Epilógus - I wish I was beside you

Sziasztok!
Hogy miért most teszem ki ezt a részt, azt nem tudom. A hangulatom egyáltalán nem jó, sőt... nem akartam semmit sem írni a fejezet elé, de úgy érzem mégsem tehetem ezt meg, hiszen ez az epilógus. Rengeteget küzdöttem vele, 3 verziónak a megírásába kezdtem bele és végül mégis az elsőnél maradtam, s csak néhány perce fejeztem be. Ma már annyit sírtam, hogy képes voltam száraz szemekkel megírni a részt. Nem érzem jónak, sőt, de most nincs kedvem ezzel foglalkozni, ne haragudjatok. Írok majd egy egy kis búcsút, ahogy azt mindig tenni szoktam, s talán néhány kis meglepetéssel is fogok tudni szolgálni.

Nessa. xx

U.i: A deaktivált ask.fm-ről ne kérdezzetek.

U.i2: Egyelőre hanyagoljuk a bécsi koncertet, kérlek titeket!

2014/08/28.
Sosem fogod tudni, hogy milyen vagy igazából, hogy mennyire fontos vagy és mennyire meghatározó az életemben. Nem tudok aludni, a cuccaim szétdobálva hevernek mindenhol a szobában, de tieid érintetlenek. Mindig azt álmodom, hogy elszakítanak tőlem, most pedig nem tudok aludni mert nem vagy itt. Összezavarodtam, tudom, hogy itt vagy, mert te velem vagy és én veled még most is, de mégsem vagy itt, nem tudom megfogni a kezed, nem tudlak megölelni, az illatod csak a párnáról érzem és ez egy kicsit megnyugtat. Tudom, hogy visszajössz majd, hogy holnap hazahozlak és amennyire lehet megint minden rendben lesz, itt leszel. és nem fogok arra gondolni, hogy mi lenne velem, ha nem hozhatnálak többé haza. 

Csak ülök a sötétben és nem is látom, hogy mit írok, de már nem tudom máshogy kifejezni magam. Dühös vagyok, mert mi nem ezt érdemeljük, talán én igen, de te biztos nem. Az eltelt hónapokban rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem és mégsem teszem fel őket soha, mert miért hoznám fel köztünk ezt a témát, amikor az a feladatom, hogy elfeledtessek veled minden rosszat? Kiírni könnyebb ezeket, mert valamiért reménykedek benne, hogy ez az oldal majd nem ragadja meg a figyelmed, hiszen nincsenek itt fényképek, ujjacskáiddal zavartalanul lapozhatsz túl rajta, s talán majd 20-30 év múlva ragadja meg csak a pillantásod, amikor már alig lesz jelentősége ezeknek a soroknak, jól leszel és én is jól leszek, csak egy távoli emlék marad majd ez az egész. 
Nem értem, miért pont te, keresem a válaszokat de egy sem ésszerű, olyasmik fogalmazódnak meg bennem, melyeknek egyáltalán nincs valóságalapja. Talán rosszul választottál velem, talán nem én vagyok, akire szükséged van és az élet így akar figyelmeztetni erre, csak nem értem, hogy akkor miért nem én vagyok most ott helyetted. Miért nem az én hajam hullik ki? Miért nem engem mérgeznek? Miért nem az én fejemben növekszik daganat? Miért? Miért pont te, amikor ezerszer értékesebb és jobb ember vagy, mint amilyen én valaha is lehetnék. Talán én rontottam el valamit és ezzel akarnak büntetni, felvetik annak a lehetőségét, hogy elveszíthetlek, mert valami kegyetlen ember vagy akármi is legyen ez tudja, hogy fontosabb vagy nekem a saját életemnél. 
Hiányzol, szeretnék bemenni hozzád és beférkőzni melléd, de nem teszem mert tudom, hogy most alszol és akármennyire is látni akarlak nem tudnék megbirkózni azzal, hogy nem hagylak pihenni. Ha már én nem tudok aludni, legalább te tedd meg, szükséged van rá.
Félek egyedül, hónapokig egyedül laktam ebben a házban anélkül, hogy bármi kellemetlent is éreztem volna, most viszont félek. Nem vagy itt, nem töltöd be a jelenléteddel és így minden olyan üres. Nem vagyunk túl hangosak mostanság, de ijesztő ez a csend, ami körbevesz. Nekem kellene megvédeni téged, mégis fordítva van. Megvédsz attól, hogy széttépjem magam, hogy belebolonduljak a tehetetlenségbe.

