10.rész Loving you is easy

Sziasztok!
Köszönöm a sok biztatást és komit az előző részhez. Most nem nagyon mondanék erről semmit, viszont van valami más.
Az ask.fm oldalamon mostanában elég aktívak vagytok, aminek örülök, viszont meg kell értenetek, hogy van egy bizonyos határ. Vannak dolgok, amiket különböző okok miatt nem akarok megosztani magamról, mert az a magánéletem, vagy mert nem szeretek beszélni róla. Nincs minden rendben, nem vagyok jól, sőt, kifejezetten rosszul vagyok, valószínűleg ez az oka annak is, hogy ennyire nem megy ennek a történetnek az írása. Nehéz boldog pillanatokról írnom úgy, hogy jelenleg egy kicsit sem vagyok boldog... De ez már megint más.
Továbbá vannak olyan bloggerek, akikkel egy ideje levelezek, nem szeretném, ha őket is ilyesmikkel nyaggatnátok, nem tudják az igazi nevem, nem tudják, hogy van-e barátom, ahogy a többség azt sem, hogy mi bajom van. Nem szeretek erről senkinek se beszélni, kár próbálkozni...
Nem akarok bunkó lenni senkivel, nem akarom, hogy megutáljatok, ezért kérem, hogy fontoljátok meg milyen kérdéseket tesztek fel és mikről érdeklődtök. Ha valakit megbántottam, itt és most kérek tőle bocsánatot. Sajnálom, csak az utóbbi hetek nem tartoznak a legjobb napjaim közé.

Nessa. xx

-Anya.-léptem be a szüleim szobájába. Anya a laptopjával az ölében ült az ágyon, amikor beléptem mosolyogva pillantott fel.
-Mit szeretnél, kicsim?
Beszívtam az alsó ajkam és letelepedtem az ágyra.
-Valami baj van, Faith? Minden rendben veled és Niall-vel?
-Persze.-mosolyogtam.-Igazából pont rólunk szeretnék kérdezni valamit.
Félretette a gépet és a fejét félredöntve figyelt engem, így annyira saját magam láttam benne. Neki is hosszú, barna haja volt, olyan kék szemei, mint nekem, és az arcunk is hasonlított, bár az enyémet apa vonásai is jelentősen tarkították.
-Kérdezz bármit.-mosolygott.
-Csak annyit akarok, hogy esetleg ott aludhatnék náluk?
Az ajkamba haraptam, tényleg csak ezt szerettem volna, de tudtam, hogy nagy valószínűséggel anya kombinálni fog, és különben sem kértem tőle soha ilyesmit. 17 év alatt csak itthon, és Rebeca-nál aludtam, és én magam is egy kicsit féltem tőle, milyen lesz Niall mellett álomra hajtani a fejem, és felébredni. Reggelente az arcom egyik oldalát párnanyom díszíti, és a hajam olyan, mint akit megrázott egy magasfeszültségű vezeték.
-Ó.-mosolyodott el.-Kicsim...
-Anya.-néztem a szemébe.-Csak alvás.
-Rendben.-mosolygott kitartóan, közben bólintott.-De Faith, kérlek, ha ti...
-Beszélni fogok veled.-hadartam, majd felpattantam és kirohantam a szobából. Az arcom égett, annyira tudtam, hogy majd egyből arra gondol, nem tudtam, hogy ez minden anyánál így van-e, mindenesetre én nagyon cikinek éreztem a helyzetet. Niall a szobámban, az ágyon ülve várt rám, szeretett volna velem tartani, de pont azért nem engedtem, mert tudtam, hogy mi lesz anya első gondolata. Érdekesen jött volna ki, ha mindkettőnket ellát tanácsokkal.
-Mehetek.-mosolyogtam, és puszit nyomtam a szájára.
-Sokat győzködted?
-Azonnal belement.-ültem az ölébe, kezei közrefogták a derekam és a fejét megpihentette a vállamon-Kedvelnek téged.
-Örömmel hallom.-mosolygott.-Az apukád...?
-Hát, gondolom majd észreveszi, hogy nem vagyok itthon.-kuncogtam.-Majd beszélek vele. Ne aggódj.
Puszit nyomott az arcomra, kiszálltam az öléből és a szekrényeimhez sétáltam, elővettem egy táskát, majd kihúztam az egyik fiókot és gyorsan belegyűrtem egy tiszta fehérneműt. A lábammal becsaptam és kinyitottam az egyik szekrényt, beledobtam a tatyómba egy sima, fekete csőnadrágot és egy fehér, mintás pólót. Utoljára még bedobtam egy térdnadrágot, habár többnyire csak egy pólóban és bugyiban aludtam. Viszont semmi pénzért nem flangáltam volna úgy a fiúk házában. A sminkes asztalomhoz léptem, egy laza mozdulattal a táskámba dobtam egy szemceruzát, spirált, a fésűmet és néhány hajgumit, majd a fürdőszobába mentem, eltettem a fogkefém és a kedvenc, kakaós mandulás tusfürdőm. Behúztam a cipzárt.
-Kész vagyok.-mosolyogtam.
-Ez gyors volt.-lépett hozzám, pusziért nyújtóztam, de annál sokkal többet kaptam. Homlokát az enyémnek döntötte, puszit nyomtam a szájára és rámosolyogtam, habár még mindig kissé ideges voltam.
Hogyne lettem volna az, először készültem egy fiúval együtt aludni, de nem is ez volt a fő gondom, hanem az, hogy látni fogja, milyen vagyok reggel. Kicsi szemekkel, fáradt arccal, kócos hajjal, nyűgösen, pizsamában.
Egy sóhajtással kifújtam a levegőt, nagyon reméltem, hogy egy kis feszültség is távozott így belőlem. Amikor a szemébe néztem, úgy éreztem nincs miért aggódnom, mert ha az ő arcával találom szembe magam holnap reggel, akkor nem leszek hisztis, és talán nem fog undorodva kiugrani mellőlem.
-Menjünk?-kérdezte óvatosan.
Az órára pillantottam, 6 óra múlt. Aprót bólintottam, felkaptam a székemről a dzsekim, majd a kezét fogva lépdeltem le a lépcsőn. Anya ezúttal a nappaliban ült, egyik kezében bögre a volt, másikkal szorgosan pötyögött a laptopján. Amikor leértünk mosolyogva pillantott ránk.
-Már mentek is?
-Aha.-hümmögtem.
Felhúztam a cipőm, a fűzőket oldalra tömködtem és megvártam, míg Niall is belebújtatja lábait a cipőjébe. Levette a fogasról a kabátját és belebújt, addigra anya már előttem állt és átölelt.
-Ha mégis úgy adódna...
-Anya.-sziszegtem, az arcom egyből pipacsvörössé változott. Nevetve a kezei közé vette az arcom és megpuszilt.
-Jók legyetek.-búcsúzott, és megpaskolta Niall sima arcát. A barátom kissé értetlenül fürkészte, majd nagy meglepetésemre az ő orcái is kissé kipirultak és halkan felnevetett.
A jobb kezemet az övébe csúsztattam, majd intettem anyunak, míg ő udvariasan elköszönt.
-Nem hallottál semmit.-motyogtam, és a fejemet kissé a vállára biccentettem.
-Szóval ezért nem akartad, hogy veled menjek, amikor megkérdezted.-nevetett.
-Nem hallottál semmit.-ismételtem, a szám kissé felfelé húzódott.
-Megnyugtathattam volna az anyukád.
-Niall.-nevettem, égő arcomat a vállába fúrtam.
-Nem kell aggódnia.-nyomott puszit a hajamra.
Perceken át nem néztem fel, majd amikor úgy éreztem, az arcom már nem piros, mint egy telefonfülke, újra a lábaim elé néztem. Az út hozzájuk meglehetősen rövid volt, az utcánkban élt néhány lány, nyáron a kertben napoztak, és előfordult, hogy néhány sráccal görkoriztak, többször hallottam már a telefonjaikból felcsendülni a srácok 1-1 dalát. Biztos örültek volna neki, ha megtudják, nem is olyan messze vannak tőlük ezek a srácok. Azt hiszem, az egyik lányt Mira-nak hívták, Niall egyszer találkozott vele, amikor épp hozzám igyekezett. Láttam az ablakból, hogy mosolyogva beszélgetett vele, majd készítettek egy fényképet.
Anélkül értünk oda hozzájuk, hogy bárki is megállított volna minket. Ez a környék eléggé nyugodt volt, tulajdonképpen itt csak tehetős emberek éltek, és olyanok, akikkel foglalkozott a tévé. De én még sosem láttam errefelé olyan sztárpalántát, aki felkeltette volna az érdeklődésem. 
Amikor beléptünk az ajtón szinte teljes volt a csend, de valakinek kellett otthon lennie, mert az ajtó nyitva volt, habár kinéztem belőlük, hogy elfelejtették bezárni. Levettük a kabátjainkat és cipőinket, majd a nappaliba mentünk, ahol a tv előtt Zayn csendesen szuszogott.
-Zayn.-szólította meg Niall.-Zayn!
-Ne ébreszd fel.-suttogtam.
-Zayn!-kiáltotta.
Szegény srác hunyorogva nézett fel, édes látványt nyújtott a kanapén kiterülve, egy díszpárnába fúrta az arcát. 
-Mi van?-nyöszörögte rekedtes hangon.
-Hol vannak a többiek?
-Komolyan ezért keltettél fel? Louis Alexis-vel, aszem' Alex tesója Londonba repült, Liam Rebeca-val, vagyis amikor utoljára láttam őket még együtt voltak, Harry-t nem tudom, talán fent van és jobb kézre gyúr, most nem ment Hayley-hez.
-Kösz az infót.-fintorgott Niall, először nem értettem, majd leesett, az arcom zavartan belefúrtam a pólójába. 
-Honnan kellene tudnom? Én csak itt alszok.-ásított.-Ameddig nem piszkál, nem gyújtja fel a házat és épségben van, addig nem érdekel mit csinál.
Elmosolyodtam, tetszett az az "amíg épségben van" a végén. 
-Ne aludj egész nap.-pöckölte meg az orrát Niall.-Faith itt alszik.
-Tényleg?-csapta le a kezét, és rám mosolygott.-Épp itt az ideje! 
Szégyenlősen mosolyogtam rá, nem tudtam, mit gondolhatott erről, semmit nem tudtam. 
-Szia Faith!-hallottam Harry lelkes hangját a lépcső irányából.
-Mondtam, hogy talán itthon van.-motyogta Zayn, és felhúzta magát, ujjaival a hajába túrt és rendezgetni kezdte a tincseit.
-Szia Harry!-mosolyogtam, ellopott Niall mellől és magához ölelt. 
-Tiszta a kezed?-fogta meg a derekam Niall.
-Persze.-ráncolta a szemöldökét.-Miért ne lenne az?
-Csak kérdeztem.
-A hülye kérdések világnapja van?-nézett körbe.-Louis nem szólt róla.
-Nem.-nevetett.
Zayn a kanapén nevetett, Harry megrázta a fürtjeit és mosolyogva pillantott rám.
-Mi ez a cucc?-bökött a táskámra.-Itt maradsz?
Bólintottam, szemei felderültek és vigyorogva megpaskolta az arcom. Nem tett megjegyzéseket, pedig tőle számítottam valami ilyesmire. 
Niall szobájában a táskámat az ágyra dobtam, furán mosolyogva nézett rám.
-Mi a baj?-kérdeztem.
-Semmi.-lépett közelebb, a hajam kisimította az arcomból és megpuszilt.-Csak elgondolkoztam.
Lassan mindenki hazaért, furcsa volt egyedüli lányként velük lenni, ha én itt voltam, általában Rebeca is. De egyedül, ezzel az 5 sráccal...
A legnagyobb kihívást az jelentette, amikor Niall elment zuhanyozni, mert tudtam, mindjárt én következek. Az ágyán ültem és a telefonom nyomkodtam, még véletlenül se mentem a twitter adatlapomra, Rebeca elárasztott az üzeneteivel. Annyira gyorsan pötyögött, hogy szinte hallottam, ahogy hadarja azokat a szavakat. Megosztottam a komoly félelmeim a barátnőmmel, és ő elérte, hogy kissé megnyugodjak, azt mondta, idézem: "Csak tartsd csukva a szád alvás közben és ne nyálazz a párnájára, akkor nem lesz semmi baj, szívem".
Hallottam, hogy a vízcsobogás elhal, elköszöntem Rebeca-tól és félretettem a telefonom, nem készültem fel a látványra, ami percekkel később elém tárult. Niall alsónadrágban, valószínűleg erről most a lányok többségének csorogni kezdett a nyála, de én zavarba jöttem. A haja vizes volt, a mellkasán pedig apró szőrszálak voltak, és a nadrágjából is kandikált ki néhány, nem ő volt a legizmosabb a srácok közül, de a karjain és a kockás hasán látszott, hogy néha ráveszi magát és edz. Amikor a kezeimmel eltakartam a szemeim kinevetett, a szekrényéhez sétált és kivett egy fehér pólót.
