Hogy mi volt a következő lapon a könyvünkben egy fényképen a zoknis, összegabalyodott lábaink után? Ismét egy idézet egy filmből, melynek megnézésére először nyögve nyelősen sikerült őt rávennem, mert volt egy bizonyos véleménye róla, aztán egy ideig minden hétvégén azt a filmet néztük, mígnem egyszer volt szerencsém hallani az ő szájából is a kedvenc részem.
-"Fogadom, hogy őrülten szeretlek. Akármilyen leszel is, most és mindörökké. Sosem felejtem el, hogy ez egy életre szóló szerelem. A lelkem legmélyén tudni fogom, hogy jöhet bármi, ami elválaszt minket, mi mindig visszatalálunk egymáshoz."
A fülemhez hajolva úgy suttogta ezt, hogy közben fogalma sem volt róla, erre a jelenetre rövid életem utolsó másodperceiben is emlékezni fogok.
Hangja szinte simogatta a fülem, megszorította az ujjaim, majd kissé elhúzódott és kék szemeivel az arcom fürkészte.
-Azt hiszem, eléggé nyálas lettem.-húzta kaján mosolyra a száját.-Sosem hittem volna, hogy egyszer majd Channing Tatum-tól fogok idézni.
Halkan kuncogni kezdtem, végigsimítottam az arcán és közelebb bújtam hozzá, ő poénkodott ezen, míg az én szívem repkedett a mellkasomban. A tudta nélkül volt iszonyatosan romantikus, ez a természetéből fakadt.
-Komolyan gondolod?-kérdeztem halkan.
-Minden szót.-döntötte homlokát az enyémnek.-Sosem hazudnék neked.
Arcomat a nyakához dörgöltem, belepuszilt a hajamba, most először nem néztem végig a filmet, néztem, de a gondolataim máshol jártak. Nem vettem észre, hogy mikor lett vége a filmnek, üres tekintettel néztem a fekete tévéképernyőt, az arcom félig belefúrtam a pólójába, ujjaival a kézfejem simogatta, hirtelen nevetni kezdett. Nagyokat pislogva emeltem fel a fejem, megdörzsöltem a szemem és elmosolyodtam, amikor a homlokomhoz hajolt és megpuszilt.
-Min gondolkozol?
Az ajkamba haraptam, mutatóujjával köröket rajzolt a kézfejemre, felemeltem a fejem, elgondolkozva figyelte, ahogy az ujja a kezemen járt.
-Niall?-szólítottam meg halkan.
Hümmögve emelte fel a fejét, száját mosolyra húzta és érdeklődve vizsgálta az arcom. Megcsókoltam, meglepetésként érte de azonnal visszacsókolt, egyik kezét a tarkómra tette és közelebb mozdult hozzám, percekig nem húzódtunk el egymástól, majd lehajtottam a fejem, nem tetszésének dünnyögve adott hangot, ajkai a nyakamra kalandoztak. Ujjai a kezemről a derekamra kerültek és ott rajzolgattak tovább különböző mintákat, fejem kissé oldalra billentettem és igyekeztem feljebb kúszni hozzá. Felnevettem, amikor az arcát úgy fúrta a nyakamba, mint egy kölyökkutya.
-Szeretlek.-súgta.-Nagyon.
Ajkaink újból összeértek, megborzongtam, a mellkasom az övéhez simult, végül az egyik lábam átvetettem az övén és az ölébe huppantam.
-Én is szeretlek.-sóhajtottam.
Nem várt kapcsolás, imádtam ezt... Az öléből hirtelen az ágyamon találtam magam Rebeca-val szemben, azonnal tudtam, melyik beszélgetés volt is ez. Barátnőm felhúzott lábakkal ült az ágyamon, tekintetét szégyenlősen sütötte le, szőke haja az arcába hullott, eltakarva ezzel pirosló orcáit. Rebeca először jött zavarba előttem, ez előtt a beszélgetés előtt körülbelül 5 nappal boldogságtól remegő hanggal hívott fel, és azóta nem találkoztunk. Rebeca volt az idősebb, mégis sokszor én éreztem úgy, mintha ez fordítva lenne. Mintha testvérek lennénk, és én lennék a nagy, és okos nővér akinek el kell beszélgetnie ilyesmiről a kishúgával. Valójában ez pont fordítva történt, de valószínűleg ezt megbeszéltük volna akkor is, ha nem lettek volna kérdéseim a témával kapcsolatban. Hogy mi történt? Léptek egy nagyot a kapcsolatukban, habár ők rövidebb ideje voltak együtt, mint mi. Tulajdonképpen számítottam erre, Rebeca mindig is sokkal bátrabb és magabiztosabb volt, mint én.
-Talán jobb lenne, ha erről ti beszélgetnétek.-dörzsölte meg az arcát, és halkan kuncogni kezdett.-Legalábbis mi beszéltünk róla előtte, Liam eléggé... elővigyázatos.
Nehéz volt kinyitnom a számat és erről beszélni a legjobb barátnőmmel, nem volt ez túl gyakori téma köztünk, mondhatni soha nem beszéltünk ilyesmiről, nem volt rá szükség. De Rebeca természetéből fakadóan lehetetlen lett volna elkerülni, hogy ezt megossza velem, akármennyire is jöttem zavarba a dologtól. Az én szeleburdim barátnőm teljesen el volt ájulva az ő tökéletes barátjától, én pedig nem lettem volna rendes barátnő, ha nem hagyom, hogy beszámoljon erről.
-Tudod, nem arra értem, hogy meg kell beszélnetek mindent, mert nem, arra gondolok, hogy mivel szeret téged, gondot fog neki okozni már csak annak a tudata is, hogy ő fog fájdalmat okozni neked. Liam teljesen kikészült ettől, de nézd, túléltem.-vigyorodott el.-És jól vagyok, jobban, mint eddig bármikor.
Valóban így volt, szemei bőszen csillogtak, kipirult, és gödröcskék jelentek meg az arcán, folyamatosan mosolygott. Le sem tagadhatta volna azt, hogy boldog volt, bár ő mindig is elég boldog volt, ritkán láttam szomorúnak, sőt, szinte soha.
Már épp nyitottam volna a szám, amikor újra beszélni kezdett.
-Faith, az én számból talán nem hangzik annyira komolyan, de ez nagyon döntés. Talán beszélgetned kellene erről az anyukáddal is.
-Nem.-vágtam rá.-Te beszélgettél erről az anyukáddal?
-Persze.-bólintott.-Nem olyan ciki, mint aminek hiszed.
-Mert neked normális szüleid vannak.-kommentáltam.
-Faith.-biggyesztette le az alsó ajkát.-Az anyukád többet tudna mondani, mint én.
-Anya lerohanná Niall-t, leültetne kettőnket és azt mondaná, csináljuk előtte, majd ő kritizálja.
Elfintorodott, végül nevetni kezdett és beletúrt a hajába.
-Nem kérdezem meg, hogy szereted-e, mert ez egyértelmű, és azt is tudom, hogy megbízol benne, de rá tudnád bízni magad teljesen? Sosem hazudtam neked, most sem fogok, Faith, egyáltalán nem lesz kellemes, Niall sem egy érzéketlen tuskó, meg fogja viselni, hogy ő okoz fájdalmat neked. De figyelj,-fogta meg a kezem-ha valóban ezt akarod, amikor felébredsz majd mellette nem fog érdekelni a fájdalom, boldog leszel, ő pedig mindent meg fog tenni azért, hogy ne érezd rosszul magad.
Ebben biztos voltam, hiszen ő maga mondta ezt nekem még decemberben, azóta körülbelül 6 hét telt el úgy, hogy nem igazán jött elő ez a téma. Hogy bíztam-e Niall-ben? Az életemet a kezébe mertem volna adni, és abban is biztos voltam, hogy nem fog bántani, soha, egyetlen szavával sem bántott, nemhogy testileg. Akartam-e őt? Nem tudom, hogy milyen érzés így akarni valakit, de kétségtelenül éreztem vágyat iránta, viszont egy még gyermekies énem rettegett a fájdalomtól és attól is, hogy ezután a kapcsolatunk majd rossz fordulatot vesz. Ennek elég kicsi volt az esélye, de mégis féltem ettől, de ahogy telt az idő én úgy lettem türelmetlenebb, ideje volt felnőnöm Niall-höz.
-Ha benne már biztos vagy, gondolkozz el azon, magadban biztos vagy-e. Nem könnyű dolog levetkőzni előtte, tudom, hogy nem vagy elégedett magaddal, de fogadd el magad, úgy sokkal könnyebb lesz. Imád téged, mindened, tökéletesnek tart, szóval nem neki kell megfelelned.
Lehajtottam a fejem és elgondolkoztam ezen, valóban nem voltam elégedett magammal, úgy gondoltam, túl vékony vagyok, csontváz, nincsenek melleim, néhányan az ismerőseim közül mindenféle hülye kajákat ettek, mert azt mondták, túl kövérek. Én szerettem volna olyan lenni, mint ők, akartam egy kis csípőt és melleket, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy elsős. Talán mellette szedtem fel 1-2 kilót, mert többnyire ha ő evett - ami elég gyakori volt - én is, de ez nem igazán látszott meg rajtam.
Mielőtt felébredhettem volna Rebeca átölelt, könnyedén mozgott, nem tűnt úgy, mintha rosszul érezné magát, ugyanúgy ugrált, mint néhány nappal azelőtt.
-Minden rendben lesz, ha úgy gondolod, kész vagy rá, beszélj vele. Nincs mit szégyellned előtte, nyugodtan kérdezz tőle bármit, ha kínos, akkor elröhögitek.
Elmosolyodtam, igaza volt, mindig kirángatott a kínos helyzetekből.
-Most mennem kell, de hívj fel, ha bármi van, szívem.
Fürgén felállt az ágyamról, próbáltam valami utaló jelet keresni arra, hogy nem érzi magát annyira jól, de nem láttam ilyesmit. Könnyedén mozgott, szinte repült, lehajolt hozzám és átölelt, semmi jelét nem mutatta annak, hogy ne érezné jól magát.
-Ne bámulj így.-nevetett, és megérintette az orrom.-Nem lesz semmi baj, Faith.
Aprót bólintottam, hirtelen leguggolt előttem és a szemembe nézett.
-Figyelj, ha megijedsz sem történik semmi, meg fogja érteni. Erőltetett valaha is bármit?-megráztam a fejem.
-Soha semmit, és erről nem is nagyon beszéltünk még. Ő még egyszer sem hozta szóba ezt.
-Látod.-mosolygott.-Biztos vagyok benne, hogy évekig képes lenne várni rád. Ne aggódj, ha bármi rosszat tesz, megütöm, de erre úgysem lesz szükség.-nevetett.
-Nem ütheted meg.-szaladt össze a szemöldököm.
-Tudom.-vihogott.-Mondtam, hogy nem lesz rá szükség, ezt te is tudod.
Vártam, mikor lapozunk megint, de ezúttal az életem forgatókönyvében visszafelé lapoztunk, és ismét Niall ölében ültem a kanapén. Ujjai gyengéden köröztek a hátamon, lecsillapította a heves szívverésem és megnyugtatott. Ahogy az orra az enyémhez simult, ajkaim elnyíltak és mohón kaptam a szája után.
-Niall.-húzódtam el, kissé összerezzentem, amikor ujjai végigsimítottak a csípőmön.
-Sajnálom.-nyitotta ki szemeit, és kezét feljebb vezette az oldalamon.-Ne haragudj.
-Nem, semmi baj.-ráztam meg a fejem, és biztatóan mosolyogtam.-Niall.-haraptam az ajkamba.-Talán beszélnünk kellene erről.
Szemei egy pillanatra elkerekedtek, óvatosan kimásztam az öléből és lehuppantam mellé, felhúztam a lábaim és az állam megtámasztottam a térdemen. Végigsimított a hátamon és közelebb hajolt hozzám, megkereste a tekintetem és lágyan elmosolyodott.
-Emlékszel, mit mondtál nekem Karácsonykor?-bólintott, megkerestem a kezét és összefűztem az ujjaim.-Amit akkor mondtam, azóta nem változott.
Másodpercekig nem szólalt meg, csend telepedett az egész lakásra, a szívem őrülten kalapált, nem tudtam mit mondani, a reakcióját vártam.
-Faith.-súgta a nevem, fejét lehajtotta és a hajába túrt, szőke tincsei kicsúsztak az ujjai közül, felemelte a fejét és kezeit végighúzta az arcán, míg végül összefűzte az ujjait és megtámasztotta rajta az állát.-Tudod mennyit gondolkoztam már ezen?-elpirultam, az arcom néhány pillanat alatt forrósodott föl.-Ne érts félre.-nevetett, és közelebb húzódott hozzám.-Nem konkrétan azon gondolkoztam, nem fantáziálok rólad ilyen helyzetekben, vagy csak nem mondom meg...
Oldalba böktem, az arcom még mindig forró volt, felnevetett és az arcomat a kezei közé véve megcsókolt.
-Hülye.-kuncogtam.
-De a tiéd.-vigyorgott.-Úgy értettem, hogy azon gondolkoztam, képes leszek-e fájdalmat okozni neked, és arra jutottam, kettőnk közül valószínűleg én fogok frászt kapni, amint felszisszensz.
Érdeklődve pislogtam rá, hirtelen ismét megkomolyodott, hüvelykujjával gyengéden a kézfejem simogatta és elgondolkozva pislogott maga elé.
-Sosem tudnálak bántani, Angyalom.
-Tudom.-bújtam hozzá közelebb.-De nem bántanál.
-Fájdalmat okoznék neked.
-Nem feltétlenül, kemény vagyok.-emeltem fel a fejem, próbáltam megnevettetni.
-Mint a teavaj.-nevetett fel, imádtam hallani a nevetését.-Mi lenne, ha megbánnád? Nem tudnám visszacsinálni.
-Miért bánnám meg? Niall, régebben én voltam bizonytalan, és te mondtad nekem, hogy örökké együtt leszünk. Akkor meg? Butaság, amit mondasz, nem bánnám meg.
-Most ezt mondod.-emelte rám kék szemeit.-De tudod, mostanában kissé túl szerencsés vagyok, régebben ez nem volt így, várom már a pillanatot, hogy mikor szúrok el valamit.
-Annyira buta vagy!-ugrottam fel.
Elmosolyodott, megfogta a derekam és óvatosan az ölébe húzott, arcát az oldalamba temette és mindkét kezével átölelt.
-Bármi mást, komolyan, bármi mást szívesebben rontok el, mint ezt. Téged nem akarlak megbántani, elveszíteni pedig főleg nem.
-Soha nem fogsz elveszíteni.-súgtam.
Halkan hümmögni kezdett, végigsimítottam a haján és egyik kezem az álla alá csúsztattam, fejét felbillentettem és megcsókoltam, halkan felsóhajtott és hátradőlt a kanapén. Volt bennem némi izgalom, és kíváncsiság, kíváncsi voltam arra, vajon meddig engedném őt eljutni, ha megpróbálnánk.
A testem a matracba süllyedt, ajkaink néhány pillanatra szétváltak, csupán addig, míg el nem helyezkedett fölöttem. Hagyta őt irányítani, egyik kezem a hátán volt, másik a hajában, térdei az oldalamnál pihentek, gyengéden csókolt, nem siettetett. Nem akart megijeszteni, de nem féltem, miért kellett volna félnem tőle?
Elhúzódott, szemei bőszen csillogtak, elmosolyodtam, azt akartam, hogy tudja, minden rendben velem és egy cseppnyi félelem sincs bennem.
-Szeretném, ha szólnál, ha valamit nem akarsz.-aprót bólintottam, homlokát az enyémnek döntötte és gyengéden elmosolyodott.-Egyetlen szó, Faith, és leállok, nem fogok megharagudni.
-Sokat beszélsz még?-kérdeztem, mire elnevette magát.
-Ígérd meg, hogy szólsz.
-Megígérem.
-Komolyan is gondolod?-mosolygott rám féloldalasan.
-Igen.-sóhajtottam.
Ismét megcsókolt, ajkai puhák voltak és finomak, nem nehezedett rám, kezei a fejem mellett pihentek, a csípőmön ült. Nem volt semmi kényelmetlen a helyzetünkben, kezeim megpihentettem az oldalán, meglepődtem, amikor ajkai elszakadtak tőlem, végighaladtak az arcomon és megcsókolta a nyakam. Behunytam a szemeim, ajkai egészen a vállam szabad részéig kalandoztak, majd feljebb kúszott és ismét a számat csókolta meg. Pilláim remegve nyíltak ki, egyik kezem a tarkójára tettem és gyengéden végigsimítottam a haján. Fejét felemelte, orrával megbökte az enyém és éreztem, hogy elmosolyodott. Kezeim levezettem az oldalán és óvatosan meghúztam a pólóját, kék szemeit biztatásra várva emelte rám, mosolyogva húztam egyre feljebb a pólót, mígnem az a haját összeborzolva hullott a földre. Tudtam, nagy valószínűséggel én leszek a következő, aki megvál valamelyik ruhadarabjától. Tulajdonképpen ettől féltem legkevésbé, hiszen látott már fehérneműben. Mégis elpirultam, amikor ujjai lehámozták rólam az ingem, a lélegzete hevesebb lett, csillogó szemeivel egy ideig az arcomat nézte, majd elmosolyodott. Apró csókokat hagyott a vállamon, majd egyre lejjebb haladt, légzésem felgyorsult, mikor elérte a csípőm. Óvatosan végigsimított a bőrömön, majd elindult fölfelé, mígnem ajkaink újra gyengéden találkoztak.
-Jól vagy?-kérdezte halkan, arcát néhány percre a nyakamba temette. Halk, elégedett hümmögéssel válaszoltam, ő pedig megvillantotta a mosolyát. A következő célpontom a nadrágja volt, az ujjaim végigsimítottak Niall hasán, de haboztam, mielőtt az övcsathoz értem volna.
-Semmi baj.-mosolygott rám, és megpuszilta az arcom. Megfogta a kezem és segített abban, hogy összeszedjem a bátorságom, a sötétkék nadrág végül a földön végezte.
Niall kíváncsian fürkészte az arcom, talán arra várt, hogy megállítsam, de csak mosolyogtam rá. Lassan újra végigfektetett az ágyon, megtámaszkodott fölöttem és egy rövid pillanatig fogva tartotta a tekintetem. Összerezzentem, mikor kezei a combomra csúsztak, azonnal elhúzódott, de intettem a fejemmel, hogy minden rendben. Nem tudtam mi járhatott a fejében, de nagyon szerettem volna tudni. Kételkedett bennem, jogosan. Megemeltem a csípőm, mire óvatosan egyre lejjebb húzta a nadrágom, tekintetéből lassan kezdtek eltűnni a kételyek. Ujjaink egymás hajába túrtak, néha elhúzódott, megkérdezte, hogyan érzem magam, vagy megjegyezte, hogy gyönyörű vagyok. Lábaim a csípője köré fonódtak, mindketten meglepődtünk ezen, a levegő megakadt bennem, mikor először éreztem, hogy nem hagyom hidegen. Kapkodva próbált másképp helyezkedni, az arcom szinte lángolt, ő mindig is olyan kis aranyos volt, néha gondot okozott, hogy erotikus helyzetben képzeljem el őt. Keze végigsimította az oldalam, fejét felemelte, amikor ujjai a bugyimhoz értek, a kezem szinte magától fogta meg a csuklóját, valóban nem voltam még képes erre.
-Sajnálom.-szakadt fel belőlem, a tekintetem elhomályosult.-Én... képtelen vagyok erre.
-Faith.-ejtette ki lágyan a nevem, könnyed mozdulattal ülőhelyzetbe tornázta magát és magához ölelt.-Ne sírj.-dugta arcát az enyémhez.-Nincs semmi baj, Kicsim, nem kell bocsánatot kérned, sokkal tovább bírtad, mint amennyire számítottam.
-Tudtad, hogy meg fogok ijedni.-dörzsöltem meg az arcom.
-Faith, nem mindenkinek sikerül ez elsőre. Én vagyok az első barátod, valószínűleg ez volt az első, hogy ilyen helyzetbe kerültél, nem kell bocsánatot kérned semmiért.
Továbbra is folytak a könnyeim és hüppögve temettem az arcom a mellkasába, kicsinek éreztem magam a karjai közt.
-Figyelj, Angyalom.-emelte fel a fejem.-Tudom, hogy ettől nem szeretsz kevésbé, mint amennyire én szeretlek téged, és megértelek. Nekem már az is sokat jelent, hogy megbízol bennem és rám gondoltál, nem foglak siettetni, és te se érezd úgy, hogy muszáj megtennünk. Nyugodtnak kell lenned, rám fogod bízni magad, nem fog úgy menni, ha nem akarod teljes mértékben. Szeretlek, attól függetlenül, hogy lefekszel-e velem vagy nem, hidd el, hogy veled kapcsolatban ez érdekel legkevésbé. Ha majd 5 év múlva érzed azt, hogy itt az ideje, akkor 5 év múlva tesszük meg, időnk mint a tenger, nem foglak befolyásolni sem siettetni, a te döntésed, hogy mikor.
Az albumunkban a következő képen nyakig felhúzott takaróban fekszünk egymással szemben, alatta a következővel: Időnk mint a tenger.
Újabb, egyelőre üres lap következett.
2014. február 20., csütörtök
2014. február 14., péntek
14.rész My head is a jungle
Sziasztok :)
Végre péntek. <3
Lenne egy kis mondanivalóm a jövőheti résszel kapcsolatban. Lehet, hogy nem lesz, vagy csak szombaton, mert most hétvégén nem leszek otthon, és jövőhét pénteken pedig buliba megyek, és csak szombaton megyek haza, emiatt lehet, hogy lesznek problémák, de igyekszek, hogy ne legyen semmi ilyesmi.
Jó hétvégét! <3
A gyomrom görcsben volt, elhajtottunk a Mullingar tábla mellett, bámultam kifelé az ablakon és arra gondoltam, valóban jó ötlet volt-e ez. Bizonytalan voltam, hiszen még nem igazán kellett bemutatkoznom így, az ajkamba haraptam, már nem jött rám a frász attól, hogy lejön a szájfényem, azt már az utunk első 15 percében "elfogyasztottam". Egyik kezét a combomra tette, megkereste a kezem és összekulcsolta az ujjainkat, mosolyt erőltettem az arcomra és ránéztem. Kezünket a váltóra helyezte, olyan lazának tűnt, kényelmesen elhelyezkedett az ülésben és jobbra mozdította a kormányt. Valószínűleg én sosem tudtam volna megcsinálni a jogosítványt, a figyelmem nagyon könnyen el lehetett vonni, nem volt türelmem az ilyesmihez, ráadásul ha ő ott ült volna mellettem, nem az utat figyeltem volna. Jobb volt, hogy sosem szereztem meg a jogsim, senkit nem sodortam veszélybe.
Végre péntek. <3
Lenne egy kis mondanivalóm a jövőheti résszel kapcsolatban. Lehet, hogy nem lesz, vagy csak szombaton, mert most hétvégén nem leszek otthon, és jövőhét pénteken pedig buliba megyek, és csak szombaton megyek haza, emiatt lehet, hogy lesznek problémák, de igyekszek, hogy ne legyen semmi ilyesmi.
Jó hétvégét! <3
Nessa. xx
-Niall.-suttogtam.-Talán te itt maradhatnál, én pedig hazamennék vonattal...
Meglepődtem, mikor lehúzódott, leállította az autót és felém fordult, arcom a kezei közé fogta és kisimított egy rakoncátlan tincset az arcomból.
-Nem tudom, jó ötlet-e ez.-hajtottam le a fejem.
-Mitől félsz?-kérdezte, és hüvelykujjával végigsimított az arcomon.
Hajam az arcomba esett, óvatosan az egyik oldalra tűrte, a fejem oldalra döntöttem és piszkálni kezdtem egy a pólómból kilógó cérnaszálat. Nem siettetett, próbáltam összeszedni magam és kibökni valamit, megnyugtatóan simogatta a kezem, közelebb húzódtam hozzá és a karjaim a nyaka köré fontam.
-Nem szeretek bemutatkozni.-motyogtam.-Mi lesz, ha nem fognak kedvelni? Nem leszek nekik szimpatikus, vagy nem tartanak elég jónak hozzád? Nálam sokkal jobbakat megkaphatnál...
-Vannak nálad jobbak?-vonta fel a szemöldökét.-Mutass egyet.
-Ez nem vicces.
-Nem is viccelek.-mosolygott.-Tudod mi lesz akkor, ha esetleg ez történik? Életemben először ellent mondok majd a szüleimnek.
-Niall...
-Nem lesz rá szükség, majd rájössz. Kedvelni fognak, kedves vagy, aranyos, gyönyörű, és boldoggá teszel, gondolj bele, hogy a te szüleidet mennyire nem érdekli, ki is vagyok. Ők nem One Direction egyik énekesét látják bennem, hanem Niall-t, aki remélhetőleg boldoggá teszi a lányukat. Az enyémeket is az érdekli, hogy boldog legyek, és én az vagyok, Faith. Nincs mitől félned.
-De bennem nem láthatnak valaki mást a szüleid, átlagos vagyok.
-Én is.-mosolygott.-Add önmagad, minden rendben lesz.
Lágyan megcsókolt, úgy éreztem, ha másért nem, miatta akkor is bemutatkozok ma a szüleinek, és megpróbálok majd minél jobb benyomást kelteni. Nem fogok elmenekülni.
Nem tudom, tulajdonképpen mire is számítottam, talán egy hatalmas villára, kerttel, fákkal, meglepődtem, amikor egy a miénkhez hasonló ház előtt találtam magam.
-Itt nőttem fel.-magyarázta.-Én és a bátyám anyáék válása után apával maradtunk, most viszont mindketten itt vannak, nem szerettem volna, ha külön kell bemutatnom téged anyának és apának. Így is túlstresszelted ezt.-nevetett.
Halkan hümmögtem, egy ideig az arcát néztem, a mosolyát, ahogy az autó szélvédőjén át nézte a házat. Itt volt igazán otthon, nem Angliában, Londonban, hanem itt, Mullingar-ben. Őszintén szólva nekem is sokkal szimpatikusabb volt ez a kis vidéki város, mint a nagy, nyüzsgő London, arra gondoltam, mennyire jó lenne egyszer itt élni vele.