2014/12/29
Nem mondom ki, mert nem így lesz, csak muszáj leírnom amit érzek, különben megbolondulok. Ma megígértetted velem, hogy ne csináljak butaságot, ha... történik valami. Hazudtam. Bent vagy a műtőben és én nem tudok semmit, nem tudom, mi történik veled, nem tudom, mit tesznek veled, nem tudom, hogy jól vagy-e, kibírhatatlan ez a tehetetlenség. Egyre nehezebben tartom magam előtted, egyre nehezebb elmenni innen és egyre jobban félek. Életemben először hazudtam neked. és emiatt még csak bűntudatom sincs. Azt kérted, legyek boldog nélküled, de te is tudod, hogy ez nem lehetséges. Hallani sem akarok erről, mert tudom, hogy képes vagy arra, amit egyszer már megtettél. Tudom, hogy meggyógyulsz és így nem érzem akkora súlyúnak, hogy hazudtam neked, de nem értem, hogyan kérhetted ezt tőlem, amikor mindketten tudjuk, hogy neked se menne nélkülem.
Néha elgondolkozom azon, lehetséges-e valakit túlságosan szeretni. Betegesen.
Aztán rájövök, hogy valószínűleg igen, mert én vagyok az élő példa rá. Rád nézek és szavakkal kifejezhetetlen az, amit aközben érzek. Nem vagy itt, csak egy képet nézek rólad és a torkom összeszorul, mert annyira szeretnélek megérinteni, megfogni a kezed és a füledbe suttogni, hogy én itt vagyok és mindig is itt leszek, sosem megyek sehova. Csak ilyenkor jövök rá, mennyire sokat jelent, ha megfoghatom a kezed és megtehetem ezeket, a gesztusaim már túl megszokottak és elsuhanok afelett, hogy mennyire hálásnak kellene lennem ezekért. De az vagyok, mert tudom, hogy te vagy a legjobb, amit csak kaphattam az élettől. És veled lenni mégis rohadtul fáj! Felmerül annak a lehetősége, hogy elveszíthetlek, abba pedig belepusztulnék. Saját magamat tenném tönkre.
Tudom, hogy képes vagy rá, tudom, hogy nem hagyod ezt túlnőni magadon. Mindent megteszek azért, hogy megkönnyítsem a dolgod, de ehhez küzdened kell, talán miattam küzdeni is fogsz, s nyertesként fejezzük be ezt a harcot. Akkor pedig soha nem foglak elengedni.

2015/03/15
Mintha széttépnének belülről. Még nem fogtam fel, hogy mi történt. Fáj a fejem és nem látom mit írok, azt sem tudom, ki vagyok én. Ezer darabra téptél szét.
Miközben a nyitott ajtót bámul azon gondolkozok, miért itt vagyok, miért nem otthon? És hol vagy te? Miért nem vagy itt, miért nem ölelsz, miért nem ébresztesz fel és ölelsz magadhoz azt motyogva, hogy minden rendben lesz? Miért? Mi történt?
Úgy érzem magam, mint akit megvertek, mintha amnéziám lenne. Az életemben üres foltok vannak amelyek arra várnak, hogy valahogy rájöjjek, mik voltak a helyükön egykoron. Aztán ezek a foltok teljesek lesznek és beleszakadok a fájdalomba.
Miért írok neked? Miért nem mondom el, amiket gondolok? Az utóbbi időben nem mondtam el neked az érzéseim, mert nem akartalak ezekkel terhelni.
Meghaltál.
Sosem mondhatom már el az érzéseim, sosem fogok már választ kapni a kérdéseimre.
Nem akarok már itt lenni, mert fáj, nem akarok nélküled lefeküdni, nélküled felkelni, nélküled nem akarom látni a világot. Tudom, milyen volt boldognak lenni és felemészt ez a keserűség, ez a kibírhatatlan fájdalom és űr, amit hagytál magad után. Szeretném elfelejteni az egész kapcsolatunkat, de akárhányszor rád gondolok a szívem hevesebben kezd verni. Nem, mégsem akarom elfelejteni, mert melletted olyan boldog voltam, mint még soha senki mással.
Hiányzol, ez a legrosszabb az egészben, és az, hogy tudom, alakulhatott volna ez teljesen másképp is. Talán hiba volt tervezgetni.
Ma a hídon állva megfordult a fejemben, hogy leugrok, számba vettem a lehetőségeket, hogy miért ne tegyem és csak annyi jutott eszembe, hogy nem lennél büszke rám, ha meghátrálnék. De talán egyszer az életben mindenkinek muszáj félretennie a büszkeségét, vagy elfordulni és úgy tenni, mintha nem látná a történéseket. Te elfordulsz, én félreteszem a büszkeségem és megteszem, aztán minden jobb lesz.
Valamiért mégsem tettem meg, de már nem is tudom, miért. Túl feltűnő lett volna annyi ember előtt megtenni, túl nagy lett volna az esélye annak, hogy valahogy kiszednek a vízből és még a lehetőséget is elveszik tőlem, hogy én irányítsam az életem.
Nem mintha most képes lennék erre. Sodródom az árral és várom, hogy jobb lapot kapjak, várok a csodára, ami már sosem fog bekövetkezni.

