29.rész Does all the things, I know that I could

Sziasztok! :)
Végre vége ennek a hétnek! Rettenetes volt...
Már csak 1 hét, jövőhéten ilyenkor már a Wembley előtt fogok várni a srácokra, el sem hiszem, hogy eltelt ez az idő. Nem sok minden van, amit valaha is ennyire vártam volna. :)
Talán jövőhéten már nem lesz rész, de talán lesz, nem tudom. Ha nem, mindenféleképpen értesülni fogtok róla. Remélem megértitek! :)

Nessa. xx

A lábaim ráztam, ahogy a túlzottan ismerős szagot beszívva ültünk a kórház hosszú folyosóján, miközben a kontrollvizsgálat eredményeire vártunk. Niall hüvelykujjával a kezemet simogatta, jobb kezét a térdemre helyezte és próbált lenyugtatni, közben ő is az alsó ajkát harapdálta. 
-Ha nem...
Fejét felemelte és lepisszegett, mutatóujját az ajkaim elé helyezte és elmosolyodott. Mindketten tudtuk, mire gondolok, szemeiből nem tudta elűzni az aggódást de mégis mosolygott rám. Már nem viseltem a sapkáját, barna haj borította a fejem, habár nem volt túl hosszú, sőt, egészen divatosan tudtam hordani. Egymást kezét fogva néztünk fel a vizsgálóterem ajtaján kilépő orvosra, Niall tekintete elsötétült egy pillanatra, őt hibáztatta azért, mert néha még mindig nem álltam biztos lábakon, végül felállt és a derekamat hátulról átölelve udvariasan, hivatalos hangnemben kérdezett az állapotomról.
-Mindent rendben találtunk, nyoma sincs a tumornak és a varrat is szépen regenerálódott. Még néhányszor vissza kell jönnöd, de úgy tűnik, hogy egészséges vagy, Faith.
Egészséges.
Egy pillanatra csak ez az egy szó töltötte be a fejem, a mellkasomról mintha levettek volna több tonnányi terhet és a szívem hevesebben kezdett dobogni. Niall szorítása erősödött a derekamon, fojtott hangon kérdezett még néhány dolgot, amikre nem figyeltem. 
Egészséges. Egészséges. Egészséges. Ne örülj, már nem vagy az.
Kibotladoztam az ajtón, Niall felé fordulva az arcomra széles mosoly ült ki és bizonytalan egyensúlyozásom ellenére ugrálni kezdtem. Visítozni akartam, szaladgálni és nevetni, ehelyett félig sírva és nevetve borultam a nyakába. 
-Menjünk haza.-mosolygott rám, hangja kissé rekedt volt, mutatóujjával óvatosan eligazította kissé szemembe lógó frufrumat és én boldogan mosolyogtam fel rá.
Úgy éreztem, az 'egészséges' szó visszahozta a régi életem, minden ott folytatódhatott, ahol Amerikában abbamaradt a baleset előtt, mégsem akartam kitörölni az eltelt hónapokat az életemből, mert Niall végig velem volt, bebizonyította, mennyire komolyan veszi ezt kettőnk közt. 
-Nagy baj lenne, ha bemennénk egy fodrászhoz? 
-Mit szeretnél?-döntötte oldalra a fejét, szórakozottan piszkálta rövid tincseim és bele-beletúrt a hajamba. Máshogy néztem ki, mint júniusban, más ember is lettem, érzékenyebb, komolyabb, már jobban megbecsültem mindent. 
-Szőkére festeni.-böktem a hajamra.-És felnyírni.
-Komolyan?-nyíltak nagyra a szemei, miközben a kezemet fogva elindult az autó felé.
-Nagyon rossz lenne?-az ajkamba haraptam, miután gyengéd csókot hagyott a számon. Egy ideig elgondolkozva méregetett, majd mosolyogva rázta a fejét. 