-Jól vagy?-kérdezte csendesen. Bólintottam, és rámosolyogtam, egyelőre nem tudtam, hogyan is fogok bemutatkozni a szüleinek, még csak azt sem tudtam, hogyan fogok köszönni.
Kiszállt az autóból, még csak meg sem tudtam próbálni, hogy magamtól szálljak ki, már ott is volt az oldalamon, kinyitotta az ajtót és megfogta a kezem, hogy kisegítsen. Puszit nyomtam a szájára és közelebb húzódtam hozzá, szükségem volt egy ölelésre, gyengéden végigsimított a hátamon, kezei megállapodtak a derekamon.
-Minden rendben lesz.-mondta halkan.-Én is izgulok, évek óta nem csináltam ilyet.-nevetett halkan.
-Én soha.-hunyorogtam.
-Most az egyszer kell megtenned.-simított végig az arcomon.-Több nem lesz.
Nevetve nyomtam újabb puszit az arcára, kivette a csomagtartóból a bőröndünket és egyik kezével átölelte a derekam, fejem egy pillanatra a vállára hajtottam és nagy levegőt vettem.
-Ezt figyeld.-nevetve nyomta meg a csengőt. Furcsa volt, hogy becsengetett a saját otthonába. Talán 2 másodperc sem telt el, az ajtó hirtelen kitárult és egy alacsony, szőke hajú hölgy ugrott Niall nyakába. Megilletődötten próbáltam arrébb araszolni, de Niall továbbra is az egyik kezével engem ölelt, a másikkal pedig az anyukáját. Lehajtottam a fejem, örültem, hogy nem copfoztam össze a hajam, mert így az arcomba hullott, szégyenlősen pislogtam fel, az anyukája mögött megláttam két ágymásra nagyon hasonlító férfit, habár az egyik jóval fiatalabb volt. Ő lehetett Greg, a bátyja. Hirtelen egy kéz simult az arcomra és óvatosan felemelte a fejem, nem kellett felfelé néznem, az anyukája sokkal alacsonyabb volt nálam, Niall-nek is alig ért a válláig.
-Jó napot.-a hangom bizonytalan volt, elmosolyodott, miközben Niall mellettem halkan felnevetett és puszit nyomott az arcomra. Megszeppenten mosolyogtam, idegesen szorítottam a kezét.
A szél belekapott a hajamba és az egészet az arcomba fújta, a szemeim nagyra nyíltak, Niall óvatosan kisimította a tincseim az arcomból és beljebb noszogatott. Nem voltam hajlandó elengedni a kezét, teljesen a karjába simultam.
-Sziasztok.-mosolygott, és megölelte az apukáját, a bátyjával pedig pacsizott, én mindvégig az oldalához simultam. -Öhm, anya, apa, Greg, szeretném bemutatni a barátnőmet.-egy pillanatra erősebben szorított magához, igyekeztem mosolyogni, de meg sem mertem szólalni, csak pislogtam az előttem állókra.
-Örülök, hogy megismerhetlek.-lépett közelebb az apukája, és kissé bizonytalanul megölelt.
-Én is nagyon örülök.-böktem ki halkan. Elhúzódott, mosolyogva mért végig és a kezét nyújtotta felém.
-Bobby Horan.
-Faith Freelove.-mosolyogtam.
Ezután kicsit könnyebb volt bemutatkozni az anyukájának és a testvérének, habár még mindig csak akkor nyitottam ki a szám, ha kérdeztek rólam. Hagytam Niall-t beszélni, hüvelykujjával megnyugtatóan simogatta a kézfejem, csak vennem kellett volna egy nagy levegőt és fecsegni mindenféléről, de Niall azt mondta, adjam önmagam, én pedig teljesen zavarban voltam. Persze ha elkezdek fecsegni az is én lettem volna, de ha én lettem volna a szülei helyében, nekem sokkal szimpatikusabb lett volna egy csendes lány, mint egy olyan, aki mindenféle hülyeséget összehord. Időre volt szükségem, hogy feloldódjak.
-Nem baj, ha felmegyünk?-kérdezte Niall.-Csak néhány perc, amíg lepakolunk.
-Menjetek csak.-mosolygott az anyukája.
Mondanom sem kellett, mennyire örültem neki, hogy néhány percre ismét csak ketten maradunk. Az itteni szobája sokkal kisebb volt, mint az otthoniak, a falon képek voltak, az egyiken két kisfiú mosolygott, a másikon három férfi, az anyukáját is felfedeztem a fotókon, viszont nem a nézelődés volt az első dolgom, amikor beléptünk. Az arcom a pólójába fúrtam, karjait kuncogva fonta körém és belecsókolt a hajamba.
-Ilyen csendes is régen voltál.-jegyezte meg halkan nevetve.
-Ez ne igaz, csak akkor beszélek sokat, ha Rebeca a közelembe van.
-Akarod, hogy idehívjam?-viccelődött.
-Csak egy kis időre van szükségem.
-Tudom.-mosolygott rám.-A nehezén már túl vagy, sikerült köszönni nekik és tudják a neved.-kacsintott.-Sőt, még beszéltél is magadról.
-Hurrá.-motyogtam.-Oscart nekem.
-Büszke vagyok rád.-szorította meg kissé a derekam.-És köszönöm, hogy megteszed ezt értem, sokat jelent.
Nagyokat pislogtam, megcirógatta az arcom, majd lehajolt hozzám és gyengéden megcsókolt. Végigsimítottam a tarkóján, piszkáltam a puha hajszálait, kissé feltolta a pólóm és gyengéden végigsimított az oldalamon. 3 napot töltöttünk külön, tegnap hazajött, de csak értem, azóta szokatlanul sokat csókoljuk meg egymást, hiszen 3 nap hosszú idő. Kissé zavarba ejtő tény, hogy 4 napja tudta, már nem féltem, igazából már vártam azt a pillanatot, mikor is döntsük el, melyik nap lesz a megfelelő. Még mindig biztonságban éreztem magam vele, és még mindig nem tett megjegyzéseket vagy utalásokat, ugyanúgy viselkedett velem, ahogy azelőtt, hogy a tudtára hoztam volna a terveim.
-Szeretlek.-súgta, ezt pedig az ajtó irányából halk, elhúzott 'ó'-zás követte.
Mindketten odanéztünk, az anyukája kuncogva leselkedett, az arcom elöntötte a pír, nevetve húztam magamra a karjait.
-Anyu.-hümmögött, végül ő is elnevette magát.
-Sajnálom, csak olyan édesek vagytok!-lépett be a szobába. Zavartan leselkedtem ki Niall karjai közül.-Ne légy zavarba, drága.-simított végig az arcomon.-Nagyon örülünk neked.
Nagyokat pislogtam, mosolyogva bontakoztam ki Niall karjai közül, felbátorodva megöleltem az apró asszonyt, az ő ölelése is pont olyan kellemes volt, mint a fiáé. Megállapítottam, hogy a Horan család remekel az ölelésekben.
-Köszönöm szépen.-motyogtam, végigsimított a hátamon, majd elengedtük egymást.
Egyre jobban gyűlöletem ezeket a tekeréseket, olyan volt, mintha valaki a kedve szerint irányította volna az életemet, egyszer kétszer úgy döntött, néhány másodpercre hagyja, hogy élvezzem az életemről szóló filmet, aztán szórakozásképp el-vissza tekert. De ez még mindig jobb volt, mintha megunta volna, és lenyomta volna a stop gombot, most még úgy éreztem, élek, de talán ez már csak egy kis részben volt igaz. Éltem, de mégsem, valahol a kettő közt lebegtem, viszont azt nem lehet mondani, hogy öntudatlanul, mert amikor jött a tekerés, igenis a tudatomnál voltam, tudtam gondolkodni, ki akartam szabadulni a saját testem fogságából, hogy ne a múltunkban éljek, hanem a jelenünkben és a jövőnkben. Szerettem volna, ha megélem az éjszakát úgy, hogy nincs több emlékképp, szüntelenül azt kívánnám, bárcsak felébrednék, hátha éppen akkor suhanna le az égen egy hullócsillag. Viszont mostanra már megtanultam, hogy nagy különbség van aközött, hogy mit szeretnék, és valójában mi fog történni.
-Nyáron is elhozlak ide.-mosolygott, és leporolta a kesztyűjéről a havat.-Látnod kell, milyen szép ez, amikor zöld a fű és az emberek játszanak a gyerekeikkel, vagy kiskutyákkal. Csodálatos. Régen sosem értékeltem ezeket, viszont most, hogy nem vagyok itt minden nap, értelmet nyert, hogy milyen is volt itt ülni, minden reggel morcosan elballagni az iskolába, elszenvedni a napot és aztán hazamenni, délután találkozni a haverokkal.
Figyeltem az arcát, nem engem nézett, tekintete a távolba révedt, száját mosolyra húzta.
-Majd egyszer szeretnék ide visszajönni.-húzott közelebb magához.-De úgyis beleőrülnék abba, ha nem találkozhatnék a fiúkkal.
Elmosolyodtam, annyira aranyosnak tartottam ezt köztük, ahogy ragaszkodtak egymáshoz, és akármi volt, egyből megosztották egymással. Sosem láttam még fiúk között, de még néhány lány közt sem olyan barátságot, amilyen az övéké. Persze voltak kisebb-nagyobb vitáik, főleg akkor, amikor Louis és Harry összeveszett Alexis miatt, mégis minden rendbe jött, és ez bizonyította, hogy tényleg igaz barátok. Sokan azt mondták, csak megjátsszák ezt a kamerák előtt, de ez nem volt igaz, egyáltalán nem.
-Sokkal jobban tetszik ez a hely, mint egész Anglia.
-Komolyan?-fordult felém.-Miért?
-Nem tudom.-egyik kezével megigazította a sapkám, egy kicsit jobban simultam hozzá, miközben előre lépdeltünk.-Olyan nyugodt és csendes, nincsen annyi autó, sem zaj, sem anyáék, csak te meg én.
-Egyet megígérek neked.-fordított maga felé.-Bárhová megyünk, te meg én, mindenhol van, ez nem városfüggő, sőt, akkor is van, ha a világ másik felén vagyok, több ezer kilométerre tőled.
-Ha ezt hallaná anyukád.-mosolyogtam. Sokkal könnyebben beszélgettem már Niall anyukájával, rólam már elég sokat beszéltünk, de mindig volt valami, ami még érdekelte, és már attól sem jöttem zavarba, ha rólunk kérdezett. Könnyű volt valaki olyannal beszélgetni a Niall iránt érzéseimről, aki legalább annyira szerette őt, mint én.
-Tudja.-simított végig az arcomon.
-Ezt le kell írnunk, és kell egy fénykép.- csillantak fel a szemeim.-Írd bele a telefonomba, amit mondtál, kérlek.-néztem rá könyörgően.
Egyetlen szó nélkül vette ki a kezemből a telefonom és kezdett el pötyögni, néhány másodperc múlva már a kamerával babrált, magához húzott és megcsókolt, a vaku megvilágította egy pillanatra az arcunkat, majd a kezét leeresztette, de nem húzódott el tőlem. Őt csókolni volt az egyik legjobb dolog az életemben, az ajkai puhák voltak és édesek, finomabbak mindennél, védelmezően ölelt és éreztette velem, hogy a "szeretlek" a mi kapcsolatunkban nem csak egy sablon szó volt, nem mondta ki minden 3. nekem szánt mondatában. Mindig tudta, mikor kell éreztetnie velem egy kicsit jobban a szeretetét, tökéletesen tudott időzíteni. Ujjaim a hajába túrtak, nem éreztem hideget, a testem forró volt, mellette soha nem fáztam.
Most viszont úgy éreztem, mint akit felkapott és megpörgetett egy havas tornádó, fáztam, és mégis izzadtam, mindössze egyetlen pillanatig megpróbáltam kinyitni a szemeim, nem sikerült.
Az óra ketyegett, a Temze parton álltunk, a távolból hallottuk, ahogy a tömeg üvöltve számolt vissza 10-től. A szemébe néztem, az arcunk közt csak néhány milliméter volt, 6-nál közelebb húzott magához, 5-nél egyik kezét az arcomra tette, 4-nél behunyta a szemeit, 3-nál az orrunk egymásnak ütközött, 2-nél nevetni kezdtünk, 1-nél megcsókolt, abban a pillanatban nem csak a Tower fölött durrantak el tűzijátékok, hanem bennem is, az egész testemben.
-Boldog Új Évet, Angyalom.-súgta.
Akkor még nem tudtuk, hogy 357 nap múlva az életünk összeomlik.
Nem tudom, tulajdonképpen mire is számítottam, talán egy hatalmas villára, kerttel, fákkal, meglepődtem, amikor egy a miénkhez hasonló ház előtt találtam magam.
-Itt nőttem fel.-magyarázta.-Én és a bátyám anyáék válása után apával maradtunk, most viszont mindketten itt vannak, nem szerettem volna, ha külön kell bemutatnom téged anyának és apának. Így is túlstresszelted ezt.-nevetett.
Halkan hümmögtem, egy ideig az arcát néztem, a mosolyát, ahogy az autó szélvédőjén át nézte a házat. Itt volt igazán otthon, nem Angliában, Londonban, hanem itt, Mullingar-ben. Őszintén szólva nekem is sokkal szimpatikusabb volt ez a kis vidéki város, mint a nagy, nyüzsgő London, arra gondoltam, mennyire jó lenne egyszer itt élni vele.
-Jól vagy?-kérdezte csendesen. Bólintottam, és rámosolyogtam, egyelőre nem tudtam, hogyan is fogok bemutatkozni a szüleinek, még csak azt sem tudtam, hogyan fogok köszönni.
Kiszállt az autóból, még csak meg sem tudtam próbálni, hogy magamtól szálljak ki, már ott is volt az oldalamon, kinyitotta az ajtót és megfogta a kezem, hogy kisegítsen. Puszit nyomtam a szájára és közelebb húzódtam hozzá, szükségem volt egy ölelésre, gyengéden végigsimított a hátamon, kezei megállapodtak a derekamon.
-Minden rendben lesz.-mondta halkan.-Én is izgulok, évek óta nem csináltam ilyet.-nevetett halkan.
-Én soha.-hunyorogtam.
-Most az egyszer kell megtenned.-simított végig az arcomon.-Több nem lesz.
Nevetve nyomtam újabb puszit az arcára, kivette a csomagtartóból a bőröndünket és egyik kezével átölelte a derekam, fejem egy pillanatra a vállára hajtottam és nagy levegőt vettem.
-Ezt figyeld.-nevetve nyomta meg a csengőt. Furcsa volt, hogy becsengetett a saját otthonába. Talán 2 másodperc sem telt el, az ajtó hirtelen kitárult és egy alacsony, szőke hajú hölgy ugrott Niall nyakába. Megilletődötten próbáltam arrébb araszolni, de Niall továbbra is az egyik kezével engem ölelt, a másikkal pedig az anyukáját. Lehajtottam a fejem, örültem, hogy nem copfoztam össze a hajam, mert így az arcomba hullott, szégyenlősen pislogtam fel, az anyukája mögött megláttam két ágymásra nagyon hasonlító férfit, habár az egyik jóval fiatalabb volt. Ő lehetett Greg, a bátyja. Hirtelen egy kéz simult az arcomra és óvatosan felemelte a fejem, nem kellett felfelé néznem, az anyukája sokkal alacsonyabb volt nálam, Niall-nek is alig ért a válláig.
-Jó napot.-a hangom bizonytalan volt, elmosolyodott, miközben Niall mellettem halkan felnevetett és puszit nyomott az arcomra. Megszeppenten mosolyogtam, idegesen szorítottam a kezét.
A szél belekapott a hajamba és az egészet az arcomba fújta, a szemeim nagyra nyíltak, Niall óvatosan kisimította a tincseim az arcomból és beljebb noszogatott. Nem voltam hajlandó elengedni a kezét, teljesen a karjába simultam.
-Sziasztok.-mosolygott, és megölelte az apukáját, a bátyjával pedig pacsizott, én mindvégig az oldalához simultam. -Öhm, anya, apa, Greg, szeretném bemutatni a barátnőmet.-egy pillanatra erősebben szorított magához, igyekeztem mosolyogni, de meg sem mertem szólalni, csak pislogtam az előttem állókra.
-Örülök, hogy megismerhetlek.-lépett közelebb az apukája, és kissé bizonytalanul megölelt.
-Én is nagyon örülök.-böktem ki halkan. Elhúzódott, mosolyogva mért végig és a kezét nyújtotta felém.
-Bobby Horan.
-Faith Freelove.-mosolyogtam.
Ezután kicsit könnyebb volt bemutatkozni az anyukájának és a testvérének, habár még mindig csak akkor nyitottam ki a szám, ha kérdeztek rólam. Hagytam Niall-t beszélni, hüvelykujjával megnyugtatóan simogatta a kézfejem, csak vennem kellett volna egy nagy levegőt és fecsegni mindenféléről, de Niall azt mondta, adjam önmagam, én pedig teljesen zavarban voltam. Persze ha elkezdek fecsegni az is én lettem volna, de ha én lettem volna a szülei helyében, nekem sokkal szimpatikusabb lett volna egy csendes lány, mint egy olyan, aki mindenféle hülyeséget összehord. Időre volt szükségem, hogy feloldódjak.
-Nem baj, ha felmegyünk?-kérdezte Niall.-Csak néhány perc, amíg lepakolunk.
-Menjetek csak.-mosolygott az anyukája.
Mondanom sem kellett, mennyire örültem neki, hogy néhány percre ismét csak ketten maradunk. Az itteni szobája sokkal kisebb volt, mint az otthoniak, a falon képek voltak, az egyiken két kisfiú mosolygott, a másikon három férfi, az anyukáját is felfedeztem a fotókon, viszont nem a nézelődés volt az első dolgom, amikor beléptünk. Az arcom a pólójába fúrtam, karjait kuncogva fonta körém és belecsókolt a hajamba.
-Ilyen csendes is régen voltál.-jegyezte meg halkan nevetve.
-Ez ne igaz, csak akkor beszélek sokat, ha Rebeca a közelembe van.
-Akarod, hogy idehívjam?-viccelődött.
-Csak egy kis időre van szükségem.
-Tudom.-mosolygott rám.-A nehezén már túl vagy, sikerült köszönni nekik és tudják a neved.-kacsintott.-Sőt, még beszéltél is magadról.
-Hurrá.-motyogtam.-Oscart nekem.
-Büszke vagyok rád.-szorította meg kissé a derekam.-És köszönöm, hogy megteszed ezt értem, sokat jelent.
Nagyokat pislogtam, megcirógatta az arcom, majd lehajolt hozzám és gyengéden megcsókolt. Végigsimítottam a tarkóján, piszkáltam a puha hajszálait, kissé feltolta a pólóm és gyengéden végigsimított az oldalamon. 3 napot töltöttünk külön, tegnap hazajött, de csak értem, azóta szokatlanul sokat csókoljuk meg egymást, hiszen 3 nap hosszú idő. Kissé zavarba ejtő tény, hogy 4 napja tudta, már nem féltem, igazából már vártam azt a pillanatot, mikor is döntsük el, melyik nap lesz a megfelelő. Még mindig biztonságban éreztem magam vele, és még mindig nem tett megjegyzéseket vagy utalásokat, ugyanúgy viselkedett velem, ahogy azelőtt, hogy a tudtára hoztam volna a terveim.
-Szeretlek.-súgta, ezt pedig az ajtó irányából halk, elhúzott 'ó'-zás követte.
Mindketten odanéztünk, az anyukája kuncogva leselkedett, az arcom elöntötte a pír, nevetve húztam magamra a karjait.
-Anyu.-hümmögött, végül ő is elnevette magát.
-Sajnálom, csak olyan édesek vagytok!-lépett be a szobába. Zavartan leselkedtem ki Niall karjai közül.-Ne légy zavarba, drága.-simított végig az arcomon.-Nagyon örülünk neked.
Nagyokat pislogtam, mosolyogva bontakoztam ki Niall karjai közül, felbátorodva megöleltem az apró asszonyt, az ő ölelése is pont olyan kellemes volt, mint a fiáé. Megállapítottam, hogy a Horan család remekel az ölelésekben.
-Köszönöm szépen.-motyogtam, végigsimított a hátamon, majd elengedtük egymást.
Egyre jobban gyűlöletem ezeket a tekeréseket, olyan volt, mintha valaki a kedve szerint irányította volna az életemet, egyszer kétszer úgy döntött, néhány másodpercre hagyja, hogy élvezzem az életemről szóló filmet, aztán szórakozásképp el-vissza tekert. De ez még mindig jobb volt, mintha megunta volna, és lenyomta volna a stop gombot, most még úgy éreztem, élek, de talán ez már csak egy kis részben volt igaz. Éltem, de mégsem, valahol a kettő közt lebegtem, viszont azt nem lehet mondani, hogy öntudatlanul, mert amikor jött a tekerés, igenis a tudatomnál voltam, tudtam gondolkodni, ki akartam szabadulni a saját testem fogságából, hogy ne a múltunkban éljek, hanem a jelenünkben és a jövőnkben. Szerettem volna, ha megélem az éjszakát úgy, hogy nincs több emlékképp, szüntelenül azt kívánnám, bárcsak felébrednék, hátha éppen akkor suhanna le az égen egy hullócsillag. Viszont mostanra már megtanultam, hogy nagy különbség van aközött, hogy mit szeretnék, és valójában mi fog történni.
-Nyáron is elhozlak ide.-mosolygott, és leporolta a kesztyűjéről a havat.-Látnod kell, milyen szép ez, amikor zöld a fű és az emberek játszanak a gyerekeikkel, vagy kiskutyákkal. Csodálatos. Régen sosem értékeltem ezeket, viszont most, hogy nem vagyok itt minden nap, értelmet nyert, hogy milyen is volt itt ülni, minden reggel morcosan elballagni az iskolába, elszenvedni a napot és aztán hazamenni, délután találkozni a haverokkal.
Figyeltem az arcát, nem engem nézett, tekintete a távolba révedt, száját mosolyra húzta.
-Majd egyszer szeretnék ide visszajönni.-húzott közelebb magához.-De úgyis beleőrülnék abba, ha nem találkozhatnék a fiúkkal.
Elmosolyodtam, annyira aranyosnak tartottam ezt köztük, ahogy ragaszkodtak egymáshoz, és akármi volt, egyből megosztották egymással. Sosem láttam még fiúk között, de még néhány lány közt sem olyan barátságot, amilyen az övéké. Persze voltak kisebb-nagyobb vitáik, főleg akkor, amikor Louis és Harry összeveszett Alexis miatt, mégis minden rendbe jött, és ez bizonyította, hogy tényleg igaz barátok. Sokan azt mondták, csak megjátsszák ezt a kamerák előtt, de ez nem volt igaz, egyáltalán nem.
-Sokkal jobban tetszik ez a hely, mint egész Anglia.
-Komolyan?-fordult felém.-Miért?
-Nem tudom.-egyik kezével megigazította a sapkám, egy kicsit jobban simultam hozzá, miközben előre lépdeltünk.-Olyan nyugodt és csendes, nincsen annyi autó, sem zaj, sem anyáék, csak te meg én.
-Egyet megígérek neked.-fordított maga felé.-Bárhová megyünk, te meg én, mindenhol van, ez nem városfüggő, sőt, akkor is van, ha a világ másik felén vagyok, több ezer kilométerre tőled.
-Ha ezt hallaná anyukád.-mosolyogtam. Sokkal könnyebben beszélgettem már Niall anyukájával, rólam már elég sokat beszéltünk, de mindig volt valami, ami még érdekelte, és már attól sem jöttem zavarba, ha rólunk kérdezett. Könnyű volt valaki olyannal beszélgetni a Niall iránt érzéseimről, aki legalább annyira szerette őt, mint én.
-Tudja.-simított végig az arcomon.
-Ezt le kell írnunk, és kell egy fénykép.- csillantak fel a szemeim.-Írd bele a telefonomba, amit mondtál, kérlek.-néztem rá könyörgően.
Egyetlen szó nélkül vette ki a kezemből a telefonom és kezdett el pötyögni, néhány másodperc múlva már a kamerával babrált, magához húzott és megcsókolt, a vaku megvilágította egy pillanatra az arcunkat, majd a kezét leeresztette, de nem húzódott el tőlem. Őt csókolni volt az egyik legjobb dolog az életemben, az ajkai puhák voltak és édesek, finomabbak mindennél, védelmezően ölelt és éreztette velem, hogy a "szeretlek" a mi kapcsolatunkban nem csak egy sablon szó volt, nem mondta ki minden 3. nekem szánt mondatában. Mindig tudta, mikor kell éreztetnie velem egy kicsit jobban a szeretetét, tökéletesen tudott időzíteni. Ujjaim a hajába túrtak, nem éreztem hideget, a testem forró volt, mellette soha nem fáztam.
Most viszont úgy éreztem, mint akit felkapott és megpörgetett egy havas tornádó, fáztam, és mégis izzadtam, mindössze egyetlen pillanatig megpróbáltam kinyitni a szemeim, nem sikerült.
Az óra ketyegett, a Temze parton álltunk, a távolból hallottuk, ahogy a tömeg üvöltve számolt vissza 10-től. A szemébe néztem, az arcunk közt csak néhány milliméter volt, 6-nál közelebb húzott magához, 5-nél egyik kezét az arcomra tette, 4-nél behunyta a szemeit, 3-nál az orrunk egymásnak ütközött, 2-nél nevetni kezdtünk, 1-nél megcsókolt, abban a pillanatban nem csak a Tower fölött durrantak el tűzijátékok, hanem bennem is, az egész testemben.
-Boldog Új Évet, Angyalom.-súgta.
Akkor még nem tudtuk, hogy 357 nap múlva az életünk összeomlik.
~Niall Horan~
A szempillái mintha megrebbentek volna, reménykedve emelkedtem fel és hajoltam közelebb hozzá, egyik kezem a hideg arcára tettem, azt reméltem, mindjárt kinyitja a szemeit és ajkaival a nevemet formálja. Másik kezem görcsösen fogta az ő apró kezét, annyira ijesztően hideg volt...
