34.rész We wish you a merry christmas

Sziasztok! :)
Az előző részekkel többnyire elégedett vagyok, viszont ezzel nem teljesen, de igyekszem majd a továbbiakban jobban teljesíteni. Most már sokkal pozitívabban állok ehhez a történethez, mint az elején, könnyebben, gördülékenyebben írom, aminek én borzasztóan örülök.
Hajnali 1 óra van, szokjatok hozzá a nagyon korai érkezésekhez, a ti érdeketekben posztolom ilyenkor az új részeket, mert én fel nem kelek délután 1 előtt. :D

Nessa. xx

Apa nemet mondott a meghívásunkra, Karácsonyra elutazott az én kissé zakkant nagyszüleimhez, hogy együtt ünnepeljenek. Vele akartam tartani, elvégre az egész Freelove család ott készült ünnepelni, apa testvérei és gyerekeik, unokatestvérek, mindenki, kivéve engem, mert apa szó szerint megtiltotta, hogy vele menjek. Nem mintha annyira bántam volna, hogy Niallel tölthettem az ünnepeket. 
Reggel kissé nehezen vettem levegőt, kezeim a szemem elé tartva pislogtam, hiába tartottam nyitva a szemeim, a sötétség nem akart eloszlani, de ez nem ronthatta el a napom. Tappancsokat éreztem a bokámon, majd Süti bebarangolt közénk és összegömbölyödött a takarón. Nem állt szándékomban felébreszteni a nyakamhoz hajolva szundizó barátom, habár már voltak éjszakák, melyeket teljes nyugalomban aludt át, mégsem keltettem fel. Ajkamat néhány másodpercig a homlokán tartottam, szeretettel simítottam végig az arcán, majd a takaró alatt egyik lábam átvetettem az övéin és szorosabban bújtam a karjaiba. A tavalyi kis privát Karácsonyunk jó volt, viszont sosem vártam igazán ezt az ünnepet, talán a minden évben lejátszódó hatalmas családi felfordulás és viták miatt. A szeretet ünnepén nálunk a nagyik vitatkoztak egymással azon, melyikük gyereke lehet a hibás abban az elcseszett házasságban, melynek én voltam a gyümölcse. Halkan felsóhajtottam, tudtam, hogy ez a Karácsony más lesz, mert vele minden más volt. Hallgattam az egyenletes légzését, nyakamnál éreztem meg-megrezzenő szempilláinak simítását miközben egymás meleg ölelésébe burkolóztunk. Talán még másfél órán át feküdtem mozdulatlanul a karjaiban, lehunyt szemekkel élveztem a közelségét és hallgattam Süti dorombolását, néha elszundítottam pár percre, mígnem mozgolódni nem kezdett. Élesen szívta be a levegőt és kissé elhúzódott, hunyorogva bújt az ölelésembe és miután a hátamra fordultam fejét a mellkasomra fektetve ébredezett. Mosolyogva simogattam a haját, kuncogtam azon, ahogy halkan szuszogva lélegzett, majd kissé felemelkedett és a könyökére támaszkodott.
- Jó reggelt - mosolyogtam rá, megigazítottam a kissé szemembe csúszott sapkát és végigsimítottam az arcán.
- Szia, Angyal - motyogta még rekedtes hangján, s az arcára mosoly kúszott mialatt fölém hajolva lágy, álmoskás csókot pihentetett a számon. A szívem hevesen dobogott, nem tudtam elrejteni a mosolyom mialatt a hátára fordult és a mellkasára húzott engem. Nem siettünk a felkeléssel, csendben feküdtünk és élveztük egymás társaságát, a takaró melegen tartott minket, alatta az ujjai gyengéden simogatták a csípőm. Amíg valaki nem tapasztalja ezt, nem tudja, milyen jó érzés valaki olyan karjaiban feküdni, aki mindent odaadna érted.
- Azt ne oda tedd! - érintettem meg a kezét, s kissé feljebb irányítottam.
- Miért? -pislogott zavartan, a kék dísz az ujjai közt lógott és zavartan nézett egy másik ágra, ahol egy ugyanolyan hintázott jobbra-balra. - Ott is van egy ilyen.