-Nem, egyáltalán nem lenne rossz. Jó lesz, ha elviszlek és míg ott vagy csinálok otthon valami rendes vacsorát? Vagy maradjak veled?
-Vegyél jó sok pezsgőt.-kértem, és a nyakába csimpaszkodva az arcom a mellkasához érintettem.-Beakarok rúgni. 
A nyakamba nevetett, megborzongva bújtam az ölelésébe, nehezen engedtem el, amikor kinyitotta az ajtót és becsúsztam az anyósülésre. Ahogy a zsebében kutatott és botladozva megkerülte a kocsit újra azt a fiút láttam benne, akibe beleszerettem. Még nagyon sok időre volt szükségünk, hogy mindketten újra rendbe jöjjünk, de amikor beült mellém határozottan elindult valami. 
Kék szemeim az ajtóra szegeztem, az előttem álló lány némi lakkal rögzítette elől a hajam, mely hidrogén szőkén pompázott. Niall tudatlanul lépett be, tekintetét végigjártatta a fodrászüzleten, lehajtottam a fejem és magamban mosolyogtam, amikor a tekintete felém kalandozott. Amikor felnéztem összevont szemöldökkel, kissé talán bosszúsan nézelődött, nevetni kezdtem, fejét felkapta és teljes testével felém fordult, szemei elkerekedtek és ajkai résnyire nyíltak. Megfordult a fejemben, hogy nem tetszik neki, de akkor elmosolyodott és a kezét felém nyújtva indult el, miközben én kissé ügyetlenül feltápászkodtam. 
-Olyan más vagy.-motyogta a fülembe.
-Tetszik?
Válaszul halkan hümmögött, nevetve húzódtam el és nyomtam puszit az arcára, egy ideig elgondolkozva nézett engem, majd hálás pillantást vetett a bájosan mosolyogó fodrászomra, miközben megérintette a hajam.
-Beszéltem a fiúkkal, az apukáddal és a szüleimmel is, mindannyian nagyon boldogok.-mondta, miközben megkockáztatott egy rövid pillantást.-Harry rögtön át akart jönni, de megkértem, hogy inkább holnap.
-Holnap.-bólintottam, egyik kezemmel megérintettem az ablakot, mosolyogtam, amikor beállt a feljáróra. Nem vártam meg, hogy megkerülje az autót, kiszálltam és tettem néhány lépést előre, az alsó ajkamba harapva fordultam felé, amikor hátulról átfogta a derekam és belecsókolt a nyakamba.
-Olyan gyönyörű vagy.-elhittem neki, szemeivel szinte itta magába a látványom, ujjaival újra és újra megérintette a hajam, beletúrt, belefúrta az arcát és mélyeket lélegzett.-Teljesen más vagy ezzel a hajjal, felnőttesebb.
Elindultunk az ajtóhoz vezető úton, a karjaiba simultam és az orrom a nyakához érintettem, sokkal inkább az illata tehetett róla, hogy elvesztettem az egyensúlyom, mintsem az agyam.
A napok és történések összefolytak előttem, a kanapén ültünk, mellettünk pizzás doboz hevert, mely az utolsó szelettel együtt lebucskázott a padlóra amikor hátradőltem. Niall máskor talán felugrott volna, hogy megmentse az ételt, én talán frászt kaptam volna a fehér szőnyeget összekenő paradicsomszósztól, de akkor a tönkremenő ételek és foltos szőnyegek érdekeltek minket legkevésbé. A padlóra hulló ruháink ellenére mindkettőnkön izzadtság gyöngyözött. A véleményem még mindig ugyanaz volt a testemről, talán annyi különbséggel, hogy felkúszott 2 kg az utóbbi hetekben. Az éjszakai nassolások, a Niallel kötött fogadások eredményeképp eltűntek a bordáim, s habár még mindig túlzottan vékony voltam, így mégis jobban éreztem magam. Az összes fogadást megnyertem, a kívánságom pedig mindig ugyanaz volt, most pedig Niall végre valóra váltani készült őket. Csak vele akartam lenni, együtt akartam lenni vele, tudni, hogy nem vagyok érzéketlen. 
