szeretetteljes ölelésben részesített.-Ne szomorkodj, Faith, te nem szoktál ilyen szomorú lenni.
Sóhajtva öleltem egy darabig, majd elhúzódtam és kissé szomorkás mosolyt villantottam rá.
Niall-ről kérdeztem, arról, hogyan viselkedett az elmúlt napokban, erre ő próbált terelni és arról hadovált, mindannyiukat mennyire megviseli ez az egész, és ne aggódjak, de én nem hagytam annyiban.
-Faith, miért nem kérdezed őt?
-Már mondott róla dolgokat, arról, hogy nem bírt aludni és otthon lenni, de nem beszél róla. Mi történt?
A hajába túrt, zavartan kutatott a gondolatai közt majd felsóhajtott és az ölébe ejtette kezeit.
-Egy kicsit... kiborult. Tényleg nem tudott aludni, ezért valamelyikünk mindig nálatok volt, néha sírt és dühös volt, de ez normális. Nagyon szeret téged, megviselte, hogy nem voltál vele és nem jöhetett be hozzád, most már úgy tűnik rendben van. Csak hagyd, hogy gondoskodjon rólad, mert ez boldogabbá teszi, ne tiltakozz, ha akar neked venni valamit. Kérlek!
-Mit jelent az, hogy kiborult? Mennyire?
-Faith...-hajtotta le a fejét, zavartan kezdett játszani egy ingéből kilógó cérnaszállal
-Tudnom kell! 
-Mát mondtam, sírt, dühös volt és néha kiabált meg csapkodott, nem nagyon aludt, néha elszundított a kanapén de akkor is ezt ölelgette.-bökött a pokrócomra.-Beszélt a szüleivel, az apukád is volt nála, egy könyvet lapozgatott, amiben képek voltak rólatok, néha írt is bele, amikor én voltam nálatok beszélgettünk és elmondott néhány dolgot arról, hogy érez. Csak hiányoztál neki, de úgy látom, már jól van. Ma reggel mosolygott, amikor találkoztunk, azt mondta, nálad maradhatott éjszakára. Kipihentebbnek tűnt. 
Válaszul halkan hümmögtem, és aprót biccentettem, ezután Harry próbált jobb kedvre deríteni és képeket mutatott a cicájáról, mesélt néhány vicces történetet a turnékról és nevetést csalt ki belőlem. 1 óra után mosolyogva búcsúztunk el egymástól, a következő látogatóm Zayn volt, majd jött Louis, és mikor ő bent volt Niall is megérkezett az ebédemmel. Hallgattam Harry-re és nem ellenkeztem, helyette éhesen estem neki a sült krumplinak és halnak, miközben hümmögve hallgattam, ahogy Lou beszélt hozzám és magában nevetgélt. Egyikőjük sem mondott semmit a kinézetemről, úgy tettek, mintha semmi sem változott volna. Délután közepére már kellően elfáradtam, az oldalamon fekve figyeltem Niall nyugodt arcát, kék tekintetét a kezemre szegezte és hüvelykujjával gyengéden simogatta a kézfejem. Nem akartam elaludni, hiszen tudtam, hamarosan jön Rebeca és Liam is és még hátra van a vizsgálat, amin muszáj volt ébren lennem, mégsem tudtam nem laposakat pislogni.
-Ma éjszakára is maradsz?-kérdeztem halkan.
-Ha szeretnéd.-emelte fel a fejét, és elmosolyodott.-De most nem fekszem melléd, most is fáradt vagy, nem aludtad ki eléggé magad.
Nagyon jól tudtam, úgyis elérem majd, hogy mellém feküdjön. A folyosóról már hallottam Rebeca hangját, de az ajtót Liam nyitotta ki és bátortalanul hajolt előre, mögötte megláttam az én szeleburdi barátnőm és mosolyogva tornáztam ülőhelyzetbe magam. Ha más nem, ő biztos nem tudta volna kimutatni az érzéseit és az undort.
-Liam, Liam engedj be!
Kuncogtam, amikor szinte átmászott a barátján, kezét az arcához kapta és sírni kezdett, majd végtagjait felém nyújtva robogott felém, de Liam elkapta a derekát, mielőtt rám ugrott volna, és Niall is felállt.