-Faith.-szólított, kilestem az ujjaim mögül.-Nem kell zavarban lenned, nem vagyok szégyenlős.
-Jó neked.-motyogtam a tenyerembe.
-Szoktál uszodába járni?-aprót bólintottam.-Ott is zavarba jössz?
-A kisgyerekektől és a gizda swag csávóktól nem.
Hangosan nevetett, majd puszit nyomott az arcomra.
-Ha gondolod mehetsz zuhanyozni.
Aprót bólintottam, magamhoz vettem a táskám és belenéztem, a felismerés szinte fokozatosan ért el. Mivel Niall az ágyamon ült, amikor pakoltam, és a pizsamám az ágyneműtartóban van, nem tettem el.
-Niall.-pislogtam rá idegesen.-Kaphatok egy pólót? Ez is jó lesz.-húztam meg a pólóját.
-Biztos vagy benne?-vonta fel a szemöldökét. Bólintottam, mire kibújt a pólójából és a kezembe adta.
-Most nagyon merésznek érzem magam.-motyogtam, ezzel újabb édes nevetést kiváltva belőle.-Köszönöm.
-A konyhában leszek.-nyomott puszit a számra.
Bólintottam, felnyaláboltam a táskám és a pólót, majd elindultam a szobájához tartozó fürdőszoba felé.
-Törülközőt már vettem elő neked.-mondta, mielőtt becsuktam volna az ajtót.-A lila az.
Rámosolyogtam, majd becsuktam az ajtót és nekidőltem. Vettem két mély lélegzetet és vetkőzni kezdtem, a hajamat összekötöttem egy kontyba, majd gyorsan behúztam a zuhanykabint és megnyitottam a vizet, a kabin ezelőtt még párás volt, és belengte Niall tusfürdőjének illata. Viszonylag gyorsan végeztem, majd illatozva, nedves hajjal léptem ki. Pillanatok alatt felöltöztem, Niall pólója bő volt rám és áradt belőle az öblítő és az ő jellegzetes kellemes illata. Megtöröltem a hajam, kifésültem, azután elpakoltam magam utána a dolgaim és a törülközőt a szárítóra terítettem.
Bizonytalanul sétáltam le a lépcsőn, a konyhából hallottam a nevetésüket, amit akkor sem hagytak abba, amikor beléptem. Niall mosolyogva nézett rám, nem tett semmi különöset, nem bámult, csak mosolygott, és amikor leültem mellé megpuszilta az arcom.
-Tudod.-szólalt meg Louis, miután lenyelte a szájában lévő ételt.-Te vagy az első lány, aki Niall miatt van itt. Mármint, te vagy az 1. barátnője, akit ismerünk.
Louis és Liam kivételével már mindannyian lezuhanyozhattak, mert félmeztelenül ültek, Zayn a hűtőben matatott, Harry pedig egy bögréből szürcsölt valamit. Nem engedtem, hogy kellemetlenül érezzem magam, és viszonylag hamar le is győztem a zavaromat. 
-Csinálok vacsorát.-pattant fel Niall.
Harry szemei tágra nyíltak, majd lassan elemelte a szája elől a bögrét, vicces kis kakaóbajusszal, értetlenül nézett rá, ahogy mindenki más is.
-Ne számítsatok túl nagy dologra.-nevetett.
-Niall.-szólítottam meg, mosolyogva felém fordult.-Nem kérek paradicsomot, sem semmilyen más zöldséget a nutellás kenyérre. 
-Nem holmi nutellás kenyeret csinálok.-prüszkölt.
-Bocsi.-nevettem.
Árgus szemekkel figyeltem, ahogy kipakol a hűtőből, készen álltam arra, hogy megakadályozzam a gyomorrontást. Niall néha érdekes dolgokat tudott készíteni, amik lehet, hogy az ő gyomrát nem terhelték volna meg, de az enyémet igen. Ennek ellenére semmi furcsa dolgot nem tett bele, mielőtt befejezte volna, úgy állt, hogy ne lássak semmit a szendvicsből. Nevetve tűrtem a fülem mögé egy tincsem, a két tányért a kezein egyensúlyozva pördült meg, kecsesnek mondható léptekkel indult felém, majd egy meghajlást követően letette az egyik tányért az asztalra. Annyi különbség volt az én szendvicsem és az övé közt, hogy az én tányérom szélén ketchuppal volt egy apró szívecske. Ismét egy apró, kedves gesztus.
-Niall, ez nagyon cuki!-vigyorgott szélesen Zayn.
Elégedett arcot vágott, majd puszit nyomott az arcomra és jóízűen beleharapott a saját szendvicsébe. Ellentétben vele én lassan ettem meg az enyémet, próbáltam nem félrenyelni, de elég nehezen ment, mert folyamatosan egymást szívatták. Harry belekortyolt a kakaóba és Louis meglökte a bögrét, Zayn utánozta, ahogy Niall rágcsált, és amire Liam-nek szüksége volt, arra Harry-nek is. Elgondolkoztam, vajon jó dátumot írtak-e az anyakönyvi kivonatukba, és valójában 12 évesek, nem 19-21.
Vacsora után még maradtunk egy ideig a nappaliban, a fiúk árgus szemekkel néztek valami sorozatot, majd amikor vége lett szinte teljesen egyszerre tápászkodtak fel és nyújtóztatták ki elgémberedett végtagjaikat.
-Jó éjszakát.-nyomott el egy ásítást Louis, kezével a hajam felé közeledett de mielőtt még összeborzolta volna arrébb álltam. Nevetve simított végig a fejemen, majd elindult a lépcső felé.
-Jó éjt.-mosolyogtam.
Libasorban megmásztuk a lépcsőt, majd elköszöntünk egymástól, végül pedig ketten maradtunk Niall szobájában. Természetesen aludtunk már együtt, délutánonként egy film nézése közben gyakran elpilledtünk, de ezt valamiért teljesen másnak éreztem. Olyankor csak fél órákat, max egy órát aludtunk, de most...
Végignéztem magamon, megfogta a kezem és magához húzott, karjaim a dereka köré fontam, ahogy ő is tette ezt velem, puszit nyomott a számra és néhány pillanatig mosolyogva fürkészte az arcom.
-Gyönyörű vagy.-mondta halkan, ujjaival beletúrt a hajamba és elrendezgette a tincseim. 
Zavartan hajtottam le a fejem, ujjaival felbillentette az állam és megcsókolt. Néhány perc múlva elhúzódtunk egymástól, lehuppant az ágyára és magával húzott engem is. Nagy levegőt vettem és közelebb húzódtam hozzá, némi mozgolódás után magunkra húzta a takarót és az arcát. A csípőmnél nyomást éreztem, a hátam mögé nyúltam és kihalásztam a bordáimba nyomódó telefonom, a képernyő felvillant és szembetaláltam magam egy piros borítékkal, amelyen az "anya" megnevezés díszelgett. Megnyitottam, az arcomra lassan ismét zavart pír jött, Niall ezt észrevette és kuncogva simított végig a bőrömön.
-Csak aggódik, te vagy az egyetlen kislánya.
-Túlzásba viszi.-motyogtam, és letettem az éjjeliszekrényre a telefonom.
Felé fordultam, arca csak alig pár centiméterre volt az enyémtől, közelebb csúszott és puszit lehelt a homlokomra. Egyik kezét a feje alá tette, másikkal a hajamat kezdte simogatni, a szemeivel néha annyira zavarba tudott hozni amikor perceken át csak nézett és néha elmosolyodott. Tudni akartam, mi járt a fejében, mire gondolt, amikor úgy nézett rám.
-"Ne felejtsd el, hogy őrülten egymásba vagyunk zúgva, szóval bármikor nyugodtan megcsókolhatsz, ha kedved van."-kuncogtam.
Az arcán pillanatnyi meglepetés futott át, majd elmosolyodott.
-Csak nem a kedvenc filmed?
-Könyv.-vigyorogtam.
-Nos, eddig egy barátnőm se idézett könyvekből.-húzódott közelebb, szinte a fülembe suttogta. Orra ütközött az enyémmel, mosolyogva néztem a szemébe.-De tudod mit? "Bárcsak meg tudnám állítani az időt, hogy örökké ebben a pillanatban élhessünk."
-Te!-nevettem.-Te elolvastad!
-Csak miattad.-vigyorgott.-És még tetszett is, pedig nem igazán szeretek olvasni.
-Ez aranyos.-mosolyogtam, és végigsimítottam az arcán.
-Megígérek valamit neked.-könyökölt fel, és kezét az arcomra helyezte.
-Niall...
-Bármi lesz, elviszlek majd a film premierjére. Oké?
-De Niall...
-Nincs de.-mosolygott.-Hányszor is olvastad el eddig azokat a megtépázott könyveket? Hm? Faith, téged ez boldoggá tesz, és én csak boldoggá akarlak tenni, ne vedd el ezt tőlem.
-Nagyon jó a beszélőkéd, ugye tudod?
-Igen.-nevetett aranyosan.
-Ez túl nagy ajándék...
-Nem, nem az.-rázta a fejét, és lefejtette kezeim az arcáról, hogy összekulcsolja az ujjainkat. Ő izgatottabbnak tűnt, mint én.-Csak mondd ezt utánam: Köszönöm.
-Köszönöm.-ismételtem.
-Ez még nem a teljes mondat volt!-szúrt le egy "haragos" pillantással.
-Elnézést.-nevettem.
-Szóval, mondd, köszönöm Niall-megismételtem.-szeretlek.
-Szeretlek.
Csak miután kimondtam jöttem rá, hogy tulajdonképpen mit is mondtam. Széles mosoly díszítette az arcát, majd az ajkaimhoz hajolt.
-Én is, Faith. Én is szeretlek.
Gyengéden megcsókolt, leküzdöttem a döbbenetet, kezeim a hátára tettem és végigsimítottam rajta. Kábán pislogtam, felfogtam, hogy mit mondtam, és még csak el sem kellett gondolkoznom azon, hogy valóban úgy volt-e. Amint kimondtam, tudatosult bennem, hogy valóban így volt, szerettem, és ezt le sem tagadhattam volna.
-Sajnálom.-nevetett.
-Na, akkor most jól figyelj.-toltam le magamról, próbáltam szigorúan nézni rá, a hangom pedig megkeményedett. Szemei nagyra nyíltak a döbbenettől, kis híján elmosolyodtam, amikor visszahuppant a saját párnájára. Ezúttal én hajoltam fölé, közben végig csúnyán néztem rá, majd a vonásaim ellágyultak és mosoly szökött az arcomra.-Szeretlek.
-Ijesztő vagy, amikor így nézel rám.-mosolyodott el.
-Elrontottad a nagy pillanatom. Valami sokkal érzelmesebb pillanatban akartam kimondani.
-Ne haragudj.-mosolygott.-Vegyük ki nem mondottnak?
-Nem.-ráztam a fejem.-Komolyan gondolom.
-Én is.-piszkálta a hajam.-Csak eddig nem mertem kimondani, így könnyebb volt.
Fejemet a mellkasára hajtottam, az oldalára billent és húzott magával engem is, átöleltük egymást, állát megtámasztotta a fejemen és úgy beszélt tovább hozzám.
-Niall?-szakítottam félbe.-A filmpremier kb 1 év múlva lesz.
-Igen, és?
-Mi van, ha mi...
-Faith.-szakított félbe.-Hogy én szeretni foglak-e? Ebben biztos vagyok. Hogy te? Azt nem tudom, de bármi lesz, oda elviszlek. Nem szoktam megszegni az ígéreteim, és ezt sem fogom, bármi történjék is addig.
Feljebb kúsztam, mosolyogva puszit nyomtam a szájára, majd megfordultam a karjai közt. Mellkasa a hátamhoz feszült, ujjait a hasamnál összekulcsolta az enyémekkel és megpuszilta a nyakam.
-Merek reménykedni benne, hogy azért nem kell majd felkutatni érted egész Londont, mert itt leszel mellettem.-húzott még egy kicsit közelebb magához.
Megszorítottam a kezét, nem tudtam mit mondani rá, az "én is" annyira hülyén hangzott volna. 
-Álmodj szépeket, Angyalkám.-suttogta.
-Jó éjt.-motyogtam, a szám mosolyra húzódott a kedves becézés hallatán.
Tudatosan húzódtam közel hozzá, kellemes érzés volt, ahogy körbeölelte a derekam és arcát belefúrta a hajamba. A szuszogása lassan elnyomott. 
Éjjel felébredtem néhányszor, valószínűleg azért, mert ez mégis egy kicsit idegen hely volt, ahogy az is furcsa volt, hogy Niall még álmában is ragaszkodóan ölelt magához. Az arcom a mellkasába fúrtam, karjai átölelték a derekam, a szuszogása megnyugtatott, és amíg újra el nem aludtam az arcát néztem. 
Reggel az ő kék szemeivel találtam szembe magam, feljebb húztam magamon a takarót, éreztem, hogy a hajam kócos volt, és az éles fénytől csak hunyorogni tudtam. Lassan lejjebb húzta a takarót és mosolyogva pillantott rám.
-Ne aggódj, még mindig gyönyörű vagy, és még mindig szeretlek.
Attól a naptól fogva minden nap erre akartam felébredni.