Nem tudtuk, hol ért véget egy csók és hol kezdődött egy újabb, ujjaim a hajába túrtak, miközben ajkaival csókokat hagyott a mellkasomon és halkan hümmögött, amikor lábaim a dereka köré fontam. 
A szívem hevesen dobolt a mellkasomban, izzadó tenyereim a hátát simogatták, ahogy hevesen lélegezve csillapította magát és vigyázott rám. Ajkain kiszökő halk káromkodások arról tettek tanúbizonyságot, hogy nem hazudott azzal kapcsolatban, még mindig vonzónak tart. 
-Faith!
Homlokát az enyémnek döntötte, egyik keze a combomon pihent, másikkal az ujjaim szorította, a mozdulatok és érintések összefolytak az emlékezetemben. Más volt ez, mint a tengerparton, itt nem feltétlenül a türelmetlenség égetett minket, hanem a szükséglet, hogy együtt legyünk, közel legyünk egymáshoz és ne csak szavakkal szeressük egymást. 
Ekkor jöttem rá, az életünk történetében az író valamit nagyon elrontott, elakartak szakítani minket egymástól, mert egyesek talán azt hitték, nem egymásnak teremtettek miket. Egy hiba miatt halok meg, mert valaki odafönt elhibázott valamit és rossz nevet írt az egyik sorba, leírt papírok szerint nem én voltam Niall igazija, nem engem kellett volna eljegyeznie, de amikor ezt megtette, a fentiek számára végzetes hibát követett el. Belerondítottam az életébe, összekuszálva ezzel mindent és rengeteg fájdalmat okozva neki. Az igazság az volt, hogy nem mi hibáztunk, mi az eredeti történetben éltünk, melybe az a bizonyos író rondított bele azzal, hogy megbetegített engem. Visszafordíthatatlanul mindent elrontott.
Kék szemei gyanúsan csillogtak a sötétítő résein beszűrődő utcai lámpa fényében, mohón fürkészte az arcom, ahogy lusta csókok közepette legördült rólam. Határozottan nem voltam érzéketlen. 
Karjaim a mellkasom elé húzva fordultam felé, átölelt, ujjai mintákat rajzoltak a hátamra miközben állát a fejemen megtámasztva halkan dúdolni kezdett egy számomra ismeretlen dalt. Gyengéd puszit nyomtam a mellkasára, ajkai közül halk, hosszú sóhajtás távozott, majd kissé mocorogva átnyúlt fölöttem és felhúzta a földre esett pokrócot.
-Talán fel kellene takarítani.-tűnődött, miközben állát a vállamon megtámasztva mutatóujjával megbökte a pizzás dobozt.
-Talán reggel.-érintettem meg a haját, izzadt tincseit kifésültem a homlokából és hüvelykujjammal megérintettem a szemöldökét.
-Talán.-mosolyodott el, magunkra húzta a pokrócot, mely alatt lábait óvatosan az enyémek közé csúsztatta és az ölelésébe burkolt. -Szeretlek Angyal.
-Biztos vagy benne, hogy én vagyok az angyal?
-Mi más lehetnél?-arcát a nyakamba temette, nem válaszoltam a költői kérdésre. Már képtelen voltam bármit is válaszolni ezekre.-Egy percig sem kételkedtem benne, hogy valóban angyal vagy. 
-Szeretlek.-alig hallhatóan súgtam a fülébe, habár senki nem volt a közelben mégis suttogtam. Manapság a falnak is füle van, és én rendszeresen olyan dolgokat vallottam be neki, amikről másnak nem szabadott tudni, még a polcon ülő porszemeknek sem. Hagytam magam elsüllyedni, abban a pillanatban elmondhatatlanul boldog voltam, szerettem őt, egy elvétett papír szerint ez egyenlő volt a bűnnel.