Vártam, de nem történt semmi, többet nem mutatott semmilyen életjelet, viszont a szívverését mutató gépen gyéren, de még mindig felfelé szöktek a vonalak, néha mintha nagyobbakat ugrottak volna, aztán ismét semmi. Tudni akartam, mi történik vele, meg akartam találni, megfogni a kezét és kihúzni onnan, ahol volt. Szerencsétlennek éreztem magam, amiért csak itt ültem, fogtam a kezét és nem csináltam semmit, de nem mertem elmozdulni mellőle, képtelen voltam elengedni a kezét és elmenni. Reménytelenül estem vissza a székre, fejemet az ágy szélének döntöttem, továbbra is fogtam a kezét. Olyan jól esett volna, ha megmozdítja az ujjait, elhúzza a kezét és végigsimít a tarkómon, piszkálni kezdi a hajam. Egy pillanatra elhittem, hogy ez mind mindjárt megtörténik.
-Mr. Horan?
Nem tudtam, hogy ez a megszólítás nekem szólt, felemeltem a fejem és a könnyeimen át hunyorogva néztem fel a fehér köpenyes orvosra. Hirtelen elképesztő haragot éreztem iránta, mert nem mentette meg őt nekem, nem segített rajta.
-Ki kell mennie.
-Mi?-kérdeztem értetlenül.-Nem, erről szó sem lehet, nem megyek sehova!
-Mr. Horan, kérem, búcsúzzon el a barátnőjétől. Rajta már nem segíthetünk, nagyon sajnálom.-egy pillanatra átsuhant a fejemen, vajon hányszor mondja el ezt egy nap és hányszor gondolja komolyan. A tekintetem elhomályosult, és azzal együtt úrrá lett rajtam a düh.
-Nem mondhat ilyet! Nem megyek ki, nem fog meghalni!
A hangsúly még engem is meglepett, amivel teli torokból kezdtem üvölteni, minden, ami eddig csak marta a szemeim, most kiömlött az arcomra. Láttam Zayn kétségbeesett, sajnálkozó barna tekintetét, ami megjelent az ajtó apró ablakában.
Az orvos finoman megfogta a kezem, melyet azonnal kirántottam a szorításból és makacsul visszaültem a helyemre.
-Nem fog meghalni.-ráztam a fejem, és újra megfogtam a hideg, apró kezet.-Nem, nem engedem.
-Niall...
Meg sem hallottam, amit magyarázott arról, hogy lassan barátkozzak meg a gondolattal, hogy Faith egy jobb helyre fog kerülni, és nekem majd túl kell lépnem ezen. Hazudott, Faith maga mondta nekem, hogy a legjobb helye az a karjaim közt van, és rajta kívül másnak nem hittem el semmit. Mielőtt megismertük volna egymást úgy éreztem, mindenem megvan, aztán amikor találkoztunk rájöttem, hogy nem volt semmim rajta kívül. Soha nem engedtem volna el őt.
2014. február 7., péntek
13.rész Kiss me under the mistletoe
Az ünnepek okoztak némi fejtörést számunkra, mert valamilyen módon együtt szerettük volna tölteni a Karácsont, de mindkettőnknek ott volt a családja, Niall ráadásul elég ritkán járt haza. Soha nem kértem volna tőle, hogy ne a családjával töltse a Karácsonyt, hanem velem. Megegyeztünk abban, hogy 22.-én ünneplünk a fiúkkal, 23.-án csak kettesben leszünk, 24.-én pedig hazamegy, hiszen hosszú az út Mullingar-be. A gondolattól, hogy egyedül vezet odáig a havazásban elszorult a torkom, féltettem, ugyanakkor bíztam benne, de az a baj, hogy bízhatok benne és a figyelmében, ha valaki más nem olyan, mint ő. Igyekeztem nem gondolni erre.
Egy hógolyó csapódott az karomra, még időben megfordultam, így a hátamat találta el egyszerre kb 6 hólabda, Niall megfogta a kezem és maga után húzott, elbújtunk a kerti kis házikó mögé. Kesztyűs kezével a hóba markolt és gyorsan hógolyókat kezdett gyártani, kuncogva követtem a példáját, majd a karunkba véve a gyártmányokat hátulról lopakodtunk a fiúk mögé, Harry a testével Hayley-t védelmezte, Rebeca nevetve fordult Liam felé, amikor eltalálta a sapkáját egy Zayn által gyúrt lövedék.
-Hé, Malik!-kiáltott rá Liam, és megtámadta. Nem bírtam ki nevetés nélkül, amikor Liam ráugrott az arab srácra és hemperegni kezdtek a hóban, miközben a két barátnő, Perrie és Rebeca összefogott és hógolyókkal dobálták őket.
A pillantásomat levettem róluk és Louis-t kerestem, hamarosan megtaláltam őt, és barátnőjét. A szállingózó hóesésben egymáshoz simultak, kivételesen nem vették ki a részüket a dobálózásból, bár sejteni véltem, hogy ez nem sokáig lesz így. Egy kósza hógolyó a hátán találta el Louis-t, látni véltem, ahogy összeszaladt a szemöldöke, majd elhúzódtak egymástól, ő pedig szépen lassan megfordult. Harry-n kívül mindenki el volt foglalva valamivel, a legkevésbé sem Louis-val foglalkoztak, viszont a göndör behúzott nyakkal, nevetve próbált elhúzódni a szürke nyaksál menedékébe. Louis amilyen lassan fordult meg, olyan gyorsan indult Harry irányába, aki csak bukdácsolva haladt előre, ellenben Louis a hóban is pillanatok alatt átszelte a minimális távot, és Haz hátára ugorva elterültek a hóban.
-Soha ne dobd hátba Louis-t.-motyogta bölcsen Niall.
Nevetve figyeltem, ahogy Harry felemelte a havas arcát és küszködve próbált a hátára fordulni, de többek között azért sem sikerült neki, mert annyira nevetett, hogy képtelen volt megmozdulni. Nem bírtam nézni a szenvedését, így odairamodtam hozzá és nem törődve azzal, hogy ennél is jobban vizes leszek, Louis-ra feküdtem és minden erőmmel azon igyekeztem, hogy megmentsem Harry-t, akinek már könnyek folytak a szeméből. Nem, nem azért, mert annyira szomorú volt.
Igazán felemelő érzés volt a kis kalandjaink után bemenni a házba, ahol meleg volt, a hajunk megszáradt, és Harry csinált mindenkinek kakaót. Elég nagy társaságot alkottunk tízen, elfoglaltuk a kanapét, a fotelokat és a szőnyeget is, mindenki zokniban ült, felhúzott lábakkal és az arcát a gőz fölött tartotta. Kipirult orrom lassan kezdett felolvadni, és a hajam hullámos tincsekbe göndörödött, félretettem a bögrét és Niall pulcsijába fúrtam az arcom. Egyik karjával átölelt és puszit nyomott a fejem búbjára, mi ketten a szőnyeget vettük igénybe, Harry-hez és Hayley-hez hasonlóan. A szőke lány fejét Harry combjain pihentette, aki szeretetteljesen igazgatta a hosszú hajszálakat. Ők ketten először készülék együtt tölteni az ünnepeket, úgy tervezték, az egyik nap Hayley családjával ünnepeltek, azután elmennek néhány napra Holmes Chapelbe. Nekünk is voltak olyan terveink a téli szünetre, hogy Niall elvisz bemutatni a szüleinek, de nem voltam biztos benne, hogy ez összejön majd.
Liam és Rebeca pont úgy tervezték ezt, ahogy mi, Zayn és Perrie családja együtt ünnepelt, Alex és Louis pedig édes kettesben, és Karácsony másnapján készültek meglátogatni a Tomlinson családot. Furcsa volt belegondolni, hogy egy időre ismét csak ketten maradunk Rebeca-val, volt egy olyan sejtésem, hogy a szünet nagy részét velük fogom tölteni. Anyáék tavaly Karácsonykor iszonyatosan összevesztek azon, hogy állítólag kissé sótlan lett a csirke, és apa ezt megjegyezte. És mindezt a nagyszüleim, a nagybátyámék és az unokatestvéreim szeme láttára. Örültem volna neki, ha megtehettem volna azt, hogy nem otthon ünneplek 25.-én, de hát ez nem nagyon akart összejönni. De végül is mindegy volt, egyel több vagy kevesebb átveszekedett Karácsony nem oszt, nem szoroz, amúgy is volt valami számomra, ami szebbé tette ezeket a napokat. Az első közös Karácsonyunk Niall-vel.
Volt egy ajándék ötletem számára, ami kicsit eltért a megvehető ajándékoktól, és biztos voltam benne, hogy örülne is neki, habár sosem tett említést erre. Furcsa, de már nem is voltam annyira bizonytalan, inkább izgatott. Fél éve voltunk együtt, és igen, az elején nagyon bizonytalan voltam a kapcsolatunkat illetően, de most már nem voltam az. Mertem tovább gondolkodni, és készen álltam arra is, hogy teljesen a bizalmamba engedjem, nem is találhattam volna erre megfelelőbb időpontot, mint a Karácsony.
December 23. Ez volt a mi első Karácsonyunk napja, igaz, 2 nappal a hivatalos ünnep előtt, de ez mindegy volt, akkor is az volt a mi Karácsonyunk.
Egyik keze a derekamon pihent, szűk nadrágot, fehér pulcsit, és lábaimon vastag zoknit viseltem, lábujjhegyen állva nyújtózkodtam, hogy a karácsonyfánk felsőbb ágaira is díszeket tegyek, de nem értem el. Niall is csak néhány centivel volt magasabb nálam, máshogy kellett megoldanunk. Már épp indultam volna egy székért, amikor megfogta a derekam, a hátam a mellkasához simult, lopva puszit nyomott az arcomra és felemelt. Meg kellett találnom az egyensúlyom, nem akartam, hogy túlságosan sokáig kelljen tartania. A segítségével feldíszítettem a fánk felsőbb ágait is, viszont a csúcsdíszhez már szükségünk volt egy székre, amire mindketten ráálltunk és együtt tettük fel. Leugrott a székről és a tiltakozásom ellenére leemelt, de a lábaim nem érintették a talajt. Magához húzott és gyengéden megcsókolt, ujjaim a hajába vezettem és végigsimítottam a tarkóján. Lassan leeresztett a lábaimra, megfordított és a kezeit hátulról a derekam köré fonta, állát megtámasztotta a vállamon és mosolyogva nézett a fára.
-Niall.-szólítottam meg halkan, oldalról az arcomra nézett és megpuszilt.-Ünnepeltél már a családod nélkül?
-Nem.-pislogott nagyokat.-Egyértelmű, hogy ilyenkor mind hazamegyünk, majd ha lesz saját családom, akkor talán majd nem Mullingar-ben töltöm a 25.-ét, de eddig rajtuk kívül nem igazán tudtam volna másvalakivel ünnepelni.-egy pillanatra erősebben szorított magához.-Talán ez az utolsó Karácsonyunk együtt, terhes a bátyám barátnője.-mosolyodott el.
Meglepődve fordultam meg.-Mióta?
Felnevetett, és közelebb húzott magához, az arcát fürkésztem, elrejteni se tudta volna az örömét, miközben beszélt róla.
-Pár napja tudják, anyáéknak Karácsony este akarják elmondani, csak én tudom, mert Greg nem bírta ki, hogy ne mondja el valakinek.-nevetett halkan.
-Nagybácsi leszel!-vigyorogtam szélesen.
Szégyenlősen bólintott, végigsimított az arcomon és puszit nyomott a számra. Lelki szemeim előtt máris megjelent ő, egy kisbabával, láttam már róla ilyen képeket, főleg, amikor Lux kisbaba volt, tudtam, hogy egyszerűen bolondulni fog azért a kisbabáért.
-Hát, te meg nagynéni.
Mosolyogva néztem rá, kezeit levezette az oldalamon és közelebb húzott magához.
-Szeretnélek majd bemutatni nekik.-mondta halkan.
-Hidd el, nem lenne túl sok ellenvetésem az ellen, hogy ne Karácsonyozzak otthon...
-Ne így fogd fel.-mosolygott biztatóan, és végigsimított az arcomon.-Talán ez majd jobb lesz, mint az eddigiek.
-Sosem lesz jobb.-húztam keserű mosolyra a szám.-Mindegy, nekem ma van Karácsony, az már csak egy újabb átveszekedett családi ünnepnap lesz.
-Sajnálom.-motyogta, és arcát a nyakamhoz érintette, átöleltem és a fejemet a vállára hajtottam.
-Januárban elviszlek, a szüleim hónapok óta nyaggatnak ezzel, most úgyis szünet van neked is, meg nekem is. Szilveszter után elmegyünk néhány napra, ha te is akarod.
Lelkesen bólintottam, elképzeltem, hogy őt is pont olyan kínos helyzetbe hozzák majd a szülei, ahogy engem. Nem volt ellenvetésem az ellen, hogy aranyos fényképeket nézegessek róla, habár attól rettegtem, hogy a szülei majd nem találnak elég jónak hozzá. Én sem voltam biztos benne, hogy jó vagyok neki, sőt, tulajdonképpen az utcán mellettünk elhaladó összes lányt jobbnak találtam hozzá, de ő mégis velem volt.
-Szeretnél étterembe menni, vagy inkább maradjunk itthon, és csináljunk mi vacsorát?
Igazából mást sem akartam, mint az egész napot csak vele tölteni, talán mások az éttermet választották volna, de én nem, ott nem olyan lett volna a hangulat, mint itthon, kettesben.
-Reméltem, hogy te sem akarsz menni.-nevetett.-Viszont akkor el kell mennünk bevásárolni.
Attól függetlenül, hogy mindig egy kicsit összekaptunk a fizetésnél, szerettem vele vásárolni, vicces volt, ahogy bohóckodott, mindenhez volt valami megjegyzése, az édességeknél pedig gondolkodás nélkül mindenből vett el egyet, egyszer pedig bele akart tenni a bevásárlókocsi gyerekülésébe.
Furcsa volt őt vezetés közben figyelni, hiszen nem túl rég tette le a jogsiját és még így sem sűrűn láttam vezetni. Talán azt hinnétek, egy ilyen szeleburdi srácnak mint ő, nem nagyon kellene autóba ülnie, de Louis is letette a jogsiját, vele ellentétben pedig Niall-t még nem állították meg. Niall-nek ritkán vannak komoly pillanatai, de a vezetés többek közt azok közé tartozott, egyszer azt mondta, akkor figyelmesebben vezet, mikor mellette ülök. Én beszéltem, néha válaszolt, de inkább csak egyetértően hümmögött, kék szemei az utat figyelték, én meg elhallgattam és az arcát néztem.
Hosszú percekig köröztünk a parkolóban, míg végre felszabadult egy hely és meg tudott állni. Kézen fogva indultunk befelé, ujjaival szórakozottan végigsimított a vállamon, és mielőtt beléptünk volna, még az arcomhoz hajolt és finom puszit nyomott rá.
-Egyébként mit is akarunk főzni?-kérdezte, miközben végighaladtunk az egyik soron. Egyik kezével a bevásárlókocsit irányította, másikat a derekam köré fonta, míg én a mellkasához simulva lépdeltem.
-Nem tudom.-kuncogtam.-Tésztát tudunk főzni, de az nem olyan ünnepies. Megpróbáljunk csirkét sütni?
Halkan hümmögött, és elindult a fagyasztott ételek felé.
-Nem veszíthetünk vele sokat, ha megpróbáljuk, max nem sikerül, és rendelünk valamit.-vonta meg a vállát, és lehajolt, hogy kivegyen a fagyasztóból egy csirkét.
Beszereztünk különböző fűszereket, friss zöldségeket és gyümölcsöt, majd elindultunk az édesség osztály felé. Természetesen mindenből, amit meglátott és tetszett neki, venni kellett, én meg csak mosolyogva figyeltem, ahogy válogatott a csokik és gumicukrok között. Beledobott egy doboz bonbont a kocsiba, és puszit nyomott a számra, igen, az egész bolt közepén.
-Mit szólsz egy üveg pezsgőhöz?-kérdezte halkan.-Szabad?
-Baj nem lehet belőle.-mosolyodtam el, és már el is képzeltem, ahogyan a kanapén ülve, egymáshoz simulva pezsgőzünk és csokival etetjük egymást. Igyekeztem nem nekiesni a Tesco közepén.
Elindultunk, arcát az enyémhez érintette, én pedig puszit nyomtam rá. Száját elégedett, kaján vigyorra húzta, kesztyűs kezemmel gyengéden meglegyintettem.
-Ne verekedj a boltban.-motyogta, és halkan felnevetett.
Gondos válogatás után végül kiválasztott egy pezsgőt, nem igazán tudtam, hogy mi a különbség némely fajta közt, és szerintem ő sem, de attól még szakértőt játszott és hosszú percekig válogatott.
-Mehetünk?-kérdezte, és elindult az egyik pénztár felé. Az ujjaink egymásba fonódtak, és mindketten egy kézzel pakoltunk, majd egyszerre nyúltunk a pénztárcánk után.-Faith.-sóhajtott.
-Én fizetek.
-Szó sem lehet róla.-rázta a fejét.
-Felesbe.
-Adhatsz bele 1 fontot, semmi többet. Figyelj, megveheted azt a tábla Milkát.
-Niall.-szuszogtam, de addigra már a mosolygó pénztáros kezébe nyomta az összeget, és beledobta a pénztárcájába a visszajárót.
-Köszönjük, Kellemes Ünnepeket!-mosolygott kedvesen, majd átölelte a derekam és engesztelő puszit nyomott az arcomra.
-Ezt nem hiszem el.-puffogtam.
-Én sem, hogy ennyi idő után még mindig te akarsz fizetni.-nevetett.
-De Niall...
-Imádom, ahogy a nevemet mondod.-nézett rám fátyolos tekintettel.-Nincs "de", Faith, ezt már megbeszéltük.
-De hát ezek csak kaják!
-Kajákra is vonatkozik.-vigyorgott.-Gyere, menjünk haza.
Magamban motyogva segítettem bepakolni a csomagtartóba, majd eltrappoltam visszavinni a bevásárlókocsit, és duzzogva ültem be Niall mellé.
-Szeretlek.-hajolt oda hozzám, és szinte azonnal ellágyultam.
-Olyan hülye vagy.-motyogtam, és átöleltem a nyakát.
-Azt kellett volna mondanod, hogy "én is szeretlek, Drágám".-biggyesztette le az alsó ajkát.
-Szeretlek.-sóhajtottam, és hagytam, hogy elégedetten megcsókoljon.
Ennyit az ilyen bolti vitákról, ezt kivétel nélkül minden bevásárlás után eljátszottuk. Hagynia kellett volna, hogy legalább csak egyszer én fizessek, és jól érezzem magam. Volt egy olyan érzésem, hogy akárhányszor elmegyünk valahova én mindig csak a pénzét költöm, de persze erre is mindig tudott mondani valamit. Nagyon jó beszélőkével rendelkezett...
Oh, igen, jött az az elképesztően szar érzés, és én megint csak zavartan láttam az egyik kedves emlékem kettőnkről. Képek, ahogyan mindketten értetlenül bámultuk a jeges csirkét, és egyikünk sem szerette volna rászánni magát, hogy hozzányúljon, aztán ahogy végül megtettük, és undorodva, de kiszedtük a belső szerveket. Csináltunk valami zöldséges cuccot, amivel megtöltöttük, végül Niall hajlandó volt befűszerezni és eltüntettük a sütőben. Életünkben először sütöttünk csirkét, és örültünk, hogy túl voltunk rajta. Mézeskalácssütéssel nem próbálkoztunk, mert ahhoz már késő volt, nem puhult volna meg, beértük a Tescoban vásárolt, állítólag "házi" mézeskaláccsal. A gyümölcsöket már szívesebben pucoltuk meg, és vágtuk karikákra, elcsípett mondatok visszhangoztak a fejemben, láttam Niall fintorát, amikor narancslé spriccelt a szemébe, és ahogy grimaszolt, mert megkóstolta a kiwit és túl savanyúnak találta. Ültem a pulton, ő pedig a lábaim közé férkőzött és úgy csókolt, majd láttam, ahogy pislogott fel a konyhaajtó fölött a fagyöngyre, láttam a kaján mosolyát, és megcsókolt. Amikor elhúzódott, ismét felpillantott a fagyöngyre, és újból megcsókolt, hiszen a fagyöngy alatt álltunk, és még percekig ott is maradtunk.
Majd vége lett, és a kanapén ültünk, pont úgy, ahogy aznap délután azt elképzeltem a boltban, az asztalon pihent a gondosan kiválasztott pezsgő és két félig teli pohár, a doboz csoki, és mézeskalács, a tévében a Reszkessetek betörők utolsó percei mentek, bár még nem adták a tévében, megnéztük DVD-n, mert mindkettőnk úgy gondolta, Reszkessetek betörők nélkül nincs Karácsony. Kikapcsolta, a szobát csak a 4 adventi gyertya világította meg, percekig elmerengtem a fényében és csak bámultam bele a lángokba, elvett valamit az asztalról, rá pár percre pedig felvillantak a karácsonyfánkon az égők.
-Odaadhatom az ajándékod?-kérdezte halkan.
Felsóhajtottam, láttam az arcára kiülni a vigyorát, majd felugrott mellőlem és a kezét nyújtotta felém. Gyermekies örömmel huppant le a fához, és bemászott alá, majd előhúzott egy nagy, zöld csomagolópapírba bugyolált valamit.
-Rájöttem valamire néhány nappal ezelőtt, amikor ajándékot kerestem neked.-szólalt meg halkan, kezét kinyújtotta felém és félresöpörte a hajam, ujjaival gyengéden megérintette a fülbevalóm.-Akármit vennék, örülnél neki, de azon gondolkoznál, hogy vajon mennyibe kerülhetett, így nem vettem semmit.-pislogott a csomagra.-Azt hiszem, vagyis inkább azt remélem, hogy nem lőttem félre ezzel az ötlettel, és örülni fogsz neki.
Az arcát figyeltem, szempilláit lesütötte és a kezében tartott valamit figyelte, majd rám pillantott és elmosolyodott.
-Boldog Karácsonyt, Angyalom!-búgta halkan, és közelebb mászott hozzám. Egy pillanatra a szemébe néztem, mielőtt megcsókolt volna, és tudtam, én vagyok a világon a legszerencsésebb lány, mert valaki így nézett rám valaha. Mert Ő így néz rám...
Az ujjaimmal óvatosan feltéptem a celluxot, és kiemeltem a papírból, ami benne volt. Egy régies mintákkal tarkított, bőr kötésű könyv, kezét az enyém mellé csúsztatta és kinyitotta. A 2. oldalon egy kép volt rólunk, valamikor nyáron készült, akkor, amikor még csak barátkoztunk. Szégyenlősen mosolyogtunk a kamerába, volt egy kis távolság kettőnk közt, keze bátortalanul pihent a derekamon. A kép alatt az ő kerek betűi voltak:
Június 27.
Aznap egy Angyalt leesett az égből, és egyenesen a lábaim előtt landolt. Tudod mit éreztem, amikor megláttalak? A szívem megdobbant, ott feküdt előttem egy lány a porban, őrülten nevetett, a nevét sem tudtam, mégis úgy éreztem... nem tudom leírni. Kinyújtottam a kezem, hogy felsegítselek, és amikor hozzám értél, úgy éreztem, mintha belenyúltam volna egy konnektorba, amikor a szemembe néztél, zavarba jöttem. Sosem nézett még rám Angyal.
A másik oldalra pillantottam, ismét egy kép volt rólunk, úgy néztünk ki rajta, mint a mókusok, felfújtuk az arcunkat és lehunyt szemekkel, vagy épp kacsintva grimaszoltunk.
Olyan hirtelen tűntél el, és én azt hittem, többé nem látlak, minden nap te jártál a fejemben, nem akartam elfogadni, hogy ennyi volt. 5 percet láttalak, 5 perc alatt lettem halálosan szerelmes egy olyan lányba, akinek nem tudtam a nevét.
Csak lapoztam, néztem a képeket és olvastam Niall sorait, hol viccesen fogalmazott, hol megkomolyodott, de mindvégig rólunk írt, arról, ő hogyan élte meg az első néhány randinkat, mennyire meg akart csókolni, és mennyire félt attól, hogy megkérjen, legyek a barátnője. amikor az 1. csókunkhoz ért, leírta ő mit érzett akkor, a képen pedig az aznap este padba vésett, összefonódó nevünk volt.
Egy képhez értem, a könyv másik oldala üres volt, de még rengeteg lap volt hátra.
A képen a hóesésben álltunk, körülbelül 2 nappal ezelőtt készült, Harry csinálta. Belepte a fejünket és a ruháinkat a hó, kezei körbeölelték a derekam, egymáshoz simultunk, kesztyűs kezem a tarkóján pihent.
"Én annak örülnék a legjobban, ha a hátralévő napjaim minden percét veled tölthetném."
Egy hógolyó csapódott az karomra, még időben megfordultam, így a hátamat találta el egyszerre kb 6 hólabda, Niall megfogta a kezem és maga után húzott, elbújtunk a kerti kis házikó mögé. Kesztyűs kezével a hóba markolt és gyorsan hógolyókat kezdett gyártani, kuncogva követtem a példáját, majd a karunkba véve a gyártmányokat hátulról lopakodtunk a fiúk mögé, Harry a testével Hayley-t védelmezte, Rebeca nevetve fordult Liam felé, amikor eltalálta a sapkáját egy Zayn által gyúrt lövedék.
-Hé, Malik!-kiáltott rá Liam, és megtámadta. Nem bírtam ki nevetés nélkül, amikor Liam ráugrott az arab srácra és hemperegni kezdtek a hóban, miközben a két barátnő, Perrie és Rebeca összefogott és hógolyókkal dobálták őket.
A pillantásomat levettem róluk és Louis-t kerestem, hamarosan megtaláltam őt, és barátnőjét. A szállingózó hóesésben egymáshoz simultak, kivételesen nem vették ki a részüket a dobálózásból, bár sejteni véltem, hogy ez nem sokáig lesz így. Egy kósza hógolyó a hátán találta el Louis-t, látni véltem, ahogy összeszaladt a szemöldöke, majd elhúzódtak egymástól, ő pedig szépen lassan megfordult. Harry-n kívül mindenki el volt foglalva valamivel, a legkevésbé sem Louis-val foglalkoztak, viszont a göndör behúzott nyakkal, nevetve próbált elhúzódni a szürke nyaksál menedékébe. Louis amilyen lassan fordult meg, olyan gyorsan indult Harry irányába, aki csak bukdácsolva haladt előre, ellenben Louis a hóban is pillanatok alatt átszelte a minimális távot, és Haz hátára ugorva elterültek a hóban.