9.rész Moments

Sziasztok!
Nem szeretem ezt a részt, kifejezetten nem, szerintem unalmas lett, eseménytelen, zavaros... tulajdonképpen az egész történetet nem szeretem. Még mindig... de nem hagyom abba, talán majd sikerül valami elfogadhatót kihozni belőle. Én legalábbis nagyon reménykedek benne. Nem tudom, nektek mi a véleményetek a történetről, elég kevés komi jön, ha gondoljátok írjatok pár sort róla, hogy szerintetek érdemes-e folytatni, vagy nem...

Nessa. xx

-Menj innen!-nézett Louis-ra Alex.
-Miért?
-Csak, mert beszélgetünk. Menj innen, Louis!
-Miről beszélgettek?
-Rólad, te seggfej!-mondta nevetve, a kedves becézésben semmi rosszindulat nem volt. 
-Miért bántasz már megint?
-Kérlek, Louis.-nevetett fel.-Ne fárassz már.
-Ez valami csajos dolog, ugye?
-Igen, az.
-Az nem nekem való.
-Nem, valóban nem neked való, virágszálam.
-Akkor én most megyek.-nyomott puszit Alex szájára.
Fuldoklottam a nevetéstől, ők ketten igazán szórakoztató párost alkottak főleg, amikor ezt csinálták egymással. Tudtam, hogy ezen kívül viszont eléggé ragaszkodnak egymáshoz, és ők is szoktak összebújni, csak társaságban nehezen viselik el egymást.
Alex a fejét rázta, közben mosolygott és addig nézett a barátja után, amíg az el nem tűnt a szemünk elől.
-Szóval ott tartottam, hogy...
Folytatta, a mesélést. Jó érzés volt tudni, hogy bízik bennem, olyanokat, amiket ő megosztott velem én nem könnyen dolgoztam volna fel, és nem akartam volna senkinek se elmondani. Neki viszont valószínűleg jól esett ez kibeszélni magából, és én szívesen hallgattam. 
Miután szinte mindenről tudtam, elképzeltem azt az Alex-t, és összehasonlítottam ezzel az Alex-vel, és a kettő együtt összeférhetetlen volt számomra. Nem tudtam ezt a kedves, vicces lányt elképzelni egy bunkó, problémás lányként, aki gyűlölte Hayley-t. Most viszont elég jól kijöttek egymással, habár a múltjuk után nehezen hittem, hogy bizalmas kapcsolatot ápolnak, de ki tudja...
-Most egy kicsit megváltozott a véleményed rólam, ugye?-kérdezte.
-Nem.-mosolyogtam.-Vagyis de, de nem úgy, ahogy te hiszed. Jó, hogy végül rájöttél, ki mellett van a helyed.
-Az utolsó pillanatban.-húzta mosolyra a száját.
-Nem az a lényeg.
-Tudom, de annyi fájdalmat okoztunk egymásnak.
-De most milliószor több boldogságot.-simítottam meg a kezét.-És ez a lényeg.
A szemem sarkából megpillantottam a lépcső tetején Louis-t, nem tudtam, mióta állt ott. Észrevette, hogy nézem, mutatóujját a szája elé tette és elmosolyodott.
-Nem bántam meg.-tekintete a távolba révedt.-Mellette igazán önmagam vagyok, és elfogad. Nem hazudok, ha azt mondom, senki mellett, semmikor nem volt még ennyire boldog, mint most mellette.
Louis dübörögve lerohant a lépcsőn, döbbenten néztem, ahogy könnyedén felkapta és a magasba tartva kirohant vele a kertbe vezető ajtón. Amikor felébredtem a döbbenetből lassan felálltam, hogy megnézzem, egyben vannak-e. Egy fa árnyékában voltak, szorosan egymáshoz bújva, Alex története után megdobogtatta a szívem, hogy így láttam őket. Két kezet éreztem meg a derekam körül, arcát a hajamba fúrta. Csak egyetlen ember lehetett.
Mellkasa az enyémhez feszült, megfordultam a karjai közt és ujjaim a tarkójára tettem. Kék szemei megbabonáztak, édesen mosolygott rám, azután, hogy túléltük a bemutatkozást anyáéknak, Niall szeme többé nem csillogott idegesen, mielőtt megcsókolt volna.
Az emlékeim megőrültek, az egyik pillanatban még őt csókoltam, a következőben Zayn hátán csimpaszkodva fuldoklottam a nevetéstől, miközben Niall próbált megmenteni. Kezeit felém nyújtva próbált meg leszedni, majd felugrott a kanapéra, de Zayn elszaladt velem. Aztán Rebeca-val fagyiztam, az arcunk ragacsos volt, majd megjelent Harry és a nadrágjára ejtette, a lehető legkínosabb helyre. Őrülten nevettünk, ezer csók Niall-vel, csak a háttér és a ruhánk változott, meg az én hajviseletem. Csókolóztunk ragyogó napsütésben a kertben, a nappaliban, Niall lakásában, nálunk, az én szobámba, Niall szobájában. Esőben, elázva. A Temze parton, egy buliban, a London Eye tetején, a medencéjük közepén. A medence partján, mielőtt Liam belelökött volna minket. A fejemben újra lejátszódott a pillanat, amikor Rebeca őrjöngve felhívott, hogy közölje, Liam megcsókolta őt. A barátnőm attól a naptól fogva a fellegekben élt, megtalálta azt az fiút, aki azután is vele maradt, hogy igazán megismerte őt.
Niall és én, amikor először összevesztünk. Azután mindketten sírtunk, én Rebeca-n, Niall Liam vállain. Hülye helyzet volt.
-Nem értelek, Faith!-rázta a fejét hitetlenkedve.-Nem tudom, hogy most mégis mi a problémád ezzel!
-Igazad van.-csikorgattam a fogaim.-Teljesen igazad van, Niall!
Sarkon fordultam, megragadta a kezem és magához húzott, bármikor elmehettem volna, annyira gyengéden tartott. Azelőtt sosem láttam őt idegesnek vagy ingerültnek, és még akkor is hihetlen türelemmel volt felém. Annyira hülye dolgon veszekedtünk, ő fáradt volt, nekem női problémáim voltak, elértem, hogy a felém tanúsított türelme elfogyjon.
-Csak egy rajongó volt!-mondta halkan.-Azt hiszem, ezt már tisztáztuk, Angyalom. Nekem ezek nem jelentenek semmit.
-Hagyj figyelmen kívül és nyugodtan ölelgesd meg puszilgasd őket.-vágtam hozzá hidegen.
-Ezt nem hiszem el!-nevetett fel.-Faith! Hallod amit mondasz?
-Te biztos könnyebben kezelnéd, ha velem lenne ez.-mosolyogtam gúnyosan, szemeimet elöntötték a könnyek.-Én csak tűrjek, Niall. Tűrjem, hogy ölelgetnek, puszit és egyebeket követelnek tőled, és tűrjem, sőt, még vigyorogjak is, amikor olyanokkal kell találkoznom, akik fenyegetnek twitteren. Ha megbántalak meghalok, ha megböklek és fájt, meghalok. A rajongóid ezek után azt hiszem háborút indíthatnak ellenem. Te biztos könnyebben viselnéd.
Arcára kiül a döbbenet, el akartam menni, de kissé erősebben tartott magához.
-Ne mondd ezt, Faith.
-Ha hazudok neked, meghalok.-néztem a szemébe.
-Ez nem vicces.-rázta a fejét.
-Tudom, Niall.-haraptam az ajkamba.-Nem is nevetek.
-Kérlek, ne csináld ezt.-sóhajtott.-Szólni fogok az érdekedben, csak légy türelmes, egy kis időre van szükségük.
-Még mennyire?-húztam ki a kezem az övéből.-Nekem viszont kezdd elegem lenni.
Elsétáltam, lerohantam a lépcsőn és köszönés nélkül becsaptam magam után az ajtót. Hazáig futottam, amint beléptem a szobámba, rá körülbelül 2 percre Rebeca már ott volt velem. Őt nem érte annyi bántás, mint engem, néhány nap alatt képes volt megkedveltetni magát az emberekkel. De Rebeca-t ki ne kedvelné? Vicces, kedves, ha Liam-vel elmentek valahová és megszólították őket, ő válaszolt, fényképezte őket és ölelgette a rajongókat. Könnyen elérte, hogy elfogadják. De én? Én nem...
Sosem fogom elfelejteni, hogy az után a vita után mennyit sírtam, Niall hívogatott, de makacsul nem vettem fel a telefonom, majd másnap reggel a tiltakozásom ellenére, anya beengedte, és ő úgy ölelt magához, mintha az életét tartaná a kezei közt. Soha többet nem vitatkoztunk rajongókon, egyszerűen nem érte meg felvenni amiket én kaptam, mert Niall miatt rosszabbakat is elviseltem volna. És erre csak később jöttem rá.
Rövid emlékképeim ismét megőrültek, hirtelen annyira zavaros lett minden. Arcok suhantak el előttem is, olyanok, akikkel talán soha nem találkoztam, csak szembejöttek velem az utcán és a pillantásom megakadt rajtuk. Aztán ismét csak Niall, mindenhol csak ő. Nevettünk, egy ruhaboltban, gyakran eljött velem vásárolni és együtt döntöttük el, hogy mi jó és mi nem, vitatkoztunk a kasszánál, amikor fizetni akart, de én nem engedtem, majd a boltból kilépve békülő csókot próbált adni. Utáltam, de valamiért mindig sikerült meggyőznie, mindig ő fizetett, pedig nem akartam. Még azt sem engedte, hogy ha ettünk egy sütit, az övét is én fizessem, semmit, mindig azt mondta, rosszabbakra is elkölthetné a pénzét. Én viszont meg voltam róla győződve, hogy ezerszer jobbakra is, és meg is tette, csak azért, hogy jobban érezzem magam. Annyi apróságon tudtunk vitatkozni, de legtöbbször ezeket a vitákat ő nyerte, semmi komolyról nem volt szó, legalábbis számára nem. Mindig megbékített egy csókkal, öleléssel, egy kedves szóval, vagy csak azzal, ha az arcom a kezei közé vette és a szemembe nézett. Tényleg, igazán boldog voltam vele.
A nyár lassan őszbe fordult, és az emlékeim kavalkádja ismét rendeződött. Egyikünk sem tudta, hogy hanyadika volt, amikor azt kérte, legyek a barátnője, így nem tudtunk pontos dátumot mondani. Nem ünnepeltünk hónapfordulókat meg egyéb butaságokat, körülbelül 4 hónapja voltunk együtt, ennyit tudtam. 
-Mondd, csíííz!-üvöltötte torkaszakadtából Harry.
Természetesen mindketten akkor fordultunk a kamera felé, így a képen csak értetlenül néztünk a göndör hajú fiúra.
-Ez nem jó!-húzta össze a szemöldökét.-Az előbb jó volt, amikor csak néztétek egymást.
-Talán ha pillanatképet akarsz csinálni róluk, nem kellene üvöltöznöd.-simította meg a karját Hayley.
-Én ezt jobban tudom.-hajolt felé.
Mosolyogva megpuszilták egymást, Hay szőke haját felkapta a szél, kicsit összehúzta magán a fehér pulcsiját, Harry magához húzta és puszit nyomott a hajára. Ritka alkalom volt, hogy Hayley is velünk volt, hiszen ő az egyetem miatt kollégista volt, általában Haz járt hozzá, de néha hazahozta. Nehezen viselték egymás nélkül, belegondolni sem mertem, mi lesz majd velünk, hiszen az volt az utolsó évem gimiben. 
Hallottam, ahogy Rebeca visít, Liam felkapta és páros lábbal beleugrott a falevél kupac közepébe, majd szintén a barátnőmmel a karjai közt eldőlt, Rebeca pedig hangosan nevetve feküdt a mellkasán. Az udvaruk tulajdonképpen olyan lett, mint egy játszótér, Alex futva menekült az őt üldöző barátja elől, Zayn és Perrie kissé távolabb nevettek rajtuk, a hintában ülve. Mindenki tökéletesen boldog volt a saját barátnőjével. 
Észrevettem, hogy míg én a többieket figyeltem, addig Niall tekintete az arcomon időzött, óvatosan megérintette az arcom, mire felé fordítottam a fejem és mosolyogva néztem a szemébe. Harry abban a pillanatban kattintotta el a fényképezőgépet. Ő örömujjongásban tört ki és miután nekünk megmutatta a képet, körberohant a kertben, hogy a többieknek is megmutassa. 
Niall egy ideig mosolyogva nézett utána, majd közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Karjaim a nyaka köré fontam, kezei a derekamon pihentek, nyomott egy utolsó puszit a számra, majd elhúzódtunk egymástól. Fejemet a mellkasának döntöttem, Alexis elvágódott a füvön, Louis arcára kiült a pánik, majd odaugrott és felkapta a kissé megdöbbent barátnőjét a földről. Hallottam, hogy hevesen magyarázott neki, majd a mellkasára húzta és az arcát belefúrta Alexis félhosszú, sötét tincseibe. 
A tekintetem tovább vándorolt, Liam és Rebeca a levélkupac közepén feküdtek egymással szemben, a barátnőm furcsán nyugodt volt, csillogó szemekkel figyelte az arcát simogató barátját. Imádattal fürkészték egymást, elmosolyodtam, amikor eszembe jutott, hogy néhány hónappal ezelőtt Liam valósággal félt az őrült barátnőm közelében lenni, és eléggé furcsán nézett, amikor a testrészeit fotózgatta. 
-Bemegyünk?-kérdezte csendesen Niall.
Aprót bólintottam, megfogta a kezem és hátat fordítva a többieknek lassan beandalogtunk a házba, Harry folyamatosan fényképeket készített rólunk. Amint beléptünk a házba érezhetően nyugodtabb, és csendesebb lett minden. Hamarosan haza kellett mennem, hogy készüljek a hétfői óráimra, ki akartam élvezni minden percet, ami még maradt a szombatomból. Inkább tanultam mindkét nap néhány órát, mert különben az egész vasárnapom ráment volna. 
Követtem őt fel a lépcsőn, már egészen otthonosan mozogtam a házukban, eleinte még nagyon fura volt, hogy miért van mindegyikőjüknek saját lakása, amikor együtt élnek. De most már értettem, és igazából nagyon hasznos volt Niall lakása, amikor szerettünk volna kettesben lenni. Félreértés ne essék, nagyon szerettem a fiúkat, és szerettem velük lenni, de mint ahogy mindenkinek, nekünk is szükségünk volt arra, hogy csak kettesben legyünk. Filmet néztünk, próbálkoztunk a főzéssel, melyből születtek borzasztó alkotmányok, és nagyon finom ételek is, amiket aztán együtt megettünk, vagy elhoztok Zayn-ék kutyájának. Legalább ő megette. Néha csak feküdtünk a kanapén és hallgattok egymás halk légzését, megosztottuk egymással a gondolatainkat és beszámoltunk a napjaink azon részéről, amit nem töltöttünk együtt. Rövid időn belül sikerült elérnie, hogy megbízzak benne, az életemet is a kezébe mertem volna adni. Sosem hittem volna, hogy egyszer majd ilyen bensőséges és nyílt kapcsolatom lesz egy fiúval. Talán azért, mert anyáékat sosem láttam úgy összebújni, ahogy mi gyakran tettük. Niall előtt volt egy megítélésem a férfiakról, és kellemesen csalódtam, amit a szüleim nem tettek meg, azt én helyettük is bepótoltam vele, és amit ők tettek egymással, azt mi nem tettük. Nem veszekedtünk, voltak kisebb vitáink, de az első nagyobb egyben az utolsó is volt, én nem akartam, hogy megtörténjen velem is az, ami a szüleimmel, a kapcsolatunkat leginkább a béke, bizalom, és a türelem jellemezte. 
Ledőlt az ágyra és a mellkasára húzott, ajkaink összeforrtak és percekig nem is engedték el egymást, majd kipirult arccal elhúzódtam tőle, fejemet a mellkasára fektettem, míg ő az ujjai köré csavarta a tincseimet.
Megkerestem a szabad kezét és összekulcsoltam az ujjainkat, szerettem így feküdni vele, megnyugtató volt, hogy hallottam szívének egyenletes dobbanásait, ujjai hol a hajammal játszottak, hol gyengéden simogatták a karom vagy a derekam. Apró dolgok voltak, de nekem sokat jelentettek.
-Nincs kedvem hazamenni.-motyogtam.
Halkan nevetett, felemeltem a fejem és az államat a mellkasán megtámasztva néztem a szemébe.
-Itt maradhatsz.-mosolygott.-Nálunk mindig lesz neked hely, és ha mellettem nem akarsz aludni, ott a vendégszoba.
-Mert majd biztos egy szobát választok helyetted.-nyomtam mutatóujjam az arcába.
-Én azt mondtam, "ha". Természetesen jobban örülnék neki, ha itt lennél mellettem.-mosolygott.
A pillantásom kissé elkalandozott, a sarokban a gitárállványon ott sorakoztak a hangszerei, már többször rajta kaptam, hogy játszik rajtuk. Szerettem hallgatni, ahogy gitározott, olyankor annyira komolynak tűnt, persze csak ha nem hülyéskedett. 
Néhány embernek talán ez furcsa, de még nem aludtunk együtt, annak ellenére, hogy lassan 4 hónapja együtt voltunk. Mondtam, hogy Niall nagyon türelmes volt velem szemben, semmit nem erőltetett és próbált meg rám tukmálni. Viszont nekem fokozatosan, de egyre nagyobb szükségem volt a közelségére. 
-Hétfőn dolgozatot írunk...-tűnődtem.
-Nem mondtam, hogy aludj itt, csak azt, hogy ha akarsz, akkor mellettem bármikor lesz neked hely.-tűrte arrébb a hajam. 
-Tudom.-pusziltam meg a száját.-Talán jövőhéten.
-Örülnék neki.-mondta szerényen.
Istenem... a szemei annyira csillogtak, miközben engem nézett. Talán azért, mert elfogult voltam vele szemben, de én tökéletesnek láttam őt. Tudtam, hogy nincs túl sok önbizalma, de ahogy ő velem éreztette, mennyire szépnek talált, én is igyekeztem ezt kifejezni. És tényleg így volt, mindenét imádtam, a szemeinek és a mosolyának pedig valósággal a rajongója voltam, és szerencsére nem kellett túl sokat nélkülöznöm ezeket, mert szinte mindig nevetett.
-Niall?
Halkan hümmögött, valószínűleg túl sokáig néztem az arcát.
-Gitározol nekem?
-Persze.-mondta kicsit meghökkenten.
Leszálltam róla, felült és némi nézelődés után végül elvette az egyik gitárt. Visszaült az ágyra, szorosan mellé kucorodtam és felhúztam a lábaim, behangolta a gitárt, majd egy kissé lebiggyesztette az alsó ajkát és rám nézett.
-Eljátszom neked azt a dalt, amit feldolgoztunk a srácokkal. Majd a turnén fogjuk énekelni.
Kíváncsian néztem rá, elhelyezte az ölében a gitárt és végighúzta a húrokon az ujjait.
-Lehet, hogy ismered, Teenage Dirtbag a címe.
Ismertem a dalt, és bevallom, az eredetit nem szerettem, viszont nagyon kíváncsi voltam Niall előadására. Nem mertem nekidőlni a vállának, nehogy zavarjam, ezért csak ültem, és figyeltem őt. Fejét lehajtotta és játszani kezdett a hangszeren, kis idő múlva pedig énekelni kezdett. A hangjára megborzongtam, amellett, hogy Niall-nek csodálatos hangja volt, sugárzott belőle a kedvesség. Éneklés közben mosolygott, és ha ez lehetséges, a szemei még jobban csillogni kezdtek, ahogy ő énekelte a dalt sokkal jobban tetszett, mint az eredeti. Kíváncsi voltam rá, hogy vajon milyen lesz ez a többiekkel együtt. Amikor befejezte puszit nyomott a számra, kuncogva húztam közelebb magamhoz.
-Az eredeti verziót nem szeretem-mondtam.-De ez nagyon tetszett.
-Tényleg?-pislogott nagyokat.
Bólintottam, néhány hajszála kicsúszott az ujjaim közül, azokat eligazítottam és végigsimítottam az arcán.
-Kíváncsi vagyok, te tudsz-e énekelni.
-Nem akarod azt hallani.-nevettem.
Újabb puszit nyomott az arcomra.
-Énekelj még.-kértem, és nekidőltem a vállának.-Valamit, az egyik dalotokat.
-Melyik a kedvenced?-kérdezte.
Eltűnődtem, majd halkan kiböktem.
-Talán a Tell me a lie.
-Azt Zayn tudná neked elénekelni. Nekem nincs benne túl sok részem.-mondta.
-De nekem nem Zayn a barátom.
-Nem is adnálak oda neki.-húzta fel az orrát, nevetve húzott közelebb magához.-Azt hiszem, akkor nagyon irigy lennék rá.
Rámosolyogtam, ő pedig lehajtotta a fejét, de még mielőtt újra játszani kezdett volna, az ajtó kivágódott és Harry ugrott be.
-Csíz!-kiabált, és mielőtt megakadályozhattuk volna, ismét elkattintotta a fényképezőgépet, majd az ágyra ugrott és lehuppant mellém.-Mit csináltok?
Lőttek a nyugodt pillanatoknak, Harry-t követte Hayley, bár ő csak annyit akart, hogy a barátja békén hagyjon minket. A hangzavarra természetesen megjelent Louis, aki hozta magával Alexis-t, majd jöttek a többiek, és Niall viszonylag kicsi szobája megtelt emberekkel. És az én emlékeim ismét megbolondultak.