Az arca olyan közel volt az enyémhez, az orrunk szinte összeért és én azt a levegőt szívtam be, amit ő kifújt. Emlékeztem, az elején mennyire ügyetlenül táncolt velem, s talán most a korábban elfogyasztott alkoholtól, de egészen merészen táncoltunk. A zene dübörgött, az adrenalin tombolt az ereimben, csípője az enyémhez feszült és egyszerre mozdult, egyek voltunk azon párok közül, akik egymás karjaiban vonaglottak a zenére. Átlagosak voltunk, akkor úgy éreztem, nem voltam többé Niall Horan daganatos barátnője, ő pedig nem volt szupersztár, csak két átlagos tinédzser, akik elengedték magukat egy éjszakára. Egy izzadtságcsepp szaladt le az arcán, fejét lehajtva húzott közelebb magához és arcát a nyakamhoz dugta, nevettem, miközben gyengéd csókokat és árulkodó piros foltokat hagyott a bőrömön. 
Ugyanaz lettem, aki voltam, ugyanúgy szerettem táncolni és az arcomon mosoly terült ki, a hajam nem csapódott a hátamhoz, helyette Niall beletúrt rövid tincseimbe és kissé whiskey ízű ajkait a számhoz nyomta. Kissé késői megünneplése volt ez a 20. születésnapjának emiatt senki nem szólhatott kissé talán megbotránkoztató viselkedésünk miatt. Nem mintha jobban érdekelt volna minket, ha szólnak.
-Elmegyünk?-súgta a fülembe, szempillái megérintették az arcom és én mosolyogva nyomtam puszit az arcára.
-Hová?
-Nem tudom.
Kuncogva nyúltam a kezéért és kikerültem néhány embert, elkaptam Harry pillantását és egy bólintással az ajtó felé jeleztem, hogy elmegyünk. Kissé kótyagos pillantással bólintott és búcsúzóul elvigyorodott, éppen akkor, amikor Niall megszerezte a kabátom és kinyitottam az ajtót. 
A hideg váratlanul ért és kissé lehűtött, megborzongva bújtattam karjaim a rövid kabátkába és elhelyezkedtem a karja alatt.
Szemei felcsillantak, miközben az egyik utcai lámpa alatt rám pillantott.
-Menjünk a partra.-vigyorodott el, ujjaink egymásba fonódtak, miközben elindult végig a járdán a Temze part felé. 
Elengedte a kezem és előrekocogott, nagyra nyitott szemekkel előredőlve vizsgálta az egyik padot, majd továbbment és ugyanezt megtette még kettővel, mígnem szélesen mosolyogva felém nem fordult.
Utánaszaladtam, élveztem, ahogy a hűs szél belekapott a hajamba és futás közbe nem szédültem el, karjait kitárta és elkapott, lábaim a dereka köré fontam és az arcát a kezeim közé véve puszit nyomtam a szájára. 
-Emlékszel erre a padra?
Lehuppant rá, lábaim kinyújtottam a teste két oldalán és a fejemet oldalra döntve kutattam a tekintetében.
-Hm, nem, nem igazán. Emlékeztetnél? 
-Boldogan.-motyogta, orra hegyével megérintette az enyém és közelebb húzott magához. Kuncogtam, amikor az első csókunkhoz hasonlóan ajkait gyengéden nyomta az enyémhez, türelmetlenül húzódtam közelebb hozzá.
-Azt hiszem, kezd derengeni valami.-simítottam végig az arcán, megfogta a kezem és gyengéden belepuszilt a tenyerembe.-Ugye nem hiszed, hogy elfelejtettem? 