- Pont azért ne, ide másféle kell - világosítottam fel, s a díszt óvatosan lehúzva az ujjáról lábujjhegyre állva helyeztem egy fölsőbb ágra. Nem tudott kibújni a díszítés alól, mert akármennyire is nem volt kedve hozzá, szükségem volt rá, hogy támaszt nyújtson. Az egész egyensúlyprobléma csak egyre rosszabb lett, ahogy a látásom is romlott, kaptam kontaktlencséket, de ezen igazán semmi sem segített a műtéten kívül. Az utolsó kemoterápiát és sugárkezelést kaptam hétvégén, az orvosok szerint elég jó állapotban voltam ahhoz, hogy Amerikába utazhassunk a műtétre, így hát már igazán közel éreztem magamhoz a hőn áhított gyógyulást, de addig még hosszú folyamat vezetett. 
- Értem - motyogta, s kissé lehajolva előhalászott a dobozból egy ezüst színű gömböt - akkor ezt tehetem oda?
- Aha - bólogattam, egy pillanatra megbillentem, a gömb kiesett a kezéből miközben a derekamért kapott, mély sóhaj tört elő belőle és arcát a nyakamhoz érintette. - Bocsi - motyogtam.
- Semmi baj, minden rendben? - erősen szorított magához, tudtam, hogy megijedt, a hátamhoz nyomódó mellkasán át éreztem a kapkodó szívverését. 
- Minden rendben - érintettem meg a karját, ujjainkat összefontam és kissé bizonytalanul fordultam felé. Mosolyogva biccentettem fel a fejem, orrommal megböktem az övét és mosolyt csaltam ki belőle.
- Várj egy kicsit - nyomott puszit a homlokomra, engedelmesen dőltem hátra a kanapén és figyeltem Sütit, ahogy az alsó ágakról lelógó gömbökkel játszott. Pofonokat adott az egyik ezüstnek, ugrándozás közben a farkával meg-megütött egy kéket, idegesen ugrált körbe-körbe, majd halkan fújtatva rohant ki a fa alól. Hangosan nevettem, Niall egy pillanatra visszanézett a lépcső tetejéről, miközben lehajoltam, hogy felvegyem a kissé ideges szőrgombócot. A fejem szorítani kezdett, egyik kezem Süti puha szőrén pihent, másikat megtámasztottam a kanapé szélén és mélyeket lélegezve próbáltam felhúzni magam. - Angyal?
Hallottam, ahogy ledübörgött a lépcsőn, valami puffant mellettem, majd leguggolt elém, egyik kezét a vállamra helyezte másikat az arcomra, míg lehunytam a szemeim és mély levegőt vettem.
- Jól vagyok - mormoltam, kinyitottam a szemeim, pillantásom találkozott Süti szemeivel, a cicám szemében mintha értetlenség csillant volna, közelebb araszolt hozzám, a fejemről leesett a sapka és megfogtam Sütit, erőt véve magamon felemeltem a fejem. Ölemben a köröket járó macskámmal újra vettem egy nagy levegőt és a számat mosolyra húztam.
- Mi történt? - kérdezte, kék pillantása aggódva cikázott a testemen, felmérte minden pontom, majd felmászott mellém a kanapéra és a karjaiba zárt. 
- Semmi, egy kicsit megfájdult a fejem - megvakargattam Süti füle tövét, a vállának dőltem és igyekeztem nem kimutatni, hogy még mindig rosszul voltam. Reméltem, hogy perceken belül elmúlik a fájdalom és nem teszi tönkre a napunkat, nem hagyhattam, hogy tönkretegye az első igazán együtt töltött Karácsonyunkat. - Mi ez? - nyúltam a mellettünk pihenő doboz felé.
- Csak egy kis apróság a fára, megláttam és te jutottál eszembe róla - mormolta, s puszit nyomott a homlokomra. Vakon nyúlt a dobozért és az ölembe csúsztatta, Süti leugrott a földre és visszanyargalt a fához, miközben bontogatni kezdtem a dobozt. 3 üveg angyalka szemezett velem, mindegyik kicsit különbözött a másiktól, de egytől egyik gyönyörűek voltak. Kivettem az egyiket a párnázott dobozból és vigyázva tartottam a kezeimben, jobbra-balra forgattam, majd megpróbáltam felállni. Kezeit a csípőmön pihentette, háta az enyémhez simult és előrearaszoltunk, utáltam, hogy a segítsége nélkül képtelen voltam mozogni, mindkettőnknek rossz volt, de így legalább mindig a közelemben tudhattam. Kissé lábujjhegyre álltam, elfogott a szédülés és ezért leereszkedtem, óvatosan kivette a kezemből az angyalt és megemelkedett mögöttem.