8.rész Wondering where you've been all my life

Sziasztok! :)
Végre itt vagyok, sajnálom, hogy ilyen viszonylag "későn" jön a rész, de vendégem volt, és csak most tudtam belépni. :) Remélem mindenkinek jól telt a Szilveszter, most nagyon nem is szaporítanám a szót. Jó olvasást! :)

Nessa. xx

Becsaptam magam mögött az ajtót, jó hangosan, hátha az egymást túlkiabáló szüleim ezt meghallják és elhallgatnak, de mint máskor, ez most sem így történt. Még szerencse, hogy Niall nem volt velem. Hülye ötlet lenne együtt eljönni ide, amikor ezek ketten itthon tartózkodnak. A konyhába mentem, ahonnan a hangokat hallottam, ha jól vettem észre már megint valami idióta dolog miatt üvöltöztek egymással.
-Anya.-mondtam halkan, hátha meghallják.-Anya.-ismételtem kicsit hangosabban. 
Nagyot sóhajtottam, beletúrtam a hajamba, apa a hűtőnél állt és bőszen bólogatott, néha cinikusan közbeszólt valamit. Tudta, hogy ezzel is csak idegesíti anyát.
-Nem törődsz a lányoddal! Már nem is kíváncsi rád, sosincs itthon, és amikor itt van akkor is felmegy a szobájába! Nem veszed észre?!
-Anya!-kiáltottam el magam. Nem nézhettem tétlenül, hogy apának ilyeneket mondott, hiszen nem igaz. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, vajon mennyi ilyet mondhatott már neki az évek alatt.
Mindketten elhallgattak és rám néztek, makacsul összeszorítottam az ajkaim, nehogy kimondjak valamit, amit később megbánnék, vagy azon is vitatkozhatnának. Nagyot nyeltem.
-Faith, kicsim, észre sem vettem, hogy hazajöttél.-mosolygott rám anya, és közeledni próbált. A karjaim összefontam a mellem előtt, nem vágytam az ölelésére, azok után nem, hogy ezt hallottam.
-Niall ragaszkodik hozzá, hogy hivatalosan is bemutassam nektek, szóval ha lenyugodtatok, vagy lesz egy olyan nap, amikor nem estek egymásnak, akkor szeretnék vele hazajönni.
-Niall?-kapta fel a fejét.-Az a szőke srác, akivel a múltkor elmentél?
Örülök, hogy neked csak ez az egy alkalom maradt meg a sok közül. 
Pedig mindig elmondtam neki, ha elmentem vele, tudja, hogy megcsókolt, tud a randikról és arról, hogy már voltam náluk. Annak ellenére, hogy apával állandóan vitatkoznak, én még elmondom neki az ilyeneket.
-Igen.-bólintottam.
Hirtelen átölelt, megtántorodtam, és kelletlenül, de visszaöleltem. Hiszen mégiscsak az anyukám. Apára pillantottam, néhány pillanatig szinte sokkos állapotban nézett maga elé, majd elmosolyodott és felmutatta a hüvelykujját. 
-Persze, kicsim! Bármikor gyertek csak el!
A bármikor, nálunk nem azt jelenti, hogy bármikor. Hanem azt, hogy ha hazajövök, és valamilyen csoda folytán csend van, miközben mindkét szülőm itthon tartózkodik, na akkor elhívhatom Niall-t.
-Jó.-bólintottam.-Most elmegyek.
Kibontakoztam az öleléséből, nem volt kedvem a jó pofizáshoz és hasonlókhoz, felvettem a kabátom és a bakancsom, felkaptam a táskám és kiléptem az ajtón. Nem volt pontos célom, hogy hova is megyek, viszont a lábaim maguktól vittek Rebeca-hoz, reméltem, hogy otthon van. De ha nincs, akkor sem omlik össze a világ, majd elmegyek sétálni vagy küldök egy sms-t Niall-nek, hátha van egy szabad órája, amit szeretne velem tölteni. Vele biztos nem fogok a szüleimről beszélni és majd felvidít. 
Lassítottam a lépteim, sétálás közben a gondolataim a barátom körül forogtak, még hozzá kellett szoknom ehhez. Csak most kezdtem rádöbbenni, hogy tulajdonképpen eddig milyen magányosak is voltunk mi Rebeca-val, persze ott voltunk egymásnak, de akármennyire is tagadtuk és hangoztattuk, hogy nem kell senki, igenis szükségünk volt valakire. Így jobb, mert ha csak pár napja is tartott ez az egész, boldog voltam Niall-vel. De vajon meddig fog ez tartani? Hisze ő nem egy átlagos srác, akivel összebújhatok akár az utcán is és megpuszilhatom. Megráztam a fejem, ő is megmondta, hogy ezen ne gondolkozzak, megegyeztünk abban, hogy nem fog letagadni, de amíg lehet próbáljuk titokban tartani ezt kettőnk között. Nekem ez így jó volt, és talán neki is, egyelőre...
Ragaszkodott hozzá, hogy bemutatkozzon a szüleimnek és váltsanak pár szót, nem repestem az ötlettől, de mint látjátok, tettem érte. Anya imádni fogja, apa pedig... hát, nem tudom.
Benyitottam a kapun és felszökdécseltem a lépcsőn, majd rátenyereltem a csengőre. Tudtam, hogy a szülei dolgoznak, szóval ha bárki is van itthon, akkor az csakis ő lehet, remélem egy kicsit sikerül felhúznom.
-Szállj le a csengőről, gyökér!-hallottam meg a hangját.
Felnevettem, de semmiért nem vettem le volna a kezem, amikor dühösen feltépte az ajtót és rám ugrott egyszerre visítottam és nevettem.
-Faith!-ugrott le rólam.-Azt hittem Harry az! 
-Harry-t várod?-kérdeztem.
-Nem, de ő csinálja mindig ezt! Ráfekszik a csengőre és előszeretettel játszik el rajta még különböző dalocskákat is.-forgatta a szemeit.-Gyere be, éppen sütit sütök!
-Jézusom.-motyogtam.
Megfogta a kezem és behúzott maga után, az ajtót bevágta és a konyhába sietett.
-Liam-nek sütök.-mondta boldogan.-Meg persze a többieknek is, de elsősorban neki szánom.
-Mi ez?-néztem bele a tálba, valami rózsaszín tésztaszerűség szemezett velem. 
-Muffin.-vett elő egy kanalat. 
A muffin formás tepsit már elővette és kis rózsaszín, szívecskés papírokat helyezett bele, aranyos gesztusnak tartottam, viszont féltem tőle, hogy valamit elrontott és valami borzalmas dolog fog kisülni belőle. 
-Szerintem kevesebbet tegyél bele.-mondtam, és a kanálra böktem.-Úgyis megnő majd, ki ne másszon belőle.-kuncogtam.
-Nem akarok lapos muffinokat.-mondta, és jelentőségteljesen rám pillantott.
-Nem lesznek laposak.-magyaráztam.-Megnőnek majd a sütésnél.
-Nem kockáztatok, nagy és szép muffinokat szeretnék, majd lekenem a tetejét fehér csokival és cukorkákkal kidíszítem.-mondta boldogan.
-Ez aranyos.-hagytam rá, és inkább figyeltem, ahogy belekanalazza a masszát a kis kosarakba.
Bíztam benne, hogy nem hagyott ki semmit és egészen jó lesz majd, amit csinál, tekintve, hogy Liam-nek készülnek a muffinok. Biztosan nem rontotta el, és figyelmes volt.
-Milyen?-kérdeztem.
-Fehércsokis.-mosolygott.-Csak tettem bele színezőt, hogy szebb legyen.
Mivel Liam-ről van szó, biztosan örülni fog neki, sőt, ha rossz ízű lesz még akkor is úgy fog tenni, mintha ízlene neki, nehogy megbántsa Rebeca-t. Tehát ettől kell a legkevésbé félnem, hiszen ha Rebeca az orra alá dug egy kosár csábító kinézetű, ámde annál rosszabb ízű muffint, a saját egészségét kockáztatva fogja legyűrni, csak azért, hogy Rebeca örüljön.