-Reméltem.-mosolygott, ujjaival beletúrt elől felzselézett hajamba és összeborzolta rövid tincseim. Jobban szerettem ezt a hajat, mint az várható volt, elvégre mindig is hosszú hajam volt és már az is megviselt, ha sokat vágtak belőle. De ezt szerettem, mert a hajammal együtt én is megváltoztam. Még a lelkemet ért sebeim épphogy csak összeforrtak, s a varratok még látszódtak, de erősebb lettem, keményebb, céltudatosabb. Tudtam, mire van szükségem, mire van egyedül szükségem, és ez Niall volt. Egyedül rá volt szükségem ahhoz, hogy boldog legyek.
Miközben átölelt állát megtámasztotta a vállamon, nevettem, amikor a telefonjának fényképezőgépe kattant egyet és egy pillanatra éreztem, hogy a vaku megvilágított. 
-Ki engedte meg, hogy fényképezz?
-Sosem kértem engedélyt, olyan fényképeim vannak rólad, amikről nem is tudsz. 
-Meglehet, nem is akarok tudni róluk. Alvás közben is az arcomba vakuzol?
-Olyankor nem vakuzok.-nevetett, és puszit nyomott a szám sarkába.-Imádlak, Faith.
Megborzongtam, váratlanul ért, ahogy ezt a fülembe duruzsolta.
-Én jobban.-hümmögtem, nem akartam érzelgős lenni, hiszen ha egymásnak próbáltuk elmondani az érzéseinket, ráadásul még némileg ittasan is, abból csak sírás lehetett.-Szerinted belemászhatok a Temzébe?
-Miért akarsz belemászni a Temzébe?-nevetett fel, ujjaival a hajam birizgálta ami miatt néha megborzongtam.
-Miért ne?-kuncogtam.-Vicces lenne.
-A Temzébe szerintem nem, mert veszélyes, de kereshetünk egy szimpatikus szökőkutat.
-Tényleg?-szemeim felcsillantak és a mosolyom szélesedett, az éjszaka közepén akkor mást sem akartam, mint egy alulról megvilágított szökőkútban hülyét csinálni magamból. Nem vicc. Így volt.
Kimásztam az öléből és izgatottan pattogva ragadtam meg a kezét és kezdtem húzni, elkapta a derekam és egy könnyed mozdulattal a hátára lendített. Nevetve kulcsoltam lábaim a dereka köré miközben kocogva indult végig a sétányon. Az egyik park felé indult, tudtam, hogy annak a közepén volt egy nagyon is kedvemre való szökőkút, habár csak a romantikázó szerelmesek vagy nálunk részegebb bulizók láthatták a produkcióm. Esélyem se volt a turistáknak megmutatni, én mennyire nem az általuk unalmasnak, nyomottnak és udvariasnak tartott angol emberek rétegéhez tartoztam.
-Videóra vehetlek?-Niall hangosan nevetett, amikor lekászálódtam a hátáról és elindultam a célom felé. Válaszul legyintettem és szórakozottan figyeltem, ahogy a telefonját megtámasztotta az egyik padon. Lerúgtam a cipőm és ruganyos, táncos léptekkel ugrándoztam a kút felé, majd egy kecses ugrással belecsobbantam, összevizezve ezzel a fehér ruhám alját, miközben dalra fakadtam. Rúgdaltam a vizet és nevetve, két lábbal ugráltam benne, a fejemet hátrahajtottam, amikor néhány perc múlva kilövellt a víz és teljesen eláztatott. Nevetve dobtam el a kabátom, nem érdekelt a hideg, sem az, hogy megfázhatok, amikor felpillantottam Niall guggolva csobbant be mellém, fekete nadrágja elázott, pulcsija a kabátom mellett hevert, az ő haja is vizes lett. Jobb lábam meglendítve rúgtam fel rá a vizet, lehajolva az arcába fröcsköltem azt majd elmenekültem, visítva gázoltam a vízben, majd hirtelen egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom. Niall megragadta a derekam és magához rántott, mielőtt elestem volna. Kuncogva emeltem fel a fejem, a pillantásunk találkozott és az arcáról eltűnt a kedves bosszúvágy.