- Arra az ágra?- mutatott rá az egyik felsőbbre, aprót bólintottam és figyeltem, ahogy felakasztotta. Ugyanígy tettünk a maradék kettővel, majd nekidőltem a mellkasának, ujjait összefonta a hasamnál és az állát a vállamon megtámasztva figyelte az elkészült, tökéletes karácsonyfánkat.
- Tetszik? - fejemet kissé hátrahajtva mosolyogtam rá, hallottam, ahogy az egyik műanyag dísz a földön koppant, Süti kirohant a fa alól és felugrott a kanapéra, mindketten nevetni kezdtünk, kissé hátrébb léptünk és néhány másodpercen át csak figyelte a fát.
- Tökéletes - mosolyodott el, orrát a nyakamhoz érintette és belenevetett a bőrömbe, vállaimat felhúzva kuncogtam, a fejfájás kezdett enyhülni.
- Nem hiányzik a családod? - felé fordultam, beszéltünk már erről, de nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek erről - Otthon eddig biztos minden más volt, pörgősebb... 
- Tudod, hogy mit mondtam erről - homlokát az enyémnek döntötte, kissé elpirulva néztem a szemébe és álltam is a pillantását. - Valóban más volt, de nekem itt a helyem, a családomat ismerve lesz még elég őrült Karácsonyunk.
- Remélem, nálatok az "őrült" jelzőnek pozitív jelentése van.
- A lehető legpozitívabb - egy pillanatra komolyan a szemembe nézett, mosolyra húztam a szám és a tenyerem a tarkójára simítottam. Nálunk az összes olyan ünnep, amit az egész család együtt ünnepelt, őrült volt, rossz értelemben őrült, de erről már meséltem. A bakancslistámon felsoroltak közt helyet kapott egy olyan teljesítésre váró feladat is, mint a vidám, vitamentes Karácsony. Sosem lett kipipálva, mert bár ez a Karácsony vidám és vitamentes volt, valamiért mégsem olyan volt amilyennek lennie kellett volna. Ez így volt rendjén, az életem sem olyan volt. 
A pulton ültem, ha akartam, testemmel nekidőlhettem a szekrénynek, de egyelőre félig-meddig kihúzva szúrtam a villámra a bepácolt hússzeleteket. Tekintetemmel követtem Niallt, ahogy el-vissza járkált a hűtőtől a tűzhelyig, még mindig nem szoktam meg őt, amint a konyhában serénykedett, éppen ezért sokszor jót mosolyogtam rajta. Amikor először aludtam nála szendvicset készített, ma komplett karácsonyi vacsorát dobott össze. Csekély mértékűt, de azért mégiscsak igazi vacsoránk volt az én első igazi Karácsonyomon. 
- Megkóstolod? - az arcom előtt lengette a villát, melyen némi törtkrumpli szemezett velem. Felcsillanó szemekkel kóstoltam meg, tetszésemet kifejezve kissé megszorítottam a kezét és a tál felé pislogtam. 
- Nagyon finom - hümmögtem, kissé magam felé húztam a karját, mire közelebb lépett és beférkőzött a combjaim közé. - Nekem ez még mindig annyira furcsa.
- Nekem is - simogatta a derekam, fejét oldalra döntve húzott kissé közelebb magához. - De legalább nem leszek olyan apa, aki még egy rántottát sem tud elkészíteni reggelire. 
- Bárcsak olyan lennél - motyogtam, fejemet lehajtottam és a karjaim a nyaka köré fontam. - Annyira szeretnék most mindent én csinálni, az én dolgom lenne.
- Itt lennék és próbálnék segíteni - mormolta a nyakamba - egészen addig, amíg nem mondanád azt, hogy szívódjak fel - nevetgélt, s eltolt magától. 
- Nem akarnám.
- Talán mégis - simított végig az arcomon. - Tudom, mire gondolsz, sok minden máshogy alakult volna, ha nem történik ez, de biztos van valami oka annak, hogy így történt. Ha megváltoztathatnám a múltat és a jelent, megtenném akkor is, ha azzal veszélyeztetném a saját boldogságom. 