-Soha ne dobd hátba Louis-t.-motyogta bölcsen Niall.
Nevetve figyeltem, ahogy Harry felemelte a havas arcát és küszködve próbált a hátára fordulni, de többek között azért sem sikerült neki, mert annyira nevetett, hogy képtelen volt megmozdulni. Nem bírtam nézni a szenvedését, így odairamodtam hozzá és nem törődve azzal, hogy ennél is jobban vizes leszek, Louis-ra feküdtem és minden erőmmel azon igyekeztem, hogy megmentsem Harry-t, akinek már könnyek folytak a szeméből. Nem, nem azért, mert annyira szomorú volt.
Igazán felemelő érzés volt a kis kalandjaink után bemenni a házba, ahol meleg volt, a hajunk megszáradt, és Harry csinált mindenkinek kakaót. Elég nagy társaságot alkottunk tízen, elfoglaltuk a kanapét, a fotelokat és a szőnyeget is, mindenki zokniban ült, felhúzott lábakkal és az arcát a gőz fölött tartotta. Kipirult orrom lassan kezdett felolvadni, és a hajam hullámos tincsekbe göndörödött, félretettem a bögrét és Niall pulcsijába fúrtam az arcom. Egyik karjával átölelt és puszit nyomott a fejem búbjára, mi ketten a szőnyeget vettük igénybe, Harry-hez és Hayley-hez hasonlóan. A szőke lány fejét Harry combjain pihentette, aki szeretetteljesen igazgatta a hosszú hajszálakat. Ők ketten először készülék együtt tölteni az ünnepeket, úgy tervezték, az egyik nap Hayley családjával ünnepeltek, azután elmennek néhány napra Holmes Chapelbe. Nekünk is voltak olyan terveink a téli szünetre, hogy Niall elvisz bemutatni a szüleinek, de nem voltam biztos benne, hogy ez összejön majd.
Liam és Rebeca pont úgy tervezték ezt, ahogy mi, Zayn és Perrie családja együtt ünnepelt, Alex és Louis pedig édes kettesben, és Karácsony másnapján készültek meglátogatni a Tomlinson családot. Furcsa volt belegondolni, hogy egy időre ismét csak ketten maradunk Rebeca-val, volt egy olyan sejtésem, hogy a szünet nagy részét velük fogom tölteni. Anyáék tavaly Karácsonykor iszonyatosan összevesztek azon, hogy állítólag kissé sótlan lett a csirke, és apa ezt megjegyezte. És mindezt a nagyszüleim, a nagybátyámék és az unokatestvéreim szeme láttára. Örültem volna neki, ha megtehettem volna azt, hogy nem otthon ünneplek 25.-én, de hát ez nem nagyon akart összejönni. De végül is mindegy volt, egyel több vagy kevesebb átveszekedett Karácsony nem oszt, nem szoroz, amúgy is volt valami számomra, ami szebbé tette ezeket a napokat. Az első közös Karácsonyunk Niall-vel.
Volt egy ajándék ötletem számára, ami kicsit eltért a megvehető ajándékoktól, és biztos voltam benne, hogy örülne is neki, habár sosem tett említést erre. Furcsa, de már nem is voltam annyira bizonytalan, inkább izgatott. Fél éve voltunk együtt, és igen, az elején nagyon bizonytalan voltam a kapcsolatunkat illetően, de most már nem voltam az. Mertem tovább gondolkodni, és készen álltam arra is, hogy teljesen a bizalmamba engedjem, nem is találhattam volna erre megfelelőbb időpontot, mint a Karácsony.
December 23. Ez volt a mi első Karácsonyunk napja, igaz, 2 nappal a hivatalos ünnep előtt, de ez mindegy volt, akkor is az volt a mi Karácsonyunk.
Egyik keze a derekamon pihent, szűk nadrágot, fehér pulcsit, és lábaimon vastag zoknit viseltem, lábujjhegyen állva nyújtózkodtam, hogy a karácsonyfánk felsőbb ágaira is díszeket tegyek, de nem értem el. Niall is csak néhány centivel volt magasabb nálam, máshogy kellett megoldanunk. Már épp indultam volna egy székért, amikor megfogta a derekam, a hátam a mellkasához simult, lopva puszit nyomott az arcomra és felemelt. Meg kellett találnom az egyensúlyom, nem akartam, hogy túlságosan sokáig kelljen tartania. A segítségével feldíszítettem a fánk felsőbb ágait is, viszont a csúcsdíszhez már szükségünk volt egy székre, amire mindketten ráálltunk és együtt tettük fel. Leugrott a székről és a tiltakozásom ellenére leemelt, de a lábaim nem érintették a talajt. Magához húzott és gyengéden megcsókolt, ujjaim a hajába vezettem és végigsimítottam a tarkóján. Lassan leeresztett a lábaimra, megfordított és a kezeit hátulról a derekam köré fonta, állát megtámasztotta a vállamon és mosolyogva nézett a fára.
-Niall.-szólítottam meg halkan, oldalról az arcomra nézett és megpuszilt.-Ünnepeltél már a családod nélkül?
-Nem.-pislogott nagyokat.-Egyértelmű, hogy ilyenkor mind hazamegyünk, majd ha lesz saját családom, akkor talán majd nem Mullingar-ben töltöm a 25.-ét, de eddig rajtuk kívül nem igazán tudtam volna másvalakivel ünnepelni.-egy pillanatra erősebben szorított magához.-Talán ez az utolsó Karácsonyunk együtt, terhes a bátyám barátnője.-mosolyodott el.
Meglepődve fordultam meg.-Mióta?
Felnevetett, és közelebb húzott magához, az arcát fürkésztem, elrejteni se tudta volna az örömét, miközben beszélt róla.
-Pár napja tudják, anyáéknak Karácsony este akarják elmondani, csak én tudom, mert Greg nem bírta ki, hogy ne mondja el valakinek.-nevetett halkan.
-Nagybácsi leszel!-vigyorogtam szélesen.
Szégyenlősen bólintott, végigsimított az arcomon és puszit nyomott a számra. Lelki szemeim előtt máris megjelent ő, egy kisbabával, láttam már róla ilyen képeket, főleg, amikor Lux kisbaba volt, tudtam, hogy egyszerűen bolondulni fog azért a kisbabáért.
-Hát, te meg nagynéni.
Mosolyogva néztem rá, kezeit levezette az oldalamon és közelebb húzott magához.
-Szeretnélek majd bemutatni nekik.-mondta halkan.
-Hidd el, nem lenne túl sok ellenvetésem az ellen, hogy ne Karácsonyozzak otthon...
-Ne így fogd fel.-mosolygott biztatóan, és végigsimított az arcomon.-Talán ez majd jobb lesz, mint az eddigiek.
-Sosem lesz jobb.-húztam keserű mosolyra a szám.-Mindegy, nekem ma van Karácsony, az már csak egy újabb átveszekedett családi ünnepnap lesz.
-Sajnálom.-motyogta, és arcát a nyakamhoz érintette, átöleltem és a fejemet a vállára hajtottam.
-Januárban elviszlek, a szüleim hónapok óta nyaggatnak ezzel, most úgyis szünet van neked is, meg nekem is. Szilveszter után elmegyünk néhány napra, ha te is akarod.
Lelkesen bólintottam, elképzeltem, hogy őt is pont olyan kínos helyzetbe hozzák majd a szülei, ahogy engem. Nem volt ellenvetésem az ellen, hogy aranyos fényképeket nézegessek róla, habár attól rettegtem, hogy a szülei majd nem találnak elég jónak hozzá. Én sem voltam biztos benne, hogy jó vagyok neki, sőt, tulajdonképpen az utcán mellettünk elhaladó összes lányt jobbnak találtam hozzá, de ő mégis velem volt.
-Szeretnél étterembe menni, vagy inkább maradjunk itthon, és csináljunk mi vacsorát?
Igazából mást sem akartam, mint az egész napot csak vele tölteni, talán mások az éttermet választották volna, de én nem, ott nem olyan lett volna a hangulat, mint itthon, kettesben.
-Reméltem, hogy te sem akarsz menni.-nevetett.-Viszont akkor el kell mennünk bevásárolni.
Attól függetlenül, hogy mindig egy kicsit összekaptunk a fizetésnél, szerettem vele vásárolni, vicces volt, ahogy bohóckodott, mindenhez volt valami megjegyzése, az édességeknél pedig gondolkodás nélkül mindenből vett el egyet, egyszer pedig bele akart tenni a bevásárlókocsi gyerekülésébe.
Furcsa volt őt vezetés közben figyelni, hiszen nem túl rég tette le a jogsiját és még így sem sűrűn láttam vezetni. Talán azt hinnétek, egy ilyen szeleburdi srácnak mint ő, nem nagyon kellene autóba ülnie, de Louis is letette a jogsiját, vele ellentétben pedig Niall-t még nem állították meg. Niall-nek ritkán vannak komoly pillanatai, de a vezetés többek közt azok közé tartozott, egyszer azt mondta, akkor figyelmesebben vezet, mikor mellette ülök. Én beszéltem, néha válaszolt, de inkább csak egyetértően hümmögött, kék szemei az utat figyelték, én meg elhallgattam és az arcát néztem.
Hosszú percekig köröztünk a parkolóban, míg végre felszabadult egy hely és meg tudott állni. Kézen fogva indultunk befelé, ujjaival szórakozottan végigsimított a vállamon, és mielőtt beléptünk volna, még az arcomhoz hajolt és finom puszit nyomott rá.
-Egyébként mit is akarunk főzni?-kérdezte, miközben végighaladtunk az egyik soron. Egyik kezével a bevásárlókocsit irányította, másikat a derekam köré fonta, míg én a mellkasához simulva lépdeltem.
-Nem tudom.-kuncogtam.-Tésztát tudunk főzni, de az nem olyan ünnepies. Megpróbáljunk csirkét sütni?
Halkan hümmögött, és elindult a fagyasztott ételek felé.
-Nem veszíthetünk vele sokat, ha megpróbáljuk, max nem sikerül, és rendelünk valamit.-vonta meg a vállát, és lehajolt, hogy kivegyen a fagyasztóból egy csirkét.
Beszereztünk különböző fűszereket, friss zöldségeket és gyümölcsöt, majd elindultunk az édesség osztály felé. Természetesen mindenből, amit meglátott és tetszett neki, venni kellett, én meg csak mosolyogva figyeltem, ahogy válogatott a csokik és gumicukrok között. Beledobott egy doboz bonbont a kocsiba, és puszit nyomott a számra, igen, az egész bolt közepén.
-Mit szólsz egy üveg pezsgőhöz?-kérdezte halkan.-Szabad?
-Baj nem lehet belőle.-mosolyodtam el, és már el is képzeltem, ahogyan a kanapén ülve, egymáshoz simulva pezsgőzünk és csokival etetjük egymást. Igyekeztem nem nekiesni a Tesco közepén.
Elindultunk, arcát az enyémhez érintette, én pedig puszit nyomtam rá. Száját elégedett, kaján vigyorra húzta, kesztyűs kezemmel gyengéden meglegyintettem.
-Ne verekedj a boltban.-motyogta, és halkan felnevetett.
Gondos válogatás után végül kiválasztott egy pezsgőt, nem igazán tudtam, hogy mi a különbség némely fajta közt, és szerintem ő sem, de attól még szakértőt játszott és hosszú percekig válogatott.
-Mehetünk?-kérdezte, és elindult az egyik pénztár felé. Az ujjaink egymásba fonódtak, és mindketten egy kézzel pakoltunk, majd egyszerre nyúltunk a pénztárcánk után.-Faith.-sóhajtott.
-Én fizetek.
-Szó sem lehet róla.-rázta a fejét.
-Felesbe.
-Adhatsz bele 1 fontot, semmi többet. Figyelj, megveheted azt a tábla Milkát.
-Niall.-szuszogtam, de addigra már a mosolygó pénztáros kezébe nyomta az összeget, és beledobta a pénztárcájába a visszajárót.
-Köszönjük, Kellemes Ünnepeket!-mosolygott kedvesen, majd átölelte a derekam és engesztelő puszit nyomott az arcomra.
-Ezt nem hiszem el.-puffogtam.
-Én sem, hogy ennyi idő után még mindig te akarsz fizetni.-nevetett.
-De Niall...
-Imádom, ahogy a nevemet mondod.-nézett rám fátyolos tekintettel.-Nincs "de", Faith, ezt már megbeszéltük.
-De hát ezek csak kaják!
-Kajákra is vonatkozik.-vigyorgott.-Gyere, menjünk haza.
Magamban motyogva segítettem bepakolni a csomagtartóba, majd eltrappoltam visszavinni a bevásárlókocsit, és duzzogva ültem be Niall mellé.
-Szeretlek.-hajolt oda hozzám, és szinte azonnal ellágyultam.
-Olyan hülye vagy.-motyogtam, és átöleltem a nyakát.
-Azt kellett volna mondanod, hogy "én is szeretlek, Drágám".-biggyesztette le az alsó ajkát.
-Szeretlek.-sóhajtottam, és hagytam, hogy elégedetten megcsókoljon.
Ennyit az ilyen bolti vitákról, ezt kivétel nélkül minden bevásárlás után eljátszottuk. Hagynia kellett volna, hogy legalább csak egyszer én fizessek, és jól érezzem magam. Volt egy olyan érzésem, hogy akárhányszor elmegyünk valahova én mindig csak a pénzét költöm, de persze erre is mindig tudott mondani valamit. Nagyon jó beszélőkével rendelkezett...
Oh, igen, jött az az elképesztően szar érzés, és én megint csak zavartan láttam az egyik kedves emlékem kettőnkről. Képek, ahogyan mindketten értetlenül bámultuk a jeges csirkét, és egyikünk sem szerette volna rászánni magát, hogy hozzányúljon, aztán ahogy végül megtettük, és undorodva, de kiszedtük a belső szerveket. Csináltunk valami zöldséges cuccot, amivel megtöltöttük, végül Niall hajlandó volt befűszerezni és eltüntettük a sütőben. Életünkben először sütöttünk csirkét, és örültünk, hogy túl voltunk rajta. Mézeskalácssütéssel nem próbálkoztunk, mert ahhoz már késő volt, nem puhult volna meg, beértük a Tescoban vásárolt, állítólag "házi" mézeskaláccsal. A gyümölcsöket már szívesebben pucoltuk meg, és vágtuk karikákra, elcsípett mondatok visszhangoztak a fejemben, láttam Niall fintorát, amikor narancslé spriccelt a szemébe, és ahogy grimaszolt, mert megkóstolta a kiwit és túl savanyúnak találta. Ültem a pulton, ő pedig a lábaim közé férkőzött és úgy csókolt, majd láttam, ahogy pislogott fel a konyhaajtó fölött a fagyöngyre, láttam a kaján mosolyát, és megcsókolt. Amikor elhúzódott, ismét felpillantott a fagyöngyre, és újból megcsókolt, hiszen a fagyöngy alatt álltunk, és még percekig ott is maradtunk.
Majd vége lett, és a kanapén ültünk, pont úgy, ahogy aznap délután azt elképzeltem a boltban, az asztalon pihent a gondosan kiválasztott pezsgő és két félig teli pohár, a doboz csoki, és mézeskalács, a tévében a Reszkessetek betörők utolsó percei mentek, bár még nem adták a tévében, megnéztük DVD-n, mert mindkettőnk úgy gondolta, Reszkessetek betörők nélkül nincs Karácsony. Kikapcsolta, a szobát csak a 4 adventi gyertya világította meg, percekig elmerengtem a fényében és csak bámultam bele a lángokba, elvett valamit az asztalról, rá pár percre pedig felvillantak a karácsonyfánkon az égők.
-Odaadhatom az ajándékod?-kérdezte halkan.
Felsóhajtottam, láttam az arcára kiülni a vigyorát, majd felugrott mellőlem és a kezét nyújtotta felém. Gyermekies örömmel huppant le a fához, és bemászott alá, majd előhúzott egy nagy, zöld csomagolópapírba bugyolált valamit.
-Rájöttem valamire néhány nappal ezelőtt, amikor ajándékot kerestem neked.-szólalt meg halkan, kezét kinyújtotta felém és félresöpörte a hajam, ujjaival gyengéden megérintette a fülbevalóm.-Akármit vennék, örülnél neki, de azon gondolkoznál, hogy vajon mennyibe kerülhetett, így nem vettem semmit.-pislogott a csomagra.-Azt hiszem, vagyis inkább azt remélem, hogy nem lőttem félre ezzel az ötlettel, és örülni fogsz neki.
Az arcát figyeltem, szempilláit lesütötte és a kezében tartott valamit figyelte, majd rám pillantott és elmosolyodott.
-Boldog Karácsonyt, Angyalom!-búgta halkan, és közelebb mászott hozzám. Egy pillanatra a szemébe néztem, mielőtt megcsókolt volna, és tudtam, én vagyok a világon a legszerencsésebb lány, mert valaki így nézett rám valaha. Mert Ő így néz rám...
Az ujjaimmal óvatosan feltéptem a celluxot, és kiemeltem a papírból, ami benne volt. Egy régies mintákkal tarkított, bőr kötésű könyv, kezét az enyém mellé csúsztatta és kinyitotta. A 2. oldalon egy kép volt rólunk, valamikor nyáron készült, akkor, amikor még csak barátkoztunk. Szégyenlősen mosolyogtunk a kamerába, volt egy kis távolság kettőnk közt, keze bátortalanul pihent a derekamon. A kép alatt az ő kerek betűi voltak:Június 27.
Aznap egy Angyalt leesett az égből, és egyenesen a lábaim előtt landolt. Tudod mit éreztem, amikor megláttalak? A szívem megdobbant, ott feküdt előttem egy lány a porban, őrülten nevetett, a nevét sem tudtam, mégis úgy éreztem... nem tudom leírni. Kinyújtottam a kezem, hogy felsegítselek, és amikor hozzám értél, úgy éreztem, mintha belenyúltam volna egy konnektorba, amikor a szemembe néztél, zavarba jöttem. Sosem nézett még rám Angyal.
A másik oldalra pillantottam, ismét egy kép volt rólunk, úgy néztünk ki rajta, mint a mókusok, felfújtuk az arcunkat és lehunyt szemekkel, vagy épp kacsintva grimaszoltunk.
Olyan hirtelen tűntél el, és én azt hittem, többé nem látlak, minden nap te jártál a fejemben, nem akartam elfogadni, hogy ennyi volt. 5 percet láttalak, 5 perc alatt lettem halálosan szerelmes egy olyan lányba, akinek nem tudtam a nevét.
Csak lapoztam, néztem a képeket és olvastam Niall sorait, hol viccesen fogalmazott, hol megkomolyodott, de mindvégig rólunk írt, arról, ő hogyan élte meg az első néhány randinkat, mennyire meg akart csókolni, és mennyire félt attól, hogy megkérjen, legyek a barátnője. amikor az 1. csókunkhoz ért, leírta ő mit érzett akkor, a képen pedig az aznap este padba vésett, összefonódó nevünk volt.
Egy képhez értem, a könyv másik oldala üres volt, de még rengeteg lap volt hátra.
A képen a hóesésben álltunk, körülbelül 2 nappal ezelőtt készült, Harry csinálta. Belepte a fejünket és a ruháinkat a hó, kezei körbeölelték a derekam, egymáshoz simultunk, kesztyűs kezem a tarkóján pihent.
"Én annak örülnék a legjobban, ha a hátralévő napjaim minden percét veled tölthetném."
(Szerintem nem kell ideírnom, honnan van ez az idézet.)
Néhány percig csak ültem, és bámultam a következő üres lapot.
-Szeretném, ha mostantól ketten folytatnánk.-szólalt meg halkan.-Tetszik?
Nagyokat pislogtam, óvatosan összecsuktam a könyvet, félretettem és az ölébe másztam.
-Nagyon eltaláltad.-motyogtam, és az arcom a nyakába fúrtam.-Tökéletes.
-Sejtettem, hogy tetszeni fog.-motyogta, és megpuszilta a homlokom.-Szeretlek, Faith.
Felemeltem a fejem, a karjaim a nyaka köré fontam, amikor gyengéden megcsókoltuk egymást véglegesen is tudatosult bennem, hogy ma nem én leszek az, aki megijed. A karjaiban tökéletes biztonságban éreztem magam, mellette tényleg nem volt mitől félnem, és azt is tudtam, ő soha nem használna ki engem, vagy bántana szándékosan. A szempilláim megrebbentek, elhúzódtunk egymástól, mosolyogva nézett a szemembe, nem csak a szája mosolygott, hanem az elképesztő kék szemei is. Kezét az arcomra tette, hüvelykujjával végigsimított rajta, majd játékos puszit nyomott az orromra.
Óvatosan kimásztam az öléből és lehasaltam a szőnyegre, hogy bekússzak a fa alá. Az én ajándékom kevésbé volt személyes, viszont örült neki, őszintén, mert lehetetlen álcáznia az érzéseit, így tudtam, én is eltaláltam.
Egész este képes lettem volna lapozgatni a tőle kapott könyvet és bele-beleolvasni a gondolataiba. A mellkasához simultam, a kanapén ültünk, és én lapozgattam a könyvet, mosolyogva olvastam el újra és újra néhány mondatát, miközben ő a hajam simogatta, arcát néha a nyakamba fúrta és lopott puszikat hagyott a bőrömön.
-Manó.-súgtam, és megérintettem az orrát. Elmosolyodott, ujjainkat összekulcsolta és nagyokat pislogva nézett végig a kezünkön.
-Nem hiszem el, hogy itt vagy velem.-mondta halkan.
-Pedig ezt könnyebb elhinni, mint azt, hogy én ülök itt melletted.
Piszkálni kezdte egy tincsem és a fejét rázta.
-El sem tudod képzelni, mennyire boldoggá teszel, Angyalom.
Ennél szebbet valószínűleg nem nagyon mondhatott volna ezen az estén, mert amióta együtt voltunk soha, semmi mást nem akartam, csak őt boldoggá tenni, látni a mosolyát, a tekintetét. Tudtam, mivel tehetném még boldogabbá.
-Niall.-ejtettem ki halkan a nevét.-Felmehetnénk?
-Fáradt vagy?-kérdezte, azonnal előjött a gondoskodó énje, és készen állt arra, hogy bármikor a karjaiba vegyen.
-Nem,-mosolyodtam el.-csak szeretnék lezuhanyozni.
-Persze.-tápászkodott fel, és kézen fogott.
Azon törtem a fejem, hogyan mondhatnám el neki, majd az ötlet hirtelen beugrott, és mielőtt beléptem volna a szobájához tartozó fürdőbe, megfordultam, és nekidőltem a falnak. Nehezebb volt kimondani, mint gondoltam.
-Niall.-szólítottam meg ismét, a hajamba túrtam, és idegesen pislogtam a hátára. Gyorsan megfordult.
-Baj van?-kérdezte, és átszelte a köztünk lévő néhány méter távolságot.
Az ajkamba haraptam és lesütöttem a tekintetem. Az állam alá nyúlt, megkereste a tekintetem és kérdőn nézett rám, tudtam mi járt a fejében, de ebben az esetben nem találta el.
-Nem.-nevettem.-Én csak azt akarom kérdezni, hogy... velem jönnél?
-A fürdőszobába?-kérdezte meghökkenten. Aprót bólintottam.-Én...-a hangja hümmögésbe fulladt, majd elnevette magát, amitől nekem is nevetnem kellett. Annyira imádtam benne, hogy kínos helyzetekben mindig nevetett, sosem éreztem magam kellemetlenül vele.-Biztos akarod ezt?
Ismét bólintottam, egy tincsem a mutatóujjamon tekergettem, egyik keze a derekamon pihent, nyugtatóan végigsimított rajta.
-Hát, akkor persze.
Elpirultam, kézen fogva léptünk be. Nehezebb volt ez, mint hittem, háttal álltunk egymásnak, ő elég lazán bújt ki a ruháiból, én viszont csak bénáztam és kis híján elestem, amikor ki akartam lépni a nadrágomból, szerencsére még idejében ott termett és a mellkasa felfogta a dőlésem.
-Semmi baj.-leheletét éreztem a nyakamon, erősen tartott és segített, hogy visszanyerjem az egyensúlyom.
Idegesen pislogtam rá, nem vette le az alsóját, aminek örültem, mert én képtelen lettem volna csak így teljesen levetkőzni előtte.
-Mitől félsz?-kérdezte óvatosan, a hideg csempének dőltem és kék szemeibe bámultam.-Szeretnéd, hogy kimenjek?-mosolygott.
-Nem.-vágtam rá.
-Faith, semmi gond nincs belőle, ha azt mondod, mégsem szeretnéd ezt. Csak zuhanyzás, majd legközelebb kipróbáljuk ezt is, amikor biztosabb leszel benne.
-Nem vicces, hogy ezt éppen úgy mondod nekem, hogy fehérneműben állok előtted?-kuncogtam.-Rendben vagyok, a nehezén már túl vagyok. Azt szeretném, hogy itt maradj.
Tekintete lejjebb kúszott, majd felkapta a fejét és pislogott kettőt, szórakoztatott, mennyire igyekezett, hogy még csak véletlenül se tegyen semmi olyat, amivel megijeszthet. Óvatosan megfogta a kezem, a zuhanykabint túl kicsinek éreztem kettőnknek, lehúztam a csuklómról a hajgumim és a hajam egy kócos kontyba fogtam, a helyzetünk mondhatni elég szerencsétlen volt. Fehérneműben állni egymással szemben egy zuhanykabinban... közelebb léptem hozzá és átöleltem, furcsa volt ez így, ennyire valóságosan érintkezni vele, a bőre az enyémhez ért, kinyújtotta a kezét és óvatosan megnyitotta a vizet. Egyszerre szisszentünk fel, majd kezdtünk nevetni, amikor telibe kapott minket a hideg víz. Csak néhány percre volt szükségem, és már kevésbé voltam feszült, képes voltam vele nevetni, hagytam, hogy megmosson, és én is szórakozottan kentem szét a tusfürdőt a mellkasán és a hátán. Lábujjhegyre állva puszit nyomtam a szájára, majd átöleltem, és vettem egy nagy levegőt, mielőtt nekidőltem volna a kabinnak, és a kezénél fogva húztam volna magamhoz. Meglepődve nézte egy pillanatig az arcom, majd a kezeim a tarkójára tettem és az arcát magamhoz húztam. Csókunk gyengéd volt, és mégis forró, talán a víz miatt, talán azért, mert az egész teste az enyémhez simult, nem tudom. Nem tudom, mit gondolt volna anya, ha valaha is tudomást szerzett volna erről, az első intim pillanataimról valakivel. Tulajdonképpen nem igazán történt ott semmi, csak ölelkeztünk, csókolóztunk a forró víz alatt, mégis akkor éreztem először, hogy felpezsdül a vérem, és akkor gondoltam először úgy Niall-re.