-Jól érzed magad?-zavartan a hajába túrva szegezte nekem ezt  kérdést, majd egyik kezével letörölt egy vízcseppet az arcomról.
-Igen.-mosolyogtam, a combjaim alá nyúlva felkapott, nevetve öleltem körbe a nyakát és derekát, mellkasával takarta az esetlegesen kivillanó fehérneműm.-Köszönöm!
-Most már minden rendben lesz, ígérem, Angyalkám!
-Tudom.-homlokom az övének döntöttem, a szememmel mondtam el neki, amit tudnia kellett. Amikor ajkaink találkoztak halk sóhajtás tört fel a torkomból, kuncogtam, amikor az ajkamba harapott és gyengéden játszott velem.
-Hé! Tilos belemenni a szökőkútba!
A távolból egy zseblámpa erős fénye világított az arcunkba, Niall hangosan felnevetve rakott ki a vízből, felkaptam a cuccainkat, megszerezte a telefonját és a cipőjét és futásnak eredtünk. Az éjjeliőr bizonyára túlsúlyos volt, talán 30 méter után feladta az üldözést habár mi egészen a park kapujáig loholtunk.
Egy padra leomolva húztuk magunkra az időközben átnedvesedett ruhadarabokat, míg ő halkan kuncogva nézte vissza a videót, melyben hangosan és hamisan énekeltem a She's not afraid című szerzeményüket.
-Olyan elbűvölő vagy.-nevetett, s közben nedves puszit hagyott az államon.
-Én, a hangom, esetleg az ugrándozásom?-a képernyőn kecskéhez hasonlító, pattogó és fejfájdítón hamisan éneklő énem figyeltem.
-Minden.-simított végig a combomon.-Haza kellene mennünk, megfázol.
-Nem akarok.-pislogtam nagyokat.-Kérlek, ne!
-Honnan szerezhetnénk száraz ruhákat most?-tűnődött.
-Nekem nem kellenek!
-Nehogy véletlenül vehessek neked a Harrodsba egy garnitúra Coco Channel ruhát.-szemeit játékosan forgatta és barátságos mosolyt villantott rám.
-Menjünk el inkább enni valamit!-vetettem fel az ötletet. Szemei élénkebben kezdtek csillogni, indulás előtt rámeröltette a száraz pulcsiját, mert szerinte átütt a melltartóm a szűk, fehér ruhán. A pulcsijának illatába burkolóztam és a fejem az oldalába fúrva lépkedten mellette.
-Szerinted látta az őr, kik vagyunk?
-Biztosan.-nevetett, miközben puszit nyomott a fejem tetejére.-Talán bekerülünk valamelyik újságba is, "Niall Horan és jegyese szökőkútban randalíroztak" Paul meg fog ölni, ez lesz az eddigi legmegbotránkoztatóbb címlapszereplésünk.
Oldalba böktem, a mellettünk elhaladó emberek furán néztek ránk, hiszen vizesek voltunk, a hajunk épp csak száradni kezdett, szorongattam a kezét és lehajtott fejjel néztem, ahogy ujjaival a kézfejem simogatta, miközben tekintete a távolba szegeződött. Anélkül tette, hogy észrevette volna.
-Vicces volt.-vigyorodtam el, megszorítottam a kezét és hálásan néztem rá.-Az egész éjszaka az volt.
-Megismételjük majd.-mosolygott rám.-Amikor csak akarod leléphetünk. Jó látni, hogy újra ilyen őrült vagy, hiányzott.
Lábujjhegyre állva elhúzott puszit nyomtam a szája sarkába, a derekamnál fogva húzott közelebb magához miközben a fülemhez hajolt.
-Puszilgass csak, de nem ígérem, hogy eljutunk a Mekiig.