Elégedetten mosolyogva tette be a sütőbe a tepsit, kihúzta a mellettem lévő széket és lehuppant rá, maga elé vette a füzetét és rajzolgatni kezdett. Csodálatosan tudott rajzolni, még akkor is, ha csak céltalanul vonalakat húzgált, a vonalakból lassan kirajzolódott Liam arca, a szemei és az ajka, megrajzolta az orrát és elmosolyodott.
-Olyan kis pisze orra van.
A ceruzája gyorsan szántotta a papírt, újabb vonalakat rajzolt, árnyékolt, satírozott, majd nekiesett a hajának. Tátott szájjal néztem, ahogy megformálódik előttem Liam pontos arcképe.
-Add neki oda.-szóltam közbe.
-Egy egész mappa van, amit odaadhatnék neki.-nézett fel, szemei furcsán csillogtak a mesterséges fényben. 
A keze szinte szeretetteljesen mozgott, újra rajzolt Liam száját, kissé erősebb vonalakkal, majd a nyakán az anyajegyet, végül könnyed húzásokkal kialakította a vállait és egy inget. 
-Azt se tudom a sütiket hogyan adjam neki oda.-motyogta.-Állítsak be egy kosár muffinnal meg egy rajzzal? Szia Liam, ezt neked hoztam, mert annyira szeretlek.-fintorgott.-Inkább oda sem adom neki a sütiket se.
-Hé.-tettem kezemet a vállára.-Mi a baj?
-Semmi.-rázta a fejét.-Csak...
Kíváncsian néztem rá, akármilyen butaságról is volt szó, mindent megbeszéltünk egymással. Vártam, néhány percébe telt, míg teljesen összeszedte a gondolatait, azután szinte ömlöttek belőle a szavak.
-Én... fogalmam sincs, eddig olyan elérhetetlennek tűnt, most meg épp sütit sütök neki, meg tegnap délután megcsikizett, és később állítólag átjön. Mert mindenki a barátnőjével lesz, gondolom nem akar otthon egyedül unatkozni és nincs semmi dolga.
-Vagy csak mert szeretne veled lenni.-mosolyogtam.
-Hát, persze.-grimaszolt, szőke haját a füle mögé tűrte és felállt, hogy kivegye a sütőből a muffinokat.-Inkább csak kiteszem az asztalra ezeket, majd meglátja és eszik belőle, ha akar. Nem erőltetek semmit, és talán jobb is, ha nem dugom az arcába, lehet, sőt, biztos, hogy elrontottam valamit.-kezdett hadarni.
-Becky.-szólítottam meg halkan. Ritkán szólítjuk egymást beceneveken, többek között azért, mert míg az övé viszonylag normális, én a Fify becenevet kaptam. Jobb, ha erről nem tud senki.-Akkor se fog haragudni, ha nem sikerült jól a muffin.-mondtam, és biztató mosolyt küldtem felé.
-Tudom.-rogyott le az egyik székre.-Én csak... nem akarok vele kettesben maradni.
Elmosolyodtam, leültem én is óvatosan elvettem egy gőzölgő muffint a tepsiről, vártam, mikor csap a kezemre, de nem tette.
-Még nincs kidíszítve.
-Tartogasd neki az olyanokat.-mosolyogtam, és beleharaptam a rózsaszín, puha tésztába. Meglepően finom volt, nem volt sós, sem túl édes, és belülről puha, meleg csokidarabok voltak.
-Na? Ha elrontok valamit alkalmas arra, hogy megmérgezzem magam vele?
-Nem, sajnálom.-biggyesztettem le az alsó ajkam.-Nagyon finom lett.
-Hazudsz.-nézett fel összehúzott szemekkel.
-Nem, kóstold meg.-törtem ketté az enyémet. Ha valóban olyan finom, ahogy mondom, akkor csak pufogni fog azon, hogy megevett egyet. Elvette az egyik darabot és óvatosan beleharapott, majd az arcán mosoly áradt szét.
-Akkor sem adom neki oda csak úgy...
Mosolyogva ráztam meg a fejem, és megettem a saját fél muffinom.
-Miért nem akarsz vele lenni?
-Akarok.-mondta.-Csak félek, mert még nem is voltunk kettesben, mindig ott voltál te, vagy a srácok, vagy valaki... de most nem lesz itthon senki. Lehet, hogy unatkozni fog, vagy megint beégetem magam valamivel...
-Melletted nem lehet unatkozni.-nevettem.-Ne aggódj, nem lesz semmi baj.
Halkan hümmögött, elhúzta a száját és feltápászkodott, egy kistányérba tette az összetördelt fehércsoki darabokat és betette néhány percre a mikróba. 
-Fejezd be a rajzot.-vizslattam a papírt.-Ha nem adod oda neki, majd lesz az enyém.
-Hogyisne!-kiáltott.-Akkor az enyém lenne! Te majd megkapod Niall-t!
-Jó.-csillantak fel a szemeim.-De akkor add neki oda, légyszi!
-Meggondolom.-grimaszolt, majd kivette a mikróból a csokit.
Figyeltem, ahogy kiskanállal a muffinok tetejére csorgatja.
-Legközelebb, ha több időm lesz sütiszörnyeket csinálok.-mosolygott.
Ahogy a csoki megdermedt a muffinok tetején apró, ehető gyöngyöket és színes tortadarát varázsolt elő, a sütiket lassan beborították a szívecskék, mosolygós arcok és különböző aranyos dolgok. Miután befejezte kiszedegette a sütiket egy tányérra és betette a hűtőbe.
-Majd előveszem és megkínálom vele, aztán felajánlom, hogy vigyen a fiúknak...
Észrevesttem egyet, ami kevésbé nőtt meg és kissé ferde, még mielőtt kidobta volna elloptam a tepsiből.
-Ez az enyém lesz.-néztem rá. Számomra tökéletes volt, a csoki a tányérba még kellően folyékony volt, lassan rácsorgattam a tetejére és vártam egy kis ideig.
-Ne már, Faith, nyugodtan vihetsz neki egyet. Ez olyan kis béna...
-Én akarom csinálni.-jelentettem ki. Elvettem néhány cukorgyöngyöt és elkezdtem kiformázni belőle a szívecskémet, majd élénkebb sárgával megcsináltam azt, amit az első csókunkkor a tollammal belevésett a padba, az összefonódó neveinket.
-Majd megmondom, hogy te sütötted.-mosolyogtam.
A telefonom rezegni kezdett, majd teljes hangerővel megszólalt az All You Need Is Love, természetesen az eredeti verzió, habár a fiúk X-Factor-os előadásában is kifejezetten szeretem most már. Egyetlen személynek lehet ez a csengőhangja, akaratlanul is izgatottan kaptam elő a zsebemből, Rebeca halkan kuncogni kezdett.
-Szia.-szóltam bele, meg sem próbáltam leplezni a hangomban csengő örömöt.
-Szia, Faith.-senki nem tudja így, ilyen aranyosan kimondani a nevemet rajta kívül.-Kerestelek otthon, anyukád azt mondtam, hogy elmentél...
-Rebeca-nál vagyok.-hadartam. Aztán szépen kezdett leesni a tény, miszerint Niall nálunk járt. Talán hallotta anyáékat...
-Sejtettem.-hallottam a hangján, hogy mosolyog.-Kijössz?
-Itt vagy?-tátottam el a szám. Rebeca-ra pillantottam, magában mosolyogva elvégezte az utolsó simításokat Liam rajzán.
-Cserére gondoltam, Liam bemegy, te kijössz.
A "Liam" névre a barátnőm felkapta a fejét, 10 km-es körzetben szerintem meghallja, ha valaki kiejti a száján ezt a nevet.
-Rendben.-mosolyogtam.-Rohanok.
-Nem kell.-nevetett.-El ne ess.
-Nem fogok.-nyújtottam ki a nyelvem, habár nem látta.
Letettük, Rebeca-val egyszerre ugrottam fel, elrohant felvenni a cipőjét, míg én felküzdöttem magamra a kabátom és felkaptam az asztalról a sütit. Elbukdácsoltunk az ajtóig, feltépte, és aztán csak állt ott, én meg kirohantam a hűvösbe és Niall karjaiba vetettem magam. Nem tudtam, hogy elhagytam a barátnőm, viszont amikor Liam-re pillantottam, zsebre dugott kezekkel álldogált, nem csimpaszkodott egy őrült szőke lány a nyakában.
-Ez egy süti?-szúrta ki a muffint Niall. Hát persze, előbb megeszed a sütit, aztán észreveszel engem is és kapok legalább egy puszit.
-Igen.-rejtettem el a hátam mögött.-De csak akkor kapod meg, ha...
-Itt az utcán?-kérdezte.
-Hát, ha szégyellsz...
Ajkait az enyémre nyomta, kuncogva öleltem át a nyakát, átölelte a derekam és közelebb húzott magához. Csak egy csókot kértem volna, nem volt megszabva, hogy rövid legyen vagy hosszú, és a típusa sem, viszont annak ellenére, hogy már megkaphatta volna a sütit, nem húzódott el. Úgy csókolt meg, mintha 1000 éve nem találkoztunk volna.
-Így nem marad túl sokáig titokban.-nevetett aranyosan.
Csak mosolyogtam, és előrehúztam a kezem, hogy megkaphassa a muffint. Ahogy felismerte a díszítést kék tekintete megkereste az enyém és újabb csókot nyomott a számra. Nem tudtam, hogy lehet-e szeretni a csókolózást, de én határozottan szerettem, legalábbis vele.
Megfordultam a karjaiban, míg ő kibontotta a sütit és jóízűen beleharapott, Liam mosolyogva figyelt minket, Rebeca is kimerészkedett az ajtón és egymás mellett álltak. Niall halkan, jóízűen hümmögött, helyette is elköszöntem a többiektől, míg ő csak integetett, majd egymás kezét fogva elindultunk.
-Rebeca csinálta Liam-nek.-tájékoztattam a jóízűen nyammogó barátom. Szemei egy pillanatra elkerekedtek és csodálkozva nézett a süti utolsó falatjaira.-Ezt ki akarta dobni, mert szerinte béna volt, de megmentettem és kidíszítettem neked.-néztem rá. Morzsás puszit helyezett az arcomra, mielőtt bekapta volna az utolsó kis darabot. 
-És Liam ebből annyit ehet, amennyit csak akar.-motyogta.
-Rebeca küldeni fog nektek is, de ha nem, akkor majd sütök neked én.
Halkan hümmögött, egyik kezével átölelte a derekam és összekulcsolta az ujjainkat. Arcát az enyémhez dugta, felnevettem és rövid időre arcomat a nyakába fúrtam. Az illata, a puha bőre, a puha hajszálak a tarkóján, az érintése a derekamon. Mind-mind olyan, amire addig nem éreztem szükséget, de ezek hozzá tartoztak és rá szükségem volt.
-Megtennéd?-kérdezte.
-Ha már úgyis osztozunk a kaján.-kuncogtam, ujját nem túl erősen az oldalamba nyomta, nevetve felkiáltottam.
Elhúzódtam tőle, lassan tudatosult bennem, hogy bár ez a külváros, akkor is az utcán voltunk. Viszont fizikai szükségletet éreztem a közelségére.
Normál léptekben haladtunk, mégis, némely időközönként az arcomhoz hajolt és megpuszilt, vagy az ujjaival végigsimított a derekamon, közelebb húzott magához és arcát a hajamba fúrta.
-Az anyukád megcsipkedte az arcom.-szólalt meg hirtelen.
Akaratlanul is kibukott belőlem a nevetés, ahogy elképzeltem, hogy anya az ujjaival megcsípi Niall puha pofiját és gügyög neki.
-Azt mondta, hogy valóban olyan szexi és jóképű flótás vagyok, mint amilyennek elmondtál.
-Nem igaz, anya nem mondott ilyet!-nevettem fel, szembefordultam vele és a kezeim közé vettem az arcát.
-Máshogy fogalmazott, azt mondta, hogy édes vagyok és nagyon vigyázzak rád.
-Ezt már jobban elhiszem.-mosolyogtam.
-Megígértem neki, hogy mindennél jobban fogok vigyázni rád.-nézett a szemembe. Megkereste a kezeim az arcán és elmosolyodott.-Sosem szegem meg az ígéreteim, főleg nem azokat, amiket anyukáknak teszek.
Az arcom pírba borult, közelebb húzódtam hozzá és összedörzsöltem az orrainkat, mielőtt megcsókoltuk volna egymást.
-Azért az első is igaz, ugye?
-Igen.-nevettem az ajkai közé.-Nagyon jóképű és szexi flótás vagy.
-És szerencsés is.-motyogta, majd újból megcsókolt.
-Menjünk haza.-sóhajtottam.-Mielőtt valaki lebuktat minket.
-Legszívesebben mindenkinek elmondanám.-motyogta a nyakamba.
Felhúztam a vállaim, elhúzta az arcát, én pedig belefúrtam az enyémet a pólójába.
-Más nem volt?-kérdeztem.-Mármint anyával.
Elgondolkoztam azon, vajon elmondaná-e, ha amikor ott volt éppen üvöltöztek-e egymással a szüleim.
-Nem.-mondta, és puszit nyomott a hajamra.-Talán jobb is, hogy apukád nem akarta megcsipkedni az arcom.
-Ennyire félelmetes?
-Nem, ellenkezőleg. De akkor is az egyetlen kislányáról van szó, akinek én vagyok az első barátja. Biztos nem repes az örömtől. 
-Majd megismer.-nyújtózkodtam felé, apró puszit adott a számra.
-Remélem.-mosolygott.
-Ne aggódj, téged nem lehet nem szeretni.
Vigyorogni kezdett, az út további részében csendben maradtunk, hüvelykujjával a kézfejemet simogatta, igazából a kapcsolatunk 2. napján azt hittem, vele lehetetlen lesz így sétálgatni, de most kezdtem rájönni, hogy ez nem így van. Hiszen egyáltalán nem takarta el magát, nem volt rajta sem kapucni, sem napszemüveg, kék szemeivel mosolyogva fürkészte az előttünk lévő utat, bárki, aki akarna idejöhetne, de ez a rész szinte kihalt volt jelenleg, volt egy olyan érzésem, hogy a belvárosban, mondjuk a Trafalgar square-n nem tudnánk így sétálgatni. De nekem ez is tökéletesen megfelelt.
-Szeretnél most bemutatkozni nekik?-kérdeztem, és mosolyogva pillantotta az arcára, miközben befordultunk a házunkhoz vezető útra.
Nem voltam biztos benne, hogy nyugis a helyzet, de még az utolsó pillanatban is meggondolhatom magam, elég jó a fülem.
-Talán.-harapott az ajkába.
-Nem fognak megenni.-nevettem.-Légy bátor, te akartad ezt.
-Tudom, csak azon gondolkoztam, én mikor vihetlek el Mullingar-be, ha egyáltalán lesz rá lehetőség a közeljövőben, hogy hazamenjek... 
Nem akartam olyanokat kérdezni, minthogy hiányzik-e a családja, meg ilyesmi, hiszen egyértelmű, hogy igennel válaszolt volna. Megszorítottam a kezét, közelebb húzott magához és puszit helyezett a számra, belöktem a kaput, lassítottam a lépteinket és füleltem, de nem hallottam semmit. 
-2 méter távolság?-kérdezte.
-Dehogy!-nevettem, és amennyire csak lehetett beférkőztem a karjai közé.-Ne félj már, nem lesz semmi.
-Ha te mondod.-motyogta.
-Ha kínos dolgokat kérdeznek, nevetni fogok.-figyelmeztetett.
-Én is.-vontam meg a vállam.-De valószínűleg engem fognak kínos helyzetbe hozni, és nem téged. Figyelmeztetlek, Niall! Nem nézheted meg a babafotókat!
-Miért nem?-nevetett.-A kicsi Faith pancsol a kádban.
-Pont ezért nem.-forgattam a szemeim.
-Nem mondhatok nemet az anyukádnak.
-Nem fogsz nemet mondani, csak nem nyitod ki a fotóalbumot. Jobb esetben nem fog idióta videókat mutatni rólam.
Benyitottam, vagyis csak nyitottam volna, mert az ajtó zárva volt.
-Hát, akkor majd máskor.-fújta ki hangosan a levegőt.
-Ennyire ne legyél csalódott.-nyomtam puszit az arcára, és előszedtem a táskám mélyéről a kulcsom, fogalmam sem volt, hová tűnhettek a szüleim. De abban a pillanatban én sem bántam igazán, figyelmeztetnem kellett őket néhány dologgal kapcsolatban, és eldugni a fényképalbumokat.
-Azért még bejössz?-kérdeztem.
Aprót bólintott, benyitottam, az előszobában lerúgtam a cipőm és megvártam, míg Niall kibújik a fehér Supra cipőjéből. Úgy nézett körbe, mintha azt várná, mikor ugrik elő apa az egyik sarokból egy gépfegyverrel a kezében, karjaimat a nyaka köré fontam és puszit nyomtam a szájára, csak ezután engedett fel, gondolom megnyugtatta a kis lelkét, hogy egy csók után is épségben maradt az összes testrésze.
Néhány centi volt köztünk, magassarkúban majdnem magasabb voltam nála, de amúgy sem szerettem azokat a kényelmetlen cipőket, még mindig furcsán pislogott körbe, amikor hozzábújtam a mellkasához. Talán már említettem, mennyire jó őt ölelgetni, karjait körém fonta és puszit nyomott a hajamra, perceken át nem engedtük el egymást.
-Gyere.-fogtam kézen, szorosan a nyomomban jött utánam a lépcsőn. Levágódtam az ágyra, bizonytalanul lépett be a szobámba, megkaparintottam a tévé távirányítóját.
-Niall.-szólítottam meg.-A szüleim nem haragszanak meg, ha leülsz az ágyamra.
-Jó.-hümmögött, majd leült mellém.
-Van ma valami dolgod?-kérdeztem, beférkőztem a karjai közé, próbáltam előcsalni egy mosolyt, amit hamarosan meg is kaptam.
-Nincs.
-Megnézünk egy filmet?
Bólintott, az arcomon mosoly terült szét, a kezét fogva huppantam le a DVD-s polcom elé, vágyakozva pillantottam az Éhezők Viadalára, de úgy döntöttem, most nem ezt nézzük, már úgyis láttuk együtt.
Körülbelül úgy kapkodtam, mint Rebeca, amikor épp viszonylag nyugodt állapotában van, szerettem volna, ha feloldódik, és amikor valamit szeretnék általában meglátszik rajtam, hogy ki a barátnőm.
-Faith.-nyomott csókot a számra.
Egymás után adogattam neki a filmeket, vártam, hogy válasszon valamit de csak visszatette őket a polcra. Hümmögve néztem rá, félretett néhány filmet, a többségük vígjáték volt és olyan, amin jót lehet nevetni.
-Választasz?-néztem rá.
Nevetve megrázta a fejét és a kezembe nyomott egyet, felugrottam és betettem a lejátszóba, majd az ágyra vetődtem és húztam magam után. Eligazítottam a párnákat és rájuk dőltem, bizonytalanul, de végül először leült mellém, majd a karjai körém fonódtak. Fejemet a mellkasának döntöttem és én is átöleltem, körülbelül a 20. percnél járt a film, amikor elálmosodtam, az arcom belefúrtam a pólójába és mélyen magamba szívtam az illatát.
Legközelebb arra keltem fel, hogy valaki néz, ez az, amit kifejezetten utálok és nem bírok elviselni. Kábán néztem fel, a fejem még mindig Niall mellkasán pihent, karjai ragaszkodóan fonódtak a derekam köré és arcát a nyakamba fúrta. Tehát nem ő nézett. Ahogy felemeltem a fejem ő is kábán felnézett, kék szemeivel először engem mért végig, majd a tekintete megakadt az ajtón.
Tudtam, hogy valószínűleg a szüleim ott állnak, mert a szemei elkerekedtek és szinte azonnal lazított a fogásán, nyugodtan megfordultam a karjai közt és fáradt mosolyt villantottam anyára.
-Szia.-pislogtam nagyokat. Megragadtam Niall karjait, még mielőtt elengedett volna, akartam, hogy tudja, nincs oka félni a szüleimtől.
Zavartan hümmögött, majd kibökte:
-Jó napot, Mrs. Freelove. Hogy tetszik lenni?
Hangosan felnevettem, felültem, mire zavartan elengedett és beletúrt a hajába.
-Szia Niall.-nevetett rajta anya.-Nem akartalak felébreszteni titeket, csak nem tudtam, hogy itthon vagy-e Faith. Túl nagy volt a csend.
-Amikor egyedül vagyok itthon általában üvöltözni szoktam.-nézek jelentőségteljesen Niall-re, sikerül elérnem, hogy felnevessen.
Anya csak a fejét rázza, majd sarkon fordul és kimegy.
-Egy ideig jobb lesz, ha inkább te jössz hozzánk.-motyogta.
Felnevettem, arcát a kezeim közé fogtam és csókot nyomtam a szájára. 

7.rész Just one touch and I was a believer

Sziasztok! :)
Remélem mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek, perpillanat én még mindig az ágyban vagyok, mentségemre legyen, hogy még csak 12:05-van. :D
Mivel Szilveszterig már nem lesz új rész, előre is Boldog Új Évet mindenkinek! :) Remélem 2014-ben is velem tartotok, tavaly ilyenkor azt hiszem, hasonlót írtam az a Elloptad a szívem és a My Best Friend Harry Styles, or not? blogjaimra. Most olyan távolinak tűnik... Akkor még csak az a két blogom volt, ellenben ez már az 5. :) Titkon remélem, hogy még itt is vannak olyan olvasók, akik az első kettőt végig követték.

BUÉK! :)

Nessa. xx

-Kérdezni szeretnék valamit.-hasítottak halk szavai a csendbe.-Már a múltkor is akartam, de akkor nem sikerült... viszont most megkérdezem, mert tudom, ha tovább szarakodok, egyszer csak megunsz. Ezt pedig nem szeretném megkockáztatni. Faith...-nagy levegőt vett.