- Minket nem csak ez tart össze, ugye? - kissé rémülten néztem a szemébe, az arcára kiülő elnéző mosoly és ahogy lassan rázta a fejét nem volt túl meggyőző. - Niall? - kezeim lecsúsztak az arcáról és nagyokat pislogva csúsztam hátrébb, de megragadta a derekam és visszahúzott. Milliószor feltettem már ezt a kérdést, értelemszerűen unta, de rettegtem attól, hogy csak azért van velem, mert nem akar elhagyni míg ilyen beteg vagyok.
- Mondtam már, hogy nem! De talán az énekesi karrier mellett elmehetnék színésznek is, ha ennyire elhiszed ezt a hülyeséget - játékosan meglöktem a vállát kirobbantva belőle egy enyhébb nevetőgörcsöt. - Olyan vicces, hogy mindent elhiszel.
- Megtudnád - felhúztam az orromat és a fejemet elfordítottam, pillantásom a sütésre váró húsokra szegeztem.
- Nincs mitől félned - kissé lábujjhegyre állva sugdosott a fülembe, a lehelete simogatta a nyakam és akaratlanul is megborzongtam. - Nem Faith, elmondom körülbelül negyedjére is, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy veled vagyok. 
Az állam alá nyúlt és maga felé fordította a fejem, száját mosolyra húzta és csillogó tekintetét az enyémbe fúrta.
- Szóval szakítanál egy rákos lánnyal...- kötekedtem, belül viszont nagyon jól szórakoztam kissé elképedt arckifejezésén. 
- Teljesen mindegy, mit mondok, akkor is kiforgatod a szavaim, te boszorkány! - nevetett, s egy óvatlan pillanatban lerántott a pultról, visítva kaptam a vállai után és lábaimat szorosan fontam a dereka köré, mellkasa és vállai rázkódtak a nevetéstől, bordáimat átszakító heves szívdobogással csüngtem rajta.
- Az angyalok nem lehetnek boszorkányok - ez volt az első, amit a félelemittas döbbenetből felocsúdva először kinyögtem, mindketten halkan nevetni kezdtünk, a combjaim alá nyúlva húzott feljebb magán, sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam úgy, hogy erősen tartott.
- Ne kötekedj! - vigyorgott, s az arcomon végigsimítva gyengéden megpuszilta a szám. Nem volt ennyi elég. Fészkelődtem, de nem eresztett le, így aztán kihúztam magam és a számat az övéhez nyomtam, néhány másodpercen át ellenállt, végül ő volt az, aki elmélyítette a csókunkat. Csípőjét a pultnak vetette, sokkal egyszerűbb lett volna, ha megfordul és visszaültet, de nem tette ezt. Nem voltunk hevesek, nem követelőztünk, viszont meglehetősen nehéz vállalkozás volt, hogy elszakadjunk egymástól és megálljunk ennyinél, a fejem önkéntelen billentettem hátra, ahogy ajka elszakadt a számtól és az arcomon keresztül a nyakamhoz vándorolt. 
- Tarthatnánk szünetet, főszakács úr? - mormoltam, ujjaim a hajában pihentek és az arcom kipirult. Megdermedt, csalódottan húztam el a szám, amikor elhúzódott tőlem és a szemembe nézett.
- Nem lesz kész estig a kaja - hüvelykujjával az arcom simogatta, ezúttal már nem tetszett, hogy leeresztett a földre. 
- Teljesen mindegy, mikorra lesz kész, nem időpontra kell.
- De korábban kell ágyba bújnunk, hogy tudjon jönni a Mikulás - magyarázta komoly arckifejezéssel. Először a halk nyávogást hallottam, majd éreztem Süti puha szőrét a lábaimhoz érni.
- Akkor jön, amikor alszunk, nem pedig akkor, amikor csak fent vagyunk - mentem bele a játékba.
- Ne nehezítsd meg - hajolt a fülemhez, mindkét karommal átöleltem, az ajkaim égtek az övéi után - befejezem a kajákat, és talán a Mikulás nem haragszik meg, ha hozzánk kicsit később kell jönnie.