Nem emlékszem, végül hogyan kerültünk ki a fürdőszobából, csak arra, hogy ledőltünk az ágyra, és ő fölöttem támaszkodott, miközben én a tarkójába kapaszkodtam. Az emlékeim hirtelen ismét megőrültek, és milliószor láttam Niall-t ebben a helyzetben, és mégis másként. Támaszkodott már úgy fölöttem, hogy őrülten nevetett, az arcom simogatta, vagy csak bámultuk egymást, aztán láttam úgy, ahogy ha ébren lettem volna, biztos elpirulok. Izzadtan, kócosan, homályos tekintettel, ahogyan engem nézett. Vele lenni mindig is annyira elképesztő volt.
Éreztem, hogy vonakodva próbál elhúzódni tőlem, a lábaim abban a pillanatban a csípője köré fonódtak, de ahelyett, hogy megakadályoztam volna ebben, elhúzódott.
Az arca kipirult és hevesebben vett levegőt.
-Sajnálom.-kezdett heves bocsánatkérésbe, és próbált legördülni rólam, de nem engedtem.
-Mit?-néztem a szemébe. Megfogtam a kezét és visszatettem oda, ahol eddig volt, a derekamra.
-Nem szabadott volna... Én, elvesztettem a fejem. Sajnálom, Angyalom...
Kezeim az arcára tettem és mosolyogva néztem rá, gyengéden végigsimítottam a tarkóján.
-Megkérdeznéd, hogy én mit akarok?
Zavartan nézett rám, majd a száját szólásra nyitotta.
-Mit szeretnél?-nagyokat pislogtam, majd a szemébe néztem és elmosolyodtam. Lassan leesett neki, és a döbbenet kiült az arcára.-Ó...
-Ó.-hümmögtem.
-Faith, én nem is tudom mit mondjak.-leszállt rólam, a lábaim lefejtette a csípőjéről és leült, ujjai a hajába túrtak és néhány másodpercen át csak nézett maga elé, és nagyokat pislogott.-Megleptél.
Halkan kuncogni kezdtem, ülőhelyzetbe tornáztam magam és a karjai közé bújtam.
-Nagyon nehéz most nemet mondanom, de a te érdekedben teszem. Ez nem most fog megtörténni, Kicsim.-halkan felsóhajtott, ujjai végigsimítottak a kézfejemen.-És mielőtt azt hinnéd, veled van a baj, vagy netán kombinálni kezdenél, megmondom, hogy miért.-kíváncsian emeltem fel a fejem, kezét az arcomra tette és homlokát az enyémnek döntötte.-Mert holnap hazamegyek, és nem akarlak magadra hagyni úgy, hogy az egész tested fáj. Szeretnélek majd kiszolgálni, enyhíteni a fájdalmad, nem pedig elmenni, mintha mi sem történt volna.-halkan súgta a fülembe, az ujjaim összekulcsolódtak az övéivel és a karjaiba simultam.Soha életembe, senki nem mondott még nekem ilyet, kenyérre lehetett volna kenni. Gyengéden végigsimított a tarkómon és magához húzott.
-Annyira édes vagy.-súgtam.
Mosolygott, tekintete az ajkam és a szemem közt cikázott, végül én hajoltam oda hozzá, és ahogy az ajkaink egymáshoz értek, valaki vagy valami ismét kezelni kezdte a távirányítót az agyamban és elkapcsolt, pont a kedvenc részemnél.
-Sejtettem, hogy tetszeni fog.-motyogta, és megpuszilta a homlokom.-Szeretlek, Faith.
Felemeltem a fejem, a karjaim a nyaka köré fontam, amikor gyengéden megcsókoltuk egymást véglegesen is tudatosult bennem, hogy ma nem én leszek az, aki megijed. A karjaiban tökéletes biztonságban éreztem magam, mellette tényleg nem volt mitől félnem, és azt is tudtam, ő soha nem használna ki engem, vagy bántana szándékosan. A szempilláim megrebbentek, elhúzódtunk egymástól, mosolyogva nézett a szemembe, nem csak a szája mosolygott, hanem az elképesztő kék szemei is. Kezét az arcomra tette, hüvelykujjával végigsimított rajta, majd játékos puszit nyomott az orromra.
Óvatosan kimásztam az öléből és lehasaltam a szőnyegre, hogy bekússzak a fa alá. Az én ajándékom kevésbé volt személyes, viszont örült neki, őszintén, mert lehetetlen álcáznia az érzéseit, így tudtam, én is eltaláltam.
Egész este képes lettem volna lapozgatni a tőle kapott könyvet és bele-beleolvasni a gondolataiba. A mellkasához simultam, a kanapén ültünk, és én lapozgattam a könyvet, mosolyogva olvastam el újra és újra néhány mondatát, miközben ő a hajam simogatta, arcát néha a nyakamba fúrta és lopott puszikat hagyott a bőrömön.
-Manó.-súgtam, és megérintettem az orrát. Elmosolyodott, ujjainkat összekulcsolta és nagyokat pislogva nézett végig a kezünkön.
-Nem hiszem el, hogy itt vagy velem.-mondta halkan.
-Pedig ezt könnyebb elhinni, mint azt, hogy én ülök itt melletted.
Piszkálni kezdte egy tincsem és a fejét rázta.
-El sem tudod képzelni, mennyire boldoggá teszel, Angyalom.
Ennél szebbet valószínűleg nem nagyon mondhatott volna ezen az estén, mert amióta együtt voltunk soha, semmi mást nem akartam, csak őt boldoggá tenni, látni a mosolyát, a tekintetét. Tudtam, mivel tehetném még boldogabbá.
-Niall.-ejtettem ki halkan a nevét.-Felmehetnénk?
-Fáradt vagy?-kérdezte, azonnal előjött a gondoskodó énje, és készen állt arra, hogy bármikor a karjaiba vegyen.
-Nem,-mosolyodtam el.-csak szeretnék lezuhanyozni.
-Persze.-tápászkodott fel, és kézen fogott.
Azon törtem a fejem, hogyan mondhatnám el neki, majd az ötlet hirtelen beugrott, és mielőtt beléptem volna a szobájához tartozó fürdőbe, megfordultam, és nekidőltem a falnak. Nehezebb volt kimondani, mint gondoltam.
-Niall.-szólítottam meg ismét, a hajamba túrtam, és idegesen pislogtam a hátára. Gyorsan megfordult.
-Baj van?-kérdezte, és átszelte a köztünk lévő néhány méter távolságot.
Az ajkamba haraptam és lesütöttem a tekintetem. Az állam alá nyúlt, megkereste a tekintetem és kérdőn nézett rám, tudtam mi járt a fejében, de ebben az esetben nem találta el.
-Nem.-nevettem.-Én csak azt akarom kérdezni, hogy... velem jönnél?
-A fürdőszobába?-kérdezte meghökkenten. Aprót bólintottam.-Én...-a hangja hümmögésbe fulladt, majd elnevette magát, amitől nekem is nevetnem kellett. Annyira imádtam benne, hogy kínos helyzetekben mindig nevetett, sosem éreztem magam kellemetlenül vele.-Biztos akarod ezt?
Ismét bólintottam, egy tincsem a mutatóujjamon tekergettem, egyik keze a derekamon pihent, nyugtatóan végigsimított rajta.
-Hát, akkor persze.
Elpirultam, kézen fogva léptünk be. Nehezebb volt ez, mint hittem, háttal álltunk egymásnak, ő elég lazán bújt ki a ruháiból, én viszont csak bénáztam és kis híján elestem, amikor ki akartam lépni a nadrágomból, szerencsére még idejében ott termett és a mellkasa felfogta a dőlésem.
-Semmi baj.-leheletét éreztem a nyakamon, erősen tartott és segített, hogy visszanyerjem az egyensúlyom.
Idegesen pislogtam rá, nem vette le az alsóját, aminek örültem, mert én képtelen lettem volna csak így teljesen levetkőzni előtte.
-Mitől félsz?-kérdezte óvatosan, a hideg csempének dőltem és kék szemeibe bámultam.-Szeretnéd, hogy kimenjek?-mosolygott.
-Nem.-vágtam rá.
-Faith, semmi gond nincs belőle, ha azt mondod, mégsem szeretnéd ezt. Csak zuhanyzás, majd legközelebb kipróbáljuk ezt is, amikor biztosabb leszel benne.
-Nem vicces, hogy ezt éppen úgy mondod nekem, hogy fehérneműben állok előtted?-kuncogtam.-Rendben vagyok, a nehezén már túl vagyok. Azt szeretném, hogy itt maradj.
Tekintete lejjebb kúszott, majd felkapta a fejét és pislogott kettőt, szórakoztatott, mennyire igyekezett, hogy még csak véletlenül se tegyen semmi olyat, amivel megijeszthet. Óvatosan megfogta a kezem, a zuhanykabint túl kicsinek éreztem kettőnknek, lehúztam a csuklómról a hajgumim és a hajam egy kócos kontyba fogtam, a helyzetünk mondhatni elég szerencsétlen volt. Fehérneműben állni egymással szemben egy zuhanykabinban... közelebb léptem hozzá és átöleltem, furcsa volt ez így, ennyire valóságosan érintkezni vele, a bőre az enyémhez ért, kinyújtotta a kezét és óvatosan megnyitotta a vizet. Egyszerre szisszentünk fel, majd kezdtünk nevetni, amikor telibe kapott minket a hideg víz. Csak néhány percre volt szükségem, és már kevésbé voltam feszült, képes voltam vele nevetni, hagytam, hogy megmosson, és én is szórakozottan kentem szét a tusfürdőt a mellkasán és a hátán. Lábujjhegyre állva puszit nyomtam a szájára, majd átöleltem, és vettem egy nagy levegőt, mielőtt nekidőltem volna a kabinnak, és a kezénél fogva húztam volna magamhoz. Meglepődve nézte egy pillanatig az arcom, majd a kezeim a tarkójára tettem és az arcát magamhoz húztam. Csókunk gyengéd volt, és mégis forró, talán a víz miatt, talán azért, mert az egész teste az enyémhez simult, nem tudom. Nem tudom, mit gondolt volna anya, ha valaha is tudomást szerzett volna erről, az első intim pillanataimról valakivel. Tulajdonképpen nem igazán történt ott semmi, csak ölelkeztünk, csókolóztunk a forró víz alatt, mégis akkor éreztem először, hogy felpezsdül a vérem, és akkor gondoltam először úgy Niall-re.
Nem emlékszem, végül hogyan kerültünk ki a fürdőszobából, csak arra, hogy ledőltünk az ágyra, és ő fölöttem támaszkodott, miközben én a tarkójába kapaszkodtam. Az emlékeim hirtelen ismét megőrültek, és milliószor láttam Niall-t ebben a helyzetben, és mégis másként. Támaszkodott már úgy fölöttem, hogy őrülten nevetett, az arcom simogatta, vagy csak bámultuk egymást, aztán láttam úgy, ahogy ha ébren lettem volna, biztos elpirulok. Izzadtan, kócosan, homályos tekintettel, ahogyan engem nézett. Vele lenni mindig is annyira elképesztő volt.
Éreztem, hogy vonakodva próbál elhúzódni tőlem, a lábaim abban a pillanatban a csípője köré fonódtak, de ahelyett, hogy megakadályoztam volna ebben, elhúzódott.
Az arca kipirult és hevesebben vett levegőt.
-Sajnálom.-kezdett heves bocsánatkérésbe, és próbált legördülni rólam, de nem engedtem.
-Mit?-néztem a szemébe. Megfogtam a kezét és visszatettem oda, ahol eddig volt, a derekamra.
-Nem szabadott volna... Én, elvesztettem a fejem. Sajnálom, Angyalom...
Kezeim az arcára tettem és mosolyogva néztem rá, gyengéden végigsimítottam a tarkóján.
-Megkérdeznéd, hogy én mit akarok?
Zavartan nézett rám, majd a száját szólásra nyitotta.
-Mit szeretnél?-nagyokat pislogtam, majd a szemébe néztem és elmosolyodtam. Lassan leesett neki, és a döbbenet kiült az arcára.-Ó...
-Ó.-hümmögtem.
-Faith, én nem is tudom mit mondjak.-leszállt rólam, a lábaim lefejtette a csípőjéről és leült, ujjai a hajába túrtak és néhány másodpercen át csak nézett maga elé, és nagyokat pislogott.-Megleptél.
Halkan kuncogni kezdtem, ülőhelyzetbe tornáztam magam és a karjai közé bújtam.
-Nagyon nehéz most nemet mondanom, de a te érdekedben teszem. Ez nem most fog megtörténni, Kicsim.-halkan felsóhajtott, ujjai végigsimítottak a kézfejemen.-És mielőtt azt hinnéd, veled van a baj, vagy netán kombinálni kezdenél, megmondom, hogy miért.-kíváncsian emeltem fel a fejem, kezét az arcomra tette és homlokát az enyémnek döntötte.-Mert holnap hazamegyek, és nem akarlak magadra hagyni úgy, hogy az egész tested fáj. Szeretnélek majd kiszolgálni, enyhíteni a fájdalmad, nem pedig elmenni, mintha mi sem történt volna.-halkan súgta a fülembe, az ujjaim összekulcsolódtak az övéivel és a karjaiba simultam.Soha életembe, senki nem mondott még nekem ilyet, kenyérre lehetett volna kenni. Gyengéden végigsimított a tarkómon és magához húzott.
-Annyira édes vagy.-súgtam.
Mosolygott, tekintete az ajkam és a szemem közt cikázott, végül én hajoltam oda hozzá, és ahogy az ajkaink egymáshoz értek, valaki vagy valami ismét kezelni kezdte a távirányítót az agyamban és elkapcsolt, pont a kedvenc részemnél.
2014. január 31., péntek
12.rész Let it snow
Sziasztok! :)
Ez eddig a kedvenc részem, itt tényleg nem sokat szerencsétlenkedtem, igazán remélem, hogy most már kezdek majd belejönni ennek a történetnek az írásába is, és nem lesznek nehézségeim, továbbá nektek sem okozok csalódást. :)
Jó hétvégét!
Szitált a hó.
Azt hittem, eddig egyszer sem jött ilyen hamar a tél, mint most. December 13.
Kesztyűbe bújtatott ujjaink egymásba fonódtak, a csizmám talpa alatt ropogott a hó, miközben hangtalanul, egymáshoz bújva lépdeltünk előre. Már sötét volt, csupán a lámpák világították meg a környéket, azt hiszem, egy befagyott pocsolyára léphettem, mert a lábaim az egyik pillanatban még biztosan tartottak, a következőben pedig már nekivágódtam Niall mellkasának. Meglepődött, de elkapott és néhány pillanatig erősen tartott magához, mielőtt segített volna, hogy visszanyerjem az egyensúlyom. Csak azután nevette el magát, hogy lecsúszott a pocsolyáról és újra a biztos, havas talajon álltunk mindketten.
Közelebb hajolt hozzám, a sapkám kicsit eligazította a fejemen és félretűrt egy összefagyott tincset a kipirult arcomból. A karjaim a nyaka köré fontam és mosolyogva néztem rá, az egyik kezem kicsit feljebb csúsztattam a tarkóján, és meghúztam a sapkáját. Alsó ajkát kissé lebiggyesztette és visszahúzta a fülére a sapkát, a karjaiba férkőztem és puszit nyomtam hideg arcára. Orrát mosolyogva érintette az enyémhez, abban a pillanatban úgy éreztem, az idők végezetéig tudnék vele így állni, az egyre sűrűbb hóesésben, London egyik parkjának közepén. Az ölelésünk kissé szorosabb lett, fejemet a vállára hajtottam és egy pillanatra becsuktam a szemeim, csak arra tudtam gondolni, hogy örökké ezt akarom. Azt hiszem, akkor kezdtem el igazán vágyni arra, amire ő is, és elhittem azt, hogy talán lehetséges örökké együtt lenni. Tudtam, hogy ez nagy szó és hogy még túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy ilyesmiben gondolkozzunk, de kétség kívül szerettem Niall-t, és abban a percben nem akartam semmi mást, csak a tudatot, hogy mi igenis, örökké ott leszünk egymásnak, és boldogok leszünk. Akár itt, a hóesésben.
Kezei a hátamon pihentek, így, hogy csak álltunk egy helyben, a lábaim kissé megfagytak, de nem igazán érdekelt, volt egy tippem, hogy mitől olvadt volna ki az egész testem.
Kicsit elhúzódtam tőle, kék szemei bőszen csillogtak, miközben rám nézett és elmosolyodott.
-Hóangyal.-mondta halkan, és mutatóujjával végigsimított az arcomon. Szemei egy pillanatra elkerekedtek, majd elengedett és a zsebéhez kapott, az arcán nyugalom áradt szét, amikor kitapintott valamit. Összehúzott szemekkel figyeltem, nem, nem számítottam eljegyzési gyűrűre, sőt, igazából fogalmam sem volt, hogy mire készült. Csak álltam, fehér kesztyűs kezeim a zsebembe dugtam és behúztam a nyakam, hogy az ajkaim egy kissé eltakarja a sálam. A zsebéből előhalászott egy dobozkát, a szemeim elkerekedtek, és a szívem hevesebben kezdett dobogni, megkövülten álltam, és bámultam őt. De nem ereszkedett féltérdre előttem, semmi ilyesmi nem történt, csak közelebb lépett hozzám és a szemembe nézett.
-Eléggé évszakfüggő ajándék, de amikor megláttam te jutottál eszembe róla, nem hagyhattam ott. Csak arra kérlek, hogy fogadd el, és ne mondj semmit az áráról, meg ilyenek, tudod mire értem.
Zavartan néztem a szemébe, fejét lehajtotta és kesztyűs ujjaival ügyetlenkedve felnyitotta a dobozkát, melyben egy pár fehérarany, hópehely alakú fülbevaló díszelgett. A lélegzetem elakadt egy pillanatra, majd rögtön az ugrott be, amire figyelmeztetett, hogy ne tegyem szóvá. Az, hogy mennyibe kerülhetett ez, de csendben maradtam, és csak döbbenten bámultam rá. Sosem kaptam még egyetlen fiútól sem ajándékot, a Valentin napokat kivéve, amikor valamiért mindig elkapott a suliban 1-1 srác, és a kezembe nyomott egy szívecskét szorongató plüsst, vagy egy doboz bonbont. A csokikat természetesen nem, de a plüssöket mindig leadtam kórházaknak vagy olyan alapítványoknak, akik elvitték ezeket rászoruló gyerekeknek. Nem láttam értelmét annak, hogy megtartsam őket, hiszen olyan fiúktól kaptam azokat, akiknek még a nevét sem tudtam.
-Niall...-nyögtem halkan.
-Angyalt nem találtam, pedig azt hiszem az lett volna a legmegfelelőbb ajándék neked.
Megfogtam a szabad kezét, mondani akartam neki valamit de egyszerűen nem jött ki hang a számon, csak álltam megkövülten és bámultam a kezében tartott dobozra.
-Talán jobb lett volna, ha veszek valami szegecseset, de nekem erről jutottál eszembe.-pislogott le rá.-Reméltem, hogy tetszeni fog.
Egy könnycsepp szánkázott le az arcomon, az egyik kezemmel letöröltem, de követte egy másik, aztán még egy. A fejemet lehajtva bújtam a karjai közé, egy pillanatra kissé értetlenül fonta körém a karját, majd a szipogásomat hallva eltolt magától és hatalmas szemekkel fürkészte az arcom.
-Faith, te sírsz?
Elnevettem magam és megtöröltem a szemeim, egyik kezét az arcomra tette és felbillentette a fejem.
-Mi a baj?-kérdezte, félszemmel láttam, hogy a hüvelykujjával készült lecsukni a dobozka tetejét. Megállítottam, kivettem a kezéből a dobozt és a két kezemben fogva bámultam a fülbevalókat.
-Semmi.-mosolyogtam.
-Miért sírsz?-törölte meg hüvelykujjával a szemem.
A fejemet ráztam, majd levettem a fejemről a sapkám, a kezébe adtam a kis dobozt és kivettem a fülemből az apró, rózsaszín köveket, a helyére pedig betettem a hópelyheket.
Félretűrte a hajam, hogy ő is megnézhesse, majd az arcomhoz hajolt és puszit nyomott rá.
-Szóval akkor tetszik?-kérdezte óvatosan.
-Persze, hogy tetszik! Csodálatos.
Mosolyogva férkőztem a karjai közé, a sapkám a fejemre húzta és eligazgatta a tincseim.
-Köszönöm, Niall.-súgtam a fülébe.
Kicsit elhúzódott, homlokát az enyémnek döntötte és a szemembe nézett, kesztyűs kezeit az arcomra tette és elmosolyodott.
-Nagyon szeretlek.
Nem szerettem azt mondani, hogy "én is téged" de most nem tudtam mást kinyögni. Niall több dolgával is elérte, hogy ne nagyon tudjak bármit is mondani. Mindkét karját körém fonta, míg én átöleltem a nyakát és kissé előre billenve nyújtózkodtam felé. Gyengéden megcsókolt, a testem elárasztotta a melegség és már nem érzékeltem sem a hideget, sem a ránk hulló hópelyheket, és a hideg szelet sem. Csak ő volt, és a meleg ajkai, meg persze én, aki azt sem tudtam, hogyan telhetnék be vele.
-Nagy gond lenne, ha a szüleid hanyagolnának téged ma este?-kérdezte óvatosan. Mielőtt bárkinek is beindulna a fantáziája, ezt a mondatot egyáltalán nem úgy értette, valószínűleg ő volt a legtürelmesebb fiú az egész világon, mert soha, egyetlen szavával sem célzott arra, hogy le kellene feküdnöm vele. Persze, ő is férfi volt, ha hiányos öltözetben látott legeltette rajtam a szemét, és néha hümmögött, ha félreérthető megjegyzést tett valamelyikünk, de egyszer sem siettetett vagy próbált rábeszélni olyanra, amit egyelőre nem akartam. Tudta rólam, amit tudnia kellett, és becsületben tartotta. Többek között ezt is nagyon szerettem benne.
-Nem.-mosolyogtam rá, és letöröltem az arcáról egy ráhulló apró hópelyhet.
-Akkor lenne kedvem nálam aludni? Nincs kedvem ahhoz, hogy elengedjelek.
-Nem is tudom.-hümmögtem.
Kérlelően, kiskutyaszemekkel nézett rám, majd elnevettem magam és újabb gyengéd csókot leheltem a szájára.
-Miért?
-Ezt most komolyan kérdezed?-húzta fel a szemöldökét.
-Merjek kettesben maradni veled, miután adtál nekem egy ilyen ajándékot?
-Faith.-tátogott sértetten.-Nem foglak megerőszakolni!
A hangja valóban sértett és kissé felháborodott volt, kezemet a szája elé tettem és nevetve néztem körbe, reméltem, hogy senki nem hallotta ezt a mondatot.
-Csak viccelek.-nevettem.
-Őrült nőszemély.-húzta össze a szemöldökét.
-Szeretlek.-mosolyogtam.
Tekintete ellágyult és a fejét rázva elnevette magát. Békítő puszit nyomtam a szájára, felsóhajtott és végigsimított az arcomon.
-Hívok egy taxit.-mondta.
-Szívesen sétálok veled odáig.
-Megfagysz, Angyalom. Nagyon hideg van, épp eleget ácsorogtunk már itt, még a végén beteg leszel.
-Majd te meggyógyítasz.-rebegtettem a szempilláim.
-Hogyne, csóktilalmat rendelsz el!-kuncogni kezdtem, átölelte a derekam és az oldalához húzott.-Meggyógyítanálak, de nem bírnám betartani, sőt, mindenért egy csókot kérnék.
-Nem kapnád meg, mert nem akarnám, hogy te is beteg legyél.
-Tudom.-dünnyögött.-Pont ezért meg sem kíséreljük azt, hogy annyit gyalogolunk ebben az időben. Hívd fel a szüleid, addig hívok egy taxit.
Szót fogadtam neki, két lépést eltávolodtunk egymástól, magyaráztam egy sort anyának arról, hogy Niall-nél alszom, megpróbált előhozakodni ismét azzal a bizonyos kínos témával, de gyorsan leráztam. Pont egyszerre tettük le és fordultunk egymás felé, gyorsan átszeltük azt a két lépés távolságot.
-Elengedtek?-kérdezte.
-El.-bólintottam.-Jön a taxi?
-Jön.-vigyorgott.-Gyere ide.-tárta ki a karjait, az arcom belefúrtam a kabátjába, egymást melegítettük, amíg be nem gördült az autó elénk.
Az arcom sajogva kezdett kiolvadni a fűtött autóban, Niall ragaszkodott hozzá, hogy először én üljek be, a sofőr az udvarias köszönésem után összehúzott szemekkel pillantgatott hátra, majd a tekintetét elvette rólam, amikor Niall beült mellém. Gondolom nem tetszett neki, hogy a kocsijában fogunk felolvadni, de nem tett megjegyzéseket.
Mire teljesen felolvadtam megérkeztünk Niall lakásához, újra kilépni a hidegbe nem volt épp túl kellemes, de csak pár lépés választott el minket a meleg lakástól. Szinte beestünk az ajtón, levettük a havas, vizes ruháinkat, bent nem volt hideg, kellemesen meleg volt. A konyhába mentünk, összeügyetlenkedtünk két bögre forrócsokit, és a kezünkben szorongatva a meleg bögréket meg egy csomag pillecukrot, befészkeltük magunkat a kanapéra. Lábaim az ölébe húzta, miközben a fejemet a vállára hajtottam és elégedetten belekortyoltam a forró, krémes csokiba.
-Sosem volt még alkalmam ilyesmire.-mondta halkan, és végigsimított a vádlimon. Gyakran ültünk így, kényelmes volt, és mindig tökéletesen éreztem az illatát, neki meg csak oldalra kellett fordítani a fejét, hogy megcsókoljon.
-Hogy érted?-kérdeztem, és az egyik kezemmel a haját kezdtem piszkálni.