Az arcát néztem, a döbbenet lassan úrrá lett rajtam, a szobájában ültünk, néhány perccel ezelőtt még egy képet szorongatott a kezében, amin a testvérével volt, aztán egy ideig mozdulatlanul bámulta, majd letette és onnantól már ismeritek a történetet.
-Annyira szerencsétlennek érzem magam.-motyogta.
Akaratlanul is elmosolyodtam, szerettem volna minél hamarabb hozzá bújni, aranyos volt, ahogyan hadart, annyira sietett a mondanivalójával, hogy tisztán érződött a szavaiban az édes Ír akcentusa. És többek között ez is megmosolyogtatott.
Megfogta a kezem, görcsösen szorította, majd mikor észrevette magát hirtelen engedett a szorításon és bocsánatkérően kapta rám kék szemeit. Tudtam, ezek után bármit is kérdez, arra igennel fogok válaszolni.
-Niall.-szólítottam meg lágyan, végigsimítottam az arcán és próbáltam biztatóan mosolyogni rá.
-Osztozhatnánk, hm... a kaján.-próbálta elviccelni a dolgot, hogy oldja a feszültséget.- Persze csak ha te is akarod, nem muszáj, nem lesz semmi baj, ha azt mondod, nem. Lehetünk barátok, mert én nagyon...
Felnevettem, ajkaim az övéire nyomtam még mielőtt tovább záporoztak volna belőle a butaságok, megmerevedett, majd feloldódott és a karjait körém fonta. Gyengéd volt és óvatos, ahogyan mindig. A szívem felmelegedett és úgy éreztem, az a kevés fagy és bizonytalanság is feloldódik, készen álltam arra, hogy valakinek odaadjam a felét. A nagyobbik felét, és ő elérte, hogy megkaphassa.
-...jól érzem magam veled.-fejezte be percekkel később a korábban elkezdett mondatot. Kék szemei csillogtak, ahogyan rám nézett még mindig láttam az arcán a bizonytalanságot.-Szóval? Lennél a barátnőm?
-Niall.-nevettem fel.-Hát nem egyértelmű?
-Nem igazán...-hajtotta le a fejét.
-Igen.-böktem ki.
-Tényleg?-kapta fel a fejét.
-Igen.-ismételtem, és egyre jobban esett.-Leszek a barátnőd, Niall.
Néhány másodpercig hallgatott, majd elmosolyodott és ismét megcsókolt. Az első csókunk volt igazi szerelmespárként, és mivel náluk voltunk, természetesen elképzelhetetlen volt a fiúk nélkül.
Még nem húzódtunk el egymástól, amikor Louis kivágta az ajtót és a barátnőjével a hátán táncolt be, utána pedig jöttek a többiek, köztük a legjobb barátnőmmel, aki furcsán nyugodt volt. Gyanús, nagyon gyanús volt.
-Hitvesi csóóók!-üvöltötte teli torokból Harry.
-Olyan büszke vagyok rád Niall!-engedte le Alexis-t Louis és teljes erejéből ránk vetődött. 
Halkan felnyögött, egy ideig kábán bámult maga elé, majd felnevetett és lelökte magáról. 
-Louis.-szólította meg gyengéden Alex.-Hagyd őket békén.
Nevetve legördült róla, Niall küszködve felült és szinte azonnal közelebb húzódott hozzám, mosolyogva fészkeltem be magam a karja alá.
A tekintetem összetalálkozott Rebeca szemeivel, melyek bőszen csillogtak és láttam az arcán, hogy nehezen fogja vissza magát, egyedül Liam köré fonódó karjai tartották vissza attól, hogy hasonlóképpen ránk vetődjön, mint Louis.
Sorjában pacsiztak Niall-vel és átöleltek engem, hallottam, hogy Zayn száját elhagyja egy "ideje volt már" miközben Niall-re kacsintott. Szerettem volna kicsit kettesben maradni vele, de persze nem küldtem el a többieket. Rebeca olyan erősen szorított magához, hogy egy pillanatra azt hittem, eltöri valamelyik bordám. Nevetve puszit nyomott az arcomra, majd karon ragadta Liam-et és Harry-t és maga után húzta őket. Amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek.
-Ne hallgatózzatok!-kiáltott Niall, mire az ajtó másik oldaláról nevetés hangzott fel.
-Gyere már!-hallottam meg Alexis fojtott hangját.-Fiúk!
Néhány perc alatt elhaltak a lábdobogások és nevetések, fejemet lehajtottam és mosolyogva vizsgáltam az ölembe ejtett kezeim. Hajamat kisimította az arcomból, ahogy belenéztem a kék, mosolygós tekintetébe ösztönösen húzódott a szám szélesebb mosolyra. Óvatosan megpuszilta az arcom, mintha tartania kellene attól, hogy nem akarom vagy esetleg ellököm magamtól. Pedig meg sem fordult a fejemben.
-Olyan hülyék.-motyogta, kuncogva fúrtam az arcom a pólójába.
-Csak örülnek.
Mosolyogva tűrte el ujjaival a tincseim, alsó ajkát kissé idegesen beszívta, megint éreztem azt a zavart kettőnk között, amit még az első randinkon, óvatosan és bátortalanul fogta meg a kezem.
-Elmehetnénk sétálni...
-Jó ötlet.-kaptam fel a fejem. Úgy éreztem, a gyér napsütésben hamarabb feloldódunk majd, mint a szobája négy fala között. 
Felállt, és a kezemnél fogva húzott fel az ágyról, túl nagy volt a lendület és nekidőltem a mellkasának, elkapott és erősen tartott magához, míg nevetve újra megtaláltam az egyensúlyom.
-Jól vagyok.-emeltem fel a fejem.
-Tudom.-mosolygott, és a kezei közé fogta az arcom. Ahogy ajkaink összeforrtak ismét elmosolyodtam, karjaim óvatosan a nyaka köré fontam és az ujjaim beleakasztottam a kék pulcsija kapucnijába.
Szempilláim megrebbentek, amikor elhúzódott, végigsimított az arcomon, orra az enyémhez ütközött és egyszerre nevettük el magunkat.
-Nem örülnek jobban nálam.-motyogta.
Kinyitottam a szemeim, újabb puszit adott az arcomra, majd kezét levezette az oldalamon és összefűzte az ujjainkat. Valamiért folyamatosan mosolyognom kellett, amíg lesétáltunk a lépcsőn és találkoztam a kíváncsian méregető csillogó szempárokkal, elgondolkoztam azon, hogy Niall az 1. barátom.
-Idióta!-nevetett fel Alexis és a mutatóujjával hasba bökte a nevető barátját. Néha még most is alig hiszem el, hogy kettőjüknek azon kívül, hogy folyamatosan idegesítik egymást volt valami más problémájuk is régebben. Alexis gyorsan felhúzta a világos, rózsaszín nadrágba bújtatott lábait, mielőtt még Louis megbökte volna, de erre nem volt túl nagy esély, mivel amint leléptünk az utolsó lépcsőfokról Lou vihogva lezúgott a kanapéról. 
Levegőért kapkodva tovább hempergett a szőnyegen, közben akaratlanul is nyöszörgő hangokat adott ki, jelezve, hogy fájt neki a padlóval való találkozás. Kinyitotta a szemét, és az abból sugárzó boldogságon kívül megláttam valami mást, megragadta Alex kezét és egy gyengéd rántással a vékony lány is leesett a kanapéról, de a padló helyett ő puhára érkezett.
Niall gyengéd szorítása a kezemnél kizökkentett, rájöttem, hogy valószínűleg udvariatlanság őket bámulnom, mégsem tudtam levenni róluk a tekintetem.
-Tiszta hülye vagy.-rázta a fejét, sötét haja vele együtt mozgott. Louis abbahagyta a nevetést és mosolyogva nézett rá, kifújta az arcából a ráeső sötét hajszálakat és az ujjaival arrébb tűrte, a viszonylag rövid, hullámos hajtömeget.
-Pszichológus kisasszony, esetleg megtisztelne egy hozzám hasonló, őrült, szerencsétlen, ámde felettébb jóképű flótást egy csókkal?
Alsó ajkát lebiggyesztette, Alex csak mosolyogva megrázta a fejét, de azért lehajolt.
-Szeretlek.-hallottam meg halkan.
Elfordítottam a fejem, pillantásom akaratlanul is a fotelban telefonozó Harry-re terelődött, egy ideig nevetett rajtuk, majd elbújt a telefonja képernyője mögé, most viszont mosolyogva pillantott a szőnyegre és felvonta a szemöldökét.
-Menjetek szobára.-grimaszolt, de a hangjából sütött a vidámság.
Louis felmutatta a középső ujját, mire Haz felkapott maga mellől egy párnát és hozzávágta.
-Még ilyenkor sem tudsz komoly lenni.-szúrta le Alex.
-Sajnálom, Kicsim. Hol is tartottunk? Valami idióta megint nem tudott csendben maradni.
Nevetve fordítottam el a fejem, felhúztam a cipőmet és Niall segítségével belebújtam a vékony dzsekimbe, a kezemnél fogva húzott be maga után a konyhába. Az asztalnál ott ült a két másik fiú és Rebeca.
-Elmegyünk sétálni.
Rebeca szemei rám villantak, elmosolyodtam, arcára széles vigyor ült ki és azonnal tudtam, hogy amint innen elmegyünk majd nekem esik, valószínűleg náluk töltöm az éjszakát. Nem fog békén hagyni, felkészülök rá, hogy legalább hatszor kell majd elmesélnem neki ugyanazt. Hogyan kérdezte meg Niall, mit csináltunk azután, hogy kimentek, mi történt a séta alatt és a többi... 
-Oké.-vonta meg a vállát Zayn.
-Hozd vissza időben!-próbált szigorúan nézni Rebeca, majd vonásai ellágyultak és nekidőlt Liam vállának. Említettem már, hogy tulajdonképpen ők nem is járnak? Csak éppenséggel a barátnőm állandóan rajta lóg, ölelgeti és puszilgatja, viszont legalább már nem fényképezgeti a testrészeit és Liam is kezdi megszeretni. Vagy inkább hozzászokni és eltűrni, elvégre kedves vele és szokatlanul sokat vannak kettesben. 
-Még véletlenül sem szeretném kihúzni nálad a gyufát.-húzott magához a derekamnál.
A barátnőm amolyan "höhöhö" nevetést hallatott, és ránk kacsintott, Niall a fejét rázva, édesen nevetve fogta meg a kezem. Mivel ő vezetett, kihasználtam a pillanatot és hátulról átöleltem, az arcomat a pulcsijához nyomtam és belélegeztem az illatát, megtorpant.
-Ugorj!-utasított.
-Mi? Nem.-nevettem.
-Ugorj fel a hátamra.-nevetett.-Gyerünk!
-Niall!
Megragadta a combjaim és felhúzott magára, ijedten kulcsoltam lábaim a dereka köré.
-Tartalak.-fordította oldalra a fejét, majd megpuszilta az arcom.
-Hülye vagy.-nevettem, arcomat a nyakába fúrtam.
-Nem tudom, a lányoknak miért jó, ha lehülyézhetik a barátjukat, de ahogy gondolod. Azért felvilágosítalak, hogy te sem lehetsz épeszű.
-Sosem mondtam, hogy az vagyok.-nevettem, kis híján felvisítottam, amikor elengedte az egyik lábam és kinyitotta az ajtót.
-Nyugi már, nem foglak leejteni.
Hümmögve kapaszkodtam meg a nyakában, megfogta az egyik kezem és belepuszilt a tenyerembe, melyet aztán az arcába nyomtam.
-Nyúlj csak bele nyugodtan az orromba.-mondta közömbös hangon.
Nevetve húztam el a kezem, leugrándozott a lépcsőn, szórakoztatta az ijedt kiáltozásom, és ahogy egyre szorosabban kapaszkodtam belé.
-Maradjunk a kertben.-nézett ismét rám.-Nem is voltál még a kertünkben.
-Tegyél le.-kértem.
-Nem, nekem jó így, örülj neki, hogy viszlek.-kezdett szaladni. 
-Niall!-kiáltottam, hangosan felnevetett, ujjaim a vállába mélyedtek, ugrott egyet és kis híján előreesett a puha fűben. Leereszkedett, és lassan lecsúsztatott a hátáról, csak akkor engedtem el, amikor már csak milliméterek választották el a fenekem a földtől. 
Megfordult és leült mellém, arcát nevetve fúrta a hajamba, bocsánatkérően arcon csókolt. Kezem az arcára tettem és nevetve húztam magamhoz.
Miután elhúzódtunk egymástól kíváncsian néztem körbe, a gyönyörű zöld pázsit közepén ültünk, tőlünk kicsit távolabb volt egy medence, valamivel nagyobb, mint a benti, ami a pincében van. Most kint volt 5 napozóágy, elképzeltem őket, ahogy a napfényben fürdőznek. Niall-t, napszemüvegben, vizes hajjal, ahogy elnyúlik a zöld napozóágyon. 
A fák kellő árnyékot nyújtottak, a víztisztító halkan zúgott a medencében, kedvet kaptam ahhoz, hogy beleugorjak a kellemes vízbe, de most hűvös volt ehhez, meg amúgy sem tudnék fesztelenül pancsolni előtte.
-Látnod kellene ősszel.-nézett ő is a fákra.-Amikor valamelyikünk hajlandó összegereblyézni a leveleket akkor egészen szép, de akkor is, ha nem csináljuk meg. Tulajdonképpen nálunk felesleges összegereblyézni a leveleket, Harry úgyis szétbarmolja.
-Igen, csakis Harry.-bólogattam.
Vigyorogva megvonta a vállát.
-Tavaly ősszel Hayley-vel belefeküdtek és egész délután bámulták az eget, hazahozta Hayley-t hétvégére a kollégiumból.
-Mióta vannak együtt?-kérdeztem.
-Kicsivel több, mint 1 éve. Valamikor tavaly tavasszal jöttek össze, emlékszem, mert januárban ismertük meg Alexis-t. Ha azt mondanám, először kifejezetten nem kedveltük, és Zayn egyenesen gyűlölte, elhinnéd?
-Nem.-néztem a szemébe.
-Pedig Louis-val sem szívlelték egymást, akkoriban sokat veszekedtünk, főleg ő és Harry.
-Azt tudom, hogy volt valami Harry-vel is, láttam a tévében meg az újságokban.
-Igen.-bólintott.-Szerintem nem haragszanak meg, ha elmondom, meg amúgy is bízok benned. Egy ideig viszonyuk volt, Alex szerelmes volt Harry-be, aztán történt valami közte és Louis közt, nem szép, de Louis sokáig csalta Eleanor-t. 
-Tudom.-bólintottam.
-Idővel minden rendbe jött, most pedig figyelemmel kísérhetjük, ahogy a nap 24 órájából 8-ban piszkálódnak és gyilkolják egymást, de egyébként aranyosak.
Elnevettem magam, a fejem lehajtottam és tépkedni kezdtem a füvet. 
-Azért nekem néha hiányzik Eleanor.
Felnéztem rá, elmosolyodott és közelebb húzódott hozzám.
-Lou-n kívül mindegyikünk szokott néha beszélni vele, azt hiszem, neki is új barátja van.-vonta meg a vállát.-Én kedvelem Alexis-t is, akkor is kedveltem, amikor bunkó volt, csak megviselt, hogy a barátaim egy lány miatt állandóan veszekszenek. Louis akkor elköltözött egy időre.
Ahogy lebiggyesztette az ajkát és a hangja kissé elcsuklott, megijedtem és hozzábújtam, a karjaim a nyaka köré fontam és puszit nyomtam a szájára. 
-Minden rendben?-kérdeztem bizonytalanul.
-Persze.-mosolygott. Végigsimított az arcomon és újabb puszit helyezett a számra.-Amikor minden rendbe jött és Liam is elkezdett randizgatni egy lánnyal, eléggé irigy voltam rájuk. Mindenkinek volt valakije csak nekem nem, néha jól éreztem magam, néha meg azon gondolkoztam esténként, milyen lenne, ha összebújhatnék valakivel és azt mondhatnám neki, hogy szeretem. Sosem voltam itthon egyedül, de akadtak esték amikor Liam-vel csak ketten voltunk, mindenki a barátnőjénél volt.
Figyelmesen hallgattam, beszéd közben mosolygott és a szemeit végig az arcomon tartotta. Nem vágtam közbe, nem tudtam volna mit mondani, hiszen én sosem agyaltam ilyesmiken, ellenben most jó érzés lenne elmondani valakinek, hogy ő a barátom. Hogy nekem van barátom! NEKEM!
-Megérte türelmesnek lenni és várni.
Az arcomat elöntötte a forróság, lehajtottam a fejem, hogy eltakarjam piros orcáim, a szám széles mosolyra húzódott. Amikor a keze beférkőzött a hajam által kialakított függöny közé ismét nevetnem kellett, mutatóujjával felbillentette a fejem és megkereste a pillantásom.
-Megtisztelő, hogy én lehetek az első barátod.
Rámosolyogtam, a szívem őrült tempóban kezdett verni, mielőtt megcsókolt volna még halkan hozzáfűzött valamit.
-Remélem én vagyok az utolsó is.

Akkor még nem tudta, hogy ez így lesz. Az első, és az utolsó is egyben, és sajnos nem a jobbik értelemben. Nem úgy, hogy akkor teljesen egymásba szerettünk és aztán megkérte a kezem, feleségül vett és családot alapítottunk, hanem amolyan "míg a halál el nem választ" típusban. És akkor sem úgy, ahogy kellett volna.
Már úgyis késő...
Az ép elmém egy pillanatra beférkőzött a tudatalattimba és hozta ezeket a gondolatokat, ösztönösen tudtam, hogy ez az utolsó, amikor még kitudok mászni az emlékképekből és a saját, jelenben történő gondolataim terítik be a fejem. Viszont a szemeim már nem tudtam kinyitni, éreztem, hogy homlokon csókol, kezei fogták az enyém de ezeken kívül körbeölelt a sötétség, és az egyetlen hang amit hallottam az a mellkasomban időnként megdobbanó szívem és a csipogás, ami ijesztően nagy időközönként megszólalt valahonnan a jobb oldalamon.
Ujjai olyan ragaszkodóan fogták az enyémet, éreztem az ajkát a kézfejemen, az arca nedves volt, szerettem volna megsimítani és megvigasztalni, de az ujjaim nem engedelmeskedtek a parancsnak. Úgy éreztem, tombolok, csapkodok és kiáltozok, a lehető legtöbb dolgot földhöz vágok és közben ömlenek a könnyeim, de tudtam, a testem valójában mozdulatlan, az arcom pedig kifejezéstelen.
Szerettem volna, ha most már vége lesz, nem kell tovább szenvednem és azzal küzdenem, hogy nem tudom őt megérinteni, nem tudok beszélni hozzá, még utoljára elmondani neki, hogy szeretem, és nála jobb embert nem is találhattam volna magamnak. Vele lett teljes az életem.
Belülről őrjöngtem és patakokban folytak a könnyeim, valami forró végigszánkázott az arcomon, először azt hittem, képzelődöm, de aztán azt követte még egy, majd Niall ismerős szipogása és az érintése, amint letörli a könnyeimet az ujjával. Az ajka megérintette az enyém, egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogyan lehetséges ez, miért nincs rajtam légzőmaszk, aztán hálát adtam Istennek, hogy legalább ő ezt meg tudja tenni és nincs ami akadályozza.
Szerettem volna visszacsókolni, de gondolom az nem újdonság, ha azt mondom, ezt nem tudtam megtenni. Én magam éreztem, hogy az ajkaim hidegek és mozdulatlanok, de ő megpróbálta feléleszteni, ha az volt az utolsó reménye, hát azt is elvesztette, mert a hang, ami a csókját követte, biztosított arról, hogy most már mindent feladott. Én pedig be voltam zárva a saját fejembe.