Jobb kezem kuncogva csúsztattam a farzsebébe, játékos puszit nyomott az arcomra miközben oldalához simulva lépdeltem mellette.
Gyorsítottam a lépteimen, amikor az egyik saroknál felfedeztem a célpontom, ahogy tisztult az agyam egyre ügyetlenebb lettem, kissé megbillenve ugrándoztam egészen addig, míg Niall finoman a mellkasához nem rántott. Mindkét kezét a csípőmre helyezte és édesen nevetve érintette orrát a tarkómhoz.
-Hm.-kezét érdeklődve simította végig a hasamon és elégedett hangokat hallatott, miközben a nyakam szimatolta.-Nem tudom, mit higgyek. Híztál egy picit, vagy titkolsz előlem valamit?
-Mindkettő?-szórakoztam, de amikor az utca közepén alig néhány méterre lecövekelt a gyorsétterem előtt és tekintetét komolyan fúrta az enyémbe rádöbbentem, komolyan vett.
-T-tényleg?-nem tudtam nem észrevenni a szemeiben megcsillanó reményt, s ahogy az érintése az eddiginél is gyengédebbé vált.
-Nem, nem én csak azt hiszem, híztam egy kicsit.
-Ez is jó hír.-mosolygott, majd rögtön tovább indult de a gondolataim ott maradtak azon a helyen.
-Niall? Mi történne, ha...?
-Eszméletlenül boldog lennék. Mármint... ne érts félre, most is az vagyok csak ez más.
-Értem.-nyugtattam meg, mutatóujjammal végigsimítottam a kezén miközben kinyitotta előttem az ajtót.-Nem tartod korainak? Tudom, hogy másoknak ilyenkor már van babájuk csak te, uhm, más a munkád.
-Igen, igazad van.-húzott be az egyik sorba, nehéz fejem a vállára hajtva bámultam az egyik ártáblát és kinéztem magamnak egy BigMacet.-De te fontosabb vagy, ezt mindenki tudja. Az eltelt hónapok után kevés dolognak örülnék jobban, de ezt most hagyjuk Angyal, jó ez így, ahogy van. Ráérünk még ezen gondolkozni, sosem kérnék tőled ilyesmit, főleg nem most, és én sem vagyok még elég érett.
-Dehogynem.-suttogtam.-Sokkal érettebb vagy, mint gondolnád.
-Jó estét, mit adhatok?
Ha szemmel fájdalmat tudtam volna okozni a pénztáros lánynak nagyon fájt volna valamelyik testrészre. Fontos beszélgetést szakított félbe.
-Megeszed a fél BigMacem?-kérdeztem.
-Megy az neked egyedül is.-kacsintott, és száját szólásra nyitotta, de félbeszakítottam.
-Túl sok, akkor inkább legyen valami kisebb.
-Fogadunk?
-Miben?-szemöldököm érdeklődve vontam fel, miközben az arcára huncut mosoly ült ki.
-A szokásos.
-Veszteni fogok, Niall.
-Ebben a játékban ez lehetetlen.-kacsintott, a kiszolgáló értetlen arccal követte a köztünk lezajló párbeszédet, majd elmosolyodott, amikor Niall puszit nyomott az arcomra. Letelepedtünk az egyik sarokba, kissé távolabb mindenkitől, a tálcát elém csúsztatta és kacsintott egyet.
-Áll a fogadás?
-Áll.-sóhajtottam, és belecsaptam a felém nyújtott kezébe. Néhányan talán előbb néztek volna minket testvéreknek, mintsem egy egymáshoz túlzottan ragaszkodó párnak, főleg így, hogy a hajam felzselézve, szőkén hordtam.
Elpusztítottam a hamburgert, miközben Niall a második menüjével a kezében csúszott be mellém. A krumplikat ketchubba mártogatva lustán toltam a számba és apró kortyokban ittam az üdítőm, szinte éreztem a pillantásokat, amik minket értek, s
ahogy összesúgtak rólunk.