-Hát... Szakadó hóesésben ajándékot adni egy Ajándéknak, megcsókolni, ölelkezni vele, aztán hazajönni és együtt forrócsokizni.
-Megnyugtat, ha azt mondom, velem is elsőnek történnek ilyesmik?-kuncogtam.
-Határozottan.-mosolygott.
-Újabban már Ajándéknak hívsz?
-Olyan beceneveket adok neked, amik eszembe jutnak, amikor rád nézek. Olyan vagy, mint egy angyal, egy ajándék vagy számomra, nyáron, amikor a napba hunyorogsz egy tündérre hasonlítasz. Aztán amikor reggel álmosan pislogsz rám, hívhatnálak Álommanónak is, vagy Szundinak.-nevetett.
-Ennyi erővel én elnevezlek Csirkének.
-Ez sértő volt.-húzta fel az orrát.-Holly.
-Micsoda?
-Holly. Ez lesz a megfelelő név a jövőben születendő kislányunknak!
-Mi van?-nevettem.-Niall...
-Holly.-ízlelgette, majd szinte felborított, amikor eldöntött a kanapén.
A bögrét még időben az asztalra tettem, megakadályozva ezzel azt, hogy leforrázzam magam. Értetlenül néztem rá, felnevettem, amikor fölém hajolt és egyik kezét a hasamra tette.
-Niall, fogalmam sincs, hogyan kerülhetne oda egy kisbaba.
-Holly.-pillantott rám összehúzott szemekkel.-Nyilvánvalóan lenyelted.
Ez volt az a mondat, aminél hangosan felnevettem, és percekig nem tudtam abbahagyni. A kezeimmel eltakartam az arcom, a komoly képpel való fürkészése egyáltalán nem segített. Ha nem ült volna lábaimon, valószínűleg leborultam volna a kanapéról.
-Holly Horan.-mosolygott.-Hosszú, barna hajjal, kék szemekkel, csinos ajkakkal... Faith!
-Niall!-kiáltottam.
-Gyereket akarok!
Ez a mondat valószínűleg nem sok 19 éves "a világ legismertebb fiúbandájának tagja" fiú szájából hangzott el.
-Rendben, majd pár év múlva.-nevettem.
-De Holly lesz a neve.
-Igen.-mosolyogtam.
-Ígérd meg!
-Niall...
-Bízz bennem.
-Jó.-sóhajtottam.-Beszélhetünk valami másról?
-Pillanat.-vigyorgott.-Majd lehajolt és a fejét a hasamhoz érintette.-Szia Hercegnő!
Ismét felnevettem, egyik kezem a tarkójára tettem és végigsimítottam rajta.
-Remélem hallasz engem, remélhetőleg én leszek az apukád. Csak azt akarom mondani, hogy már most nagyon szeretlek, és az anyukádat is elképesztően, elmondhatatlanul szeretem. Remélem ő is szeret engem még akkor is, amikor helyette fizetek a ruhaboltban.
Nevetve simítottam végig a haján, száját a lapos hasamhoz érintette, majd felegyenesedett.
-Megbeszélted a hasammal, amit akartál?
-Holly-val! És igen, szerinte gyönyörű vagy, és örül, hogy ilyen remek apuka jelölt előtt hasaltál el.
-Nagyon szellemes.-grimaszoltam.
A lábaimat felhúzva dőltem a vállának, átölelt, orrát az enyémhez érintette és mozgatni kezdte a fejét. Nevetve csúsztattam kezeim az arcára, sugárzó tekintettel nézett a szemembe, mielőtt lágyan megcsókolt volna. Ez a csók kicsit emlékeztetett az elsőre, gyengéd volt, óvatos és kissé talán játékos. Kezeim a tarkójára csúsztattam, ujjaival a derekam simogatta, a helyzet kezdett kényelmetlen lenni, elhúzódtam tőle. Bosszúsan hümmögve fejezte ki a nemtetszését. Kuncogva nyomtam puszit az arcára, hátradőltem és magammal húztam őt is, egy ideig meglepődve vizsgált, majd elmosolyodott és behúzódott mögém, az egyik karjával átölelt, hogy még véletlenül se csússzak le mellőle. Felé fordultam, fejemet a mellkasára döntöttem, lehajolt és újból megcsókolt, zoknis lábaink egymásba fonódtak, nem igazán szándékoztam többé felkelni erről a kanapéról. Adott egy puszit a számra, majd elhúzódott és a homlokát az enyémnek döntötte. Mutatóujjam az egyik gödröcskéjébe nyomtam, megpuszilta az orrom hegyét és nyújtózkodva próbált meg felülni.
-Menj, zuhanyozz le, addig csinálok valami vacsorát kettőnknek.
Jó ötletnek tűnt, tekintve, hogy már néhány órája nem ettem semmit, így beleegyeztem.
-Van néhány ruha neked a szekrényemben.-mosolygott.-Tudod hol találod a törülközőket.-húzott fel, és csókot nyomott a számra. Kezét egy ideig pihentette a csípőmön, arrébb léptem tőle, éreztem magamon a pillantását és ezért szándékosan megpróbáltam szexisebben elvonulni, végül mégis elnevettem magam és felszaladtam a lépcsőn.
Lényegesen nyugodtabban és rutinosabban mozogtam Niall házában, mint néhány héttel ezelőtt, náluk, a 1D házban még nem, de itt már rezzenéstelenül járkáltam csak egy hosszú pólóban és fehérneműben, és Niall meztelen felsőtestétől sem jöttem zavarba.
Hosszasan időztem a forróvíz alatt, pedig próbáltam igyekezni. A gondolataim elkalandoztak, egy ideig csak álltam, és csak körülbelül 20 perc után kezdtem tisztálkodni. Niall szürke, régebbi, kissé kinyúlt pólójában, nedves hajjal csattogtam le a lépcsőn. Hangtalanul közlekedtem a házban, a konyha felé indultam, az ajtó nyitva volt, így gyorsan besurrantam és hátulról átöleltem a vízforralóval ügyetlenkedő barátom. Az arcomat a hátához nyomtam, nevetve fordult meg és gyengéden megcsókolt.
-Elloptad a pólómat.
-Kölcsönvettem.-pislogtam szendén.
-Neked amúgy is jobban áll.-mosolygott, és egy rakoncátlan, kissé nedves tincsem kedvesen a fülem mögé tűrte.
-Mit csináltál?-kérdeztem, és a karjai alatt leskelődtem.
-Melegszendvicset. Ennyiben kimerül az olyan ételek listája, amiket merek egyedül is elkészíteni.
Egy tálcára pakoltuk a szendvicseket és két bögre teát, majd visszakucorodtunk a kanapéra, vacsora közben kerestünk valami normális műsort a tévében, elég kevés sikerrel. A szemhéjaim kezdtek lecsukódni, és Niall is egyre lassabban evett, pedig ez elég nagy szó nála. Az arcomat a nyakba fúrtam, legyűrtem egy szendvicset, megittam a teát és azután a vállának dőlve pihentem.
-Fáradt vagy?-kérdezte halkan. Megmozdult, a tálcát az asztalra tette és kivette a kezemből a kiürült bögrét. Kikapcsolta a tévét, zavartan pislogva néztem fel.-Felviszlek.-mondta.
-Dehogy, felmegyek.-dörzsöltem meg a szemeim.
-Ne ellenkezz velem.-mosolygott, és óvatosan a térdeim alá nyúlt.
-Niall, komolyan, nem bírsz el.
-Ezt sértésnek vettem.-húzta fel az orrát.-Fejezd be a vitát, Faith, állva elalszol.-sóhajtva öleltem át a nyakát, eléggé meglepődtem, amikor mindenféle ingadozás nélkül, könnyed léptekkel vitt fel a lépcsőn.
Belökte a szobája ajtaját, majd óvatosan letett az ágyra, rám húzta a takarót és gyengéd puszit nyomott a homlokomra.
-Lezuhanyzom.-motyogta, és végigsimított.-Aludj csak, Angyalom.
Hümmögve bólintottam, a takaró mögül leskelődve figyeltem, ahogy kibújt a nadrágjából, a tekintetem végigjártattam rajta, észrevettem, hogy az arcom kissé kipirult, a szám pedig mosolyra húzódott. Eltűnt a fürdőszobaajtó mögött. Próbáltam ébren maradni, habár a szemeim egyre nehezebbek lettek és hívogató volt, hogy a fejemet a párnába ejtsem. Nagyokat pislogtam, de már csak azért is ébren maradtam, hogy majd a karjaiban alhassak el. Nincs annál jobb.
Miután elhalt a vízcsobogás néhány perc múlva kinyílt az ajtó és gőzfelhőt húzva maga után kilépett. A haja borzas volt és nedves, mosolyognom kellett rajta, az ágyra hasalt és bemászott mellém, megfordultam és bebújtam a karjai közé. Puszit nyomott az arcomra és feljebb húzta a takarót, egy ideig az arcát figyeltem, szemeit lehunyta és az arcát belefúrta a hajamba. Percekig szuszogott, majd az egyik karja a derekam köré fonódott, és közelebb húzott magához. Az ajkaink összeértek egy pillanatra, majd kissé elhúzódott és az arcát félig belefúrta a párnájába, miközben én az oldalamra fordultam és csendben vizsgáltam őt.
-Édes vagy, amikor alszol.-simítottam végig az arcán.
-Én mindig éhes vagyok.-motyogta rekedten.
Ez eddig a kedvenc részem, itt tényleg nem sokat szerencsétlenkedtem, igazán remélem, hogy most már kezdek majd belejönni ennek a történetnek az írásába is, és nem lesznek nehézségeim, továbbá nektek sem okozok csalódást. :)
Jó hétvégét!
Nessa.
U.i: Nem, nem felejtettem el... Boldog Születésnapot előre is, Hazza! <3
Azt hittem, eddig egyszer sem jött ilyen hamar a tél, mint most. December 13.
Kesztyűbe bújtatott ujjaink egymásba fonódtak, a csizmám talpa alatt ropogott a hó, miközben hangtalanul, egymáshoz bújva lépdeltünk előre. Már sötét volt, csupán a lámpák világították meg a környéket, azt hiszem, egy befagyott pocsolyára léphettem, mert a lábaim az egyik pillanatban még biztosan tartottak, a következőben pedig már nekivágódtam Niall mellkasának. Meglepődött, de elkapott és néhány pillanatig erősen tartott magához, mielőtt segített volna, hogy visszanyerjem az egyensúlyom. Csak azután nevette el magát, hogy lecsúszott a pocsolyáról és újra a biztos, havas talajon álltunk mindketten.
Közelebb hajolt hozzám, a sapkám kicsit eligazította a fejemen és félretűrt egy összefagyott tincset a kipirult arcomból. A karjaim a nyaka köré fontam és mosolyogva néztem rá, az egyik kezem kicsit feljebb csúsztattam a tarkóján, és meghúztam a sapkáját. Alsó ajkát kissé lebiggyesztette és visszahúzta a fülére a sapkát, a karjaiba férkőztem és puszit nyomtam hideg arcára. Orrát mosolyogva érintette az enyémhez, abban a pillanatban úgy éreztem, az idők végezetéig tudnék vele így állni, az egyre sűrűbb hóesésben, London egyik parkjának közepén. Az ölelésünk kissé szorosabb lett, fejemet a vállára hajtottam és egy pillanatra becsuktam a szemeim, csak arra tudtam gondolni, hogy örökké ezt akarom. Azt hiszem, akkor kezdtem el igazán vágyni arra, amire ő is, és elhittem azt, hogy talán lehetséges örökké együtt lenni. Tudtam, hogy ez nagy szó és hogy még túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy ilyesmiben gondolkozzunk, de kétség kívül szerettem Niall-t, és abban a percben nem akartam semmi mást, csak a tudatot, hogy mi igenis, örökké ott leszünk egymásnak, és boldogok leszünk. Akár itt, a hóesésben.Kezei a hátamon pihentek, így, hogy csak álltunk egy helyben, a lábaim kissé megfagytak, de nem igazán érdekelt, volt egy tippem, hogy mitől olvadt volna ki az egész testem.
Kicsit elhúzódtam tőle, kék szemei bőszen csillogtak, miközben rám nézett és elmosolyodott.
-Hóangyal.-mondta halkan, és mutatóujjával végigsimított az arcomon. Szemei egy pillanatra elkerekedtek, majd elengedett és a zsebéhez kapott, az arcán nyugalom áradt szét, amikor kitapintott valamit. Összehúzott szemekkel figyeltem, nem, nem számítottam eljegyzési gyűrűre, sőt, igazából fogalmam sem volt, hogy mire készült. Csak álltam, fehér kesztyűs kezeim a zsebembe dugtam és behúztam a nyakam, hogy az ajkaim egy kissé eltakarja a sálam. A zsebéből előhalászott egy dobozkát, a szemeim elkerekedtek, és a szívem hevesebben kezdett dobogni, megkövülten álltam, és bámultam őt. De nem ereszkedett féltérdre előttem, semmi ilyesmi nem történt, csak közelebb lépett hozzám és a szemembe nézett.
-Eléggé évszakfüggő ajándék, de amikor megláttam te jutottál eszembe róla, nem hagyhattam ott. Csak arra kérlek, hogy fogadd el, és ne mondj semmit az áráról, meg ilyenek, tudod mire értem.
Zavartan néztem a szemébe, fejét lehajtotta és kesztyűs ujjaival ügyetlenkedve felnyitotta a dobozkát, melyben egy pár fehérarany, hópehely alakú fülbevaló díszelgett. A lélegzetem elakadt egy pillanatra, majd rögtön az ugrott be, amire figyelmeztetett, hogy ne tegyem szóvá. Az, hogy mennyibe kerülhetett ez, de csendben maradtam, és csak döbbenten bámultam rá. Sosem kaptam még egyetlen fiútól sem ajándékot, a Valentin napokat kivéve, amikor valamiért mindig elkapott a suliban 1-1 srác, és a kezembe nyomott egy szívecskét szorongató plüsst, vagy egy doboz bonbont. A csokikat természetesen nem, de a plüssöket mindig leadtam kórházaknak vagy olyan alapítványoknak, akik elvitték ezeket rászoruló gyerekeknek. Nem láttam értelmét annak, hogy megtartsam őket, hiszen olyan fiúktól kaptam azokat, akiknek még a nevét sem tudtam.
-Niall...-nyögtem halkan.
-Angyalt nem találtam, pedig azt hiszem az lett volna a legmegfelelőbb ajándék neked.
Megfogtam a szabad kezét, mondani akartam neki valamit de egyszerűen nem jött ki hang a számon, csak álltam megkövülten és bámultam a kezében tartott dobozra.
-Talán jobb lett volna, ha veszek valami szegecseset, de nekem erről jutottál eszembe.-pislogott le rá.-Reméltem, hogy tetszeni fog.
Egy könnycsepp szánkázott le az arcomon, az egyik kezemmel letöröltem, de követte egy másik, aztán még egy. A fejemet lehajtva bújtam a karjai közé, egy pillanatra kissé értetlenül fonta körém a karját, majd a szipogásomat hallva eltolt magától és hatalmas szemekkel fürkészte az arcom.
-Faith, te sírsz?
Elnevettem magam és megtöröltem a szemeim, egyik kezét az arcomra tette és felbillentette a fejem.
-Mi a baj?-kérdezte, félszemmel láttam, hogy a hüvelykujjával készült lecsukni a dobozka tetejét. Megállítottam, kivettem a kezéből a dobozt és a két kezemben fogva bámultam a fülbevalókat.
-Semmi.-mosolyogtam.
-Miért sírsz?-törölte meg hüvelykujjával a szemem.
A fejemet ráztam, majd levettem a fejemről a sapkám, a kezébe adtam a kis dobozt és kivettem a fülemből az apró, rózsaszín köveket, a helyére pedig betettem a hópelyheket.
Félretűrte a hajam, hogy ő is megnézhesse, majd az arcomhoz hajolt és puszit nyomott rá.
-Szóval akkor tetszik?-kérdezte óvatosan.
-Persze, hogy tetszik! Csodálatos.
Mosolyogva férkőztem a karjai közé, a sapkám a fejemre húzta és eligazgatta a tincseim.
-Köszönöm, Niall.-súgtam a fülébe.
Kicsit elhúzódott, homlokát az enyémnek döntötte és a szemembe nézett, kesztyűs kezeit az arcomra tette és elmosolyodott.
-Nagyon szeretlek.
Nem szerettem azt mondani, hogy "én is téged" de most nem tudtam mást kinyögni. Niall több dolgával is elérte, hogy ne nagyon tudjak bármit is mondani. Mindkét karját körém fonta, míg én átöleltem a nyakát és kissé előre billenve nyújtózkodtam felé. Gyengéden megcsókolt, a testem elárasztotta a melegség és már nem érzékeltem sem a hideget, sem a ránk hulló hópelyheket, és a hideg szelet sem. Csak ő volt, és a meleg ajkai, meg persze én, aki azt sem tudtam, hogyan telhetnék be vele.
-Nagy gond lenne, ha a szüleid hanyagolnának téged ma este?-kérdezte óvatosan. Mielőtt bárkinek is beindulna a fantáziája, ezt a mondatot egyáltalán nem úgy értette, valószínűleg ő volt a legtürelmesebb fiú az egész világon, mert soha, egyetlen szavával sem célzott arra, hogy le kellene feküdnöm vele. Persze, ő is férfi volt, ha hiányos öltözetben látott legeltette rajtam a szemét, és néha hümmögött, ha félreérthető megjegyzést tett valamelyikünk, de egyszer sem siettetett vagy próbált rábeszélni olyanra, amit egyelőre nem akartam. Tudta rólam, amit tudnia kellett, és becsületben tartotta. Többek között ezt is nagyon szerettem benne.
-Nem.-mosolyogtam rá, és letöröltem az arcáról egy ráhulló apró hópelyhet.
-Akkor lenne kedvem nálam aludni? Nincs kedvem ahhoz, hogy elengedjelek.
-Nem is tudom.-hümmögtem.
Kérlelően, kiskutyaszemekkel nézett rám, majd elnevettem magam és újabb gyengéd csókot leheltem a szájára.
-Miért?
-Ezt most komolyan kérdezed?-húzta fel a szemöldökét.
-Merjek kettesben maradni veled, miután adtál nekem egy ilyen ajándékot?
-Faith.-tátogott sértetten.-Nem foglak megerőszakolni!
A hangja valóban sértett és kissé felháborodott volt, kezemet a szája elé tettem és nevetve néztem körbe, reméltem, hogy senki nem hallotta ezt a mondatot.
-Csak viccelek.-nevettem.
-Őrült nőszemély.-húzta össze a szemöldökét.
-Szeretlek.-mosolyogtam.
Tekintete ellágyult és a fejét rázva elnevette magát. Békítő puszit nyomtam a szájára, felsóhajtott és végigsimított az arcomon.
-Hívok egy taxit.-mondta.
-Szívesen sétálok veled odáig.
-Megfagysz, Angyalom. Nagyon hideg van, épp eleget ácsorogtunk már itt, még a végén beteg leszel.
-Majd te meggyógyítasz.-rebegtettem a szempilláim.
-Hogyne, csóktilalmat rendelsz el!-kuncogni kezdtem, átölelte a derekam és az oldalához húzott.-Meggyógyítanálak, de nem bírnám betartani, sőt, mindenért egy csókot kérnék.
-Nem kapnád meg, mert nem akarnám, hogy te is beteg legyél.
-Tudom.-dünnyögött.-Pont ezért meg sem kíséreljük azt, hogy annyit gyalogolunk ebben az időben. Hívd fel a szüleid, addig hívok egy taxit.
Szót fogadtam neki, két lépést eltávolodtunk egymástól, magyaráztam egy sort anyának arról, hogy Niall-nél alszom, megpróbált előhozakodni ismét azzal a bizonyos kínos témával, de gyorsan leráztam. Pont egyszerre tettük le és fordultunk egymás felé, gyorsan átszeltük azt a két lépés távolságot.
-Elengedtek?-kérdezte.
-El.-bólintottam.-Jön a taxi?
-Jön.-vigyorgott.-Gyere ide.-tárta ki a karjait, az arcom belefúrtam a kabátjába, egymást melegítettük, amíg be nem gördült az autó elénk.
Az arcom sajogva kezdett kiolvadni a fűtött autóban, Niall ragaszkodott hozzá, hogy először én üljek be, a sofőr az udvarias köszönésem után összehúzott szemekkel pillantgatott hátra, majd a tekintetét elvette rólam, amikor Niall beült mellém. Gondolom nem tetszett neki, hogy a kocsijában fogunk felolvadni, de nem tett megjegyzéseket.
Mire teljesen felolvadtam megérkeztünk Niall lakásához, újra kilépni a hidegbe nem volt épp túl kellemes, de csak pár lépés választott el minket a meleg lakástól. Szinte beestünk az ajtón, levettük a havas, vizes ruháinkat, bent nem volt hideg, kellemesen meleg volt. A konyhába mentünk, összeügyetlenkedtünk két bögre forrócsokit, és a kezünkben szorongatva a meleg bögréket meg egy csomag pillecukrot, befészkeltük magunkat a kanapéra. Lábaim az ölébe húzta, miközben a fejemet a vállára hajtottam és elégedetten belekortyoltam a forró, krémes csokiba.
-Sosem volt még alkalmam ilyesmire.-mondta halkan, és végigsimított a vádlimon. Gyakran ültünk így, kényelmes volt, és mindig tökéletesen éreztem az illatát, neki meg csak oldalra kellett fordítani a fejét, hogy megcsókoljon.
-Hogy érted?-kérdeztem, és az egyik kezemmel a haját kezdtem piszkálni.
-Hát... Szakadó hóesésben ajándékot adni egy Ajándéknak, megcsókolni, ölelkezni vele, aztán hazajönni és együtt forrócsokizni.
-Megnyugtat, ha azt mondom, velem is elsőnek történnek ilyesmik?-kuncogtam.
-Határozottan.-mosolygott.
-Újabban már Ajándéknak hívsz?
-Olyan beceneveket adok neked, amik eszembe jutnak, amikor rád nézek. Olyan vagy, mint egy angyal, egy ajándék vagy számomra, nyáron, amikor a napba hunyorogsz egy tündérre hasonlítasz. Aztán amikor reggel álmosan pislogsz rám, hívhatnálak Álommanónak is, vagy Szundinak.-nevetett.
-Ennyi erővel én elnevezlek Csirkének.
-Ez sértő volt.-húzta fel az orrát.-Holly.
-Micsoda?
-Holly. Ez lesz a megfelelő név a jövőben születendő kislányunknak!
-Mi van?-nevettem.-Niall...
-Holly.-ízlelgette, majd szinte felborított, amikor eldöntött a kanapén.
A bögrét még időben az asztalra tettem, megakadályozva ezzel azt, hogy leforrázzam magam. Értetlenül néztem rá, felnevettem, amikor fölém hajolt és egyik kezét a hasamra tette.
-Niall, fogalmam sincs, hogyan kerülhetne oda egy kisbaba.
-Holly.-pillantott rám összehúzott szemekkel.-Nyilvánvalóan lenyelted.
Ez volt az a mondat, aminél hangosan felnevettem, és percekig nem tudtam abbahagyni. A kezeimmel eltakartam az arcom, a komoly képpel való fürkészése egyáltalán nem segített. Ha nem ült volna lábaimon, valószínűleg leborultam volna a kanapéról.
-Holly Horan.-mosolygott.-Hosszú, barna hajjal, kék szemekkel, csinos ajkakkal... Faith!
-Niall!-kiáltottam.
-Gyereket akarok!
Ez a mondat valószínűleg nem sok 19 éves "a világ legismertebb fiúbandájának tagja" fiú szájából hangzott el.
-Rendben, majd pár év múlva.-nevettem.
-De Holly lesz a neve.
-Igen.-mosolyogtam.
-Ígérd meg!
-Niall...
-Bízz bennem.
-Jó.-sóhajtottam.-Beszélhetünk valami másról?
-Pillanat.-vigyorgott.-Majd lehajolt és a fejét a hasamhoz érintette.-Szia Hercegnő!
Ismét felnevettem, egyik kezem a tarkójára tettem és végigsimítottam rajta.
-Remélem hallasz engem, remélhetőleg én leszek az apukád. Csak azt akarom mondani, hogy már most nagyon szeretlek, és az anyukádat is elképesztően, elmondhatatlanul szeretem. Remélem ő is szeret engem még akkor is, amikor helyette fizetek a ruhaboltban.
Nevetve simítottam végig a haján, száját a lapos hasamhoz érintette, majd felegyenesedett.
-Megbeszélted a hasammal, amit akartál?
-Holly-val! És igen, szerinte gyönyörű vagy, és örül, hogy ilyen remek apuka jelölt előtt hasaltál el.
-Nagyon szellemes.-grimaszoltam.
A lábaimat felhúzva dőltem a vállának, átölelt, orrát az enyémhez érintette és mozgatni kezdte a fejét. Nevetve csúsztattam kezeim az arcára, sugárzó tekintettel nézett a szemembe, mielőtt lágyan megcsókolt volna. Ez a csók kicsit emlékeztetett az elsőre, gyengéd volt, óvatos és kissé talán játékos. Kezeim a tarkójára csúsztattam, ujjaival a derekam simogatta, a helyzet kezdett kényelmetlen lenni, elhúzódtam tőle. Bosszúsan hümmögve fejezte ki a nemtetszését. Kuncogva nyomtam puszit az arcára, hátradőltem és magammal húztam őt is, egy ideig meglepődve vizsgált, majd elmosolyodott és behúzódott mögém, az egyik karjával átölelt, hogy még véletlenül se csússzak le mellőle. Felé fordultam, fejemet a mellkasára döntöttem, lehajolt és újból megcsókolt, zoknis lábaink egymásba fonódtak, nem igazán szándékoztam többé felkelni erről a kanapéról. Adott egy puszit a számra, majd elhúzódott és a homlokát az enyémnek döntötte. Mutatóujjam az egyik gödröcskéjébe nyomtam, megpuszilta az orrom hegyét és nyújtózkodva próbált meg felülni.
-Menj, zuhanyozz le, addig csinálok valami vacsorát kettőnknek.
Jó ötletnek tűnt, tekintve, hogy már néhány órája nem ettem semmit, így beleegyeztem.