Halkan hümmögve fogadtam el az ajánlatát, néhány másodpercen át még csókolt, majd az oldalához húzva pislogott a lábainknál ügyetlenkedő cicára
- Mindjárt kész vagyok, már csak a húsokat kell megsütni, addig ülj ki a nappaliba és keress valami tévéműsort.
Két okból egyeztem bele az ötletébe, az egyik az volt, hogy csak hátráltattam volna, a másik pedig hogy a jókedvem ellenére nem épp voltam a legjobb állapotban. Lehuppantam a kanapéra, kaptam egy puszit a homlokomra, majd a hasamnál összekuporodó Sütivel kezdtem minden csatornán megnézni a mai kínálatot. Egy ideig félig-meddig kiabálva kommunikáltunk egymással, aztán egyszer csak elnyomott az álom. Frissen sült brownie illatára, s az evőeszközök halk csörgésére ébredtem, Süti még mindig a hasamon aludt, bökdösni kezdtem, majd feladtam a próbálkozást és a kiterült macskát megpróbáltam úgy felemelni, hogy ne ébredjen fel, végül morcosan nyivákolva trappolt a kanapé sarkához és összegömbölyödött.
- Niall - szólítottam meg elég hangosan ahhoz, hogy hallja. 
- Mindjárt megyek - szemeim dörzsölgettem, a félig rám terített plédet összegyűrtem és ráhajtottam a fejem. Éhes voltam, a hasam követelőzött az ételért, de tulajdonképpen Niall feleslegesen csinált ennyi kaját, pár falatnál többet képtelen lettem volna legyűrni, ezt ő is tudta. - Szia, Angyal! Jól aludtál? - elmosolyodtam a hangjára, még az is annyira kifejező volt. Felnyalábolt és lehuppant a helyemre, fejemet a mellkasára hajtva adtam magamnak néhány percet míg igazán felébredtem.
- Még csak most lettél kész? - kérdeztem álmoskás hangon.
- Hát, elaludtál, itthon meg csak olyan süti volt, amit a szupermarketben vettünk, úgyhogy sütöttem brownie-t, az mégiscsak jobb - hálás mosolyt villantottam rá, a hátam simogatva néhány percig az arcomat fürkészte, észrevettem, hogy másik ruha volt rajta mint amit reggel felvett.
- Átöltözök a vacsorához - szólaltam meg, s megpróbáltam kicsúszni az öléből, de nem engedett.
- Miért? Így is tökéletes vagy - végigmérte a korábban lábaimra feszülő koptatott farmert, ami most még övvel is alig maradt fent rajtam, a fehér pólóm és a világoskék kardigánt, melynek kapucniján fülecskék voltak. Ő ugyanazt a nadrágot viselte, viszont egy másik, szürke pólóval és fekete kardigánnal. - Nem kell kiöltöznünk, csak itthon vacsorázunk, felhívjuk a srácokat és aztán megnézzük a Reszkessetek betörőket.
- Ha már ennyit dolgoztál a vacsorán legalább had öltözzek fel normálisan - kérlelve pislogtam rá, csak annyit kellett volna tennie, hogy nem segít felmenni a lépcsőn, és akkor ugyanabban a ruhában maradtam volna.
- Mi a gond ezzel? - zavartan nézett végig rajtam, ujjai közé fogta a kapucnim füleit és mosolyogva húzta a fejemre.
- Nem érted - nevettem. - Segíts légyszi, ígérem, hamar megleszek!
Fejét rázva emelt fel, tiltakozni kezdtem, végül mégis a karjaiban vitt fel a lépcsőn. 
Míg én a falnak dőlve kutakodtam a szekrényemben, ő mellettem állva megkezdte a fiúk köszöntését, ugyanis ők hazautaztak a családjukhoz. Kiemeltem egy fehér ruhát, de rögtön vissza is tettem, a testhezálló ruhák már nem tartoztak azok közé, melyeket szívesen viseltem. 
- Várj egy kicsit, Liam - a telefont elvette a fülétől és a ruha után nyúlt, a fejemet rázva néztem rá, de csak bólogatott, miközben elém tartotta. - Kérlek!
Nagyon kevés dologban mondtam neki nemet, egy ruha nem volt nagy dolog. Levettem a vállfáról, kaptam egy puszit az arcomra és a szavait már újra a barátjának szentelte. Segített eljutni az ágyig, melyre felültem és kigomboltam a nadrágom.