Fejem az ölében pihent, néhány nappal ezelőtt ő is ugyanígy feküdt, mint most én, csak pont fordítva és ő akkor csak a nappali plafonját látta, ellenben én most a kék eget néztem. Valahol a távolban sötét felhők gyülekeztek, de még messze volt a mai eső, nem aggódtunk. Ujjaival a hajamat piszkálta és a fűből kitépett apró pitypangokkal díszítette, mozdulatlanul feküdtem, még véletlenül sem szerettem volna tönkretenni a művét. Az arcát néztem, szája mosolyra húzódott és a szemei csillogtak, szeretetteljes pillantásokkal jutalmazott, akárhányszor csak találkozott a tekintetünk. Szerettem nézni az arcát, a szőke tincseit amiket néha hátrafújt a szél és összekócolt. 
-Lefényképezhetlek?-kérdezte.
Igyekeztem nem elrántani a fejem, hogy belefúrjam a nadrágjába, nem tetszett az ötlet, amit grimaszolva hoztam a tudatára.
-Légyszi!-hajolt le, orrát az arcomhoz dörgölte.-Naa, légyszi Faith! Csak 1 kép!
-Ha te is rajta leszel.-alkudoztam.
-Jó, akkor csinálok egyet csak rólad, aztán idejövök melléd, szórok néhány fűszálat a fejemre és csinálunk egy olyan képet is.
-Legyen.-sóhajtottam.-De ne tedd fel sehová. 
-Oké.-bólintott.
A telefonjával fölém hajolt, a napsugarak a szemembe tűztek, így a képen erősen hunyorogtam és közben a szám széles vigyorra húzódott.
-Olyan szép vagy.-mosolygott, és lehajolt hozzám.
-Gyerünk! Most gyere ide!-fogtam meg a karját és lehúztam magam mellé, nevetve kitépett egy fűcsomót és az arcába szórta a fűszálakat. Nevetnem kellett, amikor a száját elhúzta és a nyelvéről leszedett egy fűszálat.
A telefonját a fejünk fölé emelte, ez a kép jobban tetszett, mint az előző, mert ezen ő is ugyanúgy hunyorgott és vigyorgott, mint én, és az ő arca még fűszálakkal is teli volt.
Félretette a telefonját és felém fordult, a derekamnál fogva fordított az oldalamra, az arca közel volt az enyémhez, a hajamból leestek a virágok és az ő arcán is már csak elszórva voltak fűszálak. Elvettem egy hosszú fűszálat a homlokából, és elkezdtem leszedegetni róla, a hajában és még a pulcsija nyakánál is volt. Az arckifejezéséből rájöttem, hogy valószínűleg élvezi a helyzetet, hogy az ujjaim bebarangolják az arcát.
-Pont olyan vagy most, mint egy tündér.-szólalt meg hirtelen. Ezúttal az ő keze indult meg felém é eligazított egy sárga virágot a hajamban.
-Nem létező, természetfeletti lényekhez hasonlítasz.-kuncogtam.-Angyalok, tündérek...
-Hé!-könyökölt fel hirtelen.-Angyalok igenis léteznek! Másképp mivel lehetne magyarázni, hogy itt vagy velem? 
Ismét elpirultam, az arcomat belefúrtam a mellkasába, ha maradt még virág a hajamban, azok most valószínűleg mind leestek, amik meg esetleg rajta maradtak a hajamon, a végtelenségig belegabalyodtak. 
Valami hideg landolt az arcomon, kibontakoztam az öleléséből és az ég felé pislogtam, amikor egy újabb hideg csepp talált el, ezúttal pont a jobb szememen. Niall hangosan felnevetett, grimaszolva megtöröltem a szemem, az ő nevetése pedig abbamaradt, amikor őt is szemen találta egy hideg csepp.
Felugrott, a kezét nyújtotta, egyre nagyobb cseppekben esett az eső és egyre sűrűbben, nevetve ugrottam fel és kézen fogva rohantunk végig az udvaron, nem is én lettem volna, ha nem esek hasra az első lépcsőfokban. 
Egy pillanatra megijedt, majd amikor látta, hogy nincs semmi bajom, a karjaiba vett és lágy csókot nyomott a számra.

6.rész I wanna be first

Sziasztok! :)
Végre péntek! Nekem már holnap nem kell menni suliba (muhahaha) szóval hazajöttem, és egy jó ideig vissza sem megyek. A szünetről annyi mondanivalóm lenne, hogy nem lesznek gyakrabban részek mert a szünet után szóbeli vizsgáim lesznek és muszáj tanulnom rájuk. Remélem megértitek!
Több okból is ez az eddigi "kedvenc" részem, ezzel bajlódtam a legkevesebbet. Remélem tetszeni fog! :)

Boldog Karácsonyt! <3

Nessa. xx 

Talán ismét csak napok, órák, jelentéktelen pillanatok kihagyása addig, míg újra el nem jön egy olyan emlék, ami megváltoztatta az életem. Furcsa volt ezt így látni, mint egy filmszalag, képek suhantak el előttem, majd minden belassult és az egyik képkocka beterítette a fejem.
A kezét fogtam, már egyáltalán nem voltunk bátortalanok, ujjaink ragaszkodóan fonódtak egymásba annak ellenére is, hogy még nem mondta ki egyikünk sem a hamarosan nyilvánvalót. A legtöbb, amit tettünk, hogy fogtuk egymás kezét, üdvözlésnél, búcsúzásnál és még néhány alkalomkor adtunk egymásnak egy puszit, valamint Niall gyakran becézett "Angyalom"-nak.
A Temze parton sétálva a vállának dőltem, a kellemes szél felkapta a ruhám, ijedten kaptam utána és lesimogattam. Galléros, combközépig érő, deréknál húzott fehér ruhát viseltem, a galléron és a vállrészen apró szegecsek fénylettek. Niall türelmesen megvárta, míg elrendezem a szoknyát, majd ujjaink újból egymásba kapcsolódtak és továbbandalogtunk. Fejemet a vállára hajtottam, míg ő elengedte a kezem és a derekam ölelte át, nem beszéltünk, nem volt szükségünk rá és néhány randi alatt valószínűleg már kitapasztalta, hogy én nem vagyok olyan beszédes, mint a fecsegős barátnőm. Ettől függetlenül tudtunk beszélgetni, egyre többet osztottunk meg egymással, néha csak úgy felhívott beszélgetni, amikor épp szünetet tartottak egy fotózás közben vagy stúdiózásnál. Betekintést engedett számomra az életébe, mesélt a fiúkról, akikkel gyakran találkoztam, beszélt a próbákról és arról, mennyire nehéz tökéletesen összehozni mindent egy turnéra. Ő többet beszélt, mint én, de nekem jól esett hallgatni. A hangjából mindig sugárzott a kedvesség és életkedv. 
Éjszakánként rendszerint tőle köszöntem el utoljára, akár sms-ben, akár egy hívással, reggel pedig, amikor kinyitottam a szemem már várt egy sms. Sosem hívott fel, mivel nyár volt és sehová sem kellett sietnem, nem keltem fel túl korán, ellentétben vele. Mindig félt, hogy felébreszt.
Néha meglepődtem azon, mennyi türelme van felém. Felfogta, és tiszteletben tartotta, hogy nekem mindenben, amihez fiúnak köze van ő az első. Szépen, lassan haladtunk. 
-Nem fázol?-kérdezte halkan, és végigsimított a karomon.
Fejemet megmozdítottam a vállán és nemet intettem, mosolyogva pillantott le rám, szemeimet zavartan lesütöttem. Pillantásával képes volt minden körülmények között zavarba hozni. Egy pillanatra megtorpant, majd újra elindultunk. London fényei megvilágítottak minket, láttam a London Eye-t, melyre már volt szerencsém vele felmenni. Megálltunk egy padnál, amit nem ért annyi fény.
-Leülünk?-kérdezte halkan.
Aprót bólintottam, levette a cipzáras pulcsiját és a padra terítette, mindketten leültünk rá, szorosan egymás mellé. Mutatóujjával a kézfejem simogatta, egymásba fonódó kezeink a combján pihentek.
Néhány percig szótlanul néztük a vizet, elképzelni sem tudtam volna ennél nyugodtabb helyzetet vele.
Szőke haján megcsillantak a távolból érkező fények, London még ilyen késői órán is nyüzsgött.
-Gyakrabban kellene eljönnünk ide.-szólalt meg halkan.-Ritkán van részem ilyen nyugalomban.
Rámosolyogtam, nem mondtam ki, de valószínűleg tudta, hogy én bármikor eljövök vele ide. Fejemet az ég felé fordítottam, ritkán látni Anglia éjszakáin csillagokat, de most szinte tele volt velük az ég. Mintha valaki behintette volna velük a sötétséget, kizárólag nekünk. Néhány pillanatig az arcom nézte, felé fordítottam a fejem, mindketten elmosolyodtunk.
Egyik tincsem a fülem mögé tűrte, kezét az arcomon tartotta, pillantásában kis zavart láttam. Tudtam, hogy megteszi, hogy most fogja megtenni. És nem bántam, megfelelőnek tartottam hozzá a helyet és a pillanatot, ahogyan azt a fiút is, akivel készültem megosztani az ajkaim. Igazából teljesen mindegy, hol lettünk volna és mikor, a lényeg ő volt.
-Faith?-súgta bizonytalanul a nevem.
Mosolyogva aprót bólintottam, arcomat finoman a kezei közé fogta, figyeltem, ahogy közeledik felém. Légzésem felgyorsult, kissé türelmetlenül hajoltam felé én is. Orra összeütközött az enyémmel, édesen elnevette magát. Lehunytam a szemeim, és vártam.
Már épp újra kinyitottam volna őket, amikor ajka puhán az enyémhez ért, a szívem dübörögni kezdett. Lassú volt, puha, finom és bizonytalan. Adott nekem néhány percet, várt valamire. Ujjaival végigsimított a tarkómon, vállaim leereszkedtek és bebocsájtást engedtem neki, a gyomrom furcsán bizseregni kezdett. Nyelve nem csúszott át azonnal a számba, az ajkaim kóstolgatta, bizonytalanul húzódtam közelebb hozzá. Egyik kezem a mellkasán pihent, másikat a tarkójára csúsztattam, levegővételeim még úgy is zavarosak voltak, hogy Niall nem sietett. Ajkai megálltak a gyengéd mozgásban, kezét lecsúsztatta a derekamon, majd homlokát az enyémnek döntve kissé elhúzódott.
Szemeimet néhány pillanatig csukva tartottam, ajkaimat forrónak éreztem, az egész testemet forrónak éreztem. Ujjával gyengéden végigsimított az arcomon, kinyitottam a szemeim, a kék szempár talán kissé idegesen fürkészte az arcom, elmosolyodtam, beszívtam az alsó ajkam és ezúttal én hajoltam hozzá.
Felsóhajtottam, amikor puha szája ismét összekapcsolódott az enyémmel, egyre jobbnak éreztem. Kissé már bátrabb volt, mint néhány perccel ezelőtt, de még mindig maradt gyengéd, óvatos és puha. 
Miután elváltunk kis ideig csendben hallgattuk egymás halk, kissé heves légzését, egyik tincsem a fülem mögé tűrte és elmosolyodott. Mutatóujjával óvatosan megérintette az alsó ajkam, majd az állam alá nyúlt és a szemembe nézett. Nem bírtam ki, hogy ne hajoljak ismét hozzá, nevetve puszit adott a számra.
-Nem bánod?-kérdezte suttogva.
Fejemet kicsit megmozdítottam és nemet intettem, az arcom pírban úszott, ahogy lassan rájöttem, mi történt kettőnk közt, hogy ezzel mennyire megváltozott minden néhány perc alatt. Kezét az arcomon tartotta, szemei elképesztően csillogtak.
-Az 1. barátnőm óta nem csókoltam meg olyan lányt, akinek az volt az 1. csókja.
-Szóval érthetem úgy, hogy azóta ez volt a legbénább?-kuncogtam.
-Nem, dehogy.-húzta mosolyra a száját.-Nem vagy béna.
Szégyenlősen elmosolyodtam, szükségem volt egy ölelésre tőle, az arcomat a vállába fúrtam, karjait körém fonta és a kellemesen kemény, nem agyongyúrt mellkasához simultam. Óvatosan belecsókolt a hajamba, halkan felsóhajtottam, legszívesebben újra megkóstoltam volna a száját, hogy kipróbáljunk mindent, ami lehetséges.
Arrébb húzódtunk egymástól, tekintetem a hullámzó vízre vezettem, perceken át csendben bámultam, közben a gondolataim gyorsan pörögtek a fejemben. Elgondolkoztam azon, hogy ha hetekkel ezelőtt bárki azt mondja nekem, egyszer itt fogok ülni egy ilyen fiúval, és tőle fogom megkapni az első csókom, körberöhögöm. Mindig is nyálasnak találtam, amikor szerelmespárok andalogtak végig az iskola udvarán, a folyosók eldugott zugaikban vagy épp félig egy szekrényben nyalták egymást. Nem tudom, ők mit éreznek olyankor, viszont én elképzelni sem tudtam volna ennél szebbet. 
-Van egy tollad?-kérdezte halkan.
Körbenéztem, de nem állt körülöttünk senki, nemhogy egy olyan lány, aki szeretne tőle aláírást, így nem értettem miért kérdezte ezt. Halkan kuncogni kezdett, kikerestem egy tollat a táskámban és a kezébe adtam. Kissé elhúzódott és a kettőnk közti résbe belevésett egy 'N' betűt, majd a teljes nevét összekapcsolódva az enyémmel. Ujjával letörölte a kis faforgácsot, majd visszaadta a tollat és nyomott egy puszit az arcomra.
A hűvös szél megcsapta a vállam, kissé összerezzentem, ezzel kizökkentve Niall-t a saját gondolataiból.
-Fázol?-búgta.-Ideje hazakísérnem téged, késő van.
Kissé nehézkesen, de felálltunk, felvette a padról a testünktől átmelegedett kapucnis pulcsiját és a tiltakozásom ellenére felsegítette rám, nem akartam felvenni, mert akkor ő fázna. Végigsimított a karomon és mosolyogva puszit nyomott az orrom hegyére.
A pulcsinak kellemes, férfias illata volt, soha nem éreztem még rajta kívül máshol ilyen illatot. Annak ellenére, hogy már mindketten álltunk egyikünk sem indult el, csak álltunk, egymás kezét szorongatva és figyeltünk. Olyan nyugodt volt minden, semmi nem zavart, annak ellenére, hogy a főváros közepén álltunk. Ha valaki az ő irányában hátulról közeledik felénk, azaz velem szemben, valószínűleg nem jön rá, hogy ki ez a fiú. Én viszont nagyon is tudtam. Ez az a fiú, aki megtörte a jeget, akit közel engedtem magamhoz.