-Óvatosan.-motyogta a fülébe, majd elengedte, és Rebeca hevesen bólogatva huppant le az ágyamra.
-Szia!-mosolyogtam, kissé idegesen morzsolgattam az ujjaim.
Száját szólásra nyitotta, de semmi nem hagyta el a torkát, csak tátogott, majd előrehajolva gyengéden átölelt és sírni kezdett.
-Becky...-simítottam végig a hátán, Liam lefejtette őt rólam és a karjaiba vonta.
-Semmi baj.-ismételgette a barátnőm, majd kibújt a karjai közül és kissé remegős mosolyt villantott rám.-Szia.
Niall kezét szorongattam, életemben először nem tudtam, mit mondjak a legjobb barátnőmnek.
-Gyere haver, igyunk egy kávét!-tápászkodott fel Liam, Niall bizonytalanul bólogatva hasonlóképp tett és puszit nyomott a szám sarkába.
-Kérsz valamit, Angyalom?
-Nem, köszönöm.-simítottam végig az arcán, megpuszilta a homlokom, majd bizonytalan léptekkel indult Liam után.
-Mit gondolsz?-motyogtam, és megigazítottam Niall szürke sapkáját, ami kissé oldalra csúszott és emiatt az egyik fülem kikandikált alóla.-Úgy nézek ki, mint egy űrlény, vagy mint akin űrlények kísérleteztek.
-Szerintem gyönyörű vagy.-mosolygott, alsó ajka megremegett.-Én csak... tudom, mi történt veled és ez kikészít, annyira féltem.-dörzsölgette a szemét.-Olyan jó, hogy most beszélsz hozzám, így tudom, hogy minden rendben veled. 
-Többnyire.-bólintottam.
-Minden rendben.-ismételte, és közben bólogatott.-Hozni akartam neked valamit, de úgy látom, már mindenki behozta, amiket akartam.-csalódottan biggyesztette alsó ajkát, én viszont mosolyogtam.-De azért hoztam még csokit.-húzott elő a táskájából néhány tábla Milkát. 
-Köszönöm!-nyeltem nagyot, megszámlálhatatlanul sokszor ejtettem ki ezt a szót az utóbbi napokban. Valóban nagyon hálás voltam érte, mindenért azt voltam.
Az ajtó újra kinyílt, Liam jött el két pohárral a kezében, jól jött volna nekem is egy kávé, hogy ébren maradjak, de ha sok koffeint ittam túlságosan felpörögtem, itt pedig nem tudtam volna mit kezdeni magammal. Szerettem volna néhány percre kettesbe maradni a kávéját kortyolgató fiúval, aki szeretetteljesen simított végig a barátnőm aranyszínű tincsein, hogy megköszönjem, amit az utóbbi napokban tett, de erre nem láttam sok esélyt. Az ujjamon elgondolkozva forgattam a gyűrűm, melyet csak tegnap kaptam vissza, mivel a műtétnél semmilyen ékszer nem lehetett rajtam. Soha többé nem akartam levenni.
Fél óra múlva már újra csak kettesben voltunk, a lapos pislogásaimat észrevéve Liam gyengéd utalásokat tett, míg végül elbúcsúztak és megígérték, holnap is meglátogatnak. Niall mindent, amit az utóbbi órákban kaptam a szekrényre pakolt, majd sóhajtva dőlt előre és homlokát megtámasztotta hasamon. A hajába túrtam és gyengéden simogattam a tarkóját. A fejemet nehéznek éreztem, jó jött volna némi fájdalomcsillapító, mert tompa lüktetést éreztem. Óvatosan lefeküdtem és sóhajtva fejtettem ki némi erőt, Niall fölém hajolva gyengéden csókolt meg, majd fejét visszahelyezte a hasamra és felém fordulva nagyokat pislogott.
-Aludj egy kicsit, majd felkeltelek, ha menned kell.
Válaszul halkan hümmögtem, az ujjaim egy ideig még a tarkóját és haját simogatták, majd valamikor két apró érintés közben elaludtam. És a vizsgálat? Az orvosok egyelőre mindent rendben találtak. Egyelőre.