- Kint megvárlak - tátogta, majd kissé elkerekedett szemekkel tűnt el az ajtó másik oldalán. Kuncogtam rajta, majd lassan leküzdöttem magamról a ruháim és belebújtam a combközépig érő, testhezálló, fehér ruhába, melynek volt egy kis gallérja, amin szegecsek voltak. A régi énem egyik darabja volt ez, már nem igazán hordtam szegecses dolgokat. Előhalásztam egy visszafogottabb karkötőt és a fülembe aprócska, szegecses fülbevalókat tettem. Zavaros látásom miatt lassan haladtam a sminkeléssel, sminkes dobozom a térdeim közé szorítottam és nekidőltem az ágytámlának, így húztam ki lassan a szemeim és vittem fel ezüstös szemhéjpúdert, ajkaimra korallszínű szájfényt kentem, s bár néhol érdekesen állt rajtam a ruha, összességében egy rákoshoz képest elfogadhatóan néztem ki. 
- Niall - amint kiejtettem a nevét benyitott, hátamon összefogtam a ruhát, miközben kissé felemelkedtem, ő pedig felhúzta a cipzárt. A telefonjából Rebeca hangja áradt, engem követelt, s néhány pislogás után Niall felém nyújtotta a készüléket.
- Boldog Karácsonyt, Faith! - kiáltotta, s szinte láttam magam előtt őt Mikulásnénak öltözve, ahogy beragyogja egész Wolverhamptont. 
Karok fonódtak a derekam köré, tenyerét egykori hasamra simította és puszit nyomott a nyakamra, igazán nehéz volt így bármire is figyelni rajta kívül.
- Neked is! - mosolyogtam, elhessegettem Niall kezét, mely a sapkámnál legyeskedett. 
Néhány percig hallgattam őt, ahogy áradozott Liam családjáról, néha közbeszóltam és elnevettem magam, majd váltottam pár szót a lovagjával, de mire befejeztük a beszélgetést a fejem tompán lüktetett. Elszoktam már attól, amikor valaki kiabált a közelemben, az életem meglehetősen csendessé vált.
A Reszkessetek betörők utolsó percei közben brownie-t majszolva bámultam ki az ablakon, nagy pelyhekben hullott a hó, s kedvet kaptam ahhoz, hogy kirohanjak és belefeküdjek a már lehullott porhóba. Ezen a télen nekem maradt az, hogy a kanapéról nézhettem a hóesést.
- Szeretnéd most megkapni az ajándékodat, vagy inkább reggel? - Niall hangjára kissé megborzongtam, az ölében Süti halkan dorombolva aludt, míg én igyekeztem nem tudomást venni a lüktető halántékomról. 
- Az ajándékom alszik - vontam össze a szemöldököm, óvatosan végigsimítottam Süti fején és megvakargattam a doromboló cica füle tövét.
- Akkor majd reggel - egy puszival lezárta a beszélgetésünket mielőtt vita alakult volna ki, majd végigdőlt mellettem a kanapén és a kezemet fogva húzott magára. A macskának nem tetszett, hogy osztoznia kell a helyén, leugrott a földre és a saját kis kuckója felé vette az irányt.
- Milyen kis flegma lett - néztem utána, miközben halkan nyávogva összegömbölyödött a takaróján.
- Hogyne, elkényeztetted.
Összehúzott szemöldökkel böktem meg az arcát, mosolyogva kapta el a kezem és belecsókolt a tenyerembe.
- Nem tudom, ki adott neki vacsorára egy szelet húst törtkrumplival - céloztam ezzel arra, hogy az én megmaradt fél szelet húsomat valahogy belecsempészte Süti tálkájába.
- Karácsony van, járt neki - vonta meg a vállát - legalább addig sem sajátított ki téged. 
Fejemet a mellkasára hajtottam és figyeltem Sütit, összegömbölyödött, fekvő pozíciójában a hasa szinte nagyobb volt, mint a feje. 
- Önző vagy - nevettem, feljebb kúsztam és puszit nyomtam az állára.