-Niall...
-Ne figyelj rájuk-nyúlt felém, végigsimított az arcomon és közelebb húzott magához, arcomat a bélelt dzsekijéhez érintettem és magamba nyeltem az illatát.
-Vissza akarsz menni a buliba?-kérdeztem, nem lett volna ellenvetésem, viszont az ébren maradáshoz szükségét éreztem, hogy néhány pohár fenekére nézzek.
-Nem, nem hiszem.
-A saját bulidról te jöttél el elsőnek, nem fognak megharagudni a fiúk?
-Csak tudnám, miért töröd ilyesmiken a fejed.-szeretetteljesen mosolyogva hajolt hozzám, az arcom mohón biccentettem fel és kissé lecsúsztam az ülőalkalmatosságon, hogy ne mindenki minket bámuljon.-Nem, ez az egész felhajtás is csak azért volt, hogy még véletlenül se jusson a füledbe, hogy már ünnepeltem néhány elég fullos lány társaságában.
A monoton hangsúlya és az unottság tett arról, hogy az információt csak később fogjam fel. A fejemet felkaptam, feltűnt, ahogy kezeit rögtön felém nyújtotta, miközben huncut mosollyal álcázta a kezdeti ijedtséget.
-Hogy mondtad?-fejemet oldalra biccentve szegeztem neki a kérdést.
-Hoppá.-vonta meg a vállát.-Mit is mondtál, megehetem a maradék krumplit?
Felé csúsztattam a dobozt, miközben felkaptam egyet és az arcába dobtam. A krumpli kissé hanyagul széttett lábai közé esett, kuncogva néztem, ahogy élvezettel tolta a szájába.
-Szóval?
-Nem tudom, miről beszélsz. Tök részeg vagy, Faith, én is az vagyok.-ujjaival a szemem felé közelített és lehúzta a szemhéjam, miközben dúdolni kezdett valami ír népdalt.
Fejemet nevetve fordítottam el, megfogtam a kezeit, melyeket aztán a térdeimen pihentetett meg.
-Csak vicceltem, pontosan tudják, miért léptünk le. Nem haragszanak meg, sőt. Angyal, nekem nem is kellett volna buli, csak táncolni akartam veled.
-Meg vagy elégedve?-próbáltam elfojtani a nevetésem, miközben szomorú pillantást vetett az utolsó darab burgonyára.
-Többé kevésbé.-húzta fel kissé a szemöldökét, hangosan nevetni kezdtem, amikor lenyelte az ételt.-Mi olyan vicces?
-Vesztettem, elvesztettem a fogadást. Te etted meg a kajám felét.
-A francba...-káromkodott, kínjában halkan felnevetett.-Kompenzálhatnánk ezt egy almáspitével? Ha megeszed tiéd a kívánság.
-Nem.-nevettem, s közben hevesen ráztam a fejem.-Te nyertél, kérhetsz valamit, akármit.
-Akármit?
-Azt hiszem.-bólogattam.-Valami kivitelezhetőt.
-Mindenem megvan.-tűnődött.-Hiszen itt vagy, az enyém vagy.
-Niall... csak mondj valamit.
-Nekem ez nem megy.-nevetett, a kezemet megragadva gyengéden belepuszilt a tenyerembe.-Ne haragudj, nincsenek olyan dolgok rajtad kívül, amik miatt kívánságokra lenne szükségem.
-Szóval semmit nem akarsz tőlem?
-Faith.-nevetett, arcát a nyakamhoz dugta, miközben átöleltem és nevettem a szerencsétlenkedésén.
-Semmi? Azt hiszem, egy bizonyos tételben játszunk. Semmi?
-Sem neked, sem nekem nincs szükségünk kívánságokra. Félreteszem, jó? Hátha jól jön majd később...
A kívánságok nem érnek semmit. A kívánságok hülyeségek.