2015/06/04
Mindig is tudtam, hogy ha túl közel engedlek magamhoz, azzal saját magamat fogom veszélybe sodorni. Nem megy, Faith, nem megy nélküled. Megijeszt amit érzek, hogy Kylee egyre jobban belemászik az életembe és képtelen vagyok eltaszítani őt magamtól. Próbálkozom, de túl kitartó. Nem akarok érzéseket táplálni iránta, nem akarom, hogy bárki is átvegye a helyedet és betöltse az űrt. Nem, az egyetlen amit akarok, az te vagy. Mindig te voltál és mindig is te leszel.
Fordulj el és csukd be a szemed, mert most nem leszel büszke rám, de nem megy, Angyal, nem akarom, hogy menjen.


Srácok!
Amikor ezt olvassátok remélhetőleg már nem leszek kérdőre vonható állapotban. Az elmúlt hónapokban végignézhettétek, min mentem keresztül, s tudom, azt hittétek már félig-meddig rendben vagyok, de ez nem így van. Valószínűleg már tudjátok.
Csak azt akarom, hogy tudjátok: sajnálom!
Sajnálom, hogy nem voltam elég kemény, hogy ennek teszlek ki titeket és fájdalmat okozok nektek. Önző vagyok, mert csak magamra gondolok. Nekem jobb lesz így.
Azt akarom, hogy egy percig se legyetek szomorúak miattam, egyszerűen ennek csak így kell lennie, mert nélküle nem lehetek boldog, szükségem van Rá. 
Azon gondolkozom, miért kellene még maradnom, tudom, hogy képes lennék meggondolni magam, de nem akarom, ezért inkább nem is sorolom az érveket. Nem mondtam elégszer, de tudnotok kell, hogy a veletek eltöltött néhány év messze a legboldogabb időszakom volt amellett, amit Faith-tel töltöttem. 
Ez az utolsó alkalmam arra, hogy üzenjek valamit a családomnak. Nagyon nagyot fognak csalódni bennem, de ha elmondjátok ezeket nekik, vagy esetleg elolvassák ezt a levelet, talán megértenek majd egy kicsit. 
Sajnálom anya, hogy nem mindig voltam jó fiad és sajnálom, hogy fájdalmat okozok neked. Apa... szükség van arra, hogy írjak bármit is? Annyira szeretem Őt, nem megy nélküle, nem akarom, hogy menjen. Greg, Theo ne tudja, hogy ilyen gyenge rokona van. Köszönöm, hogy felneveltetek és megadtatok nekem mindent, sajnálom, hogy mégsem vagyok képes beérni ezekkel.
Srácok, köszönök mindent, amit valaha is tettetek értem. Köszönöm az elmúlt éveket, köszönöm, hogy támogattatok és tartottátok bennünk a lelket. Köszönöm, hogy mindvégig igaz barátaim maradtatok és a legrosszabbkor is mosolyt csaltatok Faith arcára. Hiányozni fogtok, de egyszer még találkozunk, várni fogom, hogy alaposan elverjetek. Ne siessetek utánam, könyörgök!
Nektek menni fog nélkülem is.
Louis, nagyon vigyázz a családodra, kérlek! Talán fogalmad sincs róla, mekkora ajándék ez...
Szeretlek titeket! 

Niall. xx