- Egy kicsit feljebb - próbált meg a szájához navigálni. - Ez legyen a legnagyobb bűnöm. Most nem jó helyen vagy, az a nyakam, gyere picit feljebb. - mosolyogva emeltem fel a fejem, ajkaim az állán pihentettem. - Még egy kicsit, most picit balra, ez már sok, most jobbra egy kicsit. Jó, hajolj közelebb -, kuncogva hajoltam le, de nem csókoltam meg - még, Angyal.
- Nem igazán tudom, mit akarsz - ráztam meg a fejem.
- Érdekes, mert kiemelkedően teljesítesz benne - mormolta, kissé feljebb hajolva gyengéden a kezei közé vette az arcom és magához húzott. - Szerintem még nem mondtam ma elégszer, mennyire gyönyörű vagy.
- Most csak azért mondod ezt, hogy levegyél a lábamról és minél hamarabb eltűnjünk innen, hogy jöhessen a Mikulás.
- Ennyire átlátszó vagyok? - biggyesztette az alsó ajkát, végül mégis mosolyra húzta a száját, neki volt a legtökéletesebb mosolya a világon - Teljesen mindegy hogy értelmezed, viccen kívül mondom, gyönyörű vagy, tetszik ez a ruha.
- Mégiscsak jó ötlet volt átöltözni - mosolyodtam el, s igyekeztem nem gondolni arra a néhány milliméterre, ami az ajkaink közt volt.
- Nem, ezért felesleges volt, viszont régen vettél már fel ilyen ruhát.
- Szokj hozzá, nem fogok már kiöltözni, közeleg az esküvő, amint feleségül veszel kidobok mindent, a csipkés fehérneműket, szűk ruhákat, mindent, marad a mamabugyi, túl bő, kinyúlt ruhákkal - tájékoztattam a nőkről elterjedt hiedelem szerinti várható elváltozásokról.
- Igen, és? - játékosan felvonta a szemöldökét és várakozóan nézett rám.
- Csak gondoltam szólok előre - megvontam a vállam és megpróbáltam felülni, de abban a pillanatban, hogy kissé kiegyenesedtem volna újból átfogta az arcom és közel húzott magához. 
- Nem értem, mi köze ennek hozzám, de ha már ruhákról van szó kötelességemnek tartom elmondani, hogy jobban szeretem a természetességet, szóval valami oknál fogva ezek nélkül... uhm, nem, ezekkel is ugyanúgy vonzod a tekintetem, mint nélkülük.
Nevetni kezdtem, szemei vidáman csillogtak miközben az orrával megérintette az enyémet majd puszit nyomott az orrom hegyére.
- Nem gondoltam komolyan, nem leszek olyan.
- Tudom, viszont én komolyan gondoltam - vigyorodott el, majd magához húzott és ajkát az enyémre simította. Egyes érzékszerveim mintha eltompultak volna, mások viszont felerősödtek, ilyen helyzetekben annyira nem számított kettőnkön kívül semmi és senki, elfelejtkeztem az egész nap kísértő tompa fejfájásról, mindenről, aminek köze volt a betegséghez, egyszerűen csak nem számított semmi rajta kívül. Az utóbbi másfél évben ez mindig is így volt, rajta kívül semmi sem számított.
Képtelen voltam elszakadni tőle, mozdultam vele, amikor felemelkedett és lekapta a pólóját, egyetlen pillanatra sem voltam hajlandó elereszteni őt. A hátára húzta a takarót és csillogó szemeivel a tekintetem kereste, melegem volt, de tudtam, ez más melegség volt, mint amit egy nyári napon éreztem.
- Így jó? - mormolta, orrával megérintette az arcom és feljebb húzta a sapkámat. Válaszul halkan hümmögtem és karjaim a nyaka köré fonva vontam közelebb magamhoz. Szerettem az érzést, ahogy a hasa az enyémhez simult. - Nem akarod levenni ezt a sapkát?
- Nem - leheltem a bőrébe. - Még annyira sem vagyok vonzó nélküle, mint így. 
- Szerintem meg vedd le, csak zavar - tanácsolta, s ujjával egyre feljebb húzta a fejfedőm.
- Niall...
- Engem nem érdekel, van-e amit összekócolhatok, vagy nincs. Faith Freelove vagy, nem? Az a lány, akibe másfél évvel ezelőtt beleszerettem, és akibe csak egyre mélyebbre zuhanok.