~Niall Horan~

Hallgattam, a gyenge, de még egyenletes csipogást, fejemet az ágyra hajtottam apró, vékony teste mellé, ujjai összefonódtak az enyémekkel és a gyengesége ellenére erősen fogta a kezem. Arca kisimult és nyugodtan pihent, mégis, akármennyire szerettem nézni régen, ahogy alszik, most nem akartam így látni. A fiúk a szoba egyik felében összegyűltek, nem volt sem nekem, sem Faith-nek szüksége arra, hogy hangzavar legyen. Tudtam, hogy nekik is pont annyira fáj ez, mint nekem, mert ők is szeretik ezt a lányt, de nem akartam, hogy felzaklassák. Időről időre kinyitotta a szemeit, hogy megbizonyosodhassak róla, itt van velem, fáradtnak éreztem magam, de semmiért nem hunytam volna le a szemem, hogy aludjak. Hüvelykujjammal végigsimítottam hűvös kézfején, a gyűrűsujjánál megálltam és szomorúan pillantottam le a kezére. Az apró gyűrű ott fénylett, de olyan volt, mintha az apró kövek tompábban fénylenének a kórházi fényekben. Fájt őt így látnom, a gépekre követve, úgy, ahogy csak feküdt, szorosan lezárt szemekkel.
Kezét az ajkamhoz emeltem, nem tudtam megakadályozni a leguruló könnycseppeket. Megcsókoltam az ujjait és a gyűrűt, visszagondoltam a pillanatra, amikor összeszedtem minden bátorságom és letérdeltem elé a kérésemmel. Nem akartam felfogni, hogy a terveink már sosem fognak megvalósulni, mondhatok bármit, reménykedhetek, mert végül is a remény hal meg utoljára, de tudat alatt tudtam, hogy nem fogom valóra váltani az álmát. És az én álmaim sem fognak valóra válni.
Ismét sírtam, fejemet lehajtottam és a homlokom óvatosan nekitámasztottam az ágynak, szerettem volna tudni a gondolatait. A gondolatait az eljegyzésről, arról, hogy miket szeretett volna, hiszen elkezdtük tervezni azt a napot, kitűztük az időpontot, kicsivel kevesebb, mint 2 hónap múlva lenne. Aztán lemondtuk.
Látni akartam az apukája karján végigvonulni egy csodás ruhában, hogy aztán megfogjam a kezét és örök hűséget fogadjak neki. Én vagyok neki mindenben az első, és én akarok lenni az egyetlen is. Annyi mindent akartunk még együtt megtenni, ott álltunk a biztos közös jövő kapujában, amikor minden összeomlott körülöttünk. Azon tűnődtem, miért pont mi, miért pont ő, de nem találtam rá választ. Az utóbbi időben rájöttem, hogy hiába keresem az olyan kérdésekre a választ, amiket én tudni akarok, azokra nincs válasz. Amikor néha hazamentem és egyedül voltam, tudva azt, hogy itt hagytam őt, sokat gondolkoztam. Miért nem tudnak a legjobb orvosok is segíteni rajta? Miért fizetek milliókat, ha nem gyógyítják meg? Mit kellene még tennem? Mi lesz velem, ha ő nem gyógyul meg?
Az utolsó kérdésre tudtam a választ, belebetegszek, nem fogom kibírni az elvesztését. És most itt ültem, és még mindig nem adtam fel, habár ennél nyilvánvalóbb már nem is lehetett volna, hogy hamarosan összetörök és végleg szétszakadunk. Nekem is nehéz volt ez az egész, éppen emiatt bele se mertem gondolni, milyen lehetett neki minden nap.
Voltak napok, amikor jobban volt és hazajöhetett velem, olyankor elfelejtkeztünk mindenről és csak a haja, karikás szemei árulkodtak arról, hogy nincs minden rendben. Azok a hosszú, barna fürtök, melyek annyi könnyet vontak maguk után...
Azokon a napokon ismét minden a régi volt, annyi kivétellel, hogy mindannyian sokkal óvatosabbak voltunk vele, néhányszor velünk voltak a fiúk, éjszakánként felüdülés volt együtt lenni, vele elaludni és mellette ébredni. Volt, amikor a haja egészen pici volt, rövidebb, mint az enyém, olyankor minden erőmmel azon voltam, hogy éreztessen vele, mennyire gyönyörű. És tényleg az volt, a kimerültség jeleivel és az apró hajával. Azután hasonló hajjal járkáltunk, mindkettőnk viccesnek találta és minden nappal úgy éreztem, most már ő is szépnek tartja magát. Az volt, rövid, szőkére festett, gyakran felzselézett hajával ő volt a világ leggyönyörűbb angyala, az én Angyalom. Akkor volt ez az egész vicces, amikor itt volt velem, el tudtunk menni vacsorázni, mikor minden olyan lett, mint előtte.
De minden jónak vége lesz egyszer, a műtétek ellenére ismét kiújult az a szar, és ismét meg kellett szabadulnia az éppen csak megnőtt hajától. Az a "cucc" mindent tönkretett.
Vállaim megrázkódtak, felemeltem a fejem és kisimítottam az arcából egy vállig érő tincset, néha úgy éreztem, a hajával együtt elveszett a boldog mosolya is, de olyankor, amikor együtt voltunk ismét visszatért.  Mennyire szerettem volna látni most egy olyan mosolyt.
Az arca nyugodtnak tűnt, ajkai kissé elnyíltak, fogalmam sem volt arról, most mi történhet vele és hol járhat, alig pár perce került ilyen állapotba, azalatt már többször is felébredt, de most nem, vártam, mikor nyitja ki újra a szemeit és láthatom meg azt a fáradt kékséget. Ujjai kissé megszorították az enyémet, miközben a homlokához hajoltam és az ajkaim óvatosan puha bőréhez érintettem, akartam egy kis életet vinni halványodó ajkaiba, de attól féltem, ha megcsókolnám talán akadályozom a légzésben és csak rosszabbítanék a helyzeten, így inkább visszafogtam magam és mindössze végigsimítottam az arcán. Az ölembe akartam venni, hogy hazamenjek vele, de ezt még én sem tehettem meg, és nem kockáztattam volna az életét. Itt van minden, amire szükség van, egy magánklinika, a felbérelt legjobb orvos, aki mégsem tudta megmenteni azt a lányt, akire a legnagyobb szükségem van. Az utóbbi időben rendszeresen jártam templomba, annak ellenére, hogy nem mondom magam annyira durván hívőnek, de nekem már mindegy volt hogyan, csak maradjon velem. Legyen az emberi vagy emberfeletti mód, de úgy tűnik senki nem hallgatta meg a kéréseim.

~Faith Freelove~

Azon gondolkoztam vajon lehetséges-e ilyen hamar megszeretni valakit. A csókunk után már nem jöttem zavarba semmitől és egyre bátrabbak lettünk egymással szemben. Amikor úgy gondoltam, vagy ő gondolta úgy, megcsókoltuk egymást, Rebeca gyakran kutakodott az interneten, de sosem talált rólunk semmit. Niall gondoskodott róla, hogy az alakulófélben lévő kapcsolatunkról rajtunk és a legközelebbi barátokon kívül senki ne tudjon. 

Először engedtem be őt a szobámba, lábaimat felhúztam és mosolyogva figyeltem az ágyról, ahogyan szemeivel végigpásztázza a szoba minden apró pontját, nézegeti a képeket, időről időre felém fordul és elmosolyodik. Megragadtam ezt a napot erre, ő már megmutatta a házát, a szobáját, én pedig néha a bejárati ajtóig sem engedtem és ennek csakis anyáék voltak az oka. Ma pedig egyikük sem volt várható 10 óra előttig, így hát nyugodt szívvel invitáltam be őt, aminek látszólag nagyon örült. Nem tudtam, mit gondolhatott arról a helyről, ahol 17 éven át éltem, felém fordult, arcán édes mosoly ült, ahogy általában mindig. Lehuppant mellém, az ágyam kissé besüppedt, közelebb másztam hozzá és megpusziltam az arcát.

-Szép.-hümmögött.-Visszaadja a személyiségedet.

Szemeit a világos, krémszínű falon jártatta, melyen a Rebeca-val készült közös fotók mellett egyetlen dolog díszített, egy Beatles poszter. A szobám egyszerű volt és otthonos, kifejezetten szerettem bejönni ide és elbújni a világ elől.

-Szóval üres vagyok.-biggyesztettem le az ajkaim, célozva ezzel a szinte csupasz falakra.

-Faith.-szuszogott kissé bosszúsan, mire mosolyognom kellett.-Különleges vagy.

-Hát persze.-hagytam rá, és engedtem, hogy arcomat a kezei közé fogja.

Még gyakoroltuk ezt a dolgot, különböző tempókat próbáltunk ki, szép lassan kitapasztaltuk, hogy mi a legjobb kettőnknek. Számomra a legkellemesebb az volt, amikor először csak megpuszilta a szám, majd ajkait óvatosan rányomta és gyengéden kóstolgatta, azután ajkaink elnyíltak és továbbra is lassan haladt. Mi elég lassan haladtunk mindennel, beleértve ezt is. Elég lassan jutottunk el odáig, hogy a nyelve táncra bírja az enyémet, de akkor, amikor ez megtörtént szinte felrobbantam. Kezeimet a tarkójára csúsztattam, ujjaim maguktól túrtak a szőke hajába, szája mosolyra húzódott.
-Szeretnék kérdezni valamit.-motyogta az ajkaim közé.-Kérlek, csak akkor mondj igent, ha te is akarod.
Kissé ledermedve húzódtam el tőle, szemeit kinyitotta és ismét megpillantottam benne azt a bizonytalanságot, amit akkor, amikor becsöngetett ide.
-Nem, még nem most.-motyogta, és lehajtotta a fejét.-Rendelünk valami kaját? Kezdek éhes lenni, majd én fizetek.
-Niall...-tettem kezemet az arcára.
-Mit akarsz enni?-hadarta.-Én fizetem, mit szólsz egy nagy pizzához?
-Rendben.-sóhajtottam, úgy döntöttem, majd később kitudakolom, hogy mit akart kérdezni.
-Milyet kérsz?-pötyögött a telefonján.
-Sonkás kukoricást.-mosolyogtam, aranyos volt, ahogy kapkodott és kissé zavarba jött.
Miután rendelt két nagy pizzát lementünk a nappaliba és birtokba vettük a kanapét, fejemet a vállára hajtottam és elmélyülten figyeltem a kezeit, melyek az én ujjaimmal játszottak.
-Szoktál beszélni rólam Rebeca-val?-kérdezte hirtelen.
Ajkaimat kissé lebiggyesztettem és aprót bólintottam.
-Kibeszélünk.-mondtam komolyan, de a szemeimmel próbáltam a tudtára hozni, hogy a legkevésbé sem gondoltam komolyan.
-Képzelem.-grimaszolt.-Mi is pletykálunk ám rólad.
-Legalább őszinte vagy.-szipogtam fel drámaian, mire csak az állam alá nyúlt és gyengéden megpuszilta a szám.
-Faith?-suttogta, arcomat a nyakához dörgöltem.-Mit gondolsz rólunk?
-Hogy érted?-néztem fel.
-Szóval...-túrt bele a hajába, olyan szívesen piszkálgattam volna a tincseit.-Nem tudom máshogy megfogalmazni.-nevetett fel.-Minek tartasz? A barátodnak?
-Igen.-motyogtam.-Egy nagyon jó barátomnak, akivel életemben először csókolóztam és még most is elég gyakran teszem.-nevettem halkan.-És te?
Halkan hümmögött, mielőtt nekifogott volna, az arckifejezése arról árulkodott, jól megfontolta a szavait, mielőtt közölte velem.
-Elérhetetlennek.-simított végig az arcomon.-De már egyre kevésbé.
-Nem vagyok elérhetetlen.-motyogtam zavartan és lesütöttem a szemeim.-Nem mindenkinek.
-Szeretném tudni, mi járt a fejedben, miután megcsókoltalak.
-Előbb is megkérdezhetted volna.-nevettem.-Eltelt néhány nap azóta.
-Tudom, de csak most szedtem össze a bátorságom.-fojtotta el a mosolyát.
-Biztos tudni akarod?-nevettem.
-Ha azt gondoltad, ez mennyire undorító, akkor inkább nem.
-Nem, nem ezt.-nevettem.
Hirtelen elhúzódott, végigfeküdt a kanapén és óvatosan az ölembe hajtotta a fejét, szabad hozzáférésem volt a puha hajához, melyet azonnal piszkálni is kezdtem.
-Hanem?
-Hogy ez mennyire nem olyan, mint amikor a suliba néhányan annyira nyalakodnak, hogy beborulnak egy szekrénybe.
-Ezt nem akartam tudni.-szorította össze a szemeit, majd ismét kinyitotta és halkan felnevetett.-Valószínűleg nem olyan volt.
-Egyáltalán nem.-nyugtattam meg mosolyogva.-Azt gondoltam, hogy annál jobb pillanatban nem is történhetett volna, és valószínűleg jobb emberrel sem.
-Aranyos vagy.-nyújtotta ki a kezét és végigsimított az arcomon, hajamat kisöpörte az arcomból, ujjaimmal a hajába túrtam.
-Olyan puha.-suttogtam, és elhúztam a kezem.
Ujjai közé csípte az egyik hosszú fürtöm és elgondolkozva méregette, majd csöngettek. Lustán feltápászkodott, sötétkék nadrágja lecsúszott a csípőjére és kivillant a szürke alsója, az ajkamba haraptam és pirulva felnevettem.
Végignéztem rajta, fehér pólója kissé meggyűrődött, a haja is eléggé kócos volt, a nadrágról pedig már beszámoltam. Kezében a két doboz pizzával és üdítővel tért vissza, letette a dohányzóasztalra és lehuppant mellém.
-Hozzak tányért?-kérdezte.
Legyintettem, és elvettem az egyiket.
-Én ezt nem tudom megenni.-ráztam a fejem, miután megpillantottam a hatalmas pizzát.
-Segítek.-kapott ki egy szeletet és egy falattal eltüntette a pizza felét.
-Köszi.-nevettem, és én is elvettem egy szeletet.
Édesnek találtam, ahogy evett, olyan volt, mint egy kis mókus, hatalmasakat harapott és aranyosan rágcsálta, kissé csámcsogott, de ettől csak nevetnem kellett, Louis már említette, hogy ezért néha legszívesebben felpofozná, viszont azt meg én nem engedném.
Értesültem Niall falánkságáról, mégis meglepődtem, amikor ő már a hatodik szeletet ette, amikor én még csak a másodikat. Egy kis sonka landolt a fehér pólóján, döbbenten pillantott le rá, én pedig felnevettem. Lebiggyesztett ajkakkal szedte le róla, és a pólóját kissé elhúzva magától méregette a foltot. 
-Nem vicces.-mosolygott.
-Gyere.-dobtam a pizzát a dobozba és kézen fogtam, vonakodva követett fel a lépcsőn, be a szobámba, majd a saját fürdőszobámba. Benedvesítettem egy szivacsot és némi mosóport a foltra szórva hevesen dörzsölni kezdtem.
-Hé! De most tiszta vizes lettem.-panaszkodott.
-Leveheted.-vontam meg a vállam.
-Persze, hogy aztán végig engem bámulj.-kapta kezeit a mellkasa elé.
-Pár perc alatt megszárad.-ráztam a fejem nevetve.
-És ki tudja, mit teszel velem pár perc alatt.-húzta fel az orrát sértődötten.
-Niall, ha már úgyis vizes vagy, legalább kiszedhetem ezt a foltot a pólódból?
-Hogyne.-tárta szét a karjait.-Csak nyugodtan! 
Egyik kezemet a mellkasára csúsztattam, hogy lefogjam az anyagot, míg a másikkal dörzsölni kezdtem a foltot, először csak elhalványult, majd a póló újra tisztán, viszont kissé nedvesen pompázott.
-Köszönöm.-mosolygott.
-Ha gondolod leveheted míg megszárad.
-Nem, jó ez így. Megfázni nem tudok, mert jó idő van.-vonta meg a vállát.
-Te tudod.-vontam meg a vállát.
Néhány percen keresztül csak bámultam rá, majd hirtelen közelebb lépett, kezei közé vette az arcom és megcsókolt. Hirtelen ért, de amint a testem visszatért a kezdeti sokkból visszacsókoltam, fogszabályzója semmiben sem hátráltatott minket. Néha elhúzódott, hogy levegőt vegyünk, majd ismét megcsókoltuk egymást, most először nem fogtuk vissza magunkat. Ujjával végigsimított az arcomon, kezeimet a tarkójára csúsztattam, másik kezével átölelte a derekam és szorosan tartott magához.
Elhúzódott, homlokát az enyémnek döntötte, puszit adott a számra és egy tincsem a fülem mögé tűrte. Reméltem, hogy talán lesz valami köztünk és nem csak csókolózunk, amikor kedvünk tartja. Határozottan úgy éreztem, jó lenne ezt elmélyíteni köztünk, annyira már bíztam benne, hogy neki adtam az első csókom.