-Van néhány ruha neked a szekrényemben.-mosolygott.-Tudod hol találod a törülközőket.-húzott fel, és csókot nyomott a számra. Kezét egy ideig pihentette a csípőmön, arrébb léptem tőle, éreztem magamon a pillantását és ezért szándékosan megpróbáltam szexisebben elvonulni, végül mégis elnevettem magam és felszaladtam a lépcsőn.
Lényegesen nyugodtabban és rutinosabban mozogtam Niall házában, mint néhány héttel ezelőtt, náluk, a 1D házban még nem, de itt már rezzenéstelenül járkáltam csak egy hosszú pólóban és fehérneműben, és Niall meztelen felsőtestétől sem jöttem zavarba.
Hosszasan időztem a forróvíz alatt, pedig próbáltam igyekezni. A gondolataim elkalandoztak, egy ideig csak álltam, és csak körülbelül 20 perc után kezdtem tisztálkodni. Niall szürke, régebbi, kissé kinyúlt pólójában, nedves hajjal csattogtam le a lépcsőn. Hangtalanul közlekedtem a házban, a konyha felé indultam, az ajtó nyitva volt, így gyorsan besurrantam és hátulról átöleltem a vízforralóval ügyetlenkedő barátom. Az arcomat a hátához nyomtam, nevetve fordult meg és gyengéden megcsókolt.
-Elloptad a pólómat.
-Kölcsönvettem.-pislogtam szendén.
-Neked amúgy is jobban áll.-mosolygott, és egy rakoncátlan, kissé nedves tincsem kedvesen a fülem mögé tűrte.
-Mit csináltál?-kérdeztem, és a karjai alatt leskelődtem.
-Melegszendvicset. Ennyiben kimerül az olyan ételek listája, amiket merek egyedül is elkészíteni.
Egy tálcára pakoltuk a szendvicseket és két bögre teát, majd visszakucorodtunk a kanapéra, vacsora közben kerestünk valami normális műsort a tévében, elég kevés sikerrel. A szemhéjaim kezdtek lecsukódni, és Niall is egyre lassabban evett, pedig ez elég nagy szó nála. Az arcomat a nyakba fúrtam, legyűrtem egy szendvicset, megittam a teát és azután a vállának dőlve pihentem.
-Fáradt vagy?-kérdezte halkan. Megmozdult, a tálcát az asztalra tette és kivette a kezemből a kiürült bögrét. Kikapcsolta a tévét, zavartan pislogva néztem fel.-Felviszlek.-mondta.
-Dehogy, felmegyek.-dörzsöltem meg a szemeim.
-Ne ellenkezz velem.-mosolygott, és óvatosan a térdeim alá nyúlt.
-Niall, komolyan, nem bírsz el.
-Ezt sértésnek vettem.-húzta fel az orrát.-Fejezd be a vitát, Faith, állva elalszol.-sóhajtva öleltem át a nyakát, eléggé meglepődtem, amikor mindenféle ingadozás nélkül, könnyed léptekkel vitt fel a lépcsőn.
Belökte a szobája ajtaját, majd óvatosan letett az ágyra, rám húzta a takarót és gyengéd puszit nyomott a homlokomra.
-Lezuhanyzom.-motyogta, és végigsimított.-Aludj csak, Angyalom.
Hümmögve bólintottam, a takaró mögül leskelődve figyeltem, ahogy kibújt a nadrágjából, a tekintetem végigjártattam rajta, észrevettem, hogy az arcom kissé kipirult, a szám pedig mosolyra húzódott. Eltűnt a fürdőszobaajtó mögött. Próbáltam ébren maradni, habár a szemeim egyre nehezebbek lettek és hívogató volt, hogy a fejemet a párnába ejtsem. Nagyokat pislogtam, de már csak azért is ébren maradtam, hogy majd a karjaiban alhassak el. Nincs annál jobb.
Miután elhalt a vízcsobogás néhány perc múlva kinyílt az ajtó és gőzfelhőt húzva maga után kilépett. A haja borzas volt és nedves, mosolyognom kellett rajta, az ágyra hasalt és bemászott mellém, megfordultam és bebújtam a karjai közé. Puszit nyomott az arcomra és feljebb húzta a takarót, egy ideig az arcát figyeltem, szemeit lehunyta és az arcát belefúrta a hajamba. Percekig szuszogott, majd az egyik karja a derekam köré fonódott, és közelebb húzott magához. Az ajkaink összeértek egy pillanatra, majd kissé elhúzódott és az arcát félig belefúrta a párnájába, miközben én az oldalamra fordultam és csendben vizsgáltam őt.
-Édes vagy, amikor alszol.-simítottam végig az arcán.
-Én mindig éhes vagyok.-motyogta rekedten.
2014. január 24., péntek
11.rész You don't know you're beautiful
Sziasztok! :)
Végre péntek! A múlthét után sok biztató üzenetet kaptam, nagyon köszönöm nektek ezeket, kezdem összeszedni magam és igazán igyekszem, hogy ne forduljak ki teljesen önmagamból, és legyek búskomor. Ha nem jön közbe megint valami rossz, akkor rendben leszek némi pihenés és egyedüllét után. Itt az ideje, hogy egy kicsit csak magammal foglalkozzak, azzal, hogy mi a jó nekem, és ne hagyjam, hogy mások kedvük szerint rángassanak.
Azt hiszem, hétvégén belefogok egy prológus írásba a következő blogomhoz. :))
Remélem tetszeni fog ez a rész!
Gondolkoztál már azon, mi fog történni veled azután, hogy meghalsz? Vajon van élet azután, hogy feladsz mindent, legyél akár egészen pici, tinédzser, középkorú, vagy öreg, aki megélt egy csodálatos, hosszú, boldog életet? Lesz majd, aki vár odaát? Aki tovább viszi az utadat, vagy visszadob egy másik, új életbe, ahol mindent elölről kezdhetsz? A régi hibáidat lehet, hogy majd nem teszed meg, de követsz el újakat, érnek majd új fájdalmak és átélsz csodálatos dolgokat. Talán majd ismét találsz valakit, aki elfogad mindennel együtt, talán a lelke ugyanaz lesz, mint akivel előző életedben csodás dolgokat éltetek meg, de ezt senki sem fogja tudni. Egyikőtök sem, talán majd érzitek, hogy ti mindig is összetartoztatok.
Végre péntek! A múlthét után sok biztató üzenetet kaptam, nagyon köszönöm nektek ezeket, kezdem összeszedni magam és igazán igyekszem, hogy ne forduljak ki teljesen önmagamból, és legyek búskomor. Ha nem jön közbe megint valami rossz, akkor rendben leszek némi pihenés és egyedüllét után. Itt az ideje, hogy egy kicsit csak magammal foglalkozzak, azzal, hogy mi a jó nekem, és ne hagyjam, hogy mások kedvük szerint rángassanak.
Azt hiszem, hétvégén belefogok egy prológus írásba a következő blogomhoz. :))
Remélem tetszeni fog ez a rész!
Nessa. xx
Én most kezdtem el gondolkozni ezen. Hogy mi lesz velem rövid időn belül, ki és mi vár majd a bizonytalanban, és az egyetlen dolog amire ismét rájöttem az az volt, hogy még mindig nem akartam elhagyni ezt az életet.
Igazából eléggé meglepett, hogy kizökkentem az emlékekből, egyre jobban utáltam ezt, nem akartam többet visszajönni a jelenbe úgy, hogy nem térhettem magamhoz teljesen. Nem kelhettem fel és sétálhattam ki a kórházból Niall kezét fogva, mert még arra is képtelen voltam, hogy kinyissam a szemem.
Az egyik felem azt akarta, hogy minél hamarabb vége legyen ennek, a másik pedig azt, hogy itt maradjak, újra átéljem az életem számomra jelentős pillanatait. Így utólag már tudtam, hogy az akkor csak megtörtént, talán jelentéktelen események mennyire nem voltak azok. Mindben volt valami, amit szívesen éltem át újra. Egy szó, egy érintés, egy pillantás, egy illat, egy csók vagy ölelés, mely kicsit más volt, mint a többi, egy kicsit különlegesebb. Sosem tudtam volna ennyire pontosan felidézni mindent, és most sem tudtam, hogy ez miért van. Tudtam, de mégsem, tudtam, de megrémített, hogy miért történik ez. Tisztában voltam vele, hogy mindjárt meghalok, és akármennyire is kapaszkodtam az emlékeimbe, nem fejtettem ki elég erőt ahhoz, hogy kinyissam a szemeim és tegyek egy lépést a jövőm felé. Ki akartam nyitni a szemeim, azt akartam, hogy legyőzzek mindent, együtt legyőzzünk mindent és tovább éljük az életünket, de a szemhéjaim túl nehezek voltak.
Kabátban feküdni a falevelek között a fújó szélben és csípős hidegben igazán kellemes volt, és ezt nem cinikusan mondtam. Tényleg jó volt, hideg, de jó. A fejem Niall mellkasán pihent, kellett volna még ránk egy takaró, és azt hiszem gond nélkül elaludhattunk volna. Az arcomat az ég felé fordítottam és kinyújtóztattam elzsibbadt kezeim, azonnal felé nyújtotta a saját kezeit, a könyökömet megpihentettem a mellkasán és figyeltem, ahogy piszkálja az ujjaim. Másik kezével körbeölelte a derekam, szinte rajta feküdtem, mert meggyőződése volt, hogy a levelek nem védenek meg a felfázástól és feküdjek rajta nyugodtan.
-Gondolj a babára.-mondta, és kissé összehúzta a szemöldökét, miközben végigsimított a kabátom azon részét, ami a teljesen lapos hasam rejtette.
-Miről beszélsz?-nevettem, és az állam a mellkasára ejtettem.
-A kislányomról, gondolj rá, megfázol és még valami bajotok esik...
-Milyen kislányod, Niall?-simítottam végig az arcán. Annyira élethűen adta elő, hogy ha valaki ezt hallotta volna, és nem tudott volna rólunk semmit, gratulált volna a "babához".
-Hát Faith. A kislányom.
-Ha nekem kislányom lesz nem fogják Faith-nak hívni.-szaladt össze a szemöldököm.-Hülye név.
-Szerintem gyönyörű.-mosolygott.-Akkor lesz Nialella.
-Ez tényleg jobb.-nevettem fel.
-Inkább mássz feljebb.
-Üljek rád?
-Nyugodtan.-vigyorgott. A combjaimnál húzott feljebb, ha felemeltem a fejem pontosan a szemébe tudtam nézni, és nagyjából a szánk is egy vonalban volt.
-Megmagyaráznád, hogy ez mégis mikor történt?
-Hozta a gólya.-vonta meg a vállát ártatlanul.
-Jó tudni, hogy ilyen szorgalmas ez a gólya.-piszkáltam a haját.-Kissé beszédesebb is lehetne, és szólhatott volna nekem is.
-Te vagy az anya! Tudnod kellett volna!-mondta még mindig komolyan, és kissé durcásan, de közben a szája mosolyra húzódott.
-Részeg voltam.-hunyorogtam.-Nincs más magyarázat, leitattál.
-Tudod, hogy nem tennék olyat.-hajolt előre, és megpuszilta a szám.
-Amennyire aranyosan nézel ki, lehetsz annyira rossz fiú is.
-Eldugott tetkóim is vannak.-húzta fel a szemöldökét, majd beletúrt a hajába.-Ez meg csak paróka, igazából kékre festett punk frizurám van, és hamarosan megyek, szétlövetem a szám.
-Ne.-motyogtam, és megpusziltam.-Bármi mást, csak azt ne, ha igaz amit mondasz, a hajaddal már nem tehetünk semmit, de a szádat ne.
-Miért ne?-húzta fel a szemöldökét, és lebiggyesztette az alsó ajkát.-Mondj egy nyomós indokot.
-Mert zavarna ebben.-hajoltam hozzá. Szemöldökét flegmán felvonta, puszit nyomtam a szájára.-Nem győztél meg.
-Türelmesebbnek kellene lenned.-mondtam, és az orrom az övéhez érintettem.
-Nem érek rá egész nap.-jelentette ki, a tetteivel ellentmondott a hangjának, ugyanis a hajamat közben gyengéden a fülem mögé tűrte, alig érezhetően végigsimított az arcomon.
Az ajkaim lassan az övéire simítottam, kajánul vigyorgott, mielőtt visszacsókolt volna, összeszedtem a bátorságom és finoman ráharaptam az ajkára, kezei kissé szorultak körülöttem, halkan kuncogni kezdtem. Tetszett, hogy ezúttal ő próbálta felvenni a tempót, és nem én.
-Inkább a fülemet szúratom ki.-nevetett.
Halkan hümmögtem, puszit nyomtam az orrára és megböktem a fülét.
-Az utolsó pillanatban megijednél.
-A tetkóimmal akkor mi van?-nevetett.
-Kíváncsi vagyok én azokra a tetkókra.-kuncogtam.-Inkább maradj ilyen, bár kíváncsi vagyok milyen lennél úgy, amilyennek mondtad magad.
-Feltűnő.-mosolygott.
-Jó ez így.-pusziltam meg.-Nehezen képzellek el kitetoválva, az valahogy nem illik hozzád.
-Miért, Harry-hez illik? Lassan már csak a seggén nincsenek pillangók, meg hajók, hülye bölcsességek...
-Niall.-kuncogtam.-Még neked is lehet.
-Az egyetlen dolog amit hajlandó lennék magamra varratni, az a neved.-nézett a szemembe.
-Az butaság lenne.
-Miért nem hiszel benne, hogy talán örökké együtt leszünk?-kérdezte őszintén.
-Az örökké nagy szó, Niall.
-Tudom.
-Hány barátnőd volt már eddig?
-Te vagy a harmadik...
-Náluk is ezt érezted, nem?
-Kicsi voltam, ez most más. Minimális szinten érettebben gondolkozom, mint 13 évesen. Azóta sok minden megváltozott, és én is megváltoztam, megtanultam, hogy a lehetetlenért is lehet tenni valamit, és talán valóra válik. Az élő példán fekszel.
Nem nagyon tudtam mit mondani, korai volt ez még nekem. Végigsimított a hajamon és puszit nyomott a fejem búbjára. Nem arról volt szó, hogy nem hittem ebben, hanem nem mertem hinni benne, nem voltam olyan lány, aki 1 hét után már az esküvőt tervezgette. 5 hónap után sem tervezgettem az esküvőnket, a legnagyobb gondom az volt épp, hogy eldöntsem, melyik főiskolára szeretnék menni. Egyszerűen csak nem voltam az a hercegnő-típusú lány, megkaptam a szőke hercegem, és boldog voltam vele, de nem vártam el tőle semmit és nem voltam biztos benne, hogy majd feleségül vesz és csodás kis birodalmunk lesz tele aranyos gyerekekkel. A mának akartam élni, és nem a bizonytalan jövőnek.
-Néha nem értelek.-nevetett halkan.
-Az "akik néha nem értik Faith-ot" társaság tagjai szívesen várnak odabent, a társaság elnöke anya és apa.
-Visszautasítom az ajánlatot.-mosolygott.
Rámosolyogtam, feltápászkodtam a mellkasáról és csak hogy elégedett legyen magam alá húztam a lábaim. Nem különösebben érdekelt, ha a nadrágom piszkos lesz, a kezeimmel belemarkoltam a sárguló falevelekbe, valami elképesztően szép volt az udvaruk ősszel. Én kifejezetten örültem neki, hogy lusták voltak összegereblyézni a leveleket, rajtunk kívül mindenki szeretett a barátnőjével belefeküdni valamelyik kupacba és csak pihenni.
Az ősz volt a kedvenc évszakom, szerettem a színeit, ősszel számomra érdekesebb volt sétálgatni egy parkban, mint nyáron. Az összes évszakot szerettem, és most különösen vártam a többit, kíváncsi voltam, hogyan éljük meg majd a telet és a tavaszt együtt, hogyan indulunk neki az új nyárnak, ha ez egyáltalán bekövetkezik. Nagyon reméltem, hogy bekövetkezik, de a lehetőségek közé soroltam azt is, hogy esetleg nem. Talán ismét a szüleim miatt, féltem az elhatározástól és attól, hogy valamikor egyik napról a másikra megromlik a kapcsolatunk. A szüleim sem utálták mindig egymást, anya gyakran nosztalgiázott régi fényképeket nézve, amikor kislány voltam megkerestem a fényképalbumot, amit az egyik szekrény mélyében rejtegetett. Olyan kifakult képek voltak benne, amiket én is szerettem volna készíteni, nem tudtam, hogy már akkor is voltak-e problémáik, de boldognak tűntek.
-Min gondolkozol?-kérdezte, és ő is felült. Kezeit a derekamra tette és az ölébe vont, a fejemet a vállára hajtottam és elmélyülten néztem magam elé. A szél felkapott néhány falevelet, egy ideig vitte, majd néhány méter után leejtette.
-Azt hiszed, hogy nem akarok veled lenni?-emeltem fel egy kicsit a fejem.
Egy pillanatra meghökkent, majd vonásai ismét ellágyultak és az arcomhoz hajolt.
-Nem, nem hiszem ezt. Csak még hozzá kell szoknom, hogy bizonytalan vagy.
-Nem vagyok bizonytalan.-sóhajtottam, és lehajtottam a fejem.
-Tudom, hogy valamit nem mondasz el nekem.-tette egyik kezét az állam alá, és végigsimított az arcomon.-Nem fogom követelni, hogy mondd el, csak szeretném ha tudnád, hogy én itt vagyok, és bennem megbízhatsz.
A tekintete megtalálta az enyém, gyengéden elmosolyodott és megcsókolt, tudtam, hogy igazat mondd, viszont ő azt nem, hogy már régen megbíztam benne. Ezt sem azért nem mondtam el neki, mert nem bíztam meg benne, hanem mert szégyelltem, de a csók után legyűrtem ezt és mesélni kezdtem. A nyelvem megeredt és csak beszéltem, nem voltam biztos benne, hogy valaha is beszéltem volna ennyit egyhuzamban, de lehetetlen lett volna mindent belepréselni néhány mondatba. Könnyű volt úgy kiönteni neki a szívem, hogy ha a szemébe néztem nem sajnálatot láttam, hanem érdeklődést, és ez egy pillanatra sem csökkent. A kezét fogtam, nem mindig néztem rá, volt, hogy a tekintetem a távolba révedt, de még akkor is éreztem, mennyire figyelt rám. A hangom hol panaszos volt, hol dühös, néha pedig elcsuklott, utáltam erről beszélni, utáltam újra felidézni, milyen volt, amikor 4 évesen először rohantam be a házunkba úgy, hogy az udvarról hallottam mi folyik odabent. Az a vita aznap kezdődött, és még nem ért véget.
Miután befejeztem néhány másodpercig mindketten csendben hallgattunk, majd magához ölelt, az arcomat pedig a kabátjába fúrtam és magamba szívtam az illatát.
-Ez velünk nem fog megtörténni, Angyalom.-mondta halkan, és végigsimított a hajamon.
Több száz lehetőség ugrott be, hogy miért nem fog ez velünk megtörténni, és egyik se volt pozitív. Ez velünk nem fog megtörténni, mert... nem leszünk együtt addig, mert megfutamodunk, mert talál valaki mást, mert nem bír elviselni...
-Nem fog megtörténni, mert te nem vagy az anyukád, és én nem vagyok az apukád, mi nem ők vagyunk, és nekünk nem kell olyannak lenni. Nem hagynám, hogy ez történjen velünk, mert csak egyszer vesznénk össze miattam, a fiúk helyre tennének, miattad pedig nem fogunk veszekedni, ebben biztos vagyok. Nincs mitől tartanod.
Elmosolyodtam, gyengéden megcsókolt, majd feltápászkodott és engem is húzott magával. Ettől a naptól fogva semmi sem titkoltunk egymás elől, nem maradt több dolog, amit titokban akartam tartani előtte.
-Gondolj a babára.-mondta, és kissé összehúzta a szemöldökét, miközben végigsimított a kabátom azon részét, ami a teljesen lapos hasam rejtette.
-Miről beszélsz?-nevettem, és az állam a mellkasára ejtettem.
-A kislányomról, gondolj rá, megfázol és még valami bajotok esik...
-Milyen kislányod, Niall?-simítottam végig az arcán. Annyira élethűen adta elő, hogy ha valaki ezt hallotta volna, és nem tudott volna rólunk semmit, gratulált volna a "babához".
-Hát Faith. A kislányom.
-Ha nekem kislányom lesz nem fogják Faith-nak hívni.-szaladt össze a szemöldököm.-Hülye név.
-Szerintem gyönyörű.-mosolygott.-Akkor lesz Nialella.
-Ez tényleg jobb.-nevettem fel.
-Inkább mássz feljebb.
-Üljek rád?
-Nyugodtan.-vigyorgott. A combjaimnál húzott feljebb, ha felemeltem a fejem pontosan a szemébe tudtam nézni, és nagyjából a szánk is egy vonalban volt.
-Megmagyaráznád, hogy ez mégis mikor történt?
-Hozta a gólya.-vonta meg a vállát ártatlanul.
-Jó tudni, hogy ilyen szorgalmas ez a gólya.-piszkáltam a haját.-Kissé beszédesebb is lehetne, és szólhatott volna nekem is.
-Te vagy az anya! Tudnod kellett volna!-mondta még mindig komolyan, és kissé durcásan, de közben a szája mosolyra húzódott.
-Részeg voltam.-hunyorogtam.-Nincs más magyarázat, leitattál.
-Tudod, hogy nem tennék olyat.-hajolt előre, és megpuszilta a szám.
-Amennyire aranyosan nézel ki, lehetsz annyira rossz fiú is.
-Eldugott tetkóim is vannak.-húzta fel a szemöldökét, majd beletúrt a hajába.-Ez meg csak paróka, igazából kékre festett punk frizurám van, és hamarosan megyek, szétlövetem a szám.
-Ne.-motyogtam, és megpusziltam.-Bármi mást, csak azt ne, ha igaz amit mondasz, a hajaddal már nem tehetünk semmit, de a szádat ne.
-Miért ne?-húzta fel a szemöldökét, és lebiggyesztette az alsó ajkát.-Mondj egy nyomós indokot.
-Mert zavarna ebben.-hajoltam hozzá. Szemöldökét flegmán felvonta, puszit nyomtam a szájára.-Nem győztél meg.
-Türelmesebbnek kellene lenned.-mondtam, és az orrom az övéhez érintettem.
-Nem érek rá egész nap.-jelentette ki, a tetteivel ellentmondott a hangjának, ugyanis a hajamat közben gyengéden a fülem mögé tűrte, alig érezhetően végigsimított az arcomon.
Az ajkaim lassan az övéire simítottam, kajánul vigyorgott, mielőtt visszacsókolt volna, összeszedtem a bátorságom és finoman ráharaptam az ajkára, kezei kissé szorultak körülöttem, halkan kuncogni kezdtem. Tetszett, hogy ezúttal ő próbálta felvenni a tempót, és nem én.
-Inkább a fülemet szúratom ki.-nevetett.
Halkan hümmögtem, puszit nyomtam az orrára és megböktem a fülét.
-Az utolsó pillanatban megijednél.
-A tetkóimmal akkor mi van?-nevetett.
-Kíváncsi vagyok én azokra a tetkókra.-kuncogtam.-Inkább maradj ilyen, bár kíváncsi vagyok milyen lennél úgy, amilyennek mondtad magad.
-Feltűnő.-mosolygott.
-Jó ez így.-pusziltam meg.-Nehezen képzellek el kitetoválva, az valahogy nem illik hozzád.
-Miért, Harry-hez illik? Lassan már csak a seggén nincsenek pillangók, meg hajók, hülye bölcsességek...
-Niall.-kuncogtam.-Még neked is lehet.
-Az egyetlen dolog amit hajlandó lennék magamra varratni, az a neved.-nézett a szemembe.
-Az butaság lenne.
-Miért nem hiszel benne, hogy talán örökké együtt leszünk?-kérdezte őszintén.
-Az örökké nagy szó, Niall.
-Tudom.
-Hány barátnőd volt már eddig?
-Te vagy a harmadik...
-Náluk is ezt érezted, nem?
-Kicsi voltam, ez most más. Minimális szinten érettebben gondolkozom, mint 13 évesen. Azóta sok minden megváltozott, és én is megváltoztam, megtanultam, hogy a lehetetlenért is lehet tenni valamit, és talán valóra válik. Az élő példán fekszel.
Nem nagyon tudtam mit mondani, korai volt ez még nekem. Végigsimított a hajamon és puszit nyomott a fejem búbjára. Nem arról volt szó, hogy nem hittem ebben, hanem nem mertem hinni benne, nem voltam olyan lány, aki 1 hét után már az esküvőt tervezgette. 5 hónap után sem tervezgettem az esküvőnket, a legnagyobb gondom az volt épp, hogy eldöntsem, melyik főiskolára szeretnék menni. Egyszerűen csak nem voltam az a hercegnő-típusú lány, megkaptam a szőke hercegem, és boldog voltam vele, de nem vártam el tőle semmit és nem voltam biztos benne, hogy majd feleségül vesz és csodás kis birodalmunk lesz tele aranyos gyerekekkel. A mának akartam élni, és nem a bizonytalan jövőnek.
-Néha nem értelek.-nevetett halkan.
-Az "akik néha nem értik Faith-ot" társaság tagjai szívesen várnak odabent, a társaság elnöke anya és apa.
-Visszautasítom az ajánlatot.-mosolygott.
Rámosolyogtam, feltápászkodtam a mellkasáról és csak hogy elégedett legyen magam alá húztam a lábaim. Nem különösebben érdekelt, ha a nadrágom piszkos lesz, a kezeimmel belemarkoltam a sárguló falevelekbe, valami elképesztően szép volt az udvaruk ősszel. Én kifejezetten örültem neki, hogy lusták voltak összegereblyézni a leveleket, rajtunk kívül mindenki szeretett a barátnőjével belefeküdni valamelyik kupacba és csak pihenni.
Az ősz volt a kedvenc évszakom, szerettem a színeit, ősszel számomra érdekesebb volt sétálgatni egy parkban, mint nyáron. Az összes évszakot szerettem, és most különösen vártam a többit, kíváncsi voltam, hogyan éljük meg majd a telet és a tavaszt együtt, hogyan indulunk neki az új nyárnak, ha ez egyáltalán bekövetkezik. Nagyon reméltem, hogy bekövetkezik, de a lehetőségek közé soroltam azt is, hogy esetleg nem. Talán ismét a szüleim miatt, féltem az elhatározástól és attól, hogy valamikor egyik napról a másikra megromlik a kapcsolatunk. A szüleim sem utálták mindig egymást, anya gyakran nosztalgiázott régi fényképeket nézve, amikor kislány voltam megkerestem a fényképalbumot, amit az egyik szekrény mélyében rejtegetett. Olyan kifakult képek voltak benne, amiket én is szerettem volna készíteni, nem tudtam, hogy már akkor is voltak-e problémáik, de boldognak tűntek.
-Min gondolkozol?-kérdezte, és ő is felült. Kezeit a derekamra tette és az ölébe vont, a fejemet a vállára hajtottam és elmélyülten néztem magam elé. A szél felkapott néhány falevelet, egy ideig vitte, majd néhány méter után leejtette.
-Azt hiszed, hogy nem akarok veled lenni?-emeltem fel egy kicsit a fejem.
Egy pillanatra meghökkent, majd vonásai ismét ellágyultak és az arcomhoz hajolt.
-Nem, nem hiszem ezt. Csak még hozzá kell szoknom, hogy bizonytalan vagy.
-Nem vagyok bizonytalan.-sóhajtottam, és lehajtottam a fejem.
-Tudom, hogy valamit nem mondasz el nekem.-tette egyik kezét az állam alá, és végigsimított az arcomon.-Nem fogom követelni, hogy mondd el, csak szeretném ha tudnád, hogy én itt vagyok, és bennem megbízhatsz.
A tekintete megtalálta az enyém, gyengéden elmosolyodott és megcsókolt, tudtam, hogy igazat mondd, viszont ő azt nem, hogy már régen megbíztam benne. Ezt sem azért nem mondtam el neki, mert nem bíztam meg benne, hanem mert szégyelltem, de a csók után legyűrtem ezt és mesélni kezdtem. A nyelvem megeredt és csak beszéltem, nem voltam biztos benne, hogy valaha is beszéltem volna ennyit egyhuzamban, de lehetetlen lett volna mindent belepréselni néhány mondatba. Könnyű volt úgy kiönteni neki a szívem, hogy ha a szemébe néztem nem sajnálatot láttam, hanem érdeklődést, és ez egy pillanatra sem csökkent. A kezét fogtam, nem mindig néztem rá, volt, hogy a tekintetem a távolba révedt, de még akkor is éreztem, mennyire figyelt rám. A hangom hol panaszos volt, hol dühös, néha pedig elcsuklott, utáltam erről beszélni, utáltam újra felidézni, milyen volt, amikor 4 évesen először rohantam be a házunkba úgy, hogy az udvarról hallottam mi folyik odabent. Az a vita aznap kezdődött, és még nem ért véget.
Miután befejeztem néhány másodpercig mindketten csendben hallgattunk, majd magához ölelt, az arcomat pedig a kabátjába fúrtam és magamba szívtam az illatát.
-Ez velünk nem fog megtörténni, Angyalom.-mondta halkan, és végigsimított a hajamon.
Több száz lehetőség ugrott be, hogy miért nem fog ez velünk megtörténni, és egyik se volt pozitív. Ez velünk nem fog megtörténni, mert... nem leszünk együtt addig, mert megfutamodunk, mert talál valaki mást, mert nem bír elviselni...
-Nem fog megtörténni, mert te nem vagy az anyukád, és én nem vagyok az apukád, mi nem ők vagyunk, és nekünk nem kell olyannak lenni. Nem hagynám, hogy ez történjen velünk, mert csak egyszer vesznénk össze miattam, a fiúk helyre tennének, miattad pedig nem fogunk veszekedni, ebben biztos vagyok. Nincs mitől tartanod.
Elmosolyodtam, gyengéden megcsókolt, majd feltápászkodott és engem is húzott magával. Ettől a naptól fogva semmi sem titkoltunk egymás elől, nem maradt több dolog, amit titokban akartam tartani előtte.
Az ilyen átugrásokat 1-1 emlék közt leginkább egy filmhez tudtam volna hasonlítani, amibe valaki hirtelen beletekert, látta maga előtt az elsuhanó képkockákat, majd hirtelen ismét megállította. Nem szerettem ezt, mert az agyam nem azonnal ugrott a következő emlékhez, hanem zavarosan suhantak el a szemeim előtt emlékek, aztán az egész megakadt. Nem tudtam volna már leírni, hogy mi volt ez. Egy film, egy film az életemről. Róla.
Érdekes dolog az, amikor az életed már nem a saját kezedben, a saját irányításod alatt van, hanem valaki máséban. Tőle függtem, és furcsa módon ezt nem bántam, mert biztonságban éreztem magam nála, hiszen mindennél jobban vigyázott rám.
-Szerintem legyél angyal.-mosolygott, fejét az ajtófélfának döntötte és onnan méregetett.
-Halloween-kor?-fordultam meg.
-Ez sem jobb.-bökött a piros ruhára.-Mármint nagyon aranyos és tetszik rajtad, de Mikulásné? Az angyal valahogy jobban illik hozzád.
-Nem tudom.-pislogtam le magamra.-Ez olyan cuki.
-Várj.-lökte el magát az ajtótól, óvatosan arrébb tolta Rebeca-t és tologatni kezdte a jelmezeket. A keze megakadt, és leakasztott egy fehér ruhát, szinte azonnal tiltakozni kezdtem volna, annyira falatnyi volt az egész, ha nem láttam volna milyen arcot vágott. Az egész nem tűnt túl szűknek, tulajdonképpen a felsőrésze pont jó helyeken feszült volna rajtam, volt némi ujja, de úgy, hogy a vállaim szabadon maradnának, a szoknyáján fehér szőrpamacsok voltak. Vigyorogva leemelte a ruhához tartozó fehér szárnyakat és az apró, fehér hajráfot amire szőrös glória volt erősítve, nevetve hajtottam le a fejem, valamiért mindig megtalálta a legjobbat, de saját magának és nem nekem. Ez a ruha is csak neki tetszett, és tudta, hogy a kedvéért hajlandó leszek hülyét csinálni magamból és ebben mutatkozni.
-Niall, ha ezt felveszem befagy a fenekem.-motyogtam.
-Fhu, ebbe szexi angyalka leszel!-kiáltott fel Rebeca.
Fülig pirultam, a hajammal igyekeztem eltakarni az arcom, végül csak kínosan nevettem az egészen.
-Azt akarod, hogy ebben emberek közé menjek?
Megvonta a vállát, a szája kaján mosolyra húzódott és összevonta a szemöldökét.
-Liam mit szólna hozzá, ha te ezt vennéd fel?-fordultam a folyamatosan vihogó barátnőm felé.-Talán inkább vedd fel te, az angyalok szőkék, nekem pedig barna hajam van.
-Van belőle még egy?-pislantott mosolyogva az eladóra, aki egy srác volt, és Niall néha csúnya pillantásokat lövellt felé. Szórakoztatott, hogy ha férfi volt a közelben, aki nem volt öreg bácsi, házas, vagy éppen a barátja, akkor a pillantásával és mozdulataival figyelmeztette, hogy hozzá tartozom. Úgy csinálta, mintha félnie kellett volna attól, hogy valaki megpróbál elcsábítani. De erre szokás mondani, hogy próbálkozni lehet, egy laza beszólással elintéztem volna az ilyesmit, mert rajta kívül nem érdekelt senki.
-Igen.
-Na, akkor leszek veled angyal!-kiáltott, és a nyakamba ugrott.-Hadd örüljenek.-súgta a fülembe.
-Nyertél.-fordultam Niall felé, és összevont szemöldökkel böktem meg a mellkasát.-De a glóriát nem veszem fel.
-Miért pont azt nem?-kérdezte, és felvonta a szemöldökét.
-Álmodozz csak.-paskoltam meg az arcát.
Mosolyogva nézett rám és magához húzott egy puszira, durcásan vettem ki a kezéből az idióta jelmezt, megpróbáltam magam elképzelni ebben a ruhában, szárnyakkal, ilyen fodros-bodros szarságokkal, és elkapott a hányinger. Fintorogva fogtam magamhoz a darabot, nem hittem el, hogy képes vagyok ilyesmire, de mindent azért, hogy boldog legyen...
Természetesen a fizetésnél ismét vitába bonyolódtunk, amit a barátnőm vihogva nézett végig. Végül ismét ő fizetett, kezében a két idióta, becsomagolt jelmezzel nevetve loholt utánam, amikor kiléptünk az üzletből.
-Azt hittem, ezen már túl vagyunk.-fogta meg a kezem és magához húzott.-Nézd meg, Rebeca nem sértődik meg ezen.
-Én sem sértődöm meg.-motyogtam.-De nem szeretem ezt, Niall. Ezek a mi ruháink, te nem fogod felvenni ezt a fodros valamit, akkor miért te fizeted?
-Honnan tudod, hogy nem veszem fel?
Elképzeltem őt ebben a ruhában és képtelen voltam visszatartani a nevetést.
-Nem fogok veled menni vásárolni.
-Nem hagynál otthon.-mondta, és kinyitotta előttünk Harry kocsijának az ajtaját. Szegény Haz nem volt hajlandó bejönni velünk jelmezt venni.-Inkább szállj be.-nyomott puszit a számra.
Sóhajtva ültem be Rebeca mellé, Harry értetlenül pislogott Niall-re, aki felnyitotta a csomagtartót és betette a két fehér ruhát.
-Lemaradtam valamiről?-fordult hátra Harry, és összeszűkült szemekkel figyelte, ahogy a szöszi barátom szerencsétlenkedik a csomagtartóval. Csak azután lágyult el a tekintete, hogy a csomagtartó minden gond nélkül lecsukódott és mindketten épségben maradtak, mármint Niall és a kocsi.-Melyikőtöket vesznek feleségül? Liam eljegyzett?-vizsgálta Rebeca-t.
-Ezek csak angyal jelmezek.-okítottam.
-Angyal jelmezek.-mondta halkan.-Kíváncsi vagyok rá, milyen angyal lesz két ilyen rosszaságból.
-Mi is szeretünk.-mosolyogtam, és átnyúlva Rebeca előtt meghúztam az egyik tincsét. Halkan feljajjdult, és az orra alatt azt motyogta "miért mindig a hajam?"-Te csak hallgass el, Harold.
Niall beugrott mellé, vigyorogva fordult hátra és előre hajolt a két ülés között.
-Haragszol?-kérdezte.
-Gyerekek, induljunk már!-nyavalygott Harry.
-Nem.-sóhajtottam.
A hajamat félretűrte az arcomból és megcsókolt.
-Nyugodtan cuppogjatok csak a fülembe.-kommentálta Harold.
Kinyújtottam a kezem és meghúztam a haját, a jajjdulásból és Niall mozdulatából arra következtettem, hogy kapott egy könyököt is a bordájába.
-Jövő Halloween-kor Peeta leszel.-figyelmeztettem Niall-t.
-Pita?-pislogott hátra Harry.-Az illik hozzád, úgyis mindig zabálsz.
-Tudatlan.-nézett rá, Rebeca pedig őrülten nevetni kezdett.-Inkább te csak vezess.
-Nehéz, ha ráfekszel a váltóra.
-Kötekedős vagy.-nevetett, és miután egy puszit nyomott az arcomra rendesen a helyére ült.
Az út mondhatni viccesen telt, bár én inkább csak hallgattam azt a rengeteg hülyeséget amit összehordtak. Ment valami vita arról, hogy Harry is angyalnak akart öltözni, de nem lehetett, mert angyalok csak lányok lehetnek és az milyen lenne már, ha ott állna köztünk és rontaná az összképet. Továbbá még mindig nem értette, miért akartam, hogy Niall egy étel legyen jövő Halloween-kor, aztán végighallgattam, ahogy a szöszke barátom belefáradva az egészbe hosszas beszámolót tart neki a kedvenc könyvem és filmem férfi főszereplőjére. Harry csak bólogatott, hülye kérdéseket tett fel, majd eldöntötte, hogy ha hazaértünk megnézi a filmet, és adjam oda neki a könyveim.
Hazaérve alig léptünk be az ajtón, amikor Niall nyaggatni kezdett.
-Vedd fel, kérlek!-jött utánam.
-Niall.-sóhajtottam.
-Légyszi, utána békén hagylak ezzel, komolyan.
-Ki fogsz röhögni.
-Na látod, ezt nem tagadom le.-vigyorgott.-Lehet, de az is lehet, hogy majd megszólalni se bírok.
-Ígérd meg, hogy utána békén hagysz ezzel Halloween-ig.
-Megígérem.-mosolygott.-Na, felveszed?
-Fel.-sóhajtottam.
-De nem csinálsz fényképeket, diszkréten nevetsz ki, és nem kell megmutatnom a többieknek.
-Jó, jó.-fogta meg a derekam és a szobája felé terelt.-A cipőt is vedd fel hozzá.
-Szárnyas bugyi nincs hozzá véletlenül?-jegyeztem meg halkan, mire hümmögni kezdett. Szigorú tekintettel böktem oldalba, ő pedig összegörnyedt a nevetéstől.-Fogd vissza magad.
Nevetve nyomott puszit az arcomra, mosolyogva böktem meg az orrát és beléptem a szobájába. A ruha meg a hülye kiegészítői az ágyon hevertek, nagyot sóhajtottam és lerúgtam a cipőm, néhány perc múlva már azzal küzdöttem, hogy felrángassam magamra a szűk ruhát és valahogy felküzdjem a cipzárt. Behúztam a hasam és amennyire csak tudtam hátranyújtottam a kezeim, miután felhúztam leültem az ágy szélére és nagy levegőt vettem. Nem készült szétpattanni rajtam, de mégis furcsa volt. Nagyon ritkán hordtam ruhát, főleg ilyen fodros-bodros, tollas, szőrpamacsos cuccot. A lábaim az angyalszárnyas balerinacipőbe bújtattam, fintorogva mozgattam meg benne a lábujjaim, majd halkan felnevettem. Elképzeltem, hogyan nézhetek ki, és hogy Niall mit fog csinálni, ha majd meglát. Bizonyára sikerül majd kiváltanom belőle egy újabb őrült röhögőgörcsöt. Lenéztem, a szoknyát borzalmasan rövidnek találtam, körbe-körbe forogtam és próbáltam megnézni, nem-e látszik ki a fenekem, de úgy láttam, hogy nem, viszont teljesen biztos voltam benne, hogy ha ebben a ruhában egyszer is ki kell lépnem ebből a szobából, azt csak is egy rövidnadrágban fogom tenni, amit felhúzok alá.
Az ujjaimmal átfésültem a hajam és egy ideig csak álltam, bementem a fürdőszobába és feltettem a fejemre az idióta fejdíszt, de végül az visszakerült az ágyra, azt az egyet nem voltam hajlandó felvenni.
Sóhajtva léptem az ajtóhoz, kidugtam a fejem és körbenéztem, a fal mellett ott állt Nial és pimasz vigyort küldött felém. Félreugrottam az ajtóból és jó messzire álltam tőle, hogy rajta kívül még véletlenül se lásson meg senki.
-Diszkréten röhögj.-nevettem el magam.
Óvatosan pillantottam rá, szemei elkerekedtek és az ajkát mosolyra húzta, miközben közelebb lépett hozzám és a kezeit a derekamra tette. Furcsa volt, ahogy rám nézett és az ajkaimhoz hajolt, meghökkenve csókoltam vissza.
-Nem hiszem, hogy valaha is láttam volna nálad gyönyörűbbet.
Érdekes dolog az, amikor az életed már nem a saját kezedben, a saját irányításod alatt van, hanem valaki máséban. Tőle függtem, és furcsa módon ezt nem bántam, mert biztonságban éreztem magam nála, hiszen mindennél jobban vigyázott rám.
-Szerintem legyél angyal.-mosolygott, fejét az ajtófélfának döntötte és onnan méregetett.
-Halloween-kor?-fordultam meg.
-Ez sem jobb.-bökött a piros ruhára.-Mármint nagyon aranyos és tetszik rajtad, de Mikulásné? Az angyal valahogy jobban illik hozzád.
-Nem tudom.-pislogtam le magamra.-Ez olyan cuki.
-Várj.-lökte el magát az ajtótól, óvatosan arrébb tolta Rebeca-t és tologatni kezdte a jelmezeket. A keze megakadt, és leakasztott egy fehér ruhát, szinte azonnal tiltakozni kezdtem volna, annyira falatnyi volt az egész, ha nem láttam volna milyen arcot vágott. Az egész nem tűnt túl szűknek, tulajdonképpen a felsőrésze pont jó helyeken feszült volna rajtam, volt némi ujja, de úgy, hogy a vállaim szabadon maradnának, a szoknyáján fehér szőrpamacsok voltak. Vigyorogva leemelte a ruhához tartozó fehér szárnyakat és az apró, fehér hajráfot amire szőrös glória volt erősítve, nevetve hajtottam le a fejem, valamiért mindig megtalálta a legjobbat, de saját magának és nem nekem. Ez a ruha is csak neki tetszett, és tudta, hogy a kedvéért hajlandó leszek hülyét csinálni magamból és ebben mutatkozni.
-Niall, ha ezt felveszem befagy a fenekem.-motyogtam.
-Fhu, ebbe szexi angyalka leszel!-kiáltott fel Rebeca.
Fülig pirultam, a hajammal igyekeztem eltakarni az arcom, végül csak kínosan nevettem az egészen.
-Azt akarod, hogy ebben emberek közé menjek?
Megvonta a vállát, a szája kaján mosolyra húzódott és összevonta a szemöldökét.
-Liam mit szólna hozzá, ha te ezt vennéd fel?-fordultam a folyamatosan vihogó barátnőm felé.-Talán inkább vedd fel te, az angyalok szőkék, nekem pedig barna hajam van.
-Van belőle még egy?-pislantott mosolyogva az eladóra, aki egy srác volt, és Niall néha csúnya pillantásokat lövellt felé. Szórakoztatott, hogy ha férfi volt a közelben, aki nem volt öreg bácsi, házas, vagy éppen a barátja, akkor a pillantásával és mozdulataival figyelmeztette, hogy hozzá tartozom. Úgy csinálta, mintha félnie kellett volna attól, hogy valaki megpróbál elcsábítani. De erre szokás mondani, hogy próbálkozni lehet, egy laza beszólással elintéztem volna az ilyesmit, mert rajta kívül nem érdekelt senki.
-Igen.
-Na, akkor leszek veled angyal!-kiáltott, és a nyakamba ugrott.-Hadd örüljenek.-súgta a fülembe.
-Nyertél.-fordultam Niall felé, és összevont szemöldökkel böktem meg a mellkasát.-De a glóriát nem veszem fel.
-Miért pont azt nem?-kérdezte, és felvonta a szemöldökét.
-Álmodozz csak.-paskoltam meg az arcát.
Mosolyogva nézett rám és magához húzott egy puszira, durcásan vettem ki a kezéből az idióta jelmezt, megpróbáltam magam elképzelni ebben a ruhában, szárnyakkal, ilyen fodros-bodros szarságokkal, és elkapott a hányinger. Fintorogva fogtam magamhoz a darabot, nem hittem el, hogy képes vagyok ilyesmire, de mindent azért, hogy boldog legyen...
Természetesen a fizetésnél ismét vitába bonyolódtunk, amit a barátnőm vihogva nézett végig. Végül ismét ő fizetett, kezében a két idióta, becsomagolt jelmezzel nevetve loholt utánam, amikor kiléptünk az üzletből.
-Azt hittem, ezen már túl vagyunk.-fogta meg a kezem és magához húzott.-Nézd meg, Rebeca nem sértődik meg ezen.
-Én sem sértődöm meg.-motyogtam.-De nem szeretem ezt, Niall. Ezek a mi ruháink, te nem fogod felvenni ezt a fodros valamit, akkor miért te fizeted?
-Honnan tudod, hogy nem veszem fel?
Elképzeltem őt ebben a ruhában és képtelen voltam visszatartani a nevetést.
-Nem fogok veled menni vásárolni.
-Nem hagynál otthon.-mondta, és kinyitotta előttünk Harry kocsijának az ajtaját. Szegény Haz nem volt hajlandó bejönni velünk jelmezt venni.-Inkább szállj be.-nyomott puszit a számra.
Sóhajtva ültem be Rebeca mellé, Harry értetlenül pislogott Niall-re, aki felnyitotta a csomagtartót és betette a két fehér ruhát.
-Lemaradtam valamiről?-fordult hátra Harry, és összeszűkült szemekkel figyelte, ahogy a szöszi barátom szerencsétlenkedik a csomagtartóval. Csak azután lágyult el a tekintete, hogy a csomagtartó minden gond nélkül lecsukódott és mindketten épségben maradtak, mármint Niall és a kocsi.-Melyikőtöket vesznek feleségül? Liam eljegyzett?-vizsgálta Rebeca-t.
-Ezek csak angyal jelmezek.-okítottam.
-Angyal jelmezek.-mondta halkan.-Kíváncsi vagyok rá, milyen angyal lesz két ilyen rosszaságból.
-Mi is szeretünk.-mosolyogtam, és átnyúlva Rebeca előtt meghúztam az egyik tincsét. Halkan feljajjdult, és az orra alatt azt motyogta "miért mindig a hajam?"-Te csak hallgass el, Harold.
Niall beugrott mellé, vigyorogva fordult hátra és előre hajolt a két ülés között.
-Haragszol?-kérdezte.
-Gyerekek, induljunk már!-nyavalygott Harry.
-Nem.-sóhajtottam.
A hajamat félretűrte az arcomból és megcsókolt.
-Nyugodtan cuppogjatok csak a fülembe.-kommentálta Harold.
Kinyújtottam a kezem és meghúztam a haját, a jajjdulásból és Niall mozdulatából arra következtettem, hogy kapott egy könyököt is a bordájába.
-Jövő Halloween-kor Peeta leszel.-figyelmeztettem Niall-t.
-Pita?-pislogott hátra Harry.-Az illik hozzád, úgyis mindig zabálsz.
-Tudatlan.-nézett rá, Rebeca pedig őrülten nevetni kezdett.-Inkább te csak vezess.
-Nehéz, ha ráfekszel a váltóra.
-Kötekedős vagy.-nevetett, és miután egy puszit nyomott az arcomra rendesen a helyére ült.
Az út mondhatni viccesen telt, bár én inkább csak hallgattam azt a rengeteg hülyeséget amit összehordtak. Ment valami vita arról, hogy Harry is angyalnak akart öltözni, de nem lehetett, mert angyalok csak lányok lehetnek és az milyen lenne már, ha ott állna köztünk és rontaná az összképet. Továbbá még mindig nem értette, miért akartam, hogy Niall egy étel legyen jövő Halloween-kor, aztán végighallgattam, ahogy a szöszke barátom belefáradva az egészbe hosszas beszámolót tart neki a kedvenc könyvem és filmem férfi főszereplőjére. Harry csak bólogatott, hülye kérdéseket tett fel, majd eldöntötte, hogy ha hazaértünk megnézi a filmet, és adjam oda neki a könyveim.
Hazaérve alig léptünk be az ajtón, amikor Niall nyaggatni kezdett.
-Vedd fel, kérlek!-jött utánam.
-Niall.-sóhajtottam.
-Légyszi, utána békén hagylak ezzel, komolyan.
-Ki fogsz röhögni.
-Na látod, ezt nem tagadom le.-vigyorgott.-Lehet, de az is lehet, hogy majd megszólalni se bírok.
-Ígérd meg, hogy utána békén hagysz ezzel Halloween-ig.
-Megígérem.-mosolygott.-Na, felveszed?
-Fel.-sóhajtottam.
-De nem csinálsz fényképeket, diszkréten nevetsz ki, és nem kell megmutatnom a többieknek.
-Jó, jó.-fogta meg a derekam és a szobája felé terelt.-A cipőt is vedd fel hozzá.
-Szárnyas bugyi nincs hozzá véletlenül?-jegyeztem meg halkan, mire hümmögni kezdett. Szigorú tekintettel böktem oldalba, ő pedig összegörnyedt a nevetéstől.-Fogd vissza magad.
Nevetve nyomott puszit az arcomra, mosolyogva böktem meg az orrát és beléptem a szobájába. A ruha meg a hülye kiegészítői az ágyon hevertek, nagyot sóhajtottam és lerúgtam a cipőm, néhány perc múlva már azzal küzdöttem, hogy felrángassam magamra a szűk ruhát és valahogy felküzdjem a cipzárt. Behúztam a hasam és amennyire csak tudtam hátranyújtottam a kezeim, miután felhúztam leültem az ágy szélére és nagy levegőt vettem. Nem készült szétpattanni rajtam, de mégis furcsa volt. Nagyon ritkán hordtam ruhát, főleg ilyen fodros-bodros, tollas, szőrpamacsos cuccot. A lábaim az angyalszárnyas balerinacipőbe bújtattam, fintorogva mozgattam meg benne a lábujjaim, majd halkan felnevettem. Elképzeltem, hogyan nézhetek ki, és hogy Niall mit fog csinálni, ha majd meglát. Bizonyára sikerül majd kiváltanom belőle egy újabb őrült röhögőgörcsöt. Lenéztem, a szoknyát borzalmasan rövidnek találtam, körbe-körbe forogtam és próbáltam megnézni, nem-e látszik ki a fenekem, de úgy láttam, hogy nem, viszont teljesen biztos voltam benne, hogy ha ebben a ruhában egyszer is ki kell lépnem ebből a szobából, azt csak is egy rövidnadrágban fogom tenni, amit felhúzok alá.
Az ujjaimmal átfésültem a hajam és egy ideig csak álltam, bementem a fürdőszobába és feltettem a fejemre az idióta fejdíszt, de végül az visszakerült az ágyra, azt az egyet nem voltam hajlandó felvenni.
Sóhajtva léptem az ajtóhoz, kidugtam a fejem és körbenéztem, a fal mellett ott állt Nial és pimasz vigyort küldött felém. Félreugrottam az ajtóból és jó messzire álltam tőle, hogy rajta kívül még véletlenül se lásson meg senki.
-Diszkréten röhögj.-nevettem el magam.
Óvatosan pillantottam rá, szemei elkerekedtek és az ajkát mosolyra húzta, miközben közelebb lépett hozzám és a kezeit a derekamra tette. Furcsa volt, ahogy rám nézett és az ajkaimhoz hajolt, meghökkenve csókoltam vissza.
-Nem hiszem, hogy valaha is láttam volna nálad gyönyörűbbet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)