- Talán igen - rebegtem, s figyeltem, ahogy egyre jobban lehúzta a fejemről az egészen hozzám nőtt darabot, nélküle úgy éreztem magam, mint amikor először látott meztelenül. 
- Így már mindjárt jobb - mosolygott, kezeimmel mégis eltakartam az arcom, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Nem volt kedvem erről beszélni vele, főleg nem akkor, amikor mindenét magamon éreztem, de túlságosan hiú voltam. - Angyal, nézz ide! - nyúlt gyengéden az állam alá. - Faith, kicsim...
- Semmi baj - motyogtam a tenyereim alól - csak kérek néhány percet, befejezem a hisztizést.
Csendben maradt, mély levegőt vettem és biztosítottam magam arról, neki tényleg nem számít ez, még mindig itt van és csak arra vár, hogy összeszedjem magam. Lassan emeltem fel az ujjaim, majd óvatosan elhúztam a kezem és halvány mosolyra húztam a szám.
- Szerelmes vagyok a szemeidbe - hüvelykujjával végigsimított az arccsontomon, halkan, lassan beszélt hozzám, hangja kissé rekedtes volt, még mindig vágyott rám. Minden alkalommal nehéz volt elhinnem, hogy még így is kellek neki.
- Azt hiszem, akkor ez kölcsönös - magamhoz húztam az arcát, homlokát az enyémnek döntötte és néhány pillanatra elmerültünk egymás tekintetében, habár az orromat betöltötte az illata, mégis nehezen vettem levegőt, de ezt betudtam a helyzetnek.
- Annyira, de annyira gyönyörű vagy - az ajkaim közé motyogta, beletúrtam a hajába és kissé megszorítottam az ujjait, melyekkel az enyémekbe kapaszkodott. Kapkodva csókolt meg, néhány másodpercen át nem vett levegőt, majd élesen szívta be azt. Ő az első naptól fogva tudta azt, ami immár teljesen nyilvánvaló volt mindenkire számára, mi ketten egymásnak lettünk teremtve. Az ajkam az ajkán, ujjaim az ujjaiban, testem a testén, mintha egy puzzle két darabja lettünk volna, a testünk és a személyiségünk is tökéletesen illeszkedett, ami bennem nem volt meg, az ott volt benne, s fordítva. Mindenkinek nyilvánvaló volt ez, de a nagykönyvben hibát ejtettek, valaki vagy valami más hibájáért fizettünk mi. 
A Karácsonyom mégsem lett olyan, mint amilyet elképzeltünk. Fél 3-kor ébredtem, a fejem szorított és a légszomj mellett hányingerem is volt, ösztönösen tudtam, valami nincs rendben. Levegőért kapkodva nyöszörögtem a nevét és cseppet sem kíméletesen rázogattam a karját, végül nem bírtam tovább, még éppen felkaptam a földre hullott ágytakarót, a látásom zavaros volt, végül mégiscsak feltéptem a fürdőszoba ajtaját.
- Faith?! - hallottam a takaró súrlódását, majd lábait keményen helyezte a földre, néhány másodpercen át bénázhatott az alsónadrágjával, mire beért már félig fuldokolva lógattam a fejem a wc csészébe. Tüdőrákról vagy hasonló tüdőbetegségről nem tudtam, de igazából már nem lepődtem volna meg, ha kiderül, hogy azt is ellepte a rák. A sötétben nem láttam viszont a karácsonyi vacsoránkat, viszont az ízét nagyon is éreztem, még csak nem is hasonlított arra, amilyen valójában volt. Niall nem kapcsolt villanyt, kezét éreztem a vállamon, leguggolt mellém, ő nem sejtette, hogy a hányáson kívül itt van bármi más is. 
- Készítsd a kocsit vagy hívd a mentőket - szuszogtam, már éreztem a torkomon felfelé törekvő törtkrumplit, vagy talán a brownie vágyott szabadulásra, ugyanakkor nem kaptam rendesen levegőt és ettől csak rosszabb volt az egész. - Valami nem oké - nyögtem, és ő nem kérdezett többet, vonakodva, de ott hagyott a fürdőben, s ezúttal a mentő száguldott ki hozzánk, addigra a fejem nehéz volt, s bár már nem hánytam, szinte mozgásképtelenné váltam, nem mintha annyira nagyon sokat tudtam volna egyedül menni bárhova. Boldog Karácsonyt